Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Skócia virágai, I. fejezet

2008.08.12. 11:40 donnelly

A nemzeti labdarúgóbajnokság Skóciában a legnézettebb, vagyis a népességnek ilyen nagy százaléka a világon sehol sem követi figyelemmel az első osztály küzdelmeit. Ezen, valamint a Kaunas teljesítményén felbuzdulva mi is belecsapunk a pudingba, és lapozás után elmeséljük az új évad nyitó epizódjának történetét, melyben a szegény ember legkisebb fia legyőzi a gonosz terroristákat, a két nagy mellett a Killie is elvégzi az olasz melót, László Csaba drámai keretek között debütál, Brewsterék pedig jó Hegylakókhoz méltóan oktatják a Tanarakat.

A Rangers tavasszal a szemünk láttára kötözte ki és erőszakolta meg Iustitiát. Az istennő azonban most igazságot szolgáltatott és a Kaunas képében érkező félelmetes kalapácsa lesújtott Walter Scott Smith legénységére. Azonban amekkora elégtétel ez a korai búcsú az univerzum számára, pont annyira érdektelen az Ibrox Park közönségének, valamint a csapatnak: most kizárólag egyetlen dologra koncentrálnak, a legutóbb elmarháskodott bajnoki címre. A végső győzelem meg is lehet, de ehhez a Celtic nemzetközi menetelésére és a műtétje után novemberre várt Barry Ferguson helyettesítésére lenne szükség (elég vicces választás lenne Gravesen Glasgow túloldaláról, de ezt mi sem gondoljuk komolyan). Ennek szellemében, ha nem is könnyedén, de elhozták a három pontot a Falkirk stadionjából. Az azért önmagában elárul valamit a mérkőzés képéről, hogy a mezőny legjobbja Olejnik volt, a Gyermekek kapusa. Ja, és még valami: a Mackók két csatárral rohamoztak, a gólt az újonnan érkezett litván, Andrius Velicka szerezte. Falkirk-Rangers 0-1.

BREAKING: Cuellar a Villáé.

Gordon Strachant
most már aztán megdicsérjük, mert a Celtic szurkolói a zsinórban szerzett három bajnoki arany ellenére sem igazán kedvelik őt. Az igaz, hogy a narancssárga hajú mester által megkövetelt szigorú étrend úgy tűnik, Borucnál nem válik be, mert egyre jobban hajaz Peruzzira, a mi szívünkbe azonban már akkor belopta magát menedzserként, amikor a Coventry padjáról felállva beintett a pályára, hogy gyere le fiacskám, mert becserélem magamat. A Celtic nem játszott túl jól szombaton vasárnap, de nem is csoda, az olyan szubtrópusi országokban, mint Skócia a nyári hőségben a kora délután a szieszta óráit jelenti. Strachan javára írandó viszont amellett, hogy ő volt az egyetlen olyan menedzser az első fordulóban, aki elégedetlenül nyilatkozott a győzelmet követően,  még az is, hogy taktikailag továbbra is tartja magát a brazilos direkt focihoz, vagyis a szélsőket az ellentétes oldalon játszatja, így azok egyből kapura törhetnek - ez Britanniában nem annyira megszokott, de hosszútávon nagyon eredményes, amennyiben vannak megfelelő kreatív játékosok ezekre a posztokra. A Shrácok legjobban belakott nagycsoportosa, Aiden McGeady néha meg is iramodott két áfonyás muffin között, de sokra nem vitte, a másik szélen rohamozó Barry Robson viszont bevágott egy tizit a 62. percben. (Hogy mák volt-e, ez önmagában megérne egy posztot, de röviden: nagyon tanulságos penalti volt, ugyanis egy lapos erős lövéssel szemben a kapusok ennél többre ritkán mennek, a labda bevitte Howard lábát.) A büntető talán jogos volt, de Haining szabálytalanságánál mi továbbot intettünk volna nem ítéltünk volna kiállítást, és ezzel nem döntöttük volna el a meccset, mert a St Mirren nem érdemelte meg, hogy fél órát emberhátrányban játsszon a legnehezebb ellenfél pályáján. A Haverek közül az optimistábbak örülhetnek, mert mezőnyben partner volt a csapat, sőt a döntetlen is reális eredmény lett volna, de így legalább nem bízzák el magukat és biztosan bennmaradnak. Celtic-St Mirren 1-0.

BREAKING: Crosas, az új Zidane az új Xavi megérkezett Barcelonából Glasgowba; Brown és O'Dea kocsmában bunyózott.

László Csaba bemutatkozása ahogyan ezt Lothar Matthäus is megjósolta pozitívan sült el és ez elsősorban a litván különítménynek volt köszönhető. Félórát követően már 1-1 volt az állás két szép akciót követően - a Szívek vezettek Stewart révén, amire a Well Clarckson találatával válaszolt. Ksanavicius még a pihenő előtt kihasznált egy védelmi hibát, ezzel lett 2-1, ami nem változott egészen a 81. percig. Ekkor Clarckson szerzett gól ismét: miután saját lövését követően visszapattant hozzá a labda, laposan bevágta azt Banks kapus (és egyben kapusedző) hálójába. Az Acélfiúk ekkor kicsit visszavettek, a csereként beállt Mikoliunasnak viszont még bőven volt ereje bezúzni egyet és ezzel eldönteni a mérkőzést. Hearts-Motherwell 3-2.

BREAKING: Mr. László szerzett egy dán csatárt, Mike Tullberg a Regginától érkezett kölcsönbe, míg Basso kapusnak megmondta, hogy 'Adieu!'

A Felföld Maradonáinak végre sikerült eladniuk Niculaet legyőzniük az Aberdeent idegenben kettővel, és ezzel fel is hágtak a dobogó legfelső fokára, hogy aztán ottmaradjanak egészen májusig hétfőig. Csak első ránézésre könnyű az Inverness sorsolása: Hamilton (otthon), Hibernian (o), Falkirk (i), St Mirren (o) következik, aztán egy komoly erőpróba, az NST-féle Newest Firm a László Csaba vezette Edinburgh-i protestánsok otthonában. Aberdeen-Inverness 0-2.

Az unalmas csapatok rangadóján az öt perce pályán lévő Hamill tízzel a vége előtt gurított egyet, ezzel nyert a Kilmarnock a Hibernian ellen. Gróf Dávid nem tehet róla, hiszen nem játszott. A Hibbantakat kérdezzük, hogy mikor lőtt gólt utoljára tétmeccsen a csapatuk? A Killie otthon hét meccse veretlen az SPL-ben, de a következő hazai ütközet a Hamilton ellen lesz, tehát van miért izgulni. Kilmarnock-Hibernian 1-0.

És végül, amit már jó előre megmondtunk senki sem várt: az SPL-újonc Hamilton simán verte a Dundeet. Igaz, hogy egy öngóllal a Terroristák szereztek vezetést a 23. percben (McLaughlin jóvoltából), de a Diákok még az első félidőben megfordították az eredményt (Stevens, McArthur), majd Graham félórával a vége előtt bevitte a kegyelemdöfést is. A Hamilton így elfoglalta az első helyet a tabellán, amelyet a másik óriás, a második helyezett Inverness otthonában védhet meg jövő héten, az NST-féle Very New Firm keretein belül. Hamilton-Dundee Utd 3-1.

11 komment

Címkék: d skót spl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr58612029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rangers10 2008.08.12. 13:49:51

"A Celtic nem játszott túl jól szombaton, de nem is csoda, az olyan szubtrópusi országokban, mint Skócia a nyári hőségben a kora délután a szieszta óráit jelenti."
Az hagyján, de vasárnap se... (bocs :) )

Hamilton szimpatikusnak tűnik :)

Mr. László számára most jön az igazi kihívás, az Ibrox-beli látogatás. Igazság szerint nem venném tuti 1-esre a meccset :S
Cuellar: csalódott vagyok, ha már muszáj volt eladni, akkor ne 10 millió euróért, hanem fontért, és ne az Aston Villába, hanem egy nagycsapatba :(

szferi 2008.08.12. 14:00:44

Örömmel olvasok a skót ligáról, jók ezek a posztok. De a beceneveket elhagyhatnád a picsába, baromira zavaróak. Ezt leszámítva csak így tovább! :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.08.12. 14:15:48

@Rangers10,
kösz, javítva:)
Nekem amúgy még szombat volt, mert nem igazán aludtam;)

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.08.12. 14:23:39

@szferi,
kösz!, a beceneveken gondolkodom. Főleg azért vezettem be őket, hogy így mindenki rávágja melyik csapatról olvashat egy angol nyelvű cikk címe alapján, mert ők előszeretettel használják ezeket. Egy-kettő elég jó és használható magyarul is, de lassan lehet hogy átváltok időnként angol nickekre.

dr. Wilbur Swain 2008.08.12. 21:27:17

mind a két "szupercsapat" meccse fos volt, és ez nagyjából a skót focira is igaz
bréking: Balogh Jancsi a Hearts-ben?

Alexxxx 2008.08.12. 23:28:03

még ha a bajnokság nem is jó , a posztok róla szerintem azok.
a beceneveket szerintem hagyd meg! a Shrácok például nagyon állat :D

Lacóka 2008.08.13. 00:10:33

"legyőzniük az Aberdeent idegenben [...] Inverness-Aberdeen 2-0" Akkor most idegenben vagy sem?

"ezzel fel is hágtak [Inverness] a dobogó legfelső fokára"
"A Hamilton így elfoglalta az első helyet a tabellán, amelyet a másik óriás, a második helyezett Inverness otthonában védhet meg"
Ha jól értem, az inverness csak a középső fokra hágott.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.08.13. 05:41:25

@ Lacóka,
az első jogos, köszönöm, máris javítom (AD-IC 0-2)
a másodiknál ha jobban megnézed, akkor azt írtam, hogy az Inverness hétfőig volt a dobogó legfelső fokán, ugyanis (ezt nem írtam, de) az ő meccsük szombaton volt, míg az Accies hétfőn alázta a Dundeet:)

Morike 2008.08.13. 10:36:05

Az Aston Villa a Rangershez képest világsztárokkal teletűzdelt galaktikus szupercsapat, már bocs. :)

szferi 2008.08.13. 12:05:21

"Az Aston Villa a Rangershez képest világsztárokkal teletűzdelt galaktikus szupercsapat, már bocs. :)"

Érdekelne, hogy mi alapján jutottál erre a következtetésre. (Lehet utálni a Rangerst, de ők, és a Celtic is azért komoly erőt képvisel, ezt nem kéne elfelejteni.)

Morike 2008.08.15. 14:54:42

Én nem becsülöm le a Celticet, ők is sokkal jobb csapat, mint a Rangers.
süti beállítások módosítása