Mindannyian tudtuk, hogy el fog jönni ez a pillanat, de azért szívesen húztuk volna még egy-két hétig. A Bundesliga csapatai betartották az ígéretünk, a Bréma megsemmisítő vereségét egy hamburgi döntetlen követte – okkal-joggal dörzsölhették a tenyerüket Münchenben. Hét pontra nőtt a bajorok előnye, és nagyon úgy tűnik, innen már nincs visszaút. Münchenben egyébként válogatott ökörségekkel hárította el mindenki a már megnyert bajnoki cím gondolatát. Mi még megverhetjük magunkat – Miroslav Klose, Ennél nagyobb előnyt is eladtak már csapatok – Oliver Kahn, Még mindenki 33 pontot szerezhet a hátralévő fordulókban – Hoeness, Megnyugtató az előny, de még semmi sem dőlt el, a Bréma és a HSV is odaérhet – Hitzfeld. Ettől függetlenül nem fog, mert a 15-16 fős masszív keretének köszönhetően egyedül a BM képes egyenletes teljesítményre, ráadásul Ribéry világ- Toni meg Európa-klasszis, de Miró, ZéRobertó, vagy Altintop és képesek voltak meccseket eldönteni, amíg Diegó vagy van der Vaart egyedül nem konkurálhat a bajorokkal. Sok pénz = salátástál, persze ez minden bajnokságra igaz.
A BVB továbbra is stagnál a középmezőny legalján, a Hertha meg továbbra is veretlen – immár öt meccse. Nagyjából ez minden, amit erről a meccsről el lehet mondani, a végtelen számú eladott labda és falkaparó technikai hiba mellett. Mindkét csapat nyert egy félidőt, a Hertha összességében talán közelebb állt a győzelemhez. (BVB – Hertha 1-1)
’Rossz védelem néz farkasszemet a rosszabbal, jó csatárok a jobbakkal’ – írtuk a jóslatokban, és a csapatok nem cáfoltak ránk. Most lehet igazán sajnálkozni Diegó hiányán, egy hat-hat nem lett volna gyerekjáték. Gomez valószínűleg egy gömbvillám encounternek köszönhetően még táltosabb, idén már 13 gólt vágott hét meccsen, egy mesterhármasra most is jó volt. Némi ízelitőt kaphattunk a régi idők focijából. Védekezés nulla, azaz abszolút nulla mindkét oldalon, a VfB egyszerűen több helyzetét használta ki. A Bréma ezzel köszönettel bár, de valószínűleg visszautasította a bajnoki címért való küzdelmet, a svábok meg látótávolságba küzdötték a nemzetközi kupát. (Stuttgart – Werder 6-3)
Szintén az eladott labdákkal volt baja Prasnikarnak a Cottbus kispadján, még a húsz perc alatt beszedett duplánál is jobban izgatta a középpályás labdavesztés témaköre. Magath a szokásos unott stílusában nyugtázta a könnyű sikert, és változatlanul nem hajlandó elengedni egy na, végre kezd beérni a nagyszerű munkám lózungot. (Wolfsburg – Cottbus 3-1)
A kiesési derbi nagyjából azt hozta, amit várni lehetett. A Rostockban négy év után szerzett gólt Agali, nagyban köszönhetően a visszatérő vezérnek, az ősöreg Stefan Beinlichnek, aki most újra megsérült – még nem tudni mennyire komoly a helyzet. A hatvanadik perc tájékán kiosztott sárga jelentette a meccs utolsó eseményét, aztén a kapuralövés gondolatától is iszonyodtak a felek. Mi lesz veled Rudi Bommer? (Duisburg – Rostock 1-1)
A Leverkusen simán lefocizta a továbbra is csak senyvedő Hannovert, aki egyébként a teljes szezont igencsak esetleges játékkal futja. Gekas parádés találatát Barnetta toldotta meg eggyel, bár erről azért megkérdeznénk Enkét is, meg a komplett védelmet is – hiába érkezett Ismael, eddig cseppet sem jelent erősítést és Tarnat kománk is egyre többet hibázik. (Leverkusen – Hannover 2-0)
Ahhoz képest, hogy gól nélküli meccset kellett néznünk, nem is volt rossz. A Hamburg a szezon közepére-végére kezd megereszkedni, kiestek a DFB kupából, kiesni látszanak az UEFA-ból és most a Nürnbergbe is belebotlottak. Még nagyobb is lehetett volna a gond, ha Misimovics belövi a furcsa körülmények között született tizit (egy perccel az eset után fújta be a spori, pontosabban a partjelző), de egy ilyen gyatra kísérlettel még Roland Praj is leszámolt volna. A HSV két kapufáig és rengeteg lehetőségig jutott. Lehetőségik, mert igazi helyzet egyik oldalon sem akadt, viszont öt percenként alakulatk ki olyan helyzetek, melyekből bármikor gól születhetett volna. Volna. (Nürnberg – Hamburger SV 0-0)
Ennek, mint ahogy az egész forduló eredményeinek Münchenben tapsolhattak legjobban. A KSC próbálkozott ugyan, de a Bayern rögötn az elején ráült a hátukra és csak kilencven perc elteltével kászálódótt le onnan – addig is mozgolódtak Hajnalék, de nem nagyon kellett őket komolyan venni. Sajnos a betömörülő védelem ellen elmaradt Bastian duplája, ellenben a szokásos Toni – Ribéry gólokról nem kellett lemondanunk. A hét pontos fór bőven elégnek tűnik a bajorok számára, különösen, hogy a Bréma nem alkalmas semmiféle sorozatterhelésre. (Bayern München - Karlsruher SC 2-0)
A Frankfurtot hiába támogatttuk meg ezúttal, csak a szokásos egyenlítés jött össze a Bochum ellen, még a Schalke az uruguayi válogatott Varela, és Altintop góljával hozta a kötelezőt. Ezzel lezárták a három meccsből álló szőrme sorozatot és újra UEFA kupás helyen állnak, a Bielefeld pedig nem tud annyira szar lenni, hogy kieső helyre süllyedjen. . (Frankfurt – Bochum 1-1, Bielefeld - Schalke 0-2)
Utolsó kommentek