Rákakiltak a palacsintára az érintettek, így már kell a francnak. Megmondtuk előre, hogy mi fog történni, de ezek juszt sem voltak hajlandóak izgalmas utolsó fordulót kerekíteni nekünk, ehelyett mindenhol eldőlt szinte mindent. Azért arról nem szabad elfelejtkeznünk, hogy a csoportelsőség milyen iszonyatosan sokat érhet, de azért ez mégsem ugyanaz, mintha megnézhettük volna a kiesés elől menekülő Bayernt, vagy a Villarrealt, Real Madridot, és így tovább. Lamentálni kár, nekünk igazából nincs is miért, mert a két legjobb meccs között ingázva néztük végig a fordulót. Hajtás után végigvesszük az E-H csoportokat, és beszélgetünk kicsit Cristiano Ronaldóról is.

A Villarreal-Manchester United meccs a spanyolok miatt nem sikerült olyan jóra, mint lehetett volna, bár az utolsó forduló ellaposodásáért sokat tett az Aab-Celtic kettős is. Mivel a MU gólkülönbsége parádés, minden valószínűség szerint a mostani sorrendben jutnak tovább a csapatok, és az egyik csoportelső nagyon nem fog örülni a Villarrealnak.
Ennyit a meccsről, most pedig a kommentek között kibontakozott vitába kapcsolódnánk be néhány megjegyzés erejéig. Ronaldo tegnap a mezőny legjobbja volt, nem a kapufa miatt, hanem azért, mert tőle volt élet a játékában. Biztosan benne volt Marcos Senna beszólása is, de tegnap bemutatta, miért ő fogja kapni az Aranylabdát, ráadásul teljesen jogosan. Sok mindent el lehet mondani róla, valóban nehéz szimpatikusnak látni (nekünk sem megy), és az is igaz, hogy a nagy meccseken egyelőre még adós a világ első, második és harmadik legjobbjához méltó játékkal. Ennek ellenére ki kérdőjelezhetné meg, hogy valóban ő az? Kereshetünk Kakán csomót, Del Piero és Messi, vagy a spanyolok bármelyike megkaphatná, de ha a kezünket a szívünkre tesszük, igazságtalanság lenne, ha nem Cristiano Ronaldót választanák az év legjobbjának.
Ugyanakkor! Tegnap Tanult Kollégámmal teljes egyetértésben fortyantunk fel Capdevilla faultja után, ami egyike volt az idei év legocsmányabb szabálytalanságainak. Túl azon, hogy az ilyen belépő csúnya nyomot hagy, és rohadtul fáj, szimbolikus jelentősége is van: Ronaldót el akarják pusztítani az ellenfelek. Leszerelni kizárólag az extraklasszis (és mellé extragyors) védők tudják, ha pedig valaki nem az, akkor vagy széttárja a karját, hogy bocs, srácok, vagy lerántja. Mármint normál esetben. Cristiano Ronaldót azonban nem lerántják, vagy fellökik. Hanem elpusztítják (mindenki emlékszik Boulahrouzra, ugye?), és kérem szépen, ennek oka van. Nem Capdevillát mentegetjük, sőt, reméljük, hogy a szezon végéig szóló eltiltást kap azért, amit tett, de valahol meg kell értenünk, hogy az ilyen mértékben jelenlévő nagyképű seggfej-attitűd időről időre kihozza a védőkből a bennük szunnyadó (?) vadbarmot. Minél nagyobb a tét, annál inkább. Ronaldo pedig addig fogja rázogatni a pofonfát (amiről az angol bajnokságban szép, érett darabok hullanak le, kérdezzük csak Roy Keane-t, aki egyszerű faparasztságból tett tönkre egy pályafutást), amíg egy ilyen rúgás egyszer pontot tesz az összes kérdés végére. És akkor majd hogy fogjuk hiányolni a cowboy-szabadrúgásokat. (Villarreal-Manu 0-0)
A csoport másik meccsén a világ legrondább mezében pompázó skótok előnybe kerültek egy szép fejes után, de a dánok két szerencsés gólja lenullázta az utolsó forduló esetleges izgalmait. Nem fog hiányozni egyik sem a legjobb 16 közül, azt megmondjuk azért. (Aab-Celtic 2-1)

Hosszas fejtörés után a Fiorentina-Lyon meccsre adtuk a voksunkat, és egyáltalán nem bántuk meg. Még jól is alakult az eredmény, mert az egyébként is támadásra kárhoztatott Viola semmi perc alatt kétgólos hátrány formájában kapott extramotivációt. Jöttek is erősen, de ezzel sajnos együtt jár, hogy hátul kinyíltak, mint a tubarózsa, ezt pedig egy Benzemát a soraiban tudó csapat örömteli térdcsapkodással nyugtázza. Gilardino szépítése után nem is volt szívünk sok időre otthagyni a meccset, hiszen helyzet itt, helyzet ott, férfias küzdelem és szép megoldások sorjáztak (visszavonjuk a Celtic mezére tett megjegyzésünket, a Lyoné sokkal csúnyább). Juninho valamilyen okból kifolyólag képtelen eltéveszteni a kaput szabadrúgásból, ezúttal a világ egyik legjobb kapusának volt ordenáré nagy mázlija, hogy a hátáról nem pattant be a kapufán csattanó lövés. Az olasz futballt kevésbé követőknek elmondjuk, hogy a Fiorentina azért fog hiányozni a legjobb 16 közül, mert ugyan nem sokszor játszik igazán jól, de ha jól játszik, akkor igazán jól játszik. (Fiorentina-Lyon 1-2)
A Bayern az első félidőben mindent kihagyott a Steaua ellen, majd a második játékrészben bebizonyította, hogy a közhelyek sem mindig igazak: a sok kihagyott helyzet nem bosszulta meg magát, ehelyett a két gólt és egy gólpasszt kiosztó Klose vezérletével legyalulták a románokat. Ehhez a meccshez tartozik még, hogy Ribéry teljesen mindegy, melyik oldalon játszik, akkora zseni, hogy az embernek könnybe lábad a szeme a játéka láttán. Egyszerűen tökéletes, amit és ahogy csinál, erre a harmadik gól a legjobb példa. Megindult (gyors), jó irányba vitte a labdát (okos), így mindkét csatárnak passzolhatott volna, de tolt rajta még egyet, hogy az egyik védőnek ki kelljen lépnie rá (intelligens), és csak akkor tette Klose lábábra a parádés ütempasszt (zseniális), amikor az már ziccerben volt. Nincs csapat, amiből ne hiányozna! (Bayern-Steaua 3-0)

Az Arsenal megint nem játszott jól, viszont nekik is van zsenijük: Cesc Fabregasnak hívják. A spanyol olyan volt, mint inspector Gadget, mindenhol ott volt, és mindig azt mutatta, amire éppen szükség volt. Labdát szerzett, passzolt, futott, lőtt, főzött, mosott, takarított (a tejesnek kiírta: a sajtból elég!), ráadásul amikor már minden veszni látszott, olyan labdával találta meg az ügyetlen melák Bendtnert, hogy még a dánnak sem volt pofája kihagyni a helyzetet. A furcsa kiállítása miatt emberhátrányba kerülő Dinamóról egy szót, ha szabad: mi, akik vagyunk a szép futballért élő-haló szurkolók, a Lobanovszkij-féle Kijevet nagyon szerettük. Természetesen a klasszikus Ajax mögé szorulva, de mindenképpen világklasszis módon passzoltak, és helyezkedtek a játékosok, vagy ahogy a szakértők mondták: intelligensen játszottak. Nos, ebből láthattunk valamit visszaköszönni tegnap, ami ugyan most csak egy szűk vereséghez volt elegendő, de annak a bizonyos Dinamónak a jobbhátvédje, Luzsnyij irányítása alatt jó kezekben van a csapat, úgy tűnik. (Arsenal-Dinamo Kijev 1-0)
A Porto Lucho Lisandro két góljával gyorsan eldöntötte a csoport nyitott kérdéseit Törökország már ázsiai felében, ezzel eldőlt, hogy minden eldőlt. Őszintén szólva jelen pillanatban ez a leggyengébb csoport, és a mostani formák alapján iszonyatos mázlival tudna csak bármelyik továbbjutó a legjobb nyolc közé kerülni. Igaz, még messze van, mire ez kiderülhet. (Fenerbahce-Porto 1-2)

Ha valaki összeszámolná, hány ziccert hibázott el az idei BL-szezonban a Zenit, azért nagyon hálásak lennénk, mert végre beküldhetnénk egy adatot a Rekordok könyvéhez (az egy adott zoknira tapadt legtöbb kutyaszőr világcsúcsát visszadobták). A Juventus meg pont az, aminek mutatta magát: szívlapát kell hozzá (vagy klassziscsapat), hogy meg lehessen verni, igazából csak az volt a meglepetés, hogy Del Piero és Iaquinta nem pofozta be valamelyik nagy helyzetét, és nem távozott győztesen Pétervárról. Nekik már úgyis mindegy, a csoportot behúzták, az pedig gonosz feltételezésünkkel ellentétben nem motiválta őket kellőképpen, hogy kiejtsék maguk mögül a Real Madridot. (Zenit-Juventus 0-0)
Azt a Raul Madridot, amely fogcsikorgató küzdelem után leverte a BATE Boriszovot (amely kevés híján ugyanígy tett korábban a Juventusszal). Panchónak sok dologban igaza van a csapatát illetően, bár mi Gago és Higuain, vagy az állandóan szapult Guti helyett sokkal nagyobb gáznak tartjuk Heinzét, aki most is mindent megtett azért, hogy a madridi argentin kolónia leggyűlöltebb tagja legyen. A télen a Realnak úgy kell igazolnia, hogy már a BL-be is tudjon nevezni játékosokat, különben megint fájdalmasan korán véget ér az európai kaland. (BATE-Real Madrid 0-1)