A Juve, úgy tűnik, eléggé megbánta, hogy a Roma nagy menetelésének kezdetén megrakta a farkasokat – és ezzel minket is abba a csalfa tévhitbe terelt, hogy azzal a Nerazzuri mezére varrta a scudettót – ezért úgy határoztak, visszacsempészik az izgalmakat a Serie A idei szezonjába. Mancini partner volt, szerepéről bővebben kicsit lejjebb, inkább veregessük meg a Roma vállát, hogy a Lazio elleni bukta után nem ásta magát még egy szinttel mélyebbre pont akkor, amikor az ölébe hullott a sült galamb, de a roppant kellemetlen 29. forduló után tulajdonképpen az összes nagycsapat megérdemel egy barackot az okos kis buksijára (az Interét ki is utalta a Juve, csak atom-koki lett belőle véletlenül). Hátul, ha még voltak kétségeink, eldőlt, hogy a 13. Torino és az alatta található csapatok vívják meg élet-halál harcukat a bennmaradásért, középen pedig az dönt majd a helyezésekről, hogy melyik csapat játékosai unatkoznak majd látványosabban a hátralévő fordulókban.
Van itt egy Inter, melyet egyszerre sújt sérüléshullám és morális válság, tetejébe pedig egy hibát hibára halmozó edző ül egyre jobban feszengve a padján, és van egy Juve, melyen képtelenség kiigazodni, hiszen elfogadható, közepes és gyalázatos teljesítményekkel egyaránt megörvendeztette már az érte és ellene szurkolókat – tette mindezt kiismerhetetlen sorrendben. Az ősszel nagyon adó gép azonban ebből a szempontból sem volt kegyes az Interhez, a Derby d’Italia napján ugyanis egy kifejezetten feltüzelt Juventus kocogott ki a zsúfolásig megtelt Meazza gyepére.
Mancini végre két támadó szélsővel küldte fel a csapatát, viszont a jó ég tudja csak megmondani, hogy miért nem Chivu játszott középhátvédet, amikor Materazzi olyan formában van, hogy Bácsi Sanyi oda-vissza bőrbe húzná, mielőtt míves sprinttel hagyná a háta mögött, Burdisso pedig pont egy lepkefingnyivel jobb csak nála, elöl pedig a látványos visszaesést építő Cruz kezdett Suazo helyén. Ranieri az eddig nem különösebben sok sikerrel alkalmazott felállást választva betolta középre Camoranesit, ám ez most Cambiasso hiányában igencsak jó ötletnek tűnt, hiszen míg Maxwellel nem nagyon bírt volna a szélen, középen csak az idegen testként fungáló Chivuval kellett megbirkóznia. Az első félidőben nem is tudtuk, kinek lett igaza, hiszen az Inter kapufát lőtt, és Chivu szabadrúgásához is (Giacintónak:) a világ legjobb kapusának bravúrjára volt szükség, hogy ne surranjon be, a Nedved-Molinaro balszárny levédekezése azonban komoly gondot okozott nekik, Del Piero pedig már ekkor megkezdte Materazzi idegeinek módszeres boncolgatását, de Julio Cesar ekkor még többször is a helyén volt.
A második félidő úgy kezdődött, hogy előbb az Inter portása kivédte Nedved szemét, majd belehelyezte azokat a partjelző arcüregébe, aki biztosan emiatt nem vette észre, hogy Camoranesi valóban lesről szerezte meg a Juventus vezető gólját. Az Inter szinte azonnal átállt 4-3-3-ra és akadt is lehetősége az egyenlítésre, de eközben Del Piero lábába is rendesen beleállt a boogie, Materazzit már kezdtük sajnálni úgy hagyta faképnél, ahogy csak akarta, és bár a gól végül akkor sem jött össze neki, amikor Trezeguettel az informatikusok városi bajnokságában is ritkán látható módon ziccerig játszották a helyzetet, végül (ismét!) a derbi legjobbja lett. Treze góljánál azt hittük, eldőlt a meccs, ám amikor bő tíz perccel a vége előtt Maniche (csak remélni tudjuk, hogy nem csatárnak küldte be Mancio…) szépített, már szinte biztosak voltunk benne, hogy egyenlíteni fog az Inter. Nem azért, mert megérdemelte volna, hanem mert ez egy olyan év, amikor az Inter egyenlít. Vagy mégsem? Most csak azért lett kapufa, hogy ne kapjon agyvérzést mindenki, aki a szoros befutóért szorít, látva, hogy egy Maniche duplával hozza vissza a sírból a meccset az Inter? Nem számít, a lényeg, hogy a derbikre az arcát mindig felfújó Juventus sokkal többet tett annál, mint egyszerűen megverte otthonában a bajnoki cím elsőszámú várományosát: kinyitotta a (nagyon) kiskaput a Romának, nekünk pedig egy izgalmas befutóval kecsegtető szezon ígéretét lebegtette meg a szemünk előtt.
Azt mondtuk pár hónappal ezelőtt, hogy a Nerazzuri galoppban nyeri meg a bajnokságot, mert tökös és magabiztos, erős a kerete a pályán és a háttérben egyaránt, és Fortuna is erősen fogja a kezüket. Mostanra annyi változás állt be, hogy ha a játékosok tökösek is, a mesterük egyáltalán nem az, az erős keret vagy a legrosszabb helyen lyukas, vagy Mancini üt bele rohadt nagy lyukakat minden keze ügyébe kerülő tárggyal, és mostanra a szerencséjük is elhagyta őket. Ami ősszel bepattant, az most úgy jön ki, mintha egy láthatatlan kapus paskolná a lövéseket a kapufára, amit akkor befújtak nekik, azt most az ellenfeleknek fújják be, ezzel pedig igencsak férfias feladatra szólítják az égiek a Nerazzurit: tessék akkor most széllel szemben megpróbálni!
(Ez az Öreg Hölgy ezzel szemben egy céda. Szarul főz, élvezetből fogaz és rusnya is, és már éppen azon gondolkodsz, hogy miért ver téged a sors két kézzel, amikor egyszerre kivirul, megszépül és a vörösboros őzgerinc fölött lejti el fülledt táncát barátnőivel, az ápolónő-ikerpárral.) Inter-Juventus 1-2
Itt a forduló összes többi gólja, akit csak ennyi érdekelt.
Panucci mérkőzést eldöntő gólokra szakosodott kisipari munkás, fejesének köszönhetően a Roma a derbin elszenvedett vereség ellenére közelebb kúszott és szinte már lőtávolságban van! Mégis, engedtessék meg, hogy ne velük kezdjük, hanem ismét, újra és egyre hangosabban szülőanyja kebelére követeljük Giovincót, aki először kitépte tőből a megkövült Donit keretező alkalmatosságot, majd egy szemmel alig követhető Abate-vágtát követően kiegyenlítette a Roma vezetését – ami előtt egyébként Totti olyan passzt adott Tonettónak, amihez csak egy klasszikus jelzőt találunk méltónak: smack-my-ass-and-call-me-Judy! Sőt, a dolgok még ennél is szebbre fordultak az Empoli számára, hiszen Perrotta (talán túl szigorúan) pirosat kapott, de a fent említett gép már nem az Internek ad, így érkezhetett az eltiltott Mexést egyébként nem túlságosan jól pótoló Panucci és helyrebillentette a dolgokat. Jövő héten illik nagyon komolyan venni a Cagliarit idegenben! (Roma-Empoli 2-1)
A Milannak igazság szerint fecnikre kellett volna szednie a Torinót, ehhez viszont hiányzott játékukból a támadójáték egy igen fontos eleme, a csatár. Gilardino ugyan elévülhetetlen érdemeket szerzett a győztes gólban (igazából ő lőtte), de szerencsétlen fiatalember karrierje korhadt faágként roppant ketté, ha nem hagyja el észvesztő sebességgel Milánó környékét is. Van ilyen, sebaj, majd lesz jobb máshol. És a Milannak is lehet jobb, sőt, kell is jobbnak lennie, hiszen a vérszegény Toro elleni győzelem után következik az Atalanta, a Fiorentina pedig ugyebár Udinébe látogat... (Torino-Milan 0-1)
Arról a Fiorentináról beszélünk, mely egyrészt pont négy egységgel hasít az utolsó jól fizető helyen a Milan előtt, ugyanakkor a hétvégén leverte az egy héttel ezelőtt a Romát okító Laziót. A kékek egyébként Bianchi tényleges visszatérése óta most először játszottak három csatár helyett 1-2 formációban, ez pedig annyira felbőszítette Mutarellit, hogy 120 másodperc alatt két sárgát begyűjtve jelezte: neki így nincs kedve. A lilák viszont akkor fognak három csatárral játszani, amikor Prandelli sírján bágyadtan zenél a kabóca és/vagy ördögszekerek futnak a civilizáció romjai között: Vierit most is Pazzini váltotta, és ha már ott járt, bevágta a győztes gólt az elég furcsán helyezkedő Ballotta kapujába. A Fiorentinára nagy feladat vár jövő héten, azt pedig kíváncsian várjuk, hogy a Lazio történelmi adósságait törlesztve vajon lefekszik-e az Internek. (Fiorentina-Lazio 1-0)
És hogy tovább fűzzük, a rómaiak számára intő példával járt elő a Sampdoria, mely a tavaszra kivirágzott és csodaszép eredmények sorát zárta le a Cagliari elleni otthoni ikszel. Az elveszített két pont nem csak azért fáj, mert a tökutolsó ellen esett meg a malőr hazai pályán, hanem mert így leszakadtak a Milanról és beelőzte őket az Udinese is. Azt már nem is mondjuk, hogy 0-1-nél Acquafresca szabályos gólt lőtt, amit nem adtak meg, a genovaiak pedig a 91. percben tudtak csak egyenlíteni. Jön a Cagliari, emberek, senki ne álljon az útjukba! (Sampdoria-Cagliari 1-1)
A középmezőny egy másik reprezentánsa, a Palermo volt olyan kegyes, hogy saját kezével bizonyította be általunk a szezon eleje óta szajkózott alkalmatlanságát minden futballal összefüggésbe hozható dologgal kapcsolatban. Ezúttal az igencsak erőre kapó Genoa távozott kacagva a Barberából, a postás kocsi pedig nagyot fékezett Guidolin rezidenciája előtt, majd egy súlyos, igencsak lófejre emlékeztető tárgyat cipeltek be a mester hálószobájába. (Palermo-Genoa 2-3)
Ha valaki azt mondja nekünk, hogy az Atalanta nem veri meg otthon a Cataniát, kiröhögjük. Ha hozzáteszi, hogy mindezt úgy, hogy Doni büntetőt hibázik, akkor le is hülyézzük. Pedig pont ez történt, ennyit a nagy mellénnyel osztogatott tuti tippünkről. Az Elefanti egyébként ettől még esélyes az alászállásra, hiszen két ponttal előzik csak meg a Regginát, jövő héten viszont a botladozó Torinót fogadják. Az Atalantát régebben kedveltük, de már nem emlékszünk, miért. (Atalanta-Catania 0-0)
A Siena az utolsó öt percre tartalékolt Maccarone duplával leverte a Parmát, ezzel pedig szinte biztos, hogy jövőre is első osztályban láthatjuk őket, míg ellenfele ezt még távolról sem mondhatja el magáról. Most is siralmas a helyzet, de jövő héten a Juvéhoz látogatnak, a két utolsó meccsüket pedig a Fiorentina és az Inter ellen lesznek kénytelenek megvívni. (Siena-Parma 2-0)
Brienza, akit a Palermo elég könnyelműen engedett el két hónappal ezelőtt, úgy döntött, hogy benntartja a Regginát és ebben nem akadályozhatja meg semmi. Elhatározásának egy hét alatt szerzett négy góljával adott nyomatékot, a mostani fordulóban pedig remek dramaturgiai érzékét is megcsillantotta, hiszen a 91. percben egyenlített a Napoli ellen. Azért mi nem bízunk a Reggina bennmaradásában nagyon… (Reggina-Napoli 1-1)
És végül az újra UEFA-kupát érő helyen tanyázó Udinese, mely szokás szerint két csatárának góljaival zsebelte ki a Livornót, melyben (kapaszkodjunk!) kis híján gólt szerzett Tristán! Egy kapufa, barátom, ezt nevezem! Egyébként még annyit, hogy újfent jeleznénk Donadoninak, hogy mi bizony elvinnénk magunkkal a nyáron Di Natalét, akkor is, ha egy percet sem kapna! (Udinese-Livorno 2-0)
A B ligában győzött a Bologna, a Chievo, az Albinoleffe és a Lecce, és ebben a sorrendben el is léptek kicsit az üldözőktől, hiszen a Pisa csak gólnélküli döntetlenre volt képes a bő félórán át Filkort is csatába küldő Grosseto ellen, míg a Brescia Vasst végig, Feczesint a 65. perctől bevetve kikapott a Triestinától.
És akkor a szolgálati közleménnyel egybegyúrt melegszavú gratuláció: mostantól minden forduló beharangozójának hozzászólásai között vércseként fogunk keringeni, hogy megtaláljuk azt a kommentelőt, aki a legjobb százalékkal találja el a hétvégi forduló eredményeit. Az első győztesünk Gabez, aki parádés 10/6-ot produkált, tette mindezt úgy, hogy két eredményt is telibe trafált (lehetett volna három is, ha Big Mac a 93. percben nem visz be még egyet a Parmának), úgyhogy ezúton is szeretnénk legmelegebb gratulációnkat kifejezésre juttatni!
Utolsó kommentek