Hétközi forduló. Ezt szoktuk egymásnak kívánni szerkesztőségen belül. Szigorúan a felmenők emlegetése után. Nem elég, hogy a mérkőzések miatt nem alszunk, még beharangozót és összefoglalót is össze kéne dobni.  Még egy ilyen semmilyen fordulóról is, amin látszólag nem történt semmi különös. Azért finoman alakulgatnak az erőviszonyok. A Real Madrid ismét meg fog verni mindenkit, mindenhol a középmezőny tagjai közül. A Barcelona már botlott egyszer, de nem gyakran fogja megtenni, mert nem a Sporting elleni hat gólból meríthetnek igazán erőt, hanem egy suta és erősen véletlen izlandi botlás szolgálhat ugródeszkaként számukra. A Villarreal sunyin figyeli az eseményeket és látszólag kivár. Az Atlético jóval hangosabban kopogtat a bajnoki versenyfutás ajtaján. A Valencia vezet, a Sevilla még veretlen, Vadócz Krisztián most sem, David Villa ismét, a Real Madrid nagyon. Esett 28 gól is. Tovább után részletek:

A forduló előtt még rangadóként tekintettünk a hétvégi Atlético – Sevilla mérkőzésre azonban revideálnunk kellett álláspontunkat. A Sevilla magabiztosan hozta a kötelezőt és még annyi hibát sem ejtett, mint amennyit előzőleg a Gijon ellen. Ennek az Espanyol látta kárát, bár nem mintha de la Pena, Tamudo és az első félóra végén leballagó Finnan távollétében sok esélyük lett volna az eddig meglepően szerencsés katalánoknak. Vereségük mértéke elfogadható és minden adott, hogy hétvégi városi rangadón hűséges kiskutyaként feküdjön és nyalogassa sebeit a nagytestvér lábai előtt. (Sevilla – Espanyol 2-0) Miközben a még veretlen Sevilla hasonló módon hódolhat be az Atlético előtt a fővárosban. Pedig szurkolni fogunk Kanoutéék sikeréért, vagy legalább a tavalyi 4-3-as csoda megismétlődéséért, azonban erre most igen kevés esély mutatkozik, mert az Atlético - a maga piszok módján - megint megnyerte mérkőzését. Ez azért fontos, mert míg tavaly egy hasonló szituációban inkább a véletlen és Fortuna dominált esetükben, most meg egy minden tekintetben kiegyenlített mérkőzést is a maguk javára tudtak fordítani. Még Leo Francoval a kapuban is. Ámulunk és bámulunk. Meg várjuk, hogy mi történik a Marseille-jel és Liverpoollal fűszerezett Barcelona, Real Madrid és Villarreal elleni mérkőzéssorozaton. (Getafe – Atlético 1-2) Különösen a Nou Camp-beli látogatás lesz izgalmas a tavalyi zakó tükrében. A Barcelona amúgy is ragaszkodik a nosztalgikus hangulathoz és majdnem megismételte a Betis elleni tavalyi bravúrját. Pedig most az erő sötét oldala már Milánóban és Londonban fertőzi a csapattársakat. Aztán mégis sikerült letérdelni kétgólos előnyről, de legalább Gudjohnsen egy szép botlással megkímélt minket a majdnem felnyíló sevillai zipzárral felsejlő borzalmaktól. S voltak, akik ezt élőben látták. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere. Olyan gyönyörű találatok és hadvezéri döntések, hogy Eto’o már Guradiolát ölelgette. A közönség tombolt és már Gijon szintű gyalázásra készült. Csak senki nem szólt a Betisnek, hogy ha eddig három mérkőzésükön egy gólt sem lőttek, akkor ne is Barcelonában kezdjék erőltetni ezt a „támadás-dolgot”. A gonosz andalúzok meg pont ezt csinálták, de mégsem nyertek. Lehet, hogy Gudjohnsen, esetleg Guardiola meglátásai, vagy a hazai pálya miatt nem ismétlődött meg a tavaszi zakó. Az idő meg fogja válaszolni, hogy miért is történt ez most így. (Barcelona – Betis 3-2)

Egyébként örülünk, hogy Guardiola az első bajnoki győzelem után felmagasztalta az ellenfelet, mert így nem intézhetjük el egy kézlegyintéssel a Real Madrid szerénynek nem nevezhető győzelemét. Pedig bizony itt nem kellene mást tenni, minthogy úriemberként túllépni a hangzatos kiütésen. Elvégre tavaly is csak Rómáig tartott a Valladolid elleni hetes lendülete. Pontosabban addig sem. Természetesen van der Vaart három góljáról meg kell emlékeznünk, mivel valószínűleg madridi pályafutása csúcsára ért a holland. Raúl is élt a pályán, ráadásul még egy igazi ’raúlos’ gólra is futotta erejéből, azonban az est igazi nyertese de la Red, aki egy kicsit tovább szomorította Gutit és Gagot. Az argentin és a szöszi szerencséje, hogy de la Red egyszerre csak egyikük helyett játszhat. A Gijon hétvégén a Villarrealhoz látogat. Legalább túl lesz a nyolcason is és megkezdheti a felzárkózást elvégre azt nem vehetjük el tőle, hogy minden mérkőzésen betaláltak. Ezt meg rohadtul szeretjük. (Real Madrid – Sporting 7-1) Sokkal jobban, mint a Málagát, akinek több pontja van, mint lőtt gólja. S bár a Valencia ellen is volt egy-két lehetőségük, de még mindig nem tudták bevenni La Liga csapat hálóját. A mezőnyben rajtuk kívül mindenkinek sikerült már és például a most duplázó David Villának négyszer is, így felzárkózott a gólkirályi babérokra törő van der Vaart és Sinama Pongolle mellé. Ez négy forduló alatt 1/1-es gólátlagot jelent. Dicséretes. A Valencia hosszú idő után ismét vezeti a bajnokságot. (Málaga – Valencia 0-2) Holtversenyben a Villarreallal, amely a két óriás által előkészített Racingot fektette magabiztosan két vállra. A győzelem ténye nem meglepő, azonban az a minimum, amivel a sárga tengeralattjáró darálja az ellenfeleket már eléggé figyelemre méltó. Továbbra is olyan az ember érzése mintha két azonos játékerőt képviselő csapat unalmas mérkőzése lenne, aztán felpörgetik. Ha ezek a pillanatok nem lennének, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy egy fekete ló vett fel élénkszínű mezt, azonban tudjuk, hogy ez még van feljebb. Sokkal feljebb. A Racing túl van a nehezén és elmondhatjuk, hogy az elmúlt három mérkőzésen szerzett egy pontjuk több mint megérdemelt. (Villarreal – Racing 2-0)

Azzal még nem is lenne problémánk, ha a Valladolid csak az idegeinkkel játszana, de ezek a semmirekellők a pénztárcánkkal is szórakoznak. A múlt heti Athletic elleni zakó után azt gondoltuk, hogy jön majd Negredo, megijednek, maguk alá vizelnek és simán jó lesz az ’ikszkettő’. Ehelyett tojnak a forgatókönyvre és nyernek. De nem ám úgy, hogy éppen csak. Hanem nagyon és teljesen megérdemelten. Na, ez a felháborító és nem az, hogy Tőzsér Dani is többszörös válogatott játékos lett. Persze az is az. (Valladolid – Almería 2-0) Ezek után nem csoda, hogy még Vadócz Krisztián csapatát is meg tudjuk szeretni. Az Osasunánál jobban csak a Recrét utáltuk az előző szezonban, de ezt is elfelejtenénk most, ha nem ilyen gólnélküli döntetlenekkel szúrnák ki a szemünket. Emberelőny ide, hazai pálya oda, gól nincs. Lassan azt gondoljuk, hogy Torghelle Sanyi is új színt hozhatna a pamplonai támadójátékba. Pedig valószínűleg nem. (Osasuna – Deportivo 0-0) Tavalyi utálatunk tárgya most legalább góllal kikövezett úton osztozkodott a Bilbaóval. Nem úgy nézett ki, mert nagyjából Huelvában is követték a pamlonai szokásokat és mezőnyharcnak csúfolt tökvakargatással múlatták az időt. Az ember már-már bundára gyanakodott volna, ha Javi Guerrero nem unja meg a semmittevést. Góljával ösztönzőleg hatott a vendégekre is, akik hirtelen öt perc alatt többet szerettek volna tenni, mint amennyit előtte 70 percig. Minden néző szerencsétlenségére sikerült is nekik egalizálni, így minden kéz újra visszakerült a gatyákba. (Recreativo - Athletic 1-1) Mallorcán legalább volt némi izgalom a mérkőzésben és a nézők is elégedettebben indulhattak haza. A Numancia úgy megszokta az erősebb ellenfelek által ráerőszakolt játékot, hogy hirtelen nem tudta elővenni a saját magabiztos mezőnyből felépített támadásait. Viszont a Mallorca még tartalékos kerettel is átszaladt rajtuk párszor. Pedig szeretjük az újoncot mert, háromszor megtréfálta Casillast és egyszer a Barcelonát is. (Mallorca – Numancia 2-0)