Mindenki őrizze meg a hidegvérét. Tudok egy-két dolgot, egy-két dologról. Akciótervem szupertitkos. A feltételeket én diktálom, minden ellenállás hasztalan. Találkoztam már német géniusszal, akinek elméletei, munkássága oly mértékben haladta meg szerény agyi kapacitásom, mely már-már bántó. Most is valami hasonló történik. Másra gondolni sem merek. Az addig rendben van, hogy az edzőnek időre van szüksége, hogy elméleteit a gyakorlatba plántálva muzsikáló Wundermannschaft köszönjön vissza a gyepen. Ancelotti vagy Sir Alex az élő példa, akár komplett szezonok gyalázatos bukdácsolásán is felül lehet emelkedni. Node.

A 3-5-2-es játékrend olyannyira idejétmúlt, hogy re-invenciója – meglehet – zseniális húzás. Mondjuk, csapata válogatja.

3, mint három darab középső védő. Ott, ahol kis túlzással egy is alig akad. Demichelis a kevés szerethető argentin egyike, édesdeden, nyálcsorgatva alszom, ha ilyen védő van a keretben. Ellenben Freddy Krueger is hagymázas leányálom, mikor van Buyten és Lucio szerepeltetési kényszere emészt. A belga jól teljesített, amíg masszív ~ középcsapatban kellett helyt állnia, sőt a kiegészítő ember (harmadik alabárdos) jelmeze sem állt neki rosszul, főleg mikor beugróként kettőt ütött a Milan ellen. Ám a rivalda nem neki való, kéretik fénytől elzárva tárolni. De legalább tisztában van képességeivel.

Nem úgy, mint a Császár közelségétől megrészegülő Lucio, aki rendszeresen előveszi félelmetesnek vélt attackjait. Csukott szem, nyitott száj, mehet a roham. Kár, hogy lassú, körülményes, már az alapvető feladatát sem képes ellátni. Azt a fajta falusi centerhalfot idézi, aki cipőfűzőjét talpa alatt átkötve, térdén fáslival lép pályára, nagy garral hőbörög,  de seggre esik egy lövőcseltől. Régmúlt érdemeit nem feledve, kellő tisztelettel ültetnénk a padra, ámde villámsebesen. Még akkor is, ha a helyette bevethető Brenóról nem tudjuk, mire képes a Bundesliga kereti között, de nagyot hibázni nem tudunk.

Lahm és Lell. Mindketten kettős feladattal vannak ellátva, csak hogy egyiknek se tudjanak megfelelni. Lahm védekezésben hozza a Roby Carlos szindrómát, ellenben Lell szédül az ellenfél térfelén, de legalább egyre inkább elburjánzó arroganciával teszi. Van mire, most is alig kettőt kaptak az oldalán.

A maradék három középpályásból kettő (olykor mind egy szálig) védekező felfogású, nem csoda, ha az amúgy is szenvedélyes Schweini barátunknak elborult az agya, közvetlen mielőtt felcsavarodott a reklámtáblákra. Balra fordul, Ottl megjátszható. Félve tekint jobbra, van Bommel mutatja magát. Borowski és Zé már egy fokkal jobb megoldás, még ha elég abszurd mércét is használtunk.

A keret elsősorban azért nem került megerősítésre, mert új, milli-vanilli-csilli-villi edzőközpont épült helyette. Az ám, még Buddha szobrok is vannak a megfelelő karma kialakítása végett. Vagy nem tudom. Az biztos, hogy elsősorban Klosét szállta meg kelet szelleme, és Szent Tehénként elmozdíthatatlan a kezdőből - ezek szerint Brahmával jobb lóra tett. 

A csapatszellem írmagját mindössze a BVB ellen láttuk sarjadni – ez persze nem a szuperkupára vonatkozik… Összeesés a Hamburg ellen, gyalázatos játék Romániában, történelmi verés az első igazán komoly csapattól. Eközben a csk. hol eltiltott, hol padozik, és ezek még a jobbik esetek.

Toni Kroos
Gyors kérdés: ha a hasonló évjáratú, de összességében mégis kisebb tehetséggel bíró Mesut Özil gól-gólpasszal parádézik a Bayern ellen, akkor a német futball legnagyobb tehetsége miért aszalódik a padon? Félteni kell, hogy ne jusson Deisler sorsára? Vagy ez csak a Klinsmann – Hoeness hatalmi játszma egyik kicsinyes felvonása? Marko Marin mára a Mönchengladbach húzóembere, Helmes épp most akasztott egy mesterhármast, a Hoffenheim átlagéletkora valahol 24 körül van.

Nem az a bajom, hogy a Bayern kihagyta a lehetőségeit, a Werder meg berugdosta a helyzeteit – mert nagyjából ennyi történt. Értem én, világos, legyünk türelemmel. Breno, Ribéry, Altintop vagy Oddo beépülése a csapatba alapvető változásokat hozhat. Különösen, hogy a francia visszatérése minden bizonnyal felborítja majd az eddigi hadrendet. Második kérdés: minek kell ezt erőltetni, ha amúgy is változtatni kell majd rajta? Ordas klisé, hogy profi csapat mindig a következő meccsre fókuszál. Mégis, hiányoljuk a Klinsi kapcsán sokat emlegetett stratégiai szemléletet, mely egyelőre vastag ködbe burkolódzik. Vagy csak Buddha kitakarja előlünk.

Nem úgy a már említett Hoffenheim esetében. A német labdarúgó társadalmat erősen megosztó csapat (nem, nem kiscsapat) pontosan a fent említett vezetési módszerek iskolapéldája. Nincs min csodálkozni, a velünk nagyjából egyazon égöv alá tartozó Németországban sem érik édesebbre a szőlő, mi több, olykor igencsak savankás.

Tudom, áthallásos a történet Ralf Rangnickról, aki kezdetben közröhej tárgya volt Németországban, és a TV-ben mutatott szakértő produkciója után kiérdemelve az ecettel átitatott Futball professzor nicket. Miért? Rejtői fordulattal élve, ő volt az Edző, akinek mágnestáblája van, a T. kollégák meg nem győzték a térdüket csapkodni. Mostanra, már kevésbé őszinte az a mosoly.

Mindegy, ha nem is teljesen hülye, könnyű annak, aki tele van, mint 'Stohl Buci lova ketaminnal.' A sejkek is megmondták Manchesterben, annyit költünk, amennyit kell. Őszintén szólva, apró kiigazítással ez a Hoffenheimre is igaz. Az apró kiigazítás pedig a valóban szócska betoldása, közvetlenül a kell elé.

A Herthánál, Cottbusnál, itt-ott peremjátékosnak mondott fiatal tehetségeket szedtek össze már a harmadosztályban is, szó sem volt évenkénti garnitúra cseréről, és ez még a Bundesliga 1-re is igaz. Ok, többet költöttek, mint a Frankfurt. De kevesebbet, mint a Leverkusen, harmadannyit, mint a Wolfsburg.

Hétvégén meg úgy rúgtak egy négyest a Dortmundnak, hogy Hajnal Tamásnak könnybe lábadt a szeme. Nem, ez itt most nem élcelődés. Magunk részéről félő volt, hogy valamelyik kőagyúnak pont most sül el a lába a középpályáról, Tamás meg hosszabb távon is kimarad. No, ennek nincs reális veszélye, hiszen nélküle nagyobbat esett a csapat IQ szintje, mint a new york-i tőzsde a minap. Szólnunk kell még Nelson Valdezről, aki magyar sztárokat is megszégyenítő módon adja el magát évről-évre, mint csatár. Kimondottan szórakoztató jelenség.

Ha már csatár, akkor az Patrick Helmes, aki engedett a Leverkusen évek óta tartó ostromának, egyúttal végső kétségbeesésbe taszajtotta Hannovert. Legyünk igazságosak, a csapatnak állítólag 15db sérültje van, és a pénteki kezdőben sem volt mindenki egészséges (pl.: Huszti sem).

A Leverkusen egyébként úgy változott, hogy semmit sem változott. Új edző, megújult keret, de a régi hengerlések és óvodás bukások megmaradtak. Akárhogy is, a liga egyik legszimpatikusabb csapata, főleg, ha képesek lesznek Nakit és Marcel Rissét is tisztességben felnevelni, majd jól csapatba illeszteni.

Ez idő alatt: a Schalke begyötörte a tíz emberrel küzdő Frankfurtot, egyben átvette a vezetést a tabellán. A Wolfsburg – némileg fű alatt – továbbra is veretlen, sőt telerámolta Martin Jol cekkerét is, akinek ez bazira nem tetszett. Messzemenő következtetést mondjuk nem lehet levonni, hiszen a támadó focinak is megvan az ára, a Werder vagy a Stuttgart ennél különbeket is szokott kapni. Jobb a tűzben elégni, mint a húgyban megfulladni, tartja az örökbecsű.

A KSC-t szezon előtt is féltettük a kieséstől, egyelőre e szerint járnak el, ellenben a Hertha, mint aki viagrát lelt a sublótfiókban, úgy fickándozik. 

Jajj, szegény Cottbus, még mindig győzelem nélkül.

Bayer 04 -  Hannover  4 - 0
FC Bayern -  Bremen  2 - 5
Schalke -  Frankfurt 1 - 0
Cottbus -  Bochum 1 - 1
Bielefeld -  Köln 2 - 0
Mgladbach -  Hertha 0 - 1
Wolfsburg -  Hamburg 3-0
Stuttgart -  Karlsruher 3-1
Hoffenheim -  B. Dormund 4-1