Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Fröccs-szótár a világ legjobb játékával szemléltetve

2009.08.13. 15:10 pote

A figyelemfelkeltés szempontjából a pina szó használata sokszor indokolt lehet, de most mégis eltekintünk ettől, mert a fröccs-foci kombó a férfitársadalom nagy részét ugyanannyira izgalomba tudja hozni, mint a négybetűs varázsdoboz.
Mivel a nyár még tombol, sokan épp a szabadságukat/vakációjukat töltik és a Sziget is most szedi áldozatait, így megpróbáljuk a világ legjobb sportját a világ legjobb frissítő italától (hungarikum vazz! - hiába az osztrák gyökerek) megközelíteni. Hat alapvető dózishoz fogunk hat legendás mérkőzést csatolni. Nektek semmi más dolgotok nincs, mint előkapni (esetleg rendelni) az isteni nedűt a hűtőből, ráküldeni a megfelelő mennyiségű szén-dioxiddal dúsított hákettőót, majd elindítani a beágyazott videót, és átélni a dolcsevíta életérzést.

Gyorsan az elején leszögeznénk, hogy mi száraz fehérborral támadunk egy átlagos napon, és ebből a halmazból a rizlingek illenek a legjobban a fröccshöz (múlt heti kedvencünk egy Istvándy olaszrizling volt, Barca drukkereknek is melegen ajánljuk). Azonban akkor sem vennénk Inter-mezt, ha rosé az alap, és simán kibírjuk alkohol nélkül is, ha mi húztuk a lúzerkártyát, és vezetnünk kell. Ekkor bor helyett almalével nyomulunk, ráadásul ránézésre a laikusok még azt is gondolhatják, hogy az bizony igazi fröccs.
Nagyon fontos még megjegyezni, hogy kosárlabdás, kosárlabdás jajj de sok van, de olyan mint a Zsebeferi, az csak egy van a tökéletes koktélhoz illik szódát használni, a bubis ásványvíz csak szükségmegoldás, mint a pushup melltartó.
Kezdjük az alappal.

KISFRÖCCS (1:1), finn-magyar
Egy deci borhoz hozzáfröcsögünk ugyanannyi szódát. Az igazán fanatikusok négyzetméterben isszák. Legendás labdarúgóink közül Törőcsik András élt napi szinten ezzel a szókapcsolattal. Egy interjúban így beszélt dilemmájáról a magyar George Best:
– Igaz az, hogy egy négyzetméter fröccsöt rendeltél ki, és közben dekázgattál, így kápráztatva el a közönséget?
– Nem. Együtt a kettő nem ment. Az emberek szeretik felfújni a történeteket
.

De Patonay Imrének is sikerült egy héten keresztül ezzel oltania a szomját 1987 áprilisában, miután első vidéki csapatként bajnoki címre edzette/vezette a Körmendet kosárlabdában. A bajnoki arany mellett egy hét detoxikáló volt a jutalma. Még apróbb betűvel, nagyon halkan jegyeznénk meg, hogy 90-ben az első kupasikert is ugyanezzel a lendülettel ünnepelte meg Putesz. Méghogy ugyanabba a folyóba kétszer nem lehet belelépni?! Herakleitosz mongyon le!!!

De visszakanyarodva a focira, az 1:1-nél hazafele húzott erősen a szívünk. Úgy ítéltük meg, ha emlékezetes, kétgólos pontosztozkodást kell kapásból mondanunk, akkor a finn-magyar az etalon. Sokat nem kell hozzátenni, Faragó Ricsi a játékvezetőről szerette volna, ha bepattan a labda a finn kapuba, de a végeredmény - érzésünk szerint - még az ő vágyait is űberelte. Soha nem fogjuk elfelejteni azt az őszi estét, de sajnos a novemberieket sem.

NAGYFRÖCCS/HOSSZÚLÉPÉS (2:1/1:2), MU-Bayern
Itt kettőegyre nyer a bor vagy a szóda.
A választásunk itt is megkérdőjelezhetetlen. Talán még a bayernes törzsolvasóink is rábólintanak arra, hogy EZ a futball-történelem 2:1-es meccse. Knézy egyik legemlékezetesebb közvetítése. Jenő Kuffourral együtt fogta a kupa fülét, aztán érkezett két Beckham szöglet.

Sokunknak kristálytisztább emlék, mint az első szeretkezés (pedig mindkettőhöz ugyanannyi tudatmódosítót fogyasztottunk el). Azoknak mindenképpen, akiknek csak a barcelonai este volt eddig meg.

HÁZMESTER/VICEHÁZMASTER (3:2/2:3), brazil-holland
Kánikulában, szomjasan, társaságban ez a legtutibb arány. Különösen, amikor a szóda nyer.
Ez alapján, a bubis víz szerepét mi a 94-es brazil válogatottra osztottuk, és a hegy levét Hollandia alakítja. Talán az egyik legjobb meccs, ami a magyarok távollétében rendezett világeseményeken lejátszásra került. A hollandok hiába álltak fel, mert jött az ágyúgolyó a Kigyó térről.
A meccs (és a vébé) hőse vitathatatlanul a dél-amerikaiak csőröző csatára volt. Mindhárom gólból oroszlánrészt vállalt. Az elsőt balett mozdulattal droppolta a hosszúba, a másodiknál ötméteres lesen állva altatta a holland védőket, mialatt Bebeto begyalogolt a kapuba, a harmadiknál meg pont akkor húzta be a derekát, amikor Branco labdája megpattant volna rajta. Nehéz ember. Tény. Zseni. Szintén tény. Posztot érdemel az NST-n? Nem kérdés, különösen akkor nem, amikor Fowlerekre, McManamanekre meg Alonsokra lőttünk el puskaport.

Senki meg ne próbálja belinkelni a berni döntőt!

FŐBÉRLŐ/TÁVOLUGRÁS (4:1, 1:4), MU-Pool
Nem túl népszerű változatok, mert az egyikben a bor dominál túlságosan, a másikban meg alig lehet érezni.
Meccset sem volt könnyű hozzá találni, mert mégsem akartuk a rosszemlékű magyar-norvéggal szomorítani az olvasóközönségünket. A közelmúltból meg juvés szerzőink száját görbítettük volna le a Villarreal elleni felkészülési kudarccal.
Nem maradt más, a nemkis számú púlos különítményünknek kedvezve, az Old Traffordon elért diadalukat ágyazzuk ide. Vidic betli, Dossena parádé. Napfogyatkozás sűrűbben van.


HÉTHÁRMAS (7:3), Real-Franfurt
Nem minden fröccsszótárban található meg, de nekünk nagyon kellemes gimnáziumi emlék. Szombathelyen, a Májusegyben mindig ezt kértük. A neve nem csalóka: hét deci borból és három deci szódából tevődik össze.
E sorok írójának anno sikerült egy helyi kosárrangadó első félidejében öt darab triplát berámolnia. A csapattársak fel is ajánlottak egy héthármast neki, amennyiben kettővel megtoldja azokat a második húszpercben. Nincs heppiend, nem sikerült, de ma már asszem túl vagyok rajta.
Nade foci. Ismét magyar sikerre asszociálhatunk az eredmény alapján. Az 1960-as BEK-döntőben Puskás négy góljával nyert a Real. Trivia.


KRÚDY-FRÖCCS (9:1), Juve-Inter
A legenda szerint a csöppnyi szóda megnevetteti a bort. Mások azért kérik hozzá az elenyésző mennyiségű buborékot, hogy ne nézzék őket alkoholistának. Ők tudják, mi már tisztán innánk.
9-1-es meccsekkel sincs tele a padlás, de nagy nehezen találtunk egy kielégítő mérkőzést. Az Inter legnagyobb arányú veresége pont ennyi volt. Az már csak hab a tortán, hogy 1961-ben a sokkal jobb ellenfél a Juventus volt. Két habzószájú szerzőnk legnagyobb örömére. (videó sajna nincs, legyen elég az eredmény)

Fröccsözzetek serényen és imádjátok továbbra is a focit.

54 komment

Címkék: bor fröccs több mint foci szóda rövid színes

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr381307192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I am a jedi like my father before me 2009.08.13. 17:15:03

Van egy haver, aki vájszházmesternek hívja a vicét. Először csak röhögtem rajta, de tkp igaza van. Kivéve ha latin, akkor meg nem tudom :)

A poszt mindensetre nálam megér egy héthármast, egészségedre pöte! :)))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.13. 17:42:35

Aki pöttyet is ismer itteni kommentelő előéletem alapján, az tudhatja, hogy sem egy megveszekedett MU-rajongó, sem egy megveszekedett Bayern-gyűlölő nem vagyok, de ezt a _barcelonai_ hajrát most sem bírtam száraz szemmel végignézni.

A "focitörténelem klasszikus 4-1-e" az 1970-es vébédöntő, az én számomra viszont a '96-os EB-ről az angol-holland. Ki hinné, hogy akkor még önkívületben szurkoltam az oroszlánosoknak?...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.13. 17:47:58

Ja, itt egy videó róla.
www.youtube.com/watch?v=D3O0psZe-VE

A harmadik gól szinte "katalánosan" talált utat a rövid fölsőbe... :-)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.13. 17:59:11

nyugodtan benyelhetitek tövig a környék legnagyobb eres bránerét a 2-1-es videó miatt :)

@I am a jedi like my father before me: ha latin, akkor gondolom "víícse"

legalábbis a "veni vidi vici"-ből kiindulva

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.13. 18:07:57

@I am a jedi like my father before me: @mocsing: Latinul valójában "vike" lenne. "Véni, vídi, vícsi" = az olaszok nem igazán tudják már, hogyan beszéltek az ókorban...:D
Amúgy valóban latin eredetű, de latinul a viceházmester ostiarii auditori, tehát kurvajó a vájsz:D

Titi120 2009.08.13. 18:14:56

Bár nehéz róla posztot írni a foci kapcsán, de én amondó vagyok, hogy sör, sör, sör ! :)

Vul-Kahn 2009.08.13. 18:20:45

Annyira elszontyolodtam a MU-Bayern videó láttán, h kimentem a konyhába, és kitaláltam egy új fröccsöt: 12 deci bor, 1 deci szóda. El is neveztem tucatfröccsnek :)
Hozzárendelt meccs(ek): Bayern-Sporting ;)

Feech 2009.08.13. 18:24:37

Romário-val kapcsolatban épp most olvastam, hogy bejelentette a visszatérését, 1-2 meccset fog Americában játszani.

Persze nem kell megijedni, nem az amerikai bohócligába készül, csak az apja kedvenc csapatában, az America-RJ-ben fog feltünni.

Annak a posztnak pedig eléggé itt lenne már az ideje. :)

shinigami 2009.08.13. 19:03:22

voros szaraz >>>> feher szaraz

Asidotus 2009.08.13. 19:10:27

A Juve - Inter 9:1 története:
1961. április 16-án, egy bajnoki rangadón, Torinóban a szurkolók berohantak a pályára, mire a bíró lefújta a meccset. Első körben a zöld asztalnál az Internek adták a meccset, ám a Juve bebizonyította, hogy semmi közük az esethez, emiatt újrajátszást rendeltek el. Június 10-én, tiltakozásul, az Inter az ifistáit (az ún. De Martino csapat) küldte a pályára (Angelo Moratti elnök úr és Helenio Herrera vezetőedző közös döntése volt ez). Fontos megemlíteni, hogy az Inter egy szem gólját Mazzola rúgta.
(Forrás:Békés Sándor: Forza, Juventus! Carving kiadó 2002.)

dávidzoli 2009.08.13. 19:35:03

A kilenc-egyest hívják polgármesternek is. Hali

Der Beste 2009.08.13. 19:35:40

Fröccs is jó, poszt is jó.

