Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Forrj be, csont!

2008.02.25. 16:31 habitang

A hétvégi Birmingham-Arsenalról már a harmadik percben  tudtuk, hogy nem lesz mindennapi mérkőzés, fájdalmasan nem. Martin Taylor szerelni próbálta Eduardo da Silvát, és ez a próbálkozás agyonvágta a meccset és mindenek felett ellenfele további pár hónapját is. Illetve csak reméljük, hogy mindössze annyit, mert ezt az esetet talán még a legkedvezőbb forgatókönyvnek tekinthetjük. Nem egy játékosról hallottunk már, aki Eduardóénál enyhébb sérülés után sem lett ugyanaz a zsugás soha többé. A csatár bal lába úgy törött el boka felett az egyébként Tiny-nak becézett 192 cm magas, kilencvenkilós Taylor súlya alatt, mint a hurkapálca, és amikor mi később megláttuk a képeket, azért szorítottunk, hogy láb maradjon az a láb.

A belépő első ránézésre legeslegrosszabb esetben is csak egy buflák obeliszk ügyetlen korai fegyelmezési kísérletének tűnt, mint szándékos durvaságnak - tegye fel a kezét, aki utóbbira gondolt, amikor a tévében látta az esetet...- leginkább pedig egy rossz ütemű szerelésnek, de a következmény szempontjából ez teljesen lényegtelen. Egy láb nagyon csúnyán eltörött, egy csapat pedig láthatóan megtört.

Talán egy félórás időszak volt csak az egész meccsen, amelyben az Arsenal-játékosok látszólag függetleníteni tudták magukat a történtektől - de valószínűleg inkább éppen az motiválta őket akkor is. Ahogy azonban a hármas sípszó közeledett, egyre kevésbé tudtak a játékra összpontosítani az Ágyúsok, másnak egyszerűen nem tudjuk betudni Clichy hibáját, amelynek következménye volt aztán egy szerintünk jogtalan büntető, majd a pimaszul hidegvérű McFadden egyenlítő gólja is. Senderos próbálkozása, hogy kizökkentse a büntetőhöz készülődő McFaddent, vagy Gallas reakciója a meccs végén mindent elmondott arról, hogy az Arsenal mennyire szerette volna megnyerni ezt a meccset. Nem sikerült.

Nem valószínű, hogy a döntetlen bármilyen szerepet játszott Wenger meccs utáni nyilatkozatában, amelyben azt találta mondani, hogy Taylort nem szabadna soha többé futballpályára engedni. Azután, ami történt, győzelem esetén is teljesen érthetően esett volna túlzásba.

Miért túlzás? Mert a szándékosságot nem tudjuk feltételezni sem a látvány, sem a játékos múltja alapján. Ha másképp lenne, ugyanazt mondanánk, amit Wenger mondott első interjújában. Azonban sem a fentiek, sem a pályán lévő játékosok reakciója sem sugallta a rosszindulatot. Tudjuk, könnyen a társakat érő sokkra foghatná bárki azt, hogy senki nem akarta Taylor fejét venni az Arsenal-játékosok közül, ez azonban tévedés lenne, mert az első pillanatokban még sokan nem voltak tisztában a sérülés súlyosságával és ők sem szándékoztak szíjat hasítani hátából. De még ennél is tovább megyünk: arra sem esküdnénk meg, hogy a bíró kiállította volna a Birmingham védőjét ha nem tudja, amit akkor már tudott... Az is kérdés, gondolhatja-e komolyan bárki, hogy egy meccs harmadik percében minden ok nélkül így elveszti a fejét egy játékos, aki az utóbbi négy évben 74 meccsen mindössze négy sárgát szedett össze hátvédként, pirosat pedig egyszer sem kapott? Mi majdnem biztosak vagyunk benne, hogy nem.

Persze, amint azt a BBC Match of The Day c. műsorában Alan Hansen, a Liverpool egykori klasszis védője is megjegyezte a felvételeket elemezve, egyedül csak maga a játékos tudja, hogy mi volt a szándéka.  Hansen és társa, Mark Lawrenson - azaz két egykori klasszis védő - mindenesetre úgy érezték, inkább ügyetlen szerelés volt ez, mint bármi más. Egyetértünk, de annyit gyorsan hozzátesszük:  külön szerencsétlenség, hogy az a bal láb nem a levegőben volt, hanem a földön, rajta Eduardo teljes súlyával, és bár tudjuk, hogy ez senkit sem vígasztal - bármekkora közhely is -, az ilyen esetek tényleg benne vannak a játékban. Legalábbis abban, amelyet mi szeretünk, húszezerből egyszer sajnos benne van. 

Taylort ugyanis - amennyiben elfogadjuk, hogy nem Edu lábára szándékozott ráugrani - legfeljebb az a vád érheti, hogy esetleg - esetleg! - nem elég képzett az élvonalhoz, lassú, béna, bármi... Viszont ha ez bűn, akkor máris kezdhetünk kritériumokat meghatározni, egy követelményrendszert, amely alapján egy játékos játszhat a ligákban.. És persze, megtilthatjuk a Havantnak is, hogy induljon az FA Kupában, mert hátha egy Liverpool-játékost talál el a nyilván képzetlenebb hatodosztályú hátvéd egy ütemtelen mozdulattal. Kihagyhatjuk mi magunk is a kispályás tornákat, mert hátha az ellenfél buflák hátvédje - aki csak azért van a csapatban, mert övé a labda - éppen ráesik a lábunkra. Mindezt megtehetjük, de az biztos: kedvenc játékunk sok csodáját elveszítjük, ha nem a szándékot, hanem az ügyetlenséget, nem a tettet, hanem a következményt tekintjük büntetések alapjának, no pláne, ha behatárolhatatlan követelményrendszerrel próbáljuk meg szabályozni, hogy kit igazolhat le egy csapat. Az már nem a mi focink lenne.

Az elhamarkodott ítéletektól pedig éppen a fent említett Alan Hansen óv minket, nem minden alap nélkül. Ő véletlenül éppen a pályán volt akkor is, amikor az Everton játékosa, Gary Stevens borzalmas sérülést okozott csapattársának, Jim Beglinnek. A BBC honlapján ma megjelent cikkében azt idézi fel ezzel az esettel kapcsolatban, hogy mennyire megbánta azt, amiket akkor a pillanat hevében mondott. A mi esetünkben is történt hasonló... Martin Taylor reakcióját látva, és értesülve arról, hogy a hátvéd még a meccs napján megpróbálta meglátogatni az akkor még mindig a műtőben levő Eduardót,  maga Arséne Wenger is visszakozott, túlzásnak minősítette korábbi nyilatkozatát. Minden tiszteletünk, Monsieur Wengeré. Csak a kisfiúk nem képesek saját tévedésüket elismerni, Wengerről pedig régóta tudjuk, hogy távolról sem az. Nem tévedtünk. Abban azért még most is egészen biztosak vagyunk, hogy nem tartotta volna fontosnak, hogy finomítson a kijelentésén, ha nem gondolja, hogy van miért gesztust gyakorolnia. Nem enyhített volna saját ítéletén, nem vette volna le a megvetés terhét Taylor válláról, ha nem lett volna biztos abban, hogy a játékost saját lelkiismerete éppen eléggé bünteti. Wenger ezzel a lépésével, Eduardo pedig saját nyilatkozatával, miszerint

"Egy szerencsétlen eset volt, de ilyesmik előfordulnak a futballban"

példát állított a bosszúért és az életre vagy hónapokra szóló eliltást kiáltó szurkolóknak. Megtörtént, mert most jött el a húszezredik alkalom, és ez is a foci, amit imádunk. El kell fogadnunk, hogy ilyen sebességű játékban ez benne van, még ha ez nem is könnyű. Edu és Wenger megnyilvánulásai után viszont az összes nyavajgás a hosszú eltiltásról csak egyszerű magamutogatás.

Ebben a pillanatban csak három dolog fontos. Az első, hogy Eduardo meggyógyuljon méghozzá komplikáció nélkül, mert ilyen sérülésnél ennek a veszélye sajnos még egy ideig fennáll. A második, hogy a lehető leggyorsabban ismét focizni tudjon. A harmadik pedig, hogy így tudjon focizni:

Mi minden jót, gyógyulást kívánunk Eduardónak, és mindenkit megkövetünk, ha netán kiderülne, hogy nem volt igazunk Taylorral kapcsolatban.

148 komment

Címkék: birmingham wenger eduardo da silva eduardo arenal

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr37353946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petrov144 2008.02.25. 19:42:35

Borzasztó volt látni azt a lábat, de akkor is nagy igazság van a cikkben. Nekem úgy tűnt, leragadt Eduardo lába, ez is vezetett a tragikus sérüléshez.

Sok ilyen becsúszás van az angol fociban, és egy látványos bukfenc után kis lökdösődéssel el van intézve.

Az hogy hány sárgája volt Taylornak, az nem mérvadó, mert Albionban sokszor emberölési kísérletért sem ítélnek még szabadot sem..

Eduardonak nagy lelkierő kell majd a gyógyuláshoz, a nyilatkozat után le a kalappal előtte

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2008.02.25. 19:56:47

megy a szerecsenmosdatas ezerrel... buntetopert inditani ellene,karteritesi kovetelessel,es minimum annyi idore eltiltani,ameddig eduardo serult. hollandiaban vt egy vagy ket eve ien jellegu buntetoeljaras,az lehet precedenserteku. az angol ligaban pedig egyszer mar tenyleg komoly kulonbseget tehetnenek a "ferfias" kuzdelem es a durvasag kozott. a kemenyseget jobban elnezo brit jatekvezetoi szemlelet (is) vezet az ien (es a czech-fele) esetekhez...

polo0723 2008.02.25. 20:07:01

Nagyon korrekt cikk volt.
Csak egyvalamit fűznék hozzá.
Focizom már egy ideje magyar NB 3-as színvonalon, és volt már olyan, hogy amikor a bajnokságot vezető csapatot fogadtuk az edzőnk esetleg azt találja mondani, hogy: "az elején lépjetek oda kicsit keményebben, hogy tudják nem otthon vannak...".
Tehát kíváncsi lennék mi hagzott el a Birmingham öltözőjében...
Azzal együtt, hogy szerintem sem akarta Taylor Edu lábát eltörni, csak keményebben akart becsúzni, és nem gondolta hogy ez lesz a következménye...

És végül ami alapján szerintem elemezhető a dolog:
img.dailymail.co.uk/i/pix/2008/02_03/TackleMOS_468x278.jpg

Romanes eunt domus 2008.02.25. 20:07:37

először is a 5-6 méternél messzebbről történő becsúszásokat kellene betiltani Angliában. Múltkor néztem az Arsenal-Chelsea meccset, Terry legalább 3-szor csúszott be kb a kezdőkörtől a tizenhatosig, az egy dolog, hogy elrúgta a labdát, más kérdés, hogy könnyen törés is lehetne ezekből a csúszásokból.
Nem véletlen, hogy Angliában történhetnek a Cech-éhez (Cascarino meg azért sírt , hogy milyen puhány lesz a PL, anyád!), Eduardoéhoz, vagy Haalandéhoz hasonló esetek (Roy Keane megvan, ugye?). Ehhez még hozzávesszük a Barton-Thatcher-Bowyer-Savage-Bellamy vonalat, és gyönyörű képet kapunk az angol bajnokságról...
Taylort legalább 10 meccsre elmeszelném, és örülhet, ha nem perlik be súlyos testi sértésért...

mook 2008.02.25. 20:26:50

Eduardo az utobbi idoben rendszeresen jastszott es ontotta a golokat. Ilyen ertelemben Torreshez merheto, hasonloan jol illeszkedtek be az uj kozegbe. CSak Torres a sok impotens Pool csatar kozul jobban ki tudott emelkedni.
Mielobbi teljes felepulest!

Ma volt egy interju a BBC-n egy focistaval, aki hasonlo serules utan (meg a kilencvenes evekben) nem tudott visszaterni, mert elfertozodott a sebe es nem gyogyult ugy be, ahogy kellett volna.
9 honap kieses Dudunak? Adja az eg!

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 20:27:10

ferenck

Nem azért mondom, de ha jól sejtem, az olasz bajnokság rajongója vagy, azé a bajnokságé, amit magam az alattomos belemenések és azok megítélése miatt nem néztem két-három évig egyáltalán. Teljesen függetlenül attól, hogy mi a következménye egy becsúszásnak, az alattomosságnak sokkal kevesebb köze van a sporthoz, mint annak, ami itt történt. Nem a Martin Taylorok ártanak sokat a focinak, hanem a Marco Materazzik. Elhiszem persze, hogy képes lennél megvédeni még Matrixot is!:))) Aki Angliába megy, az tudja, hogy mi a helyzet, és őszintén szólva, meg is fizetik a kockázatvállalásukat. 40-60 ezer fonttal hetente futja a biztosításra is.

"pedig egyszer mar tenyleg komoly kulonbseget tehetnenek a "ferfias" kuzdelem es a durvasag kozott. a kemenyseget jobban elnezo brit jatekvezetoi szemlelet"

Nem a játékvezetői szemlélettel van a baj, a játékvezetés minőségével, de azzal tényleg. Nem tudom, hog yilyen tempójú játékot el tud-e vini egy bíró...

Ja, és miután minden nyugati országban kifelejtették már a törvénykönyvekből a szemet szemért fogat fogért elvet, elég nehezen hiszem, hogy hollandiában egy nem szándékos szabálytalanságért addig tiltanának el, amíg a szenvedő fél vissza nem tér. Kérem a dokumentet.

nasteey 2008.02.25. 20:29:41

Korrekt a cikk, grat! Sajnos tényleg peches volt Eduardo... A PL-ben minden fordulóban van nem egy ilyen becsúszás, de hálistennek csak néha történnek ilyen borzalmak.
Engem igazából az foglalkoztat, hogy az angoloknál relatíve sok ilyen mészáros van, még máshol csak egy-két hírmondó (Matrix, JNavarro). Vagy rosszul látom?

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2008.02.25. 20:35:41

habitang

utanakeresek,tenyleg 1-2 eve vt egy ien eset. egyebkent olasz bajnoksaggal tevedsz,mert a spanyol (es a barca) a kedvencem.

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 20:37:15

jujj, tényleg tévedtem, bocs.:)

Légyszi keresd elő, kíváncsi vagyok, hogy is történt az eset

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2008.02.25. 20:38:00

egyebkent a szandekos sulyos testi sertesert torteno buntetojogi felelossegre vonas egyelore meg tavol all a szemet szemert,fogat fogert elvtol.

polo0723 2008.02.25. 20:41:31

Habitang
azt írod a kommentben: "nem szándékos szabálytalanságért".
Maga a szabálytalanság szándékos volt, csak nem akart lábat törni, sérülést okozni...
Ez már csak azért is biztos, mert azonnal kiállították, gondolom szándékos szabálytalanság miatt...
És el is tiltották már, gondolom szándékos szabálytalanság miatt...

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 20:41:46

balinhosa

"először is a 5-6 méternél messzebbről történő becsúszásokat kellene betiltani Angliában. Múltkor néztem az Arsenal-Chelsea meccset, Terry legalább 3-szor csúszott be kb a kezdőkörtől a tizenhatosig, az egy dolog, hogy elrúgta a labdát, más kérdés, hogy könnyen törés is lehetne ezekből a csúszásokból."

Hogyan tiltod be? Mit írsz a szabálykönyvbe? Hogyan érvényesíted?

Interista · http://calcio.blog.hu/ 2008.02.25. 20:43:04

Ez a cikk kicsit átértékelte a véleményemet az estről, de mondjuk mostanáig nem is nagyon járattam rajta az agyamat, de a cikk nagyon korrekt. Ma délelőtt még élve eltemettem volna Taylor-t, de őszintén szólva az itt leírtak alapján tényleg kicsit átértékeltem a dolgot magamban (ez mondjuk nem azt jelenti, hogy ne járna ki Taylor-nak egy 3-4 meccses eltiltás; amúgy sem hiszem, hogy most olyan lelkiállapotban lenne, hogy ne minden meccsen és edzésen attól rettegne, hogy ismét történik valami)...

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 20:46:17

polo0723

Elég kevesen vannak, akik azt gondolják, hogy ez a szabálytalanság szándékos volt.. Én sem gondolom azt.

Én már azon is csodálkoztam, hogy Edu nem kel azonnal. Annyira labdára indult, hogy csak na. Ahogy McLeish monda: Eduardo túl gyors volt hozzá. Az a kiállítás pedig nem volt olyan igen gyors...

mujure 2008.02.25. 20:49:55

habitang, ez egy nagyon jó kis cikk, teljesen egyetértek veled. taylornak adni kell néhány meccs eltiltást, de az igazi büntetés számára az, hogy gondolom visszanézte már... ellenben pont olaszországban szerintem nem elterjedt annyira az allattomos futball, mint akár angliában. valóban, materrazzi jó példa az ellenkezőjére, de a seriaA-ban szerintem pont hogy a legjobb védők vannak, gondolj az ilyen elegáns védőkre, mint nesta, maldini, akár cannavaro, de tényleg sorolni lehetne. Angliában viszont sajnos olyan focisták vannak, akik tényleg sokszor mennek túl a határon (savage, bowyer, stb), de taylort pont nem gondolom ezek közé, mivel eddig még a nevét sem hallottam, és a statisztika is beszédes, amit írtál:) a lényeg, hogy alattomos játékosok mindig vannak és lesznek, és az ehhez hasonló tragikus dolgok is mindig lesznek, ls amikor a kettő nem fedi egymást, az az igazi tragédia, mivel nem utálhatod szívből az elkövetőt:) ilyen a foci, vagyis ilyen a sport

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 20:54:38

mujure

Tényleg én is azt gondolom, hogy Maldinivel ilyen soha nem fordulhat elő..:)

tb 2008.02.25. 20:54:59

szép, hogy Eduardo ezt nyilatkozta, de lehet, hogy nem látta még a képeket a sérüléséről...
biztos vagyok benne, hogy nem akart ilyen súlyos sérülést okozni Taylor, dehogy a szabálytalanság szándékos és alattomos volt afelöl nincs kétségem
nyújtott lábbal, visszafeszített lábfejjel, 20 centivel a föld fölött ne nevezzük már rossz ütemű becsúszásnak. Szándékos szabálytalanság volt a durvább fajtából, valószínűleg figyelmeztető jelleggel
ha az autopályán ráhúzom a kormányt a porschésra, hogy ne előzgessen és felcsavarodik a szalagkorlátra, akkor már hiába magyarázkodok hogy én csak megijeszteni akartam...
az a tény, hogy nem akart súlyos sérülést okozni, az nem mentő körülmény, hanem az lenne súlyosbító, ha kiderülne az ellenkezője, nem ugyanaz

crouchy 2008.02.25. 21:02:59

habi ezt elcseszted. a végén már a talyort sajnáltam:):) nem am nagyon jó a cikk. higgadt, jól össze van foglalva,és habitang módra szép hosszú.:) na gyógyuljál meg Edu! jah még annyit hogy ha benitez lenne az Arsenal edzője ő vissza nem vonná a nyilatkozatát. ezért rühellem többek között. óvodás szakállal

regnak 2008.02.25. 21:07:02

A sportpályákon történt sérülések esetére az a kidolgozott jogelv, hogy nem szándékosan okozza az elkövető, mert ha azt tenné büntetőjogi következményekkelkellene számolnia. A szabálytalanság ettől még szándékosan okozott.

Eboué 2008.02.25. 21:07:59

Sose gondoltam volna, hogy fogok fociról ilyen intelligens cikket olvasni, riszpekt

polo0723 2008.02.25. 21:08:32

Becsúszott és úgy volt vele valamit eltalál...
Felelőtlenül csúszott be, de tényleg nem kell a fejét venni miatta.
Viszont a kiállítás jogosságát kár vitatni, gondolom nem is vitatod.
És hiába kapott 3 meccset, egyhamar úgysem lesz ugyanaz az ember aki volt, nemhogy ugyanaz a játékos...
Két karrier is tönkrement szerintem!

crouchy 2008.02.25. 21:08:35

tb szted megnézi a saját képeit, és akkor majd vissza fogja vonni a nyilatkozatát és lekurvaanyázza a taylort? nem hiszem..

crouchy 2008.02.25. 21:14:06

jajj most hallom h csak két csontja tört el meg bokaficamja van. katonadolog:)

Hispan07 2008.02.25. 21:18:45

sztem ez teljesen korrekt megfogalmazás, abszolút egyetértek.

sajnálom a srácot, jobbulást neki, de ez benne van a játékban, nem szándékos mészárlás volt, csak randa pech

halareaal 2008.02.25. 21:19:53

teljesen egyetértek a cikkel, még direkt óvatosan is van megfogalmazva, hogy ne döngölje földbe a más álláspontot képviselőket, bár ez mivel cikk és nem hsz, el is várható.
"az a tény, hogy nem akart súlyos sérülést okozni, az nem mentő körülmény, hanem az lenne súlyosbító, ha kiderülne az ellenkezője, nem ugyanaz" lehet, hogy igazad van, de Taylor meg is kapta a büntetését, érdemben nem érdemelt ennél többet.
Eduardo meg nagy sportember, ez a nyilatkozat bizonyítja, még csak az első reakciója sem volt olyan, mint Wengeré, asszem ez bizonyítja, hogy komolyan is gondolja, amit mondott.
az angol bajnokság meg gyorsabb és keményebb, mint a többi, de ettől még nem alattomosabb vagy sportszerűtlenebb sztem. ráadásul az angol bajnokság játékosai ismertebbek, ezért is tudunk több ilyenről. a blben és az uefa kupában sztem szintén nem lehet tapasztalni, hogy az angolok kirívóan sokat szabálytalankodnának.

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 21:21:47

tb

"szép, hogy Eduardo ezt nyilatkozta, de lehet, hogy nem látta még a képeket a sérüléséről..."

Nem látta, és nem is akarja látni, ahogy a felvételt sem. Ezt is mondta.:) Elég neki, hogy élőben látta,a lábát, arra ugyanis még emlékszik. Hirtelen meg nem mondom, talán az Independent vagy a BBC oldalán olvastam ezt ma.

"biztos vagyok benne, hogy nem akart ilyen súlyos sérülést okozni Taylor, dehogy a szabálytalanság szándékos és alattomos volt afelöl nincs kétségem
nyújtott lábbal, visszafeszített lábfejjel, 20 centivel a föld fölött ne nevezzük már rossz ütemű becsúszásnak. Szándékos szabálytalanság volt a durvább fajtából, valószínűleg figyelmeztető jelleggel"

Változatlanul nem látom semmi jelét a szándékosságnak. Edu lába még messze nem volt ott, ahova lépett, viszont a labda igen... 90 kilót elég nehéz visszafogni. (Egy dologban viszont igazad van, a föld felett lévő láb gyanús lehet, de ez nekem nem elég egyelőre. Alszom rá egyet és megnézem százhúszadszor is, de most többször nem.:) )
Ma már, hogy mindenki tudja, mi történt, lehetetlen ugyanazzal a szemmel nézni, de elsőre a tévében ez egy labdára menő szerelésnek tűnt. Egyébként pedig tényleg csak Taylor tudná megmondani...

"az a tény, hogy nem akart súlyos sérülést okozni, az nem mentő körülmény, hanem az lenne súlyosbító, ha kiderülne az ellenkezője, nem ugyanaz"

Az nagyon nem ugyanaz, ez igaz, de én erősen kétlem, hogy szabálytalankodni akart. Sőt, egyelőre meg vagyok győződve róla, hogy nem. Ezért írtam, hogy a legeslegrosszabb esetben tűnt fegyelmezési kísérletnek.

tb 2008.02.25. 21:24:49

crouchy, nem tudom, de asszem nem is ez volt a lényege annak amit írtam
a sérüléstől függetlenül ilyen belépőket sokkal súlyosabban kellene büntetni, mint egy mezlevételt, vagy labdaelrúgást, esetleg egy műesést...
erről jut eszembe, sokan egy műesést végrehajtó játékost sátántól eredő gonoszsággal ruháznak fel, a legutolsó szemétnek mondják el, ugyanakkor egy ilyen sérülést okozó játékost meg elkezdenek sajnálni, hogy mi lesz az ő pici lelkével
elképzelhető e vajon, hogy egy elsőosztályú játékosnál a nyújtott láb vagy nem nyújtott lábú becsúszás között csupán a véletlen dönt?

tb 2008.02.25. 21:30:56

azt persze túlzásnak tartom, hogy örökös eltiltás, de ha igaz a 3 meccs, az szerintem meg nevetséges, mint ahogy az is, hogy "addig amíg Eduardo fel nem épül"
valaki írta a 10 meccset, nagyjából annyit reálisnak tartanék

halareaal 2008.02.25. 21:30:58

azért kéne súlyosabban, mert a mezlevételt, sőt még a labdaelrúgást se kéne egyáltalán büntetni. ezeket max úgy (a műesést is beleértve), hogy mondjuk van előtte 1 v 2 figyelmeztetés.
"ugyanakkor egy ilyen sérülést okozó játékost meg elkezdenek sajnálni, hogy mi lesz az ő pici lelkével"
sztem nem értetted meg acikk lényegét.

tb 2008.02.25. 21:38:01

igazából nem a cikkre írtam ezt, hanem pl az ilyen véleményekre: "És hiába kapott 3 meccset, egyhamar úgysem lesz ugyanaz az ember aki volt, nemhogy ugyanaz a játékos...
Két karrier is tönkrement szerintem!"
vagy "taylornak adni kell néhány meccs eltiltást, de az igazi büntetés számára az, hogy gondolom visszanézte már" vagy mondjuk "ez mondjuk nem azt jelenti, hogy ne járna ki Taylor-nak egy 3-4 meccses eltiltás; amúgy sem hiszem, hogy most olyan lelkiállapotban lenne, hogy ne minden meccsen és edzésen attól rettegne, hogy ismét történik valami"

bocs azoktól, akiktől idéztem, tényleg senkivel semmi bajom nincs itt, de ezekkel a véleményekkel nagyon nem értek egyet

Romanes eunt domus 2008.02.25. 21:41:42

habitang!

Bevezettetnék egy ilyen szabályt, hogy amelyik becsúszás láthatóan "vagy a labda vagy a baba" (tényleg, ilyenkor miért babát mondanak? :) ) alapon történik, szabálytalanság. Nincs olyan, hogy "de hát elértem a labdát spori!". Ha még a labdát se találja el, sárga. Ha olyan sérülést okoz, hogy az illetőt le kell cserélni, piros. Lenne sírás-rívás eleinte, hogy milyen anyámasszony katonáit nevelnek a játékosokból, de egyhamar megszűnnének az ilyen becsúszások.

Romanes eunt domus 2008.02.25. 21:43:51

És szerintem simán beleférne egy ilyesmi szabály, ha már a mezlevételt, a labdaelrúgást, és a tapsot sárgával büntetik.

mook 2008.02.25. 21:50:33

Srácok, a 3 meccses eltiltás automatikusan jár a piroslapért, hacsak valamelyik fél nem fellebbez felülvizsgálatért, akkor a fegyelmi bizottság vagy mi a túró megtárgyalja és enyhít/helybenhagy/súlyosbít.
Gondolom, egyik fél sem fordult a bizottsághoz, ezért automatikusan az alapelv lépett érvénybe.

habitang, nekem két apró bajom azért van a cikkel. Az egyik ez a részlet:
"Martin Taylor reakcióját látva, és értesülve arról, hogy a hátvéd még a meccs napján megpróbálta meglátogatni az akkor még mindig a műtőben levő Eduardót, maga Arséne Wenger is visszakozott, túlzásnak minősítette korábbi nyilatkozatát."
Nem elképzelhető-e az a forgatókönyv, hogy Taylor pont azért látogatta meg a kórházban Edut, mert a meccs után közvetlenül ennyire sarkosan fogalmazott Wenger, és minden eszközzel vezekelni akart, gondolván, hogy talán az edzője őt védelmező nyilatkozata nem elég. Számomra ez is van olyan életszerű, mint ahogy azt te levezetted.

A másik bajom pedig az, hogy jöhetett volna korábban is a cikk.

rizla 2008.02.25. 21:59:07

"amelyben azt találta mondani, hogy Taylort nem szabadna soha többé futballpályára engedni. Azután, ami történt, győzelem esetén is teljesen érthetően esett volna túlzásba."

wenger már javította magát, hahó.. elnézést kért. persze az messze nem akkora hír, minthogy "TAYLORT EGÉSZ ÉLETÉRE TILTSÁK EL". nem csoda, hogy a második nyilatkozat jóval kevesebb figyelmet kapott.

tb 2008.02.25. 22:01:30

azért az túlzás, hogy ha le kell cserélni akkor piros, már csak azért is, mert adott esetben mondjuk a Derby balbekkjét gondolkodás nélkül lecserélnék sérülés címén (ha például Lampard szabálytalankodik ellene) cserébe Lampard piros lapjáért
a sérülés mindig benne van a játékban, de egyrészt, ha a szabályok betartásával történik a becsúszás, ha rossz ütemű is, ilyen súlyos sérülés szinte soha, olyan szándékos szabáltalanságoknál, mint utánarúgás, lerántás, mezrángatás, nincs súlyos sérülés. komoly sérülések általában nem szablytalanság következményeként szoktak történni, általában, leragadt láb, izomszakadás stb
de a nyújtott láb az más, ha az talál, akkor ilyenek vannak...

rizla 2008.02.25. 22:03:36

bocsánat, megemlítitek, átsiklott felette a szemem, hamut szórtam a fejemre.

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 22:03:47

rizla, olvass tovább!

Ennyi türelmed nincs, ha arról van szó, hogy végre beleköthetsz valamibe? Basszus... Legalább a végét várd ki.

rizla 2008.02.25. 22:04:45

taylort egyébként nem kell mentegetni. nyilván nem akarta eltörni a lábát, de ez nem simán egy rosszütemű szerelés volt, hanem egy felelőtlen, ostoba szerelés. és oké, hogy több ilyen is előfordul, és csak ritkább esetben van ilyen vége, de így nem lehet becsúszni, ez lábtörés nélkül is piros.
túlzás persze, hogy el kell tiltani egész életére, de nem egyszerűen béna volt, hanem balesetveszélyesen béna. a cikkben elkezdődő fejtegetések kicsit feleslegesek. ha valaki berúg, és autóbalesetet okoz, amiben valaki meghal, az igaz, hogy nem szándékos emberölés, nem is jár annyi érte, de ittas vezetés, és gondatlanságból elkövetett emberölésért igenis felelősségre kell vonni. taylor egy ilyen ittas vezető.
persze csak a sérülés miatt nem kell többmeccses eltitást kapnia, mint más szokott egy ilyen belépőért, bár akár lehetne példát statuálni.

rizla 2008.02.25. 22:05:17

habitang: olvasd már el a kommentemet. ennyi türelmed nincs, ha végre belémköthetsz?

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.02.25. 22:09:10

nem érdekel senkit, de a nyavajgás az nyavalygás.

nem gondoltam volna, hogy olyat fogok itt olvasni, hogy ez nem volt szándékos. ez tipikusan az a szándékos szabálytalanság volt, amikor úgy csúszik be valaki, hogy majdnem biztos, beleszáll az ellenfélbe. de érhet labdát is és akkor mehet. max sárga, de legalább a kisgyerek nem ugrál többet. meg nálunk mehet a kemény játék, hö. nesze neked angolos keménység.

ha lehet ilyet mondani, még "haszna" is lehet ennek a borzalomnak, mert a tahó angol védők, akik hobbiból fegyelmezik a fickándozó támadókat, talán kicsit visszavesznek. de érvényes ez a Messit aprító spanyol, a Ribéryt rugdosó német és a Robinhot osztó spanyol védőre is. vagyis: ésszel, gyerekek.

"90 kilót elég nehéz visszafogni."

hát némár, mégis ki figyeljen rá? ez ne legyen már érv. és akkor Koller a 100 kilójával ölhet is?

Taylort valóban nem kell a pokol üstjébe dobni, mert azt csinálja, amit mások is.

és ameddig az angoloknak fontosabb arra izgulniuk, hogy náluk mennyire mehet a kemény játék, addig igazából egy kettétört játékost se tudok sajnálni. persze, sajnálom, de egyék meg, amit főztek.

crouchy 2008.02.25. 22:10:41

"a Derby balbekkjét gondolkodás nélkül lecserélnék sérülés címén (ha például Lampard szabálytalankodik ellene) cserébe Lampard piros lapjáért" pont. ezért nem lehet ilyeneket bevezetni. megint jönne egy dolog amin óriásikat lehetne balhézni.

szétbaszta a izét az óriásrobot 2008.02.25. 22:11:28

Mint a legtöbb sarkítás, ez is értelmetlen demagógia, cigipapír pajtás! Gondolj már bele, hogy milyen következménye lenne, ha minden olyan becsúszásért piros és eltiltás járna, ami adott esetben sérülést okozhat!

Ha a balesetveszélyes bénaságért eltiltás járna, két hét után nem tudnának fordulót rendezni az nb1-ben.

rizla 2008.02.25. 22:11:52

ja, nem kell a pokol üstjébe küldeni, de azért az kurvára nagy sarkítás, hogy "benne van a játékban". ha figyelnek egymásra a játékosok, akkor nagyon ritkán van egy ilyen szintű sérülés benne. oké, hogy ronaldonak már attól szétment a térde, hogy odaállt az ellenfél kapujához, de kivétel erősíti a szabályt.

rizla 2008.02.25. 22:12:54

szétbaszta: nem arról van szó, hogy "adott esetben sérülést okozhat", miféle faszság ez már? ha valaki így csúszik be, sípcsont magasságban, ott egészen picit több esély van sérülésre, mintha normálisan csinálná, nem? nehogymár ne tegyünk különbséget.
egyszerűen felelőtlen volt, és ostoba.

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.02.25. 22:20:37

rizla,
nem fognak egymásra vigyázni, azt mi csináljuk a haverokkal a hétfői jorkynál.

azért van az a fekete ruhás fütyörésző, hogy fegyelmezze őket, megelőzze ezeket azzal, hogy bünteti a veszélyes belemenéseket. tudom, h 3perc alatt nem lehet megfogni a meccset, mielőtt vki írná, de ezt az elmúlt 30évben baszták el.

crouchy 2008.02.25. 22:20:37

én pl az ilyen baleseteknél a "vétkest" nem csak a fociban nem büntetném szigorúan, hanem máshol se. pl mikor a folyóba zuhant annak a szerencsétlen családnak az autója két gyerekkel, és erre még meg is büntették őket. jó nyilván túldramatizálom, dehát emberek vagyunk istenem, hibázunk, és én vagyok olyan jóhiszemű hogy azt gondolom h az ilyen eseteket meg lehet oldani ésszel, nem szabálykönyvből idézve. szal először 5-6 meccsre tiltanám csal el, aztán ha mégegyszer csinál ilyet akkor örökre, és pénzbírság, és utcafseprés és minden nyalánkság. de soha senki a büdös életben nem fog találni erre normális megoldást. mindenki mást érez igazságosnak. ha elolvassátok belém is belém fogtok kötni páran. (amúgy én Crouchot több meccsre tiltottam volna el mint Taylort, mert neki láccot a fején hogy megőrült. bár lehet h utóbbi jobban tud uralkodni az érzelmein)

d3vnull 2008.02.25. 22:20:54

"tényleg, ilyenkor miért babát mondanak"
Ez "a fürdővízzel együtt a babát is kiöntöttük" szólásból van tudtommal.

Igazából arra leszek kíváncsi mit mond a sok egészéletéretilcccsákbe amikor az arsenal elbukja a bajnoki címet (mint lehetőséget mondom csak persze)... tuti kétszer is megnézem mi van a zsebemben, nehogy tökönszúrjon a kinyíló bicska. Bocs, de ha már arsenal emlékszünk amikor Diaby úgy rúgta fejbe Terry-t, hogy 7 percig eszméletlen volt. Ennek ugyanúgy lehetett volna ennél még sokkal súlyosabb következménye is, mégsem akarta senki eltiltani Diabyt egész életére, töttörö... Most sem gondolok mást, minthogy véletlen baleset volt, és akármennyire elszorult a szívem a kettőt rángó és "kimúlni látszó" Terry láttán akkor sem gondoltam mást. A lábtörésénél sem (szintén arsenal ellen). Ezért azt mondom ne akarjatok most ennyire példát statuálni, maradjunk annyiban, hogy reméljük most láttunk ilyet utoljára és nem biztos, hogy minden angol futballista köcsög tapló.

Mujure : Cannavaro a serieA-ban játszik? Van egy Cannavaro ott, de az nem Fabio :) Szóval arról a Cannavaro-ról beszélünk aki csapatában a legtöbb sárgalapot tudhatta tavaly magáénak (talán Sergio Ramossal holtversenyben, de szerintem Kannaváró - a legnagyobb punk név - nyert)?

d3vnull 2008.02.25. 22:23:54

crouchy : tényleg, hamár crouchot mondtad akkor az a jó példája a szándékos féregségnek amolyan roy keane-s módra. Ugye az ellenünk történtről beszélünk?
www.youtube.com/watch?v=QlOwwdcVeDg

Persze erről síri kuss van azóta is, mert nem tört láb. Vajon az egészéletéretilccccsákbe-k ahhoz mit szóltak volna?

crouchy 2008.02.25. 22:27:01

igen arról beszélünk. én akkor megijedtem attól az embertől. ilyeneket én csinálok az OK, dehát nem is játszom milliókért a PLben. hál isten h nem csinált semmi nagyobb bajt, hál isten h ilyen hosszúak a lábai és nem tudja őket koordinálni rendesen:)

crouchy 2008.02.25. 22:28:39

jah és még annyit h nem szép dolog iylet mondani, de a Mikel talán az az ember aki egy ilyet a legjobban megérdemel..

mujure 2008.02.25. 22:30:48

d3vnull! ha már szőrszálat hasogatunk, akkor természetesen igazad van. ebben az esetben paolora gondoltam, aki szerintem szintén kiváló védő. továbbá szerintem attól, hogy valakinek sok sárgája van, nem lesz mindjárt alattomos játékos. és itt nem arról van szó, hogy cannavaro mennyire alattomos-e vagy sem. csak egy példaként említettem meg a többi között, ezt az általad említett adatot például nem tudtam. érdekes amúgy, hogy sergio ramos is egy nagyon jó védő sztem, és pont ők kapták a legtöbb sárgát :) természetesen a pl-ben is(amit én jobban szeretek a serie A-nál) vannak jó védők, sőt...

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 22:31:51

rizla

Mi fog történni, ha egy ilyen belépő után példát statuálnak? Semmi.

Az autós analógia nem teljesen stimmel azzal az itallal, mert az inkább olyan, mintha valaki kihegyezett stpolikkal lépne pályára, és már pályáralépésekor tudatában van annak, hogy veszélyt jelent másokra.

De van igazságod. A figyelmetlen vezetőt is meg kell büntetni, és én a büntetés ellen nem is tiltakoztam. Csak a "hónapokig", "Edu felépülésig", "élete végéig" kitételeket enyhe túlzásnak éreztem és érzem.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2008.02.25. 22:33:03

Szép írás. Nem tartozik teljesen a cikkben taglaltakhoz, csak eszembe jutott, hogy valahol várható volt egy ilyen súlyos sérülés, csak azt nem lehetett kalkulálni, hogy ki kapja meg az ominózus csomagot és száll ki vele hónapokra, Eduardo, Fabregas, Nani, Ronaldo, Malouda vagy esetleg valaki más.

d3vnull 2008.02.25. 22:33:18

Egyébként azt nem is akartam mondani, hogy Cannavaro alattomos lenne. Szerintem sem az.

crouchy : mint Chelsea-s is simán elismerem, hogy Mikel sokak bögyében lehet és joggal. Baromi hebrencs még és sokszor meggondolatlan.

d3vnull 2008.02.25. 22:35:09

OJ
"Eduardo, Fabregas, Nani, Ronaldo, Malouda vagy "
Ha már választani kell nem kérdés ki legyen a szerencsés... :) De most tudatosult bennem, hogy én sem vagyok olyan szar arc, mert ilyet még céronáldónak sem kívánnék. Sőt, azt vallom, hogy sérülést senkinek, talán csak Joey Bartonnak, mielőtt megöl valakit.

tb 2008.02.25. 22:35:17

d3vnull, a Terry-Diaby balesetnél a szándékosság kizárva, mármint úgyértem, hogy nemhogy sérülést nem akart okozni, hanem szabálytalankodni sem akart, fatális véletlen, még magaslábnak sem mondanám. a Taylor-Eduardo esetnél nem erről van szó

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.25. 22:37:13

Egyébként én úgy tudom, hogy a sportpályákon történő balesetekre nem vonatkoznak a "civil" szabályok. A sportoló, ha pályára lép vállalja a sérülés kockázatát. Ellenkező esetben egy tragikus kimenetelű profi boxmeccs győztesét akár ki is végezhetnék!

d3vnull 2008.02.25. 22:37:55

tb : nézőpont kérdése. Ha te azt akarod hinni, hogy direkt volt akkor neked az direkt is volt, ha a tökömre lámpást akasztok is. Amit én ezzel el akartam mondani, az az, hogy nekem pl. még akkor sem jutott eszembe egy pillanatra sem, hogy szándékos volt amikor még a lassítást, közeli képet nem láttam, csak azt, hogy kb. mi történt és végig kellett néznem Terry agóniáját. Pedig Terry esetében deklaráltan elfogult is vagyok.

halareaal 2008.02.25. 22:38:04

balinhosa:
csak azt tudom mondani, akkor ugyanúgy tiltsák el a könyöklőket, fejelőket, ütőket, illetve minden nem labdára irányuló mozgást. egyébként amire te gondolsz, az a szabály már életben van: szabálytalan nyújtott lábbal csúszni, még akkoris ha labdára megy, mert veszélyes játék. ugyanolyan szabály ez mint pl a talpalás tiltása. Taylor a szabályok értelmében azonnal pirosat is kapott. ha bevezetnék a ezt a becsúszás-tiltást, akkor előbb utóbb vki nekilök vkit a kapufának betörik a feje, vagy mittomén, minden szabálytalanságra be lehetne vezetni vmit.
egyébként meg, ezeket a méteres becsúszásokat egyik kedvenc játékosomtól, Roby Carlostól láttam a legtöbbet, nem 1x góltól mentette meg a csapatát, arra nem emlékszem h sérülést okozott-e. jah és amúgy nemcsak én, de ahogy néztem az egész Bernabeu kifejezetten látványos játékelemnek tartotta ezeket a megmozdulásokat, sőt, az ellenfelek se reklamáltak miatta.

crouchy 2008.02.25. 22:39:46

popp ez gondolom nekem szólt, én is tudom h nem vonatkoznak rá, hát akkor csinálni kell a foci szabálykönyvébe ilyet. jah és ha valakinek belebikázok a fejébe és meghal akkor eltiltanak 20 meccsre azt annyi?...

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2008.02.25. 22:42:07

d3vnull: Bartonnak se kívánnék a magam részéről, egyrészt a degenerált mivoltával nem tud mit kezdeni, ez elég büntetés neki, másrészt előbb-utóbb úgyis cellában végzi.

crouchy 2008.02.25. 22:42:12

de ha nem nekem szólt akkor is ezt gondolom:)

halareaal 2008.02.25. 22:42:33

és az meg, hogy vannak hülye és értelmetlen szabályok, mint pl a mezlevétel, labdaelrúgás, taps, stb., nem jeletni azt h újabbakat kéne bevezetni, ellenkezőleg ezek bőven elegek.

crouchy 2008.02.25. 22:43:35

tényleg most komolyan tudja valaki hogy mi van akkor ha páros lábbal beleszállok vkinek a fejébe és meghal? semmi?

halareaal 2008.02.25. 22:46:25

crouchy: gondolom vannak olyan körülmények, ahol vizsgálatot indítanak és esetleg elítélik a tettest. a te példát pl ilyen szélsőég volt nagyjából. de pl a forma1 ben sztem ha vki autóbalesetet okoz, mert agresszív a vezetési stílusa, és 300nál ebbe belehal vki, nem csukják le. de lehet tévedek.

crouchy 2008.02.25. 22:47:53

jó azér gondolom hogy nem sok ember megy el ezért sportolónak. .

d3vnull 2008.02.25. 22:48:12

habi : "crouchy....."
Ebben minden benne volt, röhögtem egy jót :)

crouchy 2008.02.25. 22:49:10

na jó kezd túl beindulni a fantáziám szal jószakát mindenkinek

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.25. 22:49:36

halareal, crouchy

a fejberúgós példa szándékos cselekményről szól, és gondolom a Btk a sportpályákon is érvényes

mocsing · http://nst.blog.hu 2008.02.25. 22:56:02

a Btk és a sportpálya kapcsolata nem ilyen egyszerű, vki említette korábban Medgyesi László, volt újpeti jobb-bekk esetét - na ő pl beperelte polgári bíróságon azt a Bajzátnak nevezett vadbarmot és a bíróság nem ítélt meg neki semmit. pedig kb uez volt a szitu.

persze, ha kitöröm a nyakad, mint jackbauer, az más, de ha egy sporthoz köthető mozdulatból ered a sérülés, akkor ne vegyél rá mérget, hogy a bíróság igazat ad a sértettnek.

és mielőtt megkapnám, Tayloré sporthoz köthető mozdulat volt. sajnos.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2008.02.25. 23:04:33

Kollégák, imént találtam egy hasonlóan gyomorforgató sérülést. Nem katasztrófaturizmus, csak jelzem, hogy a képsoron terrorizáló Bouaouzan nevű hentest csapata hónapokra felfüggesztette az eset után, ezért a tettéért bíróságon is felelősségre vonták.
A szerencsétlenül járt Kokmeijernek ezzel a belépővel véget ért a profifoci.

www.youtube.com/watch?v=YOGMcg-yWOE

Bouaouzan ma a Wigan igazolt játékosa...

Woland 2008.02.25. 23:05:43

a cikk szerintem úgy jó ahogy van. nem igazán értem hol lehet támadni, mivel az érintettek véleményét tükrözi. Eduardo, Wenger és Taylor nyilatkozatai/cselekedetei mind mind figyelembe lettek véve.

Lehet spekulálni hogy Taylor azért ment látogatóba a kórházba mert ennyire cinikus és számitó, sőt, vitt magával egy CD-lejátszót egy Jimmy-válogatással amit aztán repeat-re állitott a szoba ellenkező sarkában, de nem érdemes, mert úgysem tudunk semmit azon kivül amit olvasunk az interneten.

Habitangnál a pont a kompenzáció emlitéséért is. Heti 50000 font (húszmillió forint) - ennyit kapnak a top PL-játékosok átlagban (500000 Ft-os órabér). Többek között azért mert lehet hogy lerúgják a fejüket (Diaby-Terry, Hunt-Cech - a második nekem ezek közül rosszindulatúnak tűnt, az első nyilván csak véletlen volt, de ha öt centivel lejebb kapja el a rúgás Terryt akkor a nyakcsigolyája állitja meg az ádámcsutkáját) vagy kettétörik a lábukat. Kevés munkahelyen ennyire jó a helyzet! De ezt már leirtam egy kommentben a háromdolgos posztnál tegnap. : )

És Roy Keane-t nem szabad egy lapon emlegetni gerincesekkel.

Élet, Üdv, Egészség!

rizla 2008.02.25. 23:10:14

habitang:

"Csak a "hónapokig", "Edu felépülésig", "élete végéig" kitételeket enyhe túlzásnak éreztem és érzem."

ezt osztom. de a ló másik oldalára sem kell átesni. több volt ez, mint szerencsétlen baleset, ami benne van a játékban egy ütemtelen becsúszás után. súlyos felelőtlenség volt, ez a lényeg.

sAp 2008.02.25. 23:11:14

hali!
Ezek azok a cikkek amik miatt szívesen olvasom az nst-t, és most végre regeltem is...
bár tudom,már lerágott csont,azért akármennyire is elcsépelt frázis ez az "angol bajnokságban engedik a kemény játékot",ezen esetek nagy része a test-test elleni küzedelemre vonatkozik (amit bizony a cronaldo típusú játékosok igen nehezményeznek), nem feltétlenül a méteres becsúszásokra (bár tény,Angliában ezek sem ritkák). viszont akik itt legszívesebben taylor vérét vennék, kikiáltják cronaldot mindenféle patkánynak amikor átugorja a kb 5 méterről,teljes svunggal csúszó Jaaskalainent, majd 11est kap, mikor hozzá sem értek... (persze ez másik eset,másik téma,meg túlzás is,de akkor is...)
nem tartom szerencsésnek és fairnek taylor nestához és maldinihez való hasonlítását, azért lássuk be, taylor egy max középkategóriás hátvéd, és sztem az olasz bajnoskágban is találnánk néhány tapló parasztot a kisebb nevek között.
amúgy meg nekem úgy rémlik h cannavaro uccsó juves idényében egy hasonló becsúszással eltörte mudingayi lábát,és még csak sárgát sem kapott,szóval azért mindenkinek lehet rossz napja, nem kell mindjárt az angol futballra és a tahó hátvédekre rávetíteni egy ilyen szerencsétlen esetet.
sry h hosszú lett (meg helyenként nem túl értelmes,de már késő van)

rizla 2008.02.25. 23:11:18

"tényleg most komolyan tudja valaki hogy mi van akkor ha páros lábbal beleszállok vkinek a fejébe és meghal? semmi?"

szándékos emberölés van, elvisznek a rendőrök. lehet, hogy a fifa nem büntet külön a gyilkosságért, de szerintem nem nagyon számítana rád az edződ, ha 20 évre mennél a börtönbe..

rizla 2008.02.25. 23:13:27

legalábbis én nehezen tudom elképzelni, hogy valaki "véletlenül" halálos balesetet okozzon focipályán egy szerencsétlen megmozdulással. persze van olyan, hogy a kapus fejére rácsúsznak véletlenül, gondolom, ha abba belehalna valaki, akkor a tettest nem feltétlenül csuknák le.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.25. 23:13:40

kicsit off: de eszembe jutott az ugandai kapitány, lászló sírjál csabi verbális ámokfutása egy pár évvel ezelőtti magyar kupa döntőn, mikor is m,agából kikelve buzdított az egész meccsen undorítóan játszó játékosait, hogy törjék le ellenfeleik lábát. Na az tényleg undorító volt.

schurrer 2008.02.25. 23:14:17

d3vnull-hoz kapcsolódva: emlékezzünk a reading: chelsea portásgyilkos meccsre is, ahol nem egy pályafutás, hanem egy élet volt komolyan veszélyben ( Cech), mégsem emlékszem különösebb visszhangra a semleges szurkolók részéről. Véletlen volt, oszt annyi...kb ez volt minden reakció. Itt nyilván a rendkívül ritka és durva látvány volt az, amitől "beindult" mindenki, Eduardo sérülésének látványa tényleg borzalmas volt, a horvátok a különböző fórumokon már vérbosszút is fogadtak, érthető az ő elkeseredésük, az EB-n nagyon fog hiányozni a csatársorukból.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2008.02.25. 23:15:05

OJ,thx,ez az a sztori.

habitang:

en.wikipedia.org/wiki/Niels_Kokmeijer

Bouaouzan was charged with a conditional punishment of six months in jail.

Woland 2008.02.25. 23:19:54

OJ,
aztakurva... ezzel fogok álmodni... (kellett nekem megnézni...)

wikipedia-n azt irják hogy egyedi eset volt a holland futball-történelemben. mármint hogy biróság (felfüggesztett) börtönbüntetést szabott ki rá.

hentesmunka volt. de ahogy olvasom csak egy évig fütyülték Hollandia-szerte emiatt. (ha belegondolok hogy Sol Campbell mit kap minden alkalommal ha ellenünk játszik - és már 7 éve!)

csáó

Woland 2008.02.25. 23:34:20

crouchy,

"tényleg most komolyan tudja valaki hogy mi van akkor ha páros lábbal beleszállok vkinek a fejébe és meghal? semmi?"

ehhez hasonló egyszer történt a profi fociban tudtommal. Schumacher a németek kapusa ezt csinálta a francia Battistonnal az 1982-es focivébé elődöntőjében. Az eredmény: csigolyatörés, kitört fogak, kóma (felépült). A biró szabadot sem adott, Schumacher jöhetett a kirúgással, a németek bejutottak a döntőbe.

d3vnull 2008.02.26. 00:06:30

Erről érdemes azért elolvasni Schumacher könyvét : "fütyülök rátok" címmel. Nem mondom, hogy neki van igaza, és tuti úgy történt ahogy leírta, de félelmetes amiket a német futballról és főként arról a válogatottról ír. És nem pozitív értelemben, senkit sem kímélve.

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 00:13:38

sAp
Üdv a fedélzeten!

ferenck
Ez OK, de ebben az esetben asszem semmi kétség sem fér a szándékossághoz, akármit is mond a játékos.

Heinrich · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 00:19:18

Steffan Effenberg - Ich hab's allen gezeigt, továbbá Beckenbauer önéletrajzi könyve is ajánlott olvasmány.

d3vnull 2008.02.26. 00:24:20

Beckenbauer-ét is olvastam, egyetértek, ajánlott.

kutyacica 2008.02.26. 00:36:12

"És Roy Keane-t nem szabad egy lapon emlegetni gerincesekkel."

héjho, hát azé má mégis má. igen tudom, akönyvébeisbevalottakinyírtaacityjátékostköcsögbunkó stb. stb. de azért így már mégse beszéljünk Keanóról. köszi! :)

van egy kérdésem amúgy: lehet-e tudni, hogy mikor lesznek az fa kupa és bl leendő fordulói, magyarul hogy melyik bajnoki meccsek tolódhatnak el, illetve hogy ezek hova tolódnak el? vagy előre ilyenekre nincs forgatókönyv és majd kiderül?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.02.26. 00:46:22

Sziasztok!

Korrekt, jo cikk.
Igen, szerencsetlen volt ez a "szereles"...ehhez ketseg nem fer...de, hogy labdara iranyult volna, azt azert nem tudom elhinni...ha utemet tevesztett a srac, akkor mondjuk hat utemet es 40 centit a foldtol...es odarakta a csulkost, biztos ami fix...

Amugy egyetertek azzal is, hogy voltak hasonlo belemenesek megtorlas nelkul Henrytol, Eboue-tol, PitorMitortol is pl, amikert ugyancsak tobb meccses eltiltast kellett volna adni es nem kaptak...

A 3 meccset azert keveslem (de orokos eltiltas meg minden ilyen sztem is hujeseg), mert Adebayor tavaly 4 meccses eltiltast kapott egy kepzeletbeli utesert...akkor a Fa legyen mar icipicit kovetkezetes...Szoval ezek utan a 3 meccs vicc...

Mindenesetre Taylornak koze nem volt a labdahoz, nagy kar...

Remeljuk a 9 honap az 9 honap lesz, aztan 2009 eleje kornyeken kifut Dudunk a gyepre...Igy legyen! Visszavarunk!

Udv, ymy

d3vnull 2008.02.26. 00:52:40

kutyacica : én mindent megteszek más preferenciájának, satöbbijének tiszteletbentartása végett, de tartozunk annyival az igazságnak, hogy roy keane-t ott és akkor hívjuk féregnek amikor akarjuk. Az azért egy pöttyet más tészta volt. És ez pont annyira független a szurkolásbeli hovatartozástól mint a Da Silva iránt érzett szimpátia.

Woland 2008.02.26. 01:03:09

kutyacica,

valahol talán megértem hogy véded, meg végülis szalonképes embernek tartják a PL-ben is ha edző lehet.

Én meg nem tartom annak : ) de véleménye ugye mindenkinek lehet.

"I'd waited long enough. I fucking hit him hard. The ball was there (I think). Take that you cunt."

És a kép amin leordibál Haaland-ra miután kicsinálta:
news.bbc.co.uk/media/images/38192000/jpg/_38192980_keane300.jpg

Ez példátlan, akárki akármit mond.
Te meg tudod ettől függetlenül itélni, nekem nehezebben megy, de végülis nem én vagyok a Utd-drukker. : )

Béke veled!

Asidotus 2008.02.26. 01:26:35

Engem már párszor piszkált a gondolat, és látom, hogy másban is felemerült már, hogy:
fut a csatár a labdával/ért, és jön a becsúszás, ami lemarad a játékszerről. Ilyenkor mit kellene tennie a támadónak? Ha átugorja (amit szoktak) akkor nem történik semmi. Ha belebotlik, akkor szabadrúgás, tizenegyes (meg "szinészkedik a k.va anyja!" a túloldalról.)
Tery esete szerintem a veszélyes játék kategóriája volt Terry részéről, és kis híján nagyon ráfaragott.

janek91 2008.02.26. 07:58:30

Habi gratulálok!
Ez egy nagyon korrekt, jó, színvonalas cikk. Pontosan olyan amilyet egy ilyen borzasztó eset után írni kellett. Sajnos látnunk kellett, hogy a hatalmas iram, akarat és küzdeni tudás negatívba is átfordulhat....

montipájton 2008.02.26. 08:59:23

Hát igen, a cikk végére már szinte a sírás fojtogatott, szegény tönkretett, vétlen labdarúgó sorsára gondolva.
Mármint Tayloréra, mert az írás teljesen átment az ő didaktikus apoteózisába. Tényleg, miért nem terjesztitek fel mindjárt Fair Play díjra?

Aki nyújtott lábbal indul az ellenfél támaszkodójára - és a játék sebessége, kedves Habitang, nem mentség, hanem súlyosbító körülmény ez esetben -, azt szép, hosszú eltiltással kell gondolkodási időre kényszeríteni. "Ilyen a futball", gratulálok, a cinizmus egyik csúcsa. Az autók is mennyivel gyorsabbak ma, mint régen, ha száznegyvennel előzök városban, húszezerből egyszer széttrancsírozhatok egy gyalogost, szegény én, pont velem esett meg.

Még egyszer gratula az írásért, Taylornak pedig el kell vinnie a balhét, hogy más hasonló hátvédek ezentúl ne is induljanak el nyújtott lábbal, akármilyen meccsről van szó. (Az edzők és a bírók felelőssége óriási, ebben mindenkivel egyetértek.)

Avagy mondja meg valaki, mi kényszeríti ma a hátvédeket, hogy úgy menjenek lábra, ahogy 20-25 éve még eszébe se jutott senkinek?

Walmer 2008.02.26. 09:28:19

Riszpekt habitang. Végre egy tiszta hang. Mikor láttam az esetet (sajna csak a meccs 2. félidejét tudtam élőben megnézni) nem is értettem, hogy Knézy miről beszél. Egy rossz ütemő becsúszás volt még csak nem is kilométerekről. Hihetetlen balszerencse, de aki azt mondja szándékos, az egyszerűen hazudik. Véleményem szerint csak azért küldték le, mert egyből látták milyen súlyos. Ilyen belépő százával van az angol, olasz, német, stb. bajnokságban. És azért kapott taylor 3 meccses eltiltást, mert egy pirosért ennyi jár. Jól néznénk ki, ha valakik ad hoc döntenének, a szabálykönyv figyelembevétele nélkül a büntetésekről. Milyen alapon? Írtátok itt, hogy addig ne játszon, amíg Edu sérült. Azt hittem már túlléptünk Hammurapin. aztán 10 meccses eltiltás. Milyen alapon? Miért nem 8 , vagy 14? Ha lenne olyan szabály (mint a jégkorongban), hogy sérülés esetén külön büntetés, ám csinálják. De így???? Taylor 74 meccsen 4 sárga. Ez az ember egy sportszerű védő. ilyen becsúszást csinált 48-at az utóbbi 4 évben. egyikre sem emléxik senki. Erre az egyre meg örökké, mert ez lett belőle. Senki nem tehetett róla, de ha azt hiszitek valaki igen, akkor kezdjétek mindjárt a jóistennel, mert minek teremtette a világot.

Walmer 2008.02.26. 09:33:33

És még valami. Mikor annak idején Duscher lerúgta beckset, eltörve annak lábközépcsontját és tönkretéve a világbajnokságát, nem történt semmi. vagy gondolom mindenki látta már korábban (be is linkelték őket ide valahova) henry, meg Crouch "szerelési" kísérleteit.
Aki Bowyerrel, meg savage-el hasonlítja össze taylort, az nagyot téved. Egyrészt az említett "urak" senkinek a lábát nem törték el (focipályán legalábbis), viszont ellentétben taylorral, magukon uralkodni nem tudó barmok. materazzi más tészta. Ő egy alattomos féreg, pont olyan, mint ibra. És igaza vagyon habitangnak megint, ezek a figurák többet ártanak a játéknak, mint taylor

Walmer 2008.02.26. 09:50:05

"Avagy mondja meg valaki, mi kényszeríti ma a hátvédeket, hogy úgy menjenek lábra, ahogy 20-25 éve még eszébe se jutott senkinek? "

Javíts ki, ha tévedek montui, de 1982-ben Schumacher derékba törte battistont. Ez, több, mint 25 éve volt. Liebrich agyonrúgta 54-ben Puskást. Ez 54 éve volt. 1962-ben agyonrúgták Chílében Pelét. Ez 46 éve volt. Orth György térdét 1925-ben rúgta szét tandler. Ez meg éppen 83 éve volt. Stb. stb...

Walmer 2008.02.26. 09:50:35

bocs, monti természetesen:-)

tb 2008.02.26. 10:03:36

Walmer, szerintem meg az hazudik, aki szerint ez egy rosszütemű becsúszás volt.
Elmondom mi az a rossz ütemű becsúszás: a csatárnál a labda, megtolja, de közben a védő már elindította a becsúszó mozdulatot, egyébként a szabályoknak megfelelően, nem nyújtott lábbal, nem páros lábbal, nem 20-30 centi magasan, nem repülve a levegőben és eltalálja a csatár bokáját
szerinted ez ilyen volt? elég szomorú, hogy ha ilyeneket csinált eddig, csak 4 sárga lapot kapott

r_magpie 2008.02.26. 10:06:49

egyáltalán nem követelem Taylor fejét, vérét...és nem hazudni akarok, de a mozdulatsor megijesztett
ha a labdát akarja elvenni, vagy annak útját akarja keresztezni, akkor nem szemből, felfeszített talppal csúszik egy lendületből érkező játékos felé, akinek jobbról-balról 10m helye van, hogy megtolja/továbbpasszolja a labdát. az egészen biztos, hogy nem ezt akarta, csak megállítani Eduardót, mindenáron.
nyilván, centiken múlott, hogy a horvát csak pördüljön egyet, szabi az Arsenalnak, és minden megy tovább...

egyébként pedig minden egyes kispályás foci előtt és után bennem van, hogy mennyire benne van a legártalmatlanabb szitukban is a súlyos sérülés. láttam már élőben leragadt láb utáni térdficamot...nem kívánom senkinek.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2008.02.26. 10:27:08

sajnos technikailag kepzetlen,buta,vadbarom hatvedek mindig is voltak es lesznek. taylor is ezek koze tartozik. 1altalan nem tmeghato,h elment a korhazba,mediafogas vt,menteni,ami meg mentheto. talan az edzoknek is el kellene gondolkozni,h ne buzditsak "tekintelyteremto" belemenesekre hatvedeiket.

badblood 2008.02.26. 10:53:44

Akárki akármit mond, és bármennyire is közhely, az ilyen, és az ehhez hasonló sérülések bizony benne vannak EBBEN A JÁTÉKBAN.
Aki mást mond/gondol az valószínű még soha életében nem látott még semmilyen focimeccset.

Az asszony bátyja néha focizik egy szombat délután a haverokkal, aztán hetekig sántikál (kétszer műtötték a térdét). Szoktam neki mondani: wázze neked inkább sakkozni kéne.

Ez meg velem történ szombaton:
kispályán, teremben meccseltünk a haverokkal, egy bal oldalról érkező beadást akartam elcsípni az ellen elől, fordultam (volna) a jobbra, a labda felé, amikor ráléptek a jobb lábfejemre, így az nem fordult, leragadt.
Diagnózis: külső bokaszalag húzódás, egy hét táppénz, és két hónap "pihi". De igyekszem türelemmel "kibekkelni" ezt a két hónapot, mert tudom, hogy az ilyen, és az ehhez hasonló sérülések bizony benne vannak EBBEN A JÁTÉKBAN
Aki mást mond/gondol, az...

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 11:00:00

montipájton

Azt írtam, amit én láttam. Tévedhetek. Olvass bele a "három dolog"-ba, és meglátod, miért született a poszt. Annak ellenére, hogy valószínűleg nincsenek többségben azok, akik ezt szándékosnak látták, olyan hangok jelentek meg, amelyek miatt sokaknak el kell gondolkodnia. Szerintem.

tb 2008.02.26. 11:14:06

badblood, mégis mi a francról beszélsz?
egy bokaszalag húzódást (ami persze elég kellemetlen, nem mondom, hogy nem) hasonlítasz össze egy kettős szárkapocs nyílt töréssel? egy lábralépést egy brutális nyújott lábas belépővel? mert ez már nincs benne a játékban, különböző sérülések igen, de épp elég veszélyforrás van a pályán, hogy súlyos szankciók nélkül hagyják az ilyen brutális megmozdulásokat
és oké, hogy 90kilót nehéz megállítani, ha lendületben van, de talán egy lábat behajlítani nem lehetetlen, vagy esetleg nem is nyújtott lábbal indulni

Walmer 2008.02.26. 11:17:04

tb, megnéztem mégegyszer, csak a Te kedvedért.
Egy rossz szerelési kísérletet láttam, mely egyértelműen a labdára irányult. Ettől ez még horror és szörnyen sajnálom Edut, de azért ne vegyük már a vérét taylornak. Taylor lehet, hogy lassú, képzetlen, ostoba bekk, de nem egy alattomos szarfaszú, mint materazzi, vagy Ibra és nem egy magán uralkodni nem tudó állat, mint Bowyer, vagy Joey barton.

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 11:19:19

tb

"szerintem meg az hazudik, aki szerint ez egy rosszütemű becsúszás volt."

Hazudni csak az tud, aki annak az ellenkezőjét állítja amit tud.

Az pedig legalább egy icipicit elbizonytlaníthatna téged is, hogy Hansen, aki testvérek között is benne van a valaha élt tíz legjobb brit középső védőben (bár szerintem az ötben is), és aki volt annyira technikás, elegáns, hogy ez ne forduljon vele elő - nem véletlenül nem a becsúszásairól híres.. - a lassított felvétel elemzése után is úgy látja, ahogy én és sokan mások.

Másrészt a szándékosság százból kilencvenötször már élőben is egyértelmű. A pályán sem volt senki, aki úgy reagált volna az esetre, ahogy a szándékos durvaságra szokás. Egyik oldalról sem.

badblood 2008.02.26. 11:46:24

tb

Semmi garancia nincs arra, hogy ha ismét nekiállhatok kergetni a bőrt, a következő sérülésem ne egy lábtörés legyen. (szerintem a lényegen-a lábtörésen-nem változtat az, hogy egy agyatlan favágó hentessel futok-e össze, vagy egy ártatlannak tűnő, ámde szerencsétlen megmozdulás miatt törik a lábam)
Akkor is csak azt fogom mondani: ez bizony benne van...

Egyébként az öregem épp egy bokaszalag szakadás-és csonttörés miatt hagyta abba a kispályás labdarúgást. Maga alá fordult a bokája+még az ellenfele is ráesett. Emlékeim szerint kb. három hónapig gipszbe volt a jobb lába.
(jelen helyzetemben nekem is ajánlotta a doki a gipszet, de nem élek vele)

Ja, és hadd szúrok ide egy Fábrytól hallott gyöngyszemet:
Aki kuplerájba megy, az ne csodálkozzon, hogy megb@sszák...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.26. 12:00:36

Rólam a regisztrálásom óta eltelt kb. egyhétben kiderült, hogy nem vagyok az angol foci feltétlen híve. Részben épp azért nem, mert az ilyen becsúszások mindennapos események a ködös Albion szikrázóan zöld gyepszőnyegein. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez a Szabó legény most nagyon kivan és mindenkivel vitatkoznék , aki kétségbe vonja őszinte megbánását. Épp azért, mert mostanság azon gondolkozhat, hogy az ilyen valószínűleg a repertoárjába tartozó becsúszás milyen következményekkel járhat.

r_magpie 2008.02.26. 12:15:50

oké, akkor azt írja vagy modellezze már le nekem valaki, hogy ha ez a becsúszás tökéletes üteműre sikerül, hogyan szerezte volna meg a labdát Taylor

ezt nem rosszindulatból írom, komolyan nem értem

d3vnull 2008.02.26. 12:34:37

tb, te annyira el akarod hinni, hogy szándékos volt, hogy szerintem semmi értelme postolnod. Azon csodálkozom, hogy még nem jött elő a "mivanhaveledtörténik" epizód.

neeskens 2008.02.26. 12:47:14

Megnéztem egy párszor a felvételt, szerintem egyértelmű,hogy Taylor oda akart lépni,szabálytalanságot akart elkövetni.
Sajnos,balszerencsére pont abban a pillanatban találkozott a két láb,amikor Eduardo teljes testsúlya a bal lábán volt. Ha 1-2 tizedmásodperccel előbb,vagy később érkezett volna,nem lenne ilyen súlyos a sérülés.
Ugyanakkor,szerintem ez nem menti fel Taylort,mert ez egy agyatlan brutális belépő volt.Akkor is sérülést okozott volna,ha nem a legrosszabb pillanatban találja el a támaszkodót,mert arra csúszott rá.ez egyértelmű.
Leszarom,hogy megbánta,akkor is el kell tiltani.
Most tényleg,lehet tönkreteszi egy játékos karrierjét,aztán kap három meccset???
Ez igazságos?
Ja,hogy nem volt szándékos,csak nem volt szerencséje? Akkor meszeljék,el a szezon hátralévő részére, és tárják szét a kezüket,ez van haver,nem volt szerencséd...
Szegény horvátok!Eduardo biztos nem,Klasnic sem valószínű az EB-n...

Walmer 2008.02.26. 13:00:24

"hogyan szerezte volna meg a labdát Taylor"

Egy becsúszás nem CSAK arról szól hogyan lehet megszerezni a labdát. A lényeg, szerelni a játékost, a csapattárs meg majd megszerzi. Mikor úgy csúsznak be, hogy taccs, vagy szöglet lesz, akkor sem szerzi meg a védő a lasztit.

neeskens,
nem azt látod ami történt, hanem azt amit látni akarsz szerintem. De szíved joga, úgyhogy...

Mondjuk az beszédes, hogy még Alan Hansen, aki azért nyert pár BEK-et azzal a a bizonyos verhetetlen Liverpoollal (és nem mellékesen világklasszis védő volt), sem látott szándékosságot.

DennisVT 2008.02.26. 13:06:38

Azt hiszem a hosszútávon legfontosabb következmény, amit csak remélni tudunk kimaradt a cikk végi hármasból: soha többet ilyen ne forduljon elő...
Ehhez a mentalitáson kéne változtatni, elérni hogy ne gondolhassa egy labdarúgó sem azt, hogy "na most odacsúszok, valamit csak eltalálok, max lőnek egy szabadot 35ről, nagy ügy"
Mert ez a becsúszás kb ilyen volt. Ezt pedig nem lehet 3 meccses eltiltással elérni. Hogy lehet ilyet egy szintre helyezni azzal, hogy vki leköpi ellenfelét, "lefejeli" (értsd odanyomja a fejét a másikéhoz), vagy esetleg beint a bírónak. Ezt a mentalitást kéne kitörölni, ne attól legyen sportszerű egy angol liga, hogy egy ilyen eset után elnézést tudok kérni, önkritikát tudok gyakorolni, és be tudok menni hozzá a kórházba. Hanem attól hogy egy ilyen helyzetben csak akkor csússzon be valaki (és akkor se nyújtott lábbal) ha szabad labda van és azt el is tudja találni, vagy ha ez nem megy akkor max gáncsolja el vagy rántsa le legyen szíves.
Ezt pedig nem fogják elérni 3 meccs eltiltással.
Nem kívánom én sem, hogy "ez a fickó többet ne léphessen pályára" de azért egy 10 meccs eltiltás beleférne.
Igen ez példastatuálás lenne, és nyilván nem vele kellett volna/kellene kezdeni, de valahol el kell, különben még sok ilyet fogunk látni.
Sokkal jobban haragszom az FA döntéshozóira mint Taylorra(pedig az se kicsi)

kutyacica 2008.02.26. 13:07:20

Na, nem akarok belekeveredni egy olyat értelmetlen vitába, amiben Keanót védem, mert azt gondolom nem szorul rá.

Csak annyit próbáltam jelezni, hogy lehet szeretni, nem szeretni, de (egy ráadásul nem is róla szóló hírben) csak úgy mellesleg megjegyezni hogy ja igen és Keane egy köcsög, azt nem muszáj. Ez olyan, mint a Cato féle Ceterum Censeo stb.

A meccsek ütemezésére vonatkozó kérdésemben nem tudna valaki segíteni?

r_magpie 2008.02.26. 13:10:45

Walmer, ebben igazad van, így pontosítom a mondatomat:
"ha ez a becsúszás tökéletes üteműre sikerül, akkor hogyan vette volna el a labdát Taylor?"

tb 2008.02.26. 13:23:35

ó elnézést, d3vnull, nem tudtam, hogy csak akkor van értelme hozzászólnom, ha egyetértek veled...

utoljára, ha megengeded, még beraknám ezt a linket, ami már volt itt, de úgy látszik sokaknak elkerülte a figyelmét:
img.dailymail.co.uk/i/pix/2008/02_03/TackleMOS_468x278.jpg
valaki magyarázza meg nekem, milyen "nem szándékosan szabálytalankodni akaró" játékos van ilyen testhelyzetben, mint Taylor?

kutyacica 2008.02.26. 13:23:54

nem tudom, ki ismeri a eurosport oldalán az early doors - your morning breefing című, hogy fogalmazzam "humor rovatot", mindenestre az idevágó vélemény:

"There was good news on the Eduardo front with Arsenal claiming he might play again by the end of the year.

It made an encouraging end to a day of wild speculation and scaremongering. In the absence of any actual news, specialists were lined up to state grimly that the player could have lost his foot and would never play again.

Such was the alarmist nature of the conjecture, Early Doors half-expected one 'expert' to assert that Eduardo's life could have been endangered had Martin Taylor followed up his challenge with two gunshots to the striker's temple.

Taylor was condemned by the Sun for showing his studs in training yesterday, storming: "He's still not learned." Tomorrow; more calls for a life ban as Martin Taylor raises his foot to get into bed."

Walmer 2008.02.26. 13:41:45

r_magpie,

a talpával elsodorja. Senki nem mondta, hogy Taylor technikás, klasszis hátvéd.

d3vnull 2008.02.26. 14:20:33

tb : amire ki akartam lyukadni, hogy sztem ebben a témában neked felesleges érvelni és bárkinek veled szemben. Nem kell velem egyetérteni, mint ahogy nem is értesz.

r_magpie 2008.02.26. 14:46:04

Walmer, épp ez az, szemből érkezve, talppal próbálni elsodorni a labdát önmagában "életveszély"

nézegettem becsúszásokat a jutjúbon, tanulságos. Mascherano után megnyaltam mind a 10 ujjam:) de itt van ez a klasszikus pl:
www.youtube.com/watch?v=gskfOKv3SSM
ha itt 0,3 mp-cel később érkezik Gerrard...

off
nyilván nem fogunk mindannyian egyetérteni, de annak örülök, hogy lehet normálisan véleményt cserélni, nem úgy, mint...:)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.02.26. 14:56:10

r_magpie, a mi Gera zolink is nagyon jól megtanulta ezeket Angliában. Nyilván emlékeztek ahogy Cannavaro elől elvitte a labdát a magyar-olaszon.
www.youtube.com/watch?v=hob6nsw-mI0

Most akkor ez zseniális becsúszás, vagy közveszélyes ámokfutás?

r_magpie 2008.02.26. 14:59:03

na, ez a költői kérdés...

r_magpie 2008.02.26. 15:09:42

egyébként meg, teljesen más az, amikor a játékos oldalról érkezik, és/vagy a becsúszással "megkerüli" az ellenfelet, keresztbeakaszt és elpöcköli/sodorja a labdát (a Gera-Cannavaro eset ilyen volt, ráadásul Gera lába nem volt nyújtott)

és megint más, amikor szemből, nyújtott lábbal érkezik valaki

na, ismétlem magam, többször nem elemzek becsúszást, ígérem

tb 2008.02.26. 15:20:35

1:09-nél szerintem tisztán látszik a 2 különbség: 1. Gera nem nyújtott lábbal csúszott be, 2. a lábfej nincs visszafeszítve, ennélfogva, ha esetleg nem sikerül megszereznie a labdát Gerának, hanem Cannavarot találja el, akkor beszélhetnénk rosszul sikerült becsúszásról, amiért valószínűleg sárga lapot kapott volna Gera, de ami a lényeg, Cannavaro sérülés nélkül megúszta volna az ügyet, ha Taylor is így csúszik be, most nem lenne semmilyen téma ez ügyben, mert az ütközés erejét jelentősen csökkentette volna az, hogy Taylor lába is behajlik, megfeszített lábnál erre nem volt esély

Walmer 2008.02.26. 16:18:20

De ha taylor egyáltalán nem csúszik be...
vagy ha egyáltalán nincs becsúszás...
vagy ha kizárjuk a testi érintkezést...
vagy ha lábbal nem lehet labdába érni...
vagy ha nem kapuba, hanem egy kosárna kell bejuttatni a labdát...
vagy nevezzük át kosárlabdának az egészet és nincs gáz:-)

Woland 2008.02.26. 16:35:58

OFF:
kutyacica,
nem én hoztam fel Roy Keane előre megfontolt súlyos testi sértését (amiből aztán még pénzt is húzott) hanem valaki más állitotta párhuzamba a szombati esettel. én csak arra reagáltam. amúgy nem emlegettem volna, mivel nyilván más tészta mint egy baleset.

ON:
Eduardo szerint baleset. Taylor szerint baleset. Wenger szerint baleset. McLeish szerint baleset. Hansen szerint baleset. Lawrenson szerint baleset.

nekem ennyi elég.

szükség volt a cikkre bár a Ligakupáról szivesebben olvastam volna : ) (nem nyavalygásnak szánom, tudom most ez volt fontosabb! : )

Üdv!

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 16:59:23

kedves woland

lennél szíves megnézni a mailedet?:)

szferi 2008.02.26. 17:22:48

Gera Zolit az olasz meccsen simán kiállíthatták volna kétszer is, a belinkelt videó messze nem a legrosszabb megmozdulása volt. rendkívül alattomosan tud becsúszni, ezt angliában sem lehet megtanulni, erre születni kell...

szferi 2008.02.26. 17:26:00

Egyébként nekem is az a véleményem, hogy baleset történt. Taylor oda akart lépni, az nem vitás, de ilyenből 1001 történik mindegyik ligában fordulónként, sajnálatos hogy ez most ilyen következményekkel járt.

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 17:29:54

Újabb adalék:
Ma Bendtner nyilatkozta azt, hogy szerinte sem volt szándékos.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.02.26. 17:41:35

baleset volt=nem a labdara iranyulo mozgast vegzett a vedo, "taktikai" szabalytalansagot akart elkovetni.

azert kellene 3nal tobb meccsre elmeszelni (2-3 honap pl), hogy a jatekosok tudjak, hogy az ilyen szabalytalansagok ekkora serulest is okozhatnak. Ekkor meggondolnak, hogy a fold felett 20-50 cm-rel nyujtott labbal bevallalnak-e egy taktikai szabalytalansagot, vagy inkabb maskepp allitjak meg az ellenfelet.

lehet, h szerencsetlenseg volt az egesz, de vmit tenni kell, hogy ezek szamat is csokkentsuk. csak igy halad a vilag elore. (lehet h nem jo pelda, de 1 sor utan meg lehetett vezetni, most zero tolerancia van, azaz meg azon "balesetek" szamat is probaljak csokkenteni, aminek a szama keves volt, azaz 1 sorrel okoztak). Remelem a sorok kozott megtalaljatok mit akarok mondani...

Udv, ymy

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2008.02.26. 17:54:11


egyre tobb szabalytalansagert adnak mostansag sargat vagy pirosat, mint regen...pl: idohuzas, mezrangatas, paros labbal becsuszas, hatulrol valo becsuszas, utolso ember szabalytalansaga, stb...

az ilyen szabalytalansagokra (nem kell h megtortenjen a tores, maga a mozdulat, a szandek a fontos) is lehetne szabalyt hozni: piros + 10 meccs...

ha ez kell, hogy 3 evente ne torjon el egy jatekos laba, akkor mar megeri...

ez az allaspontom...megyek focizni:)

mook 2008.02.26. 18:33:00

habitang, Walmer, pontosan ezt mondta Hansen:
"It is a red card, he mistimed the tackle, but the only person that can tell you if there is real intent is the player himself and, as Alex McLeish says, the guy's absolutely distraught."
news.bbc.co.uk/sport2/hi/football/eng_prem/7261383.stm

Ami jól vissza is van adva a cikkben:
"Persze, amint azt a BBC Match of The Day c. műsorában Alan Hansen, a Liverpool egykori klasszis védője is megjegyezte a felvételeket elemezve, egyedül csak maga a játékos tudja, hogy mi volt a szándéka."

De Walmer már vagy pontatlanul emlékszik vagy csúsztat
Mondjuk az beszédes, hogy még Alan Hansen, aki azért nyert pár BEK-et azzal a a bizonyos verhetetlen Liverpoollal (és nem mellékesen világklasszis védő volt), sem látott szándékosságot.

Az én véleményem szerint meg akarta fegyelmezni a játékost, megakasztani a támadást, akár szabálytalanul is, legfeljebb lesz egy szabadrúgás de legalább felállhat a védelem. Szerintem nem vette fel a meccs ritmusát (3. perc), ezért rosszul lépett be. Nem akart sérülést, de szabálytalanságra készült, csak rosszul számította ki.

kavics30 2008.02.26. 21:26:41

Szerintem meg nem azt kellene vizsgálgatnunk, hogy szándékos volt vagy sem. (nyilván nem kettős nyílt törést akart elérni) A lényeg szerintem, hogy milyen sérülést okozott, és a 3 meccs szerintem nem megfelelő büntetés ezért.
egy példa:
ha pofán vágok vkit és neki fáj, akkor vagy elsírja magát vagy behúz nekem is egyet. ha úgy találom el, hogy kiverem egy fogát, 8 napon túl gyógyuló, és feljelent, akkor mondjuk kaphatok pénzbüntetést. De abban az esetben ha ő a sallertől elesik, beveri a fejét és meghal mondjuk, akkor engem csúnyán elmeszelnek.
Amit én láttam az esetből: a védő szándékosan kajakból lépett oda. nem szándékos durvaság volt, de ha nem tört volna el a láb, akkor is kaphatott volna lapot érte. A bíró látta, hogy nagy a gáz, ezért pirosat mutatott fel. Azóta tudjuk, hogy a srác kidőlt pár hónapra. Szerintem egy 5-10 meccses eltiltást megért volna. Hangsúlyozom azért, mert ilyen sérülést okozott! Ezt vállalta a lendületből érkező becsúszással!

halareaal 2008.02.26. 22:07:49

nem értem, akik azt taglalják, hogy ez nem 1 sima elkésett becsúszás volt, mért teszik. a post nem erről szól. ahhoz, hogy ez vitaalap legyen, sztem nem csak azt kéne bebizonyítani, hogy a szabáyltalanság szándékos volt, hanem hogy Taylor ketté akarta törni Eduardo lábát. amíg ez nem sikerül (Taylor nem vallja be) addig nincs értelme a ezen vitatkozni, mert a postnak nem ez sztem a mondanivalója. nyilván, ha erősen megalapozott a gyanú, vagy inkább, ha bizonyított a szándékosság, akkor habitang is máshogy írja meg a cikket, és a világsajtó is máshogy reagál.
egyébként meg, ha szándékos is volt, akkor tiltsunk be egy már elfogadott szabályt 1 (v néhány) ember baromsága miatt? ez megint ugyanaz, mintha majd vkinek eztán szögletnél betörik a feje, onnantól majd nem lehet felugrani a labdáért stb stb és végül nézhetünk sakkot meg pókert.
teljesen igaz, hogy ez benne van a játékban,mint ahogy az is, hogy a Keane féléket nem lehet kiszűrni a rendszerből (ő is ugye befutott játékos volt). ezt mind tudják, akik pályára lépnek. ezért is nem lehet az ilyen eseteket összehasonlítani az ütésekkel, vagy büntetőjogról beszélni. Eduardo vállalta (sajnos nem volt más választása) a felelősséget ilyen belépők esetére is, mert a focihoz tartoznak sajnos. (elvégre, ha Taylor az utcán akarta volna összerakni Edut, nyilván nem rácsúszik nyújtott lábbal). a szándékos ütések viszont nem ebbe a kategóriába tartoznak, és sokkal könnyebb megítélni ott, melyik az és melyik nem.

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 22:11:49

mook

Egyszerre több kommenedre is válaszonék:

"Nem elképzelhető-e az a forgatókönyv, hogy Taylor pont azért látogatta meg a kórházban Edut, mert a meccs után közvetlenül ennyire sarkosan fogalmazott Wenger, és minden eszközzel vezekelni akart, gondolván, hogy talán az edzője őt védelmező nyilatkozata nem elég. Számomra ez is van olyan életszerű, mint ahogy azt te levezetted."

Nem elképzelhető. Itt mindeki ismer mindenkit, és tuják, hogy mizu. A látogatás csak példa, a lényeg cikkben is a bizonyosság. Wengernek egy telefonjába kerül, hogy megtudja, mizu van.

"De Walmer már vagy pontatlanul emlékszik vagy csúsztat
Mondjuk az beszédes, hogy még Alan Hansen, aki azért nyert pár BEK-et azzal a a bizonyos verhetetlen Liverpoollal (és nem mellékesen világklasszis védő volt), sem látott szándékosságot."

Nem, Walmer nem csúsztat, te is tudod, hogy más szerepelne abban a cikkben, ha Hansen azt gondolná, hogy szándékos volt. Pláne, ha az egészet elolvastad, nem csak ezt a részt. Az, hogy csak a játékos tudja igazán, kötelező kör. Abból a cikkből egyértelműen kiderül, hogy ő mit gondol.

De ha esetleg ez nem lenne elég, a Match Of The Day-ben simán ellentmondott volna Lawrensonnak, amikor ő azt mondta, hogy inkább volt ügyetlen, mint bármi más. Ott ült mellette.

Egyébként nem tudom, hogy mi kell még a kétkedőknek Bendtner mai nyilatkozata után. Illetve érzem, hogy sokan azt gondolják, hogy egy ilyen tragikus esetnél kell, hogy legyen "bűnös". Hát nem feltétlen.

kavics30 2008.02.26. 22:25:05

Dudu gólt lőtt ma Wisla Krakow-ban...:)

habitang · www.nst.blog.hu 2008.02.26. 23:11:59

Kavics

"Szerintem meg nem azt kellene vizsgálgatnunk, hogy szándékos volt vagy sem. (nyilván nem kettős nyílt törést akart elérni) A lényeg szerintem, hogy milyen sérülést okozott, és a 3 meccs szerintem nem megfelelő büntetés ezért."

"10 meccses eltiltást megért volna. Hangsúlyozom azért, mert ilyen sérülést okozott!"

A legtávolabbról sem értek egyet veled. Ellenkezőleg gondolom: nem szabadna azzal folgalkozni, hogy milyen sérülést okozott egészen addig, amíg be nem bizonyosodik, hogy szándékosan tette-e Taylor. Én a szövetségtől azt várom el, hogy ne nézze a sérülést. Mert annak az az eredménye, hogy szerencsésebb szándékos durvaságért ugyanazt, vagy enyhébb büntit kapnak majd, mint Taylor, és kész. Tíz, húsz, negyven meccstől sem jön rendbe hamarabb Edu lába. Talylor böntetésének semi köze ahhoz, hogy menniyre sajnáljuk, vagy mennyire drukkolunk Edu gyógyulásáért. Teljesen más probléma a kettő.

Ha szándékos, a dutyiba vele, de ha nem, akkor jár érte, ami jár. Bár abban egyetértek, hogy akár prompt szabálymódosítással öt vagy hat meccsre emeljék az ilyen esetekben kiszabható büntetést, de korántsem vagyok biztos benne, hogy van értelme.

Még egyszer: Eduardót ugyanúgy sajnálom, ahogy te. Ugyanúgy.

kavics30 2008.02.26. 23:31:20

Habi, többen felvetették már, hogy szabályokat kellene módosítani, vagy megtiltani a becsúszást (szerintem képtelenség), esetleg vmilyen súlyozási lehetőséget adni a döntéshozók kezébe.Én nem a 10 mecshez ragaszkodom, hanem a hármat keveslem. Ennyit adnak szerintem fele ilyen súlyú cselekményért is.
Nekem az a bajom, hogy a pali amikor elindította a nyújtott lábas becsúszast nem mérlegelt semmit. vagy a labda vagy a baba. Nem akarta megnyomorítani persze, de eszébe sem volt, hogy ha nem a labda, akkor vajon mi lesz?!
Értem, hogy mit mondasz, én a szándékos durvaságot nagyon komolyan büntetném. Függetlenül attól, hogy milyen következménye van. Szerintem ez nem kizáró ok arra, hogyha vki nem szándékosan, de durván, súlyos sérülést okoz, akkor az ne egy szimpla kiállítás következményeit vonja maga után.

Walmer 2008.02.27. 08:35:26

mook,

"It is a red card, he mistimed the tackle"

A mistime jelentése: alkalmatlan időben tesz vmit; nem a megfelelő alkalommal tesz vmit

Ha valaki valamit alkalmatlan időben tesz, az nem feltétlenül szándékos.

Akkor most ki is csúsztat?

Walmer 2008.02.27. 08:42:21

kavics30,

ilyen a jégkorongban van. 2 perc és ha sérülést is okoz (függetlenül a szándéktől) akkor még 2 perc (összesen 4 emberhátrányban). Szerintem butaság, mert ha véletlnül felvágódik a bekk botja a csatár arcába "kampózás" közben és az sérülést okoz, akkor már röppen is a súlyosabb bünti. De ez egyáltalán nem riaszt vissza senkit a bottal akasztástól.

Woland 2008.02.27. 08:54:01

Habitang,
ment az e-mail! : )

No, most már Slaven Bilic, Eduardo országos haverja és szövetségi kapitánya is megszólalt az ügyben. Ő is Taylort "mentegeti." Pedig ha valakinek hát neki lenne oka vendettáért kiáltani.

No, jó reggelt, mert már lassan itt is az lesz!

mook 2008.02.27. 09:16:10

habitang:
őszintén ezt a Wenger-telefon dolgot nem tudom, hogy mire írtad, teljesen összezavartál.

Egyébként valószínűleg hülyeségen vitatkozunk, a szándékos/véletlen vita vonatkozhat egyrészt a belépőre (hogy ti. azt szabálytalannak szánta-e), és vonatkozhat EZEN TÚL arra is, hogy a lábtörés szándékos volt-e. Nem tudom, hogy hányan tesznek ezek között különbséget, én mindenesetre ezeknek a táborába tartozom, a támadás szabálytalan megállításnál feltételezek szándékosságot, de a lábtörésnél nem.
Abban a postban egyébként 3 mondatot írtam az esetről, ezek közül az egyik úgy kezdődik, hogy "Az én véleményem szerint", egy másik pedig úgy, hogy "Szerintem".

Walmer:
mistimed the tackle: jól fordítod, csak nem jól értelmezed. Ez szerintem azt jelenti, hogy elszámolta magát, azaz meg akarta állítani a támadást szabálytalanul, hogy felállhasson a védelem, de rosszul időzített, és ezért a következmények súlyosabbak, mint ahogy arra számított.
Te pedig az egészre vonatkaztatod, mintha semmi szándékosság nem lett volna a szabálytalanságban (a lábtörés csak a következő téma, szándékosság szerintem SEM volt abban).

mook 2008.02.27. 09:20:43

^^ taktikai szabálytalanság. Egy meccsen van 10+ ilyen, és mind szándékos.

tb 2008.02.27. 09:32:53

szerintem senki nem állított olyat, hogy szándékosan sérülést akart okozni, legalábbis én nem és nem is emlékszem, hogy ilyet olvastam volna bárhol is
szabálytalankodni viszont szándékosan akart, mégpedig azért mert a mozdulata önmagában szabálytalan volt, attól függetlenül, hogy eltalálja e Eduardot vagy nem, sajnos eltalálta. egyébként pont azért szabálytalan az ilyen mozdulat, mert ebben van a legnagyobb esély a súlyos sérülésre, ha Taylor a becsúszás szabályos módját választja, mégha ne adj isten szándékosan lábra is megy, akkor sincs ilyen súlyos sérülés, valószínűleg semmilyen sérülés nincs. és ebben van Taylor felelőssége, mert azt talán senki nem akarja megmagyarázni, hogy szándéka ellenére volt megfeszítve a lába? köznyelvre lefordítva szerintem ez a gondatlanságból elkövetett... kezdetű jogi meghatározás, szerintem eszerint kell Taylor büntetését is kiszabni és emiatt tartom kevésnek a 3 meccset, mert Taylor cselekedete szoros összefüggésben áll a sérülés súlyosságával, mégha nem is akart sérülést okozni

d3vnull 2008.02.27. 10:52:53

Nem látta valaki tegnap a Juve-Torino meccset? Legalább 15 eset végződhetett volna tök ugyanígy. Mondjuk biztos rosszul láttam, mert mint itt megtudtam csak az angol bajnokságban vannak állatok, az olaszoknál habkönnyű szerelések vannak :):):)

tb 2008.02.27. 11:52:05

most nem erről a konkrét esetről van szó? csak mert nem szeretnék belekerülni egy parttalan és teljesen értelmetlen olasz foci-angol foci vitába
kiváncsian várom viszont a véleményedet: Taylor, ha már szabálytalankodni akart, miért nem a kevésbé balesetveszélyes módját választotta? pl, miért nem feltartotta, vagy miért nem csak összeakasztotta a bokáját? miért kellett a becsúszó szerelési módok közül a legbrutálisabbat kiválasztania? szerinted ez felelőtlenség volt a részéről, vagy ez így rendben van?

d3vnull 2008.02.27. 12:24:14

Jaj nem, csak épp feltűnt, hogy ugyanilyen becsúszás százával található, én sem akarok belemenni semmilyen egyéb vitába, főleg nem a szokásosba :)

Amúgy nem ebben a topicban írtam, hanem a 3 dolog-ban, de leírom tehát itt is : ez egy meggondolatlan, felelőtlen szabálytalanság volt, ami balul végződött, de szándékosság nélkül. Piros jogos, a 3 meccses eltiltás is. Ez volt eddig is a véleményem, most is ez. Örülünk? :)

danesdzsu2 2008.03.01. 00:26:50

Szerintem rossz végén fogjátok meg a dolgot. Nem kell Taylort lámpavasra húzni, ha ezt szokta meg, ezt fogja csinálni, de ha meg akarják előzni az ilyen eseteket, akkor ezentúl nyújtott lábas becsúszásért automatikus piros lapot kell osztani, ismétlődő esetben 1-2-3-6 hónap eltiltással.

Biztos vagyok benne, egy hónap alatt eltűnne a játékból, mindenki megtanulna rendesen becsúszva szerelni, és ilyeneket nem látnánk többet.

Keane-hez meg annyit, hogy én egy visszafogott ember vagyok, de Haaland helyében meglátogattam volna, és szilánkosra töröm mindkét térdét. Kerül amibe kerül. Ami még eszembe jut róla, azt nem írom le, nem hiányzik, hogy kitiltsanak.
süti beállítások módosítása