Január 20-án Accra felé fordítja tekintetét minden futballt kedvelő szurkoló, magára valamit is adó játékosügynök, megfigyelő, s valószínűleg a világ labdarúgásának néhány prominens személyisége is a környéken fogja fotóztatni magát. Elkezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája és minden kétséget kizáróan meg fogja ütni a világ  legjobb labdarúgásának színvonalát, ezért mindenképpen foglalkozni fogunk ezzel a számunkra kissé misztikus seregszemlével. Még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy a fekete kontinens válogatottjai nagyjából négyévente kerülnek az érdeklődés középpontjába, amikor is a világbajnokságon próbálják megnehezíteni a nagyok dolgát. Ugyanakkor manapság már majdnem minden komoly bajnokság rendelkezik afrikai sztárjátékossal, s néha számunkra is nehéz kapásból megmondani, hogy melyik országért is játszik Adebayor, esetleg, hogy melyik válogatottban szerepel a legtöbb Touré. Pontosan azért kezdjük el bemutatni a Ghánában fellépő tizenhat válogatottat, hogy a Nou San Trafford olvasói közül mindenki a magabiztosan kijelentehesse: az Arsenal játékosa nem lehet ott a kontinenstornán. A B csoport bizonytalan kimenetelű végkimenetelével ellentétben itt tükörsima továbbjutásra számíthatunk a címvédő Egyiptom és a bivalyerős Kamerun jóvoltából. Mind a négy válogatott játszott már döntőt, de erre most valós esélllyel kizárólag a szelídíthetelten oroszlánok rendelkeznek. Persze mi lennénk a legboldogabbak, ha divatirányzatoktól eltérően afrikai edzővel rendelkező sivatagi sasok, fáraók, esetleg puskagolyók megnehezítenék Eto'o-ék továbbjutását. Tovább után részletek:

Egyiptom

A kontinens prófétái: öt győzelmüknél senki nem tud többet felmutatni, jelenleg is ők birtokolják az Abdelaziz Abdallah Salem-ről elnevezett trófeát. Az arabos nevű úriember volt az Afrikai Labdarúgó Szövetség első elnöke, ráadásul „a fáraók” országának szülötte, akik talán ezért is ragaszkodnak annyira a kupához. Persze az érdemeik elismerése mellett meg kell említenünk, hogy háromszor hazai pályán – legutóbb két évvel ezelőtt – és az első két kiírás alkalmával még más viszonyok közepette – 57-ben más zászló alatt, míg 59-ben más néven - sikerült diadalmaskodniuk. S hogy miért csak a kontinens profétái ők? Utoljára 1990-ben szerepeltek világbajnokságon és ott sem alkottak maradandót, így talán nem véletlenül nem rájuk asszociál a szegény európai futballszurkoló, ha jó afrikai csapatról kérdezik. Erejüket azért jól mutatja, hogy a B csoport két eminensén kívül ők az egyetlen válogatott, amelyik veretlenül vészelte át a selejtezőcsoportját. Ez különösen annak fényében dicséretes, hogy a 170-szeres egyiptomi legenda, Hossam Hassan negyvenen túl már nem vállalja a válogatottságot. Azonban remek egyiptomi játékosok vannak rajta kívül is. Például Ahmed Hossam Hussein Abdelhamid. Bevalljuk őszintén, hogy először az NST szerkesztősége sem esett le a székről a név hallatán, míg le nem rövidítettük négy betűre: Mido. Erre már felcsillantak az értő szemek, hiszen a Middlesbrough profijáról a hobbiszurkolók is hallhattak már. A Tottenham és a Roma egykori támadója a csapatkapitány és jobbszélső Ahmed Hassantól várhatja a beadásokat, amelyek gólra váltásáért a „civilben hamburgi” és a futball közelmúltjának egyik legmárkásabb nevétől mindössze egy betűvel eltérő Zidannal felel majd. Fontos még megjegyeznünk, hogy az egyiptomi szövetség is a saját nevelésű kapitány mellett tette le a voksát, de a 2006-os tornával ellentétben, Hassan Shehata fiai most kisebb eséllyel pályáznak a győzelemre.

Cél: négy közé jutás
Realitás: legjobb nyolc

Kamerun

A címvédő számára nem túl jó hír, hogy rögtön egy olyan ellenféllel kerül szemben, amelyik ellen az esélytelenség megnyugtató érzésével szállhat harcba. A kameruni „szelídíthetetlen oroszlánok” általában az elsők között szerepelnek az elkerülendő csapatok listáján és egy roppant fontos tényező miatt ki is emelkednek a kontinens válogatottjai közül: Kameninek hívják és civilben az Espanyol hálóját őrzi. Egyértelműen kiemelkedik az afrikai kapusok közül. Ennek is köszönhető, hogy a német Otto Pfister válogatottja a legkiegyensúlyozottabb a csapatrészeket tekintve. A védelemben Geremi (Newcastle), Atouba (Hamburg), Womé (Werder Bremen) mellett a válogatottsági rekorder Rigobert Song szerepel, aki csak Zidane-nal mérhető egy lapon, ugyanis ők ketten jutottak a kiállítás sorsára két különböző világbajnokságon is. A középpálya Djemba-Djemba és Olembe felügyelete alá tartozik, míg elől spanyol csatársor szerepel Eto’o és Webo személyében. A világranglista huszonnegyedik helyezettje simán jutott tovább csoportjából és pontokat is csak az utolsó forduló tétnélküli mérkőzésén hullajtott el, így magabiztosan tekinthet a kontinensviadal elé, amelyen egyértelműen az ötödik elsőség a cél, még akkor is, ha sorozatban négy világbajnoki szereplés után a németországi megmérettetést kihagyták, mivel egy fájdalmasan egyoldalú mérkőzésen nem sikerült legyőzniük a mostani rivális Egyiptom gárdáját, pedig a bíró egy büntetővel is megsegítette őket. Szegény fáraók, hogy mit kapnak most ezért.

Cél: győzelem
Realitás: négy közé jutás

Szudán

Amikor összesorsolták Szudán válogatottját Seychelles és Mauritius szigetek legjobb focistával, már sejtettük, hogy a legjobb csoportmásodik már meg is van. Azért formalitásból megrendezték a csoportmérkőzéseket, de ettől függetlenül nekünk semmi panaszunk nem lehet a világranglista százötödikjére, mert az erősebbnek tűnő Tunéziát is sikerült megelőzniük. Persze a szudáni foci erejét jelzi, hogy egyelőre még nincs szükségük európai edzőre, mert a „sivatagi sólymok” legjobbjai egyelőre nem az öreg kontinens csapatait erősítik. Az Al-Hilal játékosaira épülő válogatott élén a különleges nevű Abdalla Mazda áll, de ez önmagában még nem garancia az 1970-es kupagyőzelem megismétlésére.

Cél: tisztes helytállás
Realitás: negyedik hely a csoportban

Zambia

Az ország fő exportterméke a réz, így talán nem véletlenül nevezik az ország kedvenceit „réz puskagolyóknak”. A világranglistán hatvannegyedik ország válogatottjának legnagyobb sikere egy második hely, de számunkra mindig is ők lesznek a 94-es kontinenstorna igazi nyertesei. 1993-at írtunk a zambiai válogatott egy katonai repülővel utazott soron következő világbajnoki selejtezőjére, Szenegálba, de a második, gaboni tankolás után jelentkező motorproblémákra a kétségtelenül fáradt pilóta a rossz hajtómű lekapcsolásával reagált. Mind a válogatott, mind a szakmai stáb odaveszett a balesetben, így talán mindenki számára érthetővé válik, miért is olyan nagy cselekedet az a bizonyos elbukott finálé. A mai válogatott ezzel szemben nem valószínű, hogy döntőt játszik, bár magabiztosan jutott tovább a döntetlenekkel terhelt csoportból. Számunkra intő jel, hogy a válogatott keret tagjai még nem nőtték ki a honi szövetségi kapitányt, s külön nem is szeretnénk senkit kiemelni Patrick Pihri legényei közül. Egyedül Kennedy Meewe kapusra figyeltünk fel a neve miatt, de ő is csak a dél-afrikai Free State Stars csapatáig vitte. Persze a szabadságra nyilvánvalóan érzékeny szülők gyerekeként, talán ez a legjobb nevű klub számára.

Cél: továbbjutás a csoportból
Realitás: harmadik hely a csoportban

A csoport legnagyobb sztárjai: Mido

Samuel Eto'o