Breaking News: a Milan nem áldoz fel több szüzet a San Siro felett lebegő rontás elűzésére, hanem egyből az első fordulóban pályára küldi a megváltót, Patót. Érzéseink meglehetősen vegyesek, mert ugye egyszer itt van a BL-címvédő, mely idén még nem nyert otthon, sőt, összesen négy gólt volt képes begyötörni a Meazzában (és ebben már beleszámoltuk Pirlo csodálatos szabadrúgását az Inter ellen), 18 pontjából tizenhármat idegenben szerzett, aminek köszönhetően a városi rivális apró ponttá zsugorodott előttük a horizonton. Másrészt a világ egyik legjobb csapatánál egy 18 éves gyerkőctől várni a mannát… hát, nem tudhatjuk, lehet, hogy Pato egyből szétbontja a Napoli hálóját, de mi valahogy ezen igencsak meg lennénk lepve. Na, nem mintha a fenti Milan-eredménysoron nem lennénk…
Bezzeg az Inter! Ibrahimovicsot nem vágta agyon az anyósától kapott zárlatos morzsaporszívó, úgyhogy két fordulóval a félidő előtt azt kell mondjuk, eldőlőben van a bajnokság, még úgy is, hogy a Nerazzuri változatlanul apokaliptikus sérüléssorozatot produkál. A Roma még mocorog, de Spalletti is úgy van vele, hogy ide azt az ezüstöt, ha közben rá lehet csöpögtetni a Real meleg skalpjáról bőven folyó vért, a Juventusban pedig változatlanul nem érzünk annyit, hogy befogja az éllovast. (Pedig megkezdték ők is az erősítést: rálőcsölték Criscitót a Genoára). A Fiorentina már kiszállt az aranycsatából és már csak két célja van: az egyik a BL-helyek egyike, a másik pedig, hogy ha ez megvan, akkor ne Frey és Mutu nélkül kelljen nekifutniuk. Serie A, 18. forduló hajtás után.
Milan – Napoli 1-0
A Rossoneri felemás évet zárt, ennek ellenére 2007 aranybetűkkel kerül be a klub krónikájába, hiszen nem csak Európa, de a világ legjobb csapataként is csúcsra értek. A hazai pálya (Olaszország) azonban egyelőre nem az ő vadászterületük, az év első bajnokiján ráadásul Gattuso mind a négy tüdejét kénytelenek lesznek nélkülözni, helyette pedig csak két bal láb áll rendelkezésre (mindkettő Brocchira van szerelve). Ambrosininél már csak Kaladze van rosszabb formában, Gilardinóval kapcsolatban pedig már többször kifejtettük, hogy ez bizony nem hullámvölgy. Inzaghinak veseköve lett maró kritikáinktól, visszatér viszont Jankulovszki a balszárnyra, ezzel pedig (bármilyen furcsa lesz is), a Milan 4-4-2 felállásban lép majd pályára, hiszen a Corriero szerint Seedorf sincs olyan állapotban, hogy játsszon.
A Napoli nem csinál be a nagycsapatok ellen sem (győzelem a Juve ellen, iksz Rómában, szűk vereség az Intertől), de a középpályáról most hiányozni fog az eltiltott Blasi, a csatársorból pedig a színészkedésért (visszaesőként) két meccsre elmeszelt Zalayeta. Lavezzi párjaként így Sosát tippeljük, de lehet, hogy Calaió lesz a befutó, bár ez tök mindegy, mert Kaladzét újabban Ulveczky Zoli is beforgatná, szóval egyáltalán nem mondhatnánk, hogy esélytelenül utazna Milánóba a Napoli, pedig utoljára több mint húsz éve nyertek a San Siróban. A győztes gólt akkor egyébként egy bizonyos Diego Armando Maradona szerezte…
Úgy érezzük, ahhoz, hogy visszatérjen a tavaly (például) a Manchester United ellen látott Milan, pont az kell, hogy egy ilyen meccset kínnal, keservvel, vért izzadva behúzzanak, hogy aztán szépen lassan beinduljon a gépezet és a meglehetős alapossággal elbaltázott szezonból legalább egy dobogó kifusson. És nem, változatlanul nem gondoljuk, hogy Pato érkezése lesz a fordulópont, egyszerűen csak túl jó csapatnak tartjuk ahhoz a Rossonerit, hogy attól függjön a sorsuk, Nesta éppen feltűnik –e a kapu előtt egy lecsorgóra lecsapva.
