Egy kicsit furcsa érzések kavarognak az emberben, amikor végiggondol a forduló történésein, ugyanis a panaszkodáson kívül nincs más lehetősége. A huszonhatodik fordulóban vagyunk és alig akad olyan csapat, amelynek szurkolói maradéktalanul örülhetnének. A listavezető Real Madrid ugyan nyert, de játékától még a fogatlan és az odavágón teli gatyával játszó farkasok is vérszagot kaphatnak. Robinho nélkül talán esélyt sem adnánk a blancóknak. A Barcelona csapata kitömte a harmatgyenge Levantét és sikerült nyernie a szintén nem túl acélos Zaragoza otthonában is. A ledolgozott hátrány ismeretében már boldog-boldogtalan a bajnoki cím visszahódításáról beszélt, amikor a közepesnél egy kicsit erősebb Atlético Madrid bolondot csinált a gránátvörös-kékek védelméből. Az egyik argentin zseni eldöntötte a mérkőzést, míg a másik argentin zseni mindössze a jelenlétével tűnt fel. A Valencia ismét kikapott, és a Sevilla is egy pofonnal gazdagabban készülhet a BL meccsére. A Villarreal hazai pályán töketlenkedett össze egy gól nélküli döntetlent, míg a Murcia csatlakozott a 2008/2009-es második vonal küzdelmeihez. Az elméletünk, miszerint egy öngólt vétő védőjátékos nagyjából tizszeres eséllyel talál be az ellenfél kapujába is, most újra megerősítést nyert. Vajon miért van ez így? Esett 32 gól, köztük nem kevés gyönyörűséget véltünk felfedezni. Tovább után részletek.

A Valencia játékosainak látszólag már elegük volt a katalán fővárosból és a mielőbbi távozás gondolatával léptek pályára. Ennek megfelelően csak egy kicsi késéssel tudtak ráhangolódni a mérkőzésre, így a Barcelona ellen még parádézó Hildebrand asszisztálása mellett Luis Garcia megszerezte a vezetést a harmadik percben. A félidő közepére ébredtek fel a vendégjátékosok, és már tartósan be tudtak rendezkedni az Espanyol térfelén. Bár ez inkább a hazaiak tudatos visszaállásának volt köszönhető, akik villámgyors kontrákkal próbálták meg növelni előnyüket. Ezt a második félidő elején sikerült is elérniük, amikor Valdo egyszer a tizenhatoson belülre tudott szaladni a labdával, hogy ott nagyon gyorsan a földre kerüljön. Luis Garcia el is döntötte a mérkőzést, amelyen még villantak párszor a kapusok és egyszer a piros lap is. (Espanyol – Valencia 2-0) A nagyobbik katalán gárda mérkőzése is a legoptimistább szurkolói várakozásoknak megfelelően indult. Ronaldinho egy hihetetlen ollózással hallgatatta el az El Calderon közönségét. A gól azt jelentette, hogy a vendégek virtuálisan utolérték a nagyobbik madridi gárdát a bajnokság élén. Azonban az Atlético nemcsak papíron erősebb a Levante és a Zaragoza gárdájánál, hanem legalább egy Agüeroval jobb is. Az ifjú argentin a szünet előtt egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a hazai csapat fordításához, s dobott kesztyűt a vendégek hasonlóan fiatal és tehetséges argentinjának, mert Ronaldinho varázslata ellenére a megváltást mindenki Messitől várta. Az ifjú titán jött is, azonban az eredmény nem. Sőt Agüeró végleg eldöntötte a mérkőzést, amikor vasgyúró kinézetére jócskán rácáfolva rongybabaként hullott alá - a mérkőzésen egyébként mindig lemaradó - Puyol egy piciny lökésétől. Nem sokkal később már az egész vendégvédelmet egyedül szégyenítette meg, majd egy gyönyörű találattal fejezte be az akciót. Eto’o szinte a következő támadásból szépített, azonban már a Barcelona játékosai sem gondolták komolyan, hogy ezen az estén lehet valami esélyük a győzelemre, pedig a két lőtt gól elég lehetett volna egy kicsit komolyabb védekezéssel. De ezen az estén Zambrotta nem nagyon bírt Simaoval, míg Puyol a párharcai nagy részében alulmaradt Agüeroval szemben és ez végzetesnek bizonyult. (Atlético – Barcelona 4-2) Eközben a Sevilla hasonló forgatókönyv szerint játszotta le a mérkőzését, amennyiben a vezetés megszerzése utáni vereséget ugyanabba a kategóriába sorolhatjuk. Hazai rohamokkal kezdődött a találkozó, miközben a vendégek Jesus Navas és Koné gyorsaságára épített kontrákkal operáltak. Végül azonban egy  a hazai kapuhoz bántóan közeli labdaszerzés és Kanouté teljesítette be a Deportivo végzetét. A vendégek örömét Maresca, Bodipo és a bíró rontotta el, amikor előbbi labdakezelési hibája után a kék-fehér csatár berobbanást és azonnali esést produkáló alakítását a bíró büntetővel honorálta. A fordulás után jött Luis Fabiano, azonban gólt már csak Lafita szerzett egy nem túl ravasz, de annál meglepőbb szabadrúgás után. Egyáltalán nem éreztük úgy, hogy a vendége nagyon csalódottak lettek volna a BL főpróbának szánt mérkőzés után. Pedig illett volna legalább imitálni a szomorúságot.(Deportivo – Sevilla 2-1)

A negyedik látogatás alkalmával sikerült kozmetikázni az eddigi szánalmas statisztikán, amelyet idén az andalúz csapatok vendégeként produkált a Real Madrid. Egyértelműen a három pont volt a cél, de meg kell állapítanunk, nem minden esetben igaz a mondás, hogy ennek elérése szentesítheti az eszközt. Különösen a fociban nem, mert a Realtól többet várunk. Sokkal többet. Ez a produkció elfogadhatatlan lenne akkor is, ha a Roma megtévesztésére irányuló, tudatos visszahúzódást véltünk volna felfedezni. Ám egyszerűen gyenge volt - de legalább szerencsés - a vendégcsapat. Mialatt a piros paprikával a gatyájukban szaladgáló huelvai kedvencek mindent kihagytak, addig Schuster mester a legjobb pillanatban tudott előhúzni az ingujjból egy Robinhot. A brazil két gyönyörű találattal jelezte, hogy ha valakitől, akkor tőle retteghetnek az olasz fővárosban, azonban a kupameccsre még legalább két játékosnak fel kéne nőnie hozzá és a feladathoz. Akkor még akármi is lehet. Ugyanakkor a most látott teljesítmény valószínűleg a tisztességes búcsúhoz is kevésnek bizonyul majd. Volt három kiállítás is a mérkőzés során, amelyek közül a Robbent értelmetlenül letaglózó, hat perce a pályán lévő Alvarezé jogos. A második sárgáját vitatható szabálytalanságért begyűjtő Ramosé kétséges, ugyanakkor szeretnénk jelezni, hogy az csak egyik fele volt a pirosnak. Míg a Heinzét megütő Beto levonulási parancsa pár kérdést mindenképpen felvet.  (Recreativo - Real Madrid 2-3) A Santander és a Benfica elleni kupamérkőzések között kellemesebb elfoglaltság is akad, mint a mostanában sakkozókat megszégyenítő módon döntetlenező Mallorca elleni mérkőzés. Nem tudjuk pontosan, hogy Laudrup rotációs rendszerének, vagy a Getafe játékosok lelkesedésének köszönhetjük, de a madridi kiscsapat az egyetlen, amelynek szurkolói - kiírástól függetlenül - minden mérkőzésük után felhőtlen boldogsággal mehetnek haza. Pontosabban a közösség azon része, amelyik a hatvanadik percben feláll és elhagyja a stadiont. Ez volt az a pillanat, amikor egy emberrel és két góllal vezetett a házigazda, és a mérkőzés langyossága ellen már konzervatív spanyol szervezetek tiltakoztak, amikor Arango egy szabadrúgásból beverte a szépítést, majd Ramis fejére tett egy labdát, amivel az előzőleg öngólt vétő védő javította hibáját. Laudrup elhullajtott pontokról beszélt, mi azonban megkérdeznénk Scalonit, hogy milyen érzés, a mérkőzés három sárga lapjából kettőt birtokolni. (Getafe – Mallorca 3-3)  Háromszor villant a sárga kártya Valladolidban is, de senkinek nem kellett elhagynia a pályát. Hazai rohamokra, helyzetekre, gólra és győzelemre számítottunk a mérkőzés előtt, azonban a Santander rácáfolt a fáradtságáról és a kupavereség miatti letargiáról szóló hírekre és legnagyobb bánatunkra az idő múlásával egyenes arányban növelte fölényét. Aztán amikor már a gólnélküli döntetlenben reménykedve vártuk a mérkőzés végét jelentő sípszót, Duscher egy olyan gólt vágott, amire Kovács Kálmán biztosan azt mondta volna, hogy nem lehetett tudatos, mert ilyet még ő sem tud.(Valladolid – Racing 0-1)

Nehéz bármit mondani a zaragozai csapat játékáról és eredménysoráról, ugyanis az elmúlt időszakban a gyengére sikerült őszi produkciójukat is sikerült alulmúlniuk. Ennek csúcspontjaként, most a töketlenség magasiskolájának teljes tantervét bemutatták. Egy csapat, amelyik kétszer annyit birtokolja a labdát (67%-33%), mint ellenfele és ennek ellenére harmadannyi gólhelyzetet képes kialakítani csak kikaphat. Ennél az is jobb lett volna, ha néha tudatosan odaadják a labdát a Levantének, így legalább nem érte volna őket meglepetésként a vendégtámadások. Irureta mester át is adta a stafétabotot. Egy ponttal a kiesőhely előtt, abszolút nem váratlanul. (Levante – Zaragoza 2-1) Azt már régóta tudjuk, hogy az Osasuna idén már nem talál stabil és hosszútávon eredményes centert, így nem meglepő, hogy néha nem sikerül gól elérnie. Azonban, hogy egy Piresszel, Nihattal, Guilla Francoval és Tomassonnal felálló Villarreal is eredménytelen maradjon hazai pályán… Helyzet nélkül is legalább kettőt illene verniük, de most még helyzetből sem sikerült eredményesnek lenniük. (Villarreal – Osasuna 0-0) Almeríában legalább két gólt és 11 sárgalapot láthatott a nagyérdemű. Persze a csekélyszámú élvezet nagyobbik része a második félidőre esett, amikor a bíró egy hazaiak javára befújt nagyvonalú büntetővel honorálta az első félidőben tapasztalt, tizenhatoson belüli, bilbaói esdeklést. Negredo köszönte szépen a lehetőséget és élt vele. Ezután már csak egy csapat volt a pályán, méghozzá az egyenlítésért harcoló vendéggárda, amelynek erőfeszítéseit siker koronázta. Az eredménnyel mindkét fél elégedetlen lehet, de a vendégek sirámai jogosabbnak tűnnek.  (Almería – Athletic 1-1) Nincs rosszabb dolog, mint a tavaszi szezon Levantéjének lenni. A Murciának sikerült kiérdemelni a kétes címet, így szerezve egy kis örömet a kiesés szele által megcsapott tucatnyi csapatnak. A Betis elleni mérkőzésen végleg bebizonyosodott, hogy immáron csak egy búcsúzó személyét lengi körül bizonytalanság. A Betis győzelme lehetett volna nagyobb arányú is. Némi murciai szerencsével kisebb is. Azonban mindez nem számít. Csak az egymás elleni eredmény. Ha pontegyenlőség lenne a két csapat között a végén. Nem lesz.  (Betis - Murcia 4-0)