Gordon Brown miniszterelnök húszéves távlatból visszatekintve ítélte el azokat, akik annak idején a Liverpool-szurkolókat kárhoztatták a Hillsborough-i katasztrófáért, és állt ki a szurkolók és családjaik mellett, akik igazukért harcolva végül elérték, hogy a kétezres évek elején vádat emelhessenek a tragédiáért felelős rendőrtisztek ellen. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a Liverpool szurkololók példásan viselkedtek akkor, és azt követően is, illetve hogy a kilencvenhat áldozatról sosem szabad elfeledkezni. Mi sem fogunk.
Margaret Thatcher idején - a részletek ismerete nélkül - kézenfekvőnek tűnt a futballhuliganizmust és a Liverpool-szurkolók erőszakosságát okolni a dolgok alakulásáért, csak hogy éppen a valódi felelősök, a lebonyolításért felelős rendőrség dobta be a köztudatba ezeket a valótlan állításokat. A rendőrség ugyanis összezárt, vállt vállnak vetve védték a hibás tiszteket, vallomásokat másítottak meg, a helyszínen jelen lévő rendőröktől nem kérték jegyzőkönyv felvételét, hanem utólag manipulált jelentéseket kértek be tőlük, és a sajtónak is ők nyilatkozták azt, hogy a részeg, illetve jegy nélküli szurkolók okozták az egészet. Ez vezetett egyrészt oda, hogy a sajtóban a legfinomabb szalgcímek ehhez voltak hasonlatosak: 'A Liverpool szurkolók egymást taposták halálra', míg a Sun hírhedt számában egymást levizelő és a halottakat kifosztó szurkolókról ír - természetesen ez vezetett a bulvárlap máig tartó elutasításába a Mersey-parti városban. Más szégyenteljes következménye a rendőri álláspontnak, mely kegyeletsértésként is értékelhető, az elhunytak alkoholszintjének önkényes megmérése - ami aztán nem támasztotta alá a részeg szurkolók hipotézisét.
Hillsborough-t számos olyan tényező véletlenszerű együttállása okozta, amelyek közül néhány kiiktatásával megelőzhető lett volna a baj, illetve rugalmasabb rendezői magatartással nem kellett volna kilencvennégy ember halálát végignéznie a stadion közönségének - ketten később vesztették életüket, Lee Nicol négy nappal később halt meg, Tony Bland pedig négy évig feküdt kómában mielőtt elhunyt.
1989. április 15-én a sheffieldi stadionban rendezték a Liverpool-Notthingham Forest FA-kupa elődöntőt. A Liverpool szurkolók többek között a Leppings Lane felé eső lelátón kaptak helyet, a kapu mögötti hármas és négyes szektorok (ahol a tragédia bekövetkezett) a stadionnak abban a részében helyezkedtek el, ahova mintegy tízezer ember fért be, és az ő bejutásukat mindössze hét darab kapu szolgálta. A Liverpool-szurkolók vonattal illetve buszokkal érkeztek Sheffieldbe, de mivel az M62-es autópálya bedugult - itt előre be nem jelentett munkákat végeztek - a buszok késtek, és gyakorlatilag az összes szurkoló egy időben érkezett a stadionhoz.
A mérkőzés három órakor kezdődött, és negyed órával a kezdő sípszó előtt már akkora tömeg alakult ki a bejáratokhoz vezető tölcsérben (kb. 5000 ember próbált bejutni hét kapun), hogy a helyzet tragédiával fenyegetett, lépni kellett. A rendezők - a lebonyolításért felelős rendőrtiszt parancsára, aki azt helyettese nyomására rendelte el - a hét bejutásra szolgáló kapun felül további kapukat nyitottak ki, hogy elkerüljék a bajt, és ezeken át a szurkolók a beléptetőrendszert megkerülve rohanhattak a lelátókra. A legtöbben persze a kapu mögötti középső szektorokhoz futottak, hiszen a Kop ott szokott helyet foglalni.
A Hillsborough nagyon korszerűtlen volt ebben az időben, ugyan volt elektronikus számlálóberendezés a belépésnél, de az egyes szektorok megtöltése már nem ez alapján történt: mindenki oda ment, ahova a helye szólt - ha megtalálta a kusza felépítésű stadionban - vagy máshova, mert nem volt ellenőrzés. Az egyetlen tényező, amellyel kontrollálni lehetett a szektorok megtöltését az volt, hogy a rendezők a megtelt szektorokat bezárták, és ezt kellett volna tenni ebben az esetben is, amikor a Leppings Lane-i 3-as és 4-es szektorokban már jóval többen voltak az engedélyezett 1600 főnél. De valamilyen okból kifolyólag ezt elmulasztották, ami ahhoz vezetett, hogy a kezdésre már körülbelül háromezren zsúfolódtak a fele annyi néző kiszolgálására hitelesített szektorokba.
Elviselhetetlen volt a tömeg, és a túlzsúfolt szektorok nyomása persze lent, a rácsokhoz közel állókra nehezedett - ekkor még az állóhelyek és a rácsok megszokottak voltak az angol stadionokban. A közhiedelemmel ellentétben nem tapostak egymásra a szurkolók, az vezetett tragédiához, hogy az iszonyú nyomásban az emberek - és gyerekek - egyszerűen nem tudtak levegőt venni. A rácsoknál állók közül a szerencsésebbek át tudtak mászni a kerítésen, de a rácsot és annak kapuit döngető tömeg nem hatotta meg a lent álló rendőröket, nem nyitották ki a kapukat és a kijutott szurkolókat igyekeztek visszaterelni a szektorba. Ekkorra persze már egyesült erővel próbálták kiemelni a maguknál lévők eszméletlen társaikat a rácsokon túlra, és amikor ráeszméltek, hogy mekkora a baj, a rendőrség utasítására a játékvezető félbeszakította a mérkőzést. Ez 3 óra 6 perckor volt.
Először egy kisebb kaput sikerült a tömegnek áttörnie, majd a nyomás alatt az egész kerítés leomlott. A stadionba vezényelt rendfenntartó erők élő kordont vontak a Leppings Lane-i lelátó elé, ugyanis abban a hitben voltak, hogy megvadult szurkolók próbálnak betörni a pályára.
Sokan még a tömegben állva megfulladtak, sokuk teste elborította a pályát. A tehetetlen rendezők helyett szurkolók igyekeztek szívmasszázsal, illetve mesterséges légzéssel segíteni szerencsétlenül járt társaikon, voltak akik hirdetőtáblákból rögtönöztek hordágyat. Negyvennégy mentő érkezett a stadionba, de kilencvenhat ember életébe került a nem-cselekvés. 766 szurkoló sérült meg, háromszázat szállítottak kórházba.
A vizsgálatok és a jogorvoslat igen nehézkesen indult, Lord Peter Taylor bíró vizsgálata derített fényt ezekre a tényekre, és a rendezési hiányosságokra, illetve melléfogásokra. A közvélemény persze egyszerűen a futballhuliganizmus egy újabb tragikus fejezeteként ismerte Hillsborought még évekig, csak a vizsgálat nyilvánosságra hozatala után sikerült felszámolni ezt a tévhitet.
Az ezredforduló után sikerült bíróság elé állítani a lebonyolításért felelős két rendőrtisztet, többek között gondatlan munkavégzésből követetkező tömeges emberölés vádjával. Noha az esküdtszék egyiküket felmentette, másikuk esetében pedig döntésképtelen maradt, a bíró pedig még a tárgyalás elején kizárta a börtönbüntetés lehetőségét, elégtétellel töltötte el az áldozatok családjait, a túlélőket és a Liverpool-szurkolókat az, hogy az igazságtételért indított kampány végül elérte célját, és tisztázta az áldozatokat és a többi szurkolót a hamis vádak és előítéletek kérdésében.
Az angol profi labdarúgásban azóta csak ülőhelyek vannak a stadionokban és nincsenek vasrácsok, se kerítések. Ez a tragédia sosem ismétlődhet meg. Ez a kilencvenhat áldozat öröksége.
Utolsó kommentek