Bolond egy forduló volt, pont olyan amilyennek indult, özönvízzel, földindulással, végül az egész Slomka nyakába szakadt. Hazai úthengert jósoltunk, ami két, egészen valószínűtlen vendégportyát leszámítva realizálódott is, úgy tűnik a potenciális kiesők is méltóztattak megmozdulni. Elől iszonyatos a torlódás, hátul egymás testén gázolnak a menekülők, középen meg rezzenéstelen arccal szedik a pofonokat, mert nekik végülis olyan mindegy. Ha egy kicsit is karakánnabb üldözőkkel lenne dolgunk, bazi izgalmas lenne a bajnokság vége, de mivel a Werder későn parádézik, a Hamburg meg elpuhult a végére, így a salátástál sorsa nem vitás többé, kilenc pont kell a Bayernnek hat forduló alatt, ezt még akkor is megoldják, ha a reaktivált vezérkar lép pályára a továbbiakban.

Igazi kabaréval indult a forduló, bár sanszos, hogy a játékosok nem kaptak röhögőgörcsöt a monszun-szerű esőben, ahol képtelenség volt öt métert vezetni a labdát. A félidő végére összefüggő pocsolyává vált a pálya és a spori beszüntette a burleszket, amit egyébként egy-nullra megnyerni látszott a Nürnberg, miután a tavasszal parádézó Benaglio csúnya potyát szedett össze. Az újrajátszásról később döntenek, null-nullról folytatják. A Bundesliga történetében sosem kellett még eső miatt félbeszakítani a meccset, köd miatt már volt rá precedens (1963, ’67, ’72), a hetvenes évek elején volt még egy törött kapufás eset, illetve ’76-ban volt még coitus interruptus, mikor a ’Lautern drukkerek (a maguk szelíd módján) sörösüvegekkel bebombázásával tiltakoztak a gyehenna játék ellen. (Nürnberg – Wolfsburg 1-0 félbeszakadt)

A kupadöntő bemelegítéseként, a bajorok letolták a Dortmundot, mint a szaros gatyát, húsz perc alatt már négy-null volt, de akkor felülkerekedett filantróp énjük, és végül beérték egy Ottl ráadással. Mindezt úgy, hogy sem Ribéry, sem Klose nem volt pályán, de a pályán lévők mindent arannyá változtattak, ahogy cikáztak a sárga-fekete hirdetőoszlopok között. Schweini végre hozta a tőle elvárható szintet, már csak a gólt várjuk tőle, Zé Roberto tíz évet fiatalodott, annyi levegőt hagytak neki a vendégek, Toni meg még mindig Toni. Ha azt mondjuk, hogy öt pont van a BVB és a Cottbus között, akkor mindent elmondtunk Doll idei munkájáról. Aláírjuk, rengeteg volt a sérült, és el tudunk képzelni ennél erősebb keretet is, de senki ne mondja, hogy például Hajnalék, vagy a Frankfurt stáblistája jobb lenne. A csapat és az egyének szintjén is túl sok volt a variálás, változatlanul nincs ötletünk, vajon mi lehet a BVB játéka. Pedig mocskosul figyelünk. Ez a bajnokság lefőtt, lehet teríteni a díszvacsorához. (Bayern München – B. Dortmund 5-0)

A hétvége kettes számú derbijén sem kellett csalatkoznunk, ha a Schalke csak ötven százalékban kihasználja a helyzeteit, akkor valami egészen félelmetes, tízgólos hedónia is kerekedhetett volna, közel ötven (!) kapuralövéssel. Pedig külön drukkoltunk is a kékeknek (attól eltekintve, hogy igazából a Werdernek drukkoltunk), mert Slomka végre valóban támadó szellemű kezdőt hirdetett. Közben viszont meghúzta a szezon legnagyobb ökörségét is, Westermannt megint kirakta jobbra, így középen a Bordon-Krstajic páros szabadon garázdálkodhatott, de Ernst is valószínűleg a szezonja leggyalázatosabb performanszát mutatta be. A mindig masszív Schalke védelem ezúttal nevetséges hibák garmadáját prezentálta, a habostortás koronát pedig Klasnic mutatta be, előbb Krstajicot húzta országos bőrbe, majd Neuer lába között alázta be az ötödiket. Hiába volt jó a Schalke, egyszerűen nem voltak hozzászokva, hogy milyen is az, ha helyzetbe kerül az ember, különösen Altintop volt gyámoltalan, aki mellesleg egy roppant gyenge képességű futballista, többször volt szerencsénk ostorozni, mint ahogy azt is, hogy Özilt nem kellett volna elengedni. A Bréma ezzel a lendülettel be is előzte a kékeket, akik a Büskens-Youri Mulder ikonpárossal a padon fejezik be a szezont. Slomkát, véleményünk szerint, teljesen felesleges volt kirúgni, de így legalább Schnusenberg eljátszhatja, hogy ő az úr a háznál, és nagyobb visszhangot kap Slomka megalázása – mindezt az ismert BL sikertörténet után néhány nappal. Undorító, amit a Schalke az edzőivel művel. (Werder Bremen – Schalke 5-1)

A harmadik derbi egészen szórakoztató Leverkusen játékot hozott az újra a szarabbik arcát mutató VfB ellen, amit a kommentátor próbált meg egészen elviselhetetlenné tenni, olykor maradéktalan sikerrel. Nem szoktunk erre külön kitérni, de ez a tag életében nem rúgott labdába, és ennek percenként adja tanúbizonyságát, most például az évezred góljaként ünnepelte Rolfes első találatát, mikor az 20 méterről, belsővel a kapu tette az Ulreich által kiöklözött labdát, de szinte minden játékhelyzetet félremagyarázott – már ha éppen volt erre érkezése a kiborító statisztika-dózer üzemeltetése mellett, a meccs, mintha nem is létezett volna. Ha jövőre a VfB nem akar húsz fordulónyi előnyt adni a riválisoknak, akkor egész jók lehetnek, különösen, ha megfogadnák az általunk javasolt Emre – Bastürk upgrade-et. (Leverkusen – Stuttgart 3-0)

A HSV legutóbbi 13 meccséből hármat bírt megnyerni, pedig semmi extra nem kellett volna hozzá, hogy ott legyenek a bajorok nyakán. Helyette halmozzák a gyalázatos meccseket, a Duisburg ellen például egyszer sikerült kapura lőni az első félidőben. Egyszer. A tökutolsó ellen. Mióta van der Vaart góllövési kényszere lecsengett, lealjasodtak a Hertha szintjére. (Hamburger SV – Duisburg 0-1)

A zebrák öröme mégsem lehet felhőtlen, hiszen Skela megint megmentette a Cottbus irháját, aminek mi roppant örülünk. Annak már kevésbé, hogy a betyárfinish sem biztos, hogy eredményes lesz, mert a kiesési rangadók mellett ütköznek még a HSV, Werder, Schalke trióval. Ez volt a Cottbus harmadik, zsinórban aratott győzelme, márpedig ilyenre még sosem volt példa a klub történetében. (Cottbus – Bielefeld 1-0)

A KSC hat meccsen szerzett két gólja is egyfajta rekord, de az egész tavaszi produktumuk gyászos szezont vetít előre (két győzelem), még ha most simán maradnak is bent. Két legjobbjuk már elment, gondolatban Millert is eladtuk – a nagyok közül a sem a Werdernek, sem a Bayernnek nincs kapusa, márpedig a bajorok előszeretettel vételeznek játékost a Karlsruhétól. A Rostock utoljára szeptemberben nyert idegenben, mostanra ideje volt rájönni, üdvözítő lehet, ha nemcsak otthon menekülnek. (Karlsruher – Rostock 1-2)

A meradék két meccs semmiről sem döntött, de azért megemlékezünk róla, hogy Husztiék javítottak valamit a respektjükön és a szülinap alkalmából az utolsó pillanatban megütötték a Frankfurtot, akiknek viaszszárnyai gyorsan megolvadtak a táblázat felső harmadában, még a Bochum – Hertha a tökéletes érdektelenséget testesítette meg. (Hannover – Frankfurt 2-1, Bochum – Hertha 1-1)