Első középiskolai osztályfőnököm, mikor otthagyta az iskolát, a tanári pályát valami jobb reményében, búcsúzóul azt mondta nekem, bárcsak tudnék örülni az apró dolgoknak is, ne csak mindig a nagy, látványos, szenzáció- vagy csodaszámba menő élményeket keressem, ráadásul legtöbbször úgyis hiába.

Amikor kedden este, a BVB-CZ Jena mérkőzés után a magyar sporttévé szakértője már rég azon tézisét bizonygatta, hogy a Dortmundnak volt egy kifejezetten Amoroso nevével fémjelezett korszaka, és hogy az olyan játékos, mint Amoroso, ki ezek szerint egyedülálló jelenség volt a klub történetének valamivel több, mint 98 évében, mennyire hiányzik a csapatból, és soha senki nem fogja az ő fényét elhomályosítani, én a zdf-re kapcsoltam, ahol még mindig a Signal Iduna Parkból mutatták a képeket, az ünneplő közönséget, a magukat ünneplő és ünnepeltető játékosokat, és arra gondoltam, ez most majdnem olyan, mint régen.

Majdnem. Lassan másfél évtizede a Dortmund a Csapat számomra, és visszagondolva, e kapcsolat kezdeti időszakát bizony az állandó, szűnni nem akaró kényeztetés jellemezte: német bajnoki címek ('95; '96), BL- és Világkupa győzelem ('97), állandó nemzetközi kupás jelenlét... az érzés, hogy mindig továbbjutunk, bejutunk, valami kézzel fogható eredményt érünk el, szinte már megszokott volt. Most, a német kupa megnyert elődöntője után ott álltak a srácok a Südtribüne előtt, és hirtelen úgy éreztem, újra meg kell tanulni, milyen az örülni annak, hogy valahová bejutott a csapat, s hogy áthatolhatatlan üvegfal húzódik köztem és a múltbeli hasonló pillanatok, érzések között. Tudom, ezért is hívják múltnak, ugyanaz már nem lesz, legfeljebb hasonló.

Na meg örüljünk az apró dolgoknak is. Például a győzelemnek a másodosztály biztos kiesője, az FC Carl Zeiss Jena ellen.

Borussia Dortmund - FC Carl Zeiss Jena 3:0

A kupa már évek óta a gyenge pontja volt a BVB-nek, rendszerint még ősszel s valami nagy blamázs következtében voltunk kénytelenek megválni a sorozattól, gondoljunk csak az 1999/00-es évre, amikor a Stuttgarter Kickers állta utunkat egy 1:3-as mérkőzésen, vagy arra, hogy a 2005/06-os szezonban már az első fordulóban búcsúztatott minket az Eintracht Braunschweig csapata. Amúgy is közhely a kupában szereplő alsóbb osztályú csapatokról beszélni, az elődöntőig rendszerint elverekedi magát egy, elég csak a négy évvel ezelőtti kiírásra emlékezni, ahol az akkor másodosztályú Aachen egész a döntőig menetelt.

Viszonylag hamar, a 13. percben megszereztük a vezetést Tinga találata révén, szemmel látjatóan jobbak, határozottabbak, s nem utolsó sorban effektívebbek voltunk, noha nem szívesen használnám a "meglátszott az osztálykülönbség" kifejezést, mert nem igaz, nincs is akkora eltérés a két liga között, maradjunk csak a szimpla megfogalmazásnál: jobban játszottunk. A gól után már akkora különbség sem látszott, mint előtte (legfeljebb az eredményen), persze volt helyzetünk, de a Jena is kezdett magára találni, a második félidő elején én kifejezeten veszélyesnek éreztem a vendégeket. Amúgy is hajlamosak vagyunk elajándékozni a vezetést, kiengedni, könnyelműre venni a figurát, félő volt, ez most is megtörténik majd. De a sors Simak személyében közbeszólt, aki számára úgy tűnik ragadós volt a Torghelle-féle példa (a magyar idegenlégiós épp eltiltását tölti, ezért nem lépett kedden este pályára), ugyanis szövegelésért sárgát, s mivel már volt neki egy, ezzel együtt pirosat is kapott (51.). Persze, egy igazi német csapat ilyenkor áll neki igazán küzdeni, a Jena sem tett másként, félő volt, megint beleesünk a saját csapdánkba, és hagyjuk, hogy egyenlítsen az ellenfél. Megnyugtató változás csak Kringe és Klimowitz cseréjével következett be, hisz a két friss ember azonnal összehozott egy gólt (Klimowitz, 70).