Én most iszom egy Irapuato-t.

el lobo 2009.08.13. 20:33:50

Az Ijesztett megvan? Az fél liter bor és fél deci szóda. Csak nagy győzelem ( vagy vereség ) után javallott.

Lojzi_ 2009.08.13. 20:49:10

Hamár bor.

Keceli kocsmában:
- Mit parancsol a kedves vendég?
- Bort kérek.
- És milyet teccik parancsolni?
- Mondjuk egy Cabernet Sauvignon...
- Vörös legyen, vagy fehér?
- ??? Ember! CABERNET SAUVIGNON!! Vörös. Hát mi más?!
- Jól van na, legyen vörös, nem kell leharappni az ember fejét. És édes legyen, vagy száraz?

drani 2009.08.13. 20:50:34

a wembley-fröccs kimaradt

Lojzi_ 2009.08.13. 20:51:54

Ja és az előző történethez a Juve 2006-os bajnoki címét csatolnám.

shinigami 2009.08.13. 20:52:06

@Lojzi_:
eheh golyo. a bor nem jatek

tanninvadász · http://www.csaladivideo.hu 2009.08.13. 20:58:36

látom unatkoztok. De a poszt jó lett.
Ünneplem egy MU-Bayernnel. Akkor nagyon örültem, de most esküszöm sajnáltam a bajorokat. Főleg szegény Matthäus... na, egészségetekre!
Amúgy ilyen nagyfröccsel szept 5 és 9-én kiegyeznék, természetesen úgy, hogy mi vagyunk a bor.

crouchy 2009.08.13. 21:15:32

jó ez, meg ötletes, de azért a pina-foci jobb.

Vaader 2009.08.13. 21:32:28

@crouchy: Csak abból kevesebbeknek van élménye a 3-2-es felállásról. :)

vigvik 2009.08.13. 22:03:10

@Vaader: viszont egynullásal tele van a kamasz-padlás :)

Egyébként nagyon nagy poszt, gratula.

Woland 2009.08.13. 22:10:21

@I am a jedi like my father before me:

szerintem a magyarba a vice a nemetbol 'Vize'-n keresztul erkezett, ott meg ugye 'vice'-nek mondjak. amugy tuti a latin eredet.

Woland 2009.08.13. 22:15:29

@donnelly:

senki sem tudja milyen kiejtessel is beszeltek a romaiak : ) mi magyarok a nemetekkel egyutt a c = k, sot gyakran c = c operatort hasznaljuk, de az angolok peldaul az olaszokkal ertenek egyet. ez klasszikus zeneben eleg zavaro lehet, de ez a legbrutalisabb potencialisan a kiejtesbol fakado problema.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.08.13. 22:40:53

Én úgy tanultam, h ha a cé után mély magánhangzó áll, akkor ká, ha magas, akkor cé. Cicero = cicero, canis = kánisz

Sok modern latin nyelvben is müködik ez a szabály, és az angolok is használják, csak esz lesz a magas mgnhangzós varia (=sziszerou). De a vájsz is ezért nem váke, miközben a cake = kéjk.

Na megyen a spriccerért :-) zsír poszt!

Woland 2009.08.13. 23:09:37

@morphine:

de a Cicero-t angol szovegben ejtik sziszerou-nak az angolok, itt mas szabalyokat hasznalnak mint amikor peldaul latin szoveget olvasnak fel, lasd:

Via Crucis - mi via kruciszt mondunk, ok via krucsiszt, olaszosan.

jo froccsozest! : )

(ja, meg annyit: nem tudom elhinni mekkora makotok van Arteta serulesevel... tipikus Arse...)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.13. 23:58:40

@morphine: @Woland: Közvetett bizonyítékok vannak arra, hogy az ókorban minden esetben k-nak ejtették a c-t (pl. amikor a kakas úgy szól, hogy "cicirici"), a t-t mindig t-nek stb. A restituált latint, amit jobb helyeken oktatnak már ezek alapján rakták össze. Valóban nem tudjuk pontosan hogyan beszéltek az ókorban, csak valószinűsíthetjük. A magas magánhangzók előtti c az középkori torzulás, és ebből a torzult középkori latinból jöttek létre az újlatin nyelvek.

Woland 2009.08.14. 00:54:39

@donnelly:

közvetett bizonyítékokat nem fogadok el! : )

áve kézár!

(mondjuk a caesar -> Kaiser, a caesar -> császár, valamint a caesar -> царь, csapjuk hozzá az angol és spanyol "sz"-es ejtést és ennek alapján azt is feltehetjuk [itt faradtam bele az ekezet copy-paste-be] hogy talan soha nem is volt egyseges kiejtes, ha ennyi kulonbozo verzio jutott el a mai nyelvekig. {BBC-latin persze valoszinuleg letezett, de aligha hasznalta szeleskorben a koznep, es foleg nem a vegeken vitezkedo katonasag akiktol a barbarok hallhattak.})

erdekes tema nagyon. : ) honnan tudsz rola ennyit?

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.14. 01:42:33

@Woland: Hallgattam pár félév ókori törit, voltak klasszikafilológus tanáraim, ilyesmi:)

"közvetett bizonyítékokat nem fogadok el!" - ha szerzel fluxuskondenzátort, együtt megyünk!;)

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.08.14. 09:28:25

megérdemelték ezek a brazilok a világbajnoki címet, nu.

hol vannak ma már ezek az elegánsan focizó finom lábú csatárok,
mint Bergkamp, Bebeto vagy akár Klinsi.

Manapság Droidok szántják a gyepet.
egy van még, Berbatov, de őt pont eztért fikázza mindenki.

balu11 2009.08.14. 09:33:09

tec cikk! külön pirospont a Májusegyért (baszki, de régen is jártam arra, pedig 4 percre van a családi fészektől...), az, hogy a Putesz-sztorikért milyen pont jár, azt sejted... :)

"egy helyi kosárrangadó első félidejében öt darab triplát berámolnia" - egyrészt bravó, másrészt mely egylet színeiben sikerült eme bravúr (ha nem vagyok indiszkrét)

a holland-brazilt én is imádtam (pedig holland-drukker volnék...) - egyébként is megfigyelhető, hogy a majd' minden világversenyen (94 óta) a hollandok játszák a torna meccsét

94 - h-brazil
96 - h-angol
98 - h-argentín
00 - itt talán nem, de azért izgalmak (és ku_vaanyázások) tekintetében a h-olasz, gólok miatt meg a h-jugó azért...
02 - na, itt, biztos nem :(
04 - h-cseh
06 - h - portugál :))
08 - lehet, h itt sem, bár nálam a h-olasz

más kérdés, hogy ebből hányat nyertek meg (pláne, hány olyat, ami nem csoportmeccs...) - de hát nem azért szereti (az a kevés drukkerük) a hollandokat mert trófeákat nyernek, meg döntőt játszanak, hanem pl. azért a kontrgólért, amilyet a legutóbbi EB-n nyomtak a regnáló világbajnoknak

ja, és én is szeretem a fröccsöt (a legegyszerűbb koktél)

mickeyknox 2009.08.14. 10:21:35

a krúdy fröccsben nem csak egy "spriccentésnyi" szóda van a liter bor mellé?
állítólag azt mondta az öreg mester, hogy ennyi szóda megmosolyogtatja a bort! :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.08.14. 11:12:37

Magam is vice-házmester párti volnék ejtsük bárhogyan is. Tegnap a szigeten le is csúszott jó pár ilyen rozéból. Az egyik rendeléskor a mellettem álló külföldi sporttárs nézte ahogy töltik fröccsömet, kérdezte is nyomban, mi a neve a keveréknek. Majd ahogy birkózott a házmester szóval, jelezte, hogy inkább rendeljek neki én egy ugyanilyet. Készségesen teljesítettem a kérését, így építve tovább a nagyszerű országimázst.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.08.14. 11:46:12

@balu11:
középiskolai meccs volt.
KDG-Orlay rangadó:)

balu11 2009.08.14. 11:53:08

@pote: úgy is szép :)
gondolom az Orlay-t erősítetted, ott játszott (meg valszeg oda is járt:)) elég sok eltévelyedett pirosfekete szimpatizáns/kerettag

kogerz 2009.08.14. 13:07:03

Nagyon tetszett a cikk.

Mi az egyetemen fejlődtünk a csúcsra.Elsőben szolidan kezdtünk kisfröccsel, meg hosszúlépéssel. Azt jöttek a 3-2esek, a bor javára( ajánlásommal próbáljátok majd ki hasonló arányban a vodka-narancsot). Ettől már nem sok választott el minket a 4-1es aránytól. Majd egy finomabb estén váltottunk vörösre, és megérkezett hozzánk az ExcaliBOR (Arthur király híres kardja a mi fejünket is levitte néha). Nálunk ez volt az 5-0ás VBK (tapasztalatlanabbaknak, vörösboroskóla). Azt hiszem a német-portugálon jutott eszünkbe. :)

montipájton 2009.08.14. 13:24:33

Sajnos az alkoholfogyazstás szempontjából én Barcelona-Steaua vagyok, de a poszton jókat röhögtem.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.08.14. 14:29:42

@balu11:
csak a KDG!

csak egy kérdés: hova nem járnak pirosfekete szimpatizánsok Szhelyen?! ;)

christvhu 2009.08.14. 15:02:41

és a '82-es olasz - brazil??
vagy az olyan rég volt, hogy már csak én melékszem rá? (persze csak ilyen korai órán, mert estefelé a 'viceházmester-hatás" már erőst beFOLYÁSOLJA (...) a memóriámat.)

Lencse. 2009.08.14. 15:52:27

Hogy maradhatott ki a tömbházmester? (9 deci bor, 6 deci szóda, H. Kovács tarifája egy-egy különösen izgalmas történetért)

A 9:1-ről nekem egy Németország - Liechenstein felkészülési meccs jutott eszembe 96-ból. A kábé százszoros válogatott Jürgen Kohler ott szerezte pályafutása egyetlen válogatott gólját, 73 centiméterről a kapu közepébe bikázva a lasztit egy szöglet utáni kavarodásból.

Az meg milyen szégyen már, hogy nincs hathármas fröccs.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.14. 17:12:50

@Lencse.:

Pötéék szerintem úgy gondolták: azért vannak kommentelők, hogy videólinkkel együtt (!) ők pótolják ezt a hiányt életük legemlékezetesebb 9-6-os focimeccséről.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.14. 17:31:58

@Lencse.: A hathármas fröccs megegyezik a 2:1-essel. Matekból egyes, leülhet!
;)

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.08.14. 17:35:57

@donnelly: nemnemnem. a 2:1-es fröccs összesen három deci :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.14. 17:40:02

@JClayton: Valóban, de a 6:3 az nem más, mint három nagyfröccs:)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.08.14. 17:41:29

@JClayton: @donnelly: vagy ebben az esetben hosszúlépés (3:6)... Én amúgy sörös vagyok, de gondolom, ez "minimum levágós" ;)

clfo 2009.08.14. 21:12:05

találtam egy gyöngyszemet srácok, 99-es bl döntő Knézy Jenő kommentálásával :>

www.youtube.com/watch?v=M2za2KbKKcM

Mr.AT 2009.08.17. 11:29:46

@morphine: Akkor ezek szerint valósághűen ejtve Ká Ronaldo? :-)
süti beállítások módosítása