Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Showernewstax II.

2008.07.30. 12:02 pote

Pénteken letudtuk a tabella első felét, most jelentkezünk a másodikkal is. Két nagyágyú itt is lesz (MU, Pool), de ebbe a csoportba jutott egyik nagykedvencünk (City), meg két örökígéret is (NU, Spurs). A kezdésig még mindig nagyon sok idő van, de egy magára valamit is adó drukker már a csapata oldalával kel és fekszik. Hajtás után olvashattok a Keane-Pool frigyről, Ramos húzásairól és pár leendő kiesőről is.

Liverpool:
Múlt héten - talán lányos zavarunkban - kilenc után meghúztuk a határt, így az ábécé szabályai szerint velük kell kezdenünk. Mi is leginkább a tegnapi csúcsigazolással foglalkozunk először. Úgy tűnik, a Poolnál beálltak arra, hogy minden évben igazolnak egy jelentőset. Vagyis Rafanak még kilenc év kell egy jócsapathoz. A cinken kívül, Crouch eladása után (jó döntés) egyértelműen kellett támadót igazolniuk. Nagy szerencséjük, hogy sikerült minőségit találniuk. Robbie nagy kedvencünk volt már régóta. Ha csak abból indulnunk ki, hogy Berbatovval együtt milyen párost alkottak, már most dörzsölhetjük a tenyerünket, ebből akár még támadófoci is lehet. Egy Gerrard-Torres-Keane hármassal még Beniteznek is nehéz lesz védekezni. Nem beszélve arról, hogy Keane interes tapasztalatait is tudnák kamatoztatni egy újabb BL negyeddöntő alkalmával (nem tudjuk kihagyni, azzal hogy csak hat meccsen játszott a kék milánói csapatban még egy fokkal szimpatikusabb a még mindig csak 28 éves ír). Persze a puding próbálja az evést, de mindenképpen nagy durranást várunk az érkezésétől (12 gól, 14 gólpassz, megjegyezni).
Crouch eladásán kívül Kewellt és Riisét (Popp, Romanista, jó ez nekünk?) sem láthatjuk vörösben jövőre. Szomorkodni nem nagyon fognak a drukkerek miattuk, és a lányok is talán csak egyikük miatt fognak pár párnát telesírni (Kewellre gondoltunk természetesen, bár ismerve az angol lányokat...).
Érkezési oldalon is találunk még neveket. A keret hátvédsora mindkét oldalon gyarapodott (Dossena, Degen) és nagy eséllyel erősödött is. Igaz, olasz védőt szólóban igazolni olyan, mint Madonnának csak a bal mellét megszerezni, de talán náluk beválik.
Összességében sokkal masszívabb keret kezd kirajzolódni. Főleg, ha valamelyik angol válogatott is megérkezne (Bentley, Barry) és Xabi Alonso is maradna. Kósza tippünk, így július végén, hogy fel fognak állni a dobogóra, s talán nem az utolsó fokára.

Manchester City:
Kedvenceink már túl is vannak első tétmeccsükön, amit sikerrel meg is vívtak (Steymur - City 0-2). Ennél sokkal több jót nem is igen tudunk leírni. Eriksson elengedése kirúgása bődületes hozzánemértésről tanúskodik. Mark Hughes a körülményekhez képest jó megoldás volt, de neki ismét előről kell kezdenie az építkezést, ami biztos időbe fog telni. A keret - ezidáig - gyengült, hiszen igazolni csak a brazil olimpiai válogatottat, Jo-t sikerült, míg jópár használható ember távozott (Jihai, Geovanni, Mpenza, Isaksson). A problémák meg csak gyűlnek a sérültek számával: Benjani hosszabb időre dőlt ki és Bozsinov még mindig nem százszázalékos. A pótlásukra Santa Cruzt (nem lepődtünk meg) és Bellamy-t (k-ra nagyon meglepődtünk, biztos Barton attitüdjeit hiányolják) próbálják megszerezni. A védelmet meg Ben Haimmal akarják erősíteni.
Hááát. Nagyon úgy néz ki, hogy a tavaly ősszel felcsillant felemelkedési remény után, idén újra a szürke hétköznapok következnek a kékszívű manchestireiknél. Ha meg azt is hozzávesszük, hogy Corradi papíron még mindig az ő tulajdonukban van, akkor már mi is elsírjuk magunkat.

Manchester United:
A nagyobbik manchesteri klubnál is a bizonytalanság dominál mostanság. Annak ellenére, hogy alig volt tényleges távozás vagy igazolás, mégis szinte naponta olvashatunk róluk. Céronaldo folyik még a vízcsapból is: megy vagy marad, négy nap alatt öt vagy három nap alatt négy prostival volt, akarja-e a Real vagy sem, etc. Pancho akármennyire is ellene van, mi elengednénk. A MU egy valag pénzt kapna érte, a csapategység is erősödne és újra két ékkel támadhatnának. Az is borítékolható, hogy nem lesz annyira gólképes jövőre is (a rajtnál nem is lesz ott), és akkor az ára is drasztikusan zuhanna. Távozásával még nagyobb esély lenne Berbatov érkezésére, amit mi is üdvözülnénk. Nem beszélve arról, hogy egy CR nélküli United mennyivel szerethetőbb lenne.
Döntés - nagy valószínűséggel - csak az utolsó pillanatokban várható, de mi nagyon tippelni sem tudunk a végkifejletre.

Middlesbrough:
Náluk sem az örömhírektől hangos a sajtó. Rochemback, Schwerzer, Boateng és Mendieta (mekkora igazolás volt) távozik, az érkezők névsora pedig eddig csak két névből áll: Digard (PSG), Emnes (Rotterdam). A gond nem is velük van, hanem hogy egyik legjobbjuk, Downing szeretne a BL-ben játszani (mi is, btw), és úgy érzi, ezt a Boroval nem fogja elérni (jó megérzés).
Véleményünk szerint, a fiatal angol maradása esetén, előrébb fognak lépni, mert egy összeérett Downing-Tuncay-Alves trió masszív középcsapatot sejtet, de UEFA kupás helyeket esélytelenek elérni ebben a mezőnyben.

Newcastle United:
Emre, Rozehnal, Carr távozott és a Viduka-Owen-Martins-Smith trió (direkt) sem lett fiatalabb. Kicsit hasonló cipőben járnak, mint a City: óriási neveket pedzegetnek hónapokon keresztül, aztán semmi, senki, csak kiegészítő emberek érkeznek. Hihetetlen, de még Barton szabadulása után is tudunk nekik szurkolni, mert az a tábor megérdemelné már végre a sikert, de nagyon úgy néz ki, hogy megint tisztes távolból fogják bámulni az élen állókat.
Gutierrez még akár jóvétel is lehet, de ha nem találnak végre egy igazi irányítót, akkor nem biztos, hogy decemberben is Keegan ül a kispadon.

Portsmouth:
Kupagyőzelem után egy langyos idényt várunk. Kanu még egy évet hosszabbít, Kranjcart okosan nem vitte el az Arsenal. Crouch leigazolása jó döntés volt, ez neki való klub lesz. Defoe-val meg extraviccesen fognak kinézni. Nagyon várjuk az első közös gólörömöt, amikor Jermain brokimagasságban átöleli Petert.
Nem Muntari távozása (Inter) miatt, de 8-10. helyre várjuk őket, maximum.

Stoke City:
Remélhetőleg Fülöp Marci leendő klubja (nem lehetnek olyan hülyék, hogy a kiégett Sörensent igazolják le). Nem írunk nagy badarságot, ha azt vizionáljuk, hogy a kiesés ellen fognak küzdeni. Dave Kitson megszerzése segíthet nekik ebben.
Újoncoknak mindig szurkolunk, vagyis a Sunderland-Bolton-Wigan hármas essen ki.

Sunderland:
Hiába szeretnénk - ha nem is komolyan -, hogy ők essenek ki, mert nem valószínű, hogy lesznek problémáik. Diouf, Chimbonda és Tainio az ő szintjükön komoly erősítésnek számít és mi egy komolyabb hazai kupamenetelést is el tudunk képzelni náluk (megjegyezni). Roy mellesleg szépen lépeget a mendzseri ranglétrán is. Először feljutott, majd bennmaradt, most meg egy középcsapat építésén dolgozik. Amennyiben ezt is teljesítené, akkor nem lepődnénk meg, ha egy nyugdíjbavonulás esetén őrá gondolnának elsőként egy nagyobbacska klub esetében. Bár ezzel még várjunk, László Csaba is alkothat nagyott addig.

Tottenham Hotspur:
A Deákon nincs akkora forgalom, mint a Spursnél. Dos Santos, Modric, Gomes - hogy csak a nagyobb neveket említsük - érkezett, rajtuk kívül Robinson távozása is az erősítésekhez sorolandó. Keane és - a minden bizonnyal távozó - Berbatov elvesztésével Ramosnak teljesen új támadóalakzatot kell kiépítenie. Nem lesz egyszerű, és szerintünk most is várható egy nagyobb beragadás, ha nem is akkora mint tavaly, az idénykezdetnél. Dos Santosra nem illene terhet rakni, Modric pedig madárcsontúnak tűnik az angol bekkek között. A spanyol szerződtetése jó döntésnek tűnt múlt ősszel, de a mostani húzásaival nem arról győzött meg minket, hogy topmenedzser lenne. És az sem ígér sok jót a Sarkantyúsok híveinek, hogy Juande 2-3 évnél sosem töltött több időt egy klubnál.

West Bromwich Albion:
Hosszú idő után, először nem fogjuk kitüntetett figyelemmel kísérni szereplésüket. Mondjuk, megszokásból biztos jobban szorítunk nekik, mint a Boltonnak. Komoly mozgás náluk is megfigyelhető, de ebből sok mindenre nem lehet következtetni. Masszívak voltak a második vonalban, de már többször bizonyították, hogy a PL-ben ez általában kevés. Most sem hisszük, hogy évekre helyük lesz a legmagasabb osztályban.

West Ham United:
Solano, Pantsil és Zamora távozása érzékenyen érintheti a londoniakat. Ha nem sikerül pótolni őket, akár simán a táblázat második felén találhatják magukat. Ashtont sikerült megtartani, ami nekik jó, de Deannek - szerintünk - nem. Mi egy fiatal Vidukát látunk benne, és ezt a WHU-nál jobb csapatoknál bizonyítani is tudná.

Wigan:
Kiegészítő emberek érkeztek a Birminghamből (Steve Bruce nem lehet rossz pedagógus), és a távozók sem maghatározó játékosok voltak eddig. Ez ismét kardélen táncolást sejtet a JJB-ben, de talán nyugodtabb idényük lehet.

Átrágva a mezőnyt - két héttel a kezdés előtt -, még nem nagyon lehet jóslásokba bocsátkozni (mégha meg is tettük pár helyen). Az azonban - sajnos - elég valószínű, hogy idén sem erősödik az egyik üldöző sem annyira, hogy át kelljen nevezni a big4-t. Talán tévedünk. Annak is itt lenne az ideje.

164 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr56592103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crouchy 2008.07.31. 21:18:57

ezekszerint ezért nem találtam a megfelelő felállást:D nem, a lényeg h ha vesszük hogy 4védő+masi+alonso akkor a maradék (10-4-2=4/biztonság kedvéért/9 ember ugyebár Gerrard+Torres+Keano+ még valaki lenne, de őket én nem tudom hogy lehetne úgy elrendezni, hogy gerrard maradjon középen. Esetleg úgy hogy ő középen, elől a két csatár, és még egy szélső, a másik oldalon meg a védő fut fel, de az asszimetrikus, szal beniteznél felejtős:D

crouchy 2008.07.31. 21:20:09

az a kilences ) akart lenni csak h féle ne értsetek:D

poolfanati 2008.07.31. 22:57:50

na jó akkor egy kis fasza pool álom felállás, olyan ami nem csak fifába működhet:D
reina alap
aztán sztem carra jobboldali védő, középen a két kőkemény favágó: agger és skrtel, aztán most jön a balszélső ez a legneccesebb, sztem dossena, de nagyon bírom insuát is.
középpálya na az bivaly erős: babel-mascha-kuyt
nyugi gerrard nem marad ki:D ő KTK-t játszik(akik nem játszanak fifát: KTK= középső támadó középpályás
elöl torres és keano
de lehet 4-1-3-2 is játszatni akkor mascha KVK és semmi más dolga nincs mint makelelét játszania
és bizony kihagytam xabi alonsot, de sztem már nem fér be mascha egyértelműen jobb!

poolfanati 2008.07.31. 22:59:12

na jó ez inkább fifa08ba múködik csak ez máshol a büdös életbe nem nyerne meccset de nekem tetszik:)

halareaal 2008.07.31. 23:09:35

hát azért sztem a Liverpool, annyira nem erős, h egy Xabi Alonsot kihagyhasson. én sztem a legerősebb felállásuk ugyanaz lenne, mint tavaly Xabi és Masc egyszerre a pályán KTK Gerrard Babel Kuyt a széleken és Torres. azért egyedül hagyni Mascheranot, az egyetlen védekező szellemű kpályást merész lenne, ráadásul itt ugye a Poolról és Benitezről beszélünk. ha Keane legalább olyan szezont produkálna, mint tavaly, akkor persze változna a dolog, de sztem akkor is inkább Babel esetleg Kuyt essen ki mint Alonso.

halareaal 2008.07.31. 23:10:19

amúgy Finnannal mi a halál van, Carragher kiöregedése nyomán ő a legjobb védő sztem, legalábbis jobbszlen biztos.

kroos 2008.08.01. 07:49:09

bög ,,hálás gyerek ez a ronaldo. Csak azt felejti el, hogy ha Sir Alkesz nem vakarja ki a mocsokból, még most is egy cirkuszi majom lenne."
és fergi milyen hálás mikor szó szerint elzavarja azokat akikböl ,,él"
pl,beckham,york,cole,vannisterlooy,....stb.....

Terrance 2008.08.01. 08:58:58

Crouch nem rossz játékos, nem értem a fikázását. Ugye nem az baj, hogy nem filmsztár kinézetű? A legutóbbi vb-n a sérült Owen és Rooney helyett ő tudott ugazán veszélyt teremteni. Igaz ez adódik a magasságából is.
Keane pedig ikonná válhatott volna a Spursben, így csak egy vándor lesz, akire nem emlékszünk (Kluivert, Anelka ...) Az olyan ikonokra, akik ugyan nem nyerték zsinórban a trófeákat, de nevük összefort egy klubéval talán jobb szívvel gondolnak. (pl Shearer), Kivéve persze az ellendrukkerek.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.08.01. 11:33:24

barnetta, én meg a Sportingot nem mondanám szarnak, hiszen megállták a helyüket a Bl-ben és az UEFA-ban is. Ha Sir Alkesz :-D, nem viszi el tizenévesen két legtehetségesbbjüket, C-t és Nanit, akkor most Európa egyik legerősebb csapata lenne a liszaboni zöld-fehér.

_alerob 2008.08.01. 12:40:54

Popp! De ha Sir Alex nem viszi el a tizenéveseket, a Mu se lenne sehol ....:) legalábbis BL győzelem, és Bajnokság nélkül várnák az új szezont. valószinüleg.

_alerob 2008.08.01. 12:41:52

vagyis nem tizenévesek, hanem Nani és Cron

drosiii 2008.08.01. 12:47:19

Ha MU eladja CRon-t, akkor biztos érkezik helyette Berbatov és még valaki. Ötlet?

bög 2008.08.01. 13:01:02

barnetta: hát ja, az öreg se semmi, de mondjuk ronaldótól nem ezt érdemelte volna.

popp: a kivakarta a mocsokból alatt inkább azt értettem, hogy amíg F. el nem kezdett foglalkozni vele, addig ronaldo egy öncélú haszontalan cselgép volt, most meg az aranylabda várományosa.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.08.01. 13:13:47

bög, egy 17 éves kiforratlan tini volt és szerintem inkább Querioz érdeme mostani tudása, mint ahogy gyanítom a mai United sikerei is.

kroos 2008.08.01. 13:45:38

Igy van.Fergi nem a taktikai huzásairól marad emlékezetes,de nem is a nevelésekröl (mert ezeket az edzöi team végzi,pl quieros) akkor mi marad?

halareaal 2008.08.01. 15:01:02

Queiroz Madridban bizonyította, hogy edzőnek nem nagy eresztés (finoman szólva). bár lehet, hogy csak a háttérből tud dolgozni. Fergusonhoz nem hasonlítanám, lehet h ő tolmácsol Ronaldonak, de ettől még nem hiszem h neki lenne köszönhető a MU teljesítménye.

mann 2008.08.01. 16:56:14

Queiroz messze volt még Angliától mikor SAF már kinevelt/csinált egy BL győztes csapatot.
Szerintem se csináltak volna C-ből ekkora játékost máshol (na jó az Arsenalban esélyes).

Strigo 2008.08.01. 17:14:26

Na nehogy az jöjjön ki a végén, hogy Fergie egy tehetségtelen senki, és a sikerei mögött mindig mások álltak. A '99-es triplázás kinek köszönhető, Steve Mclarennek? :)
Ronaldo azért (is) futott ilyen jó szezont, mert az öreg megtalálta a neki való posztot. Meccsenként többször váltott oldalt, és a védekezéssel sem kellett törődnie, labdaszerzések után inkább csatárként mint szélsőként funkcionált.

bög 2008.08.01. 17:19:33

ez a henk ten cate-szindróma:)

mann 2008.08.01. 17:50:45

...ami össze is hozott neki 29 trófeát (csak) a MU-val :)

Woland 2008.08.01. 18:45:59

No, Berbatov a kezdőben a Celtic ellen! : )

popp · http://koncertblog.com/ 2008.08.02. 09:01:14

"Na nehogy az jöjjön ki a végén, hogy Fergie egy tehetségtelen senki, és a sikerei mögött mindig mások álltak." - na ezt nem is állítottam. És kicsit pontosítanék is. Fergusson mellett Querioznak és óriási része van a United mostani sikereiben, talán nagyobb is, mint Fergussonnak, ahogy C. Ronaldo csiszolásában is. Egyébként, hogy Sir Alexet is dicsérjem, az is a menedzser érdeme ha jól választja meg munkatársait. Halareal, ha már Querioz madridi buktáját fölhoztad, azt is megemlíthetnéd, hogy SAF egyből visszahívta!

poolfanati 2008.08.02. 10:33:37

Viszont ha ferguson elmegy a mu-tól nagyon visszafog esni a csapat!!! azt nemtom hogy mennyire(lehet hogy csak 3.-4. helyig, de lehet hogy uefa kupára)
és az új edzőnek piszok nehéz dolga lesz, mert a mu történetének legnagyobb edzőjét kell majd felülmúlnia és ez nagyon nagy teher!!! mondjuk lehet hogy mourinho megoldás lehet ő szereti a gazdag csapatokat:D:D
sztem az fog történni mint a reallal del bosque távozása után: négy évig semmi( persze a munál nemtom hány évig)
ennek ellenére úgy gondolom hogy a pool ideje már idén eljön és nem kell várni amíg elmegy ferguson!!!
ja és cé megint kijelentette hogy a reálba akar igazolni és ezt elmondja a vezetőknek is a munál.
szóval ha saját maga felbontja a szerződését lehet hogy több évi fizetését kell majd kipengetnie!!!

poolfanati 2008.08.02. 10:39:16

tényleg olyat nem lehet hogy egy játékos bontja fel vagy szegi meg a szerződését és akkor akkor csak úgy x millát kell fizetnie a csapatának amit kifizet helyette gondolom az új csapata???
ez csak elmélet persze de így a real olcsóbban megszerezheti őt!

Woland 2008.08.03. 13:07:40

heló,

nézitek a Chelsea-Milant? Komolyan sajnálom az olaszokat, bár persze náluk még kicsit messzebb van a szezonkezdet. Meg csatár nélkül kiállni mutatja, hogy mennyire veszik komolyan a meccset. A Chelsea viszont jól néz ki a gyepen (hogy a rosseb álljon beléjük...:)

Ja és van valakinek ötlete arra hogy a kommentátorok miért hivják Anelkát Anyelkának? Vagy akkor mostantól Platinyi és Zidany?

BruceWayne 2008.08.03. 13:18:44

fasza lehetett tegnap Németh K., de az miért gólpassz ha egy magyar játékos lövését kivédik és valaki belövi a kipattanó?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 13:21:22

Miért, hogy áll a Chelsea-Milan?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 13:36:16

(Csak emiatt most nem fogom bekapcsolni a tévét.)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 13:50:48

Köszi. (Az oldalt is.)

Két dolog, ami eszembe jutott:

1. Utálom a Milant, de a világrend része, hogy ott van Európa öt legjobb csapata között, amelynek még barátságos meccsen sem illik leégnie, mert akkor a világ összedőlt.

2. A felkészülési meccsek nem számítanak semmit.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.03. 14:30:55

Na most hova tűntek az Anelka fikázók? LOL

Gabez 2008.08.03. 16:15:24

Már megbocsáss, de Anyelka ;) ezután is az marad, aki. Az, aki egy BL döntőben így, ilyen vérlázítóan flegmán rúgja a tizenegyest, majd beszól, hogy többet kellene játszania, nem fog sosem megváltozni, hiába rúg 4 gólt (melyek közül kettőben volt csak benne igazán). Remélem megveszi a Juve :)

BruceWayne 2008.08.03. 16:28:21

tiszta szégyen ez a Milan.Hacsak R80 nem táltosodik meg, tuti ez lesz Ancelotti utolsó szezonja...
ez meg egy "kommentálhatatlan" vicc:
Milan: Kalac – Bonera (Paloschi, 63.), Simics (Digao,46.), Maldini (Kaladze, 46.), Favalli (Antonini, 63.) – Zambrotta, Flamini, Gattuso, Jankulovski; Pirlo – Ambrosini (Seedorf, 46.)

Gabez 2008.08.03. 16:47:23

Rossz volt nézni a Milan vergődését...a Chelsea szánalomból nem rúgott csak 10et. Ki kell rúgni: Kalac, Bonera, Simics, Kaladze, Favalli kapásból, Maldini menjen már nyugdíjba, Gattuso sztem elmehetett volna mégiscsak a Bayernbe, Flamini formája még sehol, Pirlo és Seedor csak vergődik így, a fiatalok sehol - mi lesz ebből? Kaká sérült, Ronnie meg...kétesélyes, de ha jól nyomja is, 2-3 ember nem elég. Scudetto? Uefa kupa megint, már ha összejön! Ezt a csapatot a Fiorentina, a Samp, a Napoli összevissza fogja zúzni, a nagyok meg lemészárolják, még ha a tim kupán ez nem is látszott - bár ott is Abbiati volt a Milan legjobbja.

Melyik rosszabb: egy szépségdíjas öngóllal kikapni vagy az 5-s a cselszkitől?

Gabez 2008.08.03. 16:48:33

Közben a Juve is beégett a Hamburg ellen...

2008.08.03. 16:54:53

Höjj má egész kis pofás játék érik a HurenSohnVerein környékén Joll mester keze alatt.

BruceWayne 2008.08.03. 16:57:12

de tiszta vicc ez a Milan vezetés, ennyire hülyék nem lehetnek

Titi120 2008.08.03. 17:22:40

Jól látom, hogy Ambrosini volt a legtámadóbb szellemű játékos a Milan kezdőben ?
4-6-0 ?

Ez már tényleg vicc! :DD

Gabez 2008.08.03. 18:22:29

Nem Ambrosini, hanem Gattuso lövöldözött, de szegény a saját kapujára veszélyesebb. A többiek : nulla.

halareaal 2008.08.03. 18:24:27

jézus és ez a Milan megnyerte a TIM kupát v micsodát...
ne vonjatok le már messzemenő következtetéseket egy meccsből, mert ha a felkészülésnek megfelelően mennek majd a dolgok, max a Roma megy tovább a BL csoportjából...

calcio_di_rigore 2008.08.03. 18:38:14

Ugyanmár, pont leszarja a Milan ezt. Tavaly Dortmund-Roma 4-0, és? Számított? Sörmeccsek miatt nem kell kirúgni a fél csapatot.

Gabez 2008.08.03. 19:03:25

Láttad te Kalacot? akkor nem mondanál ilyeneket :)

calcio_di_rigore 2008.08.03. 19:20:16

Szerintem szarrá röhögték magukat rajta az öltözőben, egy ideig majd kapja a zrikát, aztán ennyi történt. Majd ha pl a Lecce ellen csinál ilyet a bajnokságban, akkor lehet hogy komolyan is veszik.:)

calcio_di_rigore 2008.08.03. 19:28:07

Amúgy nem csak Kalacon lehet röhögni, a Juve középkezdése se volt gyenge.:D

BruceWayne 2008.08.03. 19:37:14

calcio de itt nem az eredmény a nevetséges, tavalyi Barca-Inter is 5-0 lett, hanem az hogy ha nekik ez egy ilyen hoki meccs akkor legalább szoktassák a játékot mondjuk a primavera csapat csatárával, vagy védőivel, vagy mitudomén, nincs a Milannak olyan fiatal tartalékjátékosa akit ilyenkor a kezdőbe lehetne állítani? azért ez elég égő

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 19:39:26

A Sevilla-Lokomotiv 3-0-ról senki se beszél? Vagy azt ugyanúgy nem látta senki, ahogy én sem?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.03. 19:47:46

Gabez ,az az Anelka, többek közt, a reallal kiejtette az bayern-t anno. Plusz mivel 10 gólt rúgott a Boltonnel egy fél idényben, és miután leigazolta a chelsea, 1 meccset játszott végig, utána 5 perceket, hát tényleg igaza van. Más, akkor beszéljünk a flegna Roby baggioról, v trezeguetről, akiken egy vb döntő ment el.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.03. 19:49:28

Titi120 2008.08.03. 17:22:40

sztem nem vicc, bár már kicsit támadóbbak lettek ezzel a 6 középpályással. :)

Woland 2008.08.03. 19:51:16

Csöncsön,

én bele-belenéztem, nem volt nagy szám a meccs. Azért Capel és Chevanton jól nyomta!

A Tottenham-Dortmundot viszont néztem : ) szépen, nyugisan nyertünk 3-0-ra. Bent, dos Santos, O'Hara - Berbatov a második félidőben játszott (csinált egy pár álomszép dolgot, MARADJ BERBA!).

Gomes pedig jobb kapus mint gondoltam. Vannak itt PSV-drukkerek akik látták pártucatszor játszani?

YID ARMEH!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 19:58:14

Hajrá, Tottenham!

(Nem azért, mert Tottenham-drukker vagyok, és nem is azért, mert itt van Woland - ennyire átlátszóan megalkuvó még én sem vagyok :-) -, hanem mert az egyetlen komoly angol csapat, amelyiktől nem kapok hányingert. Még a Pool határeset. Hiába, spanyol edzők...)

_alerob 2008.08.03. 20:01:30

Tottenham akár bajnok is lehet, ha szerencséjük is lesz. mondjuk szerintem abszolut bajnokesélyes a chelsea.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.03. 20:03:10

@robika10:

Legyen úgy! Szívesebben elnézném a BL-ben, mint akármelyiket a Top4-ből.

Gabez 2008.08.03. 20:24:12

GC: egy-két meccsen mindenki lehet jó, még Anelka is ;) de ennyit alibizni utána, éveken keresztül...amikor az Arsenalban volt, akkor játszott nagyon jól, de utána én nem sokszor láttam brillírozni. Baggio elrontotta, de azt hiszem, őt nem lehet Anelkával összehasonlítani, teljesen más kategória. Treze azonban hasonló, rá soha nem bíznék 11-est, nem is értem, Ranieri miért erőlteti. Viszont ő sokkal gólerősebb Anelkánál.

Woland 2008.08.03. 20:32:09

Csöncsön, robika10,

kommentjeitek pozitiv hangneme bóditó zene füleimnek! : )

teszek egy kis pénzt a Spurs bajnoki cimére (a KIS pénzen a hangsúly, de a 67-es szorzó mégiscsak 67-es szorzó : )

Nehéz nagyon bekerülni a top4-ba, meglepetés lenne ha sikerülne, nem vitás (én mégis tutira veszem!)

Csá!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.03. 21:44:29

gabez a gólerősség függ, hogy milyen csapatban vagy kik állnak mögötted, és mennyi lehetőséget kapsz.

halareaal 2008.08.03. 23:58:39

Anelka csapataira azért eddig nem nagyon lehetett panasz. ha meg félévenként csapatot vált, hát ne csodálkozzon h sehol nem építenek rá.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 10:46:11

Mármint a City, Bolton, Fenerbahce, liverpool tarcsi, chelsea tarcsi, Psg. Fú de nagy nevek. :)
Csak megkérdezném, hol van a világ 2 legjobb csatárának kikiáltott, Henry és sevcsenko?

ZenZo 2008.08.04. 11:13:14

Sajnos nem láttam a Chelsea felkészülési meccseiből eddig egyet sem, de azért az 5-0 az durva...

Woland: nem vagyok PSV fan, de szívesen nézem a holland bajnokságot, amikor csak tudom. Gomessel nagyot fogtatok, igazi bravúrkapus a maga lepkéivel, de Robbonál mérföldekkel jobb. Anno a PSV-t két ember vitte tavaly előtt a BL-ben: Alex és Gomes. Szóval baromi nagy védésekre képes, bármit kiszed, jók a reflexei, és még jó kifutásokra is képes, de néha beszed 1-1 olyan lepkét, hogy rajta röhög a fél csapat. Alapvetően azért jó, ismétlem: szerintem nagyon jól jártatok vele.

kroos 2008.08.04. 11:15:50

Énm láttam a meccset...és nem durva az 5-0 ha elolvasod a milan kezdöjét.+kalac amit csinált ahhoz képest Robinson Gordon Banks méltó utoda.

ZenZo 2008.08.04. 11:32:31

@ GC:
Anelka "pályafutása"
1996-'97 PSG
1997-'99 Arsenal
1999-'00 Real Madrid
2000-'02 PSG (fél év kölcsön a Liverpoolban)
2002-'05 Manchester City (2005 januárig)
2005-'06 Fenerbahce
2006-'08 Bolton (2008 januárig)
2008- Chelsea

Szóval nem rossz kis sor, és a PSG akkor még szebb napokat élt... viszont az Arsenal vagy a Real azért nem rossz név, és igaz, hogy hivatalosan sosem volt a Poolé, csak kölcsönbe, de játszott ott is. És ezek bizony nagy nevek. Egyébként is ezt a Chelsea tarcsit nem értem. Több meccset játszott egy fél szezonban, mint Seva és Pizarro az egész szozonban összesen. Amit sikerült rengeteg góllal meghálálni... bárkinek bármikor eladnám a francba, azért mert most egy felkészülési meccs erejéig 200%-kal több gólt rúgott, mint a Chelseaben eddig összesen. Egy tartalékos Milannak. Hű, magam alá ne rottyantsak. Jópár ilyen meccs kell még neki kék mezben, hogy hajlandó legyek elismerni. Nyűgös, nyavalygós buta francia.

ZenZo 2008.08.04. 11:38:51

@ barnetta:
persze, láttam én a Milan kezdőjét, meg az összefoglalót is, a gólokat is, de nem is azt kifogásolom, hogy nem lőttek gólt, hanem azt a védelmet, ami Anelkatól kapott 4-et... az meg, hogy Kalac milyen kapus, hát istenem. A Milan leggyengébb pontja évek óta a kapusposzt, de nem úgy néznek ki, mintha ezen változtatni akarnának. Ha meg nem akarnak, akkor én miért sajnáljam őket? Nehogymár a Milan ne tudjon venni magának egy valamire való kapust! Tessék, ott van Gomes - ha a Spurs el tudta vinni, akkor a Milan miért nem? Száz és száz jó kapus van a futballvilágban (na nem angol egyik sem :) ), de nyilván a Chelsea harmadik számú kapusa jobb, mint Kalac. Persze emlékeim szerint Dida megmozdulása után Kalacnak is volt egy jó fél szezonja...

kroos 2008.08.04. 12:01:33

,,A Milan leggyengébb pontja évek óta a kapusposzt"
évtizedek óta inkább...

crouchy 2008.08.04. 13:44:38

hohó én most veszem észre, hogy benitez bácsi bizony egy DM-el küldte ki a csapatot a Rangers ellen. Ez jó jel:)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 14:36:49

zenzo: Anelka, drogba cseréjeként lépett pályája meccsenként kb 5 percet. A liverpoolba is csere.De még így is jobb mint Seva a chelseabe ill Henry a Barcaba.

ZenZo 2008.08.04. 15:32:47

@ GC:
(mellesleg nem tudom, hogy jutottunk el ide onnan, hogy hol játszott már Anelka, de mind1)
na akkor a tisztánlátás kedvéért:
Anelka nem Drogba cseréjeként szerepelt általában, éppen ezért sírt leginkább a szája, hogy hát ő középcsatár, és mégis szélsőt kell játszania szegénynek, és ő ezt mennyire nem szereti, mert a csúnya-csúnya Grant apó nem érti meg őt.

név meccsszám játszott perc átlag gól
Joe Cole 33 2481 75 7
Drogba 19 1528 80 8
Anelka 14 964 69 1
Sevcsenko 17 742 44 5

Az adatok kizárólag a Premierleague-re vonatkoznak, az átlag a meccsszám/j. perc mutató, azaz ki átlag mennyi időt töltött a pályán. Joe Cole azért került be, mert ő játszotta a legtöbbet a Chelseaben tavaly. Seva lényegében addig kapott lehetőséget, amíg ment az ANK, és még nem volt Anelka, mert akkor nyomott végig pár meccset, Anelka érkezése után ő lett a meccsvégi időhúzó cserénk, Pizarro után ő volt, aki a legtöbb meccsen öt percnél kevesebb időt játszott. Mégis ötszörannyi gólt lőtt, mint a francia. (Ami tekintve hogy 5, még így is elég sovány.) De bárhogyan is, nem Sevát védem, mert amióta nálunk van, egy darab szar, de Anelka a 14/1-es mutatójával nekem ne mondja senki, hogy mekkora ász, mert az festi magát. Különben is: ha Wenger elzavar egy franciát az Arsenalból, ott baj van.

díszbohóc 2008.08.04. 16:56:56

Hm. Abbiati nem olyan rossz kapus, tobbek kozott neki koszonhetoen jott ossze a legutobb bajnoki cim. Csak hat meg kell varni, hogy 35 eves legyen...

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 19:16:37

Zenzo, de ha anelka szélsőt játszik seva meg középcsatárt, akkor kinek kell gólt lőnie? De hogy anelka adta a gólpasszt drogbának a liverpool ellen stb... de mind1. Nyugodtan fikázzátok, de még így is jobb mint Henry.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 19:18:43

1997 à 1999 : Arsenal : 65 matchs - 23 buts
1999 à 2000 : Real Madrid : 19 matchs - 2 buts
2000 à Déc. 2001 : Paris-Saint-Germain : 39 m- 10 buts
2001 à 2002 : Liverpool : 20 matchs - 4 buts
2002 à Déc. 2004 : Manchester City : 89 matchs - 38 buts
Déc. 2004 à 2006 : Fenerbahce : 38 matchs - 14 buts
2006 à 2008 : Bolton : 45 matchs - 18 buts
2008 à ... : Chelsea : 10 matchs - 2 buts

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 19:19:23

tényleg fos statok, de látszik hol kezdő, hol nem.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 19:22:25

Az elzavarásra gondolom, a megvette a real madridot értetted? A chelsea-s meccsszámot se értem honnan jött.

halareaal 2008.08.04. 21:46:37

ez az Anelka jobb mint Henry duma, nagyon nagy:D
Anelka egyszerűen egy tehetségtelen senki Henyrhez képest. az igaz, h Henry magához képest nagyon szar szezont zárt, de még így is sokkal jobbat mint Anelka. Henrynak kapásból fel tudom idézni egy mesterhármasát, a kupában Sevillának v az ebn hollandoknak lőtt gyönyörű gólját, de azse volt csúnya, ahogy a becsületgólt bevágta a Bernabeuban. ez mondanom se kell, már sokkal több mint amit Anelka a Chelseaben elért. (ő ugye csak annyi maradandót alkotottt, hogy elflegmáskodott egy BL döntőt) a válogatottban is egyértelműen Anelka előtt van amúgy.
persze, ha ilyen hírnévre szert tett, illetve rekordokat tart, csak kell egy szintet hoznia, sok csapatban isten lehetne, de rögtön az elmúlt idők egyik legjobb csatárjához hasonlítgatni nevetséges.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 21:57:09

Henry csak az arsenalban volt és lesz jó, soha nem lesz más csapatban sztár. Sem idén sem jövőre, csak figyeld meg.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.04. 22:11:31

Amúgy nem mondtam, hogy jobb, csak ez a fikázzuk Anelkát, mert mások is azt teszik ezért biztos jófejnek tűnök, 1 meccsről megítélem, kicsit irritáló. De lehet, hogy csak nekem.

papercut 2008.08.05. 00:19:14

Hali lali papi! Nem tudom hányan néztetek felkészülési meccseket mostanában (persze ki ki a saját csapatjáén kívül) de amit az Arsenal produkált a Stuttgart meg a Real ellen a meleet nem lehet elmenni szó nélkül (igen, Diaby szerelési kísérlete mellet sem) Egy szó mint száz: a kiságyuk rendesen elverték a Realt, 3-4 gólos verés is simán benne volt, de csak 1 lett sajna. Az eddig talán mellőzött Diaby Denilson kettős nagyon hozta magát Walcott meg Vela egyszerűen zseniális amit művel... ha nem fogyunk el 3/4 távnál mint eddig, akkor lehet keresnivalónk a bajnokságban. FabregasX2 Nasrival végre vannak lehetőségeink a kombinatív játékra az eredeti nélkül is...Sneijderért kár de szerintem nem volt az olyan veszélyes becsúszás, inkább Sneijder esett szerencsétlenül, bár nem volt szép az kétségtelen. Még 1 kp meg 1 kv kéne aztán masír a Bl be!

Woland 2008.08.05. 01:06:52

ZenZo,

köszi szépen a Gomes-véleményt! Nekem is hasonló volt a benyomásom bár én csak két meccsen láttam a Spurs ellen. (Az eindhoveni meccsen kivédte a szemünket viszont leteritett vagy hármat a hazai védők közül úgy hogy ápolni kellett őket : )

Felkészülési meccseken eddig nagyon tetszik - és volt arca lenyilatkozni hogy a top4 nem elég, ő bajnok akar lenni a PL-ben is : ) tetszik a srác!

Woland 2008.08.05. 01:21:38

Great Corn,

"Amúgy nem mondtam, hogy jobb, csak ez a fikázzuk Anelkát, mert mások is azt teszik ezért biztos jófejnek tűnök, 1 meccsről megítélem, kicsit irritáló."

bocs de itt arról beszélsz hogy te meg tudod itélni Anelkát egy meccs (Milan) alapján? A Chelsea-ben bűnrossz idénye volt (tucatnyi meccs) és a kék drukkerek szerintem érthetően frusztráltak miatta (lényegtelen hogy az Arsenalban mekkora ász volt 10 éve). Az tuti hogy a két döntőjük elvesztésében kulcsszerepet játszott. Emlékszem a Ligakupa döntő előtt annyira féltem tőle mint a tűztől - aztán egész meccsen semmit sem csinált. Oké hogy nem középcsatárt játszott de azért a nullánál többet kellett volna mutatnia még balhátvédként is. (A Barnsley ellen is játszott ugye?) A BL-döntőt nem varrnám a nyakába, inkább Terry meg a csúszós fű vette el tőlük azt a serleget, de mégis ő volt az utolsó szög a koporsóban.

Persze nem mondom hogy falábú : ) de jobb megoldás is lett volna Abrapapáék számára januárban.

Woland 2008.08.05. 01:38:41

papercut,

nekem az maradt meg az Emirates-cupból hogy a Hamburg nyerte : ))))) Big Martin Jol hülyét csinált a Juvéból és nem csupán "majdnem" verte hárommal az olasz harmadikat.

No de nem szemétkedek tovább. Meg meg is értelek, én is örülök amikor jól játszik a Spurs edzőmeccsen. Sajna tavaly nyáron is mini-tornát nyertünk meg a többi edzőmeccs is szép focival szép győzelem, aztán úgy beszartunk a startnál mint még soha.

Amúgy Diaby szerintem hatalmas játékos (a becsúszást nem láttam, de nem tartom alattomos játékosnak) (Ebouéval ellentétben!). Ha Walcott is több lehetőséget kap belőle is kisülhet valami jó. Ramsey még csikó. Nasri, Vela már idén is beérhet. Ha Senderost, Hoyte-ot és Ebouét távol tartja Wenger a PL-meccsektől akkor meglesz a top4 megint. Ezesetben nekünk a Poolt kell lelöknünk onnan : )

Csá

ZenZo 2008.08.05. 09:37:37

@ Woland:
nm. Egyébként Diaby nem mondom, hogy alattomos, de ha Mikel csinálta volna ugyanezt (aki szintén nem az), akkor már a véres rongyot ráznák itt sokan. Pedig Diabynak nagyon nehezen fogom elfelejteni Terryt, mégha az sem volt direkt...

@ GC:
Anelkat nem egy meccs alapján fikázom, mert már érkezése előtt is megtettem, és sajnos azóta sem szolgált rá az ellenkezőjére. Sem játékával, sem viselkedésével. Az ilyen mentalitású játékosok nálam eleve hátrányból indulnak, egyébként sem értettem, miért kellett a kiesőjelölt Boltontól 15M (!) elhozni Seva és Pizarro mellé, mikor a vezetőség végre megérthetné, hogy nevet hozni a Chelseabe, na az hülyeség. Crespo, Seva, Pizarro után kellett a sorba már még Anelka.... vicc. Egyébként a meccsek száma - hogy hivatalos forrást említsek - a chelsea os-en, www.chelseafc.com/page/PlayerProfileDetail/0,,10268~20230,00.html áll, de bármely más hivatalos és nemhivatalos oldalon is ezt fogod találni. Valahogy Chelsea szurkeszként Henryt sem zártam a szívembe, de ezerszer inkább elismerem, mint Anelkat. De bármekkora játékos is, eddig nálunk jó meccse még nem volt, nagyon gyér teljesítményt hozott le, és amíg ezen nem változtat, addig én azt fogom harsogni, hogy vigye már innen valaki, vagy legalább üljön a padra.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.05. 11:37:59

Zenzo, nyugodtan elhiheted, hogy nem egy meccs alapján ítélem meg. :) Henry mögött meg ott volt bergkamp aki kiszolgálta, és az egész arsenal őt szolgálta ki, ez nem működik a barcába, mert az nem rá épül, így henry míg nem olyan csapatba lesz, ami nem köré épül, sosem lesz nagy szezonja.

ZenZo 2008.08.05. 11:58:38

GC ezzel tökéletesen egyetértek. Csakúgy, mint ahogyan Seva mögött is ott volt egy egész Milan, mindenki neki volt alárendelve. Mint Anelka a Boltonban. A Chelseaben ez már más. Itt meg kell tanulni csapatként funkcionálni. Erről szól. Ezért is kellene nekünk valahonnan leakasztani egy Nistelrooyt, akinek mind1, hogy hol, a seggéről is befelé pattan a labda. Egyébként rájöttem a statokban hol lehet a bibi, bár amit te beírtál, az sehogy sem stimmel, merthogy a PL-ben 10x volt kezdő Anelka +4 meccsen csere, míg összesen 14+10 meccsen szerepelt, de összesen 2 gólt jegyez, 1 PL és egy FA kupa. Na, így rendben :)

halareaal 2008.08.05. 12:21:01

Henry talán ki is vívta vmivel magának, hogy rá épüljön a játék, hamár ott volt Bergkamp vagy éppen Kanu, aki sokkal inkább befejezőcsatár.
egyégbként GC, de hoztad fel először, h a gólstatok attól függnek, h ki mögött milyen csapat áll, illetve h Anelka is ezért gyengébb. ha Henryra igaz, hogy kvázi kiegészítőként nem tud nagyot alkotni, akkor Anelkára hatványozottan.

papercut 2008.08.05. 12:34:34

GC: mutass már nekem 1 olyan gólerős játékost, aki 20 gól fölött termel egy szezonban de nem rá épül a csapat támadójátéka...

halareaal 2008.08.05. 12:57:53

hát azért van 1 kevés. pl Raul. vagy a Juvéban is asszem Del Piero mellett Treze is átlépte a 20as határt.

ZenZo 2008.08.05. 13:37:39

Vagy ott van Lampard... évek óta 20 körülit lő szezononként.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.05. 20:11:56

papercut, ezzel most nem értem mit akartál írni. Ha egy játékos 20 fölött termel, akkor valószínű, hogy rá épül. A juvenal ADP és treze is elérte, mivel ők ketten vannak épkézláb csatárok ott. (Szvsz Iaquinta-t nem klasszis)

papercut 2008.08.05. 23:49:57

GC: Amit írtam csak Henry védelmében írtam, mert szerintem elképzelhetetlen, hogy valaki a klasszisának megfeleően teljesítsen(mert ugye hogy Henry az abban egyetértünk) ha a csapata a játékban ezt nem használja ki. A Barca ha nem épít Henryra akkorne is várja hogy hozza magát, főleg nem a balszélre kitolva.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.05. 23:59:37

hát ja, de mikor anelkát dobta ki szélre avram, akkor meg ti kritizáltátok, hogy mit sír, blabla. Szóval ugyanaz a cipő.
Ha valaki ténylegesen világklasszis, akkor igazából bárhol meghatározónak kell lennie. Ronaldo volt ilyen, Van Nistelrooy. Más nem nagyon jut eszembe. :)

papercut 2008.08.06. 00:13:08

Már bocs,de ha kekeckedünk,kekeckedjünk: Mikor játszott akár Ronaldó akár Van Nistelrooy mást mint középcsatárt? Mert Henry balszélsőként lett világbajnok.. Attól még hogy Avram hülye meg Rijkaard is, se Henry, se Anelka nem lesz rosszabb focista, ez tény. Anelkát meg tényleg elég könnyű csesztetni, le kéne már szállni róla

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.08.06. 06:18:06

Dugarry, petit, zidane, deschamp, trezeguet, henry, djorkaeff, blanc, lizarazu- ból ki volt a csatár ha nem henry? Csak treze lett volna? :P

Woland 2008.08.06. 10:34:31

GC,

Trezeguet mellett Dugarry is csatár, ha már felhoztad. Ő is és Henry is játszhat szélsőt - de nekem úgy rémlik hogy Henry nem középcsatárként szerepelt 1998-ban.

kroos 2008.08.06. 10:38:45

nem bizony mert odd a fentebb emlitett dugary és Stephan Guirvach játszott.

kroos 2008.08.06. 10:42:36

.....................Barthez........................
Thuram-Blanc-Desailly-Lizarazu
....Karembeau-Deschapes-Petite
...........Zidane-Djorkaeff
................GuirvacEz volt a 98-as alapcsapat

....................Bartrez...........
Thuram-Blanc-Desailly-Lizarazu
...........Petite-Vieira(deschapes)
Pires...........zidane............Henry
...........Trezgö(dugary)
NA itt játszott Henry a BALSZÉLEN.

kroos 2008.08.06. 10:53:45

bocs az utobbi a 2000-es Eb gyöztes csapat.

papercut 2008.08.07. 00:04:32

Ahogy végigszaladtam a híreken elég érdekesen alakulhat a bajnokság az első pár fordulóban: A Man U nál ugye sérült Rooney és Ronaldo, nincs Nani és Anderson az olimpia miatt, a poolnál megsérült Gerrard, ha a Chelsea és az Arsenal ügyes, egy kicsit megléphetnek a bajnokság elején...

halareaal 2008.08.07. 00:45:38

igen, az Arsenal sztem meg is fog lépni, legalábbis nagyon jónak tűntek. Denilson amúgy miért nincs az olimpián?

kroos 2008.08.07. 07:54:44

Mert már 30 fölött van,és fénykorában is csak a biciki ment neki...:DDDDDDDDDD

ZenZo 2008.08.07. 10:14:59

Kis kiigazítás: Nani nem az olimpia miatt hiányzik, eltiltott. Rooney jó két fordulót hagy ki, mert valami vírust szedett össze Nigériában a felkészülések alatt, CR meg hát épülget. De tavaly is nézd meg mi volt a MU első öt meccse, aztán mi lett a vége...

drosiii 2008.08.07. 11:48:55

Nem lepődnék meg egy nagy igazoláson az utolsó pillanatokra...

kroos 2008.08.08. 08:07:43

Wenger amugy is szeret várni agusztus 30-ig..

Woland 2008.08.12. 18:07:12

Pöte,

a Citeh-ről nagyon aggasztó dolgokat hallok - te mit tudsz? A helyi Torgyán-aput úgy hallom ki fogják adni Thaiföldnek, mi lesz a klubbal?

minden jókat.
süti beállítások módosítása