Nem nehéz eldönteni, hogy az FA-kupa ötödik körében rendezett Manchester United - Arsenal meccset tekintheti-e bárki BL-főpróbának. A válasz nem. A miértre inkább húsz, mint tíz jó érvet tudnánk felsorolni, most mégis be kell érnie mindenkinek kettővel. Egyrészt egy United-Arsenal FA-kupa meccs a saját jogán sokkal több figyelmet érdemel, mint egy Lyon-MU pár harc első mérkőzése - ezért lefőpróbázni ízléstelenség lenne -, másrészt túl sokan hiányoztak a BL-meccsen várható kezdőcsapatokból ahhoz, hogy ekként aposztrofálhassuk. Nem, ezt a mérkőzést sem előtte, sem utána nem rántottuk volna porba azzal, hogy előételnek tekintsük a főfogás előtt. A csapatok sem tették. Sőt! Pethő Zoltán (pöte)- beugró manchesteri tudósítónk, aki a helyszínen látta a találkozót - aggódva kérdezte tőlünk, hogy vajon a képernyőn is átjött-e az az őrült rohanás, amit a csapatok, főleg a United produkált. Mi megnyugtattuk. Át. (A képeket és a videókat ezúton is köszönjük neki, bár innen is üzenjük, hogy néha azért a fenébe kívánjuk a heti kétmeccses angliai kalandjaival együtt. Megesz minket az irigység)

Arséne Wenger még akkor is hiába hallgatott volna Sven-Göran Erikssonra, ha valami csoda folytán szándékában állt volna kikérni a véleményét a meccs előtt. A svéd a múlt heti manchesteri derby után azzal az infóval látta el kollégáit, hogy a United elnáspángolásának legegyszerűbb módja az, hogy "Ronaldót ki kell zárni a játékból". Eriksson manchesterben végzett munkája minimum tiszteletreméltó, de ezt a mondatát a statisztikák már elhangzásának pillanatában cáfolták, építkezni pedig bizonyosan nem lehet rá. Főleg akkor, ha Ronaldo nincs a pályán. Wenger és az Arsenal keserűen tapasztalta meg azt, amit szerintünk úgyis tudott mindenki: ha a United jó formában van, az ellenfélnek meg kell állítania szinte mindenkit. Ez most szombaton nagyon nem jött össze, a United egy félidő alatt alkatrészeire kapta az ágyút.

Húsz percet kellett várnunk arra, hogy megtudjuk, melyik tábornak volt igaza, amikor még a meccs előtt bőszen énekelve tudatták velünk együgyűekkel, hogy bizony az ő csapatuk megy a "Wemberley"-be döntőt játszani az idén. A United addig nem engedte pihegni sem az Ágyúsokat, amíg kettőt be nem gyepáltak Lehmann kapujába. Nem mintha az Arsenal eleve feltartott kézzel ment volna ki a pályára, viszont kétségkívül hiányzott az ágyú mögül a tűz. Vagy az ágyúgolyó. Inkább az utóbbi, az Arsenalt ugyanis tényleg elég komolyan sújtották sérülések, bár szerintünk még ez sem elegendő indok a szombatihoz hasonló mértékű impotenciára. Az Ágyúsok képtelenek voltak bármiféle választ adni a valóban kevésbé tartalékos és hosszabb kispaddal rendelkező Vörös Ördögöknek, vagy hogy még pontosabbak legyünk, ördögöknek és ördögfiókáknak. Nanival, Carrickkel és Fletcherrel és Parkkal is félelmetes volt a United, a középpályások és a csatárok a két tizenhatos között mindenhol feltűntek, de nyugodtan "támadók" közé sorolhatjuk Evrát is, aki vonaltól vonalig játszott ismét. Anderson lába nyoma ott volt az Old Trafford összes göröngyén, Vidic és Ferdinand megingathatatlannak látszottak, de szombati teljesítményéért még Wes Brownnak is csak vállveregetés járhat (még tőlünk is, khm.). Az első gólt szerző Rooney egymaga lekötötte a hátvédsor figyelmét, de még a kapusét  is, lehetőséget adva a mögötte és mellette játszó társaknak a csillogásra, ők pedig köszönték szépen, éltek a lehetőséggel. Ha már Rooney előkészítette a húst, ők feltálalták a steaket. Wayne 15. percben lőtt gólját követően Fletcher és Nani még az első félidőben betaláltak - mindketten Gallas mellől -, így lett a félidő 3-0. Hoyte mellett egyébként Gallas és Touré is többnyire csak kereste a labdát az Arsenal hátsó vonalában, azaz még az Ágyúsok állandó kezdői sem hozták a legjobbjukat. Az Ágyúsokat egyszerűen betakarták, lefedezték, eltüntették. Olyannyira jól sikerült ez, hogy a pályán lévő Fabregas jobban hiányzott az Arsenalból, mint a Unitedből a keretbe sem jelölt Ronaldo.

A második félidőre a United visszafogta a tempót, már csak háromszor annyit futottak, mint az átlag magyar csapat, viszont ezt már emberelőnyben tehették. Eboué a 48. percben egyáltalán nem angolosan távozott a színről, és ekkor már minden csodaváró, esetleg szélsőségesen peszimista elem is belátta, hogy ennek a meccsnek vége. Wenger becsületére legyen mondva, mindezek ellenére próbált javítani a helyzeten, még a hetvenedik percben, a közeli Milan-meccs tudatában, teljesen agyonverve is a szépítésre gondolt - vagy legalábbis ezt akarta elhitetni Fergievel és velünk - és az előzetesen csak szükség esetére betárazott Adebayort és Flaminit is a pályára küldte. Nem tudjuk elképzelni, hogy Ferguson agyán nem futott át Wengerrel kapcsolatban a kérdés: "Mi a fenét akarsz még mindig? Nem adod fel?" Más lapra tartozik, hogy a cserék inkább csak jelzésértékűek voltak. A végig fickándozó Nani gyorsan még egy gólpasszt ívelt az élete egyik legjobb meccsét játszó Fletcher homlokára: 4-0, és nem volt ember, aki sokallta volna a különbséget. Olyan azonban akadt, aki nehezen viselte... Még a Gallason túli Arsenal-játékosoknak is majdnem tarajba rándult a haja Nani trükközései láttán, végül ő maga unta meg és rúgott bele szerintünk büntetést erően a kis portugálba. A bíró ekkor nem látott semmit, cserébe viszont lapot villantott az Arsenal szombati formáját jól sommázó, szánalmas Adebayor-színjátékért, amelyben a togói egyszerre alakított ugró pókot és a hasba lőtt tengerészgyalogost. Semmi nem segített az Arsenalon, bár mi egyébként is elég kevés csapatot tudunk mondani fejből, amelynek ezen a napon sok keresnivalója lett volna az Old Traffordon.

Nem tök mindegy?

A United mindent kihozott ebből a meccsből, amit csak lehetett: szórakoztattak, megfélemlítettek, önbizalmat gyűjtöttek, továbbjutottak. Emlékezetes este volt, feltehetően még Wengernek is, aki viszont minden bizonnyal úgy rakja majd újra össze azt az ágyút a Milan-meccs előtt, hogy senkinek nem jut eszébe majd az Old Trafford és ez a négy gól. Mérget vennénk rá, hogy pöpec lesz... Arra már nem, hogy ugyanolyan pöpec, mint a United volt szombaton. A Ronaldo, Tevez, Scholes és Giggs nélkül felálló ManU olyan lendülettel játszott és olyan olajozottan működött, hogy múlt héten feltett, Scholes visszatérésének és a United utóbbi meccseken mutatott gyengébb teljesítményének viszonyát firtató kérdésünk végén a kérdőjel enyhén elkezdett kiegyenesedni. Még még mindig nehezen hisszük el, hogy az utóbbi 6-8 év egyetlen angol játékosát, aki egy igazi tízes futballagyát bírja, alig fél év alatt ki lehet pöckölni a tavaly brillírozó Unitedből, pedig ezt a lehetőséget figyelmen kívül hagyni ma már hiba lenne. Ma a Lyon ellen persze még Scholes játékára számítunk, de hogy mi lesz két hét múlva a helyzet, nem tudjuk. Így vagy úgy, de a kép valószínűleg letisztul majd, mire a United kifut az FA-kupa döntőjére. Mert ott lesznek, az biztos.  

Még egyszer köszönjük Pötének a képeket, a következő linkeken pedig megtaláljátok a meccs két félidejének összefolgalóit.  1. félidő ; 2. félidő .

A BL-meccsekig még van egy kis idő, addig is házi feladat ennek a videónak a megtekintése, amelyen Andy Kaufman elmeséli, hogy járt az Arsenal az Old Traffordon.