Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League, 4. forduló - Titus régi fényében

2008.09.16. 14:30 pote

Adhattuk volna címnek azt is, hogy "végre elkezdődött!", hiszen minden igényt kielégítő összecsapásokat láthattunk. A rangadó nem lett unalmas, a pikánsnak beharangozott találkozók pikánsak lettek, honfitársaink főszerepet játszottak és Titus is újra villant. Lapozás után olvashatod a véleményünket a hétvégi fordulóról, bemutatjuk egyik kedvencünket és feltesszük következő kvízkérdésünket is.

Minden focibarát így képzeli el a szombatját. Mozog egy kicsit a szigeten, aztán finom tészta várja otthon, majd az első büfi után elkezdődik a Liverpool - Manchester United rangadó.
Félelmeink - szerencsére - nem igazolódtak be, és egy percig sem kellett unatkoztunk. A küzdelem és a feszültség mellett a színvonalra sem lehetett panasz. Mindkét oldalon volt újonc a kezdőben, és mindketten bizonyítottak is. Berbatov már első labdaérintéséből majdnem kiharcolt egy büntetőt, aztán két perc múlva adott egy gólpasszt Teveznek. Riera meg a United jobboldali védőalakzatát bolondította hetven percen keresztül, hogy átadja a helyét - a később győztes gólt szerző - Babelnek.
Hosszú idő után tudott újra nyerni a Pool az ősi rivális ellen, ezzel régen látott érzelmi szintre röpítette fanatikusait. A dicséret most teljesen jogos, hiszen a diadalt taktikus, okos játékkal érték el. Ráadásul Torres abszolút nem, Gerrard csak huszonöt percet játszott. Aggodalomra csak Robbie Keane játéka ad okot. Hiába hajt az ír, hiába ő örül legjobban a győztes gólnak, valahogy semmi sem jön össze neki. Ritka egy csatártól, hogy a negyedik forduló végéig még nem tudott egy egészségeset belerúgni a labdába a tizenhatoson belül. Ettől függetlenül, mi továbbra is bízunk benne (ahogy tettük Sevánál is, bruhahaha). Ezért szerkesztőségen belül, kishitű - Bundesligát szerető - kollégánkkal fogadtunk, hogy a bajnokság kanadai táblázatán 17 egységig el fog jutni az ex-sarkantyús. Reményeink szerint a fogadás tárgya fedezni fogja a MU drukkerek felé való tartozásunkat.
Azon drukkerek felé, akiknek sok örömük nem volt a hétvégén. Minden riválisuk nyert, ők meg értelemszerűen kikaptak. Az még nem lenne probléma, hogy elvesztenek egy rangadót, mert az megeshet. A gond a mutatott játékkal van. Pedig a taktikai felállásuk merésznek, és az első percek alapján kifizetődőnek bizonyult. A Rooney-Tevez-Berba trióból senkit sem pihentetett Fergie, így az angol jobb oldalról támogathatta a csatárkettőst. A gyors gól mégis őket fogta meg, és nemsokára Wayne-t újra jobboldali védőként csodálhattuk meg. Kísértett a barcelonai borzalom. Dicsérni szinte senkit sem lehet: Van der Sar gólt lövetett Wes Brownnal, aki eddig nem tudja tavalyi formáját hozni, Vidic elvesztette a fejét, Scholes szürke szamárnak öltözött, Giggs meg összehozta a vereséget érő gólt. Terített betli. Tavaly sem kezdték jól a szezont, most is abban bízhatnak, hogy Ronaldo visszatérése a megszokott útra tereli őket.
A Pool fanatikusoknak meg csak annyit üzennénk, hogy nagyon ne szálljanak el ettől a győzelemtől, mert ennyi próbálkozásból még talán a Fradi is legyőzte volna egyszer a MU-t. (Liverpool - ManUnited 2-1)

A másik, nagyon várt rangadó a Chelsea vendégszereplése volt a kisebbik manchesteri klubnál. Nekünk a látottak nem okoztak meglepetést. Robinho - pár perccel azután, hogy először fogott kezet csapattársaival, és pár perccel az első biciklicsele előtt - becsavart egy szabadrúgást, felrobbantotta a stadiont, elhitetve mindenkivel, hogy már most itt van a kánaán. De nem, mert a Chelsea nagyon szívósan, egyszerűen felőrölte őket. Essien és Ballack nélkül is elég masszívak a fővárosiak, a játékuk pedig egyre szórakoztatóbb. Lampard gólja a forduló találata volt (nem gondoltuk, hogy Maloudának lesz még értékelhető passza a PL-ben). A City-nél meg tudatosítani kellene mindenkivel, hogy nem ezeket a mccseket kell megnyerni. Ez a keret képes a bravúrgyőzelmekre (tavaly is képes volt), de tartósan még nem alkalmas kiemelkedő teljesítményre. Robinho meg ugyanabba a csapdába fog esni, mint Madridban. Ott is, rögtön érkezése után óriási terhet raktak rá, ahogy itt is teszik. Akkor sem felelt meg az elvárásoknak, nem lepődnénk meg, ha most sem tenné. (ManCity - Chelsea 1-3)

A big4 negyedik tagja kapta a legkönnyebb feladatot, amit minimális befektetetéssel meg is oldott. Adebayor mesterhármast ért el és van Persie is újra betalált. Wenger ismét bedobhatott egy tinit a mélyvízbe (Ramsey), aki gólpassz hálálta meg a bizalmat. Izgalmak hiányában többször is elkalandoztunk és fura dolgokra jöttünk rá. Az egyik, hogy Ince jobban hasonlít OJ Simsonra, mint nem. A másik pedig, hogy Hleb lehet, hogy eligazolt, de a fodrásza számát Fabregasnak adta meg búcsúzóul. (Blackburn - Arsenal 0-4)

Röviden a további mérkőzésekről.
Magyar nap volt a PL-ben szombaton. Gera szerzett vezetést a Fulhamnek a mindig gyengus Bolton ellen, majd gólpasszt adott Zamorának (Fulham - Bolton 2-1). Halmosi is kezdő volt, ő meg a St. James's Parkban villogott kilencven percen keresztül. Kiharcolt tizije mellett a mezőnyben is jól teljesített a teljesen szétesett hazaiak ellen. Nem gondoltuk volna, hogy a Hull lesz UEFA kupás helyen és a Newcastle a kieső zónához közel négy forduló után (Newcastle - Hull 1-2)
Zolának Birminghamben kellett végignézni leendő csapata vereségét. Egy élvezetes és fordulatos mérkőzésen szerezte meg az újonc első győzelmét (Wes Brom - West Ham 3-2). A Wigan, Zaki idénybeli negyedik góljával, csak a hajrában tudott pontot menteni Keane csapata ellen. A vendégek végig emberelőnyben játszottak, hiszen Steve Bruce Titus Bramble-t is jelölte a kezdőbe. Házi kedvencünk lassan legendává növi ki magát. Talán már az is (Wigan - Sunderland 1-1). A Portsmouthnak otthon sikerült fordítania. Ki más, mint Defoe volt most is a gólfelelős. Úgy tűnik, nagyon jól döntött, hogy télen lelépett Észak-Londonból (Portsmouth - Middlesbrough 2-1).
Vasárnapra és hétfőre is egy-egy meccs maradt. Az Everton nagy nehézségek árán gyűjtötte be a három pontot a Stoke otthonában, egy kimondottan élvezetes meccsen (volt kötény is!). A hazaiak bebizonyították, hogy a nagybedobás nincs egy kategóriában a kisszöglettel. Mindkét góljuk annak segítségével született. Cahill visszatérése pedig tökéletesre sikerült (Stoke - Everton 2-3).
Nemcsak a Newcastle-nál, hanem a Tottenhamnél is óriási gondok vannak. Új játékosok, menedzserek érkeznek, szórják ki a pénzt az ablakon, de az eredmény csak nem jön. A Spursnek szemernyi esélye sem volt a bombaformában játszó Villa ellen. Pavlicsenko és Corluka azt sem tudták hol vannak, Modric madárcsontú ebben a mezőnyben, a védelem meg kerülte az ütközéseket. Nem sok jel mutat arra, hogy nem a tavalyi agóniát kell tapasztalni szurkolóiknak. Míg a Villánál lehet reménykedni, mert elég hosszú idő óta tetszetősen és gólratörően játszanak. Még pár ilyen meggyőző produkció és nekik fogunk szorítani az UEFA kupában (Tottenham - Aston Villa 1-2).

A "hét ...-ja" rovatában ismét sokminden belefért volna: Van der Sar potyája, Adebayor triplája, Guthrie (NU) förtelmes belépője, Bramble alakítása. Mi mégis egy fiatal srácról írunk pár sort.

A hét alulértékelt zsenije: Ashley Young
Lassan már egy éve kísérjük kiemelt figyelemmel ezt a 23 éves szélsőt. A watfordi akadémiánál nevelkedett, 2007-ig ott is játszott. Onnan került a Villához, ahol azóta is kiemelkedően teljesít. Balszélső az igazi posztja, de bárhol képes veszélyt teremteni. Gólerős is (tegnap este is betalált), de az igazi erénye az összjáték és a gyorsaság. A birminghami klubjában 54 pályára lépése alkalmával 22 gólpasszt adott. Persze, tehetsége nem csak nekünk tűnt fel, háromszor már a címeres mezt is magára húzhatta, a gyerekkorában még Spurs rajongó Ashley. Az angol válogatottban mindenképpen övé a jövő a balszélen. Szurkolunk neki.

Tippjátékunkról sem feledkezünk meg. Gerrardinhonak köszönjük a részvételt. Reméljük, hogy kedvenc csapatának győzelme után, itteni veresége nem nagyon viselte meg. Négy pontot ért el a mi kilencünkkel szemben (kiírva: Gerrardinho - NST 4-9). Egyértelmű, és egyben papírforma siker, nem elhallgatva, hogy VdS potyáját is  megjósoltuk. Be is valljuk, hogy akkora lett az arcunk, hogy Ferihegyre kell kimennünk megfordulni. NST - Kommentelők 2-0
Ezen a héten is próbára tehettek minket. Nem kell mást tenni, mint harmadiknak beküldeni a helyes megfejtést az nst.pl@freemail.hu címre.
Eheti kérdésünket nem variáltuk meg annyira, mint kéthete:


Ki lőtt utoljára Van der Sarnak gólt a tizenhatoson kívülről (nemcsak a PL számít). Vagyis csak egy nevet várunk. Nem olyan nehéz, nem reklamálni.
 

58 komment

Címkék: összefoglaló premier league pl bramble titus

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr49666082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quentin Montargis-ból 2008.09.16. 14:56:04

Összeáll majd a Spurs a középpályán leledző bőség zavara ellenére, ebben biztos vagyok. Lennon kihagyhatatlan, akár a jobb, akár a balszélre állítja Juande bácsi. Zokorának több lehetőséget adnék, mondjuk Jenasszal párban a Bentley-Modric-Lennon trió mögött. (Előttük természetesen a ruszki, Darren maradhat BENT.) A védelem már más kérdés: Corluka a lassúsága miatt inkább középső legyen, így viszont a Fakapu-Király párosból egyvalakinek faszkorbács, nem is beszélve Dawsonról és a haverokról. Bale nagyon ügyes, jó lesz.

Dandeer 2008.09.16. 14:57:55

Nem idetartozik, de milyen adó közvetít ma este BL-meccset?? Sehol nem látom csak a TV6-on, de az nekem nincs... Vagy Digi TV-n rá lehet keresni valahogy? És mi van a Viasattal??

Quentin Montargis-ból 2008.09.16. 15:00:07

Csak a TV6, Viasaton ne keress többé (?) BL-t. Elvileg tárgyaltak a szolgáltatókkal, a Digi TV directjén és kábelén is fogható - nekem utóbbi van, de sehol sem találtam.

Papp Sanyi 2008.09.16. 15:07:55

A Viasat kib@szott velünk és a csajok csatornája lett. Marad a TV6, amit nem tom fog-e vki a viasatos főnökökön kívül. Nekik jár a faszkorbács. Majd holnap az M1 ad meccset.

undertow 2008.09.16. 15:12:46

a hét inkompetens idióta balfasza: mark halsey

Woland 2008.09.16. 16:35:33

Quentin de Montagris,

bárcsak igazad lenne! az a baj hogy jelenleg nem arról van szó hogy jó/elfogadható játékkal kapunk ki, hanem csontig szarok vagyunk. Nem látom honnan jöhetne a fejlődés.

és szerintem ami még aggasztóbb hogy most Juandénak is jár a lebaszás. Huddlestone és Zokora is inkább védekező kp - erre mindkettejüket a kezdőbe rakja! otthon!!! Majd mikor a második félidőben futnunk kell az eredmény után és kényszerűen nyitva hagyjuk az ajtót a Villa-kontrák előtt kit hoz le? Zokorát, aki gyorsabb mint a szél és Abgonlahor/A.Young ellen sem esélytelen, Huddlestone meg marad pedig ő még Corlukánál is lassabban pöfög...

na meg amit az első gólunk előtt csinált - nem csodálom hogy a védők közül senki nem vette komolyan a szitut mert arra nem lehetett számitani hogy meg sem próbál szerelni Tommy... A. Young gólja miatt meg nem is Gomest basztatnám (egy-egy ilyen belefér, meg volt pár bravúrja - persze többször kellene labdát fogni mint öklözni, de Robbónál kategóriákkal jobb) hanem Dawson-t - teljesen szabadon hagyta Youngot lőni! Ilyet nem lehet csinálni 25 méterre a kaputól basszus.

King lehet hogy megint sérült... de ilyen esetben tényleg Corlukát kell a védelem közepére tenni. Jobb hátvédnek ott van Gunter, meg tudja oldani. Ha meg minden kötél szakad Zokorát/Hudd-ot is szivesebben látom a védelemben Dawsonnál.

Modric gyengus, nekem sosem tetszett. Nagy hiba volt megvenni szerintem. Jenas is jobb nála akármikor, pedig ő sem tartozik a kedvenceim közé. Bentley tetszett a Rovers-ben, előbb-utóbb jó kell hogy legyen nálunk is (kezdetni kellett volna tegnap is). Bent, jó csatár lenne, csak hát nincs aki helyzetbe hozza. A fő "kreativunk", Modric semmiképpen, persze még belejöhet a srác, nem mondom... Pavljucsenkó magas és volt egy-két jó megmozdulása, első meccsnek elmegy, de legközelebb jóval több kell(ene).

Arsavinra kellett volna koncentrálni a horvát helyett. És hogy Ashley Young nem volt képben nyáron soha nem fogom megérteni...

Ja, és kudos pöte úrnak amiért a fiatal Villan-t emelte ki a cikk végén!

A következő négy meccset muszáj megnyerni (ahogy ezt is az volt...) - veszélyes üzem lesz... Newcarsle kiejthet minket a Ligakupából, de még az UEFÁ-ban sem vagyok százas hogy nem szivjuk meg a lengyelek ellen. A Wigan-t azért le fogjuk nyomni... de ha már ellenük sem mehetnénk biztosra hazai pályán...

Janek 2008.09.16. 18:05:28

www.manutdfanatics.hu/index.php?n=1221495033

ez is egy vélemény, csak mivel leírtam már egyszer, lusta vok még1-szer xal linkelek:)

poolfanati 2008.09.16. 21:45:32

mi a kérdésre a válasz?

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.09.16. 22:06:39

még nincs nyertes!
szedjétek össze magatokat!
tényleg nem nehéz és ugye azt lehet tudni, h a PL-ben ki volt az utolsó, vagyis nem olyan sok időt kell átgondolni...
hajrá
p.

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.09.17. 00:19:22

és már van is nyertesünk,
emailben értesítettük is.

a helyes megfejtés pedig:
Benzema, a BL kieséses szakaszában.
ígérjük, VdS-os egy ideig nem lesz :)

köszi mindenkinek a próbálkozást!
p.

Walmer 2008.09.17. 08:33:11

A Spurs egy katasztrófa volt. Minden szezonban úgy kezdenek, "hogy majd most", aztán itt van a 4 kanyar után egy pont.
A Villa simán lefocizta őket. Nagyon jó meccset játszottak egyébként, bár nem tudom Agbonlahornak mi baja van velem, mert ahányszor Aston Villa meccset látok, ő annyiszor játszik szarul, vagy (mint most is) csak erős közepesen.

Walmer 2008.09.17. 08:43:46

ja, ha az MU ennyire függ egyetlen játékostól, akkor már régen rossz. Szerintem Ronaldo sem fog a helyzeten semmit javítani. Úgy van rossz formában a csapat, ahogy kell, bár szerintem a Villarealt rutinból azért begyűrik otthon (ha idegenben lenne a meccs, azért nem fogadnék rájuk).
Nálam most a bajnokság nagy esélyesévé a Chelsea lépett elő. Nem is azért mert vezetik a táblát, hanem ahogy játszanak mostanában. nagyon szép focival rúgtak egy hármast a Citynek, most meg gurítottak 4-et a Bordeaux-nak. Lampardnak is, Joe Colenak is nagyon megy és ha ők ketten jók, akkor megy a szekér.

ZenZo 2008.09.17. 10:34:10

Jó kis forduló volt ez, jó kis eredményekkel. A Poolnak grat, egész jó rangadót hoztak össze, a ManU jó kérdés, mit akar idén, persze tavaly is szarul kezdtek, végül mégis trófea lett a vége, de meccsek óta fogalmatlanok a játékhoz.
A Chelsea meccs nekem is tetszett (eheh), ha már nyert a csapat, de Halsey (mostmár azt is tudjuk, hogy) legalább ha nem is le*opta, de jó közelről megmutatták neki a nagy lóf*szt, Terry pirosát ugyanis tegnap törölte az FA :) Anelka-t továbbra sem értem, miért erőlteti Scolari, bár gurított egyet, de 80 perc alibit egy góllal nehéz jóvá tenni. 4 kör alatt annyi ziccert hagyott ki, amiből tavaly CR gólkirály lett. Mikel játéka jó lesz, csak a bírókkal vigyáznia kell, mert röpködni fognak a lapok. (Essien azért nagyon nagy hiány 6 hónapra). Az is bebizonyosodott, hogy Deco jó játékos (egyelőre) londonban is, viszont jobb neki kissé a jobb oldalon, és nem középen, mert egy átlag magas ellenféllel szemben nem tud fejpárbajt nyerni középen kirúgásoknál, szabadoknál, íveléseknél - remélem Ballack mielőbb felépül (tegnap már a BL-ben nyomott tíz percet).
Az arsenal meccsét nem láttam, és őszintén nem gondoltam volna, hogy a Blackburnnel ennyire igazatok lesz a visszaesést illetően. A 4-0 az durva.
A Fulham jó lesz idén, ezt én is sejtettem, a Newcastle kuka, a WestHamnek meg valahogy meg kell tanulnom szurkolni, ha már ott áll össze a Zola-Clarke páros... :|

Ja és ehh, Woland, mi lesz veletek?

mickeyknox 2008.09.17. 10:37:40

a spursnek nem nagyon mennek az idénykezdetek... kár, mert szimpatikus csapat, jó edzővel, jó játékosokkal. mi lehet a baj?

ZenZo 2008.09.17. 11:18:44

mickeynox: pár hsz-szel fentebb ott van egy Spurs fan, Woland elemzése, ajánlom figyelmedbe. Én annyival tűzném meg, hogy a fél csapat lecserélése sosem jó jel. Főleg, ha a támadószekciód rendben van, s te mégis azt cseréled le... ugyanis a Spurs esetében tavaly sem a góllövéssel volt a gond, hisz többet lőttek, mint a ezüstérmes Chelsea, csak a gólkülönbségük volt majdnem nullás. Ok. hoztak egy -szerintem- jó kapust, de cserébe a védelemből elengedték Chimbondát, ami szerintem hiba volt. A támadósort feltöltötték jó, vagy inkább ígéretes igazolásokkal, de ismételten: Ramos lecserélte a fél keretet, s nem biztos, hogy a jó felét. Modricnak örülök, hogy elvitték, mert sokáig a Chelseavel hozták szóba, és így legalább nem ott játszik, cserébe persze a Spurs is tett valamit, az egyetlen pontjukat ellenük szerezték... a végén szerintem azért az 5-9 hely közt lesznek majd, de meglátjuk.

Sladin 2008.09.17. 11:19:34

Talán az a gond, hogy minden évben kicserélődik a csapat jelentős része.

Quentin Montargis-ból 2008.09.17. 11:26:06

Woland,

A Spurs általában szarul rajtol, amit most valamelyest el lehet nézni a kamionnyi új ember miatt.

Modriccsal kapcsolatban egyetértek, nem látom benne azt a pluszt, ami a szűkebb elitbe emelné, ráadásul össze fogják törni.

A Bentley-Lennon párossal az a baj ugye, hogy mindkettő klasszikus jobbszélső. Ilyenkor gondolkodik el az egyszerű ember a menedzser felelősségén, minek vett a liga egyik - ha nem a - legjobb jobbszélsője nyakára 22 millióért egy másikat?

undertow 2008.09.17. 12:53:14

zenzo,
már miért kéne megtanulnod a hamstersnek szurkolni? na jó, a bajnoki riválisok ellen, esetleg. azon túl viszont sok szerencsét zolanak és clarkeynak a következő allásukhoz, miután kiejtették a segédmunkás szomszédokat :) agent wisey majd ad nekik pár tippet :)

halseynak meg járt a faszkorbács:
"Referee Mark Halsey has been handed this week's 'high noon Sunday fixture as a reward for dishing out a controversial straight red card to John Terry at Eastlands last weekend.

As the Chelsea skipper leads his side out against the champions after the FA today cleared him to play, the Bolton-based official has be put in charge of the high noon clash between Chester and Shrewsbury in Coca-Cola League Two!"

wan2bee 2008.09.17. 13:26:26

Manchester united meg nem kezdett el jatszani. jelentem, hogy tegnap lattam az egesz csapatot faszt lobalni a cote d'azure-on. Fergie kapott egy sallert a helyi kozegtol, mert kikopte a ragojat. Ne nevezzuk mar jateknak, amit ezek muvelnek. Most nyilvan en is orulok neki, hogy ilyen matt benak, de attol tartok, a vegen megint a fogamat fogom szivni a mazlis utolso meccseik miatt.

Spurs minden evben szarul kezd, es szarul is fejezi be az idenyt. neha szo szerint..

A stokera kivancsi vagyok. tavaly ugye itt volt nekunk a wigan egy acelos kezdessel, az elso tiz korben valamikor meg a tabella elen is alltak, ha jol emlekszem. kellenek ezek a kiscsapatok. A Cityrol szent meggyozodesem, hogy a raklapnyi ropogos zoldhasu es a nyilvan bokezu arabok kihoznak a fiukbol meccsenkent egy golt. Es ha ezt a chelsea ellen megtettek, siman megteszik maskor is. aztan karacsony elott kifulladnak, de ez egy masik tortenet. Newcastlenek sok boldogsagot kivanok igy elore a Championshipben. Jatektudasra es mentalitasra is oda valok, vagy egy kicsit lejjebb. De komolyan, hol van ilyenkor Shearer oroksege? Sok barom zebra.. Beterelnem az osszeset Gyozike nappalijaba bosszubol..

poolfanati 2008.09.17. 15:18:07

nem értem hogy lehet ilyen kevés komment ennél a posztnál... a világ legnagyobb rangadója volt a hétvégén és eddig csak 21 komment... a digóknál meg jóval 150 fölött van:D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.17. 17:04:59

Igaz, h Terry pirosát visszavonták? Azért az elég furcsa lenne és vérlázító...

Woland, sztem jó lesz ez a sp?rs, mondjuk amennyit anyagilag belefektettek ebbe a csapatba, illik is hozni az eredményeket.

Sztem nem lesz sokkal több pontunk a végén, mint Nektek, de több lesz (természetesen) :)

Jah, és Jack nevét nagyon hiányoltam a posztból...
"A Blackburn Rovers - Arsenal mérkőzés hajrájában Robin van Persie helyére csereként beállt Jack Wilshere, aki már a szezon eleji felkészülési mérkőzésen is sok lehetőséget kapott, de bajnoki találkozón ezidáig még nem jutott szóhoz.

Ma, 16 évesen és 256 naposan a fiatal középpályás történelmet írt. Megdöntötte Cesc Fabregas PL-ben és Gerry Ward angol bajnokságban tartott rekordját, akik 17 év 103 naposan, illetve 16 év, 321 naposan debütáltak."

BruceWayne 2008.09.17. 18:23:28

igaz, visszavonták mert állítólag nem volt jogos (nem láttam mi volt).

mondjuk én ennek csak örülni tudok :-)

Woland 2008.09.17. 23:26:05

ymy,

remelem a profeta beszel beloled most az egyszer : ) arrol reg letettem hogy esetleg top4-t torunk iden (kabe mikor a vegkiarusitas elkezdodott nyaron Malbranque-ekkal... nem lehet a csapat 70%-at kibaszni...), egy 5-7. helyet is ugralva tapsolnek! de ahogy most jatszunk maximum top-half, de az is nagyon necces lesz. javulni kell minden jatekosnak.

gratula Jack-nek - lehet hogy azert nem emlitette pote mert az idei elso forduloban megdontottek mar az all-time Premier League rekordot is, egy evertonos srac volt. talan itt is csak a "legek" szamitanak : )

Terry piroslapjat lattad? szerintem egyertelmu biroi hiba volt - mondom ezt annak ellenere hogy szivbol ruhellem azt a tahot. nekem az a verlazito hogy Old Red Nose hisztizik amiatt hogy az FA-s haverjai nullaztak egy sulyos biroi hibat. : ) az embernek a PL-eraban az Old-Trafford-on megitelt vendegtizik szama jut eszebe...

jo meccs volt a ManU-Villarreal, masodik felidoben mar a spanyolok is jatszottak. Dinamo-Arsenal hogy nezett ki? csak azt latom hogy Gallas a 88.percben egyenlitett...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.17. 23:37:18

Woland, 1 sör, hogy 5-6 lesztek? (majdnem 1-6-ot írtam:D) Ha nem, akkor én fizetek Neked egyet vigaszdíjként (küldöm postán pl:)), ha ott lesztek, akkor örülni fogsz, s egyike leszek akit meghívsz örömödben...:) Nah? :)
(Bár, ha fizetnem kell, akkor pici örömet érezni fogok, de ezt megérted:))

Terry: láttam. ugye egy sárgát megért? azt adnak azért Neki? Meg akkor ezek után minden pirosat és sárgát visszanéznek és visszafújják? Nem hiszem. Ezért nem tartom következetesnek a döntést. Lásd Ade 3 meccsen eltiltását, amikor megütötte az egyik ellenfelet, aki lenyilatkozta, hogy hozzá sem ért, így ennek megfelelően felemelték 4re a meccsek számát...hmhmhm...

Mi volt Kijevben? Röviden: első félidőben lefociztuk a Kijevet. 3 óriási ziccer, Ade (egyedül szemben a kapussal, 15 méter, középről), Persie, Cesc... Második félidő alibi foci, Gallas hibák tömkelege (gól előtt is), kamu tizi a Kijevnek + sárga Sagna-nak (vajon visszavonják? - a szerk:)), utána daráltunk, de nem ment, a végén Gallas közelről egy éles belövést benyomott... Az eredmény és a mutatott játék nem rossz. Örülök, h nem kaptunk ki, nem érdemeltünk vereséget, jól fog ez a pot jönni az elszámolásnál...

Üdv, ymy - 1 sör a tét :)

undertow 2008.09.17. 23:39:42

" imici77 · www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.17. 17:04:59
Igaz, h Terry pirosát visszavonták? Azért az elég furcsa lenne és vérlázító..."

vérlázító? :DDD
ugyan mutass már rá arra a szabályra, ami szerint piros lapot ért JT megmozdulása. ha gonosz lennék azt mondanám addig állj fél lábon amíg nem találod meg :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.17. 23:41:21

undertow
sárgát ért az a szabálytalanság?

undertow 2008.09.17. 23:43:31

"Terry: láttam. ugye egy sárgát megért? azt adnak azért Neki?"

tényleg a szabályok ismerete nélkül vered az asztalt? az ilyennek ritkán van jó vége :p
a bizottság csak az eltiltás hosszáról dönthet. a piros lap ki lett osztva, a statisztikákban megmarad.

undertow 2008.09.17. 23:49:08

a lerántás persze. klasszikus sárga lapos megmozdulás volt.
erről viszont hivatalosan szó sem volt, halsey serious foul play-jel indokolta a lapot a jelentésben. olyasmi meg nem történt.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.17. 23:49:18

undertow
akkor mindenféle nagyképű nyilatkozatmentesen megmondod nekem, hogy mi történik pontosan?

kapott egy pirosat, amiért eltiltás jár (automatikusan 1, vagy a bizottság dönt a hosszáról), de azt mellőzték. Snitt, vége a történetnek?

Köszi a segítséged!

Üdv, ymy - nem verem asz asztalt, csak nem következetes a döntés a szememben

undertow 2008.09.17. 23:57:44

mi történne?
terry kapott egy pirosat, a statokban örökre megmarad, de eltiltva nem lesz. úgyhogy ő a hétvégén is vezeti a csapatot a mu ellen, halsey bohóc pedig egy fantaszikus league two rangadót fog vezetni.
teljesen józan döntés az FA-től, meg is vagyok lepve.

egyébként az azonnali piros 3 meccses eltiltást von maga után, a két sárgás kiállítás ér 1 meccsest.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.17. 23:59:05

ok, kösz.

jobban jártunk volna, ha kap egy mezei sárgát:)

undertow 2008.09.18. 00:02:05

ugyanmár, egy mezei sárgával nem élte volna ki szereplési vágyát marky baby.

megjegyzem halsey amúgyis egy inkompetens idióta, már rég el kellett volna tanácsolni a felsőbb ligák meccseitől.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.18. 00:06:44

amúgy amikor elhagyta a pályát, mielőtt belépett a játékoskijáróba, akkor "szimpatikusan" mutatta a 3-1-et a közönségnek...:)

ráadásul a mu elleni meccs benne lesz a totóban:)

ymy - nem is tudom kinek szurkoljak ott, talán 1-1 piros lapnak:)

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.09.18. 00:13:03

picit a másik oldalt képviselve:
JOGOS volt,
és ha nem Terryről lenne szó, akkor nem is törlik a 3 meccset!

utolsó emberként (a lerántás pillanatában már nem), azért rántotta le, hogy ne legyen ziccer. Igenis, minden ilyen taktikai faultot büntetni kellene. Ha abszolut gólhelyzet (ez szinte annak számít), akkor meg piros.

a "hármat" sztem azért mutatta, hogy harmadik ember volt, nem utolsó, de ebben lehet tévedek,
a kiállítás jogosságában talán nem!

és ennek a döntésnek (FA) megint mi a következménye: nyugodtan le lehet rángatti a lendületben lévő, veszélyes támadásokat vezetőket. bravó :(

p.

undertow 2008.09.18. 00:14:44

igen, láttam. vicces volt. és pont annyira volt kedves, mint a hazai közönség skandálása elötte ;)

undertow 2008.09.18. 00:18:49

hát akkor kedves pote, feléd is él a kérdés: ugyan mutass már rá a szabályra, ami szerint ez pirosat ért.

nem volt utolsó ember, és a félpályán ritkán van gólhelyzet.
büntetlenül meg eddig is lehetett ilyet tenni, pl kicsit korábban vidicnek sem ért pirosat egy hasonló helyzet, pár perccel késöbb pedig dunne nem kapott sárgát se azért, hogy utolsó emberként felborította drogbát.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.18. 00:19:08

jah, értem...ezek szerint, ha skandálnak, lehet (vissza)mutogatni, sportszerűen, következmények nélkül egy játékosnak...

undertow 2008.09.18. 00:22:38

úgyfest. számtalan példát láttunk rá. és ez még durva sem volt, csak az eredményjelzőt utánozta :)
még az FA sem talált okot a büntetésére, pedig ők aztán tuti számtalanszor újranézték az egészet.

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.09.18. 00:24:49

a szabály per pillanat nem érdekel,

direkt szabálytalankodik valaki,
ezt büntetni kellene!!

(ha nincs benne a szabálykönyvben, akkor az a kérdés:
miért nem???)

a taktikai szabálytalanságoktól tele a pöcsöm,
minden más labdajátékban büntetve van, csak elhatározás kérdése lenne, h büntessék a sporik,
aztán egy éve mindenki leszokna róla (Terristől, makaleleléstől, hamannostól, kamoranézistől,...)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.09.18. 00:25:53

de ugye számtalan példát tudunk mutatni arra is, hogy 1-1 piros absz nem volt jogos...(és nem lett a vele járó bünti törölve)

erre mondom, hogy nem következetes az FA, ami több, mint szomorú.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.18. 00:28:04

pote, a fociban is büntetik, szabadrúgás jár érte. Ha tetszik, ha nem, mióta az eszemet tudom a taktika része faultolás, de kosárlabdában és kéziben jóval inkább.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.18. 00:33:19

Plusz mindig is létezett a játékos típus, amelyik a keménységet képviselte (Libricht -vagy hogy hívták-például már 54-ben legyilkolta Puskást). Az igaz, hogy ma már tenyésztik az ilyeneket.

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.09.18. 00:42:37

nem is azon vitatkozom, h nem így van,
de a játék halála az ilyen típusú "spíllller"

Woland 2008.09.18. 02:45:45

ymy,
áll az alku, öregem! bár ha az ötödik helyet elcsipjük akkor akár egy hordó is belefér! :)

abban igazad van hogy az FA nem kiegyensúlyozott - de ez nem újság sajna. ettől függetlenül ebben az esetben helyesen döntöttek szerintem. lerántás a félpályán, nem utolsó emberként az sárga. eltiltás semmiképpen nem jár érte. ettől terry még egy tahó : )

most nézem hogy nem is kerültetek kifejezetten könnyű csoportba a BL-ben... még a Dinamo tűnik a leggyengusabb csapatnak. bár ahogy a Fener játszik mostanában őket oda-vissza elkapjátok.

no minden jókat!
fel, fel vitézek a lengyelverésre! : )
csá

Woland 2008.09.18. 03:11:34

Pöte,

megértem az érzelmeket, sőt fellow középmezőnybeliként még szimpatizálok is az álláspontoddal.

de szerintem most helyesen döntött az FA.

azt mondod hogy pirosat ért, mert gólhelyzetet akadályozott meg. 50 méterre a kaputól, úgy hogy még legalább egy védő ott volt. ezek szerint minden fault ami egy 16-35 méterre lövéshez készülődő játékost céloz pirosat ér. mert könnyen lehet hogy beakadt volna ha nem lép oda szabálytalanul az illető.

azzal teljesen egyetértek hogy megölik a játékot a Terry-éhez hasonló megmozdulások. DE, ugyanez a véleményem a szerintem még aggasztóbb szinészkedésről és az időhúzásról is. megvan az a kép amikor a vezető csapat csatára a 87. percben leviszi a labdát a szögletzászlóhoz és járatja az órát? nálam ez akkora sárga mint a kapus aki mindjárt elvégzi a kirúgást csak előtte még elsziv egy cigit. ha már más sportágakat emlitettél: passziv játék : )

azt mondod az ilyen játékos a foci halála: mutass egy olyan focistát aki nem csinált még taktikai faultot. (Nem hiszem el hogy ezt a patkány Terry-t védem!!!! Éget a billentyűzet!!!) Vagy valakit aki nem húzta még pofátlanul az időt vagy nem csillogtatott Barátok Közt-i szinészi erényeket.

Lineker, aka mr. Fairplay nagyon kedvesen kifairplayelte Kamerunt a 90-es vébéről két műeséssel. (hehe, jut eszembe, a 90-es kameruni garnitúra mutatta be az egyetlen olyan taktikai szabálytalanságot amit nem tudok nem elismeréssel illetni - Massing vs Caniggia? : )) meg is kapta a pirosat persze.)

amúgy egyetértek veled - le a taktikai szabálytalanságokkal!!!!!!!!!!!!!!!
de ehhez szabálymódositás vagy morális forradalom(pfff) kell...

Sok szerencsét a ciprióták ellen : )
Csá!

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.09.18. 03:37:27

most is csak azt tudom írni, hogy minden igaz, amit leírtál...

és én is a szemléletváltást hiányolom a játékvezetés részéről!!!

jóéjt,
p.

undertow 2008.09.18. 07:42:55

" pote · nst.blog.hu/ 2008.09.18. 00:24:49
a szabály per pillanat nem érdekel,"

ok. akkor tehát azt leszögezhetjük, hogy a kiállítás jogtalan volt, mert a futball nevű játék aktuális szabályai nem büntetik piros lappal ezt a szabálytalanságot. (egyébként büntetés jár érte: sárga lap.)

innentől elvi síkon lehet vitázni azon, hogy ki szerint mi lenne a méltó szankció ilyen esetben, elég-e a sárga vagy mindenkit ki kéne állítani ezért. ezen az elvi szinten valamelyest még egyet is értek veled, bár egy a félpályán elkövetett taktikai faltért azért talán kicsit erős lenne a piros, kb minden meccsen korábban menne zuhanyozni pár ember :) de azt aláírom, hogy rosszat nem tenne ennek a sportnak egy ilyen módosítás, csak kéne némi idő amíg megszokják a játékosok. viszont ebben az esetben szeretnék pirosat látni minden 16oson belüli műesésért is :)

undertow 2008.09.18. 07:47:11

woland,
nem hallom, milyen jelzőket kiabálsz captain wonderre? ne haragudj, de onnan a tabella aljáról nem hallatszik fel idáig :p

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.18. 09:57:53

Üdvözlöm a brit birodalmi lordokat (pote, woland). Srácok nem viszitek túlzásba kicsit?

Ha úgy változna a bírói felfogás, ahogy kivánnátok, akkor hatan-hatan fejeznének be egy-egy foci meccset és 10-10 körül lenne a végeredmény két azonos képességű csapat meccsén. Szeretem én a vizilabdát, a kézit, vagy a kosarat is, de a foci egyik bája épp az, hogy a kevesebb gól miatt sokkal nagyobb flash egy-egy dugó.

Az alatomos és a szándékosan sérülést okozó szabálytalanságokat én is irtanám, köztük az Angliában elharapódzó nyolc méteres becsúszásokat is, amelyekben mindig benne van a sérülés és amelyeket a mi Gerzsonunk is oly kiválóan megtanult a szigetországban.

Ami a műeséseket illeti, szerintem a legtöbbször azok nem tudatosak, hanem egy gyerekkori reflexből jönnek. Eleve, hogy döntöd el, hogy melyik esés a kamu és melyikben ludas a fizika. Engem például kiakaszt, ha egy csatár elesik, bár nem szabálytalankodtak vele, de látszik, hogy nem tud állva maradni és a pöcs spori máris osztja a sárgát.

A szögletzászlóhoz vonulás kicsit olyan, mint mikor a kosárban nagy előnynél, játszuk ki a támadóidőt jelszóval passzolgatnak körbe-körbe. A profi fociban biztos fontos a szépjáték, de győzelemre játszák.

Én úgy szeretem a focit, ahogy van. Még azzal az ellentmondással is, hogy ami a tizenhatoson kívül fault, nem biztos, hogy a tizenhatoson belül is az, mert azt sem szeretném ha úgy követnék egymást a tizik, mint a kosárban a büntatők. Mondjuk a modern technikát bevezethetnék a játékvezetésbe.

ZenZo 2008.09.18. 19:53:38

Mint Chelsea szurkoló, nyilván én is undertow véleményét képviselem a piros jogosságát illetően, ez az én véleményem is. Nem utolsó emberként, ráadásnak nem gólhelyzetben történt a szabálytalánság. Sárga, ok.

Egyre több a bírói tévedés a fociban, legalábbis egyre inkább felértékelődnek. Ha viszont mindenért pirosat mutatnának fel, akkor tényleg hatan-hatan fejeznék be a meccseket (a Blackburn vagy a Wigan meccsei pedig idő előtt érnének véget diszkvalifikáció miatt, ugyanis 60 perc alatt simán kiállítanák még a kispadot is - az EB-n már láttunk sárgát padosnak is :) ), aminek semmi értelme nem lenne.

A videóbíró is igencsak véleményes dolog, mert előbb-utóbb oda lyukadnánk ki, hogy egy meccs olyan lenne, mint az amerikai-focimeccsek, 1 órából effektív játék 15 perc lenne. Az európai futball lényege pedig nem ez.

Rengeteg új szabályt szeretnének bevezetni az egyes emberek, játékosok, bírák, vezetők, stb. pl. kapusok védelme (Cech esete után pl nem csoda), színészkedésért, becsúszásokért piros, kék, zöld, fekete kártya, módosított lesszabály, több bíró, több partjelző, miegymás. Már annak is örülni kell, hogy még mindig kerek labdával akarja játszani mindenki ezt a játékot. Így is sok a vita az ezüstgól, aranygól, tizenegyespárbaj körül.

Ezen főleg a játékosok és "tördelalábát" edzők tudn(án)ak változtatni.

Woland 2008.09.19. 01:43:52

ZenZo, popp,

ja, nyilván folyamatosan kellene bevezetni a szigorúbb büntiket nem mindjárt azzal kezdeni hogy kiállitjuk a komplett csapatot : )

teljesen igaz hogy rengeteg birói hiba van - csak mai példa: a Tottenham az év kombinativ gólját lőtte a Wisla Krakkó ellen, tökéletes ütemben, lábról lábra, körömpassz a végén a kapuba - és a partjelző tévesen érvényteleniti les miatt.

Nem igazán értem hogy lehet a videóbiró ellen állást foglalni. Nem arról van szó hogy az edzők kérhessék - legyen egy-két ember, mondjuk az ellenőrök akiknek az a dolguk hogy egyből visszanézik a lassitást ha kétely merül fel és ha ekkora hibát követ el a partjelző mint most is (a Wisla-védők is meg voltak lepve hogy nem gól) akkor nyugodtan szóljanak a biró fülére hogy meg kell adni a gólt baze.

Ez kábé 10 másodpercet vett volna el a játékidőből - azaz kicsit kevesebbet mint amig a lengyelek húzták a kifelé megitélt szabadrúgás végrehajtását.

Amerikai fociban amúgy megállitják az órát eléggé gyakran (ha pedig videóznak akkor szerintem mindig - javitson ki valaki ha nem igy van). Meg lennék lepve ha az amerikai fociban kevesebbet lenne játékban a labda mint a valódi fociban.

A videóbiró rengeteg problémát megoldana a fociban. Mégegyszer: ne is adjunk lehetőséget az edzőknek hogy kérjék. Csak az ellenőr nézze a kurva közvetitést: minden egyes tévénéző tudta fél percen belül hogy szabályos volt a gól. Mint ahogy Maradona istenkezét is. Vagy hogy Roy Carroll bizony beejtette Pedro Mendes ladbáját az Old Traffordon, vagy hogy az a Liverpool "gól" nem volt benn a Chelsea elleni elődöntőben két(?) éve. Mindenki tudta másodperceken belül.

Ez nem kerül időbe.

(Az pedig hogy utólag szankcionálják legalább a teljesen egyértelmű műeséseket, elcsipett köpdöséseket, ütéseket megint olyan dolog amit nem tudom őszintén ki ellenezne.)

Woland 2008.09.19. 01:51:23

ja és még valami:

különböző szines- és nemesfémgólok bevezetése teljesen más tészta. a tizi-párbaj a foci része évtizedek óta - persze a szerencse dönt, mint sokszor a rendes játékidőben is. a szerencsét nem lehet és szerintem nem is kell kiszűrni a játékból.

szóval az ezüst és aranygól a tökéletesen felesleges és értelmetlen változtatások kategóriájába tartozik.

nem szabad összemosni a videóval ami valóban jobbá tehetné a futballt.
Teljes, őszinte meggyőződéssel mondom hogy szerintem szükséges a videó.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.09.19. 09:25:51

Woland a videobíróval kapcsolatban teljesen egyetértünk, sőt. Nem csak videót, de egyéb computeres segítséget is igénybe lehetne venne. Például amodern stadionokban, de már Újpeste is, bevezettek egy computeres programot amely követi a játékosokat egész meccsen, mutatja hány métert tettek meg pályán, milyen gyorsan közlekednek stb. Ez a program vagy valami hasonló, ha követi a játékosok pozícióját, felteszem, hogy a lesállást is tudná miliméterre pontosan jelezni.

A tizenegyesrúgásokkal sincs problémám, valahogy el kell dönteni meccset és az adrenalin szintet is jól megemelik a nézőkben.

Morike 2008.09.19. 11:27:35

Sima liba a hétfő esti meccs, a Spurtsnek esélye sem volt. Már a tippeléskor kiszakadt belőlem egy harsány kacaj, amikor a bátor tippelő bevállalt egy hazai három nullát, legfeljebb előző előjellel lehetett volna, ha nem hagynak ki minden ziccert a srácok. (Pl. Marlon a végén.)

Woland 2008.09.19. 18:42:57

Marlon,

sajna igazad van... 0-3 is reális lett volna hétfőn. különösen jól sem kellett játszani a Villának, igy is könnyen nyertek. elég szégyen a részünkről.

de talán most már beindul valami - a Wisla elleni meg nem adott szabályos gólunk visszahozta belém a reményt. (próbálj meg elcsipni egy közepesen részletes összefoglalót, ezért a támadásért érdemes, soccerpulse.com jó ilyenekhez) azt hittem ilyen gólt csak Berbával a pályán lehet lőni annyira gyors és tökéletesen kivitelezett volt.

szóval a Wigan ellen remélhetőleg beindul a szekér. egy szolid 14-0-ás győzelemre számitok.

Woland 2008.09.19. 18:44:46

popp,

no akkor imádkozzunk együtt hogy Blatter után végre egy tökös gyerek kerüljön a FIFA élére akinek még talán egy kis józan paraszti esze is van.

ciao!
süti beállítások módosítása