Hogy mit tehet ilyenkor egy szurkoló? Például elkezdheti énekelni azokat a dalokat, amelyekben a most már semmi baj nem történhet, vagy az ezentúl minden rendben lesz motívumok játsszák a központi szerepet, vagy mondjuk nagy összegben fogad egy esetleges harmadik találatra, hogy az izgalom konstans jelen legyen, igaz a kísérletek bizonyítják, egy 2:0 sem életbiztosítás, ha a Dortmundról van szó.

Végül tényleg meglesz az a harmadik találat, Petric révén a 87. percben, s megvan az apró öröm is: 3:0-s győzelem a CZ Jena ellen.

Berlin, Berlin, wir fahren nach Berlin.

Bayern München - Vfl Wolfsburg 2:0

Jöhet a következő apró lépés a következő apró örömhöz. Szurkolni a Bayernnak. Persze nem azért, mintha mi holmi sznobok gyülekezete lennénk, hogy a Wolfsburg nem is elég jó nekünk, gyakorlatibb oka van ennek. Ha ugyanis a Bayern kerül a döntőbe, akárki is nyeri meg majd  azt mérkőzést, a bajorok valószínűsíthető BL-helye miatt az UEFA-ban mi indulnánk a német kupa jogán. Újra nemzetközi kupaszereplés lehetősége a többéves száműzetés után! Nagy lenne akkor az öröm, bár továbbra is igyekszünk az aprókra koncentrálni.

A szerda esti meccs előtt az alapállás a következő volt: Bayern kikapott előző két tétmeccsén, ez ciki egy ilyen csapattól, miközben a Wolfsburg jó formában van, és amúgy is Felix Magath az edző (bár ezt hangoztatni szerintem jórészt inkább csak a kommentátorok mániája), na és persze kieséses-továbbjutós meccs, egy ilyenen bármi előfordulhat.

Kissé szürreális élmény egy online fogadóiroda weboldalára rakott virtuális eredményjelzőt szuggerálva drukkolni, próbáltam már, most inkább nem tenném, csak hallgatom, ahogy a sípolás meg az egyéb hangeffektek jelzik, történik valami.

De a gólt jelző hangra, a gólörömre a második félidőig várni kell. Előbb Ribery (60.), majd Klose (66.) talál a kapuba. A mérkőzést később megtekintve látom, hogy ez a mérkőzés is hasonló volt a kedd estihez, abban az értelemben, hogy az esélyesebb csapatot, a későbbi továbbjutót csak saját maga verhette volna meg, csak az veszélyeztette volna a győzelmet, ha nem veszik komolyan a meccset, mert jelen esetben például a Wolfsburg nem sokat mutatott abból a bizonyos jó formájából.

Megszületett hát a 2007/08-as kiírás döntőjének párosítása a német kupában:

Borussia Dortmund - Bayern München

A mérkőzés időpontja: 2008. április 19.

Helyszíne: Olimpiai stadion, Berlin

S megszületett közben a második apró(?) örülnivaló is, nagy-nagy köszönet érte a Bayernnek, hogy nem rontotta el, a Dortmund a 2008/09-es szezonban minden valószínűség szerint nemzetközi porondra is léphet.

Jöhet a következő apróság. Talán épp hétvégén, a KSC ellen.