Akárhogy nézem, piszok nagy szerencsénk van ezzel a reorganizált - egyszersmind felhígult - kupaszíntérrel. Bár ez a harmadik kör nem az a harmadik kör, mégis a sorsolás varázsaként olyan ellenfelek sodródtak az utunkba, akik még egy, az átlagnál összeszedettebb magyar csapat számára is emészthetők, pedig ezen riválisok száma tempósan fogyogat. Végsősoron nem sokban számít, hogy verhető bolgár vagy görög sztárellenfelet görgetnek ma mellénk, amit elvártak, megtettük: a minket nagy ívben kerülő szerencsét felnyergeltük és meglovagoltuk. A továbbjutás cseppet sem hanyagolható anyagi vonzatáról nem is beszélve: egy-egy hazai klub átlagköltségvetésének megfelelő összegekkel hízik a számlánk. Kötekedni felesleges. Ült mögöttem egy ficak a H-ban, valószínűleg az évi egymeccses fajta és csak sorolta: hát, hogy ez a Coulibaly mennyire gyenge játékos, figyeld, a Vargától hányszor pattan el, a Rudolf gáz, hogy nem lő gólt, Cicókám meg körülményes, a betyármindenit* - na vajon érdekel? Van nyolc meccsünk, benne minimum egy UEFA EL-csoportkör, igen jóféle élmények. Csordogáló verítékkel a hátadon milyen jóleső érzés a gondolat, hogy kopaszodó fák közt is ballaghatsz/vonatozhatsz még kupameccsre, hogy megnézz valakit a kontinens sikeresebbik feléből. Máris jobb. Távolról már be-beszűrődik a BL himnusza, halljátok?