Mi a közös a Zlatan Moravcében, a Standard Liege-ben, a Leverkusen-ben és a Bayern-ben? Természetesen a Zenit, újdonsült szemünk fénye – mindegyik legalább négyszer piszkálta ki az oroszok ellenénben az idei kiírásban. És mi a közös a Glasgow Rangersben és Zuzu Petasban? Pontosan. Társaságuk enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas. Eddig csak azért voltunk hülyék, mert néztük, most már azért is, mert nem toltuk fel a szomszéd házát is a null-nullra. Négy meccsből hármomszor képesek ezt hozni, nesze neked Tartan Army, meg oroszlánszív.

Hozsánna néked Zenit Szentpétervár, öreg napjaink támasza, az ugarrá lett kupaélet pezsgő oázisa, te! Ezt a csapatot nem lehet nem kedvelni. Hihetetlen, hogy előre bemondják a találatot, és mint a jó öreg Lagardere lovag, beviszik a védhetetlen tust. Lássuk, mitől is verték végig Európát – O. Marseille, Villarreal, Leverkusen, B. München – mind leamortizálva. Nem az a lenyűgöző, hogy darabonként annyit futnak, mint Galaschek Peti egy jó szezonban, hanem hogy feleslegesen meg sem mozdulnak. Három-négy tag sprintel, a többiek pozíciót tartva pihennek. A legszebb viszont az, hogy szinte minden megszerzett labdával gólt akarnak rúgni. Nincs hátul felesleges labdatartás, középpályás toszogatás, itt csak rohamozni ér, azt is egészséges kockázatvállalással, cselekkel, a meredekebb passzt választva. Senkinek nem görbül sírásra a szája, ha eladják a labdát, úgy is csak néhány meszes indul egyszerre a kapura, a többiek várnak a sorukra.

Mindenki tudja, hogy ezt csinálják, a Bayern mégis nagyon csúnyán benézte. Hiába a két védekező középpályás (ezt a rendszert már eleget ócsároltuk, most kihagyjuk), Zé Roberto és van Bommel még annyira sem találkozott az emberekkel, hogy legalább fel tudják őket ütni, szó szerint átrohannak a középpályán. Úgy, hogy Münchenben egyet sem cseréltek, most meg a 88. percben. Rengeteg kényszerítő, lyukra futtatás, gyors passzok – mindig előre. Döbbenetesen precíz gépezet, pont amit a németektől várt volna az ember, ehelyett ők rohangáltak fejetlen csirkeként.

Szintén feltünő, hogy nem nagyon van köztük olyan, aki ne tudna egy cselt megcsinálni, nincsenek colos bekkek, nincs ügyeletes verőember. Az egész csapat technikás, amolyan spanyolos, jó adag ruszki fegyelemmel keverve.

A történelmi vereséghez persze az is kellett, hogy a BM ilyen kelletlenül, ilyen enerváltan játsszon, az oroszoknál gyakorlatilag az egész csapat kiemelkedően játszott, a németeknél meg mindenki nullásra, ráadásul ha Mirko barátunk lövését nem rúgják ki a gólvonalról az első percben valószínűleg más a vége. Pár perccel később a Zenitnek megvolt az a kis plusz mázlija, hogy Pogrebnyak szabadrúgásától a sorfal huzatot kapott, de a labda nem akadt el Ribéryben, szegény Kahn meg csak szemmel követte az eseményeket. Nem utoljára.

Még a második gólnál volt a legtöbb esélye, mikor Zyrianov egy testcsellel megpörgette Demichelist, mint kurva a retikült, aztán ziccerben eltette a hosszúba – ez volt az egyetlen gól, mikor Kahn legalább vetődhetett valamerre. Innentől az volt az ember érzése, hogy mire a Bayern igazából komolyan venné a meccset, addigra nincs mit komolyan venni. Még Ribéryt vitte előre a szíve, Toni is küzdött, de a többiek nem nagyon értették, mi is történik körülöttük.

Szünetben az ehhez a tempóhoz bántóan lassú Jansen helyett jött Lahm, még Zé Roberto helyett Podolski, ez a második volt az igazi mélyütés a Bayernnek, méghozzá pompásan kivitelezett a tökös Hitzfeldtől. Mert Schweini ment volna ugye előre mínusz kettőnél, Ribéry pláne, így aztán maradt az egyszemélyes van Bommel középpálya, később be is jött ide Sosa, vele viszont az a gond, hogy az egész keret leghaszontalanabb játékosa, egyszerűen nincs posztja.

Míg a Getafe ellen benne volt a meccsben, hogy a bajorok bármikor gólt lőhetnek, most sokkal inkább az, hogy napestig sem fognak. Az oroszok meg élvezték a játékot a csüggedt németek ellen, és előbb egy jobb oldali lerohanás után Fayzulin küldött egy izomfejest Kahn szeme közé (megint nem kellett vetődni sem), a végén pedig, hogy minden szinten orosz siker legyen, Pogrebnyak biztos gólkirállyá avatta magát a tizedik találatával.

A legvégére maradt az egész meccs legvalószínűtlenebb jelenete. Megint Pogrebnyak küldött egy jófajta szabadrúgást a jobb felső felé, amire Kahn semmilyen szinten nem reagált, ha a kezéhez jön, akkor sem mozdult volna érte. Az öreg harcos egyszerűen feladta – ilyet még élő ember nem látott. Benne volt ebben minden, amit a csapattársakról gondolt, akik hagyták megdögleni a kapuban, ez volt az ő néma tiltakozása, ami sokkal ijesztőbb volt, mint jól megszokott vadállati kirohanásai. Őszintén sajnáltuk, utolsó kupameccsét nagyon nem így képzelte el Oliver Kahn.

Nem mondjuk, hogy most akkor a Zenit (lesz) az új európai sztárcsapat, de hogy élmény nézni a játékukat, az szentírás.

A másik meccsről egyedül Faragó Ricsut tudjuk kiemelni a mezőny legjobbjaként, aki előbb csak óvatosan drukkolt a liláknak, majd módszeresen gyalázta a Rangers-t, aki ezért minden követ megmozgatott. Ez egyszerűen jellemtelen, ez gyalázatos, ez posvány, ez fertő. Néhány éve még lehetet lelkesedni a hatalmas skót dudákért a skótok nyíltszívű, vandál hordákat idéző, vérünket adjuk a győzelemért produkciókért. És most? Ezek lennének Kenny Dalglish, Graeme Souness vagy Gary McAllister utódai? Zabigyerek egytől-egyig.

A Fiorentináról sem lehet túl sok jót mondani, 180 perc alatt muszáj gólt rúgni, főleg, ha a védekezéssel egyáltalán nem kell foglalkozni. Ha már ötletességet nem tudtak a játékba vinni, akkor vittek volna átütő erőt, esetleg némi győzni akarást, mert ebből az utolsó tíz percet leszámítva semmit sem láttunk Láttunk viszont 128 pontatlan labdát, védők mögött megbúvó embereket, láttunk egy szem Montolivót. A Viola ezzel megindult a lejtőn, és hiába teljesített kifezetten kellemes meglepetésként egész évben, könnyen lehet, hogy a végét igen randán eltolják. Frey hiába nyitotta zseniális bravúrral a tiziket (innen kezdjük, mert a meccsen semmi sem történt), továbbra is jár a faszkorbács a két lépésről elrúgott tiziért (Liverani), és a megtorpanós tiziért (Vieri- tegye fel a kezét, aki nem volt atombiztos benne, hogy Bobo kihagyja!). A szimplán kihagyott tiziért (Ferguson) továbbra sem.

A Rangers 36 év után jutott tehát UEFA kupa döntőjébe, amiért a Zenittel kell meccselni május 14-én Manchesterben – nem kérdés, hogy vodkát fogunk vedelni midőn belebődülünk az éjszakába: Sooov-jeeet-ski-szojuz.