A két veretlen csapat pusztító mételyt vetett a tegnapi támadástól legyengült immunrendszerünk megmaradt állásaira, mely csapás súlya alatt görnyedve bőven szórjuk az átkokat mindenkinek a fejére, akinek köze volt a Bl-elődöntők első meccseihez. Hogy rogyassza az ég erre a kérődző Sir-re azt a rohadt nagy tudását, hát hogy a viharba’ létezik az, hogy labda nélkül bohóckodja végig a meccset egy Manchester United? Az már kevésbé meglepő, hogy a Barcelona még egy ilyen szinten felboruló pályán sem képes egy szerencsétlen, nyomorult helyzetet kialakítani, de ettől még nem fájt kevésbé a kapu közelébe érve telivér csődörből prosztatagyulladásos aggastyánná változó katalánok játékát nézni. Pusztulj, célfutball!
Essünk túl gyorsan a mérkőzés jelentősebb eseményeinek felsorolásán.
Szép élőkép volt megint. Pipa.
Milito olyan testtartással próbálta megakadályozni Ronaldót a fejelésben, hogy az bármelyik Enrique Iglesias koncert első sorában villázó tizenhét éves kiscsajnak díszére vált volna. A Barcának idén először szerencséje volt: a szimpatikus portugál fiatalember elhibázta a tizenegyest.
Eto’o, majd Carrick is az oldalhálóba pofozta, mindkettőjük előtt kínálkozott jobb megoldás a lövésnél, de abban igazuk volt, hogy a meccshez ez illett a legjobban.
Henry ráküldte, de annyira még ezek a labdák sem tudnak kacsázni a levegőben, hogy a magas holland férfiú benézzen egy ilyet.
A bíró hármat sípolt és véget ért a meccs.
És akkor most bántsuk Fergusont.
Rooney jelenleg a világ egyik legjobb csatára, úgyhogy javasoljuk, a visszavágón próbáljuk ki balhátvédként. Parkot akkor is hagyjuk majd fent, ha mind az öt labdaérintése alkalmával legalább nyolc méterre pattan tőle a labda, Tevezre pedig mindenképpen bízzunk védőfeladatot, mert ez erős oldala. A lényeg, hogy ne legyen elöl senki! Persze, értjük, kell a hely Vadlábnak, de azért egy komplett félpálya túlzás, nem? Evra és Hargreaves kapjon húsz bambuszütést minden egyes percért, amit az ellenfél térfelén tölt!
Most tényleg ennyire kellett félni ettől a lényegét vesztett, csupa formán kívüli játékossal kiálló Barcelonától? Ugye, hogy nem… Xavi annyit futott, hogy beleszédültünk, Touré pedig rengeteg labdát szerzett, Zambrottának voltak még egészen értelmes megmozdulásai, de Iniesta szegény sehol nem volt, Messinek még egy pár hétig két pofára kell zabálni a kriptonitot, Deco pedig húszpercenként adott egy jó passzt, aztán másik húszban fogta a fingot két kézzel. Pedig harminc méterig semmi gond nem volt, Yaya megszerezte, Xavi felpasszolta, aztán indult a kézilabdázás a felállt fal előtt, ha meg esetleg sikerült is a kapu elé tenni a labdát, Eto’o általában Ferdinanddal a nyakán és Brownnal a hóna alatt értelemszerűen nem sok veszélyt tudott kelteni.
Volt még egy Márquez – Ronaldo affér a tizenhatoson belül, ami ha akarom, büntető, ha akarom, újabb darab a portugál gazdag gyűjteményébe, bár abban azért van igaza, hogy a tőle megszerzett labdák közül néhány bizony nem tűnt szabályosnak. A fent említett, Carrick tökéletesen váratlan csele után kialakult helyzetet leszámítva igazából az ő elfutásai hordozták magában békés szendergésünkből történő felriadásunk lehetőségét, a másik oldalon viszont szinte kizárólag szabadrúgások után (még inkább előtt) alakult ki veszélyes helyzet.
Ezt a meccset úgy meggyilkolta Ferguson, hogy Benítez elismerően csettintett otthon a Riise kicserzett bőréből készített ágyelőn nyugtatva lábát. Most biztosan rohadt büszke magára, hiszen nem kapott gólt, és a két csapat idei formáját látva biztosra vehetjük, hogy míg az ő csapata simán tud ennél két klasszissal jobb teljesítményt nyújtani, szegény katalánok mást sem csináltak egész évben, csak azt, amit most is bemutattak. Történtek már óriási meglepetések, mondanunk sem kell, de egy akkorához, amekkorára most a Barcának szüksége van, minimum kötelező lenne a Manchester elleni csodák avatott szakértőjét, Bozsik Pétert a szakmai stábba építeni egy hét erejéig.
Az utolsó 100 komment: