1970-ben Mexikóban rendezték meg a labdarúgó világbajnokságot, a tornát, amely - sajnos a magyar válogatott nélkül - klasszikus mundialként vonult be a történelembe, a legendás brazil csapattal, a korábbi győzteseket érintő párosítások sorával, és az évszázad egyik legjobb mérkőzésével. Ezen a világbajnokságon hódította el Brazília végleg a Jules Rimet trófeát, és foglalta el helyét örökre a futballvilág trónján. Ezzel elérkeztünk a Radio Q-val kéz a kézben indított vébétörténeti sorozatunk következő darabjához, a kilencedik világbajnoksághoz.
Selejtezők
A mexikói világbajnokság selejtezőire 75 csapat jelentkezett (ebből 68 lépett pályára), és meglepetésként érte a futballvilágot, hogy Portugália, Franciaország, Spanyolország és Argentína mellett sajnos Magyarország sem jutott ki a viadalra. Mi voltunk az utolsóként elbukó csapat, ugyanis a Csehszlovákokkal holtversenyben végeztünk a kettes számú selejtezőcsoport élén (Dánia és Írország előtt), majd Marseille-ben pótselejtezőn (a Dániában súlyosan megsérült Albertet nélkülözve) 4-1-es vereséget szenvedtünk tőlük. A közhangulat a magyar futball helyzetének egyenes következményét látta a kudarcban - a játékosközpontú futballélet, a gyenge bajnokság, a színvonaltalan edzések - mely azonnali, gyökeres változásért kiáltott; azonban ez a változás sajnos a későbbiekben sem következett be.
A selejtezők krónikáihoz tartozik az 1969 júniusában lezajlott négynapos háború, mely az El Salvador-Honduras mérkőzést követte - El Salvador a győztes, továbbjutást érő mérkőzést követően támadta meg a szomszédos Hondurast. Annak ellenére, hogy sokan csak Futballháborúként emlegetik az eseményt, valójában régóta húzódó politikai feszültség vezetett a harcok kirobbanásához.
A világbajnokság
A torna előtt sok vitára adott okot a stadionok tengerszint feletti magassága (1600-2200 méter), valamint a gyakran korai kezdési időpontok - az európai tévés közvetítés miatt nem volt ritka a déli mérkőzés, ami a júniusi hőségben nem kedvezett a játékosoknak - de a későbbiekben nem okoztak gondot ezek a körülmények.
A csoportkör végeredménye:
1. CSOPORT (Mexikóváros)
Szovjetunió
Mexikó
Belgium
El Salvador
2. CSOPORT (Puebla, Toluca)
Olaszország
Uruguay
Svédország
Izrael
3. CSOPORT (Guadalajara)
Brazília
Anglia
Románia
Csehszlovákia
4. CSOPORT (León)
NSZK
Peru
Bulgária
Marokkó
A csoportelsők mindenütt viszonylag simán jutottak tovább (Gerd Müller hét gólt gurított, ebből két mesterhármast), a legunalmasabbnak az olasz-kvartett bizonyult, a taljánoknak ugyanis két 0-0-ás döntetlen mellett egy 1-0 is elég volt a biztos sikerhez. A halálcsoport rangadóján a brazilok legyőzték Angliát Jairzinho bombájával, de a mérkőzés az évszázad védéséről is híres, melyet Gordon Banks mutatott be.
NEGYEDDÖNTŐK
Nem feltétlenül a csoportkör miatt tartjuk ezt a tornát minden idők egyik legélvezetesebb vébéjének, a nagyüzem ugyanis az egyenes-kieséses szakaszban indult be. Mi sem mutatja be ezt jobban, mint a Squadra Azzurra teljesítménye: még a szigorúan bekkelő olaszok (1-0-ás csoportkörbeli teljesítményük után) sem átallottak gólgazdag mérkőzésekbe bonyolódni az egész kieséses szakasz során. Bár nem történt meglepetés a negyeddöntőkben, némi izgalom azért volt: a szovjetek megóvták az uruk elleni mérkőzést, ugyanis olyan akcióból szerzett góllal szenvedtek vereséget a hosszabbításban, amely során a labda már a játéktéren kívülre került. Ezt fotókkal és videófelvételekkel is bizonyították, de a versenybizottság elutasította. A '66-os döntő visszavágóján a beteg Banks-t nélkülöző angolok kétgólos vezetést adtak le a németek ellen, hogy aztán a hosszabbításban Hurst érvénytelenített gólja után Müller közelről (honnan máshonnan?) eldöntse a párharcot.
NSZK-Anglia 3-2 (h.u.)
Brazília-Peru 4-2
Olaszország-Mexikó 4-1
Uruguay-Szovjetunió 1-0 (h.u.)
ELŐDÖNTŐK
A legjobb négy között került sor a múltszázad egyik legizgalmasabb mérkőzésére, ami egyben a világbajnokságok történetének leggólgazdagabb hosszabbítását is hozta: Olaszország a 8. percben Boninsegna révén megszerezte a vezetést, majd kiadta a Sün! jelszót, melyhez a mérkőzés végéig tartotta is magát, de ennek ellenére Schnellinger egyenlíteni tudott a 93. percben. A hosszabbításban potyogtak a gólok: először Müller szerzett vezetést (96.p.), hogy aztán Burgnich (98.) és Riva (103.) góljait ugyanő egyenlíthesse ki (110.). A győztes találatot pedig egy perccel ezután szerezte meg az aranylabdás Gianni Rivera. A középpályán, majd a védelemben szereplő Beckenbauer a mérkőzés nagy részét rögzítőkötéssel játszotta, miután egy kemény olasz faultot egy balul elsült műesést követően kiugrott a válla.
A másik ágon a végig fantasztikusan futballozó brazilok a húsz évvel korábbi hazai vereségért álltak bosszút az ősi rivális Uruguayon, akik ellen 0-1 után könnyed játékkal szereztek három gólt.
Brazília-Uruguay 3-1
Olaszország-NSZK 4-3 (h.u.)
A kisdöntőben természetesen a németek voltak koncentráltabbak, és Overath góljával megszerezték a bronzérmet. Gerd Müller ezen a mérkőzésen már nem talált be, de 10 gólt azért összekotort a torna során.
DÖNTŐ
A mexikóvárosi Azték Stadionban rendezett döntőn minden idők egyik legjobb csapata tökéletes magabiztossággal hódította el végleg a Jules Rimet kupát. A meccsen a Felix - Carlos Alberto, Brito, Piazza, Everaldo - Clodoaldo, Gerson, Rivelino - Jairzinho, Tostao, Pelé (szöv. kap.: Zagalo) felállásban végigjátszó brazilok gáláztak, Pelé a selecao századik VB-góljával nyitott, amire Boninsegna még tudott válaszolni, de Gerson, a minden meccsén betaláló Jairzinho és a kapitány Carlos Alberto lesimázta a második játékrészt. Brazília (és Pelé) lett az első háromszoros győztes, és talán ez a '70-es győztes társaság állt fel a futballtörténelem legerősebb támadósorával.
All Star csapat (újságírói szavazatok alapján): Mazurkiewicz (URU) - Carlos Alberto (BRA), Piazza (BRA), Fachetti (ITA) - Clodoaldo (BRA), Beckenbauer (GER), Gerson (BRA), Rivelino (BRA) - Jairzinho (BRA), Müller (GER), Pelé (BRA).
Nem kizárólag, de elsősorban külsőségekben változott rengeteget a labdarúgó világbajnokság a négy évvel korábbi viadalhoz képest: színes tévéközvetítés, cserék, sárga lapok, hivatalos labda, megjelennek a ma is népszerű szurkolói viseletnek számító oldschool mezek - vagyis már nem csak a lebonyolításban volt olyan, hanem kezdett is úgy kinézni a torna, mint egy mai megmérettetés.
Elsők
Nézzük is akkor ezt a rengeteg elsőt, köztük is először a legfontosabbat, mégpedig a helyszínt: először rendezték meg a tornát Európán és Dél-Amerikán kívül, Mexikó a '68-as olimpiát követően öt stadionban fogadta a futballvilág elitjét. Először kvalifikálta magát automatikusan az afrikai (Marokkó) és az Ázsiai-Óceániai zóna (Izrael) győztese. Mivel a sárga lapok sikerrel vizsgáztak a Mexikói olimpián, 1970-ben már a világbajnokságon is bemutatkozhattak - az első lapot a nyitómérkőzésen (Mexikó-Szovjetunió 0-0) a hazai Pena kapta.
Cserék
Hasonlóan fontos a cserelehetőségek bevezetése, ez volt az első torna, amelyen a kezdőjátékosok mellett két-két cserét is pályára küldhettek a kapitányok. A vébék történetének első cserejátékosa a nyitómérkőzés szünete után beálló szovjet Puzacs volt, az első csere cseréje pedig egy személyben volt az első gólt szerző cserejátékos is, Basagueren (Mexikó-El Salvador 4-0). A svéd Grahn szerezte Uruguay ellen az első győzelmet érő csere-gólt, ugyanezt vitte véghez továbbjutást érően Esparrago az Uruguay-Szovjetunió negyeddöntő hosszabbításában. Juliano (Olaszország) volt az első játékos, aki vébédöntőn lépett pályára csereként.
Ez volt az első világbajnokság, amelynek döntőjét két korábbi (ráadásul kétszeres) győztes vívta és ez volt az első torna, amelyre az Adidas hivatalos labdát adott ki: a Telstart, amelyet a vébén három színben (ezek logo és felirat nélküli exkluzív lasztik voltak) - fehér, barna és fekete-fehér - használtak.
A csoportkör végén az azonos pontszámú csapatok közötti sorrend eldöntésében először alkalmazták a gólkülönbséget.
Az utolsó 100 komment: