Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

La Liga, 21. forduló - Megállíthatatlan katalán henger

2009.02.04. 21:00 pancho_sanza

A huszonegyedik fordulóban sem kapott ki a Barcelona. Sőt a Real Madrid is győzött. Az első két helyezett csapat kiléte nem kérdéses többé, viszont a dobogóért hajtó Sevilla, Valencia páros bukdácsolása még rejtegethet némi izgalmat a bajnokság végéig. Főleg, ha az andalúzok támadójátéka és Unai Emery csapatának védelme továbbra is ilyen alacsony szinten látja el feladatát. Míg a csapat nem látja kárát, addig nincs azzal baj, ha egy focista Kocsis Zoltánt megszégyenítő sebességgel és vehemenciával vezényel. Más a helyzet, ha mindez a védőmunka rovására megy. A Sevilla problémája pont ennek fordítottja. Nekik egy karmester kellene az esetleges támadójátékuk változatossá tételéhez. Persze ők még örülhetnek, mert a dobogóért küzdeni mindig könnyebb, mint a kiesés ellen. Főleg úgy nehéz, hogy a másodosztály felé vezető út legbiztosabb ékkövei már házon belül vannak. Oliveira és Sergio Garcia idén a Betisen próbálnak meg segíteni. A Real Madrid is igazolt még valakit, akiről nem sokan hallottak eddig, de arrafelé a hétvége egy kicsit másról szólt. Raúl egy újabb rekordhoz érkezett, de mielőtt komolyan foglalkoznánk ennek valódi értékével, egy kicsit még emésztgetnünk kell a számot. Esett 29 gól, az Atlético szégyenteljes módon szenvedett vereséget, a Villarreal megalázta magát, míg Vadócz Krisztián csapata rangadót nyert. Tovább után részletek.

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már kockázat nélkül tippelhetünk rá, hogy a hétvége legjobb mérkőzését a Valencia játssza majd. Nyernek, kikapnak, vagy éppen döntetlenre végeznek? Egyáltalán nem számít! Ami fontos, hogy jó és izgalmas mérkőzésre számíthatunk. Pár emlékezetes jelenettel tarkítva. Aki látta soha nem felejti el, hogy Marchena mekkora luftot rúgott utolsó emberként. Szégyenében úgy kinyílt a szeme, mint a szája szokott reklamálásnál. De például az sem volt semmi, amikor Miguel  három méter hátrányból vezényelt a védősornak, hogy valaki lépjen már ki Crusatra, mert az andalúz támadó olyan csúnyán megkerülte őt, mint Veres János a közbeszerzési eljárást. Maduro és a tényleg remek napot kifogó Marchena arcán tanácstalanságot véltünk felfedezni a portugál védő mozdulatai láttán. Nem is jöttek rá, hogy itten most tolódniuk kellene. Negredo mindkét hibát góllal büntette, de a győzelemhez ez sem volt elegendő. Nem is lehetett, hiszen Villa vezérletével a támadók kompenzálni tudták csapatkapitányuk gyenge formáját. (Valencia – Almería 3-2) S ez az amire a Sevilla képtelen. Mármint, hogy a védelmi megingásokat az ellenfél kapuja előtt egyenlítse ki. Pedig próbálkoznak rendesen. Látványosan mennek előre. Néha az ellenfél térfelén tartják a labdát, néha szélsőik sebességére építve támadgatnak, de minden apró trükk, vagy taktikai variáció eredménytelennek bizonyul. Pedig mind a bajnoki pozíció, mind az egymás elleni kupamérkőzés miatt a Valencia elé kellene helyeznünk az andalúzokat, de ha választanunk kellene, akkor inkább nézzük Marchena szerencsétlenkedését, mint a Sevilla kilátástalan próbálkozásait. Bárcsak most mondhatnánk, hogy a spanyol kupa miatt történik mindez, de ha az utolsó UEFA kupa mérkőzésükre gondolunk, akkor nem feltétlenül mentegetnénk a csapatot, amelyik annak ellenére dobogós, hogy már a sokadik megmagyarázhatatlan eredménnyel és produkcióval rukkolt elő. (Sporting – Sevilla 1-0) Ennek meg csak egy helyen örülnek nagyon. Bilbaóban. Na nem azért mert, ők szeretnének felkapaszkodni a dobogóra, hanem azért, mert szívesen kilépniének az európai porondra. Erre meg a mostaninál tökéletesebb szituációt nem is találhatnának. Ugyanis a sorsolás szeszélye folytán ki-ki mérkőzést játszhatnak a jelenleg gyengébbnek tűnő Sevillával. S nem lesznek szomorúak akkor sem, ha netalán kikapnak. Illetve lehetnek, de a reményeik továbbra is élni fognak, hiszen a Mallorca nem ütheti ki a Barcelonát. Így ha a két kupadöntős csapat az első négyben végez, akkor szétlövésre kerülhet sor a másodosztály elől menekülő szigetlakók ellen. Persze mindez fikció, mert a fogadóirodák sem tudják eldönteni,  hogy most akkor a baszkok vagy az andalúzok számítanak esélyesebbnek a továbbjutásra. A mostani forduló után meg különösen bajban lehet minden szerencsejátékos, hiszen egy egyértelműen felkészült és a mérkőzést látszólag tökéletesen kontrolláló Málaga sem kerekedett az Athletic fölé. Sőt az újonc kikapott, mert Yeste és Llorente is igen jól bánik a labdával, amennyiben az ellenfél kapujába kell juttatnia. (Athletic – Málaga 3-2)

Ilyen szempontból a Barcelona sem panaszkodhat, mivel három játékosa is előkelő helyen tanyázik a góllövőlistán. A Liga becsületét egyedül David Villa mentegeti, de a valenciai nehéz helyzetét nagyban jelzi, hogy a katalánok igazi gólhelyzet nélkül is  bármikor be tudnak találni. Az eredmény önmagáért beszél, mert ha manapság létezik nehéz mérkőzés a ligában, akkor a santanderi mindenképpen annak számít. Munitis vénségére is kellő tűzzel és megfelelő sebességgel rendelkezik, Zigic láthatóan élvezi, hogy visszatérhetett  önkéntes valenciai száműzetéséből. Sajnos a Nou Campban eredményes Garay egyáltalán, míg a visszatérő Tchité csak röpke fél órát játszhatott. Na nem mintha velük sokkal több esélye lett volna a hazai csapatnak a győzelemre, de egy kicsivel talán tovább és határozottabban lehetett volna rángatni az oroszlán bajszát. Ez lenne a Barcelonának is az érdeke, hiszen a nagyon könnyen kiharcolt, sorozatos győzelmek általában megbosszulják magukat. Lehet rajta vitatkozni, hogy pontosan mennyit is érnek a már csak nevében spanyol elit elleni sikerek, de inkább a hátradőlés nyugalmával, mint a minőséggel szolgálják a Barca felkészülését. Sokkal inkább félő, hogy Messi góljai nem fogják megmenteni a katalánokat, ha esetleg nem Perreira helyezheti Victor Valdes kezébe a labdát. Persze egy vereségtől még ugyanúgy meg kell süvegelni a katalánok idei teljesítményét, hiszen magasan kiemelkednek a mezőnyből. (Racing – Barcelona 1-2) Persze nem mintha komolyan kellene venni a mezőnyt, amelyet az Atlético Madrid képvisel a futball legmagasabb szintjén. Pedig Agüeroék kézzel-lábbal tiporják mindazt, amiért komolyan lehetne számolni velük bármilyen megmérettetésen. Itt igazából nem is arról van szó, hogy már régóta nem kóstolták meg a győzelem ízét, sokkal inkább arról, hogy a Valladolid következetesen megalázta őket. Már az őszi - tíz Valladolid játékos ellen kibekkelt - döntetlen jelezte, hogy nem is kell olyan nagy átütőerő a piros-fehér csapat legyőzéséhez. Most meg aztán csak az mentette meg a hazai csapatot, hogy a vendégcsatárok a Zenit kapu előtti hatékonyságát is alul tudták múlni. Az edzőváltás kötelező, veszítenivaló nincs és akár még jól is elsülhet. Persze ehhez az kell, hogy valaki elmagyarázza a kivétel nélkül butának tűnő védőknek, hogy ha nem szaladgálnak össze-vissza, talán lenne némi esélyük méltósággal levonulni a mérkőzés végén. Mondjuk legalább az ifjúsági csapat elleni buli meccsek után. (Atlético – Valladolid 1-2) Madrid másik felén akár röhöghetnének is, ha nem jönne egyből a fricska, hogy a Vicente Calderonban legalább tudnak új játékost igazolni. Nekik meg holmi Faubert jutott, akire még Mijatovics is röhögve mutogathat. Pedig az ő kárörvendésének igazán nincs alapja. Bár egyre biztosabban érezzük, hogy meg kell követnünk őt és az általa igazolt van der Vaartot is a negatív kritikáink miatt. Egyszerűen azért jött a holland, hogy a kieső Sneijdert alkalomadtán pótolhassa. A feladatra tökéletesen alkalmas. Egyforma szarul játszik mindkettő. Persze ettől még épül a veretlenségi sorozat és a kártyavár, csak nehogy Fernando Torres simán rájuk borítsa az asztalt. Gago kiállítása egyébként egy újabb előrelépési lehetőséget jelent, mert ha Lassana Diarra megoldja egyedül, amit az argentin nem tudott, akkor a Madridban rejlő potenciál hirtelen megnövekszik. Persze a nulláról mindig könnyebb indulni. Sneijder végre az általa preferált pozícióból rombolhatná a róla kialakult képet, miközben egy francia futóbolond és egy meg nem értett, de véletlenül remek formában játszó holland zseni szaladgálhatna a két szélen. (Numancia – Real Madrid 0-2)

Azt mondja Marcos Senna, hogy a Villarreal idénye nem éppen úgy kezdődött, ahogyan azt várták. A macska rúgja meg, hogy ez bennünk eddig nem fogalmazódott meg. Ezután könnyes szemmel isszuk majd a bociszemű, brazilból lett spanyol szavait, hátha kiderül, hogy a Depor elleni kollektív térdelő hadművelet a tervezőasztalon lett ilyenre álmodva. A viccet félretéve a Villarreal mindazt meglázta, ami miatt szerethetővé vált. Ezt a kudarcot már nem kenhetjük a totális tévedés szinonimájának, Franconak, vagy a formán kívüli Llorentének a nyakába. Ehhez az kellett volna, hogy ne csupán kék-fehér mezben akarjon valaki focizni. (Deportivo – Villarreal 3-0) Olyan lelkesedés kellett volna, mint amilyet a Getafe játékosain fedezhettünk fel. Főleg miután az elején kétgólos előnybe kerülő Betis emberhátrányba került. Mentek is Uchéék előre, mint a mérgezett egér, s végül csak egy összeesküvés miatt nem győzhettek. Vagy inkább Soldado adta el a mérkőzést, mert máskülönben egy portugál kapus nem fog büntetőt kiélezett helyzetben. (Betis – Getafe 2-2) Normál esetben egy mezőnyjátékos sem. Egyrészt nem nagyon szoktak odaállni a gólvonalra. Másrészt, ha véletlenül odakerülnek, akkor is esélytelennek számítanak. Az Espanyol gólját jegyző Parejának sem sikerült a bavúr. Pedig a csípőjét már úgy mozgatta, mint Dudek a Milan elleni BL döntőben, de mégsem vetődött sikeresen. Egyébként a sors büntetésének számít, hogy pár pillanattal az egygólos előny birtokában elkövetett taktikai csere után kiállítják a kapusodat. Egyre komolyabb bajban az Espanyol. Egyetlen reményük a szinte minden csapatával kieső Ivan Alonso lehet. Haloványnak tűnik. (Espanyol – Recreativo 1-1) Az Osasuna és a Mallorca legalább okosan oldotta meg a feladatot, hiszen a kiesés elleni küzdelemhez legalább három ponttal járultak hozzá a csapatok. Pamplonában  Igaz nem osztozva és nem is az a csapat győzött, amelyik többre ment volna vele. Jelenleg hármas holtversenyben esnének ki a sereghajtók, de ez igazából nem számít, ha nem sikerül valakit megelőzniük. A forma az Osasuna, a sorsolás az Espanyol esélyeit növeli, de hogy miben reménykedhetnek Mallorcán, az még számunkra is titok. (Osasuna – Mallorca 1-0)

 

282 komment

Címkék: spanyol la liga 2008/2009

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr87923121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rizla 2009.02.15. 21:29:11

@sporttárs: "Nem a tavalyi szezon, hanem általános, sokéves, sőt talán örök tapasztalat alapján írtam, hogy a barcelonaiak is azonnal ugranak minden Madird javára szóló jv.-i tévedésre."

én nem. akkor beszólhatok annak, aki azonnal bírózik egy szokásos egykapuzós meccsen?

egyébként bírózni pl most lehetne a milan-interen, adriano kezezésénél. iniesta esése perfekt volt, csak a szuperközeli visszajátszásokból derült ki, hogy valószínűleg nem volt büntető. más bírói "elfogultságra" nem emlékszem, őszintén.

