Az utolsó és a legjobban várt negyeddöntő következik. Olaszország és Spanyolország változó előjelekkel készül a mérkőzésre, azonban mintha kifordult volna a világ magából , hiszen az éppen csak továbblépő olaszok bizakodnak, míg a simán továbbjutó spanyolok félnek. A várakozások olyan szempontból megalapozottak, hogy a csoportgyőzelem és a kezdőcsapat pihentetése eddig minden alkalommal kieséshez vezetett, de ezen túl racionális észérvet nem igazán lehet felsorolni az olaszok győzelmét előrevetítendő. Sőt az idő múlásával egyre biztosabban érezzük, hogy az olasz futballválogatott az esélytelenek nyugalmával várhatja a negyedik, utolsó elődöntőt. Még akkor is, ha Európában mindössze egy válogatott képes arra, hogy összesen öt rúgott góllal megnyerje a tornát. Olaszország. Ehhez a spanyol és orosz testeken át vezet az út. Tovább után részletek.
Hatalmas közhelyek puffogtatásával kezdjük, hiszen a két csapat ellentétes csoportbeli teljesítménye mostantól nem számít, akár azt is írhatnánk, hogy mindenki tiszta lappal indul, de tudjuk, hogy Gattuso és Pirlo eltiltása miatt ez nem teljesen fedi a valóságot. Nélkülük valószínűleg a Buffon – Zambrotta, Panucci, Chellini, Grosso – Camoranesi, Rossi, Aquilani, Perotta – Cassano, Toni összeállításban futnak majd ki az Ernst Happel stadion zöld gyepére. Alapvetően nem egy rossz csapat. Adott a jó kapus, amelynek fontosságáról a portugálok mesélhetnének. Rutinos a védelem, sziklaszilárd a középpálya és reményteljes a csatársor. Igazán nagyot nem lehet álmodni ezzel a csapattal, de ezt már megtették a portugálok és hollandok, aztán mégsem mentek vele semmire. Ezzel szemben Donadoniék nem is akarnak sziporkázni, vagy lenyűgözni senkit. Még a saját szurkolóikat sem. Mindössze egyetlen gólt szeretnének lőni találni, miközben egyet sem kapni. Részükről az is belefér, hogy a nézőközönség egyetlen szórakoztatóeleme a Seven Nation Army legyen.
Az eddigi eredmények önmagukért beszélnek. Sima vereség a valójában statikus és meglepően ötlettelen hollandok ellen, akik ugyanazt játszották az olaszok, a franciák és az oroszok ellen, de míg előbbi kettő védelmén simán átszaladtak, a kozák lelkesedés mind támadásban, mind védekezésben az Oranje felé nőtt. A mi szempontunkból ez azért érdekes, mert ha az olaszok látták, hogy mire jutottak a hollandok, akkor valószínűleg módosítottak az elvárásaikon. Az egygólos győzelmet a gólnélküli döntetlen irányába tolták el, mert nem valószínű, hogy bele szeretnének menni egy adok-kapokba az egy hete nem is látott, ténylegesen fekete lóvá avanzsált spanyolok ellenében. Elvégre Torres és társai már torreádor őseiket idézően babráltak ki az egyre félelmetesebb orosz medvével, és öblítették vikingek vérével a diadalrt hogy aztán eltűnjenek a világ szeme elől.
Mindenesetre az olasz és a spanyol csapatot összehasonlítva, nagyon hamar megállapíthatjuk, hogy az olaszok reménye a csapategységben lehet, mert jelenleg nincs olyan játékosuk, aki a spanyol kezdő közelébe férkőzhetne. Egyénileg annyival jobbak most az ibériai futballisták, hogy még a cserepadon ülő Güiza is állja az összevetést bármelyik olasz csatárral. Hogy a középpálya kreativitásáról már ne is beszéljünk. Casillas – S. Ramos, Puyol, Marchena, Capdevilla – Iniesta, Xavi, Senna, Silva – Villa, Torres. A taktika egyértelmű. Még akkor is, ha a svédek felállt védelme ellen néha visszaköszöntek a feledni kívánt felesleges és tanácstalan labdatartás elemei. Azonban a spanyolok kimondva törhetnek győzelemre, elvégre szinte minden mellettük szól, ami a támadópotenciált illeti. Valószínűleg tudják ezt az olaszok is: tömörülnek majd rendesen, így a mérkőzés a széleken dől majd el. Ha Iniesta (a svédek ellen mindig fennakadt) vagy Silva (neki ment a játék a svédek ellen) rendszeresen megveri ellenfelét egy-egyben, akkor minden adott a spanyol győzelemhez. Ha nem sikerül szélen megbontani az olaszokat, akkor marad a lutri és az izgalom, hogy mikor jön majd az olasz megpattanó szabadrúgás, büntető vagy szöglet utáni fejesgól, miközben Torres elől verekszik folyamatosan. Esetleg Villa egyszer valahogyan átveszi, átfűzi és berúgja. Olyan sunyi módon, ahogyan csak ő tudja.
Oroszország ellenfélre vár. Pontosabban arra a csapatra, amelyik megállíthatja Hiddink mester fiait. Érzéseink szerint a mezőny kettészakadt. Mialatt az AB ágon a kapusteljesítmény, illetve annak hiánya is elégnek bizonyult az elődöntőhöz, addig a CD ág sokkal inkább Nistelrooyról, Pavlucsenkóról és Torresről szólt. Na meg az őket támogató és adott esetben kiemelkedő Arshavin, Sneijder, Villa trióról. Az olaszok közül eddig csak Buffon nőtt fel a feladathoz, pedig lassan ideje lenne belelendülni, mert innentől fogva nincs kifogás és javítási lehetőség. Csak a menny vagy a pokol.
Az utolsó 100 komment: