A csodálatos olasz hagyományoknak tökéletesen ellentmondva egyik hétvégi rangadó sem lett döntetlen, mind Torinóban, mind Genovában megszületett az a bizonyos mindent eldöntő. Eközben az Inter nem csak megcsapta a Livornót, de - ha nem is egyszerre - pályára lépett Dacourt és Samuel kivételével az összes sérüléssel bajlódó sztárja, így végérvényesen maguk mögött tudhatják a) ezt a nehéz (?) időszakot, b) a Romát (már 11 ponttal) és c) az NST olvasóinak jelentős hányadát. Az Öreg Hölgy érdekes, tanulságos meccsen, ha nem is hengerelve, de megérdemelten győzte le Tottiékat, akik remélhetőleg csak a Real ellen tartalékolnak, mert az elmúlt három meccsük alapján manchesteri flashback várható, semmi más. A két 1-3-ra végződő eredmény közül emeljük ki az Empoli idegenbeli sikerét, melynek köszönhetően hiába szerzett pontot a Parma a Milan ellen, kiesőhelyre csúszott a Gialloblu. Hajtás után részletek, videók és kis B-liga is.

A Juventus - meglehetősen bátran – három támadóval kezdte a Roma elleni rangadót, amivel Ranieri egyből világosság tette, hogy a harmadik és a negyedik hely közötti különbség annyira semmitmondó, hogy megéri kockáztatni egy esetleges másodikért. A Romának azonban hiába lesz a hét közben sorsdöntő nemzetközi meccse, Totti pénteki nyilatkozata után biztossá vált, hogy itt aztán nem lesz pihentetés. A bátran kezdő hazaiak szerencsétlenségükre Zebina révén kerültek először helyzetbe (egy emberes vágtát lezáró veszélyes lövésre később is futotta a jobbhátvédtől), majd egy Mancini-lövés flipperezett veszélyesen közel Buffon kapujához, de az első igazi helyzetre majdnem a félidő végéig kellett várni, ekkor Treze beadását Iaquinta remek mozdulattal irányította a kapu felé, Doni azonban résen volt és kitenyerelte. Aztán Nedvedet rúgták fel (Mexés talán csak azért nem kapta meg érte a második sárgáját, mert Saccani is tudta, ez Alexnek olyan, mint egy büntető), Del Piero pedig odaállt a labda mögé és a rendelkezésre álló variációk közül az egyik legkockázatosabbat választva gyönyörű gólt ágyúzott a kapus oldalára. Még el sem hagyta a Gobbók ajkát az amen a Del Piero lelki üdvéért mormogott imádság után, máris kis híján egyenlített a Roma, Legro ugyanis bár megelőzte Perrottát egy centerezésnél, de becsúszva a saját kapufáját találta el. A második félidőben bejött Giuly és Aquilani, főleg Speedy Gonzales miatt fel is pörögtek a Roma támadásai, de Il Capitano szinte végig láthatatlan volt és Mancini sem fogott ki nagy napot. Tartottunk tőle, hogy a Juve végignyomja három csatárral (az ez esetben döntetlennel záruló) a meccset , de végül bejött Sissoko – nagyon helyesen a semmit sem csináló Treze helyére – aminek köszönhetően az Öreg Hölgy ismét stabilabb lett, sőt, a lefújás előtt a Juvénak akadt két helyzete. A fent említett csata a második helyért egyáltalán nem lefutott, hiszen a Roma bár nincs nagy formában, de pont ennek köszönhetően talán már csak két hétig kell a kettős terhelés emberpróbáló feladatával szembenéznie, utána már koncentrálhat a hazai versenyfutásra. De négy fordulóval a félidő után már csak az ezüstért… (Juventus–Roma 1-0)

Ha Chivu jövő héten centerben kezd, ne lepődjön meg senki. Mancio azt találta ki, hogy ha már szénné égett az üldözők pitéje, legalább ők szórakozzanak jól, ennek jegyében pedig a Livorno ellen úgy huzigálta össze-vissza a játékosait a pályán, hogy ezt látva Julio Cesar könyörgő tekintettel reménykedett egy jobbszellő posztban egy félidő erejéig legalább. Aztán végül nem volt olyan nagy baj, hogy a kapuban maradt, hiszen az Inter az első bő negyedóra végére Suazo (tökéletes dublőr, nem is kell nála jobb az ilyen meccsekre) a vendégvédők rossz helyezkedését, majd gólpasszát kihasználva le is zárta a meccset. Ekkor nem gondoltuk, hogy a végül valóban a kapuban maradó Cesarra is szükség lehet, pedig így lett: előbb a kapufára imádkozott egy szabadrúgást, majd elképesztő bravúrral ért le egy közelről érkező vendégkísérletre. Ettől függetlenül tükörsima győzelmet aratott a Nerazzuri, ha valami rossz történt, az a korábbra várt Crespo-durrogás, de felesleges bármi ilyesmiről beszélni most, dübörögjön inkább a taps a visszatérő Figónak, meg egyáltalán, az Inter teljes keretének, hiszen bárki lép pályára, a csapat csak nyer, nyer és nyer. (Inter-Livorno 2-0)

A Viola Catania ellen elért sikeréből ki kell emelnünk, hogy Mutu remekül eltalált lövése jelentette a győzelmet a hazaiaknak, ugyanakkor a római kiruccanás előtt kifejezetten rosszkor jött, hogy megsérült Frey (nem komoly az első hírek szerint). Helyettese, Avramov kezdetnek szerencsétlenkedett egy kicsit – a kapott gól bár nem kapushiba, de Frey kiszedte volna – de a végére megnyugodott és volt néhány szép védése is. A Fiorentina számára egyébként elsősorban azért volt nagyon fontos a meccs, mert a Milan már veszélyesen közel került hozzájuk, ám mivel a Rossoneri két kiesőjelölt ellen is pontokat veszített, a győzelemnek köszönhetően megmaradt a lilák hárompontos előnye. A Catania sorsfordít jövő héten az Empoli otthonában… (Fiorentina-Catania 2-1)

A Milan már vagy nagyon az Arsenalt várja, vagy tényleg az van, amit látunk és akkor nagyon nem várja. A Parma ellen az első félidőben megúsztak egy üreskapus helyzetet, a Kaladze-Lucarelli összecsapást pedig tíz bíróból négy biztosan a grúz kiállításával vezényelt volna le, míg Buccinak igazából egy Emerson csúsztatáson és egy Kaká lövésen kívül nem nagyon akadt dolga. A szünetben aztán Ancelotti is ráérzett, hogy a Gattuso-Emerson-Ambrosini-Serginho középpálya emésztőgödör-ásáson, marhabél lapátoláson és hullamosáson kívül nem sok mindenre alkalmas, ezért beküldte Pirlót és visszahúzta Kakát, előre pedig felment Alta Tenzione mellé Gila, így pedig fiai kifejezetten elkezdtek focicsapatra hasonlítani. Jöttek is a helyzetek sorban, de valahogy a gól nagyon nem akart összejönni és a végén a sors még egyet odaszúrt a Milannak, hiszen pont Emerson került kihagyhatatlan helyzetbe, de a pumára nagyon messziről, nagyon sötétben, nagyon sűrű erdőben sem emlékeztető brazíliai (nem brazil) fölévágta. Maradt az iksz, de ez most nem számít, a héten nagyobb kérdések dőlnek el, mint amik már egyébként is eldőltek. Osztály viiiigyázz! Paolo Maldini ezredszer! (Parma-Milan 0-0)

Antonio Cassano nem akárki! Egy pár hete írtuk róla, hogy még hatvan százalékosan is magasan a Samp legjobb játékosa, most pedig nem csak szavakkal, de tettekkel is megmutatta: a Blucerchiatti szezonjának legfontosabb meccsén valóban igazi vezére volt csapatának. Nem volt nehéz dolga a csapatoknak, szögezzük le, de azért dicséretes, hogy most az őszi meccsel ellentétben a labdára is több figyelmet fordítottak. A mérkőzés leírásához a sport közhelyszótárát hívjuk segítségül, hiszen amellett, hogy a játék küzdő jellege dominált, nagy taktikai harcot láthattak a nézők, mígnem egy óra elteltével Maggio végre valami hasznosat is csinált (addig mindössze Cassano zseniális passzainak eltékozlásával tüntetett), hiszen a vállát megrántó Danilóban felismerte a korábban sárgát kapó ellenfelet és némi késéssel ugyan, de összeesett, mint sízokni a sezlonyon. Piros, emberelőny, győztes gól. Hogy ki lőtte? Tök mindegy. Kié az érdem? Hát Cassanóé, mert mielőtt sokadszor is kihagyhatatlan helyzetbe hozta volna Maggiót (aki azért csak kihagyta elsőre), úgy kötötte gúzsba a Genoa védőinek a lábait, hogy öröm volt nézni. A Samp ezzel megerősítette UEFA-kupás helyét és acsarkodva várja az Inter elleni randit a Marassiban. (Genoa – Sampdoria 0-1)

A három kiállítással színesített Napoli-Empoli mérkőzésen született meg a forduló meglepetése, hiszen arra azért nem számítottunk, hogy a toszkán kiesőjelölt (vagy már nem is az?) a Vezúv tövében mér csapást a Napolira. A Zalayeta-Piccolo affér nem kerülte el a remekül helyezkedő játékvezető figyelmét, Mazzoleani ugyanis az öltözőfolyosón állította ki a két kakaskodó játékost, majd egy Giovinco (mekkora labdát ad a második gól előtt?!) sérelmére elkövetett fault után a kilenc emberre fogyatkozó kékeket metsző kegyetlenséggel végezte ki az Empoli. Szegény Pozzi két góljával döntő érdemeket szerzett a győzelemben, viszont könnyen lehet, hogy súlyos térdsérülést szenvedett a másodiknál. (Napoli-Empoli 1-3)
Már nem nagyon van csapat a Serie A-ban, amely ellen nyugodtan léphetne pályára a Palermo, ezt bizonyítandó roppant feszült meccsen sikerült csak két vállra fektetni a tökutolsó Cagliarit. Guidolin nem is bírta, addig ugatott a sporinak, míg az a lelátóra nem zavarta, de az ingázó kispad miatt folyamatos hányingerrel küszködő mesternek egyet sem kell félnie, míg csapata kapuját Jimmy Fontana őrzi: több bravúrja mellett a 92. percben óriási védéssel tartotta otthon mindhárom pontot. Szar a Palermo, sajnos. (Palermo-Cagliari 2-1)

Rocchi és Pandev, Pandev és Rocchi. Ja, és persze Ballotta, aki kétszáz évének minden rutinja mellé úgy röpköd a rómaiak hálója előtt, mint egy pelyhedző állú siheder. A háromgólos hazai némileg túlzás, de a győzelmet mindenképpen megérdemelte a Lazio, az Atalanta pedig lassan beletörődik, hogy idén le kell horgonyozniuk a táblázat leglangyosabb részében. (Lazio-Atalanta 3-0)
Az Udinese az első félidőben rommá verte vendéglátóját, majd a másodikban a Reggina hiába kúszott vissza a meccsbe egy gyönyörű Modesto góllal, a végén az egyenlítésért rohamozó bordókat lekontrázták és Di Natale második góljával fölényessé tette győzelmét a Bianconeri. Ezzel két pontra ráközelítettek a Milanra, a Reggina viszont három pontra szakadt le a bennmaradástól és már csak négyre vannak a Cagliari által féltve őrzött 41 kapott gólos rekordtól. (Reggina-Udinese 1-3)
Tegye fel a kezét, akit meglepett, hogy a Siena-Torino iksz lett. Senki? (Siena-Torino 0-0)

A B-ligában a frontok csak keveset mozdultak meg, az élen álló Bologna (Triestina 2-0) és Chievo (Frosinone 2-0) győzött, a mögöttük négy pontra loholó hármasból viszont a Pisa hibázott (Mantova 1-1), így már csak az Albinoleffe (Modena 3-1) és a Lecce (Avellino 2-0) osztozik a közvetlen üldözők posztján.
A Messinában veszítő Bresciában Fecze 8 percet kapott, a többiek nem léptek pályára.