Henke 2009.02.15. 22:38:16

@luqe: luqe jött, luqe kommentelt, luqe elment. minden a helyére került :D

@nasteey: igen, rengeteget, de pont azért mert egyből lefekszik a földre, CR7et már rég elküldték az ilyenek miatt az... oda ahonnan most akar visszajönni. És nekem néha akkoris úgy tűnik hogy könnyen eladja-elveszik tőle a labdát. Főleg védekezésben érzem gyengének. kedvedért köv meccsen kipécézem magamnak a csókát, aztán majd akkor jól megvitathatjuk :D

krysal 2009.02.15. 22:57:15

"(amúgy ha mondasz egy poént, amin senki sem nevet, akkor lehet, hogy nem a többiek humorérzékével van a gond, bár ezt csak mellékesen teszem hozzá)"

Aha. akkor ma megint túllőttem a napi Terry Pratchett adagomat.

nasteey 2009.02.15. 23:41:13

@Henke: egyezünk meg öt meccsben. :) Tegnap gyenge volt, ebben a felállásban kevés szűrés volt a kp-n, de ha Touré van mögötte és bátrabban játszhat előre, nem mondanám meg, hogy egy éve még a negyed osztályban vitézkedett.

Mérgező Hulladék 2009.02.16. 10:30:20

@krysal, Mind a tavalyi, mind az idei évben megy a könyékig turkálás az aktuális listavezető orrában. A különbség annyi, hogy ha a Barca játszik egy-egy rossz meccset, sokan (köztük Te) kikelnek, és védelmezik, mintha rászorulnának:

Én is ezt érzem. Tavaly ilyenkor az általános vélekedés az volt itt, hogy a Real nagy pontelőnye annak köszönhető, hogy mindenki szar, csak ők egy kicsit kevésbé. Most meg a Barcát kritizálni merészelő hozzászólásokat támadják keményen.

sporttárs 2009.02.16. 13:51:00

@rizla: nem úgy vettem észre, hogy neked az én engedélyem kellene, hogy bárkinek beszólj. :))

halareaal 2009.02.16. 21:47:40

azért azt nem mondanám, h a hollandok a fék a csapatban, max vdVaart és Drenthe. Robben jelenleg a legjobb támadójátékos, és ha Sneijder kilábal abból a szarból amiben tanyázik, ő is nagyon jó lehet. bár előbb-utóbb jön vki az irányító posztra, úgyh ha így folytatja lehet h vdVaarttal kéz a kézben mennek el vhova.
Marcelonak egyértelműen kezdenie kéne Heinze helyett, nem pedig előtte. sztem nagyon tehetséges, és fejlődőképes, a vbre már kezdő balhátvéd lehet a braziloknál. ha 3 belső kpályás lenne a csapatban (Lass, Gago, meg egy irányító) akkor előbbi 2ből egyik mindig figyelhetne a baloldalra, ha előrekószál Marcelo. kíváncsi vok Ramos kipróbál-e majd vmi ilyesmit, mert sztem jóval erősebb lenne így a csapat, és Heinze jelenléte sem frusztrálna senkit. persze amíg megy ígyis, addig jó, csak nehogy a Liverpool ellen derüljön ki ismét, h Heinze nem alkalmas.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.16. 22:07:34

@halareaal:

Az a furcsa, hogy újabban Heinze se bakizik. Nem tudom, mit csinált Juande Ramos, de az látszik, hogy a védelemmel valamit nagyon jól...

Narancs és Tetves 2009.02.17. 07:51:01

Tudja mindeki mit kell csinálni... s ez önbizalmat ad mindekinek. Önbizalommal pedig elérhetsz bármit, ha megvan a tehetséged. S mindegyiknek - elvileg - megvan. Ramos kihozza belőlük azt (lásd Sevilla) amit nem tudott Schuster...

Narancs és Tetves 2009.02.17. 07:52:07

Mikor lesz új cikk? Kiváncsi vagyok mennyire degradálja le Pancho a meccset.. :D

R-l@nch 2009.02.17. 09:56:46

rizla: Hova tűntél amúgy nso fórumról??? Sztem már Ekkernek is hiányzol stikkomban:)

Már nekem is hiányzik PAncho "rúgjunk bele még egyet Higuain-be" bejegyzése:) Gondolom most is a kihagyott helyzetét fogja kiemelni,és nem azt,hogy minden gólban vastagon benne volt

shinigami 2009.02.17. 10:59:33

@halareaal:
ezigy sztem teljesen jo h marcelo van a baloldalon mert ugyis mindig elorekoszal igy legalabb kevesebbet kell vedekeznie, heinze pedig jobb ha nemkell felrohangalnia annyit
robben meg mehet a jobb oldalra ramos ele szal inkabb majd oda kell neha besegiteni...

krysal 2009.02.17. 12:27:04

@shinigami: @halareaal:
Hát, nem tudom, lehet rossz meccset néztem, mert Marcelo a gólja ellenére sem tűnt magabiztosnak előrejátékban. Megkapta a bogyót, tologatta, aztán vagy hátra, vagy oldalrapassz. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nem ez egy szélső feladata. Ráadásnak nem egy, nem két támadás halt el pont Marcelón, hogy se egy cselt, se egy hasznos beindulást nem mert bevállalni.

rizla 2009.02.17. 12:56:16

@R-l@nch: ekkert kérdezd, ő banolt. persze lehet azt is stikkomban.

Henke 2009.02.17. 13:23:29

Nso már arról cikkez hogy a menedzsere és az angol klub már megállapodott a 96 milkás kivásárlási árban. Na vajon kiről van szó? :) Szerintem nyáron átadják a Realnak.

R-l@nch 2009.02.17. 13:33:27

@rizla: Ezt nem tudtam, sajnálom. Azt hittem ez a bannolós ügy abbamaradt,de ezek szerint nem... PErsze attól még hiányozhatsz neki stikkomban:)

rizla 2009.02.17. 13:48:17

hát én nem vagyok biztos benne, hogy megtárgyalta mással, dehát szarom le. majd ha a madrid sorfalat áll a saját stadionjában a bajnoknak, újraregelek

halareaal 2009.02.17. 15:49:13

@shinigami: @krysal:

sztem ez így azért nem olyan jó, mert kis túlzással elvesztegetünk egy embert. meg krysalnak is igaza van abban, hogy Marcelo támadásban azért nem tudja azt, mint egy vérbeli szélső támadó, ő a hátvédek közül emelkedik ki előrejátékban. hamár Heinze a balhátvéd, akkor Marcelo nem kell a csapatba, inkább egy klasszikus szélső.

krysal 2009.02.17. 16:18:25

@halareaal: Egyetértünk - most Marcelo szélsőként való szerepeltetése csak a kényszer szülötte. Bár most jól jött ki végül, alig hiszem, hogy a Pool ellen bevállalható lenne... (Hol vannak a régi idők, midőn Zizu cselezett befelé balról....hüpp-hüppp)

Narancs és Tetves 2009.02.17. 17:36:13

@krysal: Én nem értelek titeket... Zizu, meg a szélsők...Marcelo 21 éves...a többi nagy sztár, hol volt 20-21-22 évesen, milyen csapatokba játszottak?, s mit csináltak enyni idősen, milyen cseleket dobrak be???? Gondoljátok már végig... hogy pl. Gago mennyit fejlődött, az elmúlt 2 év alatt vagy Higuain??? S ha majd hön a fasz Perez és eledja fillérekért a játékosokatz, s vsz 4 -5 kiégett agyonsztárolt f@szt az mennyivel lesz jobb??? Ha egyáltalán jobb lesz. Majd megveszzük újra őket 60-70 millárt 7 év múlva...

Narancs és Tetves 2009.02.17. 17:37:14

mert kicsettinti a fiatalokat mint a pinty...

krysal 2009.02.17. 22:50:37

@HalaMadrid78: Excuses á moi, nem Gagoról, vagy Higuról volt szó, hanem Marcelóról, és a baloldali támadó középpályás posztján való szerepléséről. Különbség.

(Zizu húszéves valója szerintem még így is jobb volt, mint a mostani Marcelo azon a poszton, de erről ne nyissunk vitát. Nem azzal van a bajom, mint az átlag "megalomániás" Madrid drukkernek, hogy nem a világ legjobbja játszik azon a poszton - azt viszont, Urambocsá, nem nézem jó szemmel, hogy olyan futkos fel-alá, akinek egyszerűen nem ott a helye!!)

R-l@nch 2009.02.18. 00:06:34

krysal-nak abban igaza van,hogy egy olyasvalaki játszik baloldalt,akinek nem ott a helye,ez pedig Heinze :)
Marcelo vissza balhátvédnek,előtte meg Robben a szélen és megvagyunk.

krysal 2009.02.18. 06:58:51

@R-l@nch: Na, de akkor ki lesz a jobbszélén? Sneijder?

Narancs és Tetves 2009.02.18. 12:56:40

@krysal: Én kérek elnézést :) krysal.Nem akartam neked rontani.
Csak azt szerettem volna mondani, hogy a srácok nagyon fiatalok és nagyon tehetségesek tehetségesek. (Capello igazolása mindegyik - gago Higuain, Marcelo) Aki figyelemmel követte/követi a meccseket - akár a válogatott mérkőzéseiket is - az tudja hogy rengeteget fejlődtek az elmúlt 1-2-3 évben. (Marcelo is). Persze nem ér fel még egy tapasztalt, rutinos játékoshoz, de sokkal sokkal jobban játszik, mint 1 évvel ezelőtt. Az pedig tény hogy egy ilyen nagy csapatban ekkora nyomás alatt ennyi idősen nem kis teher jól játszani, hosszú távon pedig még nehezebb. Én bízom bennük. Remélem más is - pl. köv elnök - is bízni fog mert van ennek a csapatnak jövője - Ramossal mindeképp. Csak nem kell ész nélkül változtatni, ha valami épp nem megy. (mondjuk Schuster elküldése jó döntés volt - hisz nem csinált semmit, az más kérdés miért nem)...Szal pozitív vagyok, s annak is kell lenni. :)))

Narancs és Tetves 2009.02.18. 13:14:35

@krysal: Sneijdernek középen kéne a 2 csatár között játszani támadásban. Az Ajaxban is ott játszott. Sem nem igazi lapdaszerző (bár harcos, és tud is szerelni) sem nem tipikus vonalszélső.
Ha mindeképp erőltetni kellene a szélen való játékát akkor inkább a bal oldal. Marcelo felfutásai és az ő befelé való mozgása a 2 ék mögé megoszthatná az ellenfél jobb szárnyát. Azonban ez még igen kockázatos. Marcelo nem Robbie Carlos még ;). //Így amikor futó balhátvédet játszattak vele (pl. Schuster), rendre be is szopattak minket a bal oldalon, vagy a jobb oldalról átlőtt íveléseknél az ő helyére mozogtak be a 16-ra a csatárok fejelni... //

Szal Sneijdert ki kéne próbálni a 2 ék mögötti területen a balszélről indulva (jobb lábas - hatalmas löketekkel). Robbent ki kell tenni jobbra Gagot eltenni kicsit a bal szél felé, Diarrát jobbközépbe helyezni. Védekezésben Sneijdernek pedig vissza kell tudni lépnie az üresen hagyott területére, s Gago kisegítené akinek az üresen hagyott területére addig Higu/Raul lépne vissza ...Szerintem...

krysal 2009.02.18. 13:52:08

@HalaMadrid78: Nem hangzik rosszul, de játszott már Sneijder mindkét szélen - de sehol nem volt az igazi........

Középen van a helye, de ebben a felllásban nem az igazi neki. A széljáték viszont sarkallatos pont a mai fociban, és nem lehet, hogy ilyen-olyan megoldással próbáljunk kendőzni egy ilyen komoly hiányosságot.

Narancs és Tetves 2009.02.18. 15:03:40

@krysal: Pedig szerintem nem feltételnül az igazolás a megoldás. Sneijder az elmúlt évben nagyon jól játszott ebben a pozícióban. Jelenleg tény, hogy nem megy neki (pontosabban sehol nem megy neki), de az nem azt jelenti hogy nem is fog :) Mondjuk ehhez lehet a csajocskák bugyijából lehet ki kéne kukkantani néhanapán, mégha nagyon jó ott lenni all the time :))

halareaal 2009.02.18. 15:54:23

@HalaMadrid78:

én nem vitatom Marcelo képességeit, sőt. tekintve hogy balszélen nincsenek most olyan védők, mint Maicon, Ramos, Dani Alves vagy Lahm sztem egész hamar a legjobbak közé emelkedhet. ezért kéne őt játszatni Heinze helyett. annak viszont sztem nincs sok értelme, h balközepet játszik.
Sneijder balszélen való szerepeltetése nem hülyeség, az ebn a válogatottban is ott játszott, én se azelőtt, se azóta nem láttam olyan jó játékot tőle. ettől még kéne azért egy jobb oldali kpályás.

R-l@nch 2009.02.18. 22:39:41

@krysal: Jobbszélre ott van Faubert :D
Viccet félretéve, Sneijder a szélen nem az igazi,igazából eddig még nem találtuk meg az igazi posztját mióta itt van Madridban.
Marcelo nálam mindenképp balhátvéd, kár lenne őt balszélen elpazarolni,persze,ha ott jó teljesítményt nyújtana hosszabb távon,az még mindig jobb,mint Sneijdert szenvedni látni ott

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.19. 14:14:52

Figyelmeztető volt a spanyol csapatoknak a tegnapi UEFA-kupa nap.

A Valencia ugyan korrekt eredményt ért el, de nagyon nem mehet biztosra a visszavágón, hiszen egy-két kapott gól mindig benne van Maduroékban. Az lesz a kérdés, fölül tudják-e múlni ezt elöl majd Villáék.

A Depor az eredmény alapján óriásit égett. Az összefoglalóból viszont az derült ki, hogy 1-0 után sok helyzetük volt; kihagyták, és lekontrázta őket az Aalborg. Kevés csapat van, amelyből "kinézem", hogy meg tudja innen fordítani a párbajt, de a Depor ezek egyike. Kétségtelen, hogy ehhez most már óriási bravúrra volna szükség.

Ami viszont a Barca számára is figyelmeztető jel: a francia csapatok kimondottan, sőt váratlanul jól teljesítettek. Egyáltalán nem lesz könnyű a lyoni meccs, pláne, ha (ami persze nem valószínű) elbízzák magukat Messiék.

Továbbá az Atlético is aggódhat, mert a portugál negyedik Braga nagyon simán kiütötte az Evertonon és Sevillán is túljutó, és a Liverpool ellen is az utolsó pillanatig egált hozó Standard Liége-t. Ha a Braga ilyen jó most, milyen lehet a Porto?

Nem mondom, hogy mindebből bármi következtetés is levonható a jövő heti párharcokra nézvést, mindenesetre nem árt odafigyelni.

halareaal 2009.02.19. 19:51:51

az Atletico a Braga eredményétől függetlenül is aggódhat, őket ismerve nekik van a legkevesebb esélyük továbbjutni.

krysal 2009.02.19. 21:17:39

Én panchóhoz idéznék felszólalást! Hol a post?! Remegve várjuk:)

Idéznék ide illőt a Doktor Bubóból: "Ursula, te hárpia, nekünk ma is jár pia..."

Henke 2009.02.20. 11:39:43

Neeeeeee, Adebayorért indull a Barca. 1; nem szeretem Adét. 2; már megint egy Arsenal játékos? :S 3; Fabregas jöhetne azért :D 4; Eto'o pedig maradhatna

Narancs és Tetves 2009.02.20. 14:26:56

@krysal: Igen én is csatlakoznék...elvonási tünetek jelentkeznek :DDD

Narancs és Tetves 2009.02.20. 14:27:50

@Henke: No azért azt megnézném, hogy egy nagy arcú távozása után egy hasomló nagyképű érkezése mit okozna pl az öltözőben, meg a pályán
:DDD

halareaal 2009.02.20. 15:51:08

be kell ismerni, ezzel a cserével drasztikusan gyengülne a Barca. annak ellenére mondom ezt, h a tavalyi Adebayor sztem abszolút megérdemelte az afrikai aranylabdát, meg amúgyis kedvelem a játékát, amikor megy neki.

Narancs és Tetves 2009.02.20. 16:49:37

@Henke: Hleb nagy vétel volt lehet Mija adta a tippet ;)

rizla 2009.02.20. 17:47:45

adebayor nem barca-szintű csatár, max padra. de ahhoz kicsit drága mulatság.

"a tavalyi Adebayor sztem abszolút megérdemelte az afrikai aranylabdát, meg amúgyis kedvelem a játékát, amikor megy neki."

ja, kár hogy azt hiszi, ő henry, miközben a közelében nincs semmilyen tekintetben. meg így aztán az is természetes neki, hogy csak az arcát viszi ki a pályára.

rizla 2009.02.20. 17:48:36

@HalaMadrid78: hleb logikus igazolás volt, bár felesleges szerintem. hogy emellé még rossz is lesz, az viszont nem volt kézenfekvő.

halareaal 2009.02.20. 20:26:31

hát ma már azért nem jobb Henry.

Narancs és Tetves 2009.02.20. 21:15:17

@rizla: mire volt logikus igazolás? :)

rizla 2009.02.21. 01:13:29

@halareaal: henry a balszélen játszik, adebayor középen. hogy döntöd el? megnézném én amúgy ebben a barcában adebayort, hogy vajon hány gólt lőne arról a posztról, meg egyáltalán, mit produkálna.

henry játékintelligenciája még mindig kimagasló, lassabb sem még, mint adebayor, a helyzeteit jó százalékban belövi, a mentalitásuk pedig össze sem hasonlítható. egy olyan elegáns gólt lássak adetől, mint amit henry pöttyintett a valenciának, és akkor talán lehet ez vitatéma.

rizla 2009.02.21. 01:21:04

@HalaMadrid78: a játékstílusa a barcába való. földön verhetetlen, nagyon jól lát a pályán, kiválóan passzol. szóval adta magát. más kérdés, hogy ilyen stílusú középpályás volt/van nélküle is, és mindkettő a világ legjobbja a posztján (xavi, iniesta), őket nyilvánvalóan nem szoríthatja ki. szélső támadónak viszont alkalmasnak kellene lennie a tudása alapján, a gólképtelensége annyira nem lényeges (iniesta sem lő 5nél többet egy szezonban, mégis fantasztikus balszélsőnek), mégsem elég jó.
fejben vannak a problémák, olyan mint guti, túl csajos. ha van kedve, és hagyják, akkor művész, ha nem, akkor meg jaj anyuu, fellöktek :(
persze ez már az arsenalban is így volt, csakhogy akkor az előbbi verzió esetében halálos fegyver volt, és folyamatosan kreálta a gólhelyzeteket, itt viszont akkor is maximum egy közepes teljesítmény jön ki belőle. nem érzi a barca kényszerítőit sajnos, összevissza passzolja a labdát. mindegy, angliában is kellett neki egy szezon, hátha itt is bejavul majd.

halareaal 2009.02.21. 11:36:33

@rizla:

csatárnak jobb Adebayor. egyébként már nem azért, de az egyértelmű, h lassabb Adebayornál, Ade az Arsenal leggyorsabb játékosa, tavaly volt vmi felmérő amin Walcottot is lefutotta (aki ugye sokáig sprinter volt). és azért elég technikás ő is, a helyzetkihasználásával sem volt baj eddig, most van csak szar formában.

Hleb jó játékos, de pont azért nem volt jó igazolás, mert sokan előtte vannak a posztján. ennyi erővel Owen is logikus igazolás volt, mert mekkora játékos már, csakhát voltak páran előtte.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.21. 11:42:39

@rizla: "más kérdés, hogy ilyen stílusú középpályás volt/van nélküle is, és mindkettő a világ legjobbja a posztján (xavi, iniesta), őket nyilvánvalóan nem szoríthatja ki."

Tehát pont ezért nem volt logikus igazolás.

Logikus igazolás Lahm lett volna.

sporttárs 2009.02.21. 20:50:26

Még tizenhat forduló múlva is ehhez a poszthoz fogunk hozászólni spanyol foci kapcsán?
Pedig közben Huntelaar is kedzi jól érezni magát Madridban. :)

luqe 2009.02.21. 20:55:05

Keita disznót vágott a pálya közepén, vagy mi történt? Koliban nincs tv-m (vagyis van, de sportklub nincs). Csak azt látom, hogy egyből piros.

luqe 2009.02.21. 20:57:33

Villareal - Gijón meccs se lehetett agymenés, első percben két gól.

krysal 2009.02.21. 21:06:48

Na, erre leszek qrva kíváncsi, mit ír Pancho... 6-1, egy félidő. Mi van itt ma????

sporttárs 2009.02.21. 21:09:08

Raul nem csúnya gólokat lőtt... Meg úgy általában rendben volt ez az első félideje a Reálnak.

luqe 2009.02.21. 21:15:21

@krysal: :) kigúnyolja Huntelaart, Raúlt meg Higuaínt. Vagy te mit vártál? :)

nasteey 2009.02.21. 22:01:10

Ez az Espanyol milyen szimpatikus csapat. :D Nem baj, jövőre majd a Segundát boldogítják.

A Real meg kollektíve szüljön sünt. Először is hogy van képük ilyen állandóságot mutatni. Másrészt ha az első félidőben magasra teszik a lécet, a másodikban mér nem temetik tovább a Betist? :)

Nem baj, jön még kutyára kamion, még így is bőven mi vagyunk a favoritok.

sporttárs 2009.02.21. 22:04:59

De mennyivel emberibb így a Barca. :)))

krysal 2009.02.21. 22:07:43

@nasteey: "Ez az Espanyol milyen szimpatikus csapat." - Teljesen egyetértünk:):P

Amúgy a Real majd' az egész őszi szezonban sünt szart (néha meg csak szangott..), néha azért kijöhet a lépés.:P Így lesz 12 pontból ripsz-ropsz 7, de ez még bőőőőven sok lehet. Viszont valamicske fény látszik már az alagút végén, csak reménykedni tudok, hogy nem egy gránátvörös-kék gyorsvonat világítása...

krysal 2009.02.21. 22:09:21

Hja, és Valdeznek küldöm a Nap Pusziját. Cupp.

Malcolm 2009.02.21. 22:11:13

Remélem egy utolsó másodpercben kapott góllal,az utolsó fordulóban fog az Espanyol a másodosztályba hullani.
Kár ezért a 3 pontért,főleg most a Lyon és az Atletico előtt.
Most derül majd ki,hogy mire képes Pep.

Narancs és Tetves 2009.02.21. 22:11:32

alakulni látszik. Szerdán sok minden kiderül...

Narancs és Tetves 2009.02.21. 22:12:49

Pepnek eljött az ideje hogy bizonyítson...

nasteey 2009.02.21. 22:30:58

Pep már bizonyított, amikor lehozta a az összes rangadót 15 ponttal. Most, hogy tavasz elején van egy kis formahanyatlás... na bumm, gondolom mindenki azt hitte, hogy majd 100 fokon ég mindenki júniusig.

VV - előfordul, mosolyogjunk, de azért a Clásicó előtt Casi-n is lehetett, másrészt mondjuk múlthéten senki nem emlegette, hogy mekkorát fogott Oliveira ziccernél.

Remélem leírtam múltkor, hogy simán el lesz verve a Betis, és hogy lesz olyan gól, amiben R1cardo (tényleg ez van a mezén :D ) benne lesz.

Az Atleticó még kemény lehet idegenben, aztán viszont egy sor papíron könnyebb meccs jön, én nem hinném, hogy Pep szó nélkül hagyná a 2 hét alatt 5 elvesztett pontot. Szóval lassan azzal a fénnyel. :)

nasteey 2009.02.21. 22:31:53

@csizsikpizsik: Remélem azért eret nem vágsz. Ilyen mentalitással ezért önveszélyes is lehet az ember. :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.02.21. 22:34:14

@nasteey: Én csak régi Barca szurkesz vagyok. Tudom hogy ezután mi következik, láttam ezt már eleget...

nasteey 2009.02.21. 22:50:09

Akkor ideje lenne sportot, vagy csapatot váltani. Azért mert most hirtelen bejött két fos meccs még nincs világvége. Főleg, hogy még mindig 7 pont az előny, és Pep-nél erősebb a motiváció, mint anno Frankynél.

gibson 2009.02.21. 23:06:57

Meglesz ez a bajnoksag a vegen, gyerekek! :))))

halareaal 2009.02.21. 23:14:57

remélem a második félidőben csak azért nem lőttünk több gólt, mert azokat a Poolnak tartogatjuk.

halareaal 2009.02.21. 23:15:48

ja nem, most látom csak h bejött Guti.

luqe 2009.02.21. 23:40:20

@halareaal: Vannak le nem írt szabályok. _nem illik_ megverni 10 meg 11-1re az ellenfelet. Vannak határok.

Juande is értesítette erről a fiúkat, gondolom. Persze 1-2 nagyobb gólhelyzet maradt a második félidőre is, de rendben volt ez az eredmény így. Nem szabad telhetetlennek lenni.

A hétközi meccs meg más tészta, bármi lehet. Mindenesetre sokkal több esélyünk van, mint 3-4-6 hónappal ezelőtt amikor se játéka, se edzője nem volt a csapatnak.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.02.21. 23:48:45

Igen-igen nem olyan egyértelmű esélyes már 'pool, mint decemberben, sőt.

halareaal 2009.02.22. 00:06:09

@luqe:

nem mondtam, h nincs rendben az eredmény, nekem tökéletes ez így is. a lényeg az, h a Pool ellen gólokat kell lőni. de ez a le nem írt szabály hülyeség, még akkor is, ha így van. a Real Madrid pont olyan csapat, amelyiknél azis számít, hogyan nyer.

luqe 2009.02.22. 00:30:12

@halareaal: nem mondtam, hogy nem hülyeség. De ha 5-6 góllal vezet egy csapat, akkor azért a győzelem mikéntje is járulékosan megvan a gólokkal... tehát nem lehet azt mondani, hogy érdemtelenül nyert volna ma a Madrid. Jó, a második félidő már nem olyan volt, de még a bőven nézhető kategória.

A Pool ellen pedig tényleg kellenek a gólok, egy 1-0 vagy 2-1 nagyon sovány lenne a visszavágóra.

rizla 2009.02.22. 00:59:36

nem láttam a meccset.
buzi liga

rizla 2009.02.22. 01:00:59

@Csöncsön:
"Logikus igazolás Lahm lett volna."

????

igen? megmagyaráznád miért? de nehogy azt mondd, hogy mert most lesérült abidal..

rizla 2009.02.22. 01:03:03

@halareaal: de kellett középpályás a barcába, ha nem a kezdőbe, akkor a padra/rotációba, és ez nem az owen-helyzet. szóval de igen, logikus igazolás volt hleb.

amúgy nagyon durva tavasz lesz ez így. mondjuk a 7 pont is sok, de ha a barca innen elbukja, én többé nem nézek spanyol bajnokságot.

montipájton 2009.02.22. 09:48:59

A bajnokságot továbbra is csak a Barca vesztheti el, tökmindegy, mennyire támadt fel a Real. semivel sincs jobban a Madrid kezében a döntés, mint eddig.

Milyen sokat tud változni egyesek véleménye holmi meglepő eredmények hatására. ))

montipájton 2009.02.22. 09:50:24

Amúgy Pancho most már sose fog írni új posztot, nehogy dícsérni kelljen valakit a Realból...? )))

Dzsúd Horse 2009.02.22. 10:14:44

Jaj kikapott másodjára(!) a Barca, most mi lesz, ki fog esni ? Jaj a tökutolsó verte meg, egy elég kaotikus meccsen, ahol majdnem egyenlített is a Barca, csakhát az izlandi nem egy kameruni...Akinek az Espanyol játéka szimpatikus az kábé csak ezt a meccsüket látta, de la Pena nélkül nézhetetlen fos focit játszanak, ráadásul a legunfairebb csapat, de hát ti tudjátok...az atletico jövőhéten bőven verhető kategória, közel nem játszanak olyan jól mint ősszel a Barca meccs előtt. Pancho valszeg írja a következő Barca gödör cikket...

krysal 2009.02.22. 10:38:26

@nasteey: Teljesen igaz, de a fényt jelen esetben értsd arra, hogy nem egy kínkeserves 1-0 (megint), és azért mostmár van egy ledolgozható hátrány - 12pontnál hajlamosabb voltam legyinteni. Még így is bőven a Barca az esélyes nálam, de akkor is a, szebben fest a 7pont, bár így sem hízelgő b, a pool-meccs előtt jól jön egy kis önbizalomnövelés... 4-0, 6-1... Döfi

@Pesszimista Pista: Vagy csak tele a töke, h mindíg húzzuk:P Azért tényleg érdekelne a véleménye.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.22. 10:53:22

Eléggé szorongást keltő, ahogy a Real Madrid közelíti a kést a Barcelona torka felé...

De a bajnokságnak jót tesz, az kétségtelen.

Csak az utolsó húsz percet láttam a Barca-Espanyolból, az nagyon-nagyon szenvedős volt; igaz, mint később megtudtam, egy nevetséges kiállítás után.

Remélem, csak azért volt ennyire felejtős ez a produkció, mert fejben mindenki már Lyonban járt. Pillanatnyilag az a meccs sokkal fontosabb, mint ez a bajnoki volt.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.22. 10:55:01

@rizla:

Hát például, ha most van Lahm, nem kellett volna Piqué teljesen reménytelen beadási kísérleteit végigkínlódni az utolsó negyedórában...

montipájton 2009.02.22. 11:45:13

Én eddig mindenhol azt olvastam, hogy jogos volt a kiállítás.

nasteey 2009.02.22. 11:59:07

@Csöncsön: Vagy ha Puyol helyett Sylvinho jön egy betömürölő csapat ellen...

@montipájton: Ez a kiállítás minden volt, csak nem jogos. És hogy visszakanyarodjunk a múltheti "a bíró mindig belenyúl a meccsbe a Barca javára" sztorihoz. Keita becsúszott, az a lába érhetett (!) hozzá, amelyik alatta volt, a bíró ment is tovább, majd hirtelen visszafordul és kiállítja Keitát. Nem lennék meglepve, ha az asszisztens látott volna olyat, ami nem volt.

Viszont koránt sincs tragédia, múlthéten nem koncentráltak eléggé, bekaptak két gólt rögzített helyzetből, most meg érthetetlen módon belementek az Espanyol takony játékába, majd kiszórtak egy embert (szerintem feleslegesen), ráadásul Valdes is a legrosszabbkor hibázott. A fejekben rend lesz, és nem lesz itt semmi probléma.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.22. 12:08:15

@nasteey:

Sok múlik szerintem a lyoni meccsen. Egy ottani rossz eredmény tényleg összezavarhatná a fejeket, az esetleges siker viszont elfeledtetné ezt a tegnapi nyűglődést.

Igen, a kiállításban az volt a legfelháborítóbb, hogy az öt méterre álló bíró még szabálytalanságot sem (!) látott, aztán hirtelen megfordult, és kiállította Keitát, feltehetően a harminc méterre lengető partjelző intésére.

luqe 2009.02.22. 12:21:13

``Samuel Eto’o a vereség ellenére magabiztosan nyilatkozott a mérkőzés után is, szerinte továbbra is a Barcelona Európa legjobb együttese, és szó szerint azt mondta, hogy „el fogják pusztítani” a következő ellenfeleiket. „Hét pont előnyünk van a tabellán, és csak olyan játékvezetéssel lehet minket legyőzni, mint az volt az Espanyol ellen” – mondta a támadó.``

Ennyire buta embert. :( No offenz, de ilyen kínos dolgot rég olvastam.

nasteey 2009.02.22. 13:05:39

@luqe: Ezt gondolom arról az NSO-ról szedted, aki hét közben már Milan mezbe öltöztette Samut. :)

Ennek ellenére tényleg belenyúlt a játékvezetői trió a meccsbe, ezzel a kiállítással. Tegnap olyan nap volt, hogy 11-11 ellen is izzasztó lett volna. Így meg főleg.

Az "elpusztítás" meg jó dolog, kell az ilyen mentalitás.

Viszontha kínos dolgokról akarsz olvasni, akkor ajánlom Mijatovics bármely nyilatkozatát. :)

krysal 2009.02.22. 13:17:51

@luqe: Korábban már mondtam volt, hogy az nso-féle ilyen beszólások csupa Blikk-szintű okádmányok, amit azért csapják az olvasó felé, hogy fenntartsák az olvasottságot. Kár vele foglalkozni, idézgetni meg pláne.

@nasteey: Szerencsére Calderon távozása óta sikerült annyira úrrá lenni a belső viszonyokon, hogy nem engedik Miját megnyilvánulni se. Persze sokkal kevesebbet lehet röhögni, meg kárörvendeni így...

luqe 2009.02.22. 14:08:25

@krysal: Biztos így van, de kár úgy tenni, mintha etótól távol állnának az ilyesmi dolgok. Mert ha mégis ezt mondta, pár nap múlva az egyik körzeti rádióban bocsánatot és el van felejtve. :)

Dzsúd Horse 2009.02.22. 15:24:38

A kiállítás még hagyján, de a bíró hagyta hogy az Espanyol által generált feszültség szépen ráüljön a játékra. Sorra benyalta az Espanyol játékosok hisztijeit, színészkedéseit, és engedte a kötekedéseiket is, és nem hiszitek de ez az Espanyol sajájtja, nézzétek meg hány pirosuk, sárgájuk van. Az ő sajátjuk a játéktördelés, amivel igencsak meg tudták fogni a Barcát, akik ha higgadtak tudnak maradni szerintem döntetlenre hozhatták volna. Egyébként ahogy Daniel Alves lefegyverezte az Espanyol játékost, az nemsemmi volt :) Kiképzéseken is így tanítják szerintem... :D

nasteey 2009.02.22. 15:40:18

Én sem értettem miért mentünk bele az Espanyol undormány játékába. Bár ugye a bíró is egy puhapöcsű kocsog volt, semennyire nem bírta kézben tartani a meccset, az effektív játékidő minimális volt, nem csoda, hogy mindenki ingerülten nyilatkozott a bíróról.

A következő meccsre meg kap egy normális bírót a Real, két szimulánst kiszórnak az Espanyolból, ha meg nem tudják ezt játszani Tamudoék simán kikapnak.

halareaal 2009.02.22. 16:42:52

@rizla:

nem értem a különbséget. ennyi erővel a Madridnak is kellett csatár a padra. persze Owen nyilván nem a csere kategória, de az Arsenalos Hleb sem volt az. mondjuk ez megint olyan, h a Barcánál mindent meg lehet magyarázni. utólag mindenesetre bebiznyosodott, h nem volt szükség kpályásra, abszolút nem látszik meg a Barca kpályáján, h az egyik igazolásuk rosszul sikerült. sőt, sztem Keita sem jött be igazán, de rá sincs sok szükség, ígyis nekik van a legjobb kpályájuk.

persze a 7 pont még mindig sok, a Barca meg túl erős, de ez azért már látótáv, főleg úgy h a köv clasico a Bernabeuban lesz. ott a saját kezében lesz a Madrid sorsa, és akkor csak 4 pont marad. nyíltabb a bajnokság, mint az olasz:P
más kérdés, h bárhogy is sikerül, nehéz lesz a Pool után felpörögni az Espanyol meccsre, akik ellen mostanában amúgyse megy, szal most pont nehéz lesz megfogni a Barcát, akik sztem kiütik az Atleticot ismét.

rizla 2009.02.22. 17:04:34

@halareaal: hleb nem aranylabdás, és messze nem olyan drága. persze, hogy hleb nem csere kategória, mondom, nem értettem feltétlenül egyet a leigazolásával.. oké, átfogalmazom: több szempontból logikus igazolás volt.

SamS 2009.02.22. 17:22:10

Hoppá, Eto'o milyen agresszíveket nyilatkozik. csöncsön a múltkor dalolt a Barca játékosok nemességéről, sztem most elég erősen bizonyították az ellenkezőjét! :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.22. 17:24:58

@SamS:

Pont Eto'o-t említettem kivételként, mint azt a játékost, aki stílusa alapján simán beférne a MU-ba.

Ezt akartam most is leírni, hogy tudniillik ez a nyilatkozat pont olyan, mintha egyenesen Manchesterből származott volna, de aztán meggondoltam magam, mondván, minek újra meg újra tök fölöslegesen provokálni a MU-szurkeszeket.

Erre tessék. :-))

brassmonkey24 2009.02.22. 18:06:36

megállítható katalán henger,real madrid végre tavaszra időzített formát és duplázzünk raúl vezérletével

luqe 2009.02.22. 18:34:46

@brassmonkey24: Azért az még messze van. Bár jóval közelebb, mint valaha is gondoltam volna.

SamS 2009.02.22. 18:47:35

@Csöncsön:
Nem ártana, ha néha tényleg elolvasnád a nyilatkozatokat, mert az elmúlt 5-6 évben hasonlót nem hallhattál United részről.

montipájton 2009.02.22. 19:01:33

Anyi történt, hogy a Barca 23 meccsből egyet elvesztett. Ettől még nincs lejtő, hullámvölgy és vészhelyzet, ennyi a világon mindenkinek belefér.
Hogy nem dőlt el a bajnokság, az nem ettől van, hanem a Real Ramos-érában hozott eredményei miatt, azoknak meg a Barcához semmi közük.

Egyébként az Espanyol ennyi erővel a Realt is megfoghatja a köv. fordulóban, már ha tényleg benne van a játékukban a színházi eszköztár.

luqe 2009.02.22. 19:21:11

@montipájton: Ez így van, ugyanakkor a hullámvölgy mindenképp megvan, hisz 1 héttel ezelőtt pont az a hülyebírónak köszönhették az 1 pontot.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.02.22. 20:44:20

@SamS:

Nyilván Eto'o is cáfolni fogja, hogy valaha is mondott volna ilyet, abszolút nem ez a lényeg.

@montipájton: "Hogy nem dőlt el a bajnokság, az nem ettől van, hanem a Real Ramos-érában hozott eredményei miatt, azoknak meg a Barcához semmi közük."

Teljesen egyetértek. A Barcára nézve csak az az igazi veszély, ha elbizonytalanodnak. Az biztos, hogy ebben a helyzetben különösen sokat érne egy Lyonban elért jó eredmény.
süti beállítások módosítása