Végül nevessünk együtt azon, hogy amikor Pato 1989 szeptemberében felsírt a pato brancói klinika szülészetén, Maldini már egy éve túl volt élete első bajnoki címén a Milan profijaként. Amúgy a srác tényleg nem rossz...
Atalanta – Roma 1-3
Zampagnát kiebrudalták (meg sem állt Vicenzáig), Doni eltiltott, három védő és két csatár sérült Del Neri csapatában, míg a Romába visszatérhet Aquilani (nem biztos, hogy vissza is fog) és Spalletti nem adhatja fel az Inter üldözését harc nélkül.
Siena – Inter 1-2
Hehe, megmutatjuk, milyen gólt lőtt az Inter a végül vereséggel végződő arab túrán az Internacional ellen. Ilyet. Chivu megint középen, a helyén hátul Maxwell, elöl pedig Ibrakadabra és Cruz kezd az elmúlt öt meccséből ötöt nyerő Interben. A Siena hiába fújja kívülről az összes Die Hard részt, sajnos.
Catania – Juventus 1-2
Inkább a szívünk mondatja ezt, ebben ugyanis benne van a csúnya bucska a Bianconerinek, kivált az arcpirító máltai vereség után. Ranieri amúgy a századfordulón játszott a Cataniában, de talán a nosztalgikus hangulat nem érinti meg Trezegoalt és gyorsan rövidre zárja a nyitott kérdéseket.
Parma – Fiorentina 1-1
Volt idő, amikor ez nagy rangadó volt, de akkor még Mutu a Crociatit erősítette (meg Buffon, Thuram és Cannavaro is, hogy a Crespo-Chiesa csatársorról ne is szóljunk). Minden attól függ, hogy Frey vállalja –e, mert a lepkekirály Lupatelli veszélyesebb saját csapatára, mint a telítetlen zsírsav.
Lazio – Genoa 1-0
A rómaiaknak legalább két csatáruk van, a Genoának viszont ebből is csak egy van: Borriello csapata góljainak felét lőtte, ha a felforgatott Lazio-védelem megfogja, meglesz a három pont.
Sampdoria – Palermo 2-2
Volpi ©, Lucchini, Montella és Delvecchio sérültek, így hiába áll készen a játékra a sérült elméjű Cassano, a Palermót még viszi az edzőváltás okozta lendület, ráadásul végre nem állnak nagyon messze attól, amit kitűztek maguk elé. Izgis döntetlen, ha hihetünk a gömbnek.
Cagliari – Udinese 0-1
Szardínián nem fest jól a helyzet, Ballardini legénységét két kézzel pofozza az élet, az Udinese viszont tovább fickándozik, így nem fogadnánk rá, hogy az utoljára a hatodik fordulóban győző hazaiak szerencséje pont a Di Natale-Quagliarella kettős által támogatott északiak ellen fordulna meg.
Empoli – Reggina 3-0
A hazaiak előtt két derbi, majd egy Inter elleni csata áll, így ha nem ruházzák meg emberül az Amarantót, könnyen elmehet a hajó. A Reggina Ulivieri keze alatt már mutat életjeleket, ha például most nyernének, meg is előznék vendéglátójukat. Egyikük kiesik, sajnos. Méghozzá a Reggina.
Torino – Livorno 1-1
Az elmúlt öt meccsből a hazaiaknál négy, a vendégeknél három lett döntetlen, tavaly mindkét összecsapásukon megosztoztak a pontokon, mindketten keveset lőnek, sokat kapnak és mindkettőjüknek rohadtul kellene a győzelem. Mondjuk még, vagy már ikszeli is be mindenki?
Az utolsó 100 komment: