A Primera Division harmadik játéknapja után már csak három csapat őrzi hibátlan teljesítményét. Baszkföldön régen hallott oroszlánüvöltés rémisztgeti az arra járó ellenfeleket, eközben Spanyolországban a címlapfotósok és a notórius zsenimániások nagy örömére C. Ronaldo és Messi „párbajozik” az univerzum legjobb játékosa címért. A három örökös tag mindegyike hazai pályán söpörte be az újabb győzelmet, míg a Valencia érthetetlen pontvesztéssel kergette őrületbe a fogadókat. Az újonc Xerez szóvivője elmondta, hogy a klub hivatalos álláspontja szerint a focit mégsem gólra játszák, viszont egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta azt az értesülést, hogy a jövőben a gólhelyzetek kialakítását is mellőzni szeretnék. A matracot nincs, aki felfújja, a tengeralattjáró személyzete pedig levegőért kapkod. Tovább után részletek az elmúlt fordulóról és a hétközi fordulóra vonatkozó tippeinket is megtaláljátok.
A harmadik fordulót követően a királyiak vették át a vezetést a bajnoki táblázaton, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően. A mutatott játékot jogosan érheti kritika, inkább egyéni villanások vagy egy-egy ad hoc összjáték eredményez gólt és egyáltalán helyzetet a Real-nál. A szurkolók ezúttal a Xabi Alonso helyén játszó Fernando Gago-t vették elő, Pellegrini mester pedig hagyta, hadd szerezzen olyan élményt, mint ami Montevideo-ban vár majd rá hazája sorsdöntő válogatott meccsén. A Xerez 75 percig remekül helyt állt, aztán viszont kapott négyet Ronaldo első percben szerzett találata mellé, így a helyenként ügyes mezőnyjáték, pont annyit ért, mint ha kispályán el sem jöttek volna. Sergio Ramos visszatért a Madridba, a szintén visszatérő és gólt szerző Ruud van Nistelrooy viszont újabb sérülést szenvedett és 5-6 hétre kidőlt. Közben Arbeloa is megsérült, akit Diarra rúgott le edzésen, de az nem baj, mert bocsánatot kért tőle. Metzelder, Xabi Alonso és Pepe sincs, így a Villarreal ellen van der Vaart idén először tagja a keretnek. Real Madrid-Xerez 5-0 (C. Ronaldo 2, Guti, Benzema, Van Nistelrooy
Persze, lehet mentegetőzni meg jövőbe tekinteni az Atlético-nál, de amíg ilyen gyermeteg hibákat vétenek védekezésben, addig nem érdemes. Szombat este méterekre álltak a Barca játékosaitól, ami szurkolóként élmény lehet, de ha valaki van olyan szerencsés, hogy az Atlético Madrid mezében léphet pályára a Camp Nou-ban, akkor az igen is lépjen oda Ibrahimovic-nak, próbálja legalább testtel meglökni Messi-t, ha már lejutott az alapvonalig, akkor pedig ne a labdát nézze, hanem a középen érkezőket próbálja felvenni. A Barcelona nincs csúcsformában, de ha ekkora ellenállásba ütközik, azt egy ötössel bünteti, csak a játék kedvéért. Mindenesetre Cerezo azt nyilatkozta, hogy Abel Resino-val képzelik el a jövőt és töretlen a bizalom iránta. Szerintünk hazudik. Resino mester egyetlen szűrővel küldte ki csapatát a Barca ellen, majd 1-4-nél beküldött egy másikat is Simao helyett, ez nem csak hihetetlen taktikai érzékről tanúskodik, de mindenképpen megalapozza a fent említett hosszú távú bizalmat is. Barcelona-Atlético Madrid 5-2 (Messi 2, Ibrahimovic, Alves, Keita illetve: Agüero, Forlán)
A dobogós helyen álló Bilbao hét közben 3-0-ra verte az Austria Wien-t, ami még inkább felértékeli eddigi teljesítményüket és a Villarreal legyőzését. Az ellenfelek egyelőre nem tudnak mit kezdeni a baszkok beadásaival és érkező csatáraival. Fernando Llorrente, aki főleg fejjel termeli a gólokat, szeretne világbajnoki résztvevő lenni, és ha tudja tartani jelenlegi formáját, akkor van is esélye bekerülni a keretbe. A Bilbao több helyzetet dolgozott ki, mint a sárgák, akiknél Ibagaza kényszerű cseréje is közrejátszhatott a vereségben. Joaquín Caparrós aki az osztrákok ellen ült 100. alkalommal a Bilbao kispadján, a szélsőjátékra alapozta taktikáját, Lopez és Gabilondo nagyon aktívak voltak, és, amit az Atlético-nál nem mert meglépni az edző, az itt a taktika része volt, Yeste helyett Martínez kezdett, aki sokkal inkább kiveszi a részét a védekezésből, így nyomatékosítani lehet a szélsőjátékra alapuló támadásokat. Újabb 16 éves gyerek mutatkozott be egyébként a Bilbao-nál, Muniain mellett Aketxe is pályára lépett. Athletic Bilbao-Villarreal 3-2 (F. Llorrente 2, Javi Martínez illetve: Cani, Cazorla)
A Valencia-val kapcsolatban egyetlen pozitívum, hogy a duplázó David Villa megakadályozta, hogy C.Ronaldo egyedül vezesse a góllövőlistát. Villa ki is fakadt a sajtóban a Sporting Gijón elleni meccset követően, hogy 2-1 után rossz volt a taktika, később némileg visszakozott, de valóban nem járja, hogy a tíz emberrel játszó Sporting támadhasson, és végül pontot mentsen a Mestalla-ban. Valencia-Sporting 2-2 (Villa 2 illetve: Barral, Gregory).
A Sevilla nem nyerni járt eddig Pamplona-ba, utoljára a ’92-’93-as szezonban sikerült elhozniuk a három pontot, de most Negredo és Kanouté találataival legyőzték az Osasuna-t. Adriano ezúttal a jobb szélen kapott helyet és gólpasszt adott Negredo-nak, míg Kanouté Perotti mellel lekészített labdáját lőtte be 18-ról. Camacho immáron sokadszor kelt ki a játékvezetők ellen, annak ellenére, hogy Sergio kiállítása jogosnak tűnt és a csapat három forduló alatt a harmadik piros lapot szedte össze. Vadócz a 80. percben állt be Punal helyére. Osasuna-Sevilla 0-2 (Negredo, Kanouté)
A szörnyű Almería összesen 1 rúgott góllal, a hetedik a táblázaton! A Getafe elleni meccs pikantériáját az edzők személye adta. Hugo Sanchez és Michel éveket húztak le együtt a Real-ban, és most ellenfélként csaptak össze. A Getafe a kezdeti lendületet követően, úgy tűnik, elfoglalja méltó helyét a középmezőnyben. Almería-Getafe 1-0 (Michel)
Az Espanyol megszerezte első góljait és egyben első győzelmét is vendégként a Riazor-ban, ahol Verdú, volt csapata ellen talált be. Depor-Espanyol 2-3 (Adrián, Lassad illetve Callejón, Forlín, Verdú)
A tengerközi ütközetben a Mallorca lemosta a Tenerife-t, ami nem csoda, hiszen kicsit megmacskásodhatott vendégek lába, mire megkerülték Észak-Afrikát és átléptek egy időzónát is. A vendégszurkolóknak szervezett hajójárat, állítólag a szerda esti Bilbao-meccs kezdete előtt befut Gran Canaria-ra, addig is tombolahúzással szórakoztatják a lelkes drukkereket, melynek fődíja egy életnagyságú Willy Fogg viaszbábú Tenerife mezbe öltöztetve. Mallorca-Tenerife 4-0 (Marió Suárez, Aduriz, Julió Alvárez, Webo)
A Zaragoza-ból különböző okok miatt kilenc játékos hiányzott a keretből, de nem a megfelelőek. Pavón például lehetett volna bárhol máshol is, amikor Diego Costa labdával körbefutotta a jobb szélen majd gólpasszt adott, és Ayala is nyugodtan otthon maradhatott volna a helyett, hogy rutinosan a saját kapuja felé fejeli a labdát egy ártalmatlannak tűnő beadást követően. A Valladolid-nak már a nagy számok törvénye alapján is nyernie kellett, hiszen 13 nyeretlen meccs után segítette ki őket a Zaragoza védelme. Zaragoza-Valladolid 1-2 (Jorge López illetve Marquitos, Sisi)
A Santander megverte a Málaga-t idegenben, ma este pedig a Barcelona-t fogadja otthon, így nagyon nem ártott egy lélegzetvételnyi szünet a vereségek között. A Málaga első fordulóban aratott Atlético elleni győzelme akkor ért volna sokat, ha a második hazai meccset is behúzzák, így felemás az idénykezdet. Málaga-Racing Santander 1-2 (Duda illetve Arana, Morris)
Tippjeink:
4. forduló, szept 22-23.
kedd (szept 22)
Sevilla-Mallorca 2-0 (A Mallorca elkezdi megtalálni valódi helyét a táblázaton)
Racing Santander-Barcelona 1-2 (Ez az ellenfél is kevés lesz)
szerda (szept 23.)
Espanyol-Málaga 1-0 (De la Pena ás Tamudo nem tudnak pályára lépni, mert egyikük sem lát ki a pályán elhelyezkedő lövészárok méretű gödrökből, ennek ellenére nyer a hazai)
Xerez-Deportivo 0-2 (Nem jött még el az ideje a xerez-i áttörésnek)
Villarreal-Real Madrid 3-3 (Fordulatos meccsen, önbizalom növelő „x” a királyiak ellen)
Tenerife-Athletic Bilbao 1-1 (Minden csoda három napig tart)
Valladolid-Osasuna 2-1 (Érdektelen meccs, gyenge játék)
Atlético Madrid-Almería 3-0 (Ez már tényleg túlzás lenne)
Getafe-Valencia 1-3 (A Valencia nem rossz, hanem hullámzó, ezt behúzzák elég simán)
Csütörtök (szept 24.)
Sporting-Zaragoza 2-2 (Csak egyéni védelmi hibákból esnek gólok, de azokra bizton lehet számítani)
Az utolsó 100 komment: