Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

A Herbstmeister és ami mögötte van I.

2008.12.18. 15:11 heinrich

Megkezdődött a Bundesliga, mi meg csak kapkodtuk a fejünk. Már az első fordulóban élre állt a Hoffenheim, a Bayern hülyére verette magát, csak hogy hitelesebb legyen, mint Törrök Szultán, a nagyok adták-vették a taslikat és ritkán maradtak négy-öt gól alatt. Kár lenne tagadni, a szezon második fele laposabbra sikeredett, fordulónként csak egy-egy meccs emelkedett ki, összességében mégis élvezetesebb, változatosabb a liga, mint a tavalyi eresztés volt. Első körben az őszi bajnok, a Bayern és persze magyar véreink a porondon.

TSG Hoffenheim - Ihr Revier ist der Fussballplatz. Ihr Tempo ist mörderisch.

A Bundesliga őszi bajnoka. Hehe. Legtöbb győzelem (17/11), legtöbb rúgott gólt (42), legjobb gólarány (+19). Atomkoki a nagyfiúknak.

A Hoffal rengeteget foglalkoztunk a szezonban – gyakorlatilag mással sem foglalkoztunk. Bizony, így születnek a divatdrukkerek, esszük-isszuk a történet minden fejezetét. Házioltárba foglalt Ibisevic mezünk ugyan még nincs, tán sosem lesz, de érdemeik számosak és nem is hallgatjuk el azokat.

Meglehet, pártoskodó túlzás ez, magam mégis úgy vélem, ennek a járásból szalajtott csapatnak egyik legnagyobb érdeme, hogy újra felrajzolta a Bundesligát az európai futballtérképre. Mert ugye mit is tud az outsider a német ligáról?

A Bayernnek nincs ellenfele, mindig bemákolják a győztes gólt, uncsi, a bajnokság tükörsima, egyébként gebedjenek meg, ezt az Ulit meg nyomja már valaki fejbe egy üllőnek látszó tárggyal. Schalke, hahhahha-hehhehhe, hömpörö-apor-ündürüxi, gurgulázik a jónép, van itt még a lúzerkúsen, booooring-boring Hertha, köcsög Magath (hol is van most?), a mindenkinek szimpi Bréma, Heja BvB és a magyaros Cottbus (te, azok nem estek ki tavaly?). Nagyjából ennyi, ami a mikrokörnyezetem számára ismert, az is csak szőrmentén.

Most viszont újra téma a Bundás, interisták, blaugranák és liverpudlik tömörülnek egységfrontba, vesszen a München, lógjon a gaz lator. Mikor is lesz Bayern – Hoffenheim? Ezt tán még én is megnézem. Megnézi Európa is, a Hoff sztori mindenhol téma, meg aztán nézd csak, dobogón a rossz Hertha, ez most komoly? Paja játszik? Játszik – bólogatok hozzá, pontosabban megint játszik. Paját nem lehet elpusztítani, oroszlánszívet, duplatüdőt, egyéb fejlődésbeli rendellenességet szokás emlegetni. Szerintem meg alázatot.

Tudjuk, Paja nem buta gyerek. Az értelem mögötti érzelmi magatartás az alázat. Az alázat a helyes önismeret, az alázatos ember tisztában van értékeivel, de ismeri fogyatékosságait is. Annyinak akar látszani, amennyi, nem többnek és nem kevesebbnek. Ha van valami, ami veszettül hiányzik a magyar futballkultúrából, közegből, játékosokból, akkor az ez.

Ismeretterjesztő szerepe mellett további dicséret illeti Rangnickékat a görbe tükör felmutatásáért is, a Bundesliga komoly hiányosságainak felismeréséért és felismertetéséért, amivel sikerült megtörni a liga egyetemes monotóniáját. Ez eddig rendben is van, de mi is marha profik vagyunk, csak előre tekintünk.

Mert egy Bayern trófea mellett immár érték lesz egy Hoff skalp is, kiismert játékrendszer, rövid kispad, sérülések, tömeges hype, új stadion, új környezet, a kézzel fogható nemzetközi szereplés terhe nyomasztja (?) majd lelküket.

Meg kell találnunk a helyes válaszokat. Mostantól csak kisebb javulások várhatóak, a teljesítőképességünk határán vagyunk. Állandósítani kell a formánkat, és kis lépésekkel haladni tovább. (Ralf Rangnick)

Eddigi vidéki kiscsapat voltunk. Mostantól az a célunk, hogy a Rhein Neckar régió meghatározó csapata legyünk. (Dietmar Hopp)

Nehezen képzelhető el, hogy legalább egy UEFA szereplés ne jöjjön össze, netán BL, de bármelyik is legyen, orcapiritó égés néz ki a lemaradóknak.

Bayern München
Hanyatló forma, gyenge UEFA szereplés, kezdődő egymásra mutogatás, távozó edző, távozni akaró játékosok, elégedetlen vezetőség és pocakos morál jellemzi a BM háza táját karácsony előtt. Így nézett ki a BM az őszi szünet előtt tavaly. Most tizenegy meccses veretlenség van, halomra nyert BL csoport, szerződést hosszabbító játékosok, sanyarú idők kovácsolta büszke morál, nulla ponthátrány. Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve. Látszólag.

Hiszen év végén viszont ezt írtuk: a szerkezetváltás mellett fel kell pezsdítenie a Ribéry klisére épülő támadó-szekciót, számolnia kell azzal is, hogy Kahn kiválásával nemcsak egy kiváló kapust, de a védelem elsőszámú irányítóját, a csapat hajcsárát is elveszíti, Lucio helyére pedig be kell építeni az új brazil csodafegyvert, és a többi fiatalnak is meg kell találnia az ideális helyet – mindezt úgy, hogy a türannoszi vezetés se durrogjon és az öltözőben is megmaradjon az egészséges légkör. A teljesítési igazolást sajnos nem tudjuk kiállítani.

A szerkezetváltásból orbitális kudarc lett, Klinsinek semmit nem sikerült bizonyítani abból, hogy Löw nélkül is sikerül életképes gondolatokat megfogalmaznia, az alig másfél éve ráncfelvarrt csapatot pedig megint újjá kell építeni.

Védelem – 24 gól
Kahnt semmilyen szinten nem sikerült pótolni, és amíg egy Bochum (lehetne folytatni) elleni lepke belefér, és javítható, addig a BL egyenes kieséses szakaszában lőtt bakok már nem tűnnek bocsánatos bűnnek. Magunk kimondottan szimpatizáltunk a gondolattal, hogy a Bayern saját fiát építi a csapatba, de Rensingnek egy tulajdonságát sem tudjuk kiemelni, ami méltóvá tenné a bajorok kapujára, pláne nem látjuk benne a meghatározó fejlődés lehetőségét.

A védelem idén Lahmra korlátozódik, remek szezonja van. Demichelis inkább a többiekhez süllyedt, Lucio tarthatatlan (öö, nem úgy), van Buyten maradt van Buyten, jobbhátvéd nincs, Oddót ráadásul lemeszelték három meccsre a semmiért (az alig valamiért).

A fiatalok számára nemhogy ideális, de semmilyen hely nem jut, Breno és Kroos is csak a padot nyomja, Schlaudraffot lepasszolták (érte mondjuk nem nagy kár), Podolski továbbra is csak megtűrt alak.

A Bayern szezonját gyakorlatilag az menti, hogy felépült Ribéry, és a szezon második felére Toni is feledtetni látszik bő fél éves sziesztáját. Vagyis minden maradt a régiben. 4-4-2, Ribéry, Toni. Láttuk, hogy nemzetközileg ez mire elég.

Borowskira azonban mindenképp szánunk egy gondolatot. Nem hinném, hogy van Bayern drukker, aki kitörő lelkesedéssel ünnepelte volna az újabb brémai agyszipkát, az ő teljesítménye (5+1) nagyon kellett a csapatnak, pedig kevés ratymább dolog van, mint cserejátékosként életet lehelni egy tetszhalott középpályába. Furcsa, hogy neki sikerül az, amit Schewinitől várna az ember.

Semmi jele, hogy a Bayern mutatott produkciója tavaszra megváltozna, Altintop felépülése lehet az egyetlen vigasz, de ha tényleg ez a mentsvár… Ez a Bayern konstrukció nem rossz, működőképes. Kérdés, mi a cél, mert a rendszer korlátai igencsak adottak. Német kupa, salátástál oké, nincs vita róla. Szép játék? Aha, a Cottbus ellen. Nemzetközi sikerek? Inkább csak a megszokás mondatja az emberrel, hogy ez a Bayern bárki ellen képes lehet továbbjutni, mert a realitás azt mutatja, hogy mind taktikailag, mind a játékosállományt tekintve alaposan le vannak maradva Európa mögött. Egy szokásos Real Madrid – Bayern München leosztás a BL-ben idén csak a másodvonal.

Huszti, Hajnal
A hatodik forduló után azt ünnepeltük, hogy olyan gólokat lőttek, ami Európa bármely pályáján parádés. Ez lehet mindkettőjük karrierjében a végső lépés, vagyis ha a német bajnokság meghatározó csapataiban meccseket tudnának rendszeresen eldönteni, jó játék, gólok, gólpasszok. Ez sajnos még nem rendszer, csak egy kiválóan sikerült forduló. De ki mondja, hogy mindez nem egy előremutató folyamat első komoly jele?

3+5. Így áll mindkét magyar, a Kicker osztályzatai alapján nem túl előkelő helyen a maga posztján, de hát a Kicker osztályzatait is érdemes némi fenntartással kezelni. Viszont elbagatellizálni is hiba.

Husztit nehéz megítélni, a Hannover idén szánalmasan vergődik, Enke kidőlt, stabilan öt-nyolc hiányzó van a keretben, Huszti pedig egyénileg nincs akkora játékos, hogy meccseket tudna nyerni a csapatnak – legalábbis nem huzamosabb ideig. Mennie, menekülnie kell innen, nem is vitás, a Hannovert kinőtte. A Celtic érdeklődése megtisztelő ugyan, de nem hinném, hogy a skót bajnokságban tanulhatna olyasmit, amire a Bundesliga ne lenne maximálisan alkalmas. Még mindig a német bajnokságot pártolnám az esetében, a spanyoloktól technikailag marad el, az angoloktól fizikumban (ami itt nem egyenlő az erőnléttel), ráadásul Szabi szereti tologatni kicsit a labdát, ha már egyszer hozzájut, tehát a játéktempóján is van mit fejleszteni. A legjobb korban van a váltáshoz, csak ne harapjon nagyobbat, mint amit meg tud rágni. Egyik énem félti, másik viszont azt mondatja velem: ma, Huszti, valószínűleg a legprofibb, legsokoldalúbb magyar labdarúgó menjen csak ahova a szíve húzza.

Hajnal egyértelműen csapata (egyik) legjobbja, vitathatatlan, hogy felnőtt az új feladathoz. A probléma nála is a stabil formával van. Egy meccs sziporka (pl.: VfB, Eintracht), két-három meccs pihi. Persze, egy irányító játéka nagyban függ a társaktól, márpedig Dortmundban nem könnyű kooperálni sem a középpályán, sem a csatárokkal. Ritka, hogy valaki jó irányba forduljon, és Hajnalnak csak oda kell tenni egy-egy labdát, éppen ellenkezőleg, neki kell megmutatni egy-egy passzal, hogy merre is kellene futnod, jóbarát. Idegőrlő lehet.

Mint ahogy az, a brémai rapszódia, meg a sváb nyavajgás is, a Wolfsburgnak egy nyomorúságos idegenbeli győzelemre sem futotta, a Leverkusen csak kerülgeti az árnyékát, még a fakocka HSV is lenyomta őket a végén, a Schalke rosszabb, mint valaha, ellenben a Hertha önmaga kolosszusát építi, a Cottbus megintcsak nem áll kiesésre, de minderre majd csak az őszi értékelő második felében kerítünk sort, és karácsonyi-szilveszteri extra kiadást is tartogatunk. Addig is - erőt, egészséget.

671 komment

Címkék: német bundesliga h összefoglaló bayern münchen hoffenheim

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr56829895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rizla 2008.12.18. 15:18:53

korrekt értékelés, ezzel most nem tudok vitatkozni. hajnalnak egyébiránt kurva nagy ejnyebejnye a teljesen felesleges piroslapért

kroos 2008.12.18. 15:22:38

az elsö sárga nem volt jogos.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:25:15

A "tömeges hype"-hoz még annyit, hogy megtudtam, a Hoffenheimot mindenhol utálják Németországban, de úgy vannak vele, hogy inkább ők, mint a Bayern...:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:33:42

Egy közvélemény kutatás szerint az emberek 31% szeretné, hogy a Hoff legyen a bajnok, de valami 74%, hogy ne a Bayern.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:38:31

a hoff-ot - a 200 tősgyökeres hoffenheimin kívül - csak a semlegesek szeretik, mert a mese szerint majd dávid cidáztatja góliátot. kb ennyi a lényeg. a chievoval is szimpatizált anno olaszország zöme.

se múlt, se szurkolók, semmi, amitől egy csapat egy KLUB, nem csupán tizenegy ember plusz kispad.

mindez nem változtat azon, hogy csapatként meg jók. amit el kell ismerni, azt elismerik, de százszor, ezerszer inkább a schalke legyen a bajnok, mint ők.

kroos 2008.12.18. 15:43:04

,,inkább a schalke legyen a bajnok, mint ők."?????????
ezt mindenki tudja hogy ök sosem lesznek bajnokok
.ismered a dalt nem?

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:46:11

Persze, hogy csak a semlegesek szeretik, hiszen két éve a 'Hoffenheim szurkoló' kifejezés még paradoxon volt.

Egyébként egy klub az eredményektől lesz Klub? Szerintem nem.

A Blackburn, Parma, Leeds, Villarreal esete sem sokban különbözik, még ha ez nyilvánvaló túlzás is.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:47:17

hát akkor meg pláne!

(a dalt mindenki ismeri :)

kroos 2008.12.18. 15:47:47

REKORDVIZE NEM...el kéne énekelni neki:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.18. 15:50:52

"a hoff-ot - a 200 tősgyökeres hoffenheimin kívül - csak a semlegesek szeretik,..." (mocsing)

Ez vicc. A Bayernt pedig még a semlegesek SEM szeretik.

Egyébként kitűnő a poszt -- szokás szerint.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:51:16

én nem írtam, hogy az eredményektől lesz klub. a szurkolókat és a múltat említettem. szerintem ettől lesz klub. és hogy építették, végigjárta azt, amit a többi. a hoff hétmérdöldet lépő varázscsizmával rohant végig, mert meg tudta venni a kurvadrága louis vuitton csizmát.

ApukadHUN 2008.12.18. 15:54:53

Énekeljük együtt: "Es gibt nicht viel auf dieser Welt, woran man sich halten kann."

kroos 2008.12.18. 15:55:20

és ha az eredményektöl lesz klub?
Attól lesz nagy klubb hogy sok szurkoloja van.De akkor van sok szurkoló ha jönnek az eredmények.Ezért van sok bayern,mu,inter,barca drukker és nem celta,udinese, vagy mainz.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:59:16

csöncsön, nevettél is rajta? mondd el nekünk, mi a vicc benne, hadd nevessünk mi is. vagy szerinted mondjuk a weser partján mindenkinek tetszik, hogy egy milliárdos hirtelen jött passziója miatt nem indulnak majd esetleg a bl-ben?

ezzel pedig nem tudom, miért fejeli szörcsögve mindenki a falat, hogy "A Bayernt pedig még a semlegesek SEM szeretik." hát többek között emiatt IS jó nekik szurkolni, nem jön minden grundon szembe a mezünk. ha az lenne a célom, hogy a kedvenceimet minél többen szeressék, a backstreet boyst választanám.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 15:59:21

Nem volt olyan drága, mert kiárusításon vették :)
Egyébként vehettek volna Tisza csukát is - ez bizony sok csapat sajátja - csak ők még mindig a Bundi2-ben, meg itt-ott porosodnak.

Itt minden a pénz számlájára van írva, pedig szerintem ennél sokkal többről szól a történet.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 16:01:49

'a weser partján mindenkinek tetszik, hogy egy milliárdos hirtelen jött passziója miatt nem indulnak majd esetleg a bl-ben?'

Esetleg a saját ostobaságuk miatt?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.18. 16:06:51

Az egész német focinak jót tesz a Hoffenheim.

Az egész német focinak rosszat tesz a Bayern.

Mi ezen, ami nem érthető?


Amúgy az volt vicces, hogy még szép, hogy a Hoffenheimnak a Hoffenheim-szurkolók szurkolnak. Ha még a semlegesek is, az külön elismerés.

A Bayernnek is csak a Bayern-szurkolók szurkolnak. Abban nem látok semmi meglepőt, hogy ők valamivel többen vannak.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 16:10:04

heinrich,

az, hogy a werder ostobán igazol és ad el, egy kérdés, de nem semmisíti a tényt, miszerint a hoff-nál pénz mint a sár.

(ez meg azt nem negligálja, hogy nagy dolgot visznek véghez ezzel a kerettel. de a lautern újoncként elért bajnoki címére senki nem szólt be. megdolgoztak érte, kigazdálkodták, hogy megdolgozhassanak érte, feljutottak és ott megcsinálták)

de ez a vita kb olyan, mintha én azzal jönnék, hogy baumgartner zsolt azért volt a forma1-ben, mert az apja nagyon gazdag, te meg mondanád, hogy jó, de vezetni is nagyon tudni kellett. éppenséggel igazad lenne, de az apja pénze nélkül senkit nm érdekelt volna a gokartversenyek megnyerése.

kroos 2008.12.18. 16:11:46

Hát azért sokan köszömhetnek nekünk....
nem hiszem hogy rosszat tesz a Bayern.
A német klubbfutbal reputáciojában nagyban szerepet játszik az a néhány trofea amit nyert a Bayern.

Dandeer 2008.12.18. 16:12:10

Több olyan apuka kéne, mint Baumgartneré volt. Remélem, érted. :)

"Gregor" 2008.12.18. 16:12:20

Üdv!

Tetszik a blog, gratulálok!

A Hoffenheim menetelése valóban csodálatos, de szerintem tavasszal vissza fognak csúszni. A Bayern pocsékul kezdett, de most magukhoz tértek és könnyen lehet, hogy megvédik bajnoki címüket. Egyébként nagyon bízom a magyarokban és abban, hogy hasznos tapasztalatokhoz jutnak a Bundesligaban, amit majd a válogatottban is hasznosítani tudnak!

Üdv: Gregor

kroos 2008.12.18. 16:12:58

mondjuk arra céloz mocsing hogy mi megdolgoztunk azért hogy itt tartunk.

r_magpie 2008.12.18. 16:13:17

"a hoff hétmérföldet lépő varázscsizmával rohant végig, mert meg tudta venni a kurvadrága louis vuitton csizmát."

hát, ez így ebben a formában nem igaz, nem áll helyt... olvasd már végig a keretüket, aztán írd le még egyszer ugyanezt. ráadásul vicces, hogy Bayern-drukkerként jelented ki.

Dandeer 2008.12.18. 16:14:11

OFF:
ha már a magyar válogatottról esett szó, belinkelem ide is, hadd büszkélkedjünk. Megérdemlik!
www.fifa.com/worldfootball/ranking/news/newsid=981904.html#hungary+march+into

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 16:14:50

csöncsön, az indoklás nélküli kinyilatkoztatásaid mind-mind érthetőek. axiómaként tekintünk rájuk ezek után.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 16:18:22

r_magpie,
nem olvastad figyelmesen, vagy félreértetted. azt, hogy itt mit csinálnak ezzel a kerettel, mindenki elismeri. ahogy anno a lauternt is. ezt többször leírta mindenki.
a probléma az, hogy nem itt lenne a helyük, mert azon a nyolc osztályon nyolc év alatt varázscsizmával gázoltak át. tehát nem a bundes 1-en most. most a csapatnak respekt, a klubnak brokit a fülébe.

Dandeer 2008.12.18. 16:18:41

Miért használ mindenki többes szám első személyt, ha valakit meg akar győzni? Ez demagógia! :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.18. 16:18:44

"A német klubbfutbal reputáciojában nagyban szerepet játszik az a néhány trofea amit nyert a Bayern."

De vajon hány trófeát nyertek volna a németek, ha a Bayern nem gyengítené meg a riválisaikat, majd betokosodott taktikájával nem tenné provinciálissá a Bundesligát?

Az európai klubfutball utóbbi tíz évének legszomorúbb eseményei közé tartozik, hogy a Werder Bremen nem tudott fölnőni a nemzetközi élvonalhoz. Persze ez leginkább a saját hibájuk, de épp az állóvizen változtathat most a Hoffenheim bekavarása.

Dandeer 2008.12.18. 16:19:40

Mocsing, miért, mit csináljon a klub? Mondjon nemet a húsoskondérnak?

Dandeer 2008.12.18. 16:21:24

Erről egyébként eszembe jutott Pászkány és a Kolozsvári Vasutas. Nekik (is) örülünk, nem?

r_magpie 2008.12.18. 16:26:02

oké, így értem.
ennek a sztorinak valóban nincs olyan romantikája, amiért a konzervatív drukker rajongani tudna, de ha ízekre szedem a Hoff-történetet és megvizsgálom, nem tudok fogást találni rajta. akkor majd mehet a "broki a klub fülébe", ha celebeket igazolnak, de addig minden szinten full respect.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 16:27:53

dandeer, más kérdés, h a klubnak nemet kell-e mondania (nyilván nem), meg az, hogy istenítjük őket a mostani eredményeikért.

mondjuk el, mennyire jól nyomja a hoff, de tegyük hozzá, mennyire irreális és a liga zömével szemben igazságtalan, hogy ott vannak.

r_magpie,
hildebrand pl a német fociban celeb. miért hiszed, hogy ők mások lesznek?

r_magpie 2008.12.18. 16:34:21

celeb itt nálam az, akit nem elsősorban posztra, szükségből, taktikai megfontolásból igazolnak, hanem a neve miatt. Hildebrand határeset...viszont nem hiszek abban, hogy ők is másként csinálják majd, miért is hinnék. (elég, ha a Newcastle bennmaradásában hiszek:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 16:37:18

Mert per pillanat Hildebrand sem ordas fogás, de fogadni mernék, hogy itt majd pikk-pakk újra összerakják. Nem mellesleg ingyen elvihető.

Kapus meg kellett, Roland Prajt mégsem hozhatták.

Titi120 2008.12.18. 17:07:16

"Inkább csak a megszokás mondatja az emberrel, hogy ez a Bayern bárki ellen képes lehet továbbjutni, mert a realitás azt mutatja, hogy mind taktikailag, mind a játékosállományt tekintve alaposan le vannak maradva Európa mögött."

Meglátjuk.
Mindazonáltal ennek a Bayernnek a játékosállománya számomra semmivel nem tűnik gyengébbnek, mint amelyik 2007 februárjában oda - vissza megverte a még Beckhammel, Roberto Carlossal felálló, a mainál nagyságrendileg jobb Real-t.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.18. 17:11:10

Nem létkérdés, de csak az egyik meccsen verte meg, és szerintem ez most egy gyengébb csapat. De ahogy mondta az úr, majd meglátjuk :)

Titi120 2008.12.18. 17:20:03

Ó, valóban Madridban 3-2 lett, de Van Bommel gólja után úgy éreztem mintha nyertünk volna, biztos csak a holland emlékezetes gólöröme miatt. :)

Lond · http://lond.blog.hu 2008.12.18. 17:26:56

kemény hogy csomóan azt gondolják, hogy a Hoff titka a pénz. Megvettek C kategóriás játékosokat, meg 1-2 B kategóriásat (Ibisevic), vettek egy jó edzőt, aki felépített egy taktikát, ami fekszik ezeknek az embereknek. Ha jól emlékszem, a Hoff kerete éri (vagy érte a szezon elején) a legkevesebbet a Bundesligában! Az egész társaság annyiba került mint Ribery, ezt meg Rangnick mondta. Ennyi.

IronRock 2008.12.18. 18:07:14

"mennyire irreális és a liga zömével szemben
igazságtalan, hogy ott vannak."
Bocs, de ezt magyarázd már el. Az irreális még úgy-ahogy igaz, mert ezt nem várta senki tőlük. De az igazságtalan vajon miért?? Hopp nem az ablakon szórta ki azt a pénzt amit a csapatra áldozott, és talán nekik nem kellett végigmenni az összes alsóbb osztályokon és megnyerni? Az nem volt kemény munka? Az ő keretük éri a legkevesebbet a Bundesliga-ban, de még a Bundesliga2-ben is szerintem sok csapat náluk több pénzből gazdálkodik és jóval többet ér a kerete mint a Hoff-nak! Tudatos, értelmes munkával jutottak el oda ahol vannak, abszolút nem igazságtalan!
Akkor lenne igazad, ha a Chelsea példáját követte volna Hopp. Az számomra sokkal undorítóbb és igazságtalanabb volt amit Abramovics csinált. Elköltött több száz milliót a legjobbakra, leigazolta egy valag pénzért a legjobb edzőt. Hogy azért mégse jött össze nekik minden (BL például csak majdnem, az is idén) az egy másik történet. A Real is ugyanezt csinálta a galaktikus érában, meg is lett az eredménye.
Hopp nem tolja bele ész nélkül a pénzt a Hoff-ba, meg is mondta, az a célja hogy pár év múlva a Hoff egy önállóan működő vállalkozásként megálljon a lábán. És ehhez nem elég megvenni egy rakás klasszist meg egy jó edzőt, ide kell utánpótlásközpont, kiegészítők, új stadion, stb. A többi csapatnak meg adott a példa, lehet így is csinálni.

IronRock 2008.12.18. 18:18:08

heinrich eszmefuttatásával Husztiról egyetértek, csak egy apró kiegészítés: ha az angol bajnoksághoz szerinted fizikumban nem elég jó (megjegyzem, Gera se az az izomkolosszus, mégis egész jól megél ott évek óta), akkor a skóthoz se lesz az. Mindkét bajnokságban sok a test-test elleni küzdelem, a skót csapatok viszont (bocs a kifejezésért) kicsit tuskóbbak a focihoz és ha nem tudják hogyan Husztit megállítani, akkor kíméletlenül fel fogják rúgni, el fogják tiporni. Nem feküdne szerintem az neki, arról nem is beszélve hogy ott kb. elföldelné a karrierjét. Lehet hogy sokkal többet keresne, de a BL-t leszámítva semmi másért nem érné meg a Celtic-hez menni. Vagy maradjon a Bundásligában és igazoljon jobb csapathoz, vagy akár vissza is mehetne a franciákhoz valami erősebb csapatba.

kroos 2008.12.18. 19:01:28

csöncsön..kár hogy reflexböl irsz és nem gondolkodsz pedig van agyad,tudom hiába titkolod.

,,De vajon hány trófeát nyertek volna a németek, ha a Bayern nem gyengítené meg a riválisaikat,"
elárulom egyet sem.Mikor a barca az elsö bek-et nyerte akkor nekünk már 3 volt abból.és nem összevásároltuk azt a csapatot hanem a kaiser,maier,muller mind sajátnevelés vagy alacsonyabb osztájból jöttek.

kroos 2008.12.18. 19:07:27

Én vagyok talán az egyetlen Bayern-es aki szereti a Hoff-ot.Ezt a csapatot,ezzel a taktikával.
De néhány dolog akkor sincs rendben.Ami a királyé azt adjuk meg neki.
a Bayern a nullárol kezdte.Bundesliga 2-böl,mert 63-ban minden nagy csapatnak csak 1 bundesliga csapata lehetett.Ez volt az 1860.Innen jutottunk el oda hogy van saját BEK trófeánk.(aki 5-ször megnyeri,vagy zsinorban 3-szor az elviszi).Ez a csapat végképp nyomot hagy maga után.Mig ha nem lesz majd Klopp és szétesik a Hoff. akkor 5 év mulva senki sem fog emlékezni rájuk.
Tradiciot nem lehet pénzért venni.
Kár lenne belemagyarázni bármit ebbe a csapatba,kurva sok pénzük van (mert anélkül nem menne)-és okosan költötték el.

Lojzi_ 2008.12.18. 20:25:10

Én is szimpatizálok valamennyire a Bayernnel (ha közel 20 év elvakult szurkolást lehet így aposztrofálni...) és nekem is tetszik a Hoffenheim.
Csodálom az ott végzett munkát és azt, hogy filléres játékosokból csináltak olyan csapatot, amelyik végigverte a liga nagyobbik felét.
A Schalke és a Werder kerete az övékének sokszorosa, de valahogy hiába van ott a több pénz, nem megy úgy nekik.
Szerintem ezerszer inkább a Hoffenheim, mint a Schalke. A Hoff gyors, látványos előrefutballt játszik, a Schalke meg útszéli bunkók gyülekezete: Jones, Engelaar, Ernst, Asamoah, Krstajic, Kuranyi... Sorljam még? Ha ezekből áll egy csapat, akkor nem is való nekik több, mint a 8. hely. Vasárnap tisztán látszott a különbség a két felfogás között, és köszönöm, de a királykékekéből nem kérek.
A Werder más tészta. Ők helyenként látványos futballt játszanak, de az átigazolási politikájuk nekik is pocsék. Ha a Carlos Albertóra kifizetett 8,5 millát elosztják Klose és Borowski fizetésére 4-4 évre, akkor egyik sem hagyta volna ott őket és nem kellene a Bayernre fújni, hogy elviszik a legjobbjainkat.
A focista is munkavállaló. Addig marad egy munkahelyen, ameddig megfizetik, amit tesz a csapatért.
Egyébként mi is elfelejtettük van Bommel, Sosa és Jansen árát Ballack és Hargreaves meggyőzésére fordítani.

Grinya (törölt) · http://www.grinya.hu 2008.12.18. 21:19:07

Ballacknál és Hargnál szerintem pont nem a pénz kérdése volt a lényeg, hiába adtunk volna bármennyit nekik... Harg világosan megmondta, hogy a MU az álma és összevizelte magát amikor hívták, Ballack meg hogy a Nundáson kívül is szeretné magát kipróbálni, ennyi...

Strigo 2008.12.18. 21:21:07

Még idény elején láttam a Dortmund-Bayern meccset, Hajnal az első félidőben talán háromszor ért labdába, ezek szerint azóta nagyot javult.

Lojzi_ 2008.12.19. 00:18:09

Ballack nyilván azért nyilatkozta ezt, mert kevés volt, amit Uli az asztalra tett.
Azt gondolom gyorsan kiszámolta, hogy a Bochumnál és a Wolfsburgnál sem fognak rálicitálni a bajor ajánlatra, így szaladt is a sajtóhoz, hogy "Hé pénzeszsákok! Csak a 15 millára saccolt átigazolási díjamat kell beépíteni a következő 5 évi bérembe és tiétek a seggem..."

Hargreavest inkább aláírom, de szerintem azért ott is volt (lett volna) mozgástér. Mondjuk amennyit sérült, lehet hogy jól jött az ára Ribéry vételárának kompenzációjára.

Lencse. 2008.12.19. 00:38:03

Egyébként a többi bajnokságban miért nincs olyan egyezményesen elfogadott ítélőszék, mint itt a Kicker osztályzatai, amit mindenhol mérceként emlegetnek?

kroos 2008.12.19. 06:23:24

A schalke meccsel kapcsolatban viszont intö jelnek tartanám a Hofnál hogy weis,salihovic,obasi mind-mind nagykirályok de carlos-eduardo nélkül nem ugyanaz a középpálya.Nagyon hiányzott.

zotya72-ből 2008.12.19. 07:36:42

hát ezért unalmas a bundesliga, mert most van ugyan egy meglepetéscsapat, de a cikk jó része most is a bayernről szól...

zotya72-ből 2008.12.19. 07:43:44

"It’s good having a coach from overseas. He’s a calm, intelligent person. It’s all very positive at the moment, we’re working very hard and with great determination."
Pal Dardai praises Erwin Koeman.

koeman mióta tengerentúli?

kroos 2008.12.19. 07:45:08

Igen a cikk nagyrésze arról szól de a bundesliga nem.
Legalább ilyen jó téma a stuttgart visszaesése,a wolsburg szereplése,a brema fluktuálása,a gladbach harca hogy minden héten más taktikával állnak fel.....stb

zotya72-ből 2008.12.19. 07:56:33

régebben sokat néztem a német focit(91-98 kb)
nagyon élvezetes volt, de azóta süllyedt a színvonal, ami a német játékosok silányságának, valamint a külföldi A-kategóriások eltünésének köszönhető. msotanában 3-4 meccset bírok végigszenvedni szezononként, általában csak összefoglalókat nézek. kedven csapatom nincs igazán, mert én németnek nem drukkolok semmilyen sportban, de csodáltam a dortmundot, ahogy verte a bayernt a 90-es években..
egy klubot királynak nevezni a múltja miatt meg .....nyertek 3 bek-et majd' 40 éve manapság ezzel nem illik kérkedni..

kroos 2008.12.19. 08:10:41

nem kérkedés.csak amikor a bayern- tüntetik fel a bundesliga tönkretevöének,akkor ezt nem veszik figyelembe hogy mit tett ez a csapat a bundesliga reputációjáért.
,,külföldi A-kategóriások eltünésének"-itt kikre gondolsz?

drosiii 2008.12.19. 08:49:41

kevin kííííííígen

kroos 2008.12.19. 08:54:23

Ja meg alan simonsen de szerintem zotya nem rájuk gondolt.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.19. 09:11:01

"Ballack nyilván azért nyilatkozta ezt, mert kevés volt, amit Uli az asztalra tett." -nem olyan elképzelhetetlen ám, hogy egy világklasszis középpályás túl akar lépni a Bundáson!

kroos 2008.12.19. 09:29:55

Ezért vagyunk nehezebb helyzetben mert az ilyen játékosokat nem tudjuk megtartani mint ö és Harg.
Ellentétben más csapatokkal.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.19. 09:45:22

kroos, de azért vagytok könnyebb helyzetben is, mert ilyen játékosokat tudtok elhozni egy Bl-döntős riválistól. Ha a német foci mostanában kitermel egy Ballack szintű tehetséget, az azért három-négy-öt évet tutira lehúz a Bayernben, ha aztán ki akarja próbálni magát más országban, akkor persze továbblép.

kroos 2008.12.19. 10:31:53

ja továbblépp nekünk meg csapatot kell épiten minden 2. évben.

kroos 2008.12.19. 10:36:09

,,Ha a német foci mostanában kitermel egy Ballack szintű tehetséget,"-ez meg lol.mintha 36 ballack rohangálna a bundás pályáin.

zotya72-ből 2008.12.19. 10:37:59

kroos megkövetlek..végiggondoltam és nem voltak A-kategóriás külföldiek náluk, valószínűleg csak a szememben volt az némelyik. Akkoriban az olaszoknál játszott az elit.

Roeder 2008.12.19. 10:40:02

erről a baumjohann gyerekről tud valaki valamit? mert állítólag le fogjuk igazolni.az igazat megvallva nem láttam túl sok gladbach meccset,szóval nem ismerem a fickót.

kroos 2008.12.19. 10:46:45

Ja ö az uj görlitc vagy tobias rauh.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.19. 10:59:15

istenem, hány fohászomba került, h Rautól megszabaduljon a klub.

pedig mekkora tehetségnek mondták.

kemény belegondolni, h volt idő, amikor beni lauth-ot és tobias raut gondolták sokan a jövő nationalelfjébe mint húzóemberek.

Azazello007 2008.12.19. 11:17:18

Nekem az tetszett, amikor egy ideig mindenki (legalábbis a rendkívül kompetens szakértők és sportriporterek) Jeremies-től várták a Matthaus után keletkezett űr betöltését. Szegény Jens, csak a rémült fejére emlékszem...:-)

kroos 2008.12.19. 11:31:25

azona poszton hamann volt a legjobb.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.19. 11:37:24

emlékszem, mikor jerry átigazolt az 1860-tól és a köv évben, vagy két év múlva két gólt lőtt a városi rangadón, a kékek némán tapsolták.

ZenZo 2008.12.19. 11:43:36

@Ironrock:

Azért ne hasonlítsuk már a Hoffenheimet a Chelseahez. Nem igazán értem és nem is értettem soha ezt az eszetlen vagdalkozást (amit nem tudok másnak érteni, mint irigységnek) a Chelseavel kapcsolatban. Abra első évében nem igazolt ész nélkül, sztárokat milliárdokért, és még csak edzőt sem hozott (Ranieri kapott 1 évet). Szóval azért szép „lassan” tette ő is mindazt, amit tett, de hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy Abra érkezése előtt a Chelsea nem Championship (vagy az alatti) klub volt hanem bőven PL, olyan játékosokkal, mint Gianfranco Zola, Le Saux, Zenden, Petit, Gallas, Lampard, Poyet, Wise, Leboeuf, vagy akár Panucci, Deschamps, Casiraghi vagy Vialli. Korábban ha úgy tetszik jóval nagyobb nevek szerepeltek a klubnál. Abra első évében aki nagynak tekinthető név az Verón (aki aztán nagy karriert futott be nálunk J ), Mutu (aki szintén), Crespo (zenész) és Duff. Rajtuk kívül ki ismerte előtte Wayne Bridge vagy Joe Cole nevét? Jó, ott volt Geremi és Makelele, de valahogy ezt a gárdát nem érzem olyan „nevesnek”, mint a korábbiakat…

A Hoffenheim olyan játékosokkal vezeti a Bundesliga-t, akikről alig hallott valaki, és a Hoff előtte még csak véletlenül sem járt a BL környékén.. na mind1, egy szó, mint száz, a sikerhez pénz kell, csak nem mind1, hogy hogyan és hova fekteted. Abra és stábja már egész szép sor melléfogást tud felmutatni igazolás szinten. És tény, hogy az egyik legnagyobb fogása Mourinho volt, aki 3 év alatt 6 trófeát tudott nyerni, és bárki bármit mond, mennyiből, milyen kerettel, ez azért nagy szó. 50 év után PL nyert, ráadásul back-to-back. Majd meglátjuk, mire megy a Citeh.. a Hoffnak meg szurkolok. Nem a Bayern ellenében, olyan különösebb antipátiát nem érzek irántuk, csak úgy szimpátia alapján. De ha jó helyen végeznek, esetleg megnyerik a BundesL-t, a csapatot egyben tartani lesz a legnehezebb, és az igazolások terén sem annyiba fognak már kerülni a játékosok, mint 1 éve kerültek volna. Az ismertség átka.

Ja, és Hoff szurkolók, Bayern szurkolók, stb. Egy valami biztos, egy csapat népszerűségével (szurkolóinak számával) fordítottan arányosan és hatványozottan nő utálóinak száma. Ez így volt, és így is lesz.

kroos 2008.12.19. 11:43:43

3-1-re nyertünk az egyik egy szenzácios fejes volt.de nem 3-at lött akkor?

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.19. 12:01:38

szerintem kettőt. aki előkerít róla videót, vendégem egy sörre. Paulanerre.

Floorballer 2008.12.19. 14:09:05

Heinrich! Most, hogy a floorball hivatalosan is feliratkozott bevallásod szerint a nézendő sportok közé, így ünnepélyesen meghívunk téged, _benito-t és a többieket az év meccsére:) :

floorball.blog.hu/2008/12/19/unnepi_menu_az_osz_legnagyobb_derbije

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2008.12.19. 21:13:52

@Lojzi:
"a Schalke meg útszéli bunkók gyülekezete: Jones, Engelaar, Ernst, Asamoah, Krstajic, Kuranyi... Sorljam még?"
Ha-ha-ha. Te írod ezt Effenberggel, Kahnnal, van Bommellel, Salihamidziccsel, "csak térdrerúgok" Ballackkal, Guerreróval a hátatok mögött??? Muhahaha.

Engelaar egy lassú benga zsiráf, mi benne a bunkó? Vagy a szépfiú Kurányi? Ernst? Ez idáig semleges szemmel is totális baromság. Jones pedig uaz a típus mint Poulsen, kemény, aggrasszív de nem alattomos. Őt lehet bunkónak tartani, oké, tedd azt. Asamoah meg provokál, igaz, de az EGÉSZ Hoffenheim ezt csinálja, egyszer nézd csak meg. Sosem faltol durván, szándékosan. Ennyit a bunkóságról.

Jézusom, egy van Bommellel a csapatban bunkókról írni??? Menj a pi... pikulába. Aki ezt nyilatkozta Hajnal leütése után: "Wenn es Absicht gewesen wäre, dann treffe ich ihn anders." Aki szétrúgta Kehlt? Vagy aki bemutat a bíró mögött? Vagy aki 8-10-szer szabálytalankodik meccsenként? És a végén áldozatnak állítja be magát. Komolytalan.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2008.12.19. 21:43:46

"filléres játékosokból csináltak olyan csapatot, amelyik végigverte a liga nagyobbik felét"
Mielőtt felkerült volna a H'heim az elsőosztályba 10 milliót adtak ki játékosért.
Egy évvel korábban, a Regionalligából a Buli 2-be feljtuó H'heimnál 18 millióért vettek játékost.
Nézzük a többiek mennyit:
St.Pauli: 150 ezer euró egy játékosért
Osnabrück: mínusz 210 ezer euró
Wehen: 250 ezer euró 3 játékosért.

A H'heim 7,5,3,2,1 millióért vett játékos, illetve 250 és 200 ezerért.

Amikor Regionalligába került fel a klub (ezt sehol sem jegyzik) 880 ezer euró adtak ki. Ott, ahol az átigazolások 99%-a ingyenes, vagy 10-30 ezer euró között mozog.

De, de emögött pénz van. Aztán pedig tudás.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2008.12.19. 21:48:29

@heinrich: "interisták, blaugranák és liverpudlik tömörülnek egységfrontba"
Mióta érdekel bárkit is, hogy ezek a khm... Champ's-be elmegyek Torres mezben, kurva nagy Pool drukker vagyok arcok mit gondolnak arról a Bundesligáról, amit nem is néznek és nem is ismernek.

A médiában számít, a második legtöbbet nézett és legjobban eladott bajnokság Európában. A stadionjaik fullon, kit érdekel a Abra-Chelsea, sejk-Citeh, Glazer MU?

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.19. 22:09:58

Jajj, de nagyon fáj mindenkinek az őszi bajnokság :))

Az idézett rész tulajdonképpen költői túlzás, ugyanakkor mindhárom kontrollcsoportból fel tudok mutatni egy-egy real példányt, ráadásul ismerik is egymást, hoppá, mi az egységfront, ha nem ez :)

A végigvert liga nagyobbik felére meg beidézed a Bundi 2-3-8 adatait. Nyilván nem az volt az igazi művészet, hanem az elmúlt fél év. A Schalke költéséről, keretéről ellenben nagyvonalúan hallgatsz. Vesszen a kettős mérce.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2008.12.19. 23:36:59

Nem, arra írtam, hogy 10-100(!!)-os összegből gazdálkodtak lent. Itt fent meg, amilyen gyorsan jött a Traum, olyan gyorsan menni is fog, Wolfsburg szinten maradhatnak.

Egyébként nekem tényleg nem fáj az eredményük, az fáj, hogy Hopp pénzén és Rangnick eszén kívül SEMMI nincs mögötte. Egyetértek mocsinggal, utálom a Bayernt, de inkább ők legyenek bajnokok, mint ez a mintacsapat. Komolyan, olyan tündéri ez a sztori, mint egy kifestőben.

kroos 2008.12.20. 09:43:16

Heinrich..nem a tökéletes és csodálatos hoffenheim-röl van szó.
hanem arról hogy már olyan tiszteletet élveznek amiért nem dolgoztak meg.mert csak fél év ment le ,ne feleddjük.
Mi is a nullárol kezdtük csak nem volt hopp-unk meg 456456 csilliárd pénzünk,hanem mi megdolgoztunk minden egyes sikerért.mégsem élvez soha olyan tiszteletet a bayern mint most a hoff.
(TISZTELETRÖL BESZÉLTEM NEM SZERETETRÖL,VAGY SZIMPÁTIÁROL)

Basti · http://borgatya.hu/ 2008.12.20. 13:07:54

Rekordvize!

két okból is Respect:
(1) " eca-world.de/ECA-Daten/Banner_SP_Hoffenheim.gif " ;))
(2) "Egyetértek mocsinggal, utálom a Bayernt, de inkább ők legyenek bajnokok, mint ez a mintacsapat."

Amúgy nekem kifejezetten tetszik ez az intrika a Bundesligába (értsd: egymás anyázása). sztem már nagyon hiányzott belőle :D

halareaal 2008.12.20. 13:29:05

"mégsem élvez soha olyan tiszteletet a bayern mint most a hoff."

ez 1xüen hülyeség, nemtom miért gondolod ezt. akkora szimpátiát valóban nem élveznek, és? nem nagyon láttam itt egy fanatikus Hoffenheim szurkolót sem, aki összevissza osztaná a többi német csapatot. de ugyanúgy a hoffenheimiek is nagyon szimpatikus, visszafogott nyilatkozatokat adnak mindig is. szóval egyszerűen az a helyzet, hogy a Hoffenheimet elkezdték utálni a többi német csapat szurkolói, különösebb indok nélkül. illetve indokkal, mert egyértelmű, hogy nem bírják elviselni, hogy ilyen jól teljesítenek. az meg, hogy ezt lassan világszerte elismerik és megcsodálják, csak rátesz még 1et a lapátra, és végtelenül bántja a Bayern-szurkolók önérzetét.
az meg, hogy a pályán mennyire viselkednek "tiszteletteljesen" a játékosok, egész más. persze nyilván a Bayernesek szerint feltartott kézzel kellett volna az allianzba menniük, a kemény taktikai faltok stb helyett pedig hagyni, hogy átrohanjanak rajtuk...

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.20. 13:31:19

kroos,

nono, ez azért nem pont így van.
Az ötvenes években a Bayern nem számított valami nagy eresztésnek, válogatottja is alig akadt. Aztán jött Neudecker (tiszteletbeli (örökös) elnök), aki véletlenül milliomos építési vállalkozó volt, egyébként a Bayernt mindig is támogatta az elit, üzletemberek, bankárok, művészek stb.

A tisztelet hiányát feszegetni szerintem marhaság, aki nem tiszteli a Bayernt, az nem tiszteli a labdarúgát.

kroos 2008.12.20. 13:36:17

Hala..te nézel bundesligát,ne tagadd le!!
,,a Hoffenheimet elkezdték utálni a többi német csapat szurkolói, különösebb indok nélkül."
nem velük van baj.ez a csapat tényleg jó meg riszpekt,meg minden.azzal van baj akik azt mondják hogy ök az etalon,a többi német csapat meg csak kolbász.
Az meg hogy viselkedtek az allianzban haggyuk....:P

kroos 2008.12.20. 13:39:39

Heinrich, Neudecker nevének olvasása könnyet csal a szememben....
de ha már pénz..a hambourg, a gladbach majd késöbb a dormund nak is megvolt az anyagi háttere,még sem tudtak élni vele hosszu távon.
lássuk a hoffenheimet.

Quentin Montargis-ból 2008.12.20. 13:41:19

Adler (Leverkusen) - Beck (Hoffenheim), Subotic (Dortmund), Compper (Hoffenheim), Lahm (Bayern) - Ribery (Bayern), Westermann (Schalke), Zé Roberto (Bayern), Misimovic (Wolfsburg) - Ibisevic (Hoffenheim), Helmes (Leverkusen).

Az ősz csapata nálam.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.20. 13:46:26

Baszki kroos, mi a szarnak jössz elő megint, h mi volt másnál. Az volt a kérdés, hogy volt-e csilliárdos támogatója a Bayernnek, igen volt, igen, meghatározó a klub története szempontjából, igen, a Bayern tudott vele élni, és igen, majd meglássuk a Hoff tud-e.

Kíváncsian várnám a könnyek okait...

kroos 2008.12.20. 13:48:17

bravo quenti, az enyém.

Nikolov-Castro-Geromel-Subotic-Lahm
ribery-Diego-Zé roberto-carlos edu.
ibisevic-Novakovic.

kroos 2008.12.20. 13:55:37

Neudecker-sokat köszönhetünk,62-79-ig ö volt a Bayern elnöke.Meg még sok minden mása.
DE!!!!
az hogy gazdag volt az elnök az nem azt jelenti hogy a pénzéböl élt a klubb,vagyis nem csak kizárólag abból.Meg lehet nézni az igazolásokat ,honnan és mennyiért jöttek....
Azért jövök azzal hogy mi volt másnál mert megvolt a lehetöség máshol is,de ahogy te is irtad hosszutávon csak mi tudtunk élni vele.Ennek is biztos meg van az oka.
Heinrich..neked nem tetszik hogy itt egypáran nem élvezünk el a hoff-tól.de jogunk van hozzá,+nem a csapattal és a teljesitményével van gondunk,hanem ezzel az iszonyatos méretü felszopással.ami olyan szintü hogy páran tényleg ellendrukkerek lesznek.
baszki.

halareaal 2008.12.20. 14:45:46

"Hala..te nézel bundesligát,ne tagadd le!!"

előfordul. de sztem nem is tagadtam ezt.

"azzal van baj akik azt mondják hogy ök az etalon,a többi német csapat meg csak kolbász."

ezt továbbra sem értem, én még nem hallottam ilyen kisarkított véleményt senkitől sem. attól, hogy a Hoffenheimet is elkezdték tisztelni, attól még a Bayern nem lesz kevesebb.

danesdzsu2 2008.12.20. 17:18:50

kroos: én meg úgy látom, hogy leginkább az fáj, hogy nem Chelsea szerűen működik a Hoff. Akkor elégedetten bele lehetne rúgni, miközben mindenki orra a magasban lenne, büszkén a tradicíókra. Nem, a legjobban az fáj, hogy ezek a szemetek a hulladékből söpörtek össze maguknak csapatot, és még látványosan is játszanak!

Vagy csak én nem tudok a licitháborúról, amelyben a régi nagy klubokra ráígérve megszerezték Ibisevicset?:D Money for nothing, persze:D

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.20. 20:27:31

a hoff nem azért nem működik cselszi-szerűen, mert akkora face ez a hopp, meg a krampusza, rangnick, hanem mert újoncként nem tehették meg, hogy valódi sztárokat igazoljanak. keverve vannak kicsit a dolgok, ahogy látom, pedig az idealista tündérmeséket illik felépíteni. nem valódi sztárok meg voltak, lásd carlos eduardo 8milláért a gremioból. eléggé hasonlót csináltak a bundes2 szintjén, mint abráék a PL szintjén.

és nem hulladékból söpörtek össze csapatot, hanem a szürke tömegből kiszedték a potenciállal rendelkező spílereket. ezért elismerés jár nekik. maximális. de nem szarból építettek várat, hanem egyrészt szarnak látszó tárgyakból, másrészt meg tulajdonképpen megaigazolásokból, lásd c.edu esetét.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.20. 23:13:50

'Megaigazolások' :))) Így, többesben.

Mocsing, aranytökű haverom, ha itt valami keverve van, akkor az a BuLi2 meg a PL.

Kroos véleményével ellentétben felőlem bátran úúútálkozhat mindenki, de sánta/lábatlan magyarázatok helyett mondja, hogy 'csak', azt is lehet. De hogy a Bayern szekció a pénzzel áll elő, az móka.

avenger13 2008.12.20. 23:33:35

heinrich nincs igazad.

a "bayern szekció" azt próbálja elmagyarázni, hogy amit a hoff művelt a buli2ben és alsóbb bajnokságban az azért nagyban szólt a pénzről is. Mert megtudtak venni olyan embert ,akit ott meglehetett. Te sem gondolod komolyan, hogy világsztár megy majd a másodosztályba. Szóval azokon a fejezeteken így jutottak tovább.

Ez tény. Jól játszanak ez is tény. Arra próbálják többen is felhívni a figyelmed teljesen független a bayern vásárlásaitól, hogy a hoffban van pénz, és nem csak munka. ez az amit meg ti nem szeretnétek megérteni. És ezt nem irigyeljük tőlük, csak nem akkorra a csoda, mint ti gondoljátok. Kíváncsi leszek a második felére a bajnokságnak, mert azért a bayern sokat hozott rajtuk az őszi szezon második felében, és ahogy ragnick is mondta, mostantól nehezebb lesz nekik is.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.21. 00:08:12

Szó se róla, a feljutás nagyban a pénznek köszönhető, legyen mondjuk 80% zsuga - 20% tudás. magától a feljutás tényétől nem kell elájulni, a java csak azután következett, itt viszont egyáltalán nem számítanak pénzes csapatnak, halálra rágott csont, hogy az ő keretük az egyik legértéktelenebb.

Egyébként persze, van bennük pénz, de ennyiből a tizedik helyért szoktak küzdeni a csapatok, általában nézhetetlen játékkal.

A 'tündérmesézést' pláne nem értem, ez a legdurvább profizmus esete, amit futballpályán volt szerencsénk végignézni.

Aki szereti és érti a focit, szerintem ezt lenyűgözőnek kell hogy találja, ezért nem értem a zajos kisebbség nyavalygását :)

Lojzi_ 2008.12.21. 10:32:42

@Rekordvize:
Szerintem írhatsz amit akarsz, de a kis grál lovagjaid a Dortmund és a Hoff elleni meccseit is láttam idén, azok valahogy mélyen nyomot hagytak bennem.
Persze Van Bommel. Kb. pont annyira utálom, mint a Scalke bunkóit, ráadásul a jelenlegi keretben ő az egyetlen, akinél a futballtudás/bunkóság arány 1 alattira jön ki. Kahn, Balllack és Effenberg említését Jones-szal, vagy Engelaarral egy napon kifejezettem kikérem magamnak. Agresszív, domináns hímek voltak az tény, és ha valami nem tetszett nekik, akkor bezony odatették magukat (néhány esetben a sportszerűség határait is túllépték), DE nem erről szólt a pályafutásuk. Fenti mutatóban durván az 1 feletti tartományban voltak. Vannak még ilyen spílerek máshol is pl. Ibrahimovic. Vasárnapi ebédre biztosan nem hívnám meg, a klubját tiszta szívemből utálom, és voltak olyan megmozdulásai, amitől minden jóérzésű embernek hányingere van, de azért nem hasonlítanám olyan favágókhoz, mint a Schalke védekező középpályásai, mert ugye mégiscsak egy zseni, aki az asztalra is tesz, nemcsak elvesz onnan.
A tradíció citálása meg igazán nagy baromság. 2010-ben senki ne alapítson futballklubot, vagy kezdjen el szponzorálni egy hatodosztályút, mert akkor 2020-ra első osztályba feljutva mindenki azon csipog majd, hogy hol az a száz év? Gyertek vissza száz év múlva, addigra pont 110 lesz baz.

A Schalke minden mostani sztárt könnyűszerrel elvihetett volna a Hoffenheim elől, ideértve az edzőt is, aki valamiért kurva ismerős lehet az egyszerű Schalke fanoknak....
Van helyette Rakitic, Engelaar, Farfan, meg társaik duplaannyiért, meg nyolcadik hely.
A krokodillkönnyekért meg igazán kár, hogy szegény Cottbusnak nem jut ennyi, meg szegény Karlsruhénak. Ez az egyenlőtlenség idén zavarja először a Schalke szurkolókat, amikor véletlenül rossz oldalára kerültek annak a bizonyos szopott fsznak.
(Bár hangsúlyozom, hogy Gelsenkirchenben több a pénz, mint Hoffenheimben, csak szarul használják fel. Szigorúan nézve a Hoffenheim van a rossz oldalon...)
A Bayern szurkolókat meg nem értem. Én speciel nem féltem sem a Werdertől, sem a Dortmundtól, sem a Lauterntől, sem a Schalkétól eddig, miért félnék most a Hofftól? Lehet, hogy most majd ők is visznek egy-két salátástálat, de a verseny fokozódásától és egy új tőkeerős, friss klubtól a Bundesliga csak erősebb lesz, a mi nemzetközi esélyeink meg javulnak. Én örülök.

r_magpie 2008.12.21. 11:25:25

az van, hogy nem lenne itt hoffenheimezés, ha Rangnickék 3-4 hellyel a Bayern mögött lennének

kroos 2008.12.21. 12:02:28

a bream keretében nincs ember aki anyiba került volna mint carlos eduardo.nem is volt ilyen.
diego pl 6millio volt.
és ök is nagyon szépen játszanak.......bajnoki cimet is sikerült nyerniük.......

Lojzi_ 2008.12.21. 13:18:23

kroos:
8,5M volt a Carlos Alberto, vagy kicsoda, aki gyakorlatilag csak a tarcsiban lépett pályára. Erről ennyit.

r_magpie:
Akkor is lenne, mert a Scalke meg Werder fanoknak nehéz lenne az életük úgy is, csak maximum kevesebb bayernes álna be a fikázók sorába.

A Hoff jó és nézhető focit játszik, nem félnek semmitől és ez jó.
A nagy csapatok kaptak egy leckét, hogy hogyan kellene a pénzt felhasználni, ami szintén jó.
A Schalke és a Bremen idén lemarad a nemzetközi szereplésről, amitől régesrég odagyógyult fejek hullanak majd a porba, ami szintén jó. (Még ha ezt most nem is érzik a szurkolóik. A Bayernnek is kellett egy negyedik hely, hogy valami változzon. Bár a változás folytatásához a Hoffenheimnek tavasszal is győznie kellene.)

kroos 2008.12.21. 14:41:24

ok.8,5M volt a Carlos Alberto.ö az egyetlen.aki ráadásul nem is játszott.
ettöl még a példa jó.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.21. 15:24:32

heinrich, ha a bundes2ben eurómilliókért vásárolsz, az megaigazolás. ha több ilyen volt, akkor a többesszám jogos :)

a 8milla meg gigaigazolás, hogy fokozzam :) de egy bundes1-es újoncnál is.

próbálom még egyszer megértetni mindenkivel, hogy a hoff-tól nem az elmúlt hónapok játékáért jogosan járó elismerést akarjuk elvitatni, hanem egyrészt megjegyezzük, h hánynunk kell ettől (fentebb visszaolvasható mitől. nem, nem a szép játéktól), másrészt egész egyszerűen nem itt lenne a helyük. megtehették, itt vannak, ezvan. senki nem kizárni akarja őket.

mármint nem akarok mások nevében beszélni, csak T/1ben jött. vegyétek E/1nek :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.12.21. 15:24:56

"A Schalke minden mostani sztárt könnyűszerrel elvihetett volna a Hoffenheim elől, ideértve az edzőt is, aki valamiért kurva ismerős lehet az egyszerű Schalke fanoknak...."

Ja, ja, Lojzi_, ebben tökéletesen egyetértünk...

halareaal 2008.12.21. 18:59:32

"másrészt egész egyszerűen nem itt lenne a helyük."

aha... és ezt mi alapján mondod? már ott tartunk, hogy a Bayern-szurkolók mondják meg kinek hol a helye?:S

kroos 2008.12.21. 19:30:28

Mocsingnak szerintem hasonlo lehet a gondja mint nekem.Imádjuk a Hoff.-ot legyen bajnok.komolyan.
De a brema kevesebb pénzböl hasonloan attraktiv futball nyert pl bajnokságot.
és senki sem hyp-olt.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2008.12.21. 19:40:33

@Lojzi:

Tehát, ha jól értem, ha tudsz focizni, akkor lehetsz bunkó, ha nem akkor nem. Érdekes felfogás. Lehet, sokan szerették keménységéért Roy Keanet, én is elismerem, hogy posztján a világ egyik legjobbja volt, de a világ egyik pályájára sem engedtem volna azt az elmebeteget, aki szándékosan okoz súlyos sérülést másnak.
Különben érdekes, amíg Poulsen a Schalkénál volt, egy faszkalapnak tartotta mindenki, aki még focizni sem tud, aztán érdekes módon elment a nagyon jó Sevillába, Juventusba, de a Milan is akarta. Aztán nagy focista lett. Jones a posztján (labdaszerző játékos) az egyik legjobb a ligában, csak ne próbáljon meg indítani, meg 20 méternél passzolnia. Engem vajmi keveset érdekel, hogy a Sportklubon minek nevezik a hozzá nem értő kommentárok és "szakértők". Ez a feladata és nem csinálja rosszul és nem csinálja durván, és alattomosan. A piros lapja mellesleg egy gyönyörűen koreografált, szabályos labdaszerzés volt. Fasz riporternek 4-szer ismételték, és akkor sem látta, hogy a lábát NEM találja el. Na, és ezek a kommentátorok... Ha ezt egy hoffenheimi csinálja, az év becsúszása.

A dortmundi eseményeket meg ne hozd fel, már majdnem feldolgoztam, hogy két szabálytalan gólt adott meg az idióta ideggyenge Wagner. Egyébként a 4 piros lap a két meccsen Rutten hibája, idejében kellett volna lehozni őket, bár a dortmundin kissé felmenteném, a pirosak ugyan jogosak voltak, de teljesen kicsúszott az irányítás Wagner kezéből. Egyoldalúan.

2. Tradíció:
Azért hidd el, a véleményeddel a futballszurkolók között igencsak komoly kisebbségben vagy. Üres frázisokat fogok puffogtatni: Egy futballklub közösséget jelent, ahol a szurkolók büszkék lehetnek jóban-rosszban a múltjukra, legendáikra, ha voltak. Régi dalaik vannak, minél korábban nyertek valamit, annál inkább hangoztatják azt. NAGYON fontos a tradíció, és minden komolyabb német csapatnak nagyon komoly tradíciója van, a BVB-nek, Nürnbergnek, Gladbachnak, HSV-nak, de pl. a KSC-nek is (Phoenix néven), Hannovernek, Kölnnek is óriási. Az elfeledett MSV-ról, RW/SW Essenről, vagy a keletiekről ne is beszéljek. Hidd el, ez fáj. Akinek CSAK(!) az eredményeik fájnak, na azokon én is nevetni tudok, ugyanis az eredményeik megérdemeltek. De hadd egészítsem ki, nekem a Wolfsburg, Leverkusen is műanyag csapat, az egyik a VW, a másik a Bayer támogatását élvezi, jelentéktelen múlttal és szurkolóbázissal (=idegenbeli mennyiségi szurkolói szereplés a mérvadó itt, apropó, tudod hány hoffenheimi ment el Cottbusba? Számmal írom: negyvenkilenc. Jó tudom, hosszú az út, biztos a három pont, jobb a meleg st. leon-roti otthon), de pl. a Kusen esetében szép eredményekkel. Utóbbi megsüvegelendő, de én ilyen buzi mítoszmágus vagyok.
A tradíció mellett fontos még a saját nevelés is, és a szép játék is a szurkolónak. 11 müncheni vs 11 Ribéry ugyanazt éri el, te melyiket választod?
Mondjuk azt, hogy eddig a Hoffenheim teljesítménye becsülendő, tisztelendő. Igen, még nem volt alkalmuk 5-10-20 éven keresztül bizonyítani. Hát ez sajnálatos, de én pont megfordítanám, MAJD HA 5-10-20 éven keresztül továbbra is azt nyújtják mint a Bayern, BVB, HSV, Schalke (utóbbi pl. 2.-4.-2.-3. hely sorozatban) akkor nekik is kijár majd a teljes tisztelet. A Bayern is nullinger volt 64-ben, de kiérdemelték az elmúlt 30 év teljesítménye alapján a riszpektet (mert utálni utálom őket, de a teljesítményük tisztelendő, Kahnt is utálom, privát emberként szarkupac (terhes feleséget finom pipihúsért elhagyni ezt érdemlő), de a pályán ott volt MINDIG). A Bayern 30 év dominálja a német futballt, a Hoffenheim pedig 4 hónapja...

3. "A Schalke minden mostani sztárt könnyűszerrel elvihetett volna a Hoffenheim elől, ideértve az edzőt is, aki valamiért kurva ismerős lehet az egyszerű Schalke fanoknak...."
A témához illik, hogy ad1: Rangnicknak is csak egy Vizemeisterség sikerült (ennyit a Traumtrainerségről) ad2: maga provokálta ki a kirúgását, ad3: nagyon szerették a szurkolók nálunk, és ahogy olvastam RR is szereti a Schalkét (az újság szerint, én nem is tudtam, klubtag is).

A játékosok persze fricska, és abban igazad is van, de valahogy a Bayern sem igazolta le őket. Mint ahogy senki más sem. Salihovic megbukott egy nulla Herthában, Beck nem élte túl a stuttgarti megpróbáltatásokat. Compper "szenzációs" volt a másodosztályban, most Ibisevic élete formáját játssza (főleg kiscsapatok ellen), vagy a BuLi 2 erősebb a Buli 1-nél? (31/5 - 17/18!!).

Aztán nem hiszem, hogy a sváb Müller majd' 9 misit ad Carlos Eduardóért, aki mellesleg Hajnal és Huszti statisztikáját hozza, a kicker-Notékra ne hivatkozzunk túlzottan, olyan 3-4 éve kirúgták az újságírókat és véletlenszám-generátorral adják a pontokat, a cikkeket pedig botokkal írják. (túlzás, de van alapja).
Ez egy nagyon jól összerakott csapat, a csapat szót kiemelve, amikor megy a szekér, mindenki egy irányba húz, na az ilyen. Én genyó vagyok, várom, mikor kerül porszem a gépezetbe. Szerintem a Bild is várja. Muahahaha ;-))))

Hagyjuk pihenni a dolgokat. (tudom, erre mi lesz a válasza heinrichnak :) ) Télen még Prasnikarnak is lesz ideje kielemezni a tolódásokat, passz- és elfutási utakat. Mondjuk attól még ki lesznek tömve. :))
---------------------------------
Bódog karácsonyt mindenkinek!!

kroos 2008.12.21. 19:48:38

,,ha jól értem, ha tudsz focizni, akkor lehetsz bunkó, ha nem akkor nem"
igen..ez sajnos igy van.zidane bárkit lefejelt mégis imádja mindenki.

,,Ha ezt egy hoffenheimi csinálja, az év becsúszása."
bravo rekordvize...neked is sikerült megfogalmaznod ezzel a szemléletes példával amit mi is érzünk.Ez tényleg igy van.

kroos 2008.12.21. 19:51:41

Jonesal kapcsolatban az a baj ahogy lejött a pályáról.....
és mégvalami..
,,A tradíció mellett fontos még a saját nevelés is,"
emiatt röhög rajtam mindenki de én szivesen látnám a csapatban lell-t,ottl,és kroos-tis....még ha nem is lennének bajnokok...de sokkal jobban a sajátomnak érezném a csapatot..
na jó..rensing kivétel ebben az esetben.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.21. 19:58:17

"Mocsingnak szerintem hasonlo lehet a gondja mint nekem.Imádjuk a Hoff.-ot legyen bajnok.komolyan."

kroos,
ebben most tévedsz. véleményem szerint a hoff semmiképp ne legyen bajnok. és amit érzek irántuk, egészen messze van az imádattól.

ettől függetlenül, aki csak a játék niatt nézi a bundest, abszolút érthető, hogy szimpatizál velük. pláne, hogy 10 éves kor felett nagy eséllyel utálja a bayernt, ugyebár :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.21. 20:00:32

hala,
ha az előző x db komment után tipped sincs, miért nem itt lenne a helyük szerintem, akkor hagyjuk.

danesdzsu2 2008.12.21. 20:46:02

mocsing: ha a hoff chelsea szerűen akart volna működni, akkor igazolnak a dél-amerikai tehetségekből (ilyet vettek is), de a fontosabb: szépen összeállítanak egy listát az első osztályban már bizonyított játékosokból + 1-2 igazán nagy név. Simán összeszedhettek volna egy olyan csapatot, amire mindenki azt mondja a szezon előtt, hogy ez a csapat a nemzetközi ligás helyekért harcolhat.
Nem ezt tették.

Persze, hogy pénz kellett hozzá, senki sem mesélt olyat, hogy a hoffenheimi lányok egyszer csak aranylábú fiúkat kezdtek szülni. De ez a csapat szerintem messze a szezon előtti várakozások felett teljesít. Ha a többek között heinrich által jósolt 9-10-ik helyért harcolnának, akkor lennének a várakozásoknál.

kroos: én annak idején hype-oltam azt a brémát, amelyben karl-heinz riedle volt a sztár. Csak még nem volt nst, hogy megírhassam. És szerintem Ailton is örök legenda lesz a Bundesligában, és nem a schalkés évei miatt...

danesdzsu2 2008.12.21. 20:47:35

ja, és r_magpie-nek szvsz igaza van.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2008.12.21. 21:14:31

@kroos
Jones egy bonamesi fasza gyerek. Pipa volt, mert a bíró egy faszságért állította ki, igazságtalanul. Ahogy lement a pályáról tahóság volt (kb mint Maik Franz), mint ahogy az sem tetszik, amilyen képet kialakítottunk magunkról a Lojzi által említett két meccsen. De ez van, ennek ellenére védeni fogom a csapatomat és annak játékosait. Egy semleges nézőnek a BVB-Gladbach meccs is érdekes lehetett Hajnal rúgásával, Tinga aprításával, Kuba könyöklésével, ami miatt arccsonttörés gyanújával vitték be a fél percig eszméletlen gladbachit; kapott érte is egy sárgát a lengyel gyerek. Mégsem mondanám, hogy _mindig_ durván játszana a BVB.

"És szerintem Ailton is örök legenda lesz a Bundesligában, és nem a schalkés évei miatt... "
Áááááááááá, "ich musse konzentriere, musse tore schiesse, tore gut, alles gut" Toni már réges-régen eljátszotta minden respektjét. Sosem volt legenda, nem is lesz, nem is tudom, honnan vetted ezt. Martin Max, ő legenda, és nem a schalkés évei miatt.

@mocsing: "ettől függetlenül, aki csak a játék niatt nézi a bundest, abszolút érthető, hogy szimpatizál velük."
Így van, teljesen érthető és elfogadható. Aki pedig ismeri a német futballközeget, annak meg az abszolút érthető, amikor Hopp fejét kissé túlozva célkeresztbe helyezték el a 49-nél kissé nagyobb számban megjelent bvblerek. Nagyon sok szurkoló sajnálkozik azon, hogy ha összekerülnek egy spanyol csapattal esélyük nincs, az angolok is túl nagy falat, de az 50+1 mégis maradjon. Az Erfoglsfanok meg le vannak ejtve, még akkor is ha schalkésnak hazudják magukat.

Spiritmonger 2008.12.21. 21:59:48

mocsing 2008.12.18. 15:51:16
én nem írtam, hogy az eredményektől lesz klub. a szurkolókat és a múltat említettem. szerintem ettől lesz klub. és hogy építették, végigjárta azt, amit a többi. a hoff hétmérdöldet lépő varázscsizmával rohant végig, mert meg tudta venni a kurvadrága louis vuitton csizmát.

ez faxság

a hoff nem a rettentő pénzzel vett louis vuitton csizmát, hanem egy jó játékospolitikával és a pénz okos felhasználásával és egy jó edzővel érték el az eredményeiket

Spiritmonger 2008.12.21. 22:03:50

mocsing 2008.12.18. 16:18:22

ezt a kapitális dezinformációt honnan vetted?

ha meg tudják nyerni az osztályokat, akkor miért nincs ott a helyük?

Spiritmonger 2008.12.21. 22:06:43

csing 2008.12.18. 16:27:53

egyre nagyobb bolondságokat beszélsz

miért lenne igazságtalan a hoff helyzete?

a pénz nem minden, azért a pályán is teljesíteni kell, ráadásul az eredményeiket noname játékosokkal érték el a "nagy sztárok közepette"

2008.12.21. 22:07:27

Rekordvizemeister · www.schalke04.hu 2008.12.21. 21:14:31
"Nagyon sok szurkoló sajnálkozik azon, hogy ha összekerülnek egy spanyol csapattal esélyük nincs, az angolok is túl nagy falat, de az 50+1 mégis maradjon. Az Erfoglsfanok meg le vannak ejtve"

Ezt én is így gondolom.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.21. 22:52:15

spiritmonger,
a te kedvedért nem fogom megismételni az előző kommentjeimet.

ámbár az, hogy nincs ott a helyük, vélemény, nem pedig információ. tehát dezinformáció sem lehet.

és eggyel többen vagyunk már, akik nem képesek feldolgozni, hogy a hoff helyzete nem a bayernnel meg a dortmunddal szemben igazságtalan, hanem a többi 80 klubbal szemben, akiken az elmúlt években végiggázoltak. javaslom tanulmányozása Rekordvize kommentjét

Rekordvizemeister · www.schalke04.hu 2008.12.19. 21:43:46

a 'faxsághoz' és a 'bolondsághoz' majd máskor felnövök, most késő van.

Lojzi_ 2008.12.21. 22:55:02

Rekordvize:
A játéktudás és a köcsögség viszonya ennél azért cizelláltabb.
Zidane például jó példa. Minden futballista életében van egy-két pillanat, amikor elgurul a gyógyszer, ahogy a bolti eladóknál, a szívsebészeknél és a bárzongoristáknál is. Emberek vagyunk, ez van.
Van olyan játékos, aki az egész életét reflektorfényben éli le, mert megérdemli a zsenije miatt a világ figyelmét. A nagy játékosok emlékezetes gyógyszer-elgurulásokkal rendelkeznek (pont az ismertségük miatt), és ezeket a jeleneteket mindenhol százszor, ezerszer ismétlik, évekkel később is beszédtémát jelentenek. Viszont meglehetősen méltánytalan lenne Zidane-t az ominózus fejeléséről, Kahnt a nyújtott lábas kirohanásáról, Beckhamet az Argentinok elleni '98-as kiállításáról, esetleg Effenberget a '94-es VB-s közönségnek bemutatásáról azonosítani. Van Bommellel például más a helyzet. Ő, mint köcsög fog jogosan bevonulni a történelembe. És az általad védett Engelaart is félszezon alatt kétszer leküldték már, ami mellé valahogy nem rémlenek nekem a klasszis megoldásai.
Nem azt mondom, hogy a nagy játéktudás feljogosít a köcsög viselkedésre, vagy bocsánatos bűnné teszi ezeket, inkább az a helyzet, hogy az ő köcsögségeik jobban fel vannak fújva, mindenki jobban emlékszik rájuk, ezért óvatosabban kellene idecitálni ezeket a sokszor egész pályafutásból össszeszedett eseteket, főleg amikor egy félszezonról beszélünk.
A másik oldala az éremnek, hogy a jobb játékosok több alattomossággal, szurkapiszkával néznek szembe, nagyobb eséllyel száll le néha a lila köd. Iskolapélda ismét a Materazzi kontra Zidane ügy.
A harmadik pedig igenis az, hogy ha valaki nagy játékos, akkor az eposzi állandó jelzők kiosztásakor én személy szerint figyelembe veszem a serpenyő másik oldalát is. Lehet, hogy volt 6-8 undorító megmozdulása Ibrahimovicnak, amitől hányingerem van, de akárhogy is van, nem ez a srác különös ismertetőjele, vagy kiemelésre leginkább méltó tulajdonsága. Másnak meg sajnos csak a durvaság az. Simunics például, hogy ne mindig a Schalkéval jöjjek.

Egyébiránt én már többször leírtam ide, de én azt éreztem a Schalkén, hogy az egzisztenciális problémájukat a Hoff játékosokon akarják leverni. Ergo azért rendeztek hentelést, mert ahogy a dolgok most kinéznek (gyűjtött pont és mutatott játék alapján is) a Hoff az egyik csapat akik miatt a BL-ről biztos lecsúsznak, de könnyen lehet, hogy egyáltalán a nemzetközi szereplésről is. Ez pedig nekem személy szerint kurvára nem jött be.

halareaal 2008.12.21. 23:27:20

"és eggyel többen vagyunk már, akik nem képesek feldolgozni, hogy a hoff helyzete nem a bayernnel meg a dortmunddal szemben igazságtalan, hanem a többi 80 klubbal szemben, akiken az elmúlt években végiggázoltak."

? és akkor most mondjuk a 30 milliós feletti kötségvetésű klubokat zárjuk be, mert igazságtalan, hogy mindent ők visznek el a lelkes félamatőrök helyett? abszolút nincs szó itt semmilyen igazságtalanságról. ha vkinek van pénze, ideje, tehetsége és a fociba fekteti, az igazságtalan? az lett volna az igazságtalan, ha a Hoff megveszi az alsóbb osztályokat, vagy elcsalja a Bundesliga meccseket. egyébként is, ez alapján az érv alapján, ha vki igazságtalan a többi csapattal szemben, az a Bayern. vagy ők költhetnek pénzt, vehetnek sztárokat akár a közvetlen riválisoktól is, csakmert ők a múltban is sikeresek voltak? ez a fajta gondolkodás meg lényegében megint csak azt mondja ki, hogy a Bayernen kívül ne létezzen más német csapat.

Lojzi_ 2008.12.21. 23:27:43

Valamit tisztázzunk. Annak, hogy kinek van helye az első osztályban nem annyira szubjektívek a kritériumai.
Én úgy tudom, hogy az elmúlt kiírásban a Bundesliga 1-es tagságot az tudta elérni, aki a Bundesliga 1.-15. helyén végez, valamint a zweite liga 1.-3. helyén. Ennek a kritériumnak a Hoffenheim meg megfelelt, tehát jogosan elsőosztályúak.

Az igazságtalanság meg relatív. A Bayern kurva igazságtalan, mert megveszi Ribéryt, a Hoffenheim egész keretének az árából, de ez nem baj, mert ők régóta csinálják. A Hoffenheim is igazságtalan, mert az elmúlt két évben bevásárolt a Wehen Wiesbaden 5 évi költségvetéséből. Ez már nagy baj, mert ők csak 5 éve kezdték el ezt csinálni.

A Forma1-nél merül fel időről-időre egy-két szurkolóban, hogy egyforma autóban kellene menni, mert akkor kiderülne, hogy ki a valóban jobb pilóta. Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy van ilyen sorozat, Formula3000-nek (illetve ma már GP2-nek) hívják és a kutya sem kiváncsi rá.
A fociban nincs és nem is lehet ilyen. A csapatok különböző mennyiségű pénzből gazdálkodnak most is, és akkor is így volt, amikor a jelenlévők megkedvelték e sportágat. Elég álságos dolog Bayern vagy Schalke szurkolóként számon kérni, hogy milyen rossz annak a sok szegény klubnak, akiken a Hoff alsóbb osztályokban átgázolt.
Azok a szegény klubok erre vannak predesztinálva, valakinek kell alul is lenni, különben nincs értelme a "fent"-nek. Az egyszerű Schalke szurkoló valójában csapata nemetközi szereplését félti tőlük, a Bayern szurkoló pedig valójában a salátástálat.

Az előbbiek jogosan. Az utóbbiaknak van egy jó meg egy rossz hírem. A jó az, hogy tavasszal a Hoffenheim legjobbjait az ellenfelek külön fogják őrizni, unalomig elemzik majd minden támadásvariációjukat, lerúgják őket, ha másképp nem megy, de egy biztos: vért kell majd izzadni minden pontért. Ahogy a Bayernnek, a Dortmundnak, a Werdernek, vagy a Schalkének. Nincs több meglepetés, nincs több váratlan siker, nincs több lélektani előny; munka van, izzadtság és győzelmi kényszer, esélyesség terhe. Tehát a jó hír, hogy a Hoff ezt nem fogja bírni és a Bayern nyer a végén.
A rossz hír viszont az, hogy jövőre 20-30 millával erősítenek és újra megpróbálják, aztán megint és megint. Amíg nem sikerül. (Schalke szurkolóknak: nekik előbb fog, mint Nektek...)

Lojzi_ 2008.12.21. 23:30:32

halareaal: a Madridot kifelejtetted...
Ők is szemetek ám, hogy legalább Robbent és Casillast nem adják kölcsön harmadosztályú spanyol csapatoknak....

kroos 2008.12.22. 07:55:42

,,én annak idején hype-oltam azt a brémát"
akkot töled bocs.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2008.12.22. 08:38:46

Kroos

A Bréma szinte pont úgy volt hypolva(így kell írni?), mint most a Hoff. Mindenki elvolt ájulva, hogy ilyen kevés pénzből, milyen jókat igazoltak és milyen szépen játszanak. Most, hogy nem jönnek az eredmények a sajtó nagyrésze ejtette őket és inkább a Hoff-ra kontcentrálnak, mint Bréma Ersatz.

Rekordvize

hogy?

"Tehát, ha jól értem, ha tudsz focizni, akkor lehetsz bunkó, ha nem akkor nem. Érdekes felfogás"

d"e a teljesítményük tisztelendő, Kahnt is utálom, privát emberként szarkupac (terhes feleséget finom pipihúsért elhagyni ezt érdemlő), de a pályán ott volt MINDIG)."
Ja, hogy van Bommel teljesítményét nem tiszteled:)

Nem tudom kimondta, hogy a Schalkénak 4 van Bommeljük van, de szerintem találó:) Talán kevesebbszer alattomoskodtak, mint van B. de hasonló kreativitás szorult beléjük. Egyébként egy ilyen elmegy a csapatban, de 4.

kroos 2008.12.22. 08:42:20

Mailand oder....én nem igy emlékszem de ha igaz akkor ez is azt bizonyitja hogy nem a Hoff. találta fel a spanyol viaszt.

danesdzsu2 2008.12.22. 08:57:24

kroos: senki nem állítja, hogy a spanyolviasz receptjét a hoff mutatja be először. Arról van csak szó, hogy nem így szoktak működni a pénzember és klub találkozások.

(Egyébként szerintem muszáj lesz jövőre egy-két sztárt is igazolniuk, nem a csapat miatt, hanem azért, hogy legyenek drukkereik. Ha önfenntartóvá akarnak válni, akkor szerintem ez kell.)

mocsing: még a múltkoriról lemaradt: nem úgy értettem, hogy haszontalan játékosokat vettek. Az "összesöpörték a szemetet"-nél inkább arra gondoltam, hogy sok olyat szereztek, aki senkinek sem kellett. (Az hogy, mi minősül szemétnek, vagy értéknek, nem magától tárgytól függ, hanem az emberek ítéletétől. Pl. el lehet gondolkozni azon, hogy hány Ibisevics-et rúgdosnak ki évente a csapatok:) )

kroos 2008.12.22. 09:19:34

én a bajnok bremen-re gondoltam elsösorba ami valahogy igy állt fel-reinke- Stalteri-ismael- Krstajic-schutz-baumann-ernst-LISZTES-Micoud-ailton-klasnic.
mindenki emlékszik rá milyen focit játszottak-a topligágban éveken át ök lötték a legtöbb golt,és meg lehet nézni mennyiért igazolták össze ezeket a játékosokat.
Lisztes a maga 1,5 milliojával a csucs ebböl a kezdöböl.ismael pl 400 ezer euro stb...lehetne még sorolni........

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.22. 09:31:17

hala, Lojzi,
ha nem értitek, miért igazságtalan szerintem, hogy egy csilliárdos egyszer csak istent kezd el játszani és 800ezer eurót (forrás: rekordvize) költ el a csapatra a regionalligában (a regionalligában, basszameg!), hogy ott bucira verjen mindenkit, akkor nem tudok mit mondani. ez egy vélemény. ahogy az is, hogy a tökfőzelék szerintem szar.

Lojzi, várnék még oktató jellegű kiselőadást arról, hogy kinek van helye mondjuk a másodosztályban, mert kifejezetten feldobott az előző, amelyik az első osztályról szólt.

látom, tényleg nem dekódoljátok, hogy nem akarom kizárni a hoff-ot, egyszerűen undorítónak találom ezt.

és habár Lojzitól azt is megtudhattuk, hogy én a salátástálat féltem a hoff-tól, jelzem, nem tartom képesnek őket a bajnoki címre. ez a csapat biztos, hogy nem képes ilyen teljesítményre egy szezonon át. most minden bepattan. tavasszal nem fog.

egyébként meg még egy kérdés: ha "jövőre 20-30 millával erősítenek és újra megpróbálják, aztán megint és megint", akkor tessék mondani, tulképp mi is a különbség köztük és a bayern/schalke közt? mármint azon kívül, hogy nekik nem kellett évtizedeken át kiharcolni, hogy itt lehessenek.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2008.12.22. 12:00:46

@Lojzi: Régebben csak 3 van Bommelünk volt, már 4 van? A végén 10 lesz, sőt Neuer is az lesz? :) Ugyan már. Egyedül Jones az, akire el tudom fogadni, hogy semleges néző számára unszimpatikus a játéka. Na meg az eddig nem említett Rafinhára. A többi semennyivel sem rosszabb a többinél. Engelaart kétszer állították ki: először, mert megrúgták és ráadásul az ellenfélről ment ki a labda, erre a 10 méterre levő partjelző ellene adott bedobást. Engelaar meg mutatta, hogy vak vagy, máshol keresd a kenyered. Rögtön piros. Ok. (Hányszor mutatják a játékosok a szemüveget lesnél a partjelzőnek? Szerintem a legyintés is akkor minimum sárga, mert a bíró megalázása.) A második 2 sárga volt, egyik szabadrúgás feltartásáért, a másik egy teljesen egyszerű visszahúzásért. Mindkettő jogos sárga, de ne legyen már szegény kőbunkó ezért. Ráadásul ezeket nem konzekvensen ítélik meg a bírók. Ha konzekvensek, akkor Toni nem játszana végig meccset, annyit műesik a 16-oson belül. Ribéryt ki kellett volna állítani a lökéséért etc. Simunicot meg örökre eltiltani, Keane-féle megmozdulásáért.

van Bommel tisztelete: van egy olyan érzésem, ő nem tiszteli az ellenfeleket. Különben igen, ha mindig a focira koncentrálna, akkor még jobb lehetne, szokott adni nagyon komolyan pengés passzokat. A bunkó béna Engelaar is.

Nem vagyok Bayern drukker, de nem féltem a bajnokságtól a H'heimot. Továbbra sem értem, szerintetetek most hány százalékon pöfög a H'heim? 50?, 70? A francokat, 99%, 4 hónapja. Ilyen nincs hosszútávon. Persze jövőre mind a 4 igazolás bejön 30 millióért, megnyerik a bajnokságot utcahosszal, aztán megint bejön az összes igazolás, a MU-t 6-0-ra, a Barcát 6-2-re verik és övék lesz a BL, Világkupa. Emberek!!!! 4 hónapja első ligás a Hoffenheim! Mióta az a már-már legendásan jól igazoló Leverkusen, Werder, a strukturálisan még stabilabb Wolfsburg. Egy klub fejlődése nem lehet exponenciális hónapokon, éveken át. Még a Bayern sem nyer minden évben, pedig 10-12 ponttal kéne nyerniük. Le a kalappal a hoffenheimi munka és alázat előtt, de a fütyinek a rossz oldalán még nem álltak újkori történelmük során. 1902-re nem emlékszem. Ők sem.

"egyébként meg még egy kérdés: ha "jövőre 20-30 millával erősítenek és újra megpróbálják, aztán megint és megint", akkor tessék mondani, tulképp mi is a különbség köztük és a bayern/schalke közt? mármint azon kívül, hogy nekik nem kellett évtizedeken át kiharcolni, hogy itt lehessenek."

:)))) Ott a pont!! Ez azért öngól a javából, nemde?

Én asszem mindent leírtam az ügyben, még egyszer nem fogom.

Lojzi_ 2008.12.22. 12:00:48

mocsing:
1. Minden klub története úgy kezdődik, hogy egy csilliárdos személy, vagy csoport Istent kezd játszani és beletolja a pénzt a sportba. Ettől működik.
Voltak városok, ahol ez 1903-ban történt, voltak, ahol 1965-ben, volt ahol 1987-ben és van, ahol holnap fogják elkezdeni. Szerintem a végeredmény szempontjából a dátum irreleváns. Mi annak örüljünk, hogy még mindig vannak üzletemberek és cégek, akik pénzt tesznek bele az általunk kedvelt sportágba.

2. Hoff nem egy elsőosztályú klubot vett meg kilóra, hanem bizony elkezdte alulról a szülőfaluja csapatával. Respect.
Ettől még persze a többi regionalliga csapaton átgázoltak, de ez így van jól. A többi regionalliga csapatnak nincs is értelme feljutnia, mert befektető nélkül egy osztállyal feljebb verné őket mindenki bucira. Nem mindegy nekik, hogy hol verik őket bucira? Egy év eltelt, a Hoff feljutott, az erőviszonyok pedig visszarendeződtek. A változás annyi, hogy a regionalligás csapatok két meccs erejéig nagyobb tudássú játékosokkal is találkozhattak, volt lehetőségük fejlődni, tanulni.

3. Mi az igazságtalanabb? 800.000 a regionalligában, vagy 70.000.000 a Bundesliga 1.-ben? Kérdezted, hogy mi a különbség a Bayern meg a Hoffenheim között. Jelenleg 200M a Bayern keret javára. A Hoffnak azonban az a célja, hogy ez a 200M egy évtized alatt eltűnjön. Akkor lesz majd igazán igazság, hiszen a falusi csapatnak és a Bayernnek is 300 milliós kerete lesz...
És ha majd 10 év eltelt, akkor lesz történelem, meg történelmi sikerek is.
A befektettet munkában én nem látok különbséget; szerinted a pénz (pláne ilyen kevés) önmagában elég lenne egy őszi bajnoki címhez? Miért nem lett akkor őszi első a Bayern, a Schalke, vagy a Wolfsburg?

4. A Hoff szerintem sem képes idén a bajnoki címre. De nálam az "idén" szón van a hangsúly. Jövőre, vagy 2-3 szezon múlva lesz már tapasztalat, erősödik a keret, hosszabb lesz a pad, a nemzetközi kupák is hozzák a pénzt és e minőségi utánpótlásképzés iss béerhet.
A "minden bepattannal" sem értek egyet. Kidolgozott helyzetek, lenullázott védelmek jellemzik a Hoff góljait, nem a véletlenek. A baj a keret gyengeségéval és tapasztalatlanságával van. Ezért buktak a Leverkusen, a Bremen, a Bayern és a Hertha ellen is és ezért nem tudták megverni a Stuttgartot és a Schalkét. A csoda inkább az, hogy a Hamburgot, a Dortmundot és a Wolfsburgot elkapták. Azzal a 9 pont minusszal lennének a helyükön.
Nekik pl. Nincs Luca Tonijuk, akiről meccsenként egy labda biztos bepattan. (Természetesen ez sem a véletlen, hanem az olasz kivételes adottságai miatt van.)

Lojzi_ 2008.12.22. 12:13:45

Rekordvize:
Én csak egyszer írtam ezt és szerintem még egy régebbi posztba, nálam nem nőtt a Van Bommeljeitek egy négyzetkilométerre eső sűrűsége... :o)))

A Hoff bajnoki címét illetőleg sincs köztünk vita, ha jól látom.

Én ezt a sznobizmust nem értem, hogy egy új, feltörekvő csapatot miért kell feltétlenül utálni és megkérdőjelezni a sikereiket, pláne úgy, hogy ezt szimpatikus attitüddel, kevés pénzzel (Bayern szurkolóként mondom a keveset, nem Erzgebirge Aue szurkolóként), és jó futballal érték el. Aki a történelmet hiányolja az meg nézzen vissza száz év múlva, addigra majd lesz az is. Arra az időre meg részemről is lezárnám a vitát.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.22. 12:44:32

Lojzi,
azzal az én csökönyös fejem is tisztában volt, hogy a bayern kerete valamivel többet ér. (ez is hasonló értékkel bíró info volt, minthogy ki szerepelhet az első osztályban, újabb köszönet). nekem az fúrja az oldalamat, hogy ha a hoff is 20-30 millával erősít jövőre és azután és azután, akkor mégis miabüdöspicsától jobbak, állnak erkölcsileg a gonosz bayern és schalke felett? azért mert bundes2-esként nem vették meg ribéryt? beszarok. nekem az a gyanúm, nem ment volna oda nagy sztár. akit csak lehetett, megvettek. akinek vonzó volt egy bundes2, megvették, került, amibe került. ez pontosan ugyanaz a felfogás, mint a legnagyobbaknál. csak nekik van riválisuk igazolás terén, a hoffnak nem volt.

összefoglalom: a hoffra most azért kéne mélytorokkal rábukni, mert van egy átmeneti félévük-évük, amikor MÁR első osztályban vannak, de MÉG nem tudnak nagy sztárt venni. télen tudnak már, mindenki látja, hogy nem az új cottbusról van szó. jön is hilderband, hoppá, úgy fest, a tündérmesében valaki análisan megdugja a tündért. tehát a lényeg: mivel ebben az átmeneti időszakban minden összejön nekik, imádjuk őket. ebben semmi logika. abban van logika, hogy mindenki örül, a bayernt szívathatja valaki.

ezzel az egésszel (azaz a hyppal) nem lenne gond, ha már a harmadik szezonjukban vezetnének uilyen kerettel és ibisevics uilyen gólátlagot produkálna.

az, hogy 'minden bepattan', ez a szófordulat egy ilyen komplex játéknál, mint amit labdarúgásnak hív a köznyelv, nem a véletlen kapufákra korlátozódik. ha ez így túl sok, akkor vedd úgy, hogy 'minden összejön'.

abban viszont egyetértünk, h a vitát lezárhatjuk.

Lojzi_ 2008.12.22. 12:56:54

Én speciel nem szoptam le senkit és nem is fogok. A tündérmesékben sem hiszek.

Én nem annak örülök, hogy most jók, meg hogy ősszel bajnokok lettek (bár jó nézni a játékukat, ezt még a gyűlölőik sem vitatták), hanem pont annak örülök, hogy egy újabb tőkeerős klub a Bundesligában fokozza a versenyt és bizony a nagyokat is megújulásra késztetik. Akárki akármit mond ez jó a ligának, és jó az én szeretett Bayern Münchenemnek is.

A problémám meg azzal volt, hogy miért kell őket azért utálni, mert nem 1948-ban állt mögéjük tőkeerős szponzor, hanem 40-50 évvel később.

danesdzsu2 2008.12.22. 13:48:01

[i]nekem az fúrja az oldalamat, hogy ha a hoff is 20-30 millával erősít jövőre és azután és azután, akkor mégis miabüdöspicsától jobbak, állnak erkölcsileg a gonosz bayern és schalke felett?[/i]

Ki írt itt olyat, hogy felette állnak??? Én csak olyat olvastam, hogy nem rosszabbak.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.22. 17:38:45

'akkor mégis miabüdöspicsától jobbak, állnak erkölcsileg a gonosz bayern és schalke felett?'

Ezt szintén nem állította senki, főleg nem az erkölcsi maszlagot.

Hildebrand felhozatala meg azért mega-ejnye-bejnye, mert mocsing kolléga, a téma kiváló szakértője, pontosan tudja, hogy ingyen van. Ingyen, hahó, ingyen!

Bár jobban meggondolva, tényleg véleményes, hiszen ingyen mehetne a regionalligába, vagy a Bundi2-be is. Szemetek ezek. :))

kroos 2008.12.22. 18:09:20

hildebrand celeb..

kroos 2008.12.22. 18:09:55

bocs ez szar volt...

kroos 2008.12.22. 18:48:19

különösen ez
,,Céges szajhák, Chelsea klónok, jöttment parasztok. Esetleg a csapatépítés magasiskolája, a jövő útja, oktatófilm a javából"
szoval senki ne mondja hogy nincs felszopva ez a csapat.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.22. 18:54:24

Hát, ha ez nyugtat Toni, akkor valóban, egy kicsit fel vannak szopva. Nem mintha ez nem lenne általános jelenség az összeurópai fociban, ami egy kicsit is jó, az überjó lesz, ami kicsit is szar, az meg überszar.

kroos 2008.12.22. 19:05:27

Nézd,nekem is szimpatikusak,drukkolok nekik a magam modján.Nincs velük gondom,komolyan.
de a kommentek egy része arról szol hogy,
,,-senki se szopjafel öket"
-senki nem mondja hogy megasirályok
senki nem mondja hogy xyz....miközben mindenki.
és ha ibisevic leköpi Fandel-t,vagy Comper eltörné ribery lábát akkor azt is képesek lennének többféle képpen interpretálni.
De ez a futbal velejárója.Nem ez a baj.
Hanem az hogy ezt az eredményt és játékot lehozta már több csapat is a Hoff elött,csak negyed ennyi költségvetéssel.pl brema.
nekik mégse járt a hype mert tradicionális bundás csapat,determináltuk öket mint votava-borowka-neubart és kész,ez a hoff. meg uj és izgi.
DE!!ahogy irtam én drukkolok nekik
mert jó focit játszanak(mint anno a brema),és mert minden német csapatnak drukkolok.
kivéve a schalke (bocs rekordvize..ez van).

kroos 2008.12.22. 19:10:19

A jövövel kapcsolatban meg föleg szurkolok nekik ha Beck-eket,compereket,weiseket adnak a német válogatottnak.
De ha ezeket a játékosokat nem tudják megtartani, akkor senki se higye hogy össze lehet szedni még egy ilyen csapatot a semmiböl....
1,mostmár mindenki duplaáron árul majd a Hoff.-nak.
2,a BL-hez meg bevállt emberek kellenek,és azok mégtöbbe kerülnek.
szoval a chelsea-s asszociácio rossz esetben lehet aktuális majd 2-3 év mulva.

danesdzsu2 2008.12.22. 20:16:02

Nézd kroos, tudod, sokkal hitelesebb lett volna a fájdalomkiáltás a regionalligás csapatokért két éve. De még az idény elején sem hallottam. Most már valahogy más az akusztikája...

A felemelkedő kiscsapat legendája meg megvan az európai kultúrkörben Dávid és Góliát óta, ha nem hiszed, olvasd, hogy miket írtak a Chelsea-ről anno (ha jól rémlik, még ezen a blogon is) :)

Ha a Hoff bennmarad a nagyok között, és a Bundesliga egyik élcsapata lesz, akkor a nimbusz elmúlik 3-4 év alatt, ha meg nem, akkor meg pláne kit zavartak?

danesdzsu2 2008.12.22. 20:19:14

"A BL-hez meg bevált emberek kellenek..."

Most őszintén, nem ezt gondoltad volna az őszi elsőség megszerzéséről is?:) Az Alaves legendáját sem sztárok írták. Jordi Cruyff és Eggen, hogy a legnagyobb csillagokat említsem?:D

halareaal 2008.12.23. 01:33:22

"ez pontosan ugyanaz a felfogás, mint a legnagyobbaknál. csak nekik van riválisuk igazolás terén, a hoffnak nem volt."

ha vkinek nincsenek riválisai igazolások terén Németországban, az a Bayern.akkor már inkább ez az igazságtalan.

Mr.AT 2008.12.23. 04:03:59

Bezonyám, egyetértek halareaal-al. (01:33:22) Ha a Bayern valakit meg akar venni Németországból, akkor azt meg is veszi, elég csak kinyögni az óhajt, s a legnagyobb riválisok addigi húzóemberei is bújnak bele szépen a bőrgatyába...gyakorlatilag az összes riválisra van példa, hogy csak Lúciót és Ballackot (Leverkusen), Klosét és Borowskit (Werder), Altintopot (Schalke), Lahmot (Stuttgart) vagy épp Van Buytent (Hamburg) említsem.

Itt a lényegi különbség egyrészt a Bayern és a Bundesliga többi csapata, másrészt a Bundesliga és a többi élbajnokság közt - hihetetlenül egypólusú a mezőny. A Juvénak mindig ott az Inter és a Milan, a Realnak a Barca, az angoloknál meg a big4 minden egyes sztárigazolás esetében konkurrensnek - a Bayernnek meg max. az anti-bayernes ellenkórus marad, nem sok vizet zavarva.

kroos 2008.12.23. 08:50:09

danesdzsu, részemröl nincs fájdalomkiáltás...összekeverhettél itt valakivel.
halareal,ne feledd hogy megdolgoztunk mi ezért,és nem azért igazolunk a bundesligábol hogy gyengitsük a riválisokat,hanem mert máshonnan nem nagyon jönnet hozzánk,most talán változik ez a trend.
Amugy érdekes ilyet hallani egy madridistától akiknem nem németország hanem az egész világ a monopolizált játékosevö helye....ti aztán tényleg megkaptatok mindenkit akit akartatok.szoval bocs de töled ez nem tul öszinte.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.23. 09:08:36

attól, h hildebrand ingyen van, még 1. egy picivel valszeg többet fog keresni, mint ibertsberger és úgy általában mindenki. (szívesen összehasonlítanám majd az ő fizuját és rensingét, vagy adlerét.) 2. akkoris sztár. nekem ez nem illik a mesébe. nektek igen, mert utólag alakítható a mese a tényekhez.

az erkölcsileg ki felett állnak dologra kroos reagált. súlyosan fel vannak szopva.

MrAT,
előbb picit tájékozódj, aztán. Borowski ingyen jött, Lahm kölcsönben volt a vfb-nél. nembaj.

mivel a Bundes1 nem zárt szekta, a BAyernnek meglehetősen sok riválisa van. kb 1 millió esetet lehetne felsorolni Diegótól kezdve van der Vaarton át, akit nem sikerült leigazolni. (vannak ellenpéldák is, senki sem tagadja, de ezekről ne feltétlenül MrAt-tól érdeklődjünk.) és az sem véletlen, h Borowskit nem vitte el előlünk a real...

az, hogy a riválisok vagy nem vágynak külföldre, vagy nem kellenek, egyáltalán nem a Bayern igazságtalansága, mivel egy átmeneti réteg marad: aki már nem a riválisnál marad, de még nem kell a megafizetéseket adó realnak, barcanak, internek stb.

kroos 2008.12.23. 09:27:58

mocsing egykomám...magaslabdának találta, a mr.at-kommentet a hozzáértés teljes hiányában.méltóságból nem reagáltam rá akkora lol.

avenger13 2008.12.23. 09:29:51

mocsing, pont ezt szerettem volna én is leírni.

a másik pedig az még mindig az, hogy azt nem érti meg halareal, és Mr. AT, hogy a hoffenheimről a regionalliga és a bundes 2 esetén beszélünk. senki nem mondta, hogy összevásárolták az első osztályt, hanem, hogy az alsóbbakat. egy sztár sem megy másodosztályba játszani könyörgöm. most pedig ők is elkezdték amit a nagyobb csapatok. ennyit a kis pénzből zseniális csapatot építek... nem csak az átigazolási pénz számít, hanem az is, hogy mondjuk mennyi a fizetése egy játékosnak.

én szeretném megvárni a szezon és a következő két év végét. hol is van épp a zseniális újoncként bajnokságot nyerő kaiserslautern? Egyébként szerintem a hoffenheimnek nem fog összejönni a bajnoki cím sem. elég sűrű a bajnokság, és egy két kis csapat ellen, ha nem jön össze a győzelem, akkor máris mindenki a nyakukon/előttük lesz.

nekem sem azért van problémám a hoffenheimmel, mert előttünk vannak. Azzal van bajom, hogy mindenki annyira sztárolja őket, és ettől lesznek unszimpatikusak nekem. Nem a játékuk miatt, bár a bayern elleni játékuk sem épp a szimpátiát növeli bennem irántuk.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.23. 09:33:54

valszeg neked van igazad :)

("Amugy érdekes ilyet hallani egy madridistától akiknem nem németország hanem az egész világ a monopolizált játékosevö helye....ti aztán tényleg megkaptatok mindenkit akit akartatok.szoval bocs de töled ez nem tul öszinte.")

amúgy meg szerintem ennél tettek alánk egy dobbantót és púderezték be a kezünket, h minél kényelmesebb legyen lecsapni :))

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.23. 09:38:03

[mármint az eredetinél, nem a reakciódnál]

egyébként érdekes lehet megnézni, hogy amikor a többi bajnokságban igazolnak egymástól a riválisok, ott mennyire játszik nagy szerepet a nagyobbfizetés és nálunk mennyire az, hogy nagyobb esélye van nyerni vmit, főleg nk-i szinten. kíváncsi lennék, Klose v Altintop mennyivel keres többet itt.

Mr.AT 2008.12.23. 12:12:21

mocsing, nem nekem kell tájékozódnom, hanem neked megtanulnod olvasni. Egy szóval sem írtam, hogy ki mennyiért, vagy milyen jogviszony keretében jött - a lényeg, hogy végül mind a Bayernt választották.

Azt pedig ellenpéldaként felhozni, hogy pl. van der Vaart végül máshova igazolt, elég gáz. Teljesen természetes, hogy a Bundesligába minden évben beáramló rengeteg focista NEM MIND a Bayernbe igazol, hisz akkor több száz játékosuk lenne - ne irkálj már baromságokat pls. Ennyi erővel azt is írhattad volna, hogy Hrutka Janit van Miriutát sem "sikerült megszerezni" anno...
Mikor van der Vaart jött az Ajaxból, akkor a helyén egy jobb játékos játszott a Bayernben, ergo nem volt rá nagy szükség, ő meg nem akart padozni, ennyi és kész.

Amúgysem a külföldről igazolás volt a példa (onnan a legkönnyebb, pláne kevésbé neves, nem feltűnő játékosokkal operálni - lásd. pl. Ibisevic, akiről idén őszig senki nem tudott semmit), hanem a Bundesligán belül befutott, eredményes játékosok lefölözése. Nem tartod kicsit mosolyogtatónak, hogy a Leverkusen csapatkapitánya, a friss BL-döntős Michael Ballack egyszercsak hopp, már Bayern mezben feszít? Szerinted egy Del Piero mikor igazolna mondjuk az Interhez? Egy Terry mikor igazolna a ManU-ba?

Az "Igazolj a Bayernbe"-szindróma oka szvsz kettős: 1. a pénz és 2. a presztízs. Nyilván Uliék jobban tudnak fizetni a kimagaslóan erős gazdasági háttér révén, arról nem beszélve, hogy sokkal jobban szem előtt van az ember, s sokkal több mindent van esélye nyerni. A többi csapatnak jellemzően van 1-2 kiugróan jó éve, aztán kalap, kabát. A Bayern meg évről évre sztenderd esélyes, évről évre ott van a BL-ben.

halareaal 2008.12.23. 13:41:05

"Amugy érdekes ilyet hallani egy madridistától akiknem nem németország hanem az egész világ a monopolizált játékosevö helye....ti aztán tényleg megkaptatok mindenkit akit akartatok.szoval bocs de töled ez nem tul öszinte. "

egyrészt már nem ez a helyzet 2-3 éve. másrészt teljesen mellébeszélsz, hogy jön ide a Madrid? én épp arról beszélek, hogy a Hoffenheimet nem kell azért kritizálni, mert több pénzük van, mint a Karlsruhének. épp erről van szó, hogy ha bayernesként a pénzt hozzátok fel a Hofenheim ellenében, az kb olyan, mintha én realosként azt mondanám hogy a Bayernek nincs helye a BLben, mert Zé Roberto, Ribery, Toni és Klose megvételével a pénz miatt vannak ott, milyen igazságtalan hogy ennyi pénzük van.

halareaal 2008.12.23. 13:49:35

"a másik pedig az még mindig az, hogy azt nem érti meg halareal, és Mr. AT, hogy a hoffenheimről a regionalliga és a bundes 2 esetén beszélünk."

hát akkor lehet, hogy ti erről beszéltek, de minek? ezzel elkéstetek néhány évet. egyébként sem illik bele a történetbe, hogy frissen feljutó csapatként mértnem igazoltak akkor mondjuk a Stuttgartból vagy a Brémából játékosokat. 100x el lett mondva, hogy nem az a nagy szó esetükben, hogy fel tudtak jutni az első osztályba. arra hogy milyen kiscsapatok jutnak fel a bundesba, kb senki sem figyel. a nagy szó az, hogy ismeretlen játékosokkal, az elsőosztályhoz viszonyítva kevés pénzből őszi bajnok csapatot építettek. teljesen lényegtelen, hogy jutottak túl az amatőr ligákon meg a bundes2n. mondjuk akkor azt, hogy a regionalligában nem volt igaz, hogy kis pénzből kurvajó csapatot építettek, de a Bundesligában viszont már igaz.

kroos 2008.12.23. 14:46:55

,,a lényeg, hogy végül mind a Bayernt választották"
fiu!!!! Lahm saját nevelés.

kroos 2008.12.23. 14:50:40

Hala,lenne még itt valami.Nem ezzel kapcsolatos.
Mi vagyunk egy páran akik azért is szeretjük a bundesligát mert a klubbok (többségében) a szurkolók-é.
Nem részvénytársaságok(mint angliban), nem marketing sportszerkirakatok,nem egyszemélyes maffiafönökök kezében van.
Ezt jó ha tudod.

kroos 2008.12.23. 14:55:12

MR AT. ezeket mi már mind átráktuk popp barátommal,többször is.
Nincs kedvem megint ezekre reagálni.
e csak annyi
,,Az "Igazolj a Bayernbe"-szindróma oka szvsz kettős: 1. a pénz és 2. a presztízs. "-szerinted ez miért van?

ui.ballack nem volt soha a cusen kapitánya.
(nowotny-ramelow-schneider)

avenger13 2008.12.23. 19:25:49

Mr. At

kroos helyett megteszem én. nem azért igazolnak a bayernbe, mert több a pénz, meg a presztízs. azért mert a többi csapattal a ritkán becsurranó bajnoki cím mellett semmi nemzetközi eredmény nincs. ennyi. persze hogy del piero nem megy az interbe, mert a juve is bl induló, és játszhat ott is. terry ugyanez. tehát ez a rossz példa. a bayern nem az ellenfél gyengítése miatt vesz játékost, hanem a saját csapatának erősítése miatt. épp ezt írtad te is. hát nem ezt teszi minden csapat? vásárolnak ahol lehet. a bayern németo-ból tud, máshonnan kicsi az esélye. olvass vissza régebbi bejegyzéseket, részletesen tárgyalva van, ha érdekel.

halareal

nem értesz még mindig. az lenne a lényeg, hogy a pénz miatt jutottak fel, és nem nulla pénzből gazdálkodnak. ennyi. mindenki azért ujjong nekik, mert kis csapat, kevés pénz, eredmény, holott van pénzük elég sok.
senki sem mondta, hogy szemétség hogy van pénzük. csak azt állítottuk, hogy nem igaz, hogy kevés pénzből összedobták a csapatot, és milyen jók így is. és senki nem mondta, hogy ugyanakkora a költségvetésük mint a bayernnek.

mivel a bayernt sokan utálják, ezért virul mindenki a hoffon, még azok is akik soha nem is láttak hoff meccset.

Lojzi_ 2008.12.23. 20:14:24

Avengerrel vitatkoznék.
Igenis igaz, hogy kevés pénzből dobtak össze jó csapatot.
Ma a Bundesliga 1. élcsapataival versenyeznek egyelőre jobb játékkal és eredményesebben, mint a vetélytársak, és teszik mindezt egy - a vetélytársakhoz képest (nem a Cottbushoz, vagy a Waldhof Manheimhoz képest) - minimális értékű kerettel, és kicsi arccal, meg mindenekfelett olyan focival, amit élmény nézni.
Ez van most. Ha augusztusban vitatkozunk erről, akkor lehet, hogy meg tudsz győzni, hogy szegény Greuther Fürth-öt azért előzték meg, mert több a lóvé és erős a keret. Ha jövőre támadsz be teszemazt egy negyvenmillás nyári erősítés után, hogy így könnyű megelőzni a Schalkét és a Werdert, akkor igazat adok Neked.
DE! Most 2008. decemberében ez igenis az, aminek látszik: kiscsapat, kevés pénzből nagy eredménnyel, és ráadásul nem is 11 kapussal, hanem gyönyörűszép támadó szellemű, egyenes játékkal.

Pont ez az a dolog, amit nem szabad tőlük elvitatni. Egyébiránt meg én jobban örülök, hogy egy olyan csapat jutott fel, aki követ dobott az állóvítbe és nem egy olyan, aki egy-két év múlva vissza is zuhan. A ligának olyan tőkeerős csapatokra van szüksége, mint a Hoff, és nem olyan lótlan-sótlanokra, mint a Cottbus, vagy a Bielefeld.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.23. 20:58:53

Mr At,
ezt a lahmos dolgot jó lenne tisztába tenni, mert ha szerinted egy klub saját nevelése, amikor visszajön a kölcsönből, eklatáns példát szolgáltat arra, h a nevelőklubja elszipkázza a vetélytársak legjobbjait, akkor tényleg zárjuk le, mert rizlai fordulatokkal élnék lassan és nem akarok.
(még nem merészkednék odáig, h baromságokat írsz, de talán egyszer.)

"Nem tartod kicsit mosolyogtatónak, hogy a Leverkusen csapatkapitánya, a friss BL-döntős Michael Ballack egyszercsak hopp, már Bayern mezben feszít? Szerinted egy Del Piero mikor igazolna mondjuk az Interhez? Egy Terry mikor igazolna a ManU-ba?"

fingom nincs, mi a mosolyogtató ezen, de 1. egy hihi-t ideböknék a kroos által már jelzett teljesen meglepő hibádra, miszerint Ballack sosem volt a Lever cskja, másrészt 2. szerintem akkor, amikor Figo a Realba.

ki beszélt arról, h amikor jött vandervaart? amikor itt volt a bundes1ben és nagy guru lett. ahogy ballack. őt sikerült leigazolni a riválistól, vaart-ot nem sikerült. ezt mondtam, mivel valamelyikőtök (talán épp te) azt állítottad, h elég kinyögnünk a nevét, jön is. ebből látszik, nem feltétlenül. Diego a másik példa erre, h baro... tehát, h nem igaz. faszért kell mellébeszélni.

mindettől függetlenül igaz, h a német bajnokság sajátos jellemzője, miszerint anyagilag kiemelkedik egy klub és ez az eredményekben is meglátszik. mivel a klub mind szakmailag, mind gazdaságilag vérprofin felépített intézmény (tehát senki nem keres mondjuk 10 millát egy évben, azaz addig nyújtózunk, ameddig ér a takaró), ez egy önmagát gerjesztő folyamat - mi ott tudunk lenni rendszeresen bl kieséses szakaszában, a riválisok nem. ezért jön ballack és ezért nem újít borowski és jön ide (ingyen - pár éve vettünk leckét a hoff-tól, hogyan kell okosan pénzt elkölteni. valamiért hargreaves jutott az eszembe.). hogy ez mind pénz kérdése lenne, uolyan csúsztatás, minthogy a hoff kizárólag a pénz miatt lesz őszi első. bár ez utóbbit eddig itt emlékeim szerint senki nem állította.

avenger13 2008.12.23. 21:11:53

Lojzi

abban egyetértünk, hogy nincs annyi pénzük, mint az élcsapatoknak, és nem ér annyit a keret sem. viszont sok középcsapattal felér a keretük a jelenlegi értékét tekintve, nem az év elejit. Abban is egyetértek veled, hogy ez a jobb a bundesligának, de ezt senki sem vitatja. Engem személy szerint a hoff dicsőítése bosszant.

Azt viszont kiemelném, hogy a hoff a nagy csapatok ellen nem igazán szerzett sok pontot (hamburgot verték meg), tehát még bőven le vannak maradva. Ezért is gondolom, hogy nem lesznek ők még a 3ban sem év végén. A nagyok nagyon felszívják ellenük magukat, és a kisebbek sem támadni fognak, ahogy most tették, és akkor a gyors támadásaik helyett küzdeni kell majd, és ez egy teljesen másik világ.

Emelett a nagycsapatok annyi pontot szórtak el, amennyit csak lehetett, pl. a bayern is olyan szarul kezdte az idényt, hogy le a kalappal előttük. a hoff meg ezt kihasználva, és minden náluk gyengébb csapatot eltángálva szépen az élre került. de ez az előny sokat csökkent a szezon második felében, a bayern is elég sok pontot hozott rajtuk. miért ne tehetné meg ezt a schalke, werder, stuttgart?

avenger13 2008.12.23. 21:16:48

egyébként tavaly ezzel a teljesítményével, csak 3. lenne a hoff. és tudom, hogy ez csak egy buta statisztika, de a lényeg, hogy egy jobb werder és egy hsv, schalke, még nagyon átírhatja ezt a tündérmesét.

Mr.AT 2008.12.23. 23:03:53

Mocsing, a korrektség kedvéért: tény és való, ezt a két dolgot benéztem: 1. Lahm a Bayern saját neveléseként játszott a Stuttgartban, 2. Ballack nem volt a Leverkusen csapatkapitánya (fene tudja, miért emlékeztem rá karszalaggal, lehet, hogy a válogatottból? na mindegy). Ezért a kettőért akkor mea culpa.
Az utóbbi hozzászólásod többi részével pedig többé-kevésbé magam is egyetértek, így ehhez nincs több kommentem.

avenger13-nak viszont megjegyezném, hogy semmi meglepő nincs a Hoffenheim össznépi dicsőítésében. Tetszik vagy sem, a Bayern az egyik legnépszerűtlenebb az elit labdarúgás nagycsapatai közül a saját szurkolói körén kívül, amiben nagy szerepe lehet annak a monopólium-szerű attitűdnek, amit a korábbiakban is kiveséztünk itt.
Teljesen egyértelmű, hogy ha jön a semmiből, névtelen játékosokkal egy kiscsapat (mert szerintem ennek az utóbbi félmondatnak egyetlen szavával sem lehet vitatkozni), s hipp-hopp a nagy Bayern elé kerül, akkor annak össznépi hurrázás lesz a vége. Ha nem is pont ilyen háttérrel és eredményekkel, de valami hasonló volt anno a Del Neri-féle Chievo története is - Juve-drukkerként soha nem felejtem el, hogy az azonos pontszámmal álló Juve és Chievo meccsén a fél világ a "kiscsapat" Chievo-nak drukkolt. (Aki aztán éppúgy kikapott, mint a Hoff.)

Ezen sztem nem kell bosszankodni - itt jön a nagycsapat "nagy" mivoltja: meg kell mutatni, hogy mitől és mennyivel nagyobb, mint a másik. Ellene és a többiek elleni meccseken is. Az emberek viszont szeretik a "szegény ember legkisebb fia" jellegű sztorikat, s ha nem ismerik a pontos hátteret, hajlamosak is így megítélni a Hoff történetét, függetlenül a ténytől, hogy itt nem ez a helyzet.

Lojzi_ 2008.12.23. 23:11:49

A Hoff megérdemli a dicsőítést a mostani ősz alapján mindenképpen. Attól függetlenül, hogy a folytatás szerintem sem róluk fog szólni, de ezt én is többször leírtam már.

A tavalyi összevetés azért sántít, mert tavaly 2 csapat bírta tartani a lépést a Bayernnel, akiknél nagyon ment a szekér. Most viszont nagyon erős a középmezőny eleje az élcsapatokhoz képest, így gyakorlatilag 6-8 csapat áll féltávon úgy, hogy még bármi lehet a szezonból.
Íme:

A Hoffenheim mellett két dolog szól. A kicsik ellen nem hibáztak és ha ezt tudják tartani, akkor az UEFA kupás helyek egyikére mindenképpen jók lehetnek. mellettük szól még egy okos kapusigazolás is, ami a csapat Achilles-sarkát hivatott javítani.

A Bayern kicsit lassan lendült formába, de ettől függetlenül a legerősebb keret és a leghosszabb pad az övék. A fájó hiányosságok ellenére is világklasszisok állnak a csapat rendelkezésére, akik fél mozdulattal képesek eldönteni a legnagyobb Bundesliga rangadót is. Meg ugye ők a BAYERN.

A Leverkusent Labbadia nagyon jól összeszedte. Az, hogy nem ők vezetnek jelen pillanatban az olyan kis hülyeségeken ment el, mint a Karslruhe és a Bielefeld elleni totógyilkos meccsek, előbbi pl. 3:0-ás előnyről. Labbadiának hoznia kell az ún. Bayern-gént és meg kell tanítani a fiúkat lehozni a kötelezőt. Nem lehetetlen küldetés.

A Dortmund hosszú évek óta a legerősebb szezonját futja. Az ő feladatuk mindössze annyi lenne, hogy a csodálatos hazai atmoszférában végre hozzák a meccseiket és idegenben ne romoljanak le. Ez sem tűnik annyira lehetetlennek.

A többi csapatot már nem érzem ilyen jónak. A Werder hátul katasztrófa, a Schalke elől és az ősszel felhalmozott hátrány sem olyan kicsi, hogy radikális változások (értsd. edzőcsere, új játékosok igazolása, avagy egy-két régi megtáltosodása egy új mester kezei alatt) nélkül harcban legyenek a BL helyekért. De a keretek alkalmasak arra, hogy egy új szemlélettel és/vagy hozzáállással hosszú győzelmi szériák következzenek.

A Stuttgart már lépett és Babbellel sokkal ütőképesebbnek látszanak, mint Veh irányítása alatt. A keret nagy része nyert már Bundesligát, tehát nem olyan rossz, az utóbbi fordulók eredményei magukért beszélenek. 2 rangadó 4 pötty, és egy kipipált kötelező a Cottbus ellen. Mi ez, ha nem felszállóág.

A Herthát és a Hamburgot nem tartom olyan jónak, mint ahol állnak, de valamiért oda tudtak kerülni, mindjárt elsőre nem írnám le őket, várjunk még 4-5 fordulót, hogy mi lesz belőlük. Egyikük nemzetközi kupás szereplése sem lenne meglepetés.

Az utolsó, a sötét ló pedig a Wolfsburg. Magath farkasai a negatív Dortmund szerepben vannak, nekik idegenben kellene legalább a kötelezőket lehozni, ahhoz hogy a Volkswagen csoport pénze ne az ablakon kiöntött zsé legyen.

Ha jól számolom, akkor ez tíz olyan csapat, amelyik beleszólhat a helyosztókba, de csak öt fog örülni és ötnél balhék, keretfrissítés és edzőcserék várhatóak. (Ha a DFB kupát nem más viszi el, akkor legyen 6 boldog és 4 balhés csapat...) rég nem látott izgalmas tavasz várható.

halareaal 2008.12.24. 00:06:07

"nem értesz még mindig. az lenne a lényeg, hogy a pénz miatt jutottak fel, és nem nulla pénzből gazdálkodnak. ennyi. mindenki azért ujjong nekik, mert kis csapat, kevés pénz, eredmény, holott van pénzük elég sok."

avenger13, Lojzi nagyjából már válaszolt helyettem is. még annyit tennék hozzá, hogy nem győzöm hangsúlyozni, nem az az érdekes, hogy a Hoff hogy jutott fel, hanem hogy h szerepel a Bundesligában. az itteni viszonyokat tekintve, igenis kis pénzből csináltak (nyilván nem 0 pénzből, hiszen profi labdarúgásról van szó) jó csapatot. tehát jogosan "ujjong mindenki". és ezt az őszi szezont ezzel a kerettel érték el, ezen nem változtat az sem, hogyha már télen bevásárolnak.
szted mekkora márkanév volt a szezon elején a fociban a Hoffenheim? egy falu 3ezer v mennyi lakossal. ennél kisebb csapatot nehéz elképzelni első osztályban, még akkoris ha a tulajnak, vagy támogatónak, vagy ki ez, van pénze. és ez a kiscsapat első a Bundesligában egy fél szezon után, legtöbb rúgott góllal, legtöbb győzelemmel. teljesen normális, hogy dícsőítik őket, nemtom h önmagában ezért mért kell őket utálni. teszem hozzá, énsem nekik, hanem leginkább a Brémának szurkolok.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.24. 02:29:31

Na végig olvastam az uitolsó két nap termését és a Bundesligát csak felületesen ismerő, de a fociban már ezt-azt megfigyelő tagként egy-két megjegyzésem nekem is lenne.

1. A futball szurkolás szerintem is érzelmi kérdés elsősorban, úgyhogy megértem mocsing emócióit, ha nem is érzem át őket teljesen. Szerintem is szép dolog ha egy klubnak vannak tradíciói, szurkolói, ünnepei De

2. _Lojzi Hoffal kapcsolatos gondolataival értek egyet. Én sem vágom miért baj, ha egy mágnás a fociba fektet vagy az, ha nem tradíciók mellé rakja a gurigáit, hanem szülőhelyének ad csapatot.

Az is igaz, hogy mostani siker titka a jól, de - és ezt mások nem nagyon mondták - szerencsésen befektetett nem is túl sok lóvé és a remek szakmai munka. Abban is igaza van Lajcsinak, hogy a tavasszal nehezebb dolga lesz a csapatnak, mert lekottázzák őket.

3. A Hoff jövőjét viszont nem látom olyan egyértelműnek, mint a többi hozzászóló, köztük _Lojzi. Nem vagyok benne biztos, hogy Hopp addig tudja nyitni a pénztárcáját, hogy tartósan Bundás élcsapata legyen, így a nemzetközi sikereket sem látom még egyértelműen. Lehet, csak parasztvakítás volt Hopp nyilatkozata, miszerint továbbra sem fog több tízmilliót fektetni a csapatba, hanem inkább azt akarja, hogy csapata előbb-utóbb önellátó legyen, az egyelőre még csak épülő utánpótlás bázisára támaszkodva. De mi van ha nem?

4. Szerintem a Hoff-jelenség igenis jót tesz a német focinak - még ha ennek nem is örülök;-). Ahogy az olasz bajnokságnak sem jött rosszul a Chievo annak idején, vagy spanyolnak az Alaves meg a Geta.

5. Boldog karit mindenkinek!

kroos 2008.12.24. 09:09:57

Na gyerekek,3 napig nem leszek gép közelben,valahogy csak kibirjátok:)

Boldog krácsonyt!

u.i:popp a kommentedben nem szerepelt a bayern szó és az ,,uli" név sem.
ez a karácsony hatása vagy annak hogy tegnap mocsingal elkaptunk és megpüföltünk:)?:)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.24. 10:42:15

@kroos: fontosabb dolgokról volt szó ;-).

avenger13 2008.12.24. 11:23:47

Lojzi

pont ezt magyaráztam én is. azért jó a tavalyi összehasonlítás, mert egy erős bréma és hsv mellett a hoff-nak jóval kisebb esélyei lennének. ezt próbáltam leírni. ez is erősen közrejátszik abban, hogy itt lehetnek, persze tudom, hogy ez sem érdekes. én egyébként a schalket se tartom esélytelennek.
tudom, hogy majdnem mindenki utálja a bayernt, de ez nem annak tudható be szerintem, hogy monopol helyzetben vannak. sokan nem is nézik a bundest, és nem is foglalkoznak vele, csak a bayernt utálják, még pedig azért mert nincs olyan keretük mint a madridnak, mu-nak... (tudom a jelenlegi madrid nem a 2000-es) és mégi valahogy esélyesek ellenük is, és meglepő győzelmeket is hoznak a blben.

a hoff esetében igenis érdekes, hogy hogyan jutottak fel, különben feljutás nélkül nem lennének itt. az őszi eredmények értékét nem vitatom, de többekkel egyetértve, nem hiszek a hosszútávú győzelmi sorozatokban. semmi bajom nincs azzal sem, hogy falusi csapatba fektettek, nincsenek tradíciói, ez tény, de még ezzel sincs bajom.
nem is az bosszant igazán, hogy a bayernt utálók szeretik őket, ehhez már rég hozzászoktam. igazából ami idegesít, az a hurrá hangulat, meg az, hogy senki sem tudja objektíven szemlélni őket, azok sem akiknek kötelező lenne, és a média által felkapott kis csapatot a sport klub (akik cica zsolt papáját hívják meg értékelni mint objektív szemlélőt lol) által hangoztatott nézetekkel találkozom itt is. Vivát hoff, ők a legügyesebbek milyen játékot nyomnak...
arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz akkor, ha nem lehet gyors kontratámadásokkal előnyből győzelmet aratni, hanem küzdeni.
de biztos akkor is a sport klub által hát elfáradtak, nincs ebben semmi meglepő, a bayern hosszú kispadja... szövegek megjelennek itt is.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.12.24. 12:53:59

de azért megnyugtató érzés volt megpüfölni :) ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.24. 12:57:55

vigyázz mocsing, mert rád uszítom Armandót ;-)!

kroos 2008.12.26. 11:45:09

külön öröm madridistákat hallgatni ezügyben akik,igazolások terén (pénz/potenciál/érték) messze le vannak maradva tölünk,föleg mióta Pedja az ur madridban.
Mert pl most mi van?
Nem ugy alakulnak a dolgok,van egy pár sérült is,de nem gond mert veszünk 45 milliárdárt huntelárt,diarra-t meg mittudomén még kit,vander vaart-ot meg kidobni mint a használt gumit.
elötte is ez volt higany-nyal,marceloval,+gagoval.
ha van valami probléma akkor venni kell 5 uj játékost 76 millioért,+kirugni az edzöt.

Dr Zoidberg 2008.12.26. 23:51:28

Szerintem remek a poszt, Heinrich, de a "sváb nyavajgás" az helyesen: "sváb nyavaLYgás" volna. ;)
Csak most szúrtam ki, de persze jellemző, hogy egy fauefbé-fen szúrja ki az egyetlen olyan mondatban, amelyben egyáltalán említést (utalást) kap a csapat. Persze, idén egyelőre nem is érdemel többet, aláírom.

Popp, te AZZAL az Armandoval fenyegetsz másokat? Az "én" Armandómmal? :) Fuhh, komoly bűnt kell annak elkövetni, aki ilyen fenyegetést érdemel. Bánj csínján a dzsinnel. Höhö.

Lojzi_ 2008.12.27. 09:39:47

Ne aggódj, Oyle. Szerintem Babbel talált valamit, amire Veh nem jött rá. Legalábbis nekem nagyon gyanúsak a fiúk. És nem elsősorban az eredmények miatt (bár azt hiszem négy tétmeccs, 3gy, 1d nem rossz...), hanem valahogy a játék is élettel telt meg.

Dr Zoidberg 2008.12.27. 12:35:23

Igazad van, a mérleg már elbillent egy jobb irányba, az eredmények szépek, és valóban, a játékon is látszik némi reményteljes minőségjavulás, vagy nem is tudom...céltudatosság, tenni akarás, ilyesmi. Látom a jeleket én is, csak nem merek előre inni a medve nőjére. Megszoktam, hogy ritka egy "hisztis" csapat vagyunk, a legváratlanabb pillanatokban esik le, vagy ível fel a forma, régóta nincs megbízható teljesítmény.
Lehet, hogy Babbel talált valamit, de másodedzőként miért nem találta meg?

kroos 2008.12.27. 17:06:31

Ja.Erröl az jut eszembe mikor Scholes-nak volt egy nagyon nehéz idöszaka a Mu-nál,mikor veron érkezett.
kérdezték utólag hogyan vészelte át?
Azt mondta hogy Quieros segitségével,aki edzéseken elöretolta ékbe,ezáltal sokoldalubb lett és visszanyerte a helyét,+mentálisan is sokat segitett nem csak neki a portugál.
ÉS NEM SZÖR ALKESZ aki helyett ezt a munkát is más végezte el.szoval annyira nem behatárolt a 2.edzö feladatköre.

Lojzi_ 2008.12.28. 16:15:23

Babbel másodedzőként nem elsősorban a csapategységért és a játékosok mentális állapotáért és a csapategységért felelt, most meg ő ennek a felelőse.
Ő azért megfordult egy-két olyan klubnál, ahol a győzniakarás és az elszántság nélkül akárki a padon találta magát. Ha ennek a felét megvalósítja a sváboknál, akkor egy harapós kis csapat lesz ez.
Nem is örülök, hogy ellenük kellene továbblépnünk a DFB kupa következő körébe. Viszont remélem a 34. fordulóban már nem sok tétje lesz a bajorok szempontjából a müncheni rangadónak.

kroos 2008.12.30. 08:44:58

fasza..ribery lenyilatkozta hogy mi az álma.
persze mi vagyunk monopol helyzetben nem a madridok akik azt kapnak meg akit akarnak.
ne áltassuk magunkat,ballackot,hargreavest sem tudtuk megtartani,akkor öt sem tudjuk.
Igy egy kicsit nehéz csapatot épiteni.
De még mindig jobb mintha uliék gondolnának egyet és huntikat,diarrakat, venne 4564r6 milliárért,csak azért mert megtehetik hogy aztán nyáron mint a taknyot vágják ki öket.

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.12.30. 10:06:09

Feleslegesen dühöngsz, Toni, ez a foci rendje. A Realnak senki sem mond nemet. A Bayern mindig akkor volt sikeres, amikor a német játékosok voltak a sztárok, és a külföldiek a kiegészítők (kis túlzással). Most ez pont fordítva van.

Persze elhiszem, h ez mocskos dühítő, de ha az ellenkezője még jobban zavarna (456csillió, mert a BM megteheti), akkor igazából nincs mit bánnod.

halareaal 2008.12.30. 18:48:58

"persze mi vagyunk monopol helyzetben nem a madridok akik azt kapnak meg akit akarnak."

hát sztem a Hoffenheim és a Bayern között egy csöppet nagyobb különbség van, mint a Real és a Bayern közt:)
egyébként az utóbbi 2-3 évben láthatjuk, hogy a Real monopolhelyzete megszűnt, akiket igazán meg akartak szerezni, Fabregas, Kaká, Cé, Villa, nem jöttek.
egyébként a hír úgy szól, hogy Ribery lenyilatkozta, h régóta szereti a Madridot és egyik álma, h ott játszon vmikor, nem úgy, hogy a Real 100m eurót ajánlott a Bayernek v ilyesmi. szóval Riberyt szidd ebben az esetben, ne a Madridot. amúgy, csak mert a Bayernnel kapcsolatban is annyit emlegeted, ez legalább annyira presztizskérdés, mint pénzkérdés. Diarra sem véletlen jött Madridba a sokszor annyi pénzt ajánló City helyett.
jah, és egyébként még annyi, hogy Rubery nem Bayern-nevelés, sőt, a Real már akkoris a kérői közt volt, amikor a Marseille-ből ment át Münchenbe.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.30. 19:04:25

Klosénak, Podolskinak és Borowskinak bezzeg a Bayern az álma:)

idén már a második francia coming outolt madridi szerelemről. Annyira azért nem lennék boldog egy újabb "Bundesliga isten" érkezésétől. Viszont ha jobban belegondolok, már az is jó, ha nem egy újabb sebességtől megszédülő holland vagy egy fogalmatlan argentin akarja megváltani a világot.

halareaal 2008.12.30. 19:09:38

Ribery sokkal jobb, mint vdVaart, ő biztos nem bukna. a csapat egyik legjobbja lenne valszeg.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.12.30. 19:32:11

Nagyjából mindegy ki jön. 6-7 játékos biztosan bekerül a nyári kosárba. Ezért aztán akár még Pennant is beválhat. Legalább Sneijdernek lesz alternatívája jobboldalon.
Úgysem szeret védekezni, s miután a sok védekezés miatt nem osztogatja a gólpasszokat meg még a gólokat sem lövöldözi, így egy kis konkurencia mellet eldőlne, hogy mit is tud valójában a holland.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.12.31. 20:04:59

@Oyle: Magyarországon csak egy Armandonak jut hely, a mienknek!

Titi120 2009.01.03. 11:43:06

4.5 millió € -ért nyártól a Bayernben folytatja Ivica Olic.
Még gondolkodom rajta, hogy örüljek - e meki vagy sem.

Titi120 2009.01.03. 11:50:30

Módosítok, pontosítok : a 4.5 milla az éves keresete lesz a horvátnak.

neeson 2009.01.03. 13:00:45

Helyedben örülnék. Megint gyengültek az ellenfelek.

Titi120 2009.01.03. 14:10:54

Nekünk a Hamburg nem ellenfél.
És nem is "ellenfelek" ...

kroos 2009.01.03. 18:35:49

Én örülök neki.Tipikus Bayern igazolás.Olyan amitöl még a sajátomnak érzem a csapatot.
Persze sokaknak szurja majd ez a szemét. Azoknak akiknek az nem szurja hogy évente 2-szer diarrakkal meg huntikkal emersonokkal reyesekkel cassanokkal tömik tele a csapatot x milliárdért mert megtehetik,azoknak a benitoknak aki szemében a csalás az bocsánatos bün de egy 91. perben löt gól az szégyen,és azoknak az anglománaoknak akik akkora adóságot görgetnek maguk elött mint országunk államadósága.
ingyen jött hozzánk egy játékos uraim.semmi több nem történt.

kroos 2009.01.03. 18:37:52

ez meg no komment hogy ki mennyire érzi a sajátjának a csapatatát

,,Nagyjából mindegy ki jön. 6-7 játékos biztosan bekerül a nyári kosárba. "

kroos 2009.01.03. 18:39:50

Hala..természetesen egyetértek.
szoval ha ribery annyira menni akar tölem akár most is mehet.
De te meg azt fogadd el hogy a ti elfoglalt helyetek a világban kicsit olyan mint a bayerné németországban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.03. 18:45:11

@Titi120: "Nekünk a Hamburg nem ellenfél." - újabb gőgös és tipikus bayernista megjegyzés.

kroos 2009.01.03. 18:47:33

csak te hiányoztál dr agy.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.03. 18:51:27

@kroos: "De te meg azt fogadd el hogy a ti elfoglalt helyetek a világban kicsit olyan mint a bayerné németországban." - na ha ezt én mondom, akkor sikítófrászt kapsz. De persze túlzol, mert a Realnak hazájában sincs olyan primátusa, mint a Bayernnek Némedtországban, nemhogy nemzetközi szinten.

kroos 2009.01.03. 19:46:25

neked is BUÉK popp.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.03. 20:23:07

"Persze sokaknak szurja majd ez a szemét. Azoknak akiknek az nem szurja hogy évente 2-szer diarrakkal meg huntikkal emersonokkal reyesekkel cassanokkal tömik tele a csapatot x milliárdért mert megtehetik,azoknak a benitoknak aki szemében a csalás az bocsánatos bün de egy 91. perben löt gól az szégyen,és azoknak az anglománaoknak akik akkora adóságot görgetnek maguk elött mint országunk államadósága."

Kedves hallgatóink A szegény kis bayernista klapec nyöszörgései című műsorszámunkat hallhatták. Hamarosan ismét jelentkezünk! :)

halareaal 2009.01.03. 21:05:18

"De te meg azt fogadd el hogy a ti elfoglalt helyetek a világban kicsit olyan mint a bayerné németországban."

kroos: én ezt elfogadom. ok? ha úgy látszott tagadtam, akkor rosszul fejeztem ki magam, mert ponthogy az egyik kommentemben énis párhuzamot vontam. a Hoffenheimes vitába azért szálltam be, mert zavart hogy Bayern-drukkerek a pénzt és az igazolásokat emlegetik velük kapcsolatban. ezt éreztem olyannak, mintha most elkezdeném a Bayernről Real druker létemre hogy így könnyű, hogy milyen sok pénzük van. szóval a Bayern igazolásai nem zavarnak, az ellenfelek folyamatos gyengítését sem emlegetném viszonylag gyakrabban, csak ha más is emlegeti Gago 26 milláját, meg a többi igazolást...;)
egyébként Diarra és Huntelaar sem tekinthetők kiforrott világsztárnak, gyanítom, hogy ha nem a Real igazolta vona őket, azért nem kerültek volna összesen 46 m euróba. fiatalok és olyan játékosok pótlásásra igazolták őket, akik egész szezonra kidőltek sérülések miatt. ettől persze még igaz, nem sok másik klub tehetné meg ezt.

halareaal 2009.01.03. 21:07:48

"én ezt elfogadom. ok?"

azt kihagytam, hogy popp kitételével fogadom csak el:) pénz még mindig van bőven, de a galaktikus korszaknak vége.

kroos 2009.01.03. 21:19:52

hala, 2 dolog.
1,azért az mégis csak tulzás amilyen módon égetitek magatokat,ki jön még:?Penent?1x millióért?aki nem fér be a pool-ba,de még egy villába se férne be.
Valaki találóan irta eboué kapcsán két helyre mehet,sunderland vagy reál madrid.
Gagó-ért meg bocs nem mondom többet de az a 26 milla az akkora lol....
2,Hoffenheim. Nekem nincs velük bajom,a játékuk alapján még szimpatikusak is.De!!
Vagyunk egy páran akik azért szeretjük a bundesligát mert olyan amilyen. Nincsennek abramovicsok , berlusconik (mai cikk az NS-ben),maffiafönökökk és nem marketingen alapuló részvénytársaságok hanem a klubb az a szurkolóké.Habár emiatt anyagilag lemaradunk a többi topligától,és nem tudunk ronaldinhokat meg ronaldokat (hál istennek) igazolni de mi igy szeretjük.Ebbe nem fér bele a Hoff.

kroos 2009.01.03. 21:22:11

Gagórol annyit hogy én szeretem és ami igazságtalan az a 26 milla meg a nyomás ami ránehezedik részben emiatt (is).

kroos 2009.01.03. 21:26:29

Pedjának meg ezt az egy évet ajánlanám figyelmébe amikor csak 1 játékost igazoltak de az legalább reál szintű volt.
www.transfermarkt.de/de/verein/418/real-madrid/transfers/uebersicht.html

kroos 2009.01.03. 21:29:07

persze a link szar de mindenki tudja melyk évre gondolok.(mindenki popp-ot kivéve:)

Zolte 2009.01.03. 22:01:54

@kroos: Szerintem a Hoff azért nem egy kategória a Chelsea-vel vagy újabban a ManCityvel vagy épp a Reallal, mert Dietmar Hopp itt nem azzal a céllal fektet be, hogy ő irányítson midnent és azt vegyenek meg, amit ő akar. Ő csak Ragnick segge alá tol egy - a többihez képest szerénynek mondható - éves keretet, amiből "focistát" igazol. Ibisevic, Ba vagy a többiek nem sztárok igazán még most sem. Felkapott nevek ,de nem többek. Pont azért nagy a sztorijuk, mert kicsiből indultak, Hopp hosszú távon tervezett, és apróból építettek fel egy nagyot, ami be is ért az ősszel. Aggódva fogom figyelni az átigazolási időszakot, - főleg nyáron- hogy ne szedjék szét a nagyok ezt a klubot, mert nekik pont az az erősségük, hogy csapatként dolgoznak és a formájuk ,a tudások, a nyerni akarásuk összegződik. Nem az egyik húzz a többit, hanem mindenki mindenkit. Meg be kell vallani, Abramovic 100 millájához képest sehol sincs Hopp, mégis sokkal okosabban csinálta, mint az orosz. Kisebb támogatás, hosszabb idő alatt többre viszi a csapatot, mint összeveszek mindenkit. Azt hiszem, ezt megtanulhattuk a Real, a Barca vagy épp a Chelsea példáján ,de a City is ide fog jutni. Hozzáteszem a Barca kicsit kilóg, ők lassabban csinálták talán a nagy sztárok vásárlását, mint a többiek, de ugyanúgy kifulladt az is.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.03. 22:27:30

@Zolte: Persze a Real
Madridra éppen nem igaz, hogy egy személy állna mögötte, a klub pártoló tagjai az úgynevezett socio-k akármikor elhajthatják az elnököt a vérbe, ahogy a galaktikus érát fémjelző presidente Florentino Perez is távozni kényszerült két-három rosszabbul sikerült szezon után. De a Barca-elnök Laporta leváltásához sem sok hiányzott a nyáron pedig még le sem telt a ciklusa.

A Real Madrid mögötti pénz tehát nem egy ember mögött áll sohasem, hanem a klub mögött.

Abramovics meg úgy tűnik alaposan behartapta ezt a válságot, állítólag tizedére csappant így is tetemes vagyona és arról is suttognak, hogy esetleg megválna a klubtól, de mindenképpen költség csökkentésre kényszerül. gyhogy lehet, hogy lassan vég a Chelsea aranyéveinek.

halareaal 2009.01.03. 22:28:10

"Gagórol annyit hogy én szeretem és ami igazságtalan az a 26 milla meg a nyomás ami ránehezedik részben emiatt (is). "

és erről hol tehet a Madrid? vagy ezzel azt akartad írni, hogy köcsög Boca Juniors? egyébként a németek azt írják, csak 20 milla volt nem 26. mondjuk az ő esetében megérte, azt mondom, kezd beérni a játéka. mint ahogy Higuainé és Marceloé is.
Pennant meg nem hiszem hogy jön, amúgyis a Realt szokás szerint hírbe hozták egész Európával.

kroos 2009.01.04. 00:38:31

Zolte: a lényeg az elv.és a modell.

popp, ,,lassan vég a Chelsea aranyéveinek" ezt minden 2004 után chelsea drukkernek küldöm.
hala...ki tehet róla?DDDD JA nem a madrid.ök sosem.

avenger13 2009.01.04. 13:33:32

popp

szerintem megint nincs igazad. a realnak sokkal nagyobb primátusa van a világon mint a bayernnek. lehet mondani egy-két példát aki nem a realba ment, ez egy dolog.

Az meg egy másik, hogy míg a real 3-4 klubbal osztozik a világsztárokon, (más csapatokban 1 esetleg 2 sztár van) addig a bayern egy-két német klubbal osztozik a fele ennyit sem érő játékosokon. Lehet, hogy Németországban sok mindenkit meg tud szerezni a bayern, de csak azokat, akik nem kellenek mondjuk a realnak. Ennyit arról, hogy kinek milyen primátusa van, és az mennyit ér.

halareaal 2009.01.04. 13:45:23

"Az meg egy másik, hogy míg a real 3-4 klubbal osztozik a világsztárokon, (más csapatokban 1 esetleg 2 sztár van)"

ez a galaktikus időszak volt, amiről beszélsz, ma már rég nem ez a helyzet. van még vagy 8 csapat a Madridon kívül, amelyeknek legalább olyan erős, nagy nevekből álló keretük van, mint a Madridnak, vagy jobb. igazából már nincs is a Madridban olyan játékos, aki a galaktikusokhoz mérhető igazolás volt, akiket ma világsztárnak lehet nevezni, azok fiatalon kerültek a Madridba és itt lettek azok, vagy saját nevelések, vagy pályájuk csúcsán túl érkeztek (ilyen Cannavaro, aki ugyan a vb után jött, de bőven 30on felül, Robben aki előtte folyamatosan sérült volt, vagy Nistelrooy, aki létszám fölöttivé vált a MUban)

azt meg senki sem mondta, hogy a Bayernnek lenne akkora primátusa, mint a Realnak, ezt nemis tom honnan vetted. az viszont kétségtelen, hogy Németországban egyeduralkodók, míg a Realról ez már néhány éve nem mondható el világviszonylatban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.04. 13:54:47

@avenger13: az én állításom úgy szólt , hogy a Real nemzetközi de még spanyolországi pozíciója sem közelíti meg a Bayern németországi hegemóniáját. Abban sincs köztünk vita azonban, hogy a világpiacon erősebb a Real a bajoroknál.

Ami a Bayernt illeti, Ribery és Toni szerintem komoly világsztároknak számítanak, emellett még náluk játszik az utóbbi két nagy tornán dobogós német válogatott jó pár ásza, még a kispadra is jut belőlük. Egyébként a Bayern egyáltalán nem osztozik senkivel a német piacon, mert kis túlzással azt hoz el a többi bundás csapatból, akit csak akar. Most például Olicsot viszik el Hamburgból.

kroos 2009.01.04. 14:52:48

Ok popp.ma is megvolt a büvös 2-3 mondat amivel operálsz már évek óta.

kroos 2009.01.04. 14:54:25

Na igen a reálos és a bayernes dolog is ül a hegemoniát tekintve.
De az analógia rossz mert nem mindegy hogy kaka vagy ronaldó vagy olic a hegemonia tárgya.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.04. 15:17:11

olicsot senki nem viszi sehova, hanem elmegy. lejárt a szerződése. ingyen jön. 0 ftért. 0 centért.

ahogy Hildebrand a Hoff-ba. vesszen a kettős mérce, ahogy azt heinrich kartárs írta anno.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.04. 15:36:30

@kroos: ezek a tétel mondatok tények és csak azért említem őket újra meg újra, mert vitatjátok őket.

@mocsing: nyilván ráígértek a fizetésére a bajorok, mert meradhatott volna akár Hamburgban is, ahol megbecsülték. De ha csak a Bayern nagyobb presztízse miatt költözött Münchenbe a horvát, akkor szintén előttünk egy újabb érv a nyomasztó bajor erőfölényére a német piacon.

Zolte 2009.01.04. 16:48:08

@kroos: Igazad van, hogy nem ugyanakkora sztárok mennek a bayernbe más bundásliga csapatokból, de relatíve a Bundesligában Olic van akkora név, mint a PL-ben Ronaldo. Csak az a helyzet, hogy összehasonlítani sem lehet őket, de a ligájukban elfoglalt szerepük kb ugyanakkora. Azért mondják, hogy a bayernnek nagyobb hegemóniája van, mert meghatározza az egész német bajnokságot, míg máshol mindenhol van legalább 1-2 akkora csapat, hogy az éppen kiválasztott klubnak méltó versenytársa legyen. Azt pedig Neked is el kell ismerned, hogy a Bayernhez hasonló, nemzetközileg is nagy tekintélyű nagy klub nincs több a Bundesligában. Sem a Schalke, sem a Werder, sem a Hamburg, senki. A Hoffenheim meg pláne. Itt is az elv a lényeg, mint Neked a Hoffnál: Van igazi vetélytárs a ligában? Nincs. Van közel hasonló tekintélyű klub? Nincs. Van majdnem olyan híres és neves klub más? Nincs, maximum majdnem olyan híres. Van eredményesebb klub (hazai és nemzetközi szinten egyaránt)? Nincs. Következtetésképp a Bayern hegemónia létezik, él és virul. Szerintem ettől még jó a Bundásliga, csak épp a versenyhelyzet szorul kicsit háttérbe pl.: átigazolásoknál. Ha most Franz Hammer 19 éves focistát megkérdeznék, hogy ugyanannyi pénzért (legalábbis nem lényegesen többért) a Hamburgba vagy a Bayernbe akar e menni (tegyük fel, hogy annyira jó, hogy bárhol játéklehetőséget kapna), akkor tuti, h Münchenbe megy. Ezért is örülök nagyon a Hoffnak, mert kicsit belepiszkított a képbe. Biztos vagyok benne, hogy ha megkérdeztél vna egy német kisgyereket Garmischban, hogy "Hol szeretnél játszani, ha nagy focista leszel?", akkor 70-80%-uk a Bayernt mondaná.

avenger13 2009.01.04. 17:11:06

@popp:
szerintem a real hegemónia megközelíti a bayernét. Teljesen más kérdés az, hogy hisztis ronaldot nem engedték el, mert megtehette ezt a manu, és hogy david villában van annyi tartás. Ha a MU-ban lejár a szerződése cének, megint szép dolog hogy mi lesz (megy a realba). Ha van eszük előbb eladják a realnak, akkor legalább kapnak érte pénzt. És mindenki szívesen menne a realba, ezt nyilatkozza ribery is. Vannak páran, akik nem mentek oda, ezért vagy azért, de a legtöbben odaigazolnának, ha lehetne, csak azért nem mennek, mert nem tudnának ennyien játszani.

Zolte:

igazad van abban, hogy a bayern meghatározza a német bajnokáságot. ez tény, máshol esetleg van egy másik csapat is bónuszba. Több nem igen. (A PLben is általában 2en vannak versenyben a bajnoki címért nem 4en, azt csak év elején reméli mindenki.) De ezt senki nem vitatta. Az átigazolásokról folyik a vita. A olic és ronaldo közötti párhuzam egy vicc. Akkor Gera volt a Fradi ronaldoja? a bayer na bundest legtöbbször megnyeri, a bl szereplés lenne a fontos, nem a bundes megnyeréséhez kell olic. De ronaldot akkor sem tudná a bayern elhozni. A hoff semmibe sem piszkított bele ezen a téren, nem hinném, hogy sokan mennének oda a bayern helyett jelenleg. Ha a hoff nemzetközileg is elér valamit akkor majd lehet erről szó.

A hegemónia pedig nem azért van, mert többet fizetnek és hasonlók. Egyszerűen azért mert a többi csapat szar nemzetközi szinten. Tudom ez sokaknak fáj, de a dortmund 97es sikere, és a leverkusen 2002es meglepetése ritka ma már nagyon. BLben csak a bayern tud bármit is elérni. (Idén még nekik is csak valami nagy bravúrral sikerülhet.)

kroos 2009.01.04. 17:54:29

Na akkor levontuk a következtetést.Bayern németország kizsákmányolója.ok.lépjünk tovább.
Nemzetközi szinten ez mit ér???????? Hasonlitsuk már össze ezt a potenciált a többi csapatéval.(olic-ronaldo)
pl inter chelsea de sorolhatnám a romát is aki többet költött az elmult 20 évben mint a bayern.
Ha megvagyunk ezzel akkor tovább,most hasonlitsuk össze az eredményeket.
PL a fent emlitett csapatok összesen nem játszottak annyi BL döntöt mint mi.
nyomatékositanám föleg poppnak hogy nemzetközi kupákról van szó.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.04. 17:56:43

@popp: vitték volna külföldre is. pl a juve. huhuhúú, micsoda bayern-hegemonia van az olasz sztárklubokkal szemben. nem, bayern-fölény van a bundásban, de olic szar példa. valszeg ide akart jönni.

amúgy sztem baromság ekkora fizut adni neki. kicsit olyan, mintha egyértelmű lenne, nem ő lesz az első számú csatár sosem és a pénzért kussol.

egy dolgot szeretnék nagyon, mégpedig hogy Poldit külföldre adjuk el.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.04. 17:58:07

@avenger13: Azért a Real mellett van még egy-két játékosok álmainak ne továbbja csapat Európában, például a Barca, a Milan, az Inter, a Juve, a Man. United, a Liverpool és újabban a Chelsea is. Egyébként Bayern is elég népszerű, azért Tonit és Riberyt komoly konkurencia előtt happolták el, pedig Lucát vitte volna az összes olasz nagy csapat is.

kroos 2009.01.04. 18:02:15

Szóval mindenki elismerte a Bayern monopol helyzetét német.o-ban.(orgazmus popp-nak)
De azt is észre kellene venni hogy ez a monopol helyzet még mindig sokkal inkább korlátozott potenciálokat jelent mint pl a madridnál ahol sérülések és brahiból megvesznek ÉV KÖZBEN egy olyan huntelárt akire nekünk 1 évig kellene gyurni és akkor se akarna hozzánk jönni.De lehetne mondani legalább még 1 csapatot akinek az anyagi és más jellegü dolgai miatt elönyösebb egy játékosnak mint a bayern.
Arról nem is beszélve ha meg van valaki jó mint pl.ballack,harg, akkor azokat meg nem tudjuk megtartani.szoval elcserélném én a monopol helyzetemet egy interére,chelsea-éra,madridéra.....

Zolte 2009.01.04. 19:00:16

Ez már más tészta...Anno Makaay azért nem volt rossz igazolás... Legalábbis szerintem...Pedig a Deporból ment, ami akkor azért nem volt kiscsapat (ma sem az, de jóval lejjebb adták).

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.01.04. 19:04:12

kroos: mindig azzal jössz, hogy a Bayern nem egy csillió dolláros sztárgyár, meg múlt, meg minden, de most is azon sírdogálsz, hogy 'elcserélném én a monopol helyzetemet egy interére,chelsea-éra,madridéra'. Akkor?

A Bayern Németországban monopol, felesleges vitatni, de ezzel még nem sértegette őket senki.

Olic fájdalomcsillapítónak jó lesz, de ez csak tüneti kezelés.

kroos 2009.01.04. 19:10:20

Persze hogy nem cserélném el.Azt csak a drámai hatás fokozása miatt irtam.Épp azért vagyok bayern drukker mert ilyen a csapat és én ilyennek szeretem.
pl. volt egy valenciás haverom aki a divaio,fiore,corradi-s idöszakban nem érezte magáénak a csapatot.ez velünk nem fordulhat elö épp azért mert olicokat igazolunk.
Nálam toni is határeset,de ö is csak azért jött mert 30 felett van.

kroos 2009.01.04. 19:12:56

Zolte gondolod hogy megtudtuk volna szerezni Makaay-t ha kellett volna a madridnak vagy a barcanak?és ha mondjuk nem 29 éves hanem 23?

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.01.04. 19:16:11

Olic kapcsán még annyi, hogy ha lenne töke, akkor Klinsi jobbfutót játszatna vele, schweinit meg betolja középre, és akkor lehetne 4-2-3-1. Kár, hogy meg sem fogja próbálni.

kroos 2009.01.04. 19:19:22

a 4-2-3-1. már én is mondtam és akkor mindenki lehülyézett hogy ki kellene hagyni kloset.

kroos 2009.01.04. 19:31:47

Én igy állitanám ki a kezdöt ideális esetben.

rens-hamit-micho-lucio-lahm


van bommel-zé.

basti kroos ribery
toni

Titi120 2009.01.04. 19:43:23

Klose-t ha a csapnivaló tavaszi szezonja után nem rakta ki se Hitzfeld, se Klinsi, akkor most sem fogja, amikor még viszonylag jól is megy neki.

Olic leigazolásában ami nekem szimpatikus, hogy Tonitól és Klosetől teljesen eltérő játékstílusa van; erős, agresszív, amolyan Rooney - szerű "vaddisznó", aki visszavontan, vagy akár a szélről indulva is egyaránt bevethető.

Viszont valahol inkább egy fiatal tehetségben reménykedtem Poldi pótlásként, de Gomeznél például klasszisokkal jobb megoldásnak tartom.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.04. 20:03:28

@heinrich: Oliccsal érthető módon nem fog jobbfutót játszatni Klinsi, mégpedig, mert ballábas (tudtommal).

egyébként meg Ribéry súlyosan kétlábas, szal elvileg mehetne ő jobbra és a horvát balra, de ki az az állat, aki megbontja a világ legjobbjai közé tartozó Lahm-Ribéry balodalt.

persze ha lesz normális balhátvéd Lahm helyett, mehet át a komplett baloldal jobbra :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.04. 20:07:31

a probléma az, hogy Olic és Gomez közül kellett választani, mint alternatívák... persze akkor már inkább Olic, de valóban kicsit koncepciót nélkülöző lépésnek tűnik

kroos 2009.01.04. 20:10:38

SZerintem meg nem.
Ingyen volt.Rendkivül sokoldalu játékos, és neki a padon ülni sem fog derogálni.
Jobb futbalista mint Gomez.És ö lötte a szezon gólját.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.01.04. 20:16:06

@mocsing: annyira azért nem kétlábas, hogy mindegy legyen.

Egyébként sztem egyre gyakoribb, h váltott lábas szélsők legyenek, különösen 4-2-3-1 esetében, akik nem vonalszélsőt játszanak, hanem befelé indulnak és így területet nyitnak a felfutó hátvédnek, ráadásul direkt veszélyt jelentenek a kapura.

Ha jól emlékszem, Olic éppen jobbról befelé húzva lőtte az év gólját is, szélsőnek amúgy is lassú lenne. Régi nóta, kell egy tisztességes jobbhátvéd.

halareaal 2009.01.04. 20:21:58

"De azt is észre kellene venni hogy ez a monopol helyzet még mindig sokkal inkább korlátozott potenciálokat jelent mint pl a madridnál"

jó, észrevettük. és? a Hoffenheimről volt szó meg a Bayernről, a Madridot te kevered folyton ide.

"szerintem a real hegemónia megközelíti a bayernét. Teljesen más kérdés az, hogy hisztis ronaldot nem engedték el, mert megtehette ezt a manu, és hogy david villában van annyi tartás."

akkor nem vagy képben a Madriddal kapcsolatban. nézd végig az elmúlt 2-3 év igazolásait. ne az árakat, hanem azt, hogy kik jöttek és hogy mennyire számítottak nagy neveknek mielőtt Madridba mentek. és nézd meg azt is, kik mentek el. sok játékos jött, ez igaz, mert új csapatot kellett építeni a galaktikusok után, ráadásul különböző edzőkkel. de minőségileg, illetve nevekben nem voltak nagyobb igazolások, mint a többi óriásklubnál.

halareaal 2009.01.04. 20:24:46

"pl. volt egy valenciás haverom aki a divaio,fiore,corradi-s idöszakban nem érezte magáénak a csapatot.ez velünk nem fordulhat elö épp azért mert olicokat igazolunk."


hú kroos, ez azért elég nagy öngól volt, azután hogy egy nyár alatt jött Ribery, Toni, Klose, Altintop. kis túlzással tehát a komplett támadójátékot megvásárolták:) vagy azt (ezt) a csapatot sem érzed magadénak?

halareaal 2009.01.04. 20:30:29

"szoval elcserélném én a monopol helyzetemet egy interére,chelsea-éra,madridéra....."

de épp ezaz, hogy ezeknek a kluboknak nincs sehol olyan mértékű monopol helyzete, mint a Bayernnek Németo.ban. vagy a félgőzzel megnyert bajnoki címeket is "elcserélnéd" arra, hogy Ribery vagy Ballack a csapatban maradjon?
Németországból egyébként is alig alig igazolnak komolyabb neveket, úgyhogy az, hogy a Bayern elől a többi topklub elszipkázná a legjobbakat, erősen sántít.

Titi120 2009.01.04. 20:47:00

"de épp ezaz, hogy ezeknek a kluboknak nincs sehol olyan mértékű monopol helyzete, mint a Bayernnek Németo.ban."

Monopol helyzet az nincs, pénz viszont annál több.

Melyik éri a többet, monopol helyzet Németországban vagy pár raklapnyival több pénz ?

Alighanem az utóbbival jobban lehet elvileg járni nemzetközi szinten, előbbivel meg egyértelműen jobban hazai porondon.

avenger13 2009.01.04. 23:07:59

@halareaal:
nem értesz. a real mindenkit meg akart szerezni akit lehetett. egy teljesen másik dolog, hogy nem sikerült, azt próbáltam megértetni az emberekkel, hogy cé nem azért nem a madrid játékosa, mert nem ment volna, hanem mert a szerződése a manuhoz köti, és nem engedték el. Szóval a madrid továbbra is nagy neveket akar igazolni, csak most már nem tud mindenkit elszívni mert nem engedik őket. Azért robben, sneijder, rvn cannavaro, csak hogy a galaktikus korszak utáni embereket említsem. Meg huntelaar, azért elég nagy nevek. rvn-t pl a bayern is meg akarta szerezni, de valamiért nem oda jött.

senki nem mondta, hogy a németoból szipkáznának el nagy neveket. épp azt írtam le fentebb, hogy senki nem megy oda (akit el lehetne szipkázni). aki meg ott van és igazi sztár lesz, ballack, hargreaves arra azért rápróbálnak, és általában sikerül is.

Én elcserélném a "félgőzzel nyert bajnoki címeket". Szeretném, ha lenne még pár jobb csapat a bundásban, és teljes gőzzel nyernénk. Akkor lenne nagyobb iram, és nem egycsapatos német bl szereplés, jönnének aq jobb játékosok, és nagyobb értéke lenne egy győzelemnek, mármint egy bajnokság megnyerésének. De erre a hoff nem lesz jó. Szerintem idén sem nyernek, és utána el fognak tűnni. Kicsit nagyobb figyelmet kapnak, és máris vért kell izzadniuk minden pályán. Nem lesznek gyors kontrák... De majd meglátjuk.

avenger13 2009.01.04. 23:20:25

@halareaal:
ezen kívül. félreértettél engem. nem a bajnokságon belüli monopol helyzetet vitatjuk. hanem azt, hogy pl. a realnak a teljes játékospiacra kiterjedően nincs akkora monopol helyzete, mint a bayernnek németoban. Az inter, chelsea, real, barca, manu nem csak a saját bajnokságból vásárol be. Hanem külföldről. A bayern kiteszi a német válogatott felét, ok. De nem egy inter chelsea... az ő játékos piacuk sokkal szélesebb. Mármint ahol ha nem is monopol, de óriási helyzeti előnyük van. És a 10 csapatnyi világsztáron osztozik 5 csapat. Az arány a lényeges, nem a pontos szám. Ebből a tortából a bayernnek se sok jut, akiket ők nevelnek ki azok leginkább. A real meg most is galaktikus csapat építésén fáradozik, és szerintem cé is ott fog kikötni előbb vagy utóbb. a bayernbe pedig soha. Nézd meg például azt, hogy az utóbbi évtized aranylabdásai közül mennyi játszott a realban? vagy azt, hogy egyáltalán hány aranylabdás, játékos. ronaldo, zidane, cannavaro... a bayernben nem igazán emlékszem egyre sem. (a juve nagyon rossz példa, nem igazán a sztárigazolásaikkal vannak épp elfoglalva, hanem a régi dicsőség visszaszerzésén)

ribery megszerzése piros pont ulinak, de makay aki a süllyedő deport hagyta ott, olic? ezek messze nem hasonlíthatók össze a sztárklubbok igazolásaival. altintop sem. toni egy másik pirospont, de ő sem hosszútávú játékos lesz a bayern színeiben, hanem még nyer egy-két nem olasz trófeát. és eljött a nagy bundabotrány idején olaszoból.

kroos 2009.01.05. 06:50:56

hát akkor nekem már nem is kell semmit irnom. avenger leirt mindent.
De hala te értelmes srác vagy és keményen feldobtad a labdát ,,félgőzzel megnyert bajnoki címeket is "elcserélnéd" arra, hogy Ribery vagy Ballack a csapatban maradjon?"
Ezen komolyan elgondolkodtam.

kroos 2009.01.05. 06:53:02

Ebböl a szempontból 2002-es év volt a mélypont,akkor az aranylabda 50-es listáján NEM volt se német se Bayern játékos.

kroos 2009.01.05. 06:56:07

bocsánat.természetesen 2004.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 09:26:20

@avenger13: "Ebből a tortából a bayernnek se sok jut, akiket ők nevelnek ki azok leginkább." - na ez aztán a lol! A mostani kezdőből Lahm, Swein és az agyonszidott Rensing a Bayern nevelések. Ráadásul -mint már bátorkodtam - Toni és rRbery része az általad említett tortának.

Azon is kacagni tudok, hogy mindig azzal jöttök, hogy Ballackot nem tudtátok megtartani, mert pályafutása zenitjén megszerezni viszont igen.

@kroos: az meg nem okoz orgazmust, ha elismerik 1X1, az 1!

kroos 2009.01.05. 09:32:00

Hibás az analógiád popp.de ezt már irtam vagy 21323xszor.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 09:44:25

@kroos: úgy se tudlak meggyőzni, csak azt bánom, hogy megint beleszaladtam ebbe. Partalan vizeken evezünk megint. De hopp: Land, Land, ho! Kiszállok!

kroos 2009.01.05. 09:52:51

Ha már ugyis annyit kommentelsz itt popp,mi a véleményed a hannover támadójátékáról?
Te is a huszti-schlaudraff-Forsell trio hive vagy?Esetleg inkább egy agressziv 4-4-2 játszatnál velük?

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.05. 09:58:44

@heinrich: hát a baszomnagy szabigólt csak bevarrja jobbal, amúgy meg nonstop ballal ad be, szal ebből nem engedek :)

@popp: Harg-ot már nem annyira pályafutása zenitjén szereztük meg (ő a másik, akivel jönni szoktunk, mert nem sikerült megtartani), plusz minimum vitás megállapítás, hogy Ballack mikor volt pályafutása zenitjén

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 10:06:01

@mocsing: Hát a 2002-es nem volt rossz éve Ballacknak, sem a Leverkusenben, sem a német válogatottban. Nemzetközi szintem hasonló eredményeket csak tavaly ért el, már a Bayernen túl. A Hargreaves példátokon nemi is röhögtem ;-), de ő meg visszavonuló félben van szegény.

kroos 2009.01.05. 10:07:39

szegény Basti jut róla eszembe :(

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.05. 10:20:31

@popp: hát 2006-ban akadt egy vb-bronzérem is a bajnoki cím és dfb-kupa mellé. ezzel szemben 2002ben volt bajnoki- és kupaezüst, plusz BLezüst és vb-ezüst. csapatban semmit nem nyert. ezért mondtam, hogy vitás, mert nehéz számokra lefordítani.

ráadásul az biztos, hogy négy évvel később kiforrottabb spíler volt.

kroos 2009.01.05. 10:24:10

Micoud nyilatkozta vagy 6 éve a kickernek hogy Deisler tönkre fog menni (2007-ben vonult vissza),mert ök pl Zidane-t fokozatosan épitették fel,szépen lassan,mig basti már a gladbachban is az ,,uj remény volt" aztán a 2000-es eb után az egyetlen normális középpályásnak lett kikiáltva.
Innen egy ominuzus mondat,,10 éve 20-30 Deislerünki volt most csak 1 van.Aztán jöttek a sérülések,és nem birta a terhet amit viselni kellett volna.
Ennek a Harg-os dolognak van még egy olvasata.
Más edzö azt mondaná,,mindent megteszünk hogy felépüljön-számitunk rá..stb.
Mig a nagy fergi ,,ha továbbra is sérült nem lesz szükség rá.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.05. 10:34:08

Bastiról csak annyi, hogy sok kérdés izgat(ott), pl mire lenne képes németh a pool kezdőjében, szalai a realéban, én a bayernében, schweini középen stb., de kurvára zavar, hogy sose tudtuk meg, mekkora tehetség volt valójában deisler. pontosabban, hogy mire lett volna képes normális térdekkel.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 10:37:29

@mocsing: nyilván nem kerülte el figyelmedet, hogy a nemzetközi eredményekre céloztam, a DFB kupa viszont nem tartozik oda ;-).

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.05. 10:46:19

jó, de a pályafutászenit-meghatározó tényezők közt vegyük számításba a gittegylet háztömbkörüli kupáját is, amelyet dfb-pokalnak gúnyol a csípős köznyelv :)

kroos 2009.01.05. 10:47:46

Nem tudom mikor volt Ballack a legjobb de nekem a 2002-es leverkuseni tetszett a legjobban,azon belül amikor a pool-t verték 4-2-re,ott lött egy szenzácios lövöcselt,aztán oriási gólt lött.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 11:02:46

Egyébként szerintem is a Leverkusenben játszott legjobban.

Titi120 2009.01.05. 12:10:19

Illetve a 2002 -es VB-n.
Hihetetlen, hogy mit játszott ott, gyakorlatilag Kahnnal a hátukon vitték a Nationalelfet.
Óriásit melózott, hátrasprintelt, becsúszva szerelt, aztán uzsgyi előre, nagy zsugák, bomba fejesek, irgalmatlan lövések.
Aztán ahogy a Bayernbe került nagyon belassult, elkényelmesedett a játéka.
A gólok jöttek szépen, de összjátékban meg se közelítette azt, amit Japánban és Dél - Koreaban mutatott.
És most a Chelseaben is ugyanezt érzem rajta.
Vannak jó meccsei, betalálgat néha és alapképességeinek köszönhetően nem is lóg ki a csapatból lefelé sem, de egyszerűen nincs meg benne a kellő tűz, vagy mittudomén micsoda, ami benne van Lampardban, Gerrardban és benne volt Ballackban is még 2002 -ben ...

Ahányszor látom játszani mindig egy szó jut eszembe: elkényelmesedés.

kroos 2009.01.05. 12:22:33

nem elkényelmesedés hanem arc lett.
amugy ha már sérülések miatti visszavonulás Sagnol is hasonló cipöben jár.

mann 2009.01.05. 13:45:35

"Ennek a Harg-os dolognak van még egy olvasata.
Más edzö azt mondaná,,mindent megteszünk hogy felépüljön-számitunk rá..stb.
Mig a nagy fergi ,,ha továbbra is sérült nem lesz szükség rá. "

Ez így azért finoman fogalmazva is, nem fedi a valóságot.
Hargo MU-ba kerülése óta folyamatosan térdproblémákkal küzd. Saját bevallása szerint sem tudott soha 70-80%-nál jobban teljesíteni eddig. Az egész tavalyi évet injekciókkal nyomta végig. A nyáron elkezdtek nála egy újabb, több héten át tartó szintén injekciós kúrát, hátha el lehet kerülni a műtétet. Nem vezetett eredményre, így most januárban már a második műtétje fog következni, mindkét térdét operálták, operálják. Az a doki csinálja, aki anno RVN-t is rendbe hozta, mielőtt a MU-ba került volna.

És itt a másik dolog. Kroos lehet, hogy szeretnéd Fergusont a megtestesült sátánnak látni, de kevés olyan edző van, aki annyira kitart a sérült, sérülékeny játékosai melett mint ő.
Solksjaert gondolom nem kellene említenem, pályafutásának vége felé már csak néhány meccset tudott vállalni, mégis kitartott mellette az öreg. Olyannyira, hogy most a MU tartalékcsapatának edzőjeként szolgálja klubot.
Saha Manchesterbe kerülése után ritkán volt egyhuzamban két hónapig bevethető, mégis évekig számított rá SAF.
RVN a szinte pályafutását kettétörő sérülése ellenére is kellett neki, inkább várt rá egy évet.
Scholes a szemével, látásával bajlódik már évek óta, ezért inkább adott neki több mint fél év pihenőt, csakhogy újra számíthasson rá.
Gary Neville kihagyta a komplett tavalyi évet, mégis próbálgatja az öreg, hátha vissza tud rázódni a játékba, pedig néhányan már visszavonultatnák.

Írtad korábban, hogy SAF nem csinál semmit, mert helyette másodedzői dolgoznak. Azért az is jelzi valaki hozzáértését, nagyságát, ha a megfelelő embereket tudja maga köré gyűjteni, nemde? ;)

Ferguson nem tökéletes edző, de ha már valamit fel akarsz hozni bírálatként, akkor inkább a jól sikerült kapusigazolásait, vagy mondjuk az angol szövetséggel folytatott folyamatos háborúit ajánlanám, ott több fogás van rajta szvsz. :)

kroos 2009.01.05. 13:56:58

@mann: akkor mit mondott az öreg pontosan?

amugy scholes mondta hogy pályafutása mélypontján Queros segitette át....

Solksjaert szarjon süncsaládot.

rvn?még jó hogy megvárta a felépülését hisz az egyetlen esélye volt+19millát adott érte már részben sérülten.

G.nevil? egy komoly meccsen sem fog már játszani.

Saha?azért kellett hogy ki lehessen dobni rvn-t.

kidobálásokban amugy is nagy az öreg.aki nem kell neki azt szebrebbenés nélkül dobja.

kroos 2009.01.05. 14:06:23

,,ha már valamit fel akarsz hozni bírálatként, akkor inkább a jól sikerült kapusigazolásait, vagy mondjuk az angol szövetséggel folytatott folyamatos háborúit ajánlanám"

azért van még jóval több.az én kedvencem a dzsemba-kleberson vonulat.a veronért kiadott 42 millio euro....etc.
nem vitatom a képességeit de tul van misztifikálva.
Butaság lenne azt hinni hogy 20 év alatt egy capello,vagy egy lippi nem ért volna el ilyen sikereket.

mann 2009.01.05. 14:58:03

Hargreaves kapcsán olyan hivatalos álláspontot még nem olvastam, hogy SAF ki akarná tenni a csapatból sérülése miatt, csupán a bulvárban. Olyat igen,hogy sajnálkozott a dolgon az öreg és szeretne minél hamarabb számítani a játékosra.

"kidobálásokban amugy is nagy az öreg.aki nem kell neki azt szebrebbenés nélkül dobja."
Nem tudok olyan edzőt, aki nem tett volna már ki játékosokat a csapatából ilyen vagy olyan indokkal.
Voltak történetek amik végződhettek volna szebben is, ez tény.

És igen. Az igazolásokban voltak komoly bukták, de ez sem egyedi szerintem. Azért írtam a kapusokat példának, mert ott szembetűnő a dolog (Taibi, Bosnich, Barthez, Carrol)

Nem azt állítom,hogy a világ legjobb edzője, hogy jobb Cappello, vagy jobb mint Lippi, de rosszabb sem náluk.
A világ egyik legjobb edzője.

Strigo 2009.01.05. 15:37:01

Hagyjad, mann, ez egy gyökér, mindjárt előjön a '86-os vébével, hogy miért nem nyerte meg Ferguson a skótokkal.

poolfanati 2009.01.05. 20:00:21

tök jó ötlet ez a Reiland kupa(nemtom jól írom le, mert nem láttam csak hallás után) ami ma este van kölnben.
és nagycsapatok is ott vannak: köln, leverkusen...
igazi látványos grundfoci, szép gólokkal cselekkel, sokkal jobb mint mondjuk a futsal és pörgősebb mint a nagypályás foci.
akkor lenne a legjobb ha az igazán nagycsapatok ott lennének!

kroos 2009.01.05. 20:10:14

Ja-ja Strachanel meg Sounessel!!:)

kroos 2009.01.05. 20:10:50

az volt amugy a legjobb valaha volt skot válogatott.

poolfanati 2009.01.05. 20:28:32

hát a skótoknak bizony azon a vb-n kevesebb pontjuk lett mint nekünk:D

Lojzi_ 2009.01.05. 20:42:42

Fergusonhoz:
Nekem valahogy furcsa, ha őt eredményes edzőnek nevezik. A világ leggazdagabb klubjával huszoniksz év alatt nyert trófeáit mások kisebb kluboknál néhány év alatt összehozzák.
Hitzfeld pl. 5 szezon alatt hozott le két győztes és egy vesztes BL döntőt, jóval szerényebb lehetőségekkel. Ráadásul a hazai bajnoki és kupagyőzelmeket is összehasonlíthatatlanul kevesebb idő alatt érte el. És ne mondjátok, hogy azért, mert a Bayernnek nincs konkurenciája, mert ő a Dortmundból is olyan csapatot csinált, akinek évekig nem volt és a Bayern bajnoki címeinek szórása is Hitzfeld alatt az egyik legsűrűbb. 7 teljes szezon alatt 5 bajnoki cím (Az összes elsőség negyede). Dortmundban 6 év alatt 2, de kieső helyen vettá át a csapatot 1991-ben és abból a pénzből épített BL győztes csapatot, amit a sikerekkel keresett meg.
De éppen nézhettem volna Ancelotti, Lippi, Mourinho, Capello, vagy egy tucat másik edző időarányos teljesítményeit. A helyzet az, hogy Ferguson szerintem inkább a középmezőnyhöz tartozik. Kis túlzással 22 év alatt bármelyikünk nyerne 2 BL-t a MU-val főleg két ilyen mákosat. A PL mutatója is 50% alatti. Ha ezt az Evertonnal csinálja, vagy a West Hammel, akkor tényleg jogos a hajbókolás és az örök életre szóló edzői megbízás is.
Ki tudja? Lehet, hogy a PL is egycsapatos hegemónia alatt nyögne, mint a Bundesliga, ha nem Fergie az edző, hanem egy tényleg zseniális szakember.

Ballackhoz:
Számomra az a legkedvesebb gólja, amit a Unterhachning-Leverkuen meccsen lőtt a saját kapujába a 34. fordulóban ezáltal segítve csapatát egy újabb ezüstéremhez, leendő csapatát pedig egy újabb aranyhoz.

avenger13 2009.01.05. 21:09:05

@popp:

olvasd végig figyelmesen miket írtam. nem írtam, hogy a bayernnek nem jut. csak azt, hogy nem sok. Azt is leírtam, hogy míg az említett csapatok tömve vannak világsztárral, addig máshol egy-kettő van csak. Riberyt Tonit kiemeltem mint ellenpélda. Azt írtam, hogy világsztár a saját nevelésből lesz általában. szerinted riberyn kívül kinek kéne a nagy csapatok közül klose, podolski, altintop, lucio, demichelis, borowski, zé roberto? esetleg scweinit lahmot vinnék, de ők saját nevelések, így nem tartoznak ide. tonit se sok nem olasz csapat szerette volna. szóval ennyit a nagy lolról... ballackot is a leverkusentől tudtuk nem külföldi csapattól megszerezni.

azt nem akarjátok megérteni, hogy a bayernnek nincs lehetősége cét, messit, ronaldinhot... igazolni, mert soha egyikük sem jönne ide. Nem tudnak a nemzetközi piacon érvényesülni, ezért igyekeznek legalább otthon. Abramovic pénzéből sem lehetne olyan csapatot építeni itt mint a chelsea, mert a német bajnokságnak jelenleg kisebb a presztízse, mint a spanyolnak, angolnak.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 21:58:54

@avenger13: Mondjuk Luciot már elég sokan vitték volna és Ze Roberto is kellendő lenne, ha fiatalabb volna. Podolskit folyamatosan elég komoly csapatokkal kapcsolatban emlegetik, volt már Juve, de nem egy PL csapat is, sőt még a Romával kapcsolatban is szóba került. A legnagyobb nevek meg nyilván nem a Bundásba mennek, de ezt ki vitatta?

mann 2009.01.05. 21:59:05

@Lojzi_: Meg is állna az írásod, ha a MU Ferguson érkezésekor már a világ leggazdagabb klubja lett volna. Nem az volt. A csapat inkább középszerű volt, eredményeit és pénzügyi lehetőségeit tekintve is.
SAF munkája nélkül nem tartana ott a MU ahol most van.
Nem tudom, hogy hány középszerű managernek sikerült volna ez? ;)
31 trófea az utóbbi 22 év alatt és ebből csupán kettő a ligakupa. Biztos sok ilyen klub van Europában.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.01.05. 22:03:38

Szerintem már az is hatalmas teljesítmény (a 31 trófea mellett), hogy ennyi időn át egy helyen tudott maradni.

És való igaz, 1986 előtt messze nem az volt a MU, ami most. Bajnoki címei túlnyomó többségét a klub Sir Alex-szel szerezte. (Mindjárt utána is nézek pontosan.)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.01.05. 22:06:11

No, tehát:

17 bajnoki címéből a MU 10-et Ferguson idejében szerzett.

A Ferguson-korszak előtti utolsó bajnoki cím 1965/66-os.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.01.05. 22:13:38

Bocsánat, 66/67-es. (Csak sikerült elfelejtenem a pontos számot tíz másodperc alatt.)

Érdekes különben böngészni a címereket:
transfermarkt.de/de/basic/12/2008/erfolge/uebersicht.html

avenger13 2009.01.05. 22:58:26

@popp:

igen. vitték volna, és meg ha nem lenne ilyen idős. ez az igazság. de mivel épp ilyen idős ezért nem kell. ilyen volnákat én is tudnék írni.

podolski esetében az az igazság, hogy én nem a romára gondoltam, és nem is a juvéra. Nem sorolom őket azon sztárklubbok közé klubbok közé, amikről fent írtam. Ezek a chelseea, Mu, liverpool, Inter, Milan, Barca, real. ezek közül ki vitte volna? igen a tottenham is. de én nem ezekről beszéltem. zé lelépett braziliába mégse kellett senkinek. luciot nem sokan vitték volna. esetleg páran.

azt hogy a legnagyobb sztárok nem a bundásba mennek azt pont te vitattad? ezzel:
""Ebből a tortából a bayernnek se sok jut, akiket ők nevelnek ki azok leginkább." - na ez aztán a lol!"

az pedig, hogy ennyi a saját nevelés az egy dolog ebből rensinget leszámítva a másik kettő esetleg lehet a "torta egy szelete". a többi játékos (riberyt meg tonit megint kivéve) nem kéne a fenti sztárkluboknak szóval nem a nagy torta részei. ha így értetted, én nem így gondoltam.

halareaal 2009.01.05. 23:20:40

avenger13:
"ezen kívül. félreértettél engem. nem a bajnokságon belüli monopol helyzetet vitatjuk. hanem azt, hogy pl. a realnak a teljes játékospiacra kiterjedően nincs akkora monopol helyzete, mint a bayernnek németoban."


nem, nem értettelek félre. én ezt a dolgot elég 1xüen látom. a Bayernnek igenis nagyobb, hogy azt ne mndjam mára már jóval nagyobb monopolhelyzete van csak Németoban, mint ami a Realnak világviszonylatban. tulajdonképpen azért, mert a Real nincs is monopol helyzetben. a Bayernnek Németoban nincs egy riválisa sem, ezt úgy látom ti sem vitatjátok. a Realnak viszont ott van kapásóbl Spanyoloban a Barca, Angliából a MU, Chelsea, Liverpool és talán az Arsenal is (Fabregas volt az egyik legfőbb kiszemelet a Madridnál és a Barcánál is, mégis meg tudták tartani). Olaszoból pedig a Milan, az Inter és a Juve. és akkor arról még nemis beszéltem, hogy mondjuk az Atletico, Valencia, Villarreal 3as is jóval közelebb van a Madridhoz, mind igazolások, mind játéktudás terén, mint a német ellenefelek a Bayernhez. szóval, azt gondolom nem kell részleteznem, mit jelent a monopolhelyzet, a nevében is benn van. ha egy klubnak van 6-7 közel egyenrangú ellenfele, az már messze nem monopolhelyzet. és igaz, hogy a Real valszeg a világ legnagyobb presztizsű klubja (ha ki lehet jelenteni ilyet egyáltalán), de ez jelenleg nem érvényesül átigazolások terén, mondjuk a Chelseahez képest. a galaktikus korszakban még megvolt a monopolhelyzet, ma már nincs.

végezetül még annyi, hogy bármennyire is hajtogatjátok, ha most a Real és a Bayern kezdőcsapatát kéne összehasonlítani, még én sem látom azt az elsöprő madridi fölényt, amiről beszéltek, gondolom akkor ti meg negyedannyira sem.

halareaal 2009.01.05. 23:28:44

kroos, Huntelaarékat nem brahiból vettük, hanem mondjuk azért, mert a szezon (legalábbis a hazai szezon) egyik, ha nem a legfontosabb meccsére 4 olyan Castilla játékost kellett kényszerből nevezni, akik még pályára sem léptek a Madridban. az egyikük ugye be is állt. azt, hogy Huntelaar kaliberű támadó jött, meg az indokolja, hogy vNistelrooynak nem elképzelhetetlen, hogy ezzel a sérülésével véget ért a pályafutása.


avenger13:

a Ronaldos elgodolásod sztem sántít. ha mondjuk előtte Kaká odaigazolt volna, akkor azt modnom, oké igazad van, de így nem. vagy szted egy kategória Fabregas helyett Diarra? Villa helyett a fiatal Higuain (vagy akár a mai)? Kaká helyett Gago? Silva helyett DRenthe? Cannavaroékról már beszéltem, az olasz egy másodosztályba tartó csapatból kb bármilyen komoly ajánlatra ment volna 30+évesen, Nistelrooyt szinte kivágták a MUból, Robben meg Robben, még az átigazolása alatt is végig sérült vlt egész nyáron.

avenger13 2009.01.05. 23:39:35

@halareaal:

én ezt nem látom ilyen egyszerűen. pont ebből fakad a monopol helyzete a realnak, mivel "valszeg a világ legnagyobb presztizsű klubja ". ezért csak addig lehet cét megtartani, amíg le nem jár a szerződése, mert madridba vágyik. az meg teljesen egyértelmű, hogy a juve nem ellenfél jelenleg. a bajnokság erőssége teljesen más kérdés, azt te sem gondolod komolyan, hogy atleti ellenfele lehet a realnak igazolások terén. a monopol helyzet abból fakad, hogy cé is az övék lesz... sőt a legtöbben. nem azt mondom, hogy mindenki, de elég ha csak az aranylabdásokat nézzük. a bayernben sem játszik se diego, se van der vaart. kivételek mindig vannak, de nem sokan.

a keretek összehasonlítása a sok realos sérült miatt kevésbé érdekes. épp rosszabb évük van. de máris elkezdték verni a pénzt. hamarosan jön az újabb galaktikus éra.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.05. 23:41:08

@Csöncsön: "És való igaz, 1986 előtt messze nem az volt a MU, ami most. Bajnoki címei túlnyomó többségét a klub Sir Alex-szel szerezte." - a United bizony Anglia egyik legpatinásabb és legjelentősebb klubja volt Fergie érekezése előtt is. Főleg az általad citált hatvanas években, amikor a '67-es bajnoki cím után 68-ban megnyerték a BEK-et is. Ráadásul abban a csapatban két aranylabdás játszott egyszerre. A hetvenes-nyolcvanas évek a Liverpoolé évtizedei voltak Angliában, de a Notthingham Forrest és a Villa is nyert BEK-eket. A United viszont UEFA kupás helyekre gyakran odaért, hogy mást ne mondjak a '84-ben - és most Monti meg spori könnyekig hatódik - épp a Vidi verte ki Brian Robsonnal és Norman Whiteside-dal fölálló vörös ördögöket.

Fergie érkezése előtt volt egy rosszabb év, de a MU jelentős csapat volt akkor is.

@avenger13: Végre kikristályosódóban a kompromisszum. Ha jól értem azt állítod, hogy a chelseea, Mu, liverpool, Inter, Milan, Barca csábítóbb célpont egy játékosnak mint a Bayern, viszont a Juve és a Roma már nem. Akkor a Bayern München ott van európa tíz legjobb piaci pozícióban lévő csapata között és azt már el is ismerted, hogy Németországban monopol helyzetben van. Ha így gondolod, úgy nagyjából egyetértünk, bár én nem biztos, hogy a Juve elé sorolnám a bajorokat. De sírdogálni így sincs nagyon oka a Bayern szurkolóinak.

avenger13 2009.01.05. 23:53:48

@halareaal:

igen írtam hogy vannak kivételek. azért az sem véletlen, hogy cannavaro a realban kötött ki. a realnak spanyolhonban van a legnehezebb helyzete, ez igaz. silva, villa, fanregas spanyol, és villa máshova sem ment ahogy fabregas is maradt. de ezek a kivételek. rvn pont a bayern helyett választotta a realt. érdekes módon, pedig nem hinném, hogy ha már annyira küldték, a bayern nem felelt volna meg neki.

halareaal 2009.01.06. 00:01:14

"ezért csak addig lehet cét megtartani, amíg le nem jár a szerződése, mert madridba vágyik."

és? addigra lehet hogy a top20ban sem lesz. az a lényeg, amit nem látsz be, hogy nem a világ legjobbjai érkeznek a Madridba, és főleg nem a világ legjobb formában lévő játékosai. mint pl Kaká tavaly, vagy idén Villa. az aranylabdásokkal hiába jösz, mondom az a galaktikus korszak volt, akkor igaz volt, amit mondasz ezt már elismertem. azóta aranylabdás Cannavaro, ő aztán bombaigazolás volt...(pedig én télleg szeretem) asszem 11 m euró körül mozgott az ára.
hogy van akkor az, hogy a Madrid legjobb, vagy legrespektáltabb játékosai ma a sérült vNistelrooy, aki itt nyerte vissza a formáját, a saját nevelésű Casillas, és a drágán, viszont gyakorlatilag nemzetközi sznten teljesen ismeretlenül ideszerződő Sergio Ramos. de még Sneijder és Robben sem voltak mérhetők Céhez vagy Figoékhoz és hasonlókhoz, amikor ide igazoltak, és ugye most sem azok.
szóval teszem azt, az említett 3 játékost nem számítva kit tartasz jobbnak Riberynél, vagy akár egy jó formában lévő Toninál?
egyébként a kezdők (nem a keret, az most a Bayernnél télleg elég sovány) összehasonításánál úgy értettem, az alapcsapatot vedd madridi részről RvN De la Red és Diarra kivételél, mert ők már idén nem lesznek.


"azt te sem gondolod komolyan, hogy atleti ellenfele lehet a realnak igazolások terén."

ugyan nem egyenrangúak, de azért ellenfélnek lehet őket tekinteni ha másért nem azért, mert tavaly ők is bőven 100m euró fölött költöttek. egyébként Aguerot és Maxi R.-t gondolkodás nélkül átemelném a Realba akár a kezdőbe is, de még van legalább 6-7 játékosuk, aki beférne a keretbe.

jah még annyi (ez egy kifogyhatatlan téma nekem:), hogy talán az sem véletlen hogy az új csapat építésénél, mivel látjuk hogy a pénz megvan inkább veszenk Gagot, Higuaint, Marcelot, Drenthét, csupa 21 év alattit, meg másokat, pedig ők is olyan kúrva drágák mivel a Madrid a vásárló, hogy ilyen nevek árából röhögve összejöhetett volna, az a 150-200m euró, amit ha valóban felajánlanak, akár még Messit is ki tudnák vásárolni vele az ősi riválistól, nemogy Kakát vagy Fabregast.

avenger13 2009.01.06. 00:05:20

@popp:

igen popp az lenne lényeg, amit a válasz első részében írtál. nem soroltam én se a juve és se a roma elé, sőt sehova nem soroltam a bajorokat csak ezen klubok mögé. azt eddig is elismertem, hogy a bayern németorszagban kiváltságos helyzetben van. én a real monopol helyzetével vitatkoztam. és hogy kié nagyobb.

avenger13 2009.01.06. 00:22:11

@halareaal:

ilyet én is tudok. hogy riberyt meg tonit leszámítva ki jobb mit tudom én kinél... ez nem érv. :)

az alapcsapatot is véve akikbe beletartozik rvn is, csak sérült. ribery is az volt nem ez a lényeg. a madrid azért igazol ilyeneket, mert most cét nem tudja megszerezni. de villát és cét és silvát és fabregast is meg akarták, szóval azért ilyen a csapat, mert egyelőre ennyire telik, nem azért mert ennyit akarnak. én csak azt magyarázom, hogy hamarosan sikerülni fog nekik. az idei rossz évét a realnak elismerem, de nem fog ez sokáig tartani...

kroos 2009.01.06. 07:57:20

hala ,,jóval nagyobb monopolhelyzete van csak Németoban, mint ami a Realnak világviszonylatban"
igen de 1 országban monopolnak lenni meg több mint 200-nak majdnem az lenni ...nem ugyanaz.

kroos 2009.01.06. 07:58:26

,,68-ban megnyerték a BEK-et is. Ráadásul abban a csapatban két aranylabdás játszott egyszerre."

3 az.best,law,charton.

kroos 2009.01.06. 08:05:09

Visszatérve a posztunkhoz.
Mitöl lesz valamiböl nagy csapat.Tradició,szurkolók,eredmények.
1,Tradicioi akinek nincsennek annak lehetnek,5-10-év mulva vagy 20.
2,szurkolok/eredmények.nyilván egy csapat ha nyer többen kedvelik meg.Ezért van több pl valencia drukker mint osasuna.
De!pl a newcastle 50 éve nem nyert semmit és mégis folyamatosan 50ezer ember elött játszanak,és óriási a szurkoloi bázisa.
Vagy!! Az Ndk kirakat csapata a Dinamo Berlin sorozatban nyert vagy 10-15 bajnokságot,mégis utálta öket mindenki.(ennek megvan az oka-posztért kiáltó dolog).

kroos 2009.01.06. 08:09:14

popp ,,a chelseea, Mu, liverpool, Inter, Milan, Barca csábítóbb célpont egy játékosnak mint a Bayern, viszont a Juve és a Roma már nem. Akkor a Bayern München ott van európa tíz legjobb piaci pozícióban lévő csapata között"

Igen ez igy van.A vita abban lehet köztünk hogy mi ezt a poziciot hogyan érjük el (csak a bundásból igazolhatunk,kevesebb pénzböl,behatárolt lehetöségekkel), addig pl a chelsea hogyan éri el.

kroos 2009.01.06. 08:14:01

Hala
,,ha most a Real és a Bayern kezdőcsapatát kéne összehasonlítani, még én sem látom azt az elsöprő madridi fölényt"

Hát erröl beszélünk.Ez a ti lehetöségeitekhez képest öngól, és óriási kritika.

mann 2009.01.06. 09:15:17

A MU 69-től SAF érkezéséig lejátszott 18 idényben 10 alkalommal nem fért be a legjobb nyolcba sem. 74-ben még az első osztályból is kizúgtak.

kroos 2009.01.06. 09:17:19

Igen erröl olvastam.sokan szegény Best nyakába varják aki tul. képpen 27 évesen felhagyott a profi futballal.

kroos 2009.01.06. 09:18:38

aztán jött a Hilsboro-i tragédia ami a Mu-t a leggazdagabb klubbá tette.Idöben ez pont egybeesik a bajnoki cimekkel.kb.

mantegna 2009.01.06. 09:47:37

Miért a Hillsborough miatt lett a MU a leggazdagabb csapat. Tudsz erre adni valami magyarázatot is?
Ha a statisztikákat nézzük 1964-65-től gyakorlatilag folyamatosan a MU-nak volt a legnagyobb nézőszáma. Egyszer kétszer tudta egy két csapat néhány ezer nézővel beelőzni, viszont fordítva a MUnak voltak olyan szezonjai, melyben több mint 10000 nézővel több látogatta a mérkőzéseit, mint a másodikét. Miért éppen egy 1989-es esemény tette a leggazdagabbá?

kroos 2009.01.06. 10:01:50

A Hillsboro után a kormány érthetö módon,változásokat akart.
Ennek a következménye lett a hires Taylor jelentés,amelynek egyik folyománya lett
az állóhelyek betiltása mert a 100 éves stadionok nem birták a terhelést.Mivel a bevételek jelentös része ezekböl a jegyekböl állt sok klubnak,igy ez anyagilag a csöd szélére sodorta öket.a Mu-nál viszont már akkoriban is a legtöbb ülöhelyvolt angliában és ök tudtak átállni a leghamarabb.
Esetlek olvasta valaki Hornby-fociláz cimü müvét? Ö is ir erröl.
Szóval aki egyszemélbyen SAF-nak tulajdonitja a mu sikersztorit az téved.Ö remekül használja ki az adottságokat ez tény.

kroos 2009.01.06. 10:10:43

találtam egy konkrét wolvs-os példát.
,,Az 1989-es Hillsborough-katasztrófa utáni Taylor-jelentés kimondta, hogy minden nagyobb stadiont biztonságosabbá kell tenni, tehát csak ülőhelyek lehetnek bennük. Ezt megelőzően a Molineux 60 000-nél is több szurkolót volt képes befogadni, az átépítések után ez 28 525-re csökkent."

mann 2009.01.06. 10:29:05

A klubnak már a 60-as évek óta voltak nagyszabású tervei az Old Trafford ülőhelyekkel történő beépítésére, a Taylor-jelentéstől függetlenül.
1989 után Sir Alex összesen öt játékost igazolt az 1992-es bajnoki címig.
Valóban nem csak rajta múlt, hogy a MU-ból mára a világ legtöbbet érő klubja lett, de, hogy nélküle nem így történt volna az nagyon valószínű.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 12:47:56

@kroos: "csak a bundásból igazolhatunk,kevesebb pénzböl,behatárolt lehetöségekkel" - ühüm, talán Van Bommel, Toni,Ribery,Sagnol vagy De Michelis is a bundásból jött? Aztán a világ legtöbb klubja földhöz verné a seggét olyan kevés pénztől és behatárolt lehetőségektől, milyenekkel a Bayern bír. Épp ezért nem is értem a sírás-rívásotokat, mikor a salátástál szinte hitbizományotok

Hogy néha nem tudtok megtartani egy-egy sztárt? Na bumm! Mit szóljanak a Porto vagy Leverkusen szurkolói, kiknek Bl-gyöztes illetve -döntős csapatait szinte a siker szúrásában szertekapkodták? Vagy mit szóljak én mikor azt látom, hogy jó játékosainkat (Chivu, Mancini) a legnagyobb riválisnak vagyunk kénytelenek eladni? De mit szóljon a világ legtöbb csapatának egyszeri szurkolója az nst-s Bayern frakció, de bezzeg a Madrid kezdetű rinyálására? - szerintem csak röhögni tud rajta.

kroos 2009.01.06. 12:52:48

tegnap nem azt mondtad hogy kiszállsz?

kroos 2009.01.06. 12:57:54

sikerült kiragadnod a szövegböl egy részt amit kedvedre kiforgathatsz.

,,popp ,,a chelseea, Mu, liverpool, Inter, Milan, Barca csábítóbb célpont egy játékosnak mint a Bayern, viszont a Juve és a Roma már nem. Akkor a Bayern München ott van európa tíz legjobb piaci pozícióban lévő csapata között"

Igen ez igy van.A vita abban lehet köztünk hogy mi ezt a poziciot hogyan érjük el (csak a bundásból igazolhatunk,kevesebb pénzböl,behatárolt lehetöségekkel), addig pl a chelsea hogyan éri el."

igy azért más aspektusban van a dolog nem ?

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.06. 13:17:40

@popp: "talán Van Bommel, Toni,Ribery,Sagnol vagy De Michelis is a bundásból jött?"

azért ez így csúsztatás. Tonit és Ribéryt nem érdemes emlegetni, mert mindenki mondta már, hogy kivételek, ahogy az valamennyi csapatnál van. pl Totti a Románál nonszensz, hogy nem ment még el normális sikerekre is esélyes csapatba. meg még van száz ilyen.
de igazából Ribéry az egyetlen kivétel, Toni 30évesen jött és csak a firenzei szurkolók miatt nem az inter és a milan közül választott, hanem inkább külföld. onnan senki nem vitte volna, legalábbis annyira nem, hogy azt megszellőztesse a sajtó. vanBommel a Barca kidobott szemete volt, kb mint Oddo. nagyszerű, hogy aki 29 évesen (oddo 32) nem fér be máshova, jön ide.
Sagnol monacóból jött - sztárt utoljára akkor igazoltak onnan, amikor giuly eljött a barcába. (nem keresem vissza, de tuti enyhén más áron, lévén, hogy sagnol nem volt sztár az igazoláskor, MÉG VÁLOGATOTT SEM, giuly MINDKETTŐ). mást nem tudok, de ha van, jöhet.

Demichelis, az általad belga származással felruházott argentin pedig kemény 4, vagy 5 milláért. Zaccardo 8 millába volt a farkasoknak.

azaz ezzel a mondattal belekötni ebbe kb olyan, mintha leugatnánk a diósgyőri nyavalygást, mert tele vannak szerbekkel és afrikaiakkal

avenger13 2009.01.06. 13:19:27

kösz mocsing, már épp írni akartam :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 13:19:46

@mocsing: de ha Olicsot -ahogy mondtad - nem elhoztátok, hanem magától jön, mert lejárt a szerződése, akkor Chelsea sem szipkázta Ballackot, hanem a jó Mihály ment oda." - ha már csúfondároskodunk szakikám.

@kroos: te a Chelseare irigykedsz, az összes német klub, meg a világ még vagy ezer klubja rátok is, csak bedobtam az utóbbi aspektust is. Amúgy meg, csókolom a bőrgatyátok kantárját!

avenger13 2009.01.06. 13:30:55

@popp:

igen, de mindig riberyvel, és a mindenkit leigazoltok és elszívjátok a levegőt mindenki előllel jöttök, ami nem igaz.
Igen, csak míg Ballack a Münchennel is elérhetett volna valamit, addig a fafejű német, jó nekünk a bundes, és a kupa dumával, nem erősítenek, így olicnak semmi esélye nincs a hamburg színeiben semmilyen komoly nemzetközi eredményre.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.06. 13:32:16

@popp: óó, 'szakikám'. elegáns.

csak mi figyelünk is arra, amit mondunk. senki nem mondta, hogy Ballackot elszipkázta a chelsea, azt mondtuk, hogy nem tudtuk megtartani. ami tény. a monopolintézményekre nem jellemző, h szopnak. ja, kérem, hogy a saját cellámban én vagyok a király, de a folyosón már megbasznak? kicsit átértékelendő a monopólia mint megállapítás, ha napi szinten kell a folyosón grasszálnom.

(egyébként fingom nincs, h ez, amit most írtál, hogy jött ahhoz, amit én írtam, de ez legyen a legnagyobb gondunk.)

de én reagáltam - azt mondd, hogy szerinted fentiek fényében még mindig jó ötlet-e sagnollal, bommellel és a különös felmenőkkel rendelkező demichelissel jönni

kroos 2009.01.06. 13:33:35

@popp: azért más nem maradni egy leverkusenben,meg más nem maradni egy bayernbem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 13:39:57

@mocsing: "Demichelis, az általad belga származással felruházott argentin pedig kemény 4, vagy 5 milláért. Zaccardo 8 millába volt a farkasoknak." - ki mondta, hogy belga Demichelis, csak úgy írtam le a nevét , ahogy ősei mielőtt Argentínába vándoroltak volna ;-).

"azaz ezzel a mondattal belekötni ebbe kb olyan, mintha leugatnánk a diósgyőri nyavalygást, mert tele vannak szerbekkel és afrikaiakkal" - persze ez a mondat a nagyobb baromság, ezt tudod te is, tudom én is ...

Egyszerűen arról van itt nagyba' szó, hogy a világ gazdaságilag tíz legerősebb klubjához tartozó, ráadásul hazájában abszolút egyeduralkodó egylet szurkolói sirdogálnak itt napok/hetek óta, hogy mennyire szar nekik. Na ez a nonszensz apukám!

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.06. 13:44:27

@popp:
"persze ez a mondat a nagyobb baromság, ezt tudod te is, tudom én is ..."

én azt tudom, hogy a demagóg megközelítésen alapuló baromságra hasznos rávilágítani egy másik demagóg baromsággal, amely talán felér hozzá, talán nem, csak én nem komolyan mondom, míg te igen.

kroos 2009.01.06. 13:53:32

popp,,a világ gazdaságilag tíz legerősebb klubjához tartozó, ráadásul hazájában abszolút egyeduralkodó egylet"
ez igaz.igy van,nem vitatja senki.Nem ez a gondunk.
hanem az hogy te nem látod hogy mig abráék easy modban nyomják ezt a játékot mi meg hard-on.

avenger13 2009.01.06. 14:02:44

@popp:

másrészt, nem sírdogálunk. a véleményünket fogalmazzuk meg. és még mindig nem a fenti gondolattal vitatkozunk, mármint a "a világ gazdaságilag tíz legerősebb klubjához tartozó, ráadásul hazájában abszolút egyeduralkodó"

Strigo 2009.01.06. 14:42:07

@Lojzi_: Eddig tartottam magam ahhoz, hogy nem szólok komolyan a Ferguson-vitába. Egyrészt, mert az eredményei magáért beszélnek, másrészt nem offolok szét másról szóló bejegyzéseket (előre is elnézést). De amit írsz az kőkemény baromság.

"Nekem valahogy furcsa, ha őt eredményes edzőnek nevezik. A világ leggazdagabb klubjával huszoniksz év alatt nyert trófeáit mások kisebb kluboknál néhány év alatt összehozzák."

Példákat is soroljál, ne csak a levegőbe beszélj. Az, hogy a United ma a világ egyik leggazdagabb klubja, nagyrészt Sir Alexnek köszönhető. A körülményeknek is, igen, de ehhez kellett a manager aki kihasználta a 90-es évek elejének angliai és európai focireformját. A premiership és a BL meghatározó edzője, mindkét sorozatban ő ült legtöbbször a kispadon. Hogy mindezt már 23 éve csinálja, az annak köszönhető, hogy bíztak benne, meg az Old Trafford különben sem az a hely, ahol ész nélkül rúgdossák ki az edzőket.

"Hitzfeld pl. 5 szezon alatt hozott le két győztes és egy vesztes BL döntőt"
Ha jobban utánaszámolsz, 14 szezon az az 5 :)

"De éppen nézhettem volna Ancelotti, Lippi, Mourinho, Capello, vagy egy tucat másik edző időarányos teljesítményeit."
Capello és Lippi tényleg a legnagyobbak közé tartoznak, Mourinho is jó úton halad, de Ancelotti (1 bajnoki cím 10 szezon alatt) és a tucatnyi másik edző (kik is?) hogyan kerülhetnek a legsikeresebb edző elé a rangsorban? Az időarányos teljesítmény pedig engem politikai mellébeszélésekre emlékeztet.

"A helyzet az, hogy Ferguson szerintem inkább a középmezőnyhöz tartozik. Kis túlzással 22 év alatt bármelyikünk nyerne 2 BL-t a MU-val főleg két ilyen mákosat"

A két "mákos" BL-t veretlenül nyerte a United, és nyilván a többi 30 trófea is kizárólag a szerencsének köszönhető, és a középszerűségnek.

Már vagy 15 éve vagyok Manchester United drukker, sosem láttam olyan csapatot, aminek ne Ferguson lett volna az edzője, sőt olyan játékost sem, akit ne ő igazolt volna a klubhoz. Mikor átvette a csapat irányítását, te még a matchboxokat tologattad a homokozóban, Abramovics párttitkár volt, Maldini meg U-21-es válogatott. Azóta nem kevesett változott a játék maga, a környezet, a média, a pénzügyi háttér, és még sorolhatnám. Ferguson mindig tudott alkalmazkodni, sőt sokszor egy lépéssel a többiek előtt járt. Voltak rossz igazolásai (azért minden rosszra jut három jó), rossz meccsei, elbukott címei, de ilyen hosszú idő alatt ez természetes. Lehet őt utálni, de nem elismerni hogy a legnagyobbak közé tartozik, az hozzá nem értésről tanúskodik.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 14:52:18

@mocsing: mármint ugye ez az egész azzal a demagóg baromsággal indult, hogy szegény Bayern csak Németországból tud igazolni és a tetszetős DVTK-s böffeneteddel fejeződött be.

@kroos: Most miért jössz nekem Roma drukkernek, hogy Abráék miként nyomják, mintha a szívem csücskei lenének a kékek, épp elég nagy görények ők is, ugyanakkor sajnos így megy ez. Bár ha igazak a hírek most bajban van Abramovics is. Egyébként meg mindennek ellenére őket is meg lehet zúzni, amint ezt az Olimpicoban be is bizonyítottuk.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 14:55:47

@avenger13: "másrészt, nem sírdogálunk. a véleményünket fogalmazzuk meg. és még mindig nem a fenti gondolattal vitatkozunk, mármint a "a világ gazdaságilag tíz legerősebb klubjához tartozó, ráadásul hazájában abszolút egyeduralkodó" - akkor viszont nincs közöttünk vita ;-). maximum ellentétes érzelmeket táplálunk a klub iránt.

kroos 2009.01.06. 15:06:08

@popp: tölem privátban kapod.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.06. 15:07:57

@popp: az, hogy a meghatározó játékosaink általában a bundásból jönnek, tény. (itt lehet kiverni arra, hogy elszipkázzuk a riválisok legjobbjait). senki nem gondolta úgy, hogy kizárólag onnan, ez egy klubra sem igaz. (ld. dvtk) ha te erre azzal jössz, hogy de az anno a válogatott közelében sem járó sagnol és demichelis is külföldről jött, meg a páros lábbal kirúgott harmincéves bommel is, akkor az pont akkora baromság (nem mellesleg demagógián alapul), mintha a dvtk anyagi helyzetére azzal jönnél, dehát a fasza futballal rendelkező afrikából és szerbiából is jönnek ide spílerek.

mintha legalábbis az lenne a lényeg, hogy tud-e bármilyen klub külföldről vásárolni. mint a dvtk példája is mutatja, külföldről venni nem nehéz, aktuális sztárt venni nehéz.

avenger13 2009.01.06. 15:12:09

@popp:

rendben popp megegyeztünk. az ellentétes érzelmeidet valahogy megsejtettem... :)

kroos 2009.01.06. 15:25:43

avenger,mocsing, mit szolnátok ha most felkerekednénk és megkeresnénk popp-ot....csak azért hogy személyesen kérhessen bocsánatot a butaságokért amiker irt:)

kroos 2009.01.06. 15:27:40

De legalábbis ha lesz NST torna akkor mi legyünk ellene,és ahogy László cs. mondaná ,,törjük a játékot:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 15:37:04

@mocsing: persze-persze a rövid gatyát is ki lehet térdelni, meg Toni és Ribery sem kulcsjátékosok a Bayernben és az FC Barcelona is a szerb FC Obilics vagy Spartak Subotica szintjét nyaldosó csapat.

Toni persze azt mondta, hogy a Fiorentina ellen nem akar játszani (az idei Bl-ben csak összejött), az igazság viszont az, hogy sem az Inter, sem Juve nem adott volna annyi fizetést neki, mint a bajorok. Azt meg én sem vitattam, hogy általában Bundásból igazoltok és akkor itt kezdődhetne az újabb kör... "Hogy azt az orgonasíp mellett nevelkedett bőrgatyás, kajlakucsmás, darutollas kutyaúristenit a világnak!"

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.06. 15:51:07

@popp: hát ennyi. te tudod, hogy milyen szerződést tolt az orra elé a milan, az inter (ezek ugye köztudottan tudnak mértéket tartani fizetés terén, főleg utóbb pl Ibra esetében...12 milla talán évente?) és a juve, pláne milyet a Bayern. én csak azt tudom, mit nyilatkozott Toni, a Fio elnöke és azóta is imádják firenzében.

előnyben vagy. itt jön ki, hogy nekem csak a látszat van, de te ezek szerint a tárgyalóasztalok mellett ülsz.

Ribéryt, látom, nem unod. (aki persze még mindig csak az öthatoda Pepének, de ez egy újabb forduló lesz)

kroos 2009.01.06. 15:55:10

,,még mindig csak az öthatoda Pepének"...vagy veron-nak....vagy crespo-nak......

avenger13 2009.01.06. 15:55:16

@kroos:
nem érdemes. mert utána is folytatja majd a szemét bőrgatyások mindig sírtok, semmi nem elég jó nektek, pedig annyi a pénzetek, hogy az egész világot megveszitek... :)

Dr Zoidberg 2009.01.06. 15:57:04

Szerintem lassan áttérhetnétek már a fentebb emlegetett hannoveri támadójáték boncolgatására. :)

Nem volt már kicsit sok a bajor önsajnálatból, és az antibajor kekeckedésből? És persze, mint oly gyakran, én úgy érzem, mindkét oldalon ott van az igazság.
A legnagyobb igazság viszont valóban az, hogy egy ennyirejó helyzetben lévő (gondolok itt a honi futballban betöltött egyeduralkodói és az általánosan remek anyagi helyzetre), és ennyirenagyon eredményes csapat híveinek nyavalygása, mint a Bayern, az valóban visszatetszést kelt az olyan csapatok híveiben, amelyeknek egyszerűen esélye sincs hasonlóan remek helyzetbe kerülni, ill. hasonlóan eredményesnek lenni az elkövetkezendő egy-két évtizedben. Márpedig ilyen csapatból van több. Sokkal.

Csók:

A Svábcigány

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 16:00:05

Mondjuk a Bayernnél a kezdőbeli helye is garantált volt a jó Lucának, az Interben meg a Milanban viszont annyira nem.

avenger13 2009.01.06. 16:01:10

@popp:

senki nem mondott ilyet. de te két játékosra hivatkozva általánosítasz az egész csapatra, ami persze kis kapufákat, és lecsúszott nagy melléket szül. Azt nem tudod, hogy az olaszok mennyit akartak toninak fizetni. a többi példa is sántít, hiszen sagnol, micho a bayernben lett játékos addig a nevüket se nagyon hallottad. a többi vétel, vagy ingyen ide szerződő játékosról meg annyit, hogy nem hívta őket senki sem a nagy csapatok közül szóval nem kellettek senkinek, így nem számítanak a sztárigazolások közé.

ribery egy kivétel, de csak egyetlen. ahogy a rómában totti, ahogy ezt már írtuk.

kroos 2009.01.06. 16:02:42

öngól Popp!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
és még nem is érzed szerintem hogy miért.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 16:15:08

@kroos: Öngól bizony, mikor vitattam én, hogy vannak a Bayernnél anyagilag, presztízsben és hál' istennek játékban is jóval erősebb csapatok. Olyan viszont nincs, amelyik - és ezt mondom századszor, mert az én állításom csak ennyi - saját hazája piacán ekkora erőfölényben volna! És ez elég sok előnnyel jár nemzetközi szinten is, amit meg te nem vagy hajlandó belátni.

Most azonban már tényleg befejezem.

avenger13 2009.01.06. 16:26:24

@Oyle:

off

nem értem, miért kell állandóan nyavalygásnak titulálni a véleményünket, ha az éppen nem egyezik tiétekkel. senki nem írta, hogy jajj miért nincs annyi pénzünk mint bill gatesnek...
az hogy a bayern nem tudja megvenni mondjuk cét az tény, és nem nyavalygás. és ezt így is próbáltuk tálalni. nem sajnáltattam a bajorokat sem egyáltalán. ennyi erővel te meg azon nyavalyogsz, hogy én leírom a véleményem.
és ha megbocsátod akkor a nekem nem a minden évben félgőzzel megnyert bajnokság számít csak, hanem a bl szereplés is. ahhoz pedig játékosok kellenek. tudom hogy a legtöbb klubnak nincs esélye sem erre, de lehetne. a stuttgart sem egy szegény kisemmizett csapat, nyugodtan nekikezdhetnének az építkezésnek, csak nem akarnak, mert ugyanazon a szinten vannak ebben mint a hamburg, és nem látják be, hogy erre szükség van. ezért kicsi a bundes presztízse... ezt már milliószor leírtam, de látom még mindig nem jött át. ez nem a bayern hibája.

off

halareaal 2009.01.06. 16:29:16

kroos és a többiek, az egész teljesen máshogy indult. nem azért kezdtetek el panaszkodni, mert a Real, a Chelsea meg a többiek erősebbek a világpiacon, mint ti. hanem, a Hoffenheimre kezdtetek panaszkodni, értitek, a Hoffenheimre. mégpedig ugyanúgy, ahogy a Chelseare meg a Madridra, hogy a pénz így meg úgy, ilyen körülményekkel könnyű (még akkoris, ha a játékukat és a teljesítményüket elismertétek). tekintve a Bayern németo-i monopolhelyzetét, én ezt kb nevetségesnek találtam, ezért jöttem elő, hogy ez olyan, mintha én panaszkodnék a Bayernre madridistaként. aztán ezt visszafordítottátok, és már olyanokat is látok, hogy igazából ez a Madrid még mindig galaktikus, noha legnagyobb sztárja a saját nevelésű kapusa. (jelenleg egyébként a Bayernnél még olyan saját nevelésű húzóemberek sincsenek, mint Raul vagy Guti, az 1. és 2. csk, csak ha már ez gyakran szóbakerül)
eszemben sincs a Madridot sajnálatra méltó csapatként bemutatni, vagy ilyesmi, de azért eléggé eltúlozzátok itt az arányokat. Ribery pl kivétel, igaz, olyan kivételes igazolás, amilyenből a Realban sincs 2nél több.


"de villát és cét és silvát és fabregast is meg akarták, szóval azért ilyen a csapat, mert egyelőre ennyire telik, nem azért mert ennyit akarnak."

pontosan, egyelőre ennyi tellik. erről beszélünk. az akaratért nem lehet őket hibáztatni, mintha úgy érezném ki a szavaitokból (najó már konkrétan mondtátok is), hogy ti is erősebb pozíciót szeretnétek a jelenleginél, ha nem is Abramovics mintájára. azt meg ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy a Real Madrid egy napon említhető ilyen szempontból a Chelseavel, vagy akár mostmár a Man Cityvel.

avenger13 2009.01.06. 16:33:01

@popp:

még egy szóra. a saját hazája piacán ekkora erőfölényben van az egy dolog, ezt nem vitattam, és talán kroos sem. amivel vitatkoznék, és nem nyavalyognék, az az, hogy ez óriási előny nemzetközi szinten is. az lenne, ha a bayernnek spanyoloban vagy angliában lenne ekkora monopol helyzete. de ahogy azt már megbeszéltük a német bajnokságba nem jönnek a nagy sztárok, ezt te is aláírtad, így ez nem jelent előnyt nemzetközi szinten, legalábbis nem azokkal a klubokkal szemben, akik az általam már említett 10 csapatnyi tortából 5en kiharapják a 9 csapatnyi részt. ld. inter, milan, real, barca, mu, chelsea, liverpool (megint az arány a lényeg, tudok számolni és tudom, hogy nem 5 csapatot soroltam fel). ha akkora jó lenne ez a helyzeti előny, akkor ezek a klubok sorban állnának olicért stb., hogy nehogy a bayern ezt a hatalmas előnyt kihasználva porig alázza őket a blben. az a helyzet, hogy a bayern csak csapatként tud valamit elérni, és ez sikerült is. ez az amit irigyeltek, de én csak örülök neki, hogy van mit. :)

avenger13 2009.01.06. 16:42:19

@halareaal:
nem a hoffenheimre panaszkodtam. csak a hoff körüli hurrá hangulatot próbáltam csökkenteni. mert igenis kellett a pénz ahhoz, hogy ezt így meg lehessen csinálni. és ha eredményt is akarnak (mert a jelenlegi kerettel nehezen lesz hosszú távon) akkor a továbbiakban is szükségük lesz a hopp féle tőkeinjekcióra. ti meg a semmi pénzből legnagyszerűbb csapaton áradoztok (szerintem ez nevetséges). mi csak azt állítottuk, hogy ez nem igaz, és nem mondtuk, hogy annyit költenek mint a chelsea.

raul, guti mint húzó ember. ez vicc :) a jelenlegi realnal húzóemberek nincsenek. raul csere, csak huntelaar érkezéséig fog játszani. lahm saját nevelés basti saját nevelés, és igaz hogy ott van ribery toni, de kellenek ők is, és a kiesésükkel nem jó a csapat. ha jönne cé, nem gondolod hogy guti lenne a húzóember ugye?

másrészt, én nem csak azt állítottam, hogy cé pl csak azért nincs madridban mert a szerződése nem engedte. szóval nem is a játékoson és nem is a madridon múlik a dolog, tehát az ennyire telik sem igaz, csak fergie nem enged. ezt ismerd már be kérlek. a madrid ajánlatai és cé nyilatkozatai alapján.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 16:56:08

@avenger13: Azért nagy előny, mert bármennyire utálom a német futballt, még mindig kitermel tehetségeket, ezt jelzi az utolsó két világverseny válogatott teljesítménye. Ezeknek a tehetségeknek nyolcvan százaléka bizony a Bayernnél landol, ha a padon, hát a padon. Azonkívül ma már kisebb Bundás csapatoknak is (a Stuttgartnak vagy a Leverkusennek már tíz éve) kiváló megfigyelő hálózata van Dél-Amerikában, az ott felfedezett gyöngyszemek közül is sokan a Bayernben kötnek ki.

Ehhez képest a nagy Real képtelen megszerezni a spanyol európa-bajnok garnitúra nagyjait, akármennyire kepeszt értük. Az még csak érthető, hogy a jó kondíciókkal rendelkező angol Arsenal vagy Liverpool nem engedi Fabregast, Xabi Alonsot vagy Fernando Torrest (utóbbi ráadásul ős-Atletisként csak az ismeretlen katona kapca cseréje után menne a Bernabeuba). Viszont az már kínosabb lehet a madridiaknak -akik elől Dani Alvest a Barca nyúlta le -, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő Valencia sem engedi el a két Davidot.

halareaal 2009.01.06. 16:57:52

"nem a hoffenheimre panaszkodtam. csak a hoff körüli hurrá hangulatot próbáltam csökkenteni. mert igenis kellett a pénz ahhoz, hogy ezt így meg lehessen csinálni"

igen, mindenki tudja, hogy kellett? és? ez miért befolyásolhatná a hurrá hangulatot? senkisem mondta, hogy a Hoff csupa saját neveléssel, 0 tőkével játszik, ezt nemtom honnan vettéetk. a semmiből jött csapat viszont 100%ban ül, a szezon előtt ugyan már hallottam a Hoffenheim nevet, de konkrétan egy játékost sem ismertem a keretből (igen azt se tudtam h Lőw ott játszik). tudtommal újoncok (ugye?) tehát azt se lehetne mondani, hogy a Bundest legalább viszonylagos rendszerességgel nézők különösebben ismernék őket. a játékosaik közül egyénileg C. Eduardot ismertem előtte, mert a FIFA 08 ban mindig az elején megveszi vki Brazíliából.
de kroos, te képben avgy a német focival úgy anblokk, most őszintén, te számítottál ilyen szereplésre és játékra akár az transzfreik díjának tudatában? nem hiszem el, ha igent mondasz úgyhogy ne is mondj:)

kroos 2009.01.06. 17:03:34

Hala
,,ti is erősebb pozíciót szeretnétek a jelenleginél, ha nem is Abramovics mintájára."
Nem erröl van szó.Nekünk jó igy ahogy van.
Csak amit már irtak itt elöttem sokszor,lehetöségeink messze elmaradnak sok más csapatétol de az eredményeink nem.
Ennyi az egész.

kroos 2009.01.06. 17:04:15

Hala
,,ti is erősebb pozíciót szeretnétek a jelenleginél, ha nem is Abramovics mintájára."
Nem erröl van szó.Nekünk jó igy ahogy van.
Csak amit már irtak itt elöttem sokszor,lehetöségeink messze elmaradnak sok más csapatétol de az eredményeink nem.
Ennyi az egész.

Dr Zoidberg 2009.01.06. 17:08:19

Avenger:

1. Most először írtam le veletek kapcsolatban a "nyavalygás" szót, ráadásul egyáltalán nem vérkomoly értelemmel, úgyhogy ez a "nem tudom miért kell állandóan..." kezdetű mondatod rám egyszerűen nem lehet érvényes.

2. Vedd figyelembe azt is, hogy egyazon mondatban "szóltam meg" a "nyavalygásotokat" és az antibajorok túlzott kekeckedését. Ez azt kéne hogy jelentse még nálad is, hogy én önmagamat nem sorolom be az antibajorok közé, plusz még bíráltam is őket egy félmondat erejéig. Így aztán az a bizonyos "nem értem, miért kell állandóan nyavalygásnak titulálni a véleményünket, ha az éppen nem egyezik tiétekkel" mondatod énrám ismételten nem lehet érvényes. Nem vagyok tagja a "ti"-nek, ugyanis.

3. Vedd figyelembe továbbá, hogy leírtam azt is, hogy részemről ebben az az egész katyvaszban nektek is igazat adok, meg az antibajoroknak is. Egyszerre, de egyiknek sem teljesen. Akkor te most engem miért kezdesz el kúrogatni? Pont nem az az arc vagyok, aki vakon, csuklóból ellentmond nektek, mácsakazéis. Bajod-e van?

4. "Félgőzős bajnokságokról és BL-szereplésekről" egy nyamvadt szót sem ejtettem, úgyhogy hő, álljunk meg. Minek írsz te nekem ilyeneket? Összekeversz valakivel? Tudomám. Igen, popp a barátom, és sokban egyetértünk, sokban nem. Nem kellene az Ő véleményével szembeni ellenérzéseidet énrám is kivetítened. Nem fair, hisz nem az én véleményemet bírálod.

5. Írtam én, illetve utaltam rá, hogy a Stuttgart egy "szegény, kisemmizett csapat" volna? Ugye, hogy nem. Hát akkor? Mindenesetre nagyon más kaliber mint az FCB, úgyhogy -még ha igazad is van a Stuttgart rossz helyzetfelismerésével és helyzetkihasználásával, bátorságával kapcsolatban- mijafasznak példálózol velük, amikor én DIREKT nem példálóztam velük? Találtam volna jobb példát is, csak minek. Erre a számba adsz egy fasságot. Na.

6. " Ez nem a Bayern hibája." Öhm...mikor, és mire mondtam én azt, hogy "a Bayern hibája?" Volt már, hogy bíráltam a Bayernt, nyilván, de hogy ezért-azért konkrétan "hibáztattam" volna, azt kötve hiszem.

7. Én (szintén) nem nyavalyogtam, de felőlem nevezheted annak is, kein Problem. Arra próbáltam utalni (és a nyavalygás szót nem a lesajnáló, hanem a csipkelődő értelemben írtam, dehát nem láthattad közben az arckifejezésemet, ez nem a te hibád, és nem is a Bayern hibája, höhö), hogy talán kissé (figyeld a jelzőt, van jelentősége!) túlzott vehemenciával, eltúlzott jelzőkkel, túldramatizált formában fejeztetek ki egy bizonyos véleményt, mondhatni túllihegés esete forog fenn, ami igenis visszatetszést kelthet azokban, akiknek a háza táján sokkal-sokkal magasabb szarkupacok állnak mint nálatok.

8. Nem akartam vitát nyitni, pusztán egy vitáról nyilvánítottam véleményt. Egy olyan vitáról, amiben én magam NEM is vettem részt, csak végigolvastam. Erre elkezdesz nekem itt hőzöngeni. Figyeldoda.

9. Szumma szummárum minek írsz te énnekem ilyeneket? Mondhatnám: minek támadsz rám ennyire? Azért a három mondatomért, amit erről az egészről írtam, melyek közül az egyikben ráadásul még igazat is adok nektek? Mire ez a nagy érzékenység és vakdüh? Ejnye.

halareaal 2009.01.06. 17:12:56

avenger, írtam egy hosszabbat Gutiról és Raulról, de elveszett, hogy baszná meg. a lényeg, Guti mint húzóember valóban vicc, de a Bayernben még ilyen sincs. 2.csk, fontos meccseken kezdő és elvileg fontos szerepe lenne. talán Lahm de amúgy nem.
Raul a csapatkapitány, eddig szinte sosem volt csere, Nistelrooy hiányában ált ő lövi az összes fontos gólt, blben idén pl 3at. olyan vezéregyéniség, amilyen egy sem lesz a Bayern jelenlegi keretéből, nemhogy Schweinsteigerből v Lahmból. igaz, már kifelé van, énis kitenném a kezdőből bármennyire szeretem (most valszeg majd ki is fog kerülni), de mindeképp húzóember volt eddig, ebben a szezonban is abszolút

halareaal 2009.01.06. 17:14:57

"Nem erröl van szó.Nekünk jó igy ahogy van."

hm hát jó, tegnap v mikor még azt írtad h komolyan elgondolkodtál. avenger meg elcserélte volna. akkor viszont miért hánytorgatjátok fel??

kroos 2009.01.06. 17:15:52

hala.persze hogy nem.
akiröl tudtam hogy jó az beck,salihovic,c.eduárdo.
ennyi.én kb a 10 helyre vártam öket,de csak hopp miatt.

kroos 2009.01.06. 17:16:26

avenger te cserélnél?
tényleg?

kroos 2009.01.06. 17:17:35

hala ne legyél már fafej mint popp.leirtam olvasd el mégegyszer.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 17:19:25

Oyle, az úttörőknek tizenkét pontja volt ;-). A Bayernista feleim meg hajlamosak személyes támadásnak venni minden csapatukat bíráló félmondatot és értetlenkedni is.

off Gyere ma pokkerezni! on

kroos 2009.01.06. 17:23:45

popp nem lehet hogy az bassz a te csörödet hogy a csapatod többet költött az utobbi x évben mint a bayern és soha esélyetek sem volt egy BL döntöre?

halareaal 2009.01.06. 17:23:54

"szóval nem is a játékoson és nem is a madridon múlik a dolog, tehát az ennyire telik sem igaz, csak fergie nem enged. ezt ismerd már be kérlek"

most magad ellen beszélsz. van pénz, a vak is látja, már vagy 216odszorra ismerem ezt itt be. de épp ezaz, hogy a MU így vagy úgy megtudta tartani, a Realnak gyakorlatilag nem volt beleszólása az ügybe. Cét pedig Ferguson meggyőzte h maradjon, onnantól nem volt téma a nyári átigazolás, csak az újságírók szemében. szóval ott volt a MU. ugyanúgy ott volt a Milan, a Barcelona nem sorolom fel őket újra, de még a Valencia és az Arsenal is simán "dacolt". ez neked monopolhelyzet? monopolhelyzet nálam az, ahol egy klub/cég/bármi ural egy adott területet. ne adj isten 2-3. de nem 8, főleg ha ezek miatt nem jönneka kiszemelt játékosok.

Dr Zoidberg 2009.01.06. 17:29:53

Popp:

Veszem észre, nodemiért? Plusz én még ráadásul nem is vagyok az a roppantnagy Bayern-gyűlölő. Szép kis listát tudnék azokról a csapatokról írni, amelyikeknél pl. jobban kedvelem a Bayernt. Má'csak ezé' sem értem, hogy miért kell leszegett fejjel nekem jönni. Nomindegy, hadd idézzek: "A Töki kibírja..."

OFF
Nem, valószínűleg nem megyek ma pókerezni, inkább a kismamámat pátyolgatom otthon, megint nincs igazán jól, oszt amúgyis most két napig Belgiumban voltam, nem volna szép megint rögvest magára hagyni. Komolyan veszem a kispapaságot. ;) Igaz, szegény holnap vizsgázik, úgyhogy apró eséllyel még az is megeshet, hogy kiderül, jobb, ha egyedül hagyom, nem zavarom a tanulásban. Ez esetben természetesen megyek, de ha ott kiderül, hogy nem lehet cigizni, kurvamérges leszek.
ON

avenger13 2009.01.06. 17:52:14

off

@Oyle:

ha már ilyen szép oktatást tartottál nekem fogalmazásból, és miért írsz ilyetből, akkor kezd magadon. a nyavalygást, többször is használtad, és általánosan lekicsinyítő jelző. ha nem annak akarod írni, akkor valami smile... másrészt ha végigolvastad, többször kifogásoltam a nyavalygás szót. ezek után te újra használtad, amihez jogod van, ahogy nekem is jogom van újra kifogásolni. sehol nem írtam, hogy te írtál volna a stuttgartról, vagy a bayernről. leírtam azt, hogy a stuttgartnak is lenne lehetősége. a bayern is elkezdte valahol hát kezdjék el ők is, és ebben az esetben a 20 év az sok, az eredmények hamarabb beérnek. honnan tudjam, hogy te direkt nem példálózol a stuttgarttal ha nem írod le? ja hogy gondolatot is olvassak?
a ti nem az antibayernes szekcióra vonatkozik, hanem a nem bayernesre, aminek te is tagja vagy.

on

avenger13 2009.01.06. 17:57:50

nem cserélnék, és nem is emlékszem, hogy ilyet írtam volna.annak örülnék, ha erősebb lenne a német bajnokság.
hala

örülnék ha megtalálnád a kommentet, amibe ezt írtam. mert kíváncsi vagyok rá

avenger13 2009.01.06. 18:03:42

off

igazából szó sincs itt túllihegésről. akkor lehetne ez igaz, ha egymás után csak a bayernesek egy kérdésen lovagolnának. általában popp, halareal, néha csöncsön, oyle kommentjeire válaszolunk, szóval ennyit erről.
nem veszünk mindent személyes támadásnak, de ha leírnám, hogy a róma egy szar popp ugyanolyan hangnemben írna vissza. Ezekután amiket popp ír, (persze nem így fogalmazza meg, de a lényeg ugyanez) hát mi is úgy válaszolunk.

na én be szeretném fejezni

on

Dr Zoidberg 2009.01.06. 18:09:33

Avenger. Ezek szerint nem olvastad el figyelmesen, amit írtam, és az is elkerülte a figyelmedet, hogy azt a bizonyos hozzászólásodat egybeírtad, egy "@Oyle:"-t követően. Ez ilyen formában azt szokta jelenteni, hogy nekem szól az egész... Bocs a kioktatásért.
Nodemindegy az egész, te továbbra is elég kellemetlen hangnemben írsz nekem, mintha valami személyes problémád volna velem, úgyhogy most jött el az a pillanat, hogy leszarom (tudom, hamarabb kellett volna), így is túl sokat foglalkoztam a nyavalygásoddal. Ja, itt a szmájli :)
És visszamenőleg még pár, remélem, elég lesz :) :) :) :) :) :) :)

kroos 2009.01.06. 18:13:13

ok avenger már kezdtem késziteni a nadrágszijjat:)

avenger13 2009.01.06. 18:13:54

@halareaal:
nem beszélek magam ellen. az általad említett játékosokat a klubjuk nem engedi. nem beszélte rá semmire fergie cét. nem engedte el, és cének, vagy a menedzserének van annyi esze, hogyha cé a szerződse lejártakor is sok pénzt akar, akkor addig is focizni kell. ha cé szerződése lejár, akkor már az ő döntése lesz az, hogy marad vagy megy. addig a klubé. ez nem változtat azon, hogy akkor menni fog. felsorolhatod ezeket a kivételeket, de ezek a kivételek. egy pár. az igazoláshoz amíg a szerződés le nem jár, addig kell a klub engedélye is, és a mu megteheti hogy ne adja el. a monopol helyzet a bayernnél is ugyanez. klose rohadt sokáig nem akart jönni, a werder se engedte aztán mégis jött. a világviszonylatban kisebb csapattól bárki odamegy. csak a nagy klubok engedhetik meg ezt maguknak. amint írtam a realnak nehéz dolga van spanyolo.-ban mert ott sokan nem akarnak ott játszani, mert a népszerűségüknek is ártana. (pl. villa) ha jól tudom, ő nem is akart elmenni a realba, és nem csak a csapat nem engedte.

kroos 2009.01.06. 18:14:01

átmegyünk az olaszposztba csalózni a digokat?:)

Dr Zoidberg 2009.01.06. 18:14:45

Avenger:

Utoljára mégvalami, látom közben írtál. Kb. 10-11 évnyi ismeretség alapján kijelenthetem, hogy popp nem efféle hangnemben reagál arra, ha beugat neki az ember, illetve szidja a csapatát, stb. Kap tőlem eleget, elhiheted. De ő humorérzékkel szokta kezelni, neaggyisten önkritikusan, ha okot lát rá. Szegénynek épp az a baja, hogy azt feltételezi mindenkiről, hogy hasonlóképpen kezeli az ő szurkáit, aztán meg kiderül, hogy nem. Itt, ezen a blogon meg különösen nem, úgy látom. Persze, ki lehet őbelőle is hozni a görényt, vagy a hisztit, ahogyan mindenkiből, szó se róla, de ahhoz nagyon sok kell.

Üdv:

Ügyvéd úr :)

Dr Zoidberg 2009.01.06. 18:17:09

kroos:

Ez nagy ötlet. A változatosság kedvéért felpiszkálhatnánk a hangulatot kicsit az önérzetes Juvésok közt. :)

avenger13 2009.01.06. 18:20:19

off

oyle

ez az utolsó. a kellemetlen hangnemmel te kezdted, én csak folytattam. az az én hibám. az egész komment neked szólt, ezért nem véletlen a stuttgarti példa. azért írtam neked, hogy újra egyben legyen miről próbálok (feleslegesen) meggyőzni másokat, és ez nem nyavalygás. mindegy, nincs személyes problémám veled, csak épp oly kellemetlen voltam mint te. de részemről is leszarva.

on

avenger13 2009.01.06. 18:24:27

oyle rendben.

általában én is igyekszem így kezelni őket. a blog sajnos kevéssé alkalmas erre, mert az ember arckifejezését látva, ahogy te is írtad másként is veszi az ember a szurkákat. ha valaki értelmes kritkát fogalmaz meg azzal nincs semmi bajom. csak éppen a bayern ellen, tömegével jönnek a "különben is uli egy barom" típusú kritikák (nem konkrét személyre vonatkozik mármint hogy kitől). ha popp is igyekszik nem gyűlöletből írni, az szuper szólok, ha érzékelem a változást. :):)ű

akkor csatabárd elásva (remélem)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 18:26:19

@kroos: Na majd idén hazai pályán ;-). Különben nem hinném hogy többet költöttünk, mint a Bayern! Egyébként az utóbbi két év Bl szereplését tekintve ütjük a bajorokat.

@Oyle: OCB, hisz ismersz!

avenger13 2009.01.06. 18:26:34

kroos:

akkor ezt megúsztam. már sok éve nem cserélem le a bayernt, és nem is akarom. szerintem hala félreértette valamit. talán a monopol helyzetre írhattunk ilyesmit, de szerintem azt sem én. mindegy. ha valaki visszakeresi kíváncsian várom.

az olaszposzt. tényleg Mr. AT hiányzik már nagyon :)

mi is piszkáljunk pár embert, csak poppot ne:) vele kéne egy külön popp kontra bayernes szekció poszt, ahol beszélgethetünk. :)

avenger13 2009.01.06. 18:30:45

@popp:

igazad van. amikor nem indultunk akkor jobbak voltatok. de sajnos tavaly előtt ugyanaddig jutottunk. minket a milan, titeket a manu búcsúztatott.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.06. 18:39:54

@avenger13: persze azt elfelejted, hogy 2007-ben egy sokkal erősebb bajnokságban harcoltuk ki az indulás jogát ;-)!

avenger13 2009.01.06. 18:42:22

@popp:

kösz popp. de ezt te sem említetted. csak blről volt szó. :D

nagyon szurkolok mindig a romanak, hogy verje el az intert meg a milant. de remélem a juveval karöltve tudnak kezdeni ezekkel valamit.

a bl nekik sok szerintem a jelen kerettel.

kroos 2009.01.06. 19:18:02

ja persze....elásott csatabárdok meg iylesmik..szép is lenne....de holnap reggel a kávémat kortyolgatva olvasom majd Heinrich legujabb posztját amiben arról ir hogy Farenhorstot kellene belül játszani nem schultzot,erre pedig reagál majd popp hogy
Farenhorst is jó futbalista lehetne de tönkretette a bayern azzal hogy amikor ismaelt leigazolták (elrabolták) akkor az ö helyét akarták pótolni a némettel aki igy kényszerpályán mozgott mert nem állta meg a helyét és ezért is végül a bayern a hibás.....

kroos 2009.01.06. 19:18:55

persze ez csak fantazmagorio hisz popp-nak göze sincs ki az a farenhorst,honnan igazolták ismael helyére aki amugy is kicsoda:)

kroos 2009.01.06. 19:30:40

hol vagy rekordvize????
www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=215468


oriás lol a schalkenak

IronRock 2009.01.06. 21:05:24

Naja, kroos, először én is röhögtem rajta percekig. :-) Aztán eszembe jutott hogy ha egy profi labdarúgó ezt nemcsak lenyilatkozza a sajtóban hanem meg is teszi, az már nagyon gáz. Mondjuk 28 a figura, tehát pont most lehetne a pályafutása csúcsán, de ezt csúnyán elcseszte, mert akár megcsinálja ezt a Schalke-val akár nem, ezek után nem lesz olyan klub aki leigazolja a szerződésének lejárta után. Persze lehet hogy 32 évesen befejezi, de ha a neve összeforr ezzel a hírrel, kevesen lesznek olyanok akik akár a civil életben hajlandóak lesznek üzlettársi kapcsolatot kezdeni vele... Bár jó lenne egy bennfentes Schalke-szurker véleménye hogy tkp. mi bajuk volt Streit-el és mennyiben hibás ő vagy a klub.

Lojzi_ 2009.01.06. 21:30:15

Na tessék!

A Schalke a negyedosztályú csapatban is milliós fizetéseket tol. Méghogy Bayern monopol helyzet....

Még a Fergussonról alkotott véleményemmel kapcsolatban kötött belém valaki. A véleményen a hangsúly, mivel nem lehet még egyszer lejátszani a történelemt így a pro és a kontra érvek is hülyeségek ezzel kapcsolatban.
Az öreg nélkül nem tudjuk mi történt volna a Uniteddel, úgyhogy kár ezen vitázni. Szerintem a nemzetközi mezőny leginkább túlértékelt szakvezetője a skót, nekem ez a véleményem.
Aki (mindössze) 15 éve MU szurkoló, az akkor lett MU szurkoló, amikor a klub már a világ leggazdagabbja volt. Ez idő alatt látott két BL döntőt, ami elég sovány. Lehet, hogy veretlenül nyerték mindkettőt (nem néztem utána), de a Bayern ellen a vakszerencse segített '99-ben (nem a mérkőzés végére, hanem Scholl emelésére és Jancker ollójára gondolok, amik a lécen csattantak, így adva esélyt a nem megérdemelt feltámadásra), Terry elcsúszásáról meg ne is beszéljünk tavalyról.
De lehet, hogy nem volt mák egyik se, meg jó csapatnak van szerencséje, mint tudjuk. A világ leggazdagabb klubbjai az én ideális világomban azért néha hoznak egy-egy szériát is, tehát nem telik el közel tíz év két nemzetközi kupadöntő között...
(Appropos: Hitzfeld 5 évét nehéz 14-nek számolni: '97, '99, '01.)
Persze nem rossz edző ő, (Csanknál és Várhidinél is 100x jobb és egy 10-20 évvel ezelőtt még a mai Lothar Matthaust is verte), de hogy nincs bent az első tízben az hót ziher. Az Ajaxszal, a Monacoval, a Dortmunddal, a Portóval, a Valenciával, vagy akár a Poollal a büdös életben nem jutott volna szerintem még elődöntő közelébe sem, de ezt megint nehéz érvekkel bebizonyítani, avagy cáfolni, mert nem kedveli a kihívásokat és ha már egyszer megfogta a húsosfazék fülét, akkor nem engedi el, amíg él.

A Bayern körüli vita meg már nekem kínos. Ennyire hogy beszélhet el egymás mellett 4-5 ember...

Lojzi_ 2009.01.06. 21:41:04

Szerintem Streit későbbi életét ez nem befolyásolja.
Ha 32-ig a negyedosztályban játszik, akkor gyakorlatilag van négy jó éve a futbalpályán kívül. Edzéseket lealibizzük (ingyen konditerem a fizu mellé), meccseket szintúgy és akkor még ott sem kell futkározni. Hosszú éjszakák, rövid italok, könnyü nők és nehéz ételek, vagy fordítva - ízlés kérdése, de havi huszoniksz millió forintból sok mindenre futja.

Az üzleti életben meg az áll veled szóba, aki remél valamit a veled kötött üzlettől. Egyébiránt meg ha lenne 2-t felélve 6 millió Euro a zsebemben, akkor aztán veszek egy-két céget, aminek az ügyvezetőjét megtartom, ha jön a zseton és kirúgom, ha fogy a lóvé. Aztán akinek nem tetszik a pofám, az nem tudja, hogy XY Kft. az én tulajdonomban van-e vagy sem.

Én nem ítélem el. A munkaadó megalázta (negyedosztályba száműzés azért nem korrekt dolog), ő meg azt mondta, hogy ez esetben bekaphatják.

Lojzi_ 2009.01.06. 21:43:24

Ja még annyit, hogy Magyarországon az egész sportág arra épül, amit majd Streit fog csinálni a következő négy évben: sok pénzért, takaréklángú teljesítmény. Innen a Nagy Nemzeti Fröccsöspohár mellől pláne hiba lenne őt minősíteni, vagy elítélni.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.06. 21:58:31

azért van erre egy klasszikus példa: Bogarde a komplett 4 éves szerződését ebben a szellemben tudta le, ráadásul ő gyakorlatilag az első naptól kezdve (2 héttel a szerződtetése után érkezett Ranieri, aki rögtön el akarta küldeni). az utolsó 60 napban már húzta ki a napokat a naptárból mint a börtönben, de kitöltötte a szerződését majd nyugdíjba vonult.

Dr Zoidberg 2009.01.06. 22:02:55

Avenger:

Nem is volt a kezemben csatabárd. ;)

Lojzi:

Mondasz valamit.


Amúgy most nézem, hogy a Hamburg milyen jól állta a sarat a Milan ellen a felkészülésin, komolytalanmeccs ide-vagy-oda, azért ez szép.

halareaal 2009.01.06. 22:20:59

avenger13 2009.01.04. 23:07:59
...Én elcserélném a "félgőzzel nyert bajnoki címeket"....

igaz mondtad utána, hogy örülnél, ha erősebb lenne a német bajnokság, de végső soron ezt is kérdeztem. a jobb vagy drágább játékosokért, ebből fakadóan elvileg magasabb minőségért elcserélnéd-e a könnyen megnyert címeket, vagyis a monopolhelyzetet, ami ugye azt takarja, hogy a Bayernhez hasonló kaliberű csapatok is legyenek a Bundesben. azzal ne is gyere, hogy ezzel kizárólag egy erősebb német bajnokságot akarnál, mert akkor pl neked is csatlakoznod kellett volna a Hoff körüli hurráhangulathoz és mondjuk elítélned ha a Bayern a Brémából és társaiból merít.

neeson 2009.01.06. 22:30:48

@Lojzi_: ne haragudj, de most hülyét csináltál magadból.

halareaal 2009.01.06. 22:37:13

jó avenger, egyébként nem fogunk megegyezni mert nem akarod megérteni amit írok. monopolhelyzete akkor lenne a Realnak, ha azt tudná megszerezni, akiket akar, onnan ahonnan akar. de jelenleg pont őket nem tudja megszerezni, azért mert vannak hozzá hasonló potenciállal és vonzerővel rendelkező klubok, nemis egy. teljesen mindegy, hogy Cé mit csinál 5 év múlva, ő most jó, most kelendő, most kell a Realnak. utána akár be is válthatja a "gyerekkori álmát", az nem bizonyítja az igazadat. tételezzük fel, hogy a Real leigazolná Kakát. szted télleg nincs különbség aközött, hogy aranylabdásként, a világ simán legjobbjaként jön friss bl győzelem után, vagy még 3-4 ilyen szezon után, mint ez a legutóbbi volt neki? amúgysem értem miből gondolod, hogy ezek a játékosok majd nem hosszabítanak szerződést, hanem rögtön tűzön-vízen a Realba jönnek. ez csak 1 feltételezés, abszolút nem jellemző.
abban meg szimplán nincs igazak, hogy ezek a játékosok a kivételek, sztem nem vagy tisztán a Madrid keretével 2005-2006tól kezdődően. ha mondjuk Cé vagy Fabregas jött volna ey piacképes, erős nagycsapatból, akkor ők lettek volna a kivételek, mert ők jöttek. legalábbis az elmúlt 3-4 évben biztos, hogy így van. Cé megszerzésére tett kísérlet azt eredményezte, hogy utána nem tudtuk marasztalni a talán legjobb játékosunkat. hogy Mijatovic hibája, az 1 dolog, nyilván a vezetőség is mélyen benne van, hogy nincs meg az a monopolhelyzet amit te itt vizionálsz.
de mind1, nagyon unom már ezt, sztem kimondtad a kulcsszót, vagyishogy ezek a játékosok a saját kllubjuk miatt nem jöhetnek Madridba és ez bizonyítja is, hogy nincs itt semmiféle egyeduralom v hasonló.

Lojzi_ 2009.01.06. 23:05:35

Azért a Bayern nem igazán nyer félgőzzel bajnoki címeket.
Jómagam 2-3 olyan szezonra emlékszem, amikor utcahossznyi volt az előny, ahogy pl. tavaly tavasszal.
Ennél viszont több olyan győzelem volt, amikor az utolsó fordulóban nyertünk, sőt volt hogy Gelsenkirchenben már ünnepeltek a pályán, amikr Hamburgban meglett az x.

A bundesliga jelenleg ugyanannyival gyengébb a spanyol olasz és angol bajnokságoknál, mint amennyivel a Bayern gyengébb ezeknek a ligáknak az aktuális bajnokcsapatainál. Emiatt épp olyan nehéz megnyerni (a Bayern számára), mint az Internek, vagy a MU-nak.
A (pénzügyi) szerencse azonban forgandó. A Kirch csőd egy évtizedre visszalökte a sárba a Bundesligát, de a mostani erőviszonyok is meglehetősen törékenyek. A pénzügyi válság szerintem fog még meglepetéseket okozni eladósodott kluboknak, kőgazdag patrónusokkal rendelkező kluboknak, és egész ligáknak is.

Lojzi_ 2009.01.06. 23:07:28

@neeson: Pontosan miért is?

avenger13 2009.01.06. 23:12:13

hala:

az első kommented nem sikerült felfognom, lehet késő van.

először is. szerintem a hoffnak van egy rövid felvirágzása, de én nem őket tartom a német liga felemelésére alkalmasnak. hanem a stuttgartban, werderben, hamburgban, dortmundban, schalkeban bekövetkezett szemléletváltást. aza, igazoljanak ők is olyan játékost, mint diego, és ne csak egyet. nem cé hiányzik nekem. én azt szerettem volna kifejezni, hogy nyerjünk teljes gőzzel bajnoki címet, és így verjük meg a többieket. hogy ne csak a bl győzelemnek legyen nagy értéke

másodszor. én értem amit mondasz. azt is tudomásul vettem, hogy nem sikerült megszerezni őket, de ez nem a realon múlt, és nem is a játékosokon. a monopolhelyzetet arra értem, hogy egy kis csapatbeli játékos sokkal inkább megy a realba, mint más nagy csapatba. a bayernnek sincs ilyen monopol helyzete, mert németoban nincsenek hasonló nagy csapatok sem. mindegy.

Strigo 2009.01.06. 23:50:34

@Lojzi_: Á, értem, hogy számolsz te. Tehát Hitzfeld 5 év alatt jutott be 3 BL-döntőbe, az előtte meg utána eltöltött 4-4 szezont meg semmibe veszed. Ilyen szempontból Ferguson 1 év alatt nyert triplát '99-ben, tehát mégis csak ő a legjobb.
Apropó, kiscsapatok, mond neked valamit az Aberdeen név?

Lojzi_ 2009.01.07. 07:19:02

Az Aberdeennel elért sikereinél még teljesen más volt a világ. Akkor még nem ugyanabból a 20 csapatból került ki a BL negyeddöntő, kicsit több volt a mozgástér, volt minden évben meglepetéscsapat. Hogy mást ne mondjak pl. a Videoton '86-ban. Akkor még tényleg bármelyik csapat érhetett el sikereket jó munkával. Ettől függetlenül igazad van, az ott végzett munkája számomra értékesebb, mint amit a MU-nál mutatott, mondjuk az elmúlt 10 évben.

Hitzfeld csapatai nem minden kiírásban indultak a BL-ben és a jelzett 5 év egyikében ('98) is sportigazgató volt Dortmundban, nem szakvezető. De a lényeg nem ez. Ő jóval rövidebb idő alatt rakott össze két csapatot, amivel felért a csúcsra és jóval kevesebb pénzből.
Én már jópárszor leírtam, hogy egy szervezet élén 6-8 évnél többet vezetőként eltölteni hülyeség. Nemcsak a fociban, hanem mindenhol. Annyi időnként az ember beleül a lekvárba, rutinná lesz a legnagyobb kihívást jelentő tevékenység is és képtelen a változtatásra és új szemléletmódok bevezetésére. Persze Fergienek a világ leggazdagabb klubját vezetve a nagy számok törvénye alapján úgyis jön egy-két trófea, ahogy nekem is jönne, ha én ülnék a kispadjukon, de a klub lehetőségei - szerintem - többet engednének meg.

kroos 2009.01.07. 07:50:01

,,mert akár megcsinálja ezt a Schalke-val akár nem, ezek után nem lesz olyan klub aki leigazolja"

és akkor amikor gallas öngólökkal fenyegetözött?

kroos 2009.01.07. 07:53:18

az aberdeen-hez annyit hogy a göeborg meg uefa kupát nyert.2xszeris a 80-as években.

kroos 2009.01.07. 08:08:09

ugy látom most meg tevez hazudik DDDDDDDDD

Strigo 2009.01.07. 12:51:03

@kroos: Az első Göteborg-győzelem alkalmával ott is egy nevenincs lúzer ült a kispadon.

kroos 2009.01.07. 13:16:14

tudom.de ö nem kapott gratis kezdeti 6 évet egyik csapattol sem.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.01.07. 13:25:05

Összefoglalva:

Ferguson az elején ugyan jól szerepelt az Aberdeennel de az nem ér mert a gyenge csapatok jók voltak akkoriban és különben is leégett a skótokkal. Ott kellett volna abbahagynia, mert innentől fogva elindult lefelé a lejtőn. :D

Jött az első manchesteri időszak ami nem volt jó és ebből is látszik, hogy rossz edző és kapott ajándékba négy évet. Ja nem, hat évet.

Aztán jöttek a sikerek, amik nem érnek, mert pénzes csapat a manchester és még én is első lettem volna ennyiből meg nyernék két BL-t és tíz PL-t. Egyébként is, amióta focimenedzseren játszok, azóta még a Werder Bremennel is nyerem a bajnokok ligáját, elég volt hozzá hat év.

Ferguson egy gyenge, felülértékelt edző.

Strigo 2009.01.07. 14:09:25

És különben is minden volt, jelenlegi és leendő játékosát lelki terror alatt tartja, hogy azt nyilatkozzák, hogy ő a legjobb edző akivel dolgoztak :)

@kroos: De, angol szövkapként kapott gratis (majdnem) 6 évet.

kroos 2009.01.07. 14:18:00

Na ha clayton igy összefoglalta nekünk a témát akkor hagyhatjuk is és foglakozhatnánk a Liberopulos-Fenin támadósor megbontásával Amanatidis révén.

kroos 2009.01.07. 14:19:07

a bochum megvette klimowicot..szegény azt hiszi ott fog játszani sestak,azaoug,turkoglu mellett?

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.01.07. 14:25:41

A támadósort nem Amanatidis fogja megbontani, hanem Kweuke. Legalábbis nagyon remélem. A Frankfurt tisztázatlan összegért kölcsönvette a DAC Dunaszerdahelytől a csatárt a szezon végéig... és nem tudom, látta-e valaki játszani rajtam kívül itt :) Azt a viszonylag tehetségtelen és nagyon botlábú csapatot egymaga vitte be az ötödik helyre, most pedig Werner Lorant személyes ajánlásával került át a Bundesligába. Egy közösség drukkol Neked, Leonard! Te vagy a tiszteletbeli 'szerdahelyi...

kroos 2009.01.08. 08:06:24

vissza kéne hozni ali karimit...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 11:03:43

sőt, a többi iráni zsenit is. a karimi-daei-hashemian támadótriumvirátus fantasztikus dolgokra lehetne képes sosa-val kiegészülve

kroos 2009.01.08. 11:22:05

ja de szigoruan görlitzel és rau-val megtámogatva.
amugy az én legnagyobb lol-om az Ritzitelli ha emlékszik ré valaki.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 12:00:49

Ruggerio Rizzitellit nem bántani! Hat évet lehúzott a Romában és vágott 45 gólt a színeinkben. Egyébként a legnagyobb lol Carsten Jancker volt, valami fatális véletlen folytán akadt egy jó szezonja. Viszont mostanra meg találta szintjét az osztrák Mattersburgban.

Ha meg böszme német játékosokat keresünk, akkor Olaf Marschallt, Ulf Kirsten és Jörg Böhmét szeretném kiemelni.

kroos 2009.01.08. 12:15:46

Böhmenek jobb ballába volt mint r.carlosnak.Jancker pedig igenis jó volt.És ahogy te is céloztál rá a 2001-es szezonban klasszis modon játszott.
Te popp emlékszel virdisre a milanbol?

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 12:16:11

böhmenek reinkarnációja is van, christian pandernek hívják. ha korábban fedezik fel a bal lábát, többször elfért volna a nationalelf kispadján. najó, a bő keretben.

rizzitelli - romás múltja ellenére (?) - bántóan ügyetlen volt.

jancker azért jobb volt nála. eredményekről nem is beszélve. egy BL-győztes csapatban volt ha nem is állandó kezdőjátékos, de az első 14 spílerben benne volt.

marschall és kirsten azonban valóban tragikus képességekkel megáldott vadember voltak.

Titi120 2009.01.08. 12:25:46

Janckerhez annyit, hogy ha a '99-es BL - döntőben az ollózása nem a keresztlécen csattan, hanem 3 centivel lejebb megy, akkor most úgy beszélnénk róla, mint minden idők legpazarabb BL - döntő góljának szerzőjéről.

Most jut eszembe, hogy volt (talán valahol meg is van még) janckeres mezem, 19-es, a fehér fajtából.
Meg kéne keresni, bár szerintem már kinőttem. :)

kroos 2009.01.08. 12:28:47

scholl kapufája nekem jobban tetszett...elötte basler megszopatott vagy 3 védött,scholl lövöcsel,gyönyörü emelés.......
na és amikor super mario félpályárol megkinálta schmeihelt aki kétségbeesett arcal rohant vissza a kapujába.....de akkor is szerencséje volt.
Meg ott volt még Effe ziccere amit egy fantasztikus támadás elözött meg....

r_magpie 2009.01.08. 13:16:31

@mocsing: nemár, Kirsten meg Marschall mint tragikus képességű játékosok? nem voltak nagy labdazsonglőrök, de ez azért otromba túlzás.

Janckerről meg nem elfelejteni, hogy a Rapidot szinte egyedül vitte a kek-döntőig.

Titi120 2009.01.08. 13:22:17

Hát bizony, sőt Schollnak volt egy másik lövése is, amit Schmeichel nagy bravúrral tudott csak hárítani.

Azon a napon a "világlegmákosabb" csapata volt a jobb, s egyben a vesztes is ...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 13:33:35

@r_magpie: így, a kontextus nélkül valóban otrombán hangzik, mivel német válogatottakra ritkán mondjuk ezt. ám a szó kimondatlanul is azon focistákra terelődött, akik képességeikhez képest túl jó csapatban szerepeltek, túl sokat értek el. lásd karimi, rizzitelli, rau és szerintem kirstennek sem szabadott volna évekig a válogatott kezdője körül lennie. (marschall szerencsére nem is volt ott sokáig.)

ez persze önmagában nem az ő kritikája, hanem a német futballé, amely nem tudott nála sok jobbat kinevelni. szal akkor korrigálok: kirsten válogatottbeli elődeihez képest, az ott megkövetelt szinthez képest tragikus képességű spíler volt. (a vadember a kinézetére vonatkozott :)

Titi120 2009.01.08. 14:19:05

A Stuttgart a nyáron 25 millió euró fölötti ajánlatot kapott a Bayerntől Gomezért, a svábok viszont 30 milliót akartak érte, és az árat most is tartják – ez pedig Franz Beckenbauer és Uli Hoeness szerint a jelenlegi helyzetben pénzkidobás lenne.

„30 millió egyszerűen túl sok Gomezért. Ráadásul Olic már aláírt, és ő betölti a Lukas Podolski esetleges távozásával maradt űrt” – nyilatkozta a német hírügynökségnek Hoeness, aki azért hozzátette: továbbra is figyelemmel kísérik a VfB támadóját. A Bayern esetleg csaliként bevetheti a fiatal és rendkívül tehetséges Toni Kroost, aki elégedetlen a kevés játéklehetőséggel, a Stuttgart viszont örömmel szerződtetné.
nso

Most mondom Honess, ha elpasszolod Kroost Gomezért, lógni fogsz ! :)
Persze ez kacsa, de jó lenne már végleg lemondani a stuttgarti megszerzéséről, belegondolni is rossz, hogy ezek képesk lettek volna 25 millát adni érte.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 15:32:19

Podolski mindeközben gőzerővel nyalizik a Romának és szurkolóinak: www.goal.com/en/news/592/bayern-munich/2009/01/08/1050404/podolski-volller-tells-me-to-pick-roma - ma ez, tegnap meg Tottinak nyalt be csontig.

Szerintem most hülyeség lenne megvenni, mert bl-ben úgysem játszhat már az idén. Aztán a szerződéssel is lehetnének gondok, egyszerűen, mert nem hiszem, hogy adnánk érte tíz millánál többet, ráadásul egy müncheninél alacsonyabb fizuhoz is hozzá kéne szoknia Poldinak, harmadrészt meg nálunk sem garantált a kezdőbeli helye a lengyel-németnek.

Ami Janckert illeti az ollózást nagyon tudta, de bántóan ügyetlen volt ahhoz a szinthez, amelyen kezelték, Olaszországban aztán fölzabálták védőt, de Mattersburg éli ;-). A Jancker mezhez meg csak gratulálni tudok Titi, a fene az ízlésedhez!

"Azon a napon a "világlegmákosabb" csapata volt a jobb, s egyben a vesztes is ..." - ezen nehéz vitatkozni, de éppen attól volt akkora a flash, hogy a mákos németje, úgy kapott ki, ahogy nyerni szokott!

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 15:46:35

mikor nyert úgy a bayern, hogy a 89. percig vezettek ellene, majd két perc alatt fordított? mármint valami hasonló kaliberű meccsen.

a hamburg ellen egyenlítettünk(!) a 94.-ben, azzal bajnoki cím lett (gyk: nem BL).

ahogy szoktuk(!).
meg ugye a BL-sorsolásnál is lefutottuk már ezt a kört, kroos kb negyvenszer kérdzeett rá a hőbörgő tömegnél, h pontosan melyek is azok a mázlis sorsolások, amikre hivatkozva írja mindenki, h mámegin' a bájer vazze. ott se sikerült nagyon válaszolni neki, gondolom most se kapok 7 példát ilyenre. ahogy szoktuk.

p.s.: legyetek boldogok podolski nyalizásával :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 15:52:36

@Titi120: aki gomezért 25 milla felett akar fizetni, az valamit beszedhetett. uli sem tökéletes. (mellékállásban ugye ő az ördög)

amúgy, ha innen nézzük, Olic jó vétel volt, mert annyit hozzá tud tenni a játékhoz, mint - a jelenlegi - gomez, csak egy leheletnyit kevesebbe került. persze gomez fiatalabb, de nagyon súlyos lenne érte a 30 millió euró.

valójában nehezen is hiszem el, hogy komolyan gondolták. pont ők, akik a 18millánál maakayért is szívták a fogukat, pedig egyértelmű volt, hogy megéri. és istenem, hol van gomez makaaytól....

kroos 2009.01.08. 16:08:15

,a mákos németje"
aki ismeri a futbaltörténelmet az tudja hogy a német válogatott pl hányszor állt fel hátrányból,hányszor löt golt az utolsó percben stb....
szoval ez nem szerencse hisz ök ezt már 100 éve csinálják.inkább a mentalitásukkal járó pozitivum.
és 99-el sem az a baj hogy mikor estek a golok hanem a meccs képével.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 18:07:36

@mocsing, @kroos: erről van nagyba' szó kroos, valóban nem az utolsó években-évtizedekben alakult ki a "mákos németek" focisztereotípia, de a tied azért egy nagyon jóindulatú megközelítés. Viszont itt vagyok én, hogy savazzam a fricceket.

Szóval azért németek is rengetegszer fordítottak úgy, hogy lófaszt sem érdemeltek volna, sőt. És sokszor vitték el a trófeát a legjobbak elől úgy is, hogy nem az utolsó percben malackodták össze a győzelmet, de nem érdemelték volna azt. Itt most nem a '70-es évek Bayernjére gondolok.

1954-ben ugye a magyar aranycsapatot - ez egyébként az eredendő bűn az egyszeri magyar szurkoló szemében, amely bizonyos családokban apáról-fiúra továbbítja az antipátiát a német focival szemben -, 1974 -ben meg a foci forradalmat robbantó Cruyff-féle hollandokat siratta a világ. 1990-ben egy 85. percben lőtt kamu tizenegyessel nyerték meg a finálét a friccek, miután tizenegyesekkel verték ki az angolokat, ahogy '96-ban is és akkor a döntő meg aranygóllal jött össze a csehek ellen, mondanom sem kell, hogy hátrányból. De citálhatnám a '82-es franciák elleni elődöntőt is. De hogy visszatérjünk a Bayernre és '99-re a kijevi elődöntőben lefocizták Seváék a bajorokat, akik az utolsó percekben tudtak egyenlíteni két gólos hátrányból, a tavalyi Geta elleni UEFA negyeddöntőre meg mindenki emlékszik. A Hoff elleni győzelem meg azt mutatta meg ismét, hogy a Bayern a leges-leges-legnémet. Ennyi elég mocsing?

kroos, hogy viharba ne emlékeznék Virdisre?

Titi120 2009.01.08. 21:04:01

@popp:
Nem volt technikailag CJ egy Dinho, de korántsem volt falábú sem, valamint egy igazi egyéniség volt a pályán a maga módján.
Meg tudod úgy vagyok ezzel, hogy Jancker mezem lehet nekem volt egyedül akkor az országban, s noha vehettem volna tottisat is, de abból sokmindenkinek van, meg egyébként se vagyok buzi. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 21:17:30

@Titi120: Egyéniség volt Carsten ezt nem is tagadom, olyan egyéniség, akitől csak hányni tudok, mert én meg dürhő nem vagyok ;-).

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 21:30:30

@popp: tehát az összes német mákos, de a bayern a legmákosabb, azaz ha német játszik a bayernnel, akkor már peches a német, kivéve a bayern. de legalábbis kevésbé mákos, mint a bayern. sok ilyet gyártasz?

az egészben mondjuk a legviccesebb olaszdrukkerként jönni a mázlival. és akkor most kezdjem el én is, h amikor 94ben a döntőben pagliuca kezéből kiesett a labda és pont a kapufára pattant és még százmillió eset... bocs,de ebbe nem fogok belemenni.
és ennél a felsorolásnál, ha mondanék mindegyikre egyet, akkor kiütnék egymást?

de pár dolgot amúgy se értek.
aranycsapat - kár, nyilván jobbak voltak, de mi 54éve keverjük a mázlit azzal, h az nyer, aki egyébként 10ből kilencszer kikapna. 80anvhány perc alatt fordítottak. (egyébként meg nyilvánvaló, szinte ordít a párhuzam az 54es vb-finálé és a 99es bl-döntő közt)

a csehek elleni 96-os döntőn a nekik megadott tizenegyes minimum szánalmas volt, Sammer kint ért hozzá, de biztos, hogy kevésbé volt megadandó, mint Brehme-é 90-ben. és még Köpke hasára is rápattant berger büntetője. botrány! maradjunk annyiban, hogy a csehek örülhettek az aranygólos megoldásnak.
az elődöntőben az angolok ellen kb minden szemlélő, legyen elfogult, vagy semleges, kurva jó és kiegyenlített meccset látott. vkinek tovább kellett mennie a lottóhúzásnál. ha az angolok mennek, akkor van igazság, ha a németek, mázlisak.

a getafe elleni meccs a legkevésbé sem mérhető a BL-döntőhöz, a hoff elleni mezei bajnoki pláne nem. százszor mondtam már, a kettős mércéd ulinál is él: ő ugye arrogáns, más magabiztos, és persze máshol is él: a bayern mákos, az argentin válogatott, gondolom, lélektanilag nagyon ott van a spiccen, ha a végén rúg gólt.

[és ha jól hallottam, a német egy mákos banda, mert a világ nagyobbik felének jobban tetszett a cruyff-neeskens brigád, mint a hozzájuk képest feltehetően falábú beckenbauer-overath-müller tengely]

szerintem a stuttgart a legmákosabb, mert a múltkor a végén egyenlítettek. ELLENÜNK! újraszámolást!

Titi120 2009.01.08. 22:39:48

@popp:
"olyan egyéniség, akitől csak hányni tudok"
???

Egyébként meg ezt nézegessed:
www.youtube.com/watch?v=RNPpJMHOd74

Csak ezen az egy videón több, mint kétszer annyi Jancker gól van, mint amennyit a Roma eddig idén rúgott. :-P

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 22:44:43

@Titi120: Nézegesd te, én örülök, hogy elfeljetettem a csávót ;-)!

kroos 2009.01.09. 07:18:10

Overtah nevét olvasom....fantasztikus játékos volt,kiváló irányitó...kár hogy senki se ismeri...meg az is kár hogy a miatta kimarado netzert se ismeri senki aki a reál madribol csinált ujra csapatot.

realm 2009.01.09. 08:11:48

A "Bayern lerabolja fél Németországot" témához csak ennyit: a Lyon is egyeduralkodó Franciaországban, mégis mennyivel szimpatikusabban csinálják...

kroos 2009.01.09. 08:17:56

Popp.Tudod hogy én is odavagyok a totális futbalért,de ez a 74-es dolog nem ilyen egyszerü.Azért a németek is jók voltak ám és megérdemelték azt a gyözelmet.
Maier-a világ akkori legjobb kapusa(zoff mellett)
Vogts-a terrier még a nagy johan-t is megfogta a döntöben.
a Kaiser-2x aranylabdás
Schwarzenbeck,-Beckembauer láncos kutyája és testöre
Breitner-a jolly joker,madridban még mindig félisten
Overtah-zseni
Höness-futbalista ként is olyan klasszis volt mint menedzserként
Muller-a nemzet bombázója
Heynckes ö is egy kibaszott muller volt de kevesebb szerencsével
Bonhof-annyit futott mint most gattuso,és ugy passzol mint beckham
Hölzenbein,remek kiegészitö ember,
és még olyan zsenik mint

Bernhard Cullmann,Heinz Flohe,Jürgen Grabowski,Dieter Herzog

kroos 2009.01.09. 08:23:14

és nincs kedvem mindenre reagálni amit popp összehordott de csak annyit
,,99-re a kijevi elődöntőben lefocizták Seváék a bajorokat"
kettös mérce ujra popp..2 meccsen dölt el akkor is a továbbjutás és én emlékszem a 2. meccsre is.gondolom te nem.Basler ott rugott egy akkora golt amire életem végéig emlékezni fogok ott meg mi fociztuk le sheváékat..
mikor fogunk a roma BL döntöiröl vitatkozni?

kroos 2009.01.09. 08:27:10

és azt se feletsd el hogy a ,,legmákosabb válogatott" veszitette el a legtöbb vb döntöt.
mert ugye hurst golja (ami nem is volt benn) az nem mák.az tudás.lol

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 17:17:00

@mocsing: Jók ezek a gúnyos rezüméid mások véleményéről jókat röhögök rajtuk, tényleg! Mondjuk azt ne hidd hogy többek öncélú ferdítéseknél ;-).

Én kroos és a te véleményedre reagáltam. A tiedből például az jött le, hogy mindig mázlistázzák a németeket, pedig éppen, hogy pechesek. Ehhez kroos még hozzátette, hogy évtizedek óta mázlijuk van, de ez nem is mázli, hanem a németek speciális tudása (elterjedt világmagyarázat német fociszurkolók körében). Gondoltam akkor hozok néhány példát ordas és kevésbé ordas német sertésekre (legyen dolga Schweinesteigernek is). A sztereotípiák meg valóban sokszor túloznak, de azért nem véletlenül alakulnak ki.

Ezt a kettős mércét meg úgy szajkózod, mint valami Mester Ákosba ojtott wannabe Bayer Zsolt. Megsúgom én neked, hogy fociszurkolásban ez (mármint a kettős vagy többes mérce) olyan természetes, mint apácazárdában a szűzlány. Azt meg most már én mondom, hogy Ulit hagyjuk már lógva, mert mindig ti jöttök elő vele mostanában. Még se annyira frankó a csávó?

Olaszok: a brazil döntőt végül elvesztették, úgyhogy az ottani mázlik nem váltak meccsdöntő tényezővé. Ha a 2000-es holland-olasz elődöntővel jössz, egy szót sem szólok az tényleg mázli volt, bár Zambrotta korai kiállításán el lehetne vitatkozni. A döntőben aztán a a franciáknak volt ordas, a manchesteriekéhez haosnló mázlijuk.

Bern: az ötvenedik évforduló alkalmából levetítették a meccset, ha tíz ziccert nem hagytunk ki, akkor egyet sem, Puskás szabályos, de meg nem adott góljáról már nem is beszélve).

Berger gólja: és akkor mit szóljunk Bierhoff össze-visszapattogós aranygóljához?

német-angolok: tizenegyesekkel nyerni mindig szerencse, igen az olaszok is szerencsével nyerték vébét (minden torna győzelemhez kellenek szerencsés momentumok), de annál nagyobb volt a flash, ráadásul németeknél jobbak voltak, főleg a hosszabbításban.

Persze, hogy lehet súlyozni a meccseket kiállította ennek az ellenkezőjét.

1974 (ez kroosnak is): a hetvenes évek nyugat-német válogatottja tényleg nagyon ott volt, de a vébén mutatott teljesítmények alapján a semlegesek többségének szimpátiája a hollandoké volt a döntő előtt. Utána lehet olvasni, hogy és milyen ágon jutottak döntőbe hollandok és a németek.

@kroos: 1-0-ra nyert a Bayern otthon a Kijev ellen egy tényleg hatalmas Basler gólnál, de lefocizásról szó sem volt.

"mikor fogunk a roma BL döntöiröl vitatkozni?" - istenem, ha olyan eredmény fetisiszta lennék, mint a Bayern drukkerek, akkor nyilván nem a Romának - tulajdonnév nagy kedőbetűvel ;-)! -szurkolnék.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.09. 17:46:53

"A tiedből például az jött le, hogy mindig mázlistázzák a németeket, pedig éppen, hogy pechesek. Ehhez kroos még hozzátette, hogy évtizedek óta mázlijuk van, de ez nem is mázli, hanem a németek speciális tudása"

én nem tudom, hol állítottam, vagy utaltam arra, hogy a németek pechesek. és azt sem tudom, kroos hol mondta, mázlisok évtizedek óta, csak spec tudás. az, hogy egy csapat képes az átlaghoz képest többször megfordítani meccset, az lehet képesség, de nem feltétlenül mázli. kroos sztem ilyesmiről beszélt.

nálad párhuzam van a 99-es döntő és egy tizenegyespárbaj közt. ezzel nem tudok mit kezdeni, innen vélemény, csak nekem nem tűnik józannak.

lehet, hogy nálad a súlyosan eltúlzott kettős és többes mérce a futballról folytatott vita alapját képezi, szerintem az maximum a tv előtti káromkodásnál jó. egyébként nincs baj azzal, h ha érzelemből szid az ember vmit/vkit, de ne akarja feltétlenül annál komplexebb érvvel alátámasztani és védeni, minthogy 'csak! mer utálom!'. pl tökfőzelék, ugye...

amúgy ha jól raktam össze a részleteket, ezek szerint van mindenkinek mázlija, franciának, olasznak, szuahélinek, oda-vissza-át-keresztbe, de valahogy a németé többet ér.

"német-angolok: tizenegyesekkel nyerni mindig szerencse, igen az olaszok is szerencsével nyerték vébét (minden torna győzelemhez kellenek szerencsés momentumok) (...) A döntőben aztán a a franciáknak volt ordas, a manchesteriekéhez haosnló mázlijuk."

ez pl nekem kicsit ellentmondásnak tűnik az egész álláspontodhoz képest.
mondd, h neked többet ér, ha a szararc friccnek pattan be a kapufa, de asszem a kitudjahányas szorzó érzelemből táplálkozik. és ne jelentsük ki, h objektíve igaz: nekik van ilyen a legtöbbször. ha megengedsz ennyi személyeset, őszintén szólva nem is gondolom, h te elhiszed ezt.

"Berger gólja: és akkor mit szóljunk Bierhoff össze-visszapattogós aranygóljához?"

volt az enyémben némi irónia, a gólba tartó labda útjának követéséről és mondogatásáról, h mázli!mázli! (bierhoff gólja persze rohadtul szerencsés volt, ez tény), de ha már itt vagyunk, berger jogtalanul rúgta a tizenegyest és a németek amúgy is jobban játszottak a meccsen.

kroos 2009.01.09. 18:48:18

@popp:
,,,,Utána lehet olvasni, hogy és milyen ágon jutottak döntőbe hollandok és a németek."
ezt ugy nem nekem irtad?
vagy ilyet feltételezel rólam hogy utána kéne olvasnom?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 18:53:48

"A tiedből például az jött le, hogy mindig mázlistázzák a németeket, pedig éppen, hogy pechesek. Ehhez kroos még hozzátette, hogy évtizedek óta mázlijuk van, de ez nem is mázli, hanem a németek speciális tudása" - @mocsing: na ez kábé egy olyan eltúlzott és irónikus rezümé volt véleményetekből, mint amilyeneket te szoktál kihozni az enyéimből, melyek után én is visszajöhetnék a hol állítottam kérdéssel és vagy hat ponttal, hogy megint túlozzak kicsinyt. Itt van például ez: "tehát az összes német mákos, de a bayern a legmákosabb, azaz ha német játszik a bayernnel, akkor már peches a német, kivéve a bayern. de legalábbis kevésbé mákos, mint a bayern. sok ilyet gyártasz?"

És igen azt mondtam, hogy fociban játszik a szerencse, csak mintha németeknek több jutna belőle és ebből a szempontból a Bayern közülük is kiemelkedik. Ez az állítás azért jóval árnyaltabb a te túlzó interpretációddal, hogy megint a kettős és többes mércéhez érkezzünk vissza.

Ja igen és úgy látom - hangsúlyozom, hogy vállaltan elfogult aspektusból -, hogy a német csapatok általában, jobb csapatok elől viszik el a trófeákat. Ez alól kivétel a hetvenes évek Bayernja, ahogy azt már korábban is leszögeztem vagy a'72 és '80-as Európa bajnok csapat.

Az a baj, hogy mindig a legkeményebb megállapításaimmal veszed észre és mintha az ezeket tompító megjegyzéseimet szándékosan figyelmen kívül hagynád, pedig ezekkel együtt teljes a kép.

kroos 2009.01.09. 18:55:45

popp..mind a német válogatott mind a bayern legalább annyira szerencsés mintamennyire nem az.
3 elvesztett VB-döntö-köztük a hurst-os baromsággal....a bayern meg elvesztett 3 olyan bek/bl döntöt ahol sokkal jobbak voltak..

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 18:57:01

@kroos: vágom, hogy vágod, tehát akkor, azt is , hogy azon vébén a döntőig jobban játszottak a hollandok és nem túlzás (vagy csak kicsit) az a korábbi megállapításom, hogy őket siratta a világ.

kroos 2009.01.09. 18:59:28

@popp: nem tulzás de mivel nem gyöztél meg ezért Sparwasser golját kielemezve kapod meg privátban.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 19:17:40

@kroos:

Vébé-döntők: a '66-os kifogásod az jogos, de azt azóta kétszer mákoltátiok vissza az angolokon. '82-vel ne gyere, mert ott már csoportban volt egy óriási bundameccs az osztrákok ellen, hogy a Killer Toni vezetésével megnyert franciák elleni elődöntőt már ne is említsem (tudom, tudom, ott az olaszok is szépeket mákoltak a csopoprtban, de az utolsó három meccsen már beindultak Paolo Rossi vezetésével) és a döntőben egyértelműen jobbak voltak az olaszok, ahogy '86-ban Maradonáék, és 2002-ben Ronaldoék. Hogy a cefet játékról és az alibi ágról mely a döntőig vezetett Ázsiában, már szó se essék.

kroos 2009.01.09. 19:22:29

hát ne is...ausztrália+ukrajna királyai:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 19:44:06

aztán az elődöntőben jött a hazai csapat, a döntőben meg a Zidane-féle brigád és a csoport sem volt olyan egyszerű.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.01.09. 19:47:12

2002-ben jobbak voltak a Brazilok? Ha Kahn levette volna a páncélmellényét, az életben nem rúgnak gólt. Tipikus 0-0 volt a meccs, meg előtte Neuville kapufája.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 19:57:40

@Great Cornholio: "2002-ben jobbak voltak a Brazilok?" - klasszisokkal!

avenger13 2009.01.09. 20:31:03

szerintem nem volt akkora a döntőben a különbség. az meg, hogy előtte mi volt, az a döntőben egyáltalán nem számít. A németek minden meccset lehoztak, rúgtak egy gólt, és nem kaptak egyet sem. popp, egy olasz fan ezt kritizálja???

a németek nem mákosak. Az, hogy hajtanak minden meccs végéig az nem mák, hanem küzdeni tudás, és egy idő után felőrlik az ellenfelet. Ez nem szerencse kérdése.

avenger13 2009.01.09. 20:31:45

@realm:
hát persze, hogy szimpatikusabban csinálja a lyon. Ők nem aláztak meg soha titeket a saját szentélyetekben. lol :)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.01.09. 20:51:51

@popp: Akkor nem ugyanazt a meccset néztük, a potyáig abszolúte de semmit nem (tudtak) csinálni.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.01.09. 20:54:50

@popp: Persze gondolom, nagyrészt a német utálatod miatt ez a véleményed.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 20:56:41

@avenger13: Oli Kahn - bármennyire nehéz ezt leírnom - bravúrjainak kösazönthették a németek továbbjutást, például az USA sokkal jobban játszott a németeknél, de Kahn mindent védett. Játékban viszont messze elmaradt Völler csapata a négy évvel későbbi Klinsmann gárdától. Épp ezért méltatlan, hogy az ő nyakába varrja a döntőt GC.

A döntő meg csak az első gólig volt kérdéses, ahogy sokszor lenni szokott két különböző klasszisú csapat között. 1-0 után a németeknek már semmi esélyük nem volt. Az meg nem kérdés, hogy Scolari braziljai játéktudásban messze a német csapat fölött álltak.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 21:00:13

"Épp ezért méltatlan, hogy az ő nyakába varrja a döntőt GC." - mármint Kahn nyakába.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.01.09. 21:09:14

@popp: Igazad van, a gól után már nem volt kérdéses a meccs. Kahn nem véletlenül kapta a vb legjobbja címet. Ha fele úgy véd, mint a tornán, akkor nem kapnak potyát. Jobbak is voltaka brazilok a tornán, de a döntőben, semmit nem tudtak kezdeni a németekkel, tipikus x volt a meccs. Egy kapushiba döntött. Sztem okolhatom kahnt, igaz nélküle a döntő sem jött volna össze.

avenger13 2009.01.09. 21:22:51

@popp: igen, ezzel senki sem vitatkozott, sem a brazilok játéktudásában. csak bosszantani akartalak kicsit. :) az olaszok és főleg a juve, híres az 1-0-ás sikereiről. :)

Az meg megint egy másik kérdés, hogy ha Kahn ott nem hibázik, akkor mi lett volna. Azt, hogy semmi esélyük nem volt azt nem állítanám, de 1 gólos hátrányt egy döntőben ledolgozni nagyon nehéz.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 21:29:55

@avenger13: Abban az esőben az az életerős Rivaldo lövés sok kapusról kijött volna, tízből talán nyolcról.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 21:30:51

kroos, mocsing figyeltek Kahnt védem. Na ez volt az utolsó alkalom ;-).

kroos 2009.01.09. 21:41:15

az USA sokkal jobban játszott a németeknél..DDDDD

kroos 2009.01.09. 21:48:03

mondhatnánk azt is hogy a reál lefocizta a romát..de taktikailag jobb csapat gyözött..vagy a juve-reál párharcok....
mér nem a galaktikusok nyertek????
szoval a denilson féle bicikli cselek csak egy szegmense a játéknak.egy olyan szegmense amit te hiányolsz a németektöl de az olaszoktol nem....
a 2006-os döntöt meg inkább haggyuk, ott nem kellett mák mi....lol

avenger13 2009.01.09. 21:48:24

@popp:

igen. ez tény. én se sorolom (a fenti komment ellenére) ezt leginkább Kahn hibái közé. Csak mivel annyira jó kapus volt, ezért ezt nála mindenki hibának tekinti.

kroos: mit szólsz ribery ámokfutásához a busszal?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 22:02:08

@kroos: "mondhatnánk azt is hogy a reál lefocizta a romát" - mondhatnánk csak nem volna igaz, főleg a madridi meccsre nem, de rómainak sem Doni volt a főhőse.

Mi történt Riberyvel?

kroos 2009.01.09. 22:02:11

egy játékost lehetne választani a csapatba..azt hiszem nekem diego lenne....nektek?

avenger13 2009.01.09. 22:09:55

@popp: ribery ámok futott kicsit a csapat új buszával, és letarolt pár táblát a dubai szállodában. uli bácsi kifizette, és a csapattagok, akik a buszban ültek, jól kiröhögték riberyt. :)

@kroos: akárkit akárhonnan választhatok?
ha bundesligából, akkor nekem is diego. lenne két életveszélyes szélsőnk.

ha tágabb a kör, akkor keresnék egy messi típusú játékost (nem feltétlen messit, jöhet david villa is:) ). Aki betölti az Elber óta üresen hagyott űrt. Jelenleg is csak két oszlopunk van a támadósorban, két jó oszlop, de olic nem mérhető Elberhez, és talán Donovan sem, bár vele kapcsolatban nem nyilatkozok, előbb megvárom mit tud Európában.

avenger13 2009.01.09. 22:13:20

egyébként a legjobb egy fiatal tehetség lenne, aki sokáig itt maradna, és végre egy normális csapatot lehetne vele és riberyvel együtt építeni.

nagyon nem szeretném ha ribery menne, bár tudom az újságok felfújnak rohadt sok mindent, de abban egyet kell értenem vele, hogy ha a bayern akar valamit, akkor játékos kell még, nem is egy.

avenger13 2009.01.09. 22:16:31

ha már így lehet kérdezni, akkor szerintetek, mi lesz a bajnokság végső sorrendje, 1-3 és 16-18 tekintetében?

1. Bayern
2. Hamburg
3. Leverkusen
...
16. Gladbach
17. Bochum
18. Cottbus

Titi120 2009.01.09. 22:22:12

@kroos:
Valószínűleg Villa.
Lehet látszólag nem illik a Bayernbe, de Tonival és Riberyvel félelmetesek lennének, nagyon birom a játékát, szerintem jobb, mint Torres.

Persze sose fog hozzánk jönni, de ha Honess elintézi, én rátetováltatom Uli nevét a hátamra az fix. :)

kroos 2009.01.09. 22:30:51

villa?ne már...azér vagyunk bayern drukkerek hogy villakrol álmodjunk?

kroos 2009.01.09. 22:47:34

@avenger13:
1.bayern
2.hoffenheim
3.leverkusen
4.dortmund
5.hambourg
6.brema
7.stuttgart
8.wolsburg
9.hertha
10.koln
11.hannover
12.frankfurt
13.ksc
14.bochum
15.bielefeld
16.gladbach
17.cottbus
18.scalke

BruceWayne 2009.01.09. 22:50:15

@kroos: LOlllL

azért tuti nem kergetnék el, mondjuk eleve mission impossible a dolog

avenger13 2009.01.09. 23:02:38

kroos:

egyrészt te is egy épp olyan, csak kevésbé felkapott technikás játékost szeretnél. diego egyébként szerintem hamarosan eltűz a brémából, vagy el is süllyed ott.

szted a hoff kitart a bajnokság végéig?

kroos 2009.01.09. 23:04:55

szerintem kitartanak.diego a legjobb a maga posztján.
villa meg tényleg jó,de nem a mi kategoriánk.

avenger13 2009.01.09. 23:13:23

ez igaz. de nem ezt kérdezted, hanem, hogy kit szeretnék. :)
írtam is, hogy német bajnokságból diego. vagy egy ismeretlen brazil tehetség. :D

kroos 2009.01.09. 23:21:33

@avenger13: azt hittem egyértelmü hogy bekemet rolnaldot meg dzsordzs klunit nem mondunk:)

Titi120 2009.01.09. 23:27:48

@kroos:

Ahogy Ribery vagy Toni, úgy Villa is elfér, ettől még nem lennénk galaktikusok 2 .

Egyébként is azt kérdezted, ha bárki jöhetne ki lenne az, ilyenkor meg nyílván a legjobbakban gondolkodik az ember, nem az elérhetőekben.

avenger13 2009.01.09. 23:31:32

egyrészt, másrészt pedig abban gondolkodik az ember, amiben nagy hiény van. pl tymoschuk meg van bommel nem kell egyszerre, és el kéne gondolkodni azon, hogy pár ember elmehetne kölcsönbe erre arra, mondjuk podolski a kölnbe :D

kroos 2009.01.09. 23:37:49

nem is..inkább akinfeevet választanám.

avenger13 2009.01.10. 00:12:21

én meg ha lehet +1-et adlert.

kroos 2009.01.10. 10:33:22

@avenger13: 2 dologban nem értek eggyet
1,a hamburg nem tdja tartani a lépést,a kertetük is szük és a nagy tehetségnek kikiálltott pitroipa,(akit én is hypoltam) nem jött be egyböl vagy nem is játszanak mint ,neves,benhatira,choupo moting.
2, a bochum nem fog kiesni,habár tavaly a nurnbergre is ezt mondtam még az utolso pillanatban is.nagyon stabil a pfertzel Maltritz, Yahia bönig sor,dabrowski egy állat,és a támadósoruk is jó miota visszatért sestak.aztán a többit meg a C. Fuchs, Zdebel-féle verölegányek simán megoldják.
aki nekem necces az a bielefeld.ha wichniarek megsérül...

avenger13 2009.01.10. 11:21:48

@kroos: ez miind igaz, de eddig ez a csapat, semmit nem ért el döntetleneken kívül, és ez a következőkben nem lesz elég. Persze a döntetlenekből könnyen kijöhet egy-egy győzelem is ezt nem tagadom.

A Hamburg össze fogják szedni magukat, mert igazi német csapat, és nagyon fel tudják szívni maguk még akkor is ha halálukon vannak. Ez a hoffra nem mondható el. Szerintem ők ha bírják is április elejéig, utána akkor is elpusztulnak.

kroos 2009.01.10. 13:19:59

@avenger13: A HAMBURG AMUGY IS BELÖLÜNK ÉL KINEVELTÜK NEKIK TROCHE-T gerrerrot--most meg adtuk jansent..-lol

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.10. 13:24:10

@kroos: vagy csak a lepattanóitokat szedik föl, ők meg beleszoktatják nektek a buliba Olicsot.

kroos 2009.01.10. 13:31:24

@popp: igen ugyanugy mint ahogy mi pl a barca lepattanoját kaptuk kapitánynak:)

Sokan tévhitben élnek hogy a hoffnak rövig a padja,vannak még olyan játékosaik akik nagyon jók,pl per nilson.vorsah,wellington, és teber aki a schalkenak vert egy gyönyörü szabadrugás gólt.

avenger13 2009.01.10. 13:33:17

borgatya.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=325&Itemid=2

ehhez mit szóltok? szerintem nem járnánk vele rosszul.

A Toni, Klose csatár páros mellé meg azért kell Olic, Donovan, és ez a srác, mert más típusú támadók. Nem lehet az oszlopos támadójátékra építkezni, kell a gyors ügyes játékos is. Remélem ez a fehérorosz pl. az.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.10. 13:33:23

@kroos: Nyilván a Barcelona kötötte ki, hogy adjátok neki a kapitányi karszalagot ;-)!

avenger13 2009.01.10. 13:35:37

@kroos: ez egy dolog. de nincs annyi tapasztalatuk, és sokkal keményebb az iram mint az alsóbb osztályokban. szerintem nem lesz elég. majd kiderül. :D

kroos 2009.01.10. 14:01:04

na persze,de cicán tulnött a csapat.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.10. 18:48:24

@avenger13: Klose azért nem egy oszlop-csatár. szebb napjain igenis benne vannak a cselek, a védők közti kígyózások, az, hogy lefut valakit. persze nem egy messi, de erőcsatárnak nem nevezném, különösen, hogy a kislányos mozgásával leginkább egy nővé operált gerára emlékeztet

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.10. 18:50:50

@mocsing: "a védők közti kígyózások" - Lol, azért túlzásokba ne essünk, olyat láttam már hogy valakit megvert egy az egyben, meg egy-egy szép kényszerítő is össze-összejön neki, de azér'...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.10. 18:53:53

@popp: jansenre erős túlzás, hogy lepattanó lenne. rendszeresen a válogatott közelében lévő, fiatal védő.

később kiderül, hiba volt-e közte és Lell között így választani, mert az egyiknek nyilván mennie kellett, Lahm úgyse szorul a padra.

heinrich, szerinted Lell be fog válni? :))

mindenesetre az biztos, hogy most jobbat,vagy uolyat mint ő (jansen) csak drágábban fogunk találni. márpedig szélsővédő kell, zé nélkl meg nem lesz echte ballábas a keretben. nonszensz.

amúgy guerrerot nem sajnálom, de trochet nagy baromság volt rögtön eladni, mehetett volna kölcsönbe is. uli ezért ha nem is kap egy feketét, de kihúzunk egy pirosat.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.10. 18:56:32

@popp: most erre mit mondjak, popp. én nem rajongok kloséért, de kifejezetten jellemző rá a védők közti kígyózás. heló, nem szólógólokról beszéltem. ne menjünk bele, hogy valszeg a bayern előtti és az alatti időszakában ki látott több klose-meccset.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.10. 18:58:45

@mocsing: Mondjuk bevallom, hogy Jansent csak az EB alapján tudom megítélni. Ott viszont akármekkora lóbaszó batár, habkönnyűnek találtatott. Nem csodálom, hogy vihar gyorsan szabadult tőle Uli. Szóval a szememben ő az igazi lepattanó.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.10. 19:00:39

@mocsing: "bayern előtti és az alatti időszakában ki látott több klose-meccset." - itt viszont fölteszem a kezem, mert ez jogosnak tűnik!

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.10. 19:14:58

@popp: én pedig bepirosozom ezt a napot a naptárban :)

amúgy, mielőtt félreértés lenne, sztem klose nem sokkal üti meg képességeit tekintve a bayern-mércét. mármint nincs sokkal a léc felett. ám mivel az erős közepes lesipuskás és a kifejezetten gyors, gyenge közepese közepesen kreatív csatár erényeit megtestesíti - ennek köszönhetően szerez nagyon sok gólt, mert sehol nem elveszett ember. ő a mai zickler, ha a szintet nézzük. elber és jancker közé pl nem fért volna be sztem. persze janckert meg kiszorította volna toni :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.10. 19:48:58

@mocsing: Most viszont vitatkoznék, Klose szerintem klasszisokkal jobb csatár és fényévekkel többre vitte, mint Jancker. Míg Carstennek nagy jóindulattal volt másfél jó szezonja a bundásban és a Bl-ben, majd olaszországi évei alatt mindenki a rajta röhögött, mondom a Mattersburg az ő szintje. Addig Klose (akit én sem bírok különösebben) már 7-8 éve termeli a gólokat hosszabb-rövidebb szünetekkel bundásban. A válogatottbeli telljesítményüket nézve meg még inkább az áruló poláknál az előny, két vébén rúgott kilenc gólját még én is kénytelen vagyok elismerni.

Heinrich · www.nst.blog.hu 2009.01.10. 21:23:35

@mocsing: A Lell - Jansen értékrendi versenynek sztem nem sok értelme van, mindketten középszerű játékosok, ami alatt az értem, hogy egy-egy középcsapatnak erősségei lennének, de egy 'nagycsapat' csak gyengül tőlük.

Egy bő válogatott keretben elférnek, de komoly kritikája lenne a Nationalelfnek, ha alapembereknek számítanának.

Egyértelmű gyengeségeik tetejében képtelenek gól szerezni, sosem döntenének el egy-egy meccset, márpedig ez mindig is jellemző volt a német válogatottra (Beckenbauer-Sammer-Lahm).

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.01.10. 23:04:24

@Heinrich:

ne is mondd!
Lell ma 5 méterről vágta ki a lasztit az Al Jazira stadionjából ... ;)))))

Viszont engem sokkal inkább az oddoi-lelli kvalitások összehasonlítása érdekelne ..vajon melyik a rosszabb...???

avenger13 2009.01.10. 23:28:26

@mocsing: jó igazat kell hogy adjak neked, de azért nem 100 %ban. klose nem annyira statikus ez tény, de egy elber messze kitenné a csapatból, ahogy remélem jön hamarosan egy gyors csatár, aki jól bánik a labdával, mint elber és akkor lenne igazán erős a támadó alakzat. és kloset meg zicklerhez méltóan mindig becserélnénk és rúgna 1-2 gólt így is :)

Igazából, amit én szeretnék látni az az, hogy tudunk a cserepadról és épkézláb játékost betenni nem csak borowskit, aki tényleg erősíti a csapatot, és hátrányban nem kell a kezdőnek végigjátszania. meg akkor talán lehetne kicsit variálni. Ha Donovant, meg ezt a fehérorosz srácot is megszerezzük (nagyon meglepődnék ha jönne mind) akkor én lennék a legboldogabb, végre nem csak középpályások vannak a csapatban. Mondj egy nagy klubot, ahol 3 csatár van összesen, és azok közül egy gólképtelen (Podolski).

halareaal 2009.01.11. 14:30:45

Klose képességei szerint nem üti meg a Bayern-mércét? sztem csak a Bayern drukkerek azt várták tőle, h minimum a brémai játékát hozza, de mivel ettől elég messze volt/van a Bayernben, rögtön le lett sajnálva a tudása is. ettől még bőven elfér a Bayernben, legjobb éveiben simán volt olyan jó, mint Elber.
abban viszont egyetértek mocsinggal, h brémás éveiben kifejezetten jellemző volt rá a kreatív látványos játék. az asszem azért vitán felül áll, hogy évek óta ő a legjobb német csatár.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.11. 15:32:58

@halareaal: mondjuk én azt mondtam, hogy megüti, sőt, felette is van :) amúgy elber szerintem jobb csatár volt.

"asszem azért vitán felül áll, hogy évek óta ő a legjobb német csatár"

ez sajnos valóban vitán felül áll és egyben szomorú is.

@popp: azért a 9ből három szaúd-arábiának, 2 costa-ricának, kettő ecuadornak ment (ha jól emlékszem). ez persze nem változtat a tényen, csak hozzátartozik. mindenesetre skippeljük a popp védi, én szidom a bayern-játékost című társasjátékot, mert erős tikkelést okoz :)

kroos 2009.01.11. 15:39:17

,legjobb éveiben simán volt olyan jó, mint Elber. "
ez nem igaz.Elber a játék mindne aspektusában jobb volt Klosenal.

avenger13 2009.01.11. 23:18:41

@halareaal: a jó éveiben közelítette kicsit elber játékát. de elberhez képest messze van nagyon. Miért te mit várnál egy játékostól akit leigazol a bayern? nem azt, hogy azt a játékot hozza, mint eddig? a bayern szintet, megüti, örülök, hogy itt van, de jobban örülnék, ha egy elber szintű csatár kezdene. De tudnánk legalább variálni, és nem lógna a bele a kezdőknek az idény végére, hanem lenne játék, és mindenki tudna fejlődni, mert kroos breno is játszana.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.11. 23:22:26

@mocsing: Nyugi csak Janckerrel szemben védem a hazaáruló lengyelt, mert a kopasz pöcsarcút rettenetesen rühellem ;-).

kroos 2009.01.12. 07:55:34

hala ...neked kellene a legjobban tudni mire képes Elber:)
még akkor is ha 2 hét alatt épül fel egy térdmütétböl.

avenger13 2009.01.12. 23:36:46

@kroos: ezt hiányolom tőle a tét meccseken. meg még sok ilyet. de akkor is kell még castár. nem lehet mindig ugyanaz a kezdő. ezen a nézeten már rég túlhaladt az európai foci. Még ha van egy nagyobb szünet is a bajnokságban, túl kiszámítható minden, és nem lehet rendes jó cserét behozni, aki tud lendületet vinni a játékba.

halareaal 2009.01.12. 23:44:47

jó, nekem Klose régi kedvencem, főleg német viszonylatban, úgyh kicsit elfogult vok vele. Elber is nagy játékos volt, de sztem azért nem lenne ilyen nagy megítélésbeli különbség a 2 között, ha Klose legjobb éveit ugyanúgy a Bayernben futotta volna. nemcsak a szimpátia miatt, hanme mert ha vki nagyobb csapatban teljesít parádésan, az azért látványosabb.

"Elber a játék mindne aspektusában jobb volt Klosenal."
fejelni biztos h jobban tud Klose:)

kroos 2009.01.13. 07:55:34

@halareaal: ez olyan mintha klinsmann-t akarnád összehasonlitani berkamp-al.....lehet rajta vitatkozni ...meg máshogy gondolni...de a csapatodba te is a hollandot választanád..

kroos 2009.01.13. 08:12:20

,,"Fájdalmas látnom, hogy egy ilyen tehetséges futballista megállt a fejlődésben, pusztán azért, mert nem tud mit kezdeni azzal, hogy két játékos is előtte áll a rangsorban. Reméltem, hogy az ebből fakadó dühét arra használja fel, hogy megmutassa, mennyit is ér valójában" - fejezte ki csalódottságát Podolski hozzáállásával kapcsolatban a tréner."
igy igaz klinsi

mann 2009.01.13. 10:54:23

@kroos: rendes védők ellen nem ment volna... ;-D

avenger13 2009.01.13. 12:17:48

@mann:
majd meglátjuk :)

egyébként ezeket kéne tétmeccsen is nyomni. még landon gólja is elég szép volt, legalábbis nekem tetszett. csak így tovább.

mann 2009.01.13. 12:27:27

@avenger13: poén akart lenni. Majd elsütöm akkor is ha a BL-ben nyomja ugyanezt ;)

kroos 2009.01.13. 12:58:01

csak nehogy gery nevil legyen a szenvedö fél..

avenger13 2009.01.13. 12:59:52

@mann:

értettem én, ezért is írtam a smile-t, ahogy te is. :) alig várom már a blben is a hasonló húzásokat. igazából az tetszene, ha valamelyik nagy csapat legnagyobb arcú védőjét alázna meg egy hasonló mozdulattal. :D mondjuk materazzi? (bár tudom, hogy ehhez manu-nak ki kéne esnie, és gondolom ilyen szempontból nem támogatod a gondolatot :) ).

avenger13 2009.01.13. 13:02:02

kroos

szerintem rekordot döntöttünk az nst-én. ez az 505. komment. heinrich posztja nagy port kavart. csak így tovább...

kroos 2009.01.13. 13:05:54

ja--de az is lehet hogy 1 honapja ez az egy komolyabb poszt van az nst-n és azért van ennyi komment?:)
az meg hogy az 505-böl 423 popp kommentje nem von le semmit az érdemböl...remélem

avenger13 2009.01.13. 13:15:04

kroos
igazad lehet. :)

mit szólsz a fehérorosz sráchoz? ismered valamennyire? én még nem sokat hallottam róla, de szerintem érdemes, mert nem drága, és ha nem jön be akkor sincs nagy értékveszteség rajta, kipróbálni meg ki lehet, és legalább nem középpályás, hanem csatár

mann 2009.01.13. 13:21:28

Persze Materazzi... :D
180 perc minimum van rá, hogy eldőljön a dolog.;)

Mondjuk ha összekerülne a Bayern a MU-val, szerintem nem Gary Nevillet játszatná Fergie Riberyvel szemben. Esélyesebbnek tartom, hogy Rafaelt tenné oda, ő valszeg jobban tudná követni a franciát.:)

kroos 2009.01.13. 13:26:02

@avenger13: nem hiszek a csodákban...2 lehetöség van
1,valojában szar a srác=akkor rábasztunk ugye.
2,k*va nagy tehetség=1 év mulva elviszi a chelse 1 dollárért tölünk.
én egyikböl se kérek.
akiket én szivesen látnék a csapatban az castro,vidal,rolfes,hitzelsperger,troche,diego,c.eduardo.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.13. 13:41:20

@kroos: troche elméletben nem lenne hülyeség, mert végülis megszerezhető abból a szempontból, hogy külföldre nem kell, a hsv-nél meg többre hivatott. viszont kezdő nem lenne, kétszer gondolom nem akar ugyanabba a szarba belelépni. inkább hsv-kezdő, mint bayern-pad. nem mindenki olyan bölcs, mint borowski :)

diego megszerezhetetlen. nemsokára megy, méghozzá külföldre.

hitzlsperger annyival jobb ottl-nél, hogy ballábas. das ist alles.

castro-val várnék még, vidal nem kell.

rolfesben látok fantáziát, de ahhoz abba kéne hagynia crouch utánzását mozgáskultúrát illetően :)

avenger13 2009.01.13. 15:54:03

kroos:

szerintem ez nem így van. Egyrészt az teljességgel igaz, hogy vannak nagyon sok pénzzel rendelkező klubok. Akiknek van presztízse... (már vitatkoztunk rajta) Másrészt, nem szívjuk meg ha nem akkora ágyú akkor sem, mert nem kell neki sokat fizetni, és utána mehet a hsvbe, vagy bárhova. Viszont, ha veszünk jó játékosokat, akik tudnak és lehet velük játszani, akkor lehet rendes csapatot is összetenni, és marad esetleg a jelenlegi gárda is, és jönnek az eredmények. Azt nem gondolod komolyan, h podolski megy olic jön, és akkor folytatjuk ezt a 3 csatárunk van összesen, de támadó focit játszunk...

diego szerintem is idő kérdése és juve/akárki húz el a werder gödörből, pláne, hogy idén le is vannak maradva, és nem is megy nekik. A többi általad említett játékossal meg tudhat egy szintet a fehérorosz gyerek, és akkor ugyanott vagyunk és szép az élet.
esetleg a marko marin sem lehet rossz választás, nem ügyetlen, fiatal, és lehet vele valamit kezdeni. csak hát be kéne építeni a csapatba, ahogy brenot, és kroost, amiben eddig jürgen nem jeleskedik.

kroos 2009.01.13. 17:47:41

@avenger13: persze hogy nem igy van....de nézd meg mi lesz riberyvel jövöre meg nézd meg hogy pl sosától nem tudunk megszabadulni sehogy...

kroos 2009.01.13. 18:01:20

bundáson kivül örülnék még fellaini-nek,artetanak,inlernek,lavezzinek,capelnek, és hazahoznám didi haman-t.

avenger13 2009.01.13. 18:19:19

@kroos:

igen, csak sosaval az a baj, hogy nem hiszik el róla, hogy akkora tehetség, breitner, meg mindenki erről ábrándozik. így lenne értelme kölcsönadni, hogy ne járjunk vele úgy, hogy elmegy aztán megtanul focizni. Ilyen szempontból kroos, breno kölcsönszerződése sem lenne hülyeség, bár inkább csak kroosé, mert brenora szükség van a néha rémesen teljesítő középhátvédek között.

kroos 2009.01.13. 19:02:38

@avenger13: brenot láttam az olimpián...nem hiába lobbizik kaka hogy igazolja le a milan...

avenger13 2009.01.13. 20:51:09

@kroos: na az lenne az ordas baromság.
legalább játszon nálunk kicsit. amikor pályán volt itt is jól teljesített. így nem értem jürgent megint csak.

kroos 2009.01.14. 07:55:53

jürgen fosik mindentöl..pont ö AKI AZ UJDONSÁGOKRA ÉPIT....

Vul-Kahn 2009.01.14. 12:25:03

Szevasztok!
Több hónapja látogatom már az oldalt, nagyon tetszik, úgyhogy gondoltam hozzászólok én is 1-2 témához. Mint a nevemből is kiderül, fanatikus Bayern-drukker vagyok (9 évesen lettem az, és én se jöttem rá 10 éves koromban, h utálnom kéne őket, pedig ha valaki, akkor én aztán adok magamra valamit...:)
A témához: a Bayern kerete szerintem versenyképes lehet a BL-ben is, a taktikai repertoáron kéne kicsit bővíteni, mert valóban túl sok a középpályás. Kroos-t én is kölcsönadnám, Brenot viszont én sem, mindenképp kell 4 középhátvéd egy keretbe. Aztán a csatárkérdés (és itt jön ki a kevés taktikai lehetőség). Donovan nem hinném, hogy túl nagy hasznára lesz majd a csapatnak ilyen rövid idő alatt, Poldit még mindig sokkal jobb játékosnak tartom, de valóban Klose és Toni helye megkérdőjelezhetetlen, a cserepadról pedig nem tud bejönni olyan, aki változtatni tudna egy meccs képén.
Szerintem idén a Bl-ben a 8 közé jutás a reális, (talán a 4) de ha megszabadulunk végre a ballasztoktól, (Lell, van Bommel, Sosa, Oddo) és jól igazolunk, akkor jövőre több játékrendszerben is eredményesek lehetünk, ami akár BL-diadalban is megmutatkozhat...

kroos 2009.01.14. 12:39:57

@Vul-Kahn: nem akarlak elkeseriteni de semmi olyat nem irtál amit mi már ne irtunk volna le legalább 10szer.van bommel meg ebben a csapatban egyálltalán nem ballsz, és még mindig ö a kapitány.rengeteget melózik hogy Zé megcsinálhassa az esernyöit.
És ne aggodj..mi is adunk magunkra,az hogy ez mennyire van igy pedig nem Heinrich értékrendjétöl függ.

Vul-Kahn 2009.01.14. 12:50:20

@kroos: Tudom, hogy semmi újat nem írtam le, csupán az egyetértésemnek adtam hangot:) van Bommel pedig valóban rengeteget melózik, de szerintem nem Lahmon, Riberyn, Tonin, Ze Roberton, de mégcsak nem is Lucion vagy Klosen múlik h idén sem fogunk BL-t nyerni, hanem például rajta...
Értsd: le kell cserélni egy jobbra. Gyere Anatolij, várunk!!!

kroos 2009.01.14. 13:00:48

Timo nem tudom miben jobb..de tényleg...nem is sokkal fiatalabb..fentebb már irtam kiben látnék fantáziát...pl fellaini.
Amugy ha megy Riberynek akkor szerintem bárkit meg tudunk verni.Egy jó sorsolással eljuthatunk a döntöig.
És láttam a sporting legutobbi meccsét...hát nem lesz sétagalopp...de ha már itt járunk veloso-moutinhot is szivesen látnám..

Vul-Kahn 2009.01.14. 13:30:00

Hát ja, erre emléxem, Rafinha hihetetlen mekkora színész. Amúgy télleg tehetséges ez a Fellaini gyerek, de szerintem irgalmatlanul drága lehet. Már az Everton is nagy pénzt fizetett érte, asszem 18 millió fontot.

kroos 2009.01.14. 14:38:06

18 stimm de euroban.amugya meg az evertonnak ez az egy esélye volt a nyáron..ennyi pénzük volt,ráteték és bejött....okos.
mig mások 26 millioért vesznek valakit és ha nem jön be nem baj mert már jön a következö tehetség 32 milláért.

avenger13 2009.01.14. 16:39:14

ez a srác nem igazán kéne. Viszont gourcuff megint villantott egyet a PSG ellen. A srác tudhat valamit.
sportgeza.hu/futball/2009/01/14/zidanet_idezo_golt_lott_gourcuff_/

Vul-Kahn 2009.01.14. 18:10:36

Szerintem gourcuffnek nem lenne helye a csapatban, a kezdőben semmiképp. Jók a képességei, ez tény, de ha van egy riberynk, schweinink, hamitunk, kroosunk, akkor nem rá kellene költeni a pénzt. Inkább egy kapusra, jobbhátvédre, vkp-re.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.14. 18:39:20

azért ha támadunk, inkább gourcuffel kényszerítőzzön a játékosom, mint hamittal. kicsit megnőtt a török renoméja, amióta nem játszik. sosem voltam elájulva tőle. viszont tény, hogy védekezni is tud, és nyilván támadásban sem ügyetlen, sőt, jobb bekket is eljátszik, tehát hasznos tagja a keretnek. de én nem akarom, hogy a bayern kezdőben helye legyen egy altintopnak.

gorcuffnek én örülnék, ha ésszel vesszük meg (jelzem, júniusban lejár a szerződése).

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.14. 18:40:57

közben rájöttem, hogy az csak a kölcsönszerződése, a milannal pedig 2012-ig van.

Titi120 2009.01.14. 19:48:34

Erős fenntartással fogadtam annak idején Altintop leigazolását, de a Bayernben egyértelműen bizonyított szerintem.

Többet és ha kell gyorsabban fut mint például Schweini a jobb oldalon, védekezni nagyon tud, jól lő, több poszton bevethető, én akár még középen is kipróbálnám Van Bommel helyén, de Oddot is előbb helyettesíteném vele jobb hátvédként, mint Lellel.
Remek igazolás volt.

Roeder 2009.01.14. 20:00:18

tényleg remek.főleg,hogy tök ingyen jött

egyébként furcsa,hogy senki nem adna több lehetőséget szegény borowskinak...én megpróbálnám klinsi helyében ,hogy mit tudna hosszabbtávon a kezdőben.

avenger13 2009.01.15. 09:20:00

igazából, altintop ügyes, és jó játékos. De nem tudjuk mit tud majd a felépülése után, ha hozza a sérülés előtti formáját, akkor jó lesz. De az a probléma, amit még ő sem tud megoldani, hogy ribery nélkl a csapat botladozik, és ez nem jó. Nem mondom, hogy ribery biztosan elhúz az év végén, (pláne ha cé megy a helyére a realba), de ez akkor sem jó. Jó lenne, ha több variációt tudna játszani a csapat. Ehhez Gourcuff megfelelő embernek tűnik (a milanban jelenleg semmi helye nincs max a padon 6-7. embernek). Tudom sokan nem szeretik van bommelt, de idén elkezdett kultúráltan játszani, és ez szerintem jó. Eddig is csak a tapló sárgáival volt bajom, amikor a játékra kocentrál jók az indításai, és jól lát a pályán. Muszáj védekező középpályást is venni, mert Zé Roberto is csak max egy évet marad a csapatban, és vb-nek sem ajánlottak fel ennél hosszabb szerződést, de azzal a támadójáték keveset erősödik.

Én szívesen kipróbálnám Altintopot jobb hátvédként is, mert szerintem nagyon jól játszott ott az EB-n, és arra nagyobb szükség van, mint a középpályás játékára.

avenger13 2009.01.15. 09:23:04

@Roeder:

lehet neki lehetőséget adni, de szerintem inkább azt kéne klinsinek felfogni, hogy ez a mindig ugyanazzal a kezdővel megyek ki a pályára ez nem fog menni, mert a játékosok elfáradnak. És akkor már hiába próbál majd új embereket játszatni, akik eddig nem játszottak semmit, azok nem fognak elsőre normális szintű játékot mutatni. és ezért fogunk a bajnokság végén a nehéz meccseken (leverkusen, hoff? stuttgart) gyenge teljesítménnyel x-eket hozogatni.

kroos 2009.01.15. 09:23:19

ibisevic..szegény..pont a legrosszabbkor...vajon igazolnak valakit a helyére?

Roeder 2009.01.15. 13:14:24

rohadtul nem örülök ibisevic sérülésének.és nem csak azért mert sajnálom,hanem mert így majd okoskodhat a sok antibayernes,hogy "bezzeg ha ibisevic nem sérül meg"

Roeder 2009.01.15. 13:27:32

@kroos:
ebben az időben lettem bayern drukker.emlékszem,hogy nem tudtam dönteni,hogy a dinamonak vagy a bajoroknak szurkoljak-e.aztán úgy voltam,hogy aki továbbjut annak drukkolok majd a döntőben.nem bántam meg,hogy végül így döntöttem,és nem lettem man utd "szurkoló",mint a többi osztálytársam
ja és ekkor voltam 9 éves.furcsamód egy évvel később még mindig szerettem a bayernt.akkor most nem vagyok normális? :D

kroos 2009.01.15. 13:39:16

amikor én bayerndrukker lettem akkor Pfaff ugrált a kapufák között..augenthaler irányitotta a védelmet,matthaus középen ur volt és elöl a Lerby Rummenigge K.Wohlfarth trio rohamozott-....az én elsö Mu-m pedig a Madjer féle porto volt....

kroos 2009.01.15. 13:39:46

(9 év stimmel...de ez a mi bajunk)

Vul-Kahn 2009.01.15. 14:38:00

@Roeder: "rohadtul nem örülök ibisevic sérülésének.és nem csak azért mert sajnálom,hanem mert így majd okoskodhat a sok antibayernes,hogy "bezzeg ha ibisevic nem sérül meg"

@kroos:"szivemböl..."

Hát az enyémből is...
Egyébként a hoffenheim képes lehet ezzel megbirkózni, demba ba és obasi szerintem még messze nem mutatták meg, ami bennük van, ráadásul a kapott gólok száma is csökkenhet, mert hildebranddal egyértelműen erősödtek.

kroos 2009.01.15. 14:47:28

Ja és igy legalább elfér egyszerre a pályán,weis,c.edu,salihovic,és l.gustavo is.

Roeder 2009.01.15. 21:27:23

mostmár hivatalos,hogy keresztszalag-szakadás ibisevicnek,tavasszal nem játszhat.

kroos 2009.01.16. 08:06:20

No pb.
ha jogos volt a hype akkor 1 ember sérülését tul kell élniük nem,????????????????????????????

Roeder 2009.01.16. 11:58:10

@kroos:
elvileg igen,hiszen itt mindenki hatalmas csapategységről beszélt.annak meg az a lényege,hogy nem egy ember teljesítményén múlik a csapat sikere.
persze,hogy ez gyakorlatban is így lesz-e,azt majd meglátjuk

avenger13 2009.01.18. 10:57:34

szerintem nem kell ettől előre félni. majd meglátjuk mit mondanak. Tök mindegy, ha ibisevic nem sérül le, akkor is mindenki kitalálja, hogy miért nem nyertek (ha nem nyernek)...

kroos 2009.01.19. 08:12:52

heloka eladtuk poldit a kölnek?

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.19. 09:16:08

úgy néz ki, igen.

hacsak nem az a tervük, hogy télen drágábban menjen tovább a citybe/juvéba, jó nagy faszságot csináltak sztem a kölniek.

kroos 2009.01.19. 09:24:10

@mocsing: reméelm geromelre cserébe elövásárlási jogunk lesz...

avenger13 2009.01.19. 09:24:48

@kroos: nagyon úgy tűnik. ennyit is ér az a csávó. gyakorlatilag nem volt jó megmozdulása a bayern színeiben. De akkor megint kell egy csatár, mert klinsmann 4 csatárról álmodozik. Van egy olyan érzésem, hogy donovan szerződése, már tető alatt van, így poldi mehet amerre lát. Jellemző lenne Ulira.
Este sajnos nem tudom nézni a meccset, pedig közvetíti az eurosport ami üde színfolt lehet az eddigi kommentátorok terén, bár erről a pl szurkolókat kéne megkérdezni.
Kroost sem adjuk kölcsön, ami viszont szerintem hiba. Fél év nem ártana neki a stuttgartban, itt meg soha nem játszhat. pláne altintop felépülésével.

Uli után megérkezik Oliver Kahn menedzsernek, akkor jót fogok röhögni. szerintem ebben az esetben kiderül, hogy ragaszkodnak a csak bayern szurkolók által elfogadott, ám a külső szemlélő számára szívből utálható menedzserekhez.

kroos 2009.01.19. 09:29:52

nem-nem -nem..csak a nyártól megy majd.

avenger13 2009.01.19. 09:32:38

@mocsing: majd meglátjuk. azért sztem az azért nem véletlen, hogy a kölnbe megy vissza. a 10 milliónál bármelyik általad említett csapat, még a tottenham is simán kipörget többet. szóval sztem nem kellett nekik. A bayernben mutatott teljesítménye tényleg nulla. Egyébként csak akkor megy a kölnbe, ha sikerül bennmaradniuk. :) Szerintem Poldi nyomorék, mert sokkal jobb helyre is mehetett volna hátha ott tudja hozni a válogatottbeli teljesítményét, mert ott azért jobban ment, ezt be kell, hogy lássuk.

avenger13 2009.01.19. 09:34:47

@kroos: tudom, donovan sem most jön szerintem, csak nyáron talán, ahogy olic is. attól még uli lebeszélhette a szerződését. uli szereti fél évvel később bejelenteni a már megkötött szerződéseket.

avenger13 2009.01.19. 09:40:55

amit még a téli felkészülés alatt díjazok, az az, hogy elég simán hozzuk a felkészülési meccseinket, pedig a lehetőségeket kihasználva klinsmann szétcseréli a csapatot. Ez eddig nem nagyon volt szokás. Utoljára akkor sikerült így, amikor a nagy bevásárlást követő felkészülés zajlott. ezt jó előjelnek veszem.

avenger13 2009.01.19. 09:43:44

ibisevichez még annyit, hogy a lehető legrosszabbkor jött neki a sérülés, ezért igen sajnálom. Ha ezt a zseniális szezont végigfutja, akárhol végez a hoff belőle nagyon nagy játékos lehetett volna. Akárki szívesen látna egy ilyen gólvágót a csapatában. Remélem jövőre ott folytatja, ahol idén abbahagyta, és nem tűnik el a süllyesztőben.

kroos 2009.01.19. 09:55:24

,,Szerintem Poldi nyomorék, mert sokkal jobb helyre is mehetett volna"
hát ez az de miért is nem?
azért mert itthon illés béla a legnagyobb király.

kroos 2009.01.19. 10:01:01

legalább most megnézem magamnak ezt a Jendrisek gyereket..

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.19. 10:12:12

azért elmenni félig bukott játékosként egy másik országba, másik (futball)kultúra, minden más - sokkal nagyobb rizikó, mint hazamenni, ahol sérülten is ő lesz a csapat legjobbja.

valszeg neki most az volt a fontos, hogy biztosan jól menjen a játék. és mivel nem dilettáns a játékhoz, jól is fog. legalábbis biztosan jobban, mint nálunk. én poldit értem, a kölnt nem.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.19. 10:31:47

@kroos: breno-nál nem hiszem, hogy jobb. Micho meg még sokáig lesz hátul

kroos 2009.01.19. 10:46:10

@mocsing: brenon-nál talán tényleg nem jobb de láttam geromelt sokszort és jónak tünik mig brenot hányszor is láttam az idén?
(olimpia nem számit)

avenger13 2009.01.19. 13:04:57

vicces ez a poldi gyerek. mondta, hogy nagyon örül ennek a lépésnek, és nyárig mindent megtesz a bayernért. De nem is fog játszani. így könnyű. lol

avenger13 2009.01.19. 13:22:57

ezt honnan tudod? egyébként várható volt. szegény már régóta sérült. jól teszi ha előbb hagyja abba, amíg legalább járni tud.

kroos 2009.01.19. 13:35:54

ö volt az utolso a ,, San Siro"-i hösök közül.

avenger13 2009.01.19. 14:47:24

@kroos: igen. Sajnálom is nagyon, hogy visszavonul, de teljesen megértem a döntését.

kroos 2009.01.19. 19:40:47

ez a kommentátor hülye..

,,klose most játszik elöször a kaiserslt. stadionjában"-votl a K.-kapitánya is.

,,demichelis van a legrégebben a keretben"-ha nem számit lahm,schweini,lell,zé roberto,

,,ribery az egyetlen jelölt aki nevezve volt a bundesligából az aranylabdára"

Toni is volt nevezve nem?

ennyi erövel odaültethetnék popp-ot is (bocs haver)
amugy a meccs az nem rossz a hangulat szuper és vezetünk toni góljával.

kroos 2009.01.19. 20:08:48

IMÁDOM HOENNEST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
riporte
.-igaz hogy ha a milan eladja kaka-t 100 millioért akkor abból megveszik riberyt 35+oddoért?
.Hoennes-ha kaka 100 milliot ér akkor Ribery 150-et

TUSÉÉÉÉÉÉ!!!!!!!!

BRÉKING..LEIGAZOLTUK Baumjohann -T..INGYEN

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.19. 21:48:49

a kommentátort valszeg kinézte magának a sportklub.

avenger13 2009.01.20. 00:04:33

rendben. remélem ez így is marad. aki ad riberyért 200 millát Euróban az viheti is. Kivéve a mancity-t :)

kroos 2009.01.20. 08:10:40

a meccs után azt nyilatkozta sejtelmesen franck hogy ,,most sokminden zajlik körülöttem"-ez meg mit jelent?korábban mondta hogy marad ha kb minden posztra igazol a bayern egy klasszist,de meg kellene értenie hogy ribery-toni szintü fizetésre nem telik még +2-3 sztárra.
ezt a Baumjohann-t meg nem tudom hovatenni..láttam párszor és ügyes de a gladnachba sem volt stabil kezdö.Luhokay-al4-2-3-1-et játszottak és ott martmour-bradley-marin friend játszottak,mig meyer-el minden alakzatot probáltak már és nem látom a srác posztját.
Donovan jól nyomta tegnap.

avenger13 2009.01.20. 10:07:23

franck vegyen példát Kakáról. Ne menjen sehova. Egyébként én nem hiszek franck madridi ajánlatban annyira, mivel ők nagyon akarják Cé-t, és a szerződése lejárta előtt egy évvel meg is fogják szépen venni.

Donovan tényleg jó volt tegnap, rajta látszott kb. egyedül, hogy fontos neki a meccs, a többiek csak alibiztek.

A transfermarkt érdekes árakkal dolgozik. Nem tudom, hogy mennyire frissítik az oldalt, de náluk ribery 30 millát ér basti csak 12-t, míg buffon, meg ramos is 32-t. Elég érdekes.

Az tetszett, nagyon, hogy ribery buszos garázdálkodása így fe lett fújva. A jól felkészült kommentátor szerint 2 ÓRÁRA ellopott egy buszt, és kresz táblát gázolt. LOL! Kb. 2 perc alatt a csapat buszával feldöntött egy táblát, de ki se ment a szálloda parkolójából.

kroos 2009.01.20. 10:58:26

@avenger13: a kommentátor erröl nem is tudott...a meccs közben sugták meg neki...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.20. 11:02:04

tündérmesééknél állítólag Makaay neve is felmerült a bosnyák pótlására.

ha Roy elmegy a hoffenheimbe, kidobom a Kahn-mezemet.

kroos 2009.01.20. 11:07:24

meg szalay neve is felmerült...meg makinwa..meg nagyon sok mindenkié.

avenger13 2009.01.20. 12:39:09

meg kalsnicé is. szerintem nem fog működni egyik sem. ibisevic volt a csapat motorja, ebből eg újat összeszedni nehéz lesz.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.20. 12:47:24

@mocsing: Van Kahn mezed? A betyárját! Úgy látszik kontroll nélkül maradtatok itt, csak úgy röpködnek az imádom ulit szintű fölszólamlások ;-D.

avenger13 2009.01.20. 13:06:19

@popp: nekik nem kell. ők a csapategységre gyúrnak. és fenn is akarják tartani a bayern monopol helyzetét. :) :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.01.21. 00:47:07

No, Poldi mégis visszatért Kölnbe. Ha nem rühellném a keret felét, még örülnék is neki.

Dr Zoidberg 2009.01.21. 01:07:13

@kroos:

www.youtube.com/watch?v=7kYY_KOx2Qw
Höhö.

Nomeg:
www.youtube.com/watch?v=YMGygerveR4
Kurvajó így végignézni (a tré zene ellenére is), és emlékezni a jelenetekre a ran-ból, dsf-ről....hejjh..

Basler a valahavolt-valahalesz(?) legkedvenc német focistám.

@avenger13:

Öhm. Én vinném. Hová utaljam a kéccázmillát?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.21. 01:53:30

@heinrich: Kölnben van neki a helye, ott imádják. Örülök, hogy nem jött Romába!

kroos 2009.01.21. 07:41:53

Kölnben van neki a helye..nem is egy komolyabb csapatban.

kroos 2009.01.21. 07:42:31

@Oyle: azt hiszem kedvellek.....fantasztikus...

kroos 2009.01.21. 07:54:19

valaki be tudná linkelni Baumjohann golját a brema ellen? nem találom sehol...

Titi120 2009.01.21. 14:19:08

A Barca ismét bejelentkezett Lahmért.

Ahelyett, hogy erősödnénk majd, örülhetünk szerintem ha nem gyengülünk a nyáron.

Hiába no, a "monopolhelyzet" átka ...

kroos 2009.01.21. 14:27:31

@mocsing: kösz.@Titi120: lahm-ot meg adjuk inkább a citynek 5656 kugliárdért.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.21. 14:33:24

lahm-ot soha senkinek ne adjuk. jobbat találhatunk nála? nem hiszem. univerzálisabbat (kétlábasabbat)? gyorsabbat? nagyobb játékintelligenciával rendelkezőt?? erősebb müncheni kötődéssel rendelkezőt? nálam ezekre is nemleges a válasz.

ő és ribéry a világ talán legjobb baloldalát alkotják jelenleg.

persze a francia nem itt fog megöregedni, de philippnek maradnia kell.

drosiii 2009.01.21. 14:39:50

mocsing azért az evre-c.ronaldo sem egy gyenge baloldal ;)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.01.21. 14:43:12

Direkt megvártam, hogy valaki más írja le előttem, de valóban, Ribéry aligha fog itt megvénhedni, ha kitölti a szerződését, már az is csoda lesz. A Bayern jelenleg nem tart ott, hogy a világ egyik legjobbját meg tudja tartani, főleg, ha annak nemzetközi kupákra, színvonalasabb bajnokságra, meg durva fizura fáj a foga

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.21. 14:44:55

Azért a durva fizut ő és Toni is megkapja Münchenben.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.01.21. 14:46:11

@popp: 3/1, és talán ez a legkevésbé fontos.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.21. 14:46:12

@drosiii: evra-cr sem rossz, de ha választhatnék, Lahm miatt biztos az előbbire szavaznék

Titi120 2009.01.21. 14:52:44

Én úgy vagyok vele, hogy ha Ribery még legalább 1,5 évet marad (2010 nyár), és utána megkérjük az árát (2011 júni 30-ig szerződése van), akkor azt hiszem senkiben se maradna tüske.

Lahmról véleményem egyezik mocsingéval: nincs nála optimálisabb megoldás számunkra.
Ha mégis eladnánk, akkor legalább kérjünk irreálisan magas árat érte.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.21. 14:58:35

@heinrich: igaz, és szerintem sem Münchenben öregszik meg a buszsofőr barátunk.

drosiii 2009.01.21. 15:06:33

@mocsing: Szívesen megnéznék a BL-ben egy Lahm-Ribery/Evra-C.Ronaldo párost a Dani Alves-Messi páros ellen.

halareaal 2009.01.21. 15:14:12

Cé azért nem éppen baloldali játékos, attól, hogy néha átmegy oda. sőt Ribery sem az a klasszikus balszélső. úgyhogy elég nagy hátrányból indulnának a barcások ellen.

kroos 2009.01.21. 15:21:12

@halareaal: messi mikor játszott utoljára a balszélen,

drosiii 2009.01.21. 15:53:09

@kroos: messi és alves is jobb oldalon játszik, nem? messi mondjuk néha beljebb húzódik de attól még jobb oldalinak mondanám.

Titi120 2009.01.21. 16:04:50

Itt most a világ legjobb bal oldaláról ment a vita, a Barca itt most nem játszik (Abidal - Henry szerintem nincs a top 3 -ban).

halareaal 2009.01.21. 16:06:39

igen. Messi abszolút jobboldalinak számít, mert mindig ott játszik, csak néha van h átmegy a túloldalra meccs közben.
én mást mondtam vhol? Lahmék meg Evráék ezért tudnának velük találkozni a Blben, ugyanis egyik csapat baloldala megy a másik jobb oldala ellen...

halareaal 2009.01.21. 16:09:57

@Titi120:

jah, csak felmerült egy legjobb bal oldal vs legjobb jobb oldal lehetőség. de azt továbbra is tartom, h Cé nem baloldali, így nem ér, ez olyan mintha ha a Barca Abidal-Messi párossal játszana. halkan jegyzem meg eszerint most a Ramos-Robben jobboldal sem gyenge.

Titi120 2009.01.21. 16:33:29

@halareaal:

Értem, de a felvetés így is meredek, mert a Barca és a Bayern teljesen más rendszerben játszik (4-3-3 vs 4-4-2), a dolog akkor lenne igazából érdekes, ha hasonló szisztémájú csapatokat hasonlítanánk össze.

Egyébként meg ha van a Földön védő, akinek esélye van lábon tartania a lépést Messivel az Lahm.

rizla 2009.01.21. 16:35:43

"Egyébként meg ha van a Földön védő, akinek esélye van lábon tartania a lépést Messivel az Lahm."

ja, torres-szel is milyen jól tartotta a lépést az EB-döntőben

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.21. 16:47:48

@Titi120: Fernando Torres azért alaposan megszopatta a srácot az EB-döntőn ;-).

Titi120 2009.01.21. 16:53:54

Na, megjött a sok okoska ! :)
Lahmot előző szezonba a Bochum bármelyik csatára is megszopatta, mert olyan formában volt, de amilyen formában például most ősszel nyomja, hát szerintem komoly esélye van, hogy bárkit, - akár Messit is - levegyen a pályáról.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.21. 16:56:19

@Titi120: Azért Bundesliga szélsői között (Riberyn kívül) nem találunk egy Messi szintűt sem!

Titi120 2009.01.21. 16:58:02

Ez igaz, de Ribery szintűt nemzetközi szinten se találunk többet háromnál az tuti.;)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.21. 17:06:01

@Titi120: Ez is igaz, de én arra céloztam, hogy Bundesliga, de még a Steaua, Lyon és Fio meccsek alapján nehéz megállapítani mit kezdene Lahm Messivel.

halareaal 2009.01.21. 17:09:58

@Titi120:

igaz, nem is én vetettem fel, csak mondtam h Cé de még Ribery sem kifejezetten balszélső játékosok, míg Messi igazi jobbszélső (magyarán ezért a Barcelona jobbszéle sajnos most a legerősebb, legyen szó akármelyik oldalról)
az idei Messit pedig így vagy úgy, de eddig szinte csak Ramosnak sikerült levenni, ráadásul neki sem egyedül, és még így is vágott egyet, bár nem az ő oldaláról.

halareaal 2009.01.21. 17:11:59

egyébként valóban nem nagyon lehet összehasonlítani őket, Messiék pl most azért a legjobbak, mert nem kényszerülnek védekezni. védekezésben Alvesnek hála ugyanis a leggyengébbek a felsoroltak közül.

rizla 2009.01.21. 17:15:31

"csak mondtam h Cé de még Ribery sem kifejezetten balszélső játékosok, míg Messi igazi jobbszélső"

he? messi ugyanazt csinálja mint ribery vagy CR, csak a jobboldalon. bár közelebb áll egy csatárhoz, mint ribery (akárcsak ronaldo).
mitől "igazi" jobbszélső? mégcsak nem is jobblábas

rizla 2009.01.21. 17:17:48

"védekezésben Alvesnek hála ugyanis a leggyengébbek a felsoroltak közül."

alvesnek egy kezemen meg tudom számolni hány hibája volt idén védekezésben. fantasztikus hátul is, más kérdés, hogy guardiola nagyon feltolja, abidal meg ezért inkább középsővédő. lahmnál biztos jobb hátul..

halareaal 2009.01.21. 17:50:12

jah énis megtom számolni, mint ahogy azt is, hányszor tették igazán próbára. már a Sevillában is nagyon gyenge volt hátul, a Barcában meg még többet jön előre. így is erős a védekezés, de ez nem Alvesnek köszönhető.

Ribery sztem sokkal többet indul középről mint Messi és az oldalakat is gyakrabban váltogatja. meg ő sokszor szervezi a játékot, távolról lő stb, nem pont a szélsőjáték a legnagyobb erénye, vagy legalábbis nem kötődik annyira a balszélhez, mint Messi a jobbhoz, ha ez így érthető. Cét pedig csak azért írtam, h nem igazi balszélső, mert ő jobbszélső.

rizla 2009.01.21. 18:34:49

az összes szélsőbekk, aki állandóan felfut a támadásokhoz, logikus okokból gyengébb hátul. de hogy alves a "leggyengébbek közé" tartozna, az röhejes. a sevillában sem volt nagyon gyenge, szerinted miért került 30 millióba?
egyetlen emlékezetes hibája van, amikor nagyon rossz ütemben próbálta drenthét szerelni a clasicon, és eltaknyolt, az a szerencsétlen meg rávihette valdesre 1-1ben.

kroos 2009.01.21. 18:54:51

drenthe képeségeit ismerve ez nem is hiba.inkább nagyvonalu gesztus...

Titi120 2009.01.21. 20:33:42

@popp:

Azért Lahmot ismerjük régóta, nem csak az idei ősz alapján merem feltételezni, hogy ha nincs olyan krízisben, mint amilyenben fél éve volt, akkor bárkit meg bír oldani (főleg ha Zé Robi kisegíti középről :).

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.21. 20:47:13

"drenthe képeségeit ismerve ez nem is hiba.inkább nagyvonalu gesztus... "

esetleg zseniális taktikai húzás. :D

halareaal 2009.01.21. 21:29:17

"de hogy alves a "leggyengébbek közé" tartozna, az röhejes."

hát ha azt írtam volna h a leggyengébb szélsőbekkek közé tartozik, az valóban röhejes lenne, de igazából nemtom ezt honnan idézted, én azt írtam h az itt említettek közül a leggyengébb ilyen téren. nem mintha ez szégyen lenne, hisz a világ legjobb szélsőiről vitatkozunk.

" sevillában sem volt nagyon gyenge, szerinted miért került 30 millióba?"

azért, mert jól támad:) abban Sevillában is végig nagyn jó volt.

shinigami 2009.01.22. 12:19:52

alves kb annyira vedekezik mint robi carlos anno a realban
es azert kerult annyiba mert a barcelona volt a vasarlo.

avenger13 2009.01.22. 22:41:58

azért nem véletlenül került be lahm a fifa legjobb 11-be. Ezzel nem igazán lehet vitatkozni. Szerintem is a világ egyik, ha nem a legjobb balhátvédje. Azért mert egyszer torresnek sikerült, attól még nem biztos, hogy megint sikerülne. Egyébként ha tökéletes védők lennének nem lenne gól, szóval nem igazán cáfol az állítás semmit. :)

avenger13 2009.01.22. 22:45:50

a barca pedig nem a védekezésről híres. alves sem a védekező feladatai miatt ilyen népszerű. Mindenkit lenyomtak nagyon, és a barca nagyon sokat tartja a labdát, támad, így kevesebb feladat jut egy védőre. De az túlzás, hogy jobb lenne lahmnál. messivel jelenlegi formájában sztem senki sem tud semmit sem kezdeni. Egy bayern-barca párharc esetén igen nagy valószínűséggel az utóbbi jut tovább.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.23. 12:22:55

ha minden igaz, minden idők egyik leggyengébb Bayern-fedezete elmegy kölcsönbe az espanyolba.

ideje volt.

remegő hangon merem csak feltételezni, hogy talán Kroos-nak szorítunk kis helyet a nyolcvanvalahanyadik perces cseréknél.

avenger13 2009.01.27. 00:36:44

már csak egy nap, és jön a kupa aztán indul a nagyüzem.

heinrich valami beharangozó, esélyek fél év után, és az átigazolásokról nem születhetne valami?

kroos 2009.01.27. 07:51:35

@avenger13: ha meg nbem születik gyerünk és offoljuk szét a többi posztot:)

avenger13 2009.01.27. 10:40:33

@kroos: ja. kérjük ki a róma győzelem miatt örömmámorban úszó popp véleményét a német fociról, podolski miért nem ment rómába, és ribery vajon a világ legjobb játékosa témákban egy angol posztban? :) :)

utána pedig szidjuk a skótokat, hogy donelly is kicsit foglalkoztatva legyen, és ne legyden ideje ennyi skót meg északi foci posztot írni. :D (egyébként jók, csak kevéssé ismerem a skótokat, így kisebb az érdeklődés is)

avenger13 2009.01.27. 11:50:35

zarate és pandev leigazolása komolyan vehető? nem hinném, hogy a lazio engedi pandevet. zarate csak kölcsönben van a lazionál?

kroos 2009.01.27. 13:49:12

@avenger13: Pandevrol már volt szó korábban is.Én nem vagyok oda érte.Zarate meg valami Katari csapaté..rá van esély.kb 16 miila.

avenger13 2009.01.27. 15:01:09

@kroos: szerintem csak egy jöjjön. és ha lehet inkább zarate. ő fiatalabb. akkor meg is lesz az 5 csatár, és annyi elég is, de akkor ezekből kemény csatársort kell csinálni. Már csak 2 szélső védő kéne, és egy középhátvéd.

kroos 2009.01.27. 15:19:40

Zlatan Ljubijankič rola is volt szó.mondjuk ö 27 éves.Uli azt mondja erös.Gentben van.

Titi120 2009.01.27. 21:00:35

Húha, Ribery egy kicsit pofátlankodni akart Lehmannal, de visszafelé sült el a dolog. :S

Ennek ellenére 2-0 már ide, de már a duplája is lehetne.

kroos 2009.01.27. 21:27:14

nagyon-nagy bünti van alakulóban...
Jürgennek eltörne a keze ha nem ezt a kezdöt küldené ki egyszer..habár most jobb bekkben rotált...Zé eszméletlen mennyit megy...
ez a simak-bastürk-hilbert kp elég fos volt egész évben.

kroos 2009.01.27. 21:27:56

a 2. gol fantasztikus támadás után született...+ a végén amikor a 16-oson belül cicáztunk velük DDD

avenger13 2009.01.27. 21:30:22

végre. ezt várnám a bayerntől. eddig szép gólokat lőttünk, és a stuttgart nem igazán volt a pályán se. a 11esért kár. de inkább 2-0nál próbálkozzon ezzel, és ne mondjuk 0-0 esetén. :)

asszem mindenki felkötheti a gatyáját. nem igazán látom az év eleji rossz formát visszaköszönni, és ha így folytatjuk, akkor a bajnokság megint csak formalitás lesz.

avenger13 2009.01.27. 21:31:50

@kroos: azért basti meg toni gólja sem volt gyenge. basti felnézett és odarúgta ahova kellett. toni meg végre nem a kapuson és labdán átesve rúgott gólt, hanem ahogy kell. Még Kahn se tudta volna védeni :) :)

avenger13 2009.01.27. 21:35:14

@kroos: szerintem jönnek a cserék. remélem jön donovan. borowski meg szinte biztos. :D aztán 88. perc, és jöhet szegény breno. :(

avenger13 2009.01.27. 21:36:04

ottl-t kifelejtettem. ennyit brenorol :D

avenger13 2009.01.27. 21:50:24

na ez már nagyon súlyos

avenger13 2009.01.27. 21:50:59

ezeket a hülye sárgákat azért nem kéne összeszedni

Vul-Kahn 2009.01.27. 22:31:00

Hohóóóó! Was für ein Spiel! Nehéz mit hozzáfűzni, ráadásul szerintem a Stuttgart sem volt annyira rettenetesen gyenge, inkább pechük volt, meg Gomez se akart játszani. Bastürk egy vicc...

kroos 2009.01.28. 07:43:03

Rég láttam ilyen jól játazsani a csapatot mint tegnap.Egészen pontosan 8 éve mikor a cimvédö dortmundot vertük 6-2-re.Nekem az volt a legjobb Bayern amit valaha láttam.Brenot meg el fogjuk vesziteni addig jeggeljük.már mindenki tudja milyen tehetség,mégse játszik soha.

kroos 2009.01.28. 07:44:12

Nem csak bastürk vicc hanem simak meg hilbert is.
meg ebben a 8 millios maricaban sem látok semmit.

Vul-Kahn 2009.01.28. 09:59:56

Igen, Maricával valóban melléfogott a Vfb, pedig a Shakhtarban még egész jól nyomta. Brenot meg kölcsön kéne adni, hogy játékban legyen, aztán ha Lucio kiöregszik, vissza kell hozni a helyére. Bár Lucioban még simán van 2-3 jó év, szóval érdekes a helyzet.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.28. 10:12:27

ritka szar volt tegnap a stuttgart, tegyük azért hozzá.

ribéryt meg talán kicsit le kéne nyugtatni, eléggé elszállt manapság szerintem. többet csapkod, ha nem kapja meg a labdát, a 'lautern ellen is könyökölt egyet, most ez a tizenegyes, eh, nagyon gáz volt. mondogatnia kéne magában, hogy szerényebben, szerényebben.

brenot meg attól még nem fogjuk feltétlenül elveszíteni, h 19 évesen nem játszik rendszeresen a Bayernben. viszont az tény, hogy Lucioban még van pár jó év, az argentinről nem is beszélve.

én inkább Kroosért aggódom...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.28. 10:20:37

"Lucioban még simán van 2-3 jó év"
"tény, hogy Lucioban még van pár jó év"

legközelebb megpróbálok legalább egy kommentig precízen visszaolvasni, hogy ne írjam le ugyanazt, amit az előttem szóló.

Vul-Kahn 2009.01.28. 10:33:54

azért szerintem nem volt olyan gyenge a stuttgart, a 2 kapufájuk és a meg nem adott gól is ezt bizonyítja. Mind1, ezen aztán ne vesszünk össze, a lényeg tényleg az, hogy ne szálljunk el, még az ilyen meccsek után se. Amúgy pár éve hallottam egy angol játékostól a következő mondatot: "If you have a german in your team, let him shoot the penalty"-tanulságos.

kroos 2009.01.28. 10:36:59

@mocsing: itt vagyok haver miattam nem kell aggodni:)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.28. 10:59:55

@kroos: annak örülök, hogy itt vagy és kommentelsz :) csak ki ne találd hamarost, hogy játszani is akarsz, merhanem, akkor lázadás

Micimedwe 2009.01.28. 11:26:48

Gomez és Tóth Csaba volt tegnap a leggyengébb.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.01.28. 11:43:28

@kroos: tudom, hogy igazad lenne, de én nagyon drukkolok, hogy kicsit ésszerűtlenül is türelmes vagy és kivárod a sorodat. mondjuk mint rensing, bár neki elég nyomós ok volt a kispadozáshoz. toni előtt azért nincs ott a világ egyik legjobbja.

nem nagyon látom Klinsiben, hogy elkezdi játszatni lassan a srácot. lehet, hogy jó edző és csak összerakja ezt a csapatot, lehet, hogy többször is bl-döntőig elvisz majd minket, tényleg minden lehet, de a nagy fosás közepette, hogy hibázni fog, könnyen elkótyavetyélhet (nem tudom, mikor írtam le utoljára ezt a szót) kroos-hoz hasonló értékeket. (ottl nem ilyen)

kroos 2009.01.28. 12:08:40

ottl-t alábecsülitek...bayern-nevelés,müncheni..mi kell még?

Roeder 2009.01.28. 12:38:34

@kroos:
az kéne még tőle,hogy bizonyítsa végre hogy tényleg helye van a csapatban.mert rendszeresen beáll fél órákra,de nem sok elmékezetes dolgot csinált még...
ezen kívül szerintem lassú,körülményes.fél óra mire átvesz egy labdát,és újabb fél óra mire továbbpasszolja.

Roeder 2009.01.28. 12:44:04

ami meg lúciót illeti,én nem vagyok olyan optimista mint ti.idén tényleg nem olyan rossz,de a tavalyi szezonban veszélyesebb volt a kapunkra mint az ellenfél csatárai

kroos 2009.01.28. 12:46:00

,,rendszeresen beáll fél órákra"?????????????

Roeder 2009.01.28. 13:48:32

@kroos:
bocs,lehet csak 20-25 percekre...
a lényegen nem változtat.

kroos 2009.01.28. 14:19:49

@Roeder: de igen mert álltalában be sem áll.a sztenderd cserék az borowski,altintop,sosa,lell...a cottbus ellen állt be A 64. percben.
Ami idegesit még hogy sokszor Klinsi ki se használja a 3 cserelehetöséget.ha már itt tartunk.

Roeder 2009.01.28. 14:34:59

tegnap is végigjátszotta a második félidőt,de igazából nem tűnt fel,hogy a pályán volt.
altintop meg elég rég nem sztenderd csere,mert fél éve sérült.

kroos 2009.01.28. 14:38:56

ki játszotta végig tegnap a 2. félidöt??????

kroos 2009.01.28. 14:40:39

megvan..te most ottl-ról beszélsz....bocs...visszavonva minden...

kroos 2009.01.28. 14:48:42

én egy kicsit a fiatal haman-t látom benne...

Roeder 2009.01.28. 14:51:05

az mondjuk tényleg hülye dolog klinsitől,hogy sokszor nem cserél hármat.és amikor cserél akkoris sosát és lellt hozza be,kroos vagy breno helyett.pedig a két előbbit már rég el kellett volna passzolni a fenébe.

kroos 2009.01.30. 07:04:09

uj csatárral bövül a national elf.
Cacau.
?-lol_D.

avenger13 2009.01.30. 09:53:19

szerintem is hülyén cserél klinsi. csak azért, hogy borowski, meg a nagy nevek ne sírjanak, beteszi őket a csapatba 30 percekre. esetleg a középpályán is lehetne rotálni a csapatot, meg a védelemben is. Breno is nagyon nagy érték, és kiválóan játszik. Senkinek sem árt, ha pihen néhány meccset. Egyébként egyre erősödik bennem az érzés, hogy altintop jobb bekknek, és lell a playboyos barátnőjével együtt mehet ahova oddo :)
süti beállítások módosítása