Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 3. forduló

2008.09.20. 07:30 _benito

Bár szerintünk az Udinese-Napoli lesz a hétvége legjobb meccse, természetesen a bitang mély gödör mélyéről kétségbeesett tekintettel felfele pislogó Milan és a Lazio meccsét szedjük kicsit széjjelebb, mint amennyire például a Roma fogja a Regginát. Pedig erős lesz az is, mert a Farkasok is a legjobb úton haladnak afelé, hogy legközelebb Rosella kisasszony már ne csak kiabáljon az öltözőben.  A nagyok közül a Fiorentina feladata simán tűnik, az Interé már kevésbé, a Juventusé pedig a szokatlan sorozatterheléstől szertefingatott nyugdíjasklub, valamint a Cagliari erősödő kétségbeesése okán kifejezettén kellemetlennek ígérkezik. A derékhad és az alsóház összecsapásai mellett persze mindenkit az foglalkoztat leginkább, hogy a Lazio kihúzza-e a lélegeztetőt Ancelotti kispadjából. Hajtás után Serie A, harmadik játéknap, oszt’ máris dráma!

Milan-Lazio 2-2
Az első az utolsó (előtti) ellen. Kettőből kettő mindkettőnél, de mekkora különbség, ráadásul az előszezon után ennél nagyobb nem is lehetne a kontraszt. Mindketten szar szezont tudnak maguk mögött, de a nyáron a Milan egy betépett milliomos lendületével kezdte keretébe gyűjteni a kósza világsztárokat, a Lazio pedig szépen csendben készülgetett. Aztán Milánóban összejött a három aranylabdás a támadósorban, akik közül kettőt Ancelotti úgy lekapott Genoában a szünetben, hogy csak lestünk. A Lazio némi malaccal behúzta az első fordulót, a második viszont már megmutatta, hogy mire számíthatnak az ellenfelek idén a tavaly csoffadék, koszlott struccra emlékeztető büszke Sastól.
A Milanban ráadásul még mindig nincs középhátvéd, ezért Bonera lép majd be ismét középre (a futball istenei a megmondhatói, mi sem mernénk behegeszteni Senderost ebbe a roskatag védelembe) Maldini mellé. Paolóról el kell mondanunk, hogy hiába volt mindkét gól az övé a Genoa ellen, tulajdonképpen a mai napig élmény nézni, amilyen eleganciával teszi a dolgát. Istenkém, negyven évesen már jóhogy felrúgja Militót a 90. percben, mert utol már nem éri, de távol álljon tőlünk, hogy az ő nyakába varrjunk bármit is.
A szezon előtt úgyis azt jövendöltük, hogy jó lesz nézni a Milant, mert rengeteg gólt fognak ugyan kapni, de vágnak is cserébe emberül, az pedig, hogy csak félig lett igazunk, már magában hordozza a választ arra a kérdésre, hogy vajon jövő hétfőn Ancelotti menesztésére ébredünk-e. A Rossoneri a héten legyalulta a Zürichet, de megszenvedett a győzelemért, igaz, örömteli, hogy Pato és Borriello is beköszönt – aminek örömére Carlito várhatóan mindkettőt kihagyja. További gond, hogy megsérült Pirlo, ami nem azért baj, mert olyan marha jól játszott volna (az elmúlt egy évben bármikor), hanem azért, mert bárki mást nagyjából tud pótolni a Milan, a hairmetal korszakon rajta maradt irányítót viszont sehogy sem.
A Laziónál is vannak sérültek szép számmal, Firmani és Dabo biztosan nem játszik, Rocchi sérülése viszont leveszi a gondot Delio Rossi válláról, hogy Pandevet, vagy őt hagyja ki Zarate miatt. Az argentin fiatal ugyanis a Serie A-ban is szórja a gólokat, három góljával vezeti a góllövőlistát, magabiztosságát látva egyáltalán nem gondoljuk, hogy érdekelni fogja az ellenfél padján kuksoló ősz bácsi sorsa.
Két forduló után nyilván még csak megérzésekről beszélhetünk, de a Milan hullámvölgyét túl mélynek látjuk ahhoz, hogy egy svájci bohócbanda lepofozása egy csapásra kirántsa belőle őket. A fogcsikorgató küzdelem néhány játékosnak sajátja a Milan keretében, azoknak viszont, akiknek most a leginkább szüksége lenne rá, egyáltalán nem. Lesznek csikorgó fogak, mert várhatóan pályára lép Gattuso, de ettől azért talán még a legelvakultabb Milan-szurkolók sem várnak feltámadást.

Torino-Inter 1-1
Signor Trivellát a tizedik percben úgy megborítja Pisano, hogy ezzel el is megy a kedve a játéktól, és ne felejtsük el, hogy a Toro azért is fog menni, mert az eredmények szerencsés alakulása esetén akár a táblázat élére állhat. Igaz ez az Interre is, ráadásul Mourinho felállása is inkább 4-5-1-re hajaz újabban, úgyhogy lássuk be, nekik azért több esélyük van erre.

Cagliari-Juventus 1-2
Most kell nagyot domborítania a Juve csatárainak, mert a középpályások közül a szélsők eléggé fesledék állapotban lesznek, a középsők meg hiába futnának le akár naponta két meccsnyit, előre nem sok hasznuk van. A Cagliari már utolsó, de még nem akar hozzászokni.

Fiorentina-Bologna 4-0
Helyhiány miatt eltekintünk tőle, hogy leírjuk, miért érkezik vérben forgó szemekkel a Bologna Firenzébe, majd a kommentek között valamelyik szakértő elmondja. A kulcsszavak: Prandelli, Parma, Gilardino. Utóbbi azért is, mert nagyon beindult, és élvezi.

Roma-Reggina 3-0
Nem változik még ez a dolog csak úgy meg az egyik fordulóról a másikra, de tűzoltásnak pont megfelelő lesz a déliek lebombázása, hogy aztán jövő héten a Genoa ellen megmutatkozzék a Roma igazi arca. Ezt most simának látjuk. Mint a CFR ellenit…

Udinese-Napoli 3-3
Nem, nem hülyültünk meg, tavaly pl. 0-5 lett, úgyhogy tényleg komolyan gondoljuk, hogy bolond meccset látunk majd. Persze, Olaszországban járunk, ahol pont úgy lehet iszonytató 0-0 is a meccs, de meg lennénk lepve. Adjon bármit a tv, ezt lepatakozzuk/folyatjuk/sztrímeljük/

Sampdoria-Chievo 3-1
Az UEFA-kupában ismét megmutatkozott, hogy a Doria igazából otthon veszélyes, a veronaiakról pedig azt tudtuk meg, hogy idegenbe idén várhatóan szopni járnak majd. Ez kiad nekünk egy 3-0-t, de szívünk bevallottan a sárga csacsiké. Hajrá, Füles!

Palermo-Genoa 1-1
Nem hiszünk a rózsaszín álmoknak. A Genoáról sem gondoljuk, hogy most aztán legyalulják a mezőnyt, de a Palermo már 75 percig jól játszott, ez pedig nem szokásuk, úgyhogy most menetrendszerű hullámvölgy következik. Milito nem kegyelmez.

Catania-Atalanta 1-1
A bergamóiak úgy utaznak Szicíliába, hogy maguk sem hiszik el, ha a táblázatra néznek. Az elefántok ellenben valószínűleg nem segítik az Inter ellen látott előzékenységgel az összes ellenfelüket győzelemhez, az Atalanta pedig messze nem olyan jó csapat, mint ahol most áll. Ikszet mondunk, aztán majd legfeljebb csodálkozunk.

Lecce-Siena 2-1
A hazaiaknak az ilyen meccseket kell megnyerniük, ha nem akarnak már decemberre kiesni. A Robur minden gondja ellenére behúzta a második meccsét, és nem kikapni érkezik, de a Chievo ellen látott leccei csapatnak nem okozhat gondot a Siena.

89 komment

Címkék: olasz üveggömb serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr73671667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giacinto 2008.09.20. 09:43:15

egyébként TRIVELA, egy L-lel. ;)
José pedig szinte minden meccsen változtatgatja a taktikát, szóval nem biztos az a 4-5-1.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.20. 10:03:54

azért írtam kettővel, mert két védőn is megpattant :D

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.20. 10:05:14

a megfejtés helyes, gia, az indoklásért +1 pont adható

giacinto 2008.09.20. 10:20:23

amit az Inter pontjaihoz írunk hozzá, ugye? :)

Janek 2008.09.20. 11:06:50

A zürichi bohócbandát kikérem magamnak:)
Még FCZ-s sálam is van, baseballsapkával...
:D

giacinto 2008.09.20. 11:16:31

talán nem. egyébként abban szerintem egyetérthetünk hogy idén már akár 80 pont is elég lehet a bajnoki címhez, mert erősebb a mezőny.

Romanista 2008.09.20. 11:22:24

nincs sima meccs a Rómának. már nem hiszek benne, remélem ők sem...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 11:27:10

Doni-Casetti, Panucci, Loria, Riise-De Rossi, Brighi- Taddei, Aquilani, Menzez-Vucsinics - a várható össszeállításunk. Többek között Ciciniho, Mexes, Perotta, Totti a padon. Julio Baptista és Juan a sérült listán. Spalletti Tottiról: "Ha teljesen rendben lenne, kezdett volna a Kolozsvár ellen is. Nem tudni, meddig nem számíthatunk még rá, de kapkodni nem szabad és figyelni kell, hogy ne gyulladjon be a térde." - igazi baromság volt belüldeni az Inter elleni Szuperkupa döntőn, ha ott nem sérül rá már játszhatna, hisz jelen helyeztünkben a pályán lenne szükségünk kapitányunkra és talizmánunkra!

Una Citta, Una Squadra, Forza Roma!

Romanista 2008.09.20. 11:37:43

engem már nem mozgat a felállás de akik a pályára lépnek azok igenis tapossanak ki végre egy győzelmet, mert a legutóbbi hat meccs egy pontot ért. egy keserves egy nullának is örülné, bár most már illene bizonyítani is valamit a szurkolóknak.

Tottira a fanatizmusa miatt is szükség lenne, bár szerintem már az is valami hogy a padra ül...
(hátul meg sajnos we need a hero van: www.youtube.com/watch?v=qKSuOqCya0w&feature=related pölö)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 12:09:28

Van nekünk egy (két) hasonló kvalitású védőnk. Juan ugye, sajnos tavasz óta többet sérült, mint egészséges. De Aldairt nem feledem soha. Panucciról eltudom képzelni, hogy megoldja, Loria viszont eddig hajmeresztő dolgokat művel. Mexes viszont egészséges és ha jóformában van (sajnos nincs), ő is átjátszhatatlan.

Romanista 2008.09.20. 13:13:42

Mexes ás Juan nekem is nagyon hiányzik Loriáról már többször írtam véleményt, Panucci pedi egyedül sajna kevés....
reméljük a legjobbakat

drani 2008.09.20. 13:27:57

Totti fanatizmusa?? hát ez jó.

Gnyoka 2008.09.20. 13:49:01

Mi van Mexessel, miért nem játszik? Nincs formában?! Tényleg ennyire betett neki az az osztrákok elleni vb selejtező? Mert akkor lendüljön már át rajta!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 14:29:47

Egy elképzelésem van, miért folyton a Loria-Panucci kettőst játszatja. Ugye a két belső védöposztnál nagyon fontos , hogy tudnak együtt játszani és nagyon fontos az összeszokottság. Szerintem Spal felakarja építeni ezt a kettőst, hogy realis B-opció legyenek hosszú harc alatt. És Mexes majd Juan oldalán fog játszani, ha meggyógyul a brazil

Gnyoka 2008.09.20. 15:00:04

de panu lassú. loria egyenlőre kevés mellé. szerintem. bár még nem láttam túl sokszor játszani. remélem tud ő jobban is.

ericcartmen 2008.09.20. 15:00:51

popp: ez hülyeség
Egyszerűen csak nincs 100%os állapotban Mexes. Szerintem

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 16:17:27

ericcartmen, lehet, csak spekuláltam.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 17:11:13

Off: Közben a Veszprémi Épííítőőők gyalázza a Nordholmot a bajnokok tornáján.

Titi120 2008.09.20. 21:19:47

Pfff, hányszoros les is volt a Róma gólja ? :)
Vucsinics lövésekor egyszer, meg Panucci is Aquilani (?) sarkazásakor is lesen volt szerintem.

Én mindenesetre örülök neki a fogadásom miatt! :)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.09.20. 21:25:37

és ismét Panucci...lehet, teszek egy kis pénzt rá, mint házi gólkirály :)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.09.20. 21:27:58

Nem volt les a lassítás is megmondta. A tippeléshez, hozzászólnék, a Torino 9-1re fog nyerni az Inter ellen, merthát csak ne nyerjen már az Inter, A Roma mai játékát látva azért nem lesz 0-bármi a vége,m ert a reggina játékosai rugattak a hazaiakkal egyet.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 21:31:11

Titi120, ezt most mennyire leszerom, nálam tökéletesen működik a kettős mérce a foci szurkolásban.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.09.20. 21:33:21

Popp nyugi, a Reggina játékosa rúgta a Rómainak aki középre adta és Acquilani nem ért bele, de ha beleért sem volt les, bár elsőre nekem is annak tűnt. De bevallom nem volt az.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 21:33:22

GC, köszi és le a kalappal! Egyébként én inkább úgy fogalmaznék

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.09.20. 21:43:24

Hát ez a reggina, hogy őszinte legyek, kiváló csapat a Roma önbizalmának helyreállításához. :P

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 21:48:10

De Alberto ölég nagy gólt vert.

drani 2008.09.20. 21:56:52

Romanista,
köszi a videót, nagyot nevettem rajta, ahogy kicsúfolja Aquilanit, de nem tekintem ettől fanatikusabbnak Tottit. Ja igen, a kancsal nagyot lőtt.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.09.20. 22:08:04

Azért valjuk be őszintén, ez ellen a Reggina ellen elég de azért ez a játék erősebb ellenfél ellen bizony kevés lesz.

calciomax 2008.09.20. 22:15:21

A Roma idén max. 4. de inkább hátrébb... sajna.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 22:37:34

A második félidőben nagyon könnyedén és időnként tetszetősen játszottunk, ha Campagnolo nincs, nagyon kikapnak. Osztály különbség volt két csapat között, de Olaszországban ilyenkor sem szokás kitömni az ellenfelet. Ez ma bőven elég volt és remélem kedden a Marassiban még jobban játszunk a Genoa ellen.

calciomax, majd meglátjuk.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.09.20. 22:39:07

három forduló alapján az ég adta világon semmit nem lehet megmondani. tavasszal az inter vezetett már több, mint tíz ponttal is, aztán az utolsó fordulóban az összetoldozott-foldozott ibrahimovic kellett, hogy bajnok legyen.

perrotta nst olvasó, amúgy :D

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 22:48:14

"perrotta nst olvasó, amúgy :D" - az biztos , hogy jól tud magyarul;-).

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 22:48:53

_benito, most látom, hogy telibe kaptad az eredményt!

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.09.20. 23:05:13

nst-ileg röpködnek a telitalálatok,
és ez így helyes :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.20. 23:09:30

A Reggina eljátszotta a Kolozsvár szerepét. Felhozó meccs volt és fel is jöttek a csávók! Meg Perrotta és Totti is ott volt, meg Aquilani és Panucci. De Vucinic.... háááááát, hogy az mennyit futott, .... dúúúúúrva sokat.

Gnyoka 2008.09.20. 23:50:15

most értem haza, és nem láttam a meccset, na de akkor mostmár fennmaradok az ismétlésig. hát győztek végre, de jó. szépségtapasz vagy sem, nekem ez most nagy öröm.
_benito ha így bejönnek a tippjeid, akkor remélem az udinese-napolit is eltalálod (69szeresen fizet!!!), mert én biza megtettem, de megám!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.20. 23:57:31

Szerintem egy Vucsiniccsal nagyon jó magyar válogatottunk lehetne,

Woland 2008.09.21. 03:02:39

pöte,
szerintem Berbatov egy-két év után olasz állampolgárságért folyamodna hogy ne kelljen annyit szenvedni az EB/VB-részvételért... (savanya, persze)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.21. 08:38:41

Máris elképzeltem egy Balkán-válogatottat: elől persze ők ketten, aztán Chivu, Vidics, Contra, Jovetic, kispadon Sztoicskov, Mihajlovics páros, masszőr pedig Trifon Ivanov!

Ellenfél Skandinávia: Mellberg, Iversen Larsson és hogy körbeérjen: Ibrahimovic, motivátor: Ravelli

madbalee 2008.09.21. 11:12:46

Benito: "Fiorentina feladata simán tűnik" helyett inkább "simának tűnik" lenne jobb szerintem

horas 2008.09.21. 12:56:38

Én nem akarom bántania Maldini t,tény hoyg negyven éves korához képest télleg jól játszik,még mindig.
De ezer százalék,hogy találánának olyat aki már jobb nála.Sztem a LAzio tól is ki fognak kapni...

Count Adyn 2008.09.21. 15:17:07

Juve már rúgott egy gólt, de nem adták meg, mert... mert nem tudom mi volt a baja a bírónak vele... ne dőljön el tul korán a meccs? Vay az első nem ér mint suliba a gyengébb csapat ellen?:D

Paul Newman Jr. 2008.09.21. 15:27:29

Az inter meg az öngóljai, hi-he-tet-len.

calcio_di_rigore 2008.09.21. 15:53:58

CA, küldött Amauri még1et, nem probléma.

krysal 2008.09.21. 16:28:24

Tud valaki adni egy címet, ahonnan tudnám streamelni (csepegtetni, folyatni, etc..) a Juve meccset?

Amúgy hogy lehet +5ről -2re leadnia az MKB-nak? _benito, szerinted?

krysal 2008.09.21. 16:31:01

Sterbik, banyek... Hajjajj...

hófehérke (törölt) 2008.09.21. 17:03:40

krystal,
a meccsnek ugyan vége, de legközelebb pl. innen sztrímelj:
www.livesport.cc/?ugras=statikus&statoldal=1288

Gabez 2008.09.21. 17:05:33

Maicon for president!

Mancini + Adriano + Ibra : whatta show!

krysal 2008.09.21. 17:25:19

Köszi, hófehér! Megjegyeztem. Viszont -t:P

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.09.21. 17:30:48

A mai meccsek góljai és említésre méltó eseményei:

www.dinovercotti.com

Asidotus 2008.09.21. 17:49:37

A Milannak még azzal sincs szerencséje, akit elküldött!!!
Gilardino már 6 meccs/5 gólnál jár (BL selejtező, BL, 3 bajnoki forduló).
Kétségtelen, hogy pocsék formában játszott a Milannál, de a mostani formája már arra a játkéosra emlélkeztet, aki 2 szezonban 46 gólt rúgott a Pármában.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.21. 18:41:28

Nem jó a mi Mancininkat kékfeketében látni, főleg, hogy még villog is. Sajnos Mourinho nagyon jó úton halad az Interrel. Nem biztos, hogy eredményesebb lesz, mint Mancio, de hogy stílusosabb vele a Neraazzuri, az is tuti.

madbalee 2008.09.21. 18:48:42

Mellesleg Tomasson is betalált a hétvégén, ha már exMilan csatároknál tartunk.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.09.21. 19:40:17

Hát ja stílusosabb, de én spec megmondom őszintén, nem látok az Interben támadójátékot a sok körbepasszon kívül, Még szerencse hogy az ellenfél mindig besegít. :) Azt hiszem a Lecce, meg a reggina már meg is vették a bérletet a Serie B-be.

Gabez 2008.09.21. 19:52:29

GC: pedig van. És Mourinho sokkal bátrabban cserél (támadók támadók helyére, nagy előnynél is), vmint a játékosok sokkal motiváltabbnak tűnnek. Ibra még futott is...;) Manciniről nem is beszélve. Vieira nagyon jól nyomta, 1-2 embert nagyon kitett a vonalon kívülre, szabályos eszközökkel...:D

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.09.21. 20:01:28

Nekem viszont az tűnt fel, hogy a támadók bátran visszalépnek a labdáért, és mikor 2en állnak kint szélen, 6 Torino játékos védekezik, de egy Inter játékos sincs az ellenfél kapujának 20 méteres körzetében. Furcsa volt.

Romanista 2008.09.21. 20:03:53

viszont kontra nélkül is lendületesen érkeztek a kapu elé.

Gabez 2008.09.21. 20:07:54

Ha beállnak, akkor már nehéz betörni, az tény.

De amikor megszerezték a labdát Cambiassóék, micsoda támadásokat vezettek a támadók...lásd 2. és 3. gól.

Romanista 2008.09.21. 21:03:59

ennek a Zarate gyereknek meg már kéne találkoznia a Mexes-Materazzi-P.Cannavaro-Mellberg kvartett egyikével.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.21. 21:11:33

Az hihetetlen, hogy a milánói nagycirkusz labdazsonglőr brigádja nem tud meccset nyerni. Már Seedorfnak, Patonak és Kakának is volt egy-egy szemkápráztató alakítása.

Na mire leírom, Zambrotta betalál a Kígyó térről - na ilyen se fordult vele elő Barcelonában. Marha jó meccs és ami lényeg, szopik a merda!

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.21. 21:19:16

mi van flamoney-jel és senderossal? és ronaldinnyével?

miért nem játszanak?

köszi a válaszokat, ymy - eddig pótoljuk őket...

Romanista 2008.09.21. 21:21:57

ymy-- mert szorul a hurok, azé nem szerintem. ez most Milan, de hát még várjunk.

bár hízelgő, nem mondom, popp

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.21. 21:23:42

imici, Sanderos még vénfiúknál is szarabb, Seedorf jelenpillanatban jobb, mint dinnye, Flamini passz.

Amúgy elkötelezett PL rajongóként, hogy tetszik a meccs?

Titi120 2008.09.21. 21:28:15

Jó a meccs, hogy Dinnye miért nem játszik annak egyik oka, hogy a Milan 4-3-1-2 -t játszik, így Seedorf papának is annyi védekező feladat jut, amennyit Ronaldinho egy egész idényben nem végez általában.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.21. 21:40:03

popp, romanista,
köszi a válaszokat!

Senderos "képességeit" ismerem:)
Seedorf jobb? - ezen meglepődtem.
Flamini amúgy szokott játszani? (nálunk mekkora szezont futott be)

ui: nem nagyon nézem (10 percet láttam, 2 szép gól volt, Milan miért nem vett kapust?), mert előtte a Realt nézte az Öcsém, most a Barcát nézi...(Henry sem játszik, Hleb meg talán sérült...)
(szülői házban vagyok)

ymy - opsz, már 3-1

Romanista 2008.09.21. 21:49:19

basszameg és én azt hittem Aquilani simán nyeri a forduló gólját.....

Titi120 2008.09.21. 21:49:43

Ballotta apó hol van ? :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.21. 21:51:46

nah, ez kivégzés ...

ügyesen játszik a milan.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.09.21. 21:54:43

Hát erre nem lehet azt mondani, hogy: kaka!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.21. 22:28:56

Azért jobb napjain élémény nézni ezt a Milant! Ami külön öröm , hogy ezzel vége a Lazio pünkösdi királyságának.

ymy, azt írtam Seedorf jelenpillanatban jobb, mint Ronaldinho, meg ebben a Milanban otthonosabban is mozog.

Most is beállt Falmo, de védekező középpályásban amúgy is elég jól el vannak eresztve (Gattuso, Ambrosini, Brocchi).

giacinto 2008.09.21. 22:31:25

Aquilani gólja? még az 5-be em fér be.
A Lazionak még igy is több pontja van, mint... :))
tavaly is voltak jó meccsei a milannak.

Titi120 2008.09.21. 22:31:53

popp!
Brocchit én sárgában láttam. :)

Romanista 2008.09.21. 22:37:50

bocsánat giacinto.
Ballotta meg Cafúval a harkányi termálban lazázik.
popp biztos Emersonra gondolt mikor Brocchit írt.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.21. 22:43:16

Én kérek elnézést, igen Emerson! Annyit mentségemre, hogy Brocchi lelkében még mindig milanista.

drdugo 2008.09.21. 22:51:18

hát ez nagyon kellett...

bár tavaly is volt pár ilyen meccs, amikor váratlanul 4-5 gólokkal aláztunk, aztán utána meg hazai pályán kikaptunk bármelyik kiesőjelölttől.

ráadásul a laziot tavaly is csak akkor tudtuk megverni, amikor muslera védett. tavasszal hazai pályán szenvedés volt, csak tiziből tudtunk egyenlíteni. most carrizo majdnem hasonló formát hozott, mint muslera, ez volt a szerencséje a milannak.
inkább nem vonok le messzemenő következtetéseket ebből a meccsből : )

arra kiváncsi vagyok, hogy zarate meddig marad rómában. szerintem az internél már ki is nézték, ott úgyis argentin válogatottat építenek : )

Romanista 2008.09.21. 22:58:53

ne is, bár bárcsak, egyhét múlva ilyenkor lehull a lepel. :D

Gabez 2008.09.22. 07:35:12

drdugo: a tavalyi 5-2 után most 4-1, de amúgy a Milannal semmi nem változott, uefa kupás csapat ;)

Azért jó csapat ez a Lazio, 1-1nél még akár meg is foghatták volna az öregfiúkat. Utána már nem volt szerencséjük, Zambrotta gólja csodaszép volt, de a kapusé - valszeg későn látta meg.

Az Interre meg évek óta azt mondják, hogy argentin válogatottat épít, de 1. sosem épül fel 2. sok a brazil 3. a Milan igazolásai után sztem "az vesse rá az első követ" szitu van, szóval...Dinho, Flamini, Seva és Senderos a kispadon, valszeg ezért nyertek. Azaz szorul a hurok, csiga - ahogy fentebb Romanista bölcsen megjegyezte. ;)

Romanista 2008.09.22. 08:10:09

kövezzetek meg de ha Pirlo játszik lehet hogy nem ez a vége.

sh4d0w 2008.09.22. 09:01:43

Ha Pirlo játszik, akkor töketlen lett volna a támadójátékunk. Éppen nem baj, hogy egy kis pihi jön neki, az elmúlt 1 évben épkézláb megmozdulása nem volt.

Gabez: Zambrotta gólja mintha megpattant volna az elé ugró hátvéden. Nekem úgy tűnt, amikor elrúgta a labdát, még pörgött-forgott a bogyó, amikor meg a kapushoz ért, mintha megállt volna...

Gabez 2008.09.22. 09:18:48

sh4d0w: én is így láttam, sztem is megpattant ;) ha nem pattan meg, nem megy be, de ezt már nem is merem leírni :)

Ez olyan gól volt, mint amit Figo rúgott az angoloknak a 3-2es meccsen...az is bombagól volt, de megpattant a védőn, és ezért lett nagy gól. Magyarul szerencse...;)

www.youtube.com/watch?v=45bO0Tlw_rM

1.03-nál

giacinto 2008.09.22. 09:56:36

szerdán hétközi forduló lesz, ne feledjétek!
süti beállítások módosítása