Lassan végleg magunk mögött hagyjuk a 2007-es évet. Ilyenkor mindenki az ünneplésre, pezsgődurrogtatásra (taxikeresésre, a telefonvonalak túlterheltségére) készül. Az előrelátóbbak már az újabb fogadalmakon gondolkodnak, a dohányosok utolsó cigarettáikat szívják, mindenki bizakodóan tekint a jövőbe, mert majd most minden más lesz. 2008 egyelőre csak jóval kecsegtet. Futball szempontjából főleg. Lesz egy Afrika kupa, amely mögé – terveink szerint - teljes mellszélességgel állunk oda. Azután újra felpörgünk a szokásos bajnokságainkkal és Bajnokok Ligájával. Reményeink szerint az UEFA kupa is beindul tavaszra. Aztán mikor minden hagyományos évi vetélkedés eldől, tekintetünket az Alpok felé fordítjuk, és könnybe lábadt szemmel figyeljük az európai kontinenstornát. Azután pihenünk, nem sokat, mert bár az olimpia sokrétű vetélkedés, a labdarúgás számunