Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League 33. - Még most is néznénk

2009.04.24. 00:45 pote

Miközben majdmindenki azt számolgatja, hogy mennyit kell a MU-nak botlania a hátralévő fordulókban ahhoz, hogy a Pool - vagy esetleg a Chelsea - legyen a bajnok, addig az aktuális fordulóban a két trónkövetelő hullajtotta a pontokat. Igaz, gyökeresen különböző mérkőzéseken. A kiesést érintő összecsapásokon sakkeredmények születtek, vagyis aki gólt tudott szerezni, az jutalmul három pontot kapott, így a Boró és a Newcastle nyakán tovább szorult a hurok. Egy elegáns kattintás a továbbra és már olvashatsz is arról a két meccsről, amelyen tizennégy gól esett, és a maradék nyolcról is, ahol csak egyes volt a gólátlag.
 
Először A MECCS, amelyen hétszer zörgött háló, mégis döntetlen lett.
Már kezdtünk újra fedetlen keblű (röviden: csöcsös) nőkkel álmodni a Chelsea-Pool helyett, erre megint a Liverpoollal kell összefüggésbe hoznunk a hajnali erekciónkat. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar lehet azt a BL meccset überelni, és azt sem, hogy ebben megint Benitezék lesznek a ludasak. Jameghogy, Gerrard egyiken sem lesz a pályán.
Összességében, a keddi futball-remekműhöz két dolog kellett. Egy ész nélkül támadó Pool és egy ihletett Arshavin (vendégsikernél Arshawin). Egyik sem meglepő, de így együtt órákig el tudnánk bámulni őket, különösen az Ágyúsok páros góljait. A hazaiak SteveG. nélkül is veszettül mennek az utolsó utáni percig, már csak győzni kellene megtanulniuk, mert nyolcgólos döntetlenekkel kezd megtelni a padlás.
Az orosz teljesítményéről mindent elmond, hogy talán tíz labdaérintés kellett neki ahhoz, hogy négyszer kelljen megcsókolnia oldalról a jobb mutatóujjának középső ujjpercét. Van valami unszimpatikus/antipatikus ebben a gólörömben, de tény, hogy már régóta csinálja, és nem vérben forgó szemekkel, nem az ellen szurkolótáborának mutatva teszi azt. Ha mégis fogást akarunk találni Andrejen, akkor azt inkább a haján tesszük meg. Már 1984-ben, a körmendi oviban ciki volt az ilyen frizura. Talán könnyebben menne neki is a londoni életstílus átvétele, ha elmenne egy hajszobrászhoz, a legutolsó külvárosi pakisztáni fodrász is csodákat tudna tenni ezzel a fejjel, és max öt fontba fájna. Érdekes különben, hogy az Ágyúsoknál mostanság szokás olyan kelet-európai csodabogár alkalmazása, aki minden íratlan divatszabállyal legalább annyira szemben áll, mint Győzike a magyar kultúra felemelésével. És biztosan élvezik a csapattársak is, mert az öltözőben sem szól nekik senki sem. Hleb is már-már macho, amióta a Barcába igazolt.

Visszakanyarodva a mérkőzésre, a Liverpool fölénye végig nyomasztó volt, de a vendégeknek vagy okuk, vagy idejük nem volt támadni. Az várható volt, hogy a Pool rögtön nekiront a londoniaknak, a meglepetés csak az volt, hogy Fabianski a meccs előtt nem aludt semmit, mert Buffon videókat nézegetett a youtube-on. A lengyel hálóőr szinte megbabonázta Torreséket, és Arshavin az első adandó alkalommal büntetett. 2-1-nél megpróbáltak támadni, de aztán hamar jött az egyenlítő gól, kapásból a vezető találattal, vagyis megint nem volt ok előremenni az Anfielden. Hogy nem rúgtak szögletet a meccs alatt, az meg nem bűn. Bár, a hatodik parancsolatot simán le lehetne cserélni erre.
Hogy ne csak dicsérjünk. A hazai védelem is érezte, hogy Arshavin óriási formában van, ezért tömték is labdával. Gyermeteg hibákat vétettek: rossz felszabadítások, pontatlan - utolsó embertől származó - passzok. A másik oldalon is volt legalább kettő gólt érő baki, de az borítékolható volt, hogy kapott gól nélkül ezt nem fogják megúszni. Stoke kvalitású csapatok bírnak csak ki ilyen szintű nyomást, egy Chelsea vagy egy Arsenal kevés ehhez.
A legpocsékabb teljesítményt azonban egy középpályás nyújtotta. Tegye fel a kezét az, de őszintén, aki nem lepődött meg Walcott becserélésénél, hogy Denilson még a pályán van. Hogy a bűbánatban lehet az, hogy egy szűrőként alkalmazott középpályás nem találkozik a labdával úgy, hogy az ellen nonsztopp támad.
Jó teljesítmény kicsit több volt. A védekező csapatban mindenképpen ki kell emelni Gibbset. Clichy helye nem mondhatni betonbiztosnak a következő szezonra. Nekünk is kötelező szurkolni neki, hiszen magyar felmenőkkel is rendelkezik. Nagyapja Gipsz Jakabról angolosította a nevét Jacob Gibbsre.
A hazaiaknál, a hátsó alakzaton kívül, mindenki közel a maximumot nyújtotta. Külön talán csak Benayount említenénk, hétről-hétre olyan teljesítményt nyújt, ami alapján már nem lehet megkérdőjelezni a helyét ebben a csapatban.
Liverpool - Arsenal 4-4

A Chelsea-nek - sajnos - nem sikerült a BL meccs légkörét átmentenie erre a szerdára. Nemúgy az Evertonnak, ők - sajnos - hozták azt az unalmat, amit a Wembley-ben láthattunk. Ha másért nem, a gólokért biztosan érdemes volt Léderer multiorgazmusaira átkapcsolni. (Nekem csak Szujó Zoli parádés szünetbeli interjúit sikerült elcsípnem, élmény volt)
A MU legalább a kötelezőt behúzta. Nem lepődnénk meg, ha Fergusonék jövőre kipróbálnák magukat a Seria A-ban is. Teljesen beálltak arra a stílusra, amivel olasz bajnokságot lehet nyerni. Úgy tűnik azonban, hogy a PL-t is meg lehet vele csípni. Haragudni rájuk is nehéz, mert a szerda-szombat ritmusban mi sem mennénk agyatlanul előre, még egy Pompey ellen sem. A kihagyott helyzetek mennyisége még lehet aggasztó, de még akár két-három rövidzárlat is belefér.
Chelsea - Everton 0-0
Man Utd - Portsmouth 2-0


A dobogósok május végéig tartó programja itt látható. Ki-ki (P.B.) döntse el, kié a legnehezebb, nyerhet-e még a Chelsea, megint Wiganben lesz-e bajnok a MU, meg ilyenek. Szerintünk nem az ellenfeleken fog múlni, hanem a csapatok formáján/frissességén, de ezzel nem fogjuk megváltani a világot.
Ja! Imici, papercut, morphine, letehetitek a kezeteket.

 Man UtdLiverpoolChelsea
PL 34Tottenham (o)Hull (i)West Ham (i)
BLArsenal (o) Barcelona (i)
PL 35Middlesbrough (i)Newcastle (o)Fulham (o)
BLArsenal (i) Barcelona (o)
PL 36Man City (o)West Ham (i)Arsenal (i)
PL 33Wigan (i)  
PL 37Arsenal (o)West Brom (i)Blackburn (o)
PL 38Hull (i)Tottenham (o)Sunderland (i)
FA  Everton

 

A kiesés elleni harccal jövő héten szeretnénk hosszabban foglalkozni, mert most szorít minket az idő, ezért csak dióhéjban az érintettek meccseiről.

A West Brom lefocizta a City-t Manchesterben, de kaptak négy gólt, így nyugodt májusuk lesz. Man City - WBA 4-2
A Boró hiába próbált meg mindent, nem volt képes átpréselni a játékszert a gólvonalon. Schwarzer miondent fogott, Gera egy picit játszott. Middlesbrough - Fulham 0-0
A Newcastle semmi olyat nem tett a White Heart Lane-en, ami miatt imákat mormolnánk értük, hogy maradjanak benn. A kapott góljukat ők egy fokkal jobban akarták, mint Bent, elől meg semmi ötlet nem volt. Órákig sorolhatnánk az okokat, ami miatt kell egy Newcastle a PL-ben, de ezek között nincs ott a 2008/2009-es szezon. Tottenham - Newcastle 1-0
A Stoke megint nyert, a taps jár nekik. Innen már művészet lenne kiesniük, de a harminckilenc pontjuk is óriási meglepetés. A Rovers sorsa is saját kezében van, de kicsivel rosszabb pozícióból futnak neki az utolsó öt fordulónak. Stoke - Blackburn 1-0
A Pompey is komoly lépést tett a bennmaradásért még szombaton,már ennek fényében szerepelt az Old Traffordon szerdán. Portsmouth - Bolton 1-0
A Sunderland is behúzta a kötelezőt, így - mivel a kávés hasonlatunknak metaforánknak már lejárt a mandátuma - a Hull hajója kezd elúszni. Októberben még vágytunk rá, most már nem lenne akkora marketingértéke egy Hoffenheim - Hull mérkőzésnek. Sunderland - Hull 1-0
A végére maradt a Villa soros nemgyőzelme. Van egy sanda gyanúnk, hogy Barryék már sportot űznek ebből. Aston Villa - West Ham 1-1

Tippversenyünkben eljutottunk arra a pontra, amit a kezdetektől szerettünk volna. A Kommentelők nem kaphatnak már ki. Gratulánk balu11-nek is. Mi a pótmeccsel vigasztalódtunk, nem kicsit. NST - Kommentelők 12-17
Az utolsó szeget a koporsónkba az ütheti a hétvégén, aki a leggyorsabban megírja nekünk (nst.pl@freemail.hu), hogy ki látható a képen. Pofonegyszerű a feladat, jövő héten nehezebb lesz.

 

Megfejtés: Oleg Salenko (Олег Анатольевич Саленко)

148 komment

Címkék: angol összefoglaló premier league pl tippverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr621081491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.24. 11:34:58

@balu11:
Fellaini
vagy itt is elkezdünk magyarosítani?! :)))

Ferguson 2009.04.24. 11:39:52

Fellaini egy nagy felláció LoooL :D

davidmoyes 2009.04.24. 11:47:15

Hűűű, gyerekek, ez a szavazás bearanyozta a napomat. :D
Szegény Fellaini, nem elég, hogy a haja ilyen szörnyű..
..így jár, aki a Pienaar-al barátkozik :)

nils_h 2009.04.24. 12:07:29

@pote: azon tűnődtem, hogy miért a hetes szám szerepel a címben. Zörgött az többször is, csak végül nem adták meg. Vagy rosszul tévedek?

Lencse. 2009.04.24. 12:08:41

@nils_h: A kulcs a Liverpool első vezető gólja. ;)

Tika_ 2009.04.24. 12:25:10

a szavazás nagyon ász! :D (B)(B)(B)

balu11 2009.04.24. 12:35:05

@pote: megy a szőrözés rendesen... mi van, mindenkit sztresszel, hogy még nem ért véget a péntek? [nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy a "sztresszel" szót így írják, csak olyan 90-95%, de úgy döntöttem, hogy le merem írni :)]

egyébként meg akkor már miért nem Fellini - annak több értelme lenne...

[NST - Az Index blogja a világ legjobb futballjáról, a világ 44. legjobb futballnemzetének gyönyörű, ámde annál nehezebb nyelvén]

nordsee 2009.04.24. 12:35:35

@pote: Történelmi tévedések is vannak, ugyanis a bartóki oviban '84 volt az utolsó év, amikor volt engedély arra a séróra. Menti a helyzetet, hogy a Mátyás királyiban ekkor már nem valóban nézték el a társak! :))

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.04.24. 12:38:19

@balu11: [NST - Az Index blogja a világ legjobb futballjáról, a világ 44. legjobb futballnemzetének gyönyörű, ámde annál nehezebb nyelvén]

Szerintem ez itten egészen kiválló meglátás :-D :kalapot lenget:


@nils_h: először én is tévedésre gyanakodtam, de volt egy, ami nem ért hálót, sőt, szerintem mégcsak nem is l'pooli játékos ért hozzá utoljára, bár azért öngólnak beírni dőreség volna :-B

Csörszike 2009.04.24. 12:53:15

háát, gyerekek, én nagyon élvezem...:-)
asszem mi mindenhez értünk.talán alkothatnánk egy reformszövetséget, és megvitathatnán a bajnai-csomagot is, hogy megpörgessük kicsit a gdp-t:-))
egyébként pedig mindhalálig forza antipatikus!!!
nem értek egyet a nyelvészekkel atekintetben, hogy ha egy közösség használ valamit, akkor helyes. az, hogy valamit sokan tudnak rosszul, még nem jelenti, hogy az jó. azt hiszem kezd a kérdés filozofikussá válni, amelyben a nyelvészek és pöte játszák a szofisták, én pedig Socrates szerepét:-)))

volankombi 2009.04.24. 12:57:12

Egyébként ez angolfoci-poszt (ajjaj,nehéz szó), és arrafelé az irányadó nyelvészeti megközelítés az, amit popp írt. Magyarországon az Akadémia nem szereti az unszimpatikust; megnéztem, csak az értelmező szótárban szerepel csillagos alakként. De ez végül is kit érdekel.

Viszont akkor már kekeckedjek én is: pofonegyszerű egybeírva :) Amúgy meg fasza poszt, jókat röhögtem.

nils_h 2009.04.24. 12:59:15

@Lencse.: @pote: @morphine: ezt én is értettem, gyerekek. de nem volt valami lesgól, amit nem adtak meg, de azért megzörgette a hálót?

balu11 2009.04.24. 13:04:36

@Csörszike: már éppen akartam írni, hogy Csörszike, azért ez egy focis blog! - amikor megláttam a kommentedben Socrates nevét :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.24. 13:11:35

@balu11: :)
nem elég h legyőzöl,
még most is gyorsabb vagy :)

@nils_h: olyan kettő is volt,
igazából, csak kiváncsi voltam, h figyeltek-e :)
(nem javítom ki kilencre, ha nem baj :)

@volankombi: köszi

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.24. 13:13:10

@Csörszike: Ha a filózófusról van szó, akkor Szokratész. de egyes könyvekben láttam úgy, hogy Szókratész. Ha 37-es lábú focistáról vanszó akkor jogos a Socrates.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.24. 13:16:05

@balu11: :)
nem elég h legyőzöl,
még most is gyorsabb vagy :)

@nils_h: olyan kettő is volt,
igazából, csak kiváncsi voltam, h figyeltek-e :)
(nem javítom ki kilencre, ha nem baj :)

@volankombi: köszi

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.04.24. 13:17:16

@nils_h: Két lesgól is volt, mindkettő Arsenal részről, de akkor ugye 9-et kellett volna írnia, hiszen összesen 8 gól született, melyből ez az egy nem rezgetett.....

nils_h 2009.04.24. 13:24:59

@pote: @morphine: köszönöm, erre gondoltam. ezért lepett meg a hét. mert ha már nem nyolc, akkor kilenc. Csak úgy leokítottatok az előbb, hogy elbizonytalanodtam, hogy sörből láttam kilencet (nem, nem négyésfelet duplán), vagy hálórezgetésből...

balu11 2009.04.24. 13:29:59

@morphine: érdekes futballfiliógiai kérdés a "lesgól" is

mert ugyebár a lesGÓL pont annyira gól, mintha 30 méterrel mellé lő valaki - tehát egyáltalán nem az

szóval meg kéne [pfujj! - kellene] "nyelvújítani" ezt a szót is... a "leshelyzetben_elkövetett_gólt_nem_eredményező_kapubajuttatás" talán kicsit hosszú, mondjuk betűszóként LEGNEK

nils_h 2009.04.24. 13:33:12

@balu11: te tényleg azt akarod, hogy legneknek hívjuk? Sőt, valójában LEGNEKnek? Vagy LEGNEK-nek?

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.24. 13:37:17

@nils_h:
mindegy,
valami marad majd felesLEGNEK

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.04.24. 13:38:45

Hű, nem is figyeltem, pedig az "unszimpatikus" tényleg butaság...

nils_h 2009.04.24. 13:39:57

@pote: Ááá, naggyon péntek van már! Mindenki mennyen fodbalozni! Vagy lesz még PL beharang? Mert akkor öccáz!

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.24. 13:42:53

@nils_h:
valami lesz, dehogy mikor?!
szerkesztőségi ülésünk lesz, ami nem sok jót ígér a péntek esti posztírásnak.

@donnelly:
óriásit csalódtam, nemtom hogyan tudnád jóvá tenni!
;)

nils_h 2009.04.24. 13:45:05

@pote: akkor még mindenképpen előtte!!! A tippeléssel úgysem szoktál sokat tökölni :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.24. 13:48:31

@nils_h:
a MU ki fog kapni, legyen elég ennyi most, a többit holnap

Csörszike 2009.04.24. 13:50:50

popp: csak próbáltam mögöttes humort csempészni a témába, Balu11 vette a lapot.
balu, egyébként meg ne futballfiliógiai, hanem futballfilológiai. de biztos csak elgépelted:-)) a LEGNEK-et támogatom.

nils_h 2009.04.24. 13:54:25

@pote: és a Tottenham? Megőrülök a kíváncsiságtól :)
Na, akkor jó ülésezést, hívjátok Dzsozit is, hátha besegít az üveggömbnek. és kérlek mindenféle antiszimpatikus filológiai kérdésekről ne nyissatok vitát, mert akkor a holnapi beharangnak is lőttek.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.24. 13:56:00

@Csörszike: Én meg levehettem volna, ott vannak szmájlik is. Micsoda egy okostojás vagyok ;-).

Csörszike 2009.04.24. 13:56:07

popp, csak egy kis humort akartam csempészni kettős jelentéstartalommal a vitába. balu11 vette a lapot:-)
amúgy télleg szókratészi elvet vallok e nyelvészeti kérdésben, azaz sztem nem lehet a "dolog mértéke az ember". igenis van objektíve helyes szóhasználat, még akkoris, hamár körülötted mindenki más rosszul használja. a LEGNEK-et támogatom. de balukám, ez meg nem "filiógia", hanem filológia. de biztos csak elgépelted:-))

Csörszike 2009.04.24. 13:57:35

sorry, ezt most kétszer is megírtam, mert azt hittem, az elsőelveszett...

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.04.24. 14:07:42

még egy voks a LEGNEK mellet :-DDDD


Egyébként az Arsenal két ilyenje valóban ez volt, hiszen lesgól az, amit lesről szereznek ugyan, ám a spori megadja :-DDD

Hijába, interistára ment a voks ;-)

balu11 2009.04.24. 14:09:41

@Csörszike: kár lett volna érte :)
(és igen, tényleg csak elgpéeltem)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.24. 14:10:12

jó a lesgól. Gól az csak nem szabályos. A mellé viszont nem gól.

balu11 2009.04.24. 14:18:20

@popp: @morphine:

pont az a különbség a lesgól és a LEGNEK között, hogy az előzőt megadja a bíró (tehát gól), pedig leshelyzet előzte meg, a másodikat viszont jogosan érvényteleníti les címén (tehát nem gól, vagy nemgól)

a nemgólok családja is népes, egyik (és talán leggyakrabban előforduló) tagja a LEGNEK (ami egyébként a szabályos nemgólok alosztályba tartozik)

persze van még pl. az ÉGÁNHK (épphogy_gólvonalon_át_nem_haladó_kísérlet), meg az EHAMÉT (előnyszabály_helytelen_alkalmazása_miatt_érvénytelenített_találat), stb...

nils_h 2009.04.24. 14:23:48

@balu11: és mi az, amit nem lehelyzet előz meg, viszont a spori leshelyzet miatt érvényteleníti (természetesen a játékszer áthalad a gólvonalon (a tizenhatos az pl nemgólvon))?

nils_h 2009.04.24. 14:24:43

@nils_h: lehelyzet=leshelyzet
nemgólvon=nemgólvonal

bocsi, péntek van...

Derben 2009.04.24. 14:34:53

lol: ÉGÁNHK, furcsa ez a nyelvújító láz

ezt a denilson amúgy én se értettem

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.24. 14:38:01

@balu11: Na akkor közelítsünk másunnan, hadd szédüljünk teljesen el így péntek délután ;-). Még egyszer leszögezném kiinduló pontomat, a "nemgól" is gól, csak szabálytalan, illetve visszafújja a spori.

Szóval ha onnan indulunk, hogy a les az amit a partjelző (nem jön az ujjamra az asszisztens ;-) megad és a spori befúj, akkor a leshelyzetből született, de megadott gól, nem lesgól, hanem az eredményjelzőre vetülő igazi gól, bár leshelyzetből született. A lesgól viszont amit a spori visszafúj. És máris adtam egy fülest a LEGNEK. Tehát lesgól a szabályos helyzetből születő, de les címén mégis visszafújt gól.

Egyébkdént üdvözlet néked, az NST Kazinczy-körének alapítójának.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.04.24. 14:40:54

Remélem Denilson a Boro ellen ismét kezd, de csak azért hogy Song rápihenjen a MU elleni meccsre. Belőle egyébként idén nagyon fasza kis játékos lett, nem tudom mások hogy látják.

balu11 2009.04.24. 14:41:36

@nils_h: ez a szabálytalan nemgólok alosztályába tartozó egyszerű BT (bírói_tévedés) - szintén gyakran előforduló fajta...

(a tizenhatos vonala természetesen nem gólvonal. hogy is lehetne az, hiszen akkor ott kellene lennie a kapunak! nem is értelek...)

asszem lassan lekattanok a témáról, ígérem (pontosabban, magamban folytatom, és az esti foci után élőszóban boldogítom ezekkel sörözés közben a barátaimat:) - szegények...)

egyben köszönöm a tisztelt NST-nek, hogy büntetlenül hagytak ennyit offolni :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.24. 14:41:41

A leshelyzetből született és megadott gólokra viszont, hogy megkülönböztessük őket a lesgóloktól nevezhetnénk leszgóloknak, hiszen éppen attól lesz gól, mert a spori balfasz.

nils_h 2009.04.24. 14:46:17

@balu11: bizotos nem a szabályos nemgólok közé kellene tartoznia?
(a gólvonal és a nemgólvonal viszonyára akartam rákérdezni, de fejtsd ki inkább a barátaidnak sörözés közben) köszi!

Derben 2009.04.24. 14:59:07

@peter135: mmint song?
vicces, ő már a második ilyennevű kameruni az angoloknál, mindkettőt szerettem, hajtósak

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.04.24. 15:01:22

@peter135: "[Songból] egyébként idén nagyon fasza kis játékos lett, nem tudom mások hogy látják"

pont így :-) Fabregas végre nincs egyedül középen

balu11 2009.04.24. 15:03:15

@popp: megszólítottság okán muszáj megszegnem előbbi ígéretemet :)

szóval értem én, csak nem értek vele egyet :)

nem lehet sztem mást gólnak tekinteni, mint, amit a bíró megad (kiírják a TV-ben, benne van a másnapi (...) NST-összefoglalóban, ...)

ha az a gól, amit mi annak látunk, akkor a gól-fogalom veszélyesen szubjektivizálódik - más eremények születnek meccseken, esetlegesen más csapatok nyernek egyes bajnokságokat, ... (ez persze szándékos túlzás)

"a focit gólra játszák" - ez a legnagyobb axióma szeretett sportunkban (aminek következtében persze rengeteg vita, tévedés, ... keletkezik), viszont pont ez az, amiért akármekkora drukkerek is vagyunk, nem mondhatjuk meg mi, hogy mi a gól

ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezzel megszentségtelenítjük a futballt, hanem, hogy belépünk egy olyan szerepbe, ami nem a miénk (mit is szoktunk mondani pl. arra a bíróra, vagy kommentárra, aki "szurkol" valamelyik csapatnak...?)

szóval csinálja mindenki, ami a dolga a fociban - mi szurkolunk (meg munka helyett lingvisztikai-filozófiai síkon elmélkedünk :)), a játékos fut, becsúszik, gólt lő (és sárgát kap, lepkézik...), a tulaj pénzt áldoz (és beleszól a taktikába), az edző edz (és hülyeségeket nyilatkozik), a kommentátor közvetít (és bakizik, untat), a bíró meg megmondja, hogy ami a pályán történik, az minek minősül (és téved)

szóval kaptafa meg Schuster...

balu11 2009.04.24. 15:04:36

@nils_h: (a gólvonalasat) értettem, csak tréfáltam a válaszban :)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.04.24. 15:05:16

@Derben: Rigobert, akire asszem gondolsz, a nagybátja :-D

mintha mutatta volna a kamera a streamen amit néztem kedden, tehát figyeli is az unokaöcsi fejlődését :-D

balu11 2009.04.24. 15:06:10

@nils_h: egyébként nem. szabálytalan nemgól, hiszen nemgólnak szabálytalan - gólnak kellene lennie, csak a bíró tévedett, és így nem lett gól (nemgól lett)

Derben 2009.04.24. 15:07:06

azért picit komolyan veszitek azt a gol nem gol dolgot
lehet h én egyszerűbb vok, de nálam a benn van - nincs benn és a a megadta-nem adta meg kifejezések játszanak

Csörszike 2009.04.24. 15:08:29

@balu11: tecsak ne boldogíccsá (sic, na erre mit léptek?) este foci után a nyelvújítással engem, mert iszonyatosan hokiszurkolni kell. inkább az nst-t!!!
:-))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 15:09:26

@popp:

(A nyelvművelésnek a szavak kiirtását célzó változata távol áll tőlem, ezért csak annyit mondok, hogy a magyartanárunk gimnáziumban fejünkbe verte: a "szimpatikus" ellentéte az "antipatikus". Az "unszimpatikus" szó germanizmus, és pont.) :-)

Derben 2009.04.24. 15:10:20

@morphine: eszembe se jutott h rokonok, pedig logikus

poolfanati 2009.04.24. 15:12:37

mi a fene? fordított nap van?
akkor megyek az MTA.hu-ra hátha ott megtalálom az angol posztot és az angolfoci kommentelőket. :)

balu11 2009.04.24. 15:26:28

@poolfanati: most voltam az mta.hu-n, és nincs lehetőség kommentelni... sajnos :)

egyébként a kritika jogos, gyorsan megyek is, és megnézem újra a 4 Ars(h)avin gólt, hogy visszarázódjak

(és ha már úgyis sok volt az OFF: hajrá (korcsolyás) magyarok!)

Derben 2009.04.24. 15:30:30

igencsak meglepődnék ha lehetne kommentelni az MTA honlapján
de érdekelne már egy akadémikus álláspontja is a dologrol, most jutottam a beszélgetés végére, és fogalmam sincs kinek van igaza

balu11 2009.04.24. 15:32:54

(@Derben: esetleg dönthetne a Grétsy (?) László... feat. Vágó)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.04.24. 15:42:38

nyelvi kérdésekben megengedő vagyok, de valamiért pont ez az "unszimpatikus" báncsa nagyon a fülemet.

egyébként mutatnék egy jól alkalmazható hüvelykujjszabályt az ilyen kérdések eldöntésére:

www.google.com/search?hl=en&safe=off&q=antipatikus+site%3Amek.oszk.hu&btnG=Search

www.google.com/search?hl=en&q=unszimpatikus+site%3Amek.oszk.hu&btnG=Google+Search&aq=f&oq=

Derben 2009.04.24. 15:48:48

@balu11: Alljunk meg egy szóra! :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 15:57:23

@Derben:

(A nyelvészet egy élő, mozgó, folyton változó, emberek által folyton változtatgatott jelenséggel foglalkozik, vagyis maga a kérdés, hogy "melyik alak a helyes?", általában rosszul van föltéve. Elismerésem az NST szerkesztőségéé, hogy a szavazáshoz egy sokkal jobb és relevánsabb kérdést választottak. :-) Szóval arról van szó, hogy nyilván mindkét alak "helyes", az is "helyes", ha suksükölünk, és így tovább. A kérdés az, hogy a nyelvközösség hogyan viszonyul bizonyos alakokhoz. Esetünkben például a megbélyegzés eszközével élhet az erre szolgáló intézmény (ld. még Akadémia) az "unszimpatikus" alakot illetően. Miért? Mert az "un" fosztóképző germán eredetű, maga a szó pedig görög. Vagyis a két alak, a képző és a szótő ilyeténképp nem "illik" össze. Persze a nyelvhasználó tudatában a szavak eredete már régen elhomályosult, ezért nem csoda, hogy léteznek kevert alakok. Én ebben nem látok semmi üldözendőt. Így alakul, így változik, tekereg, kalandozik, mókázik velünk és bennünk a nyelv. Én mondjuk az "antipatikus" alakot használom, mert ezt nevelték belém. De fogok irtóhadjáratot indítani az "unszimpatikus" ellen sem. Általában gazdagabbá tesz egy nyelvet, ha egy fogalomra több szóalakot ismer el.)

(Elnézést ezért a hosszú offért, de szerintem ez a kérdés sokkal izgalmasabb, mint az angol foci.) :-)

Derben 2009.04.24. 16:10:22

nem amugy most valahogy engem is jobban érdekel.
azért furcsa, mert az ember kiskorában vmiért az unszimpatikus alakot használja inkább, aztán esetleg kikupálódik, elkezdi tudatosan felcserélni az antipatikus kifejezéssel, aztán személyiségtől függően vagy üldözi az unszimpatikust, vagy nem. Azt pl én elismerem, hogy az unszimpatikus - mivel annyian használják - létező szóvá avanzsálódott.
Az is érdekes mér pont az un fosztóképzőt halmozták rá az emberek a képzővel már amúgy is rendelkező görög vagy latin eredetű kifejezésre. Miért nem lett például aszimpatikus vagy disszimpatikus, vagy inszimpatikus...lehet ezen merengeni.
offtopicért télleg bocs

luis garcia 2009.04.24. 16:23:18

@Csöncsön: köszönjük kimerítő írásodat.

üdvözlettel,

Schwachta Szókratész, avagy Knapp (ahogy tetszik)

ha van kedved elemezd azt is , hogy a Hallgatag (más néven kilencfokú) Drugicsot miért hívja egy bizonyos ileltő Rejtő könyveiben rendszeresen Trukicsnak.

luis garcia 2009.04.24. 16:30:22

@Csöncsön: @Derben: azért , mert egyszer a Velő Tanyán (a víg kiloccsantóhoz) egy verekedésben betörték az orrát egy leszakadt lökhárítóval :)

Derben 2009.04.24. 16:36:44

látom nem csak én unatkozom igy péntek du
nics kedve vkinek csapatflashjátékozni, akarok nyerni heinekenes korsot...

Baing '88 · http://emiratesgunners.blogspot.com/ 2009.04.24. 16:43:56

@peter135:

Már bocs,de Song pihent eleget,meg különben is gyakorlat teszi a mestert! Song közel sem játszott annyit mint Denilson

Csörszike 2009.04.24. 16:44:00

jóóóó, rejtőt imádom!!!
de ezt a drugics/trukicsot még nem olvastam, melyikben van?

Derben 2009.04.24. 16:49:54

na tessék jönni, itt a link, fenn megtaláltok:
greattogether.heineken.hu/be-prepared.html

crouchy 2009.04.24. 17:30:49

a posztnál már csak a kommentek jobbak:)

Amúgy meg sosem értettem meg, hogy miért a les az egyetlen olyan szabálytalanság, aminek elkövetése után a kapuba kerülő labdát gólnak hívjuk. Ha pl a CSatár lerúgja az ellenfelét majd utána a kapuba lő arra szinte sosem mondják h gól. Csatlakozom baluhoz, mi az h lesgól?

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.04.24. 17:44:31

@crouchy: Mert "a leshelyzet önmagában nem szabálytalanság" - A labdarúgás szabályai ;)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.24. 17:55:21

(Szerintem a probléma megragadásának helyes iránya az, ha feltételezzük, hogy a "gól" egy többjelentésű szó. Jelenti egyrészt azt az eseményt, amikor a labda a gólvonalon túljutva kapuba kerül; másrészt azt az eseményt, amikor mindez szabályos módon történik.)

poolfanati 2009.04.24. 17:56:12

@crouchy: teljesen jogos! legyen akkor lerúgja a másik fejét gól; kézgól és veszélyesjátékgól is.

poolfanati 2009.04.24. 17:57:12

pöte: légyszíves csinálj már egy posztot ahol mondjuk a 33. fordulóról is lehetne beszélgetni. :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.04.24. 18:05:55

@poolfanati:
ne legyél már ilyen unszimpatikus
:)

poolfanati 2009.04.24. 18:08:34

@pote: legközelebb írjál hétköznapibb nyelven és akkor nem kötnek beléd. és akkor nem lesz egy ilyen vita.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.04.24. 18:29:48

@AZW:

Song 31+11 meccs.

Denilson 45+1 meccs

bár fordítva lenne. Egyébként felőlem játszhat song vasárnap is(azzal a feltétellel hogy a brazil "csoda nem), csak azzal megnő az esélye annak hogy egy fontos meccsen bekerül ez a szerencsétlen barom.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.04.24. 18:55:36

@poolfanati: Kézgól éppenséggel elő-előfordul, ott volt például isten keze is.

poolfanati 2009.04.24. 19:14:40

@popp: maradonáé nem rossz, de nekem scholes kézgólja a kedvencem a zenit ellen.:D
arra még a profi röplabdások is csettintettek.:D

poolfanati 2009.04.24. 19:15:16

@poolfanati: ja persze a scholesét nem adták meg.

Asidotus 2009.04.24. 19:30:50

Antipatikus-unszimpatikus kérdést feloldja:
Ellenszenves, Utálatos, Büdös dög

Asidotus 2009.04.24. 19:32:34

Amúgy meg az angol focihoz:
Szerintem a Pool hátralévő meccsei kicsit könnyebbek, mint a MU-é, de nem annyival, mint amennyi a pontelőny.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.04.24. 19:45:12

amúgy emlékszem Baptistá-ra, aki szintén hintett egy 4-est a Pool-nak, igaz, az FA-kupa meccs volt asszem. akkor is igy játszott az Arsenal (rohantak, mint a nyúlak, csak labdájuk is volt), csak nyertek 6-2-re.

crouchy 2009.04.24. 21:47:35

@donnelly: nekem az a szabálytalanság, amit a bíró -ha követi a szabályokat- lefúj. (mondjuk ennyi erővel a meccs is szabálytalanság de mind1:))

crouchy 2009.04.24. 21:50:08

@donnelly: jah értem, ott álhatok lesen egész meccsen, ha nem kapok labdát nem fütyül a bíró. nyilván. De én még nem láttam olyan lesgólt, ahol a gólt lövő játékosnál nem volt labda.

Martin Astin 2009.04.24. 21:53:01

Meg mernék rá esküdni, hogy amikor elindultam a másik kecóból, kinn volt egy footbo-s/tippelgetős bejegyzés, hova lett?

Lencse. 2009.04.24. 21:59:33

A másik kecó alatt bizonyára búvópatak rejtezik, és picit más ott az Internet.

Martin Astin 2009.04.24. 22:14:52

Vagy az is lehet, hogy nem Téged kérdeztelek.

Lencse. 2009.04.24. 22:33:09

Ja, bocs. Pöte, gyere az ecetes ollóval!

crouchy 2009.04.24. 22:34:18

Off: szegény hokisok:(

Woland 2009.04.24. 23:29:42

@crouchy:

csak semmi 'szegeny hokisok' - ezen semmi sajnalnivalo nincs, csodat tettek, tetmeccsen megszorongattak a vilag egyik legjobb csapatat, csak pozitivum van a meccs kapcsan! : )

csak gratulaciok jarnak, sajnalkozasnak helye nincs! : )

Glory 2009.04.24. 23:55:54

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa ebben a pilanatban ugy nez ki hogy megyek a mu-arsenal bl elodontore :))))))))

luis garcia 2009.04.25. 00:32:57

@Glory: énmeg az audi-kupára majd nyáron. lesz ott bayern, milan, boca, manure. igaz hogy guminő feeling de legalább elmondhatom magamról hogy voltam már ilyen nagy csapatok meccsein :)

crouchy 2009.04.25. 12:34:26

@Woland: természetesen elképesztő teljesítmény volt az amit láthattunk tőlük. épp ezért sajnálom kurvára hogy nem szereztek pontot. nagyon megérdemelték volna.

papercut 2009.04.25. 15:08:59

Nem tudom, hogy csak én érzek-e így de a végére már nagyon unpatikus/antiszimpatikus lett az egész nyelvtani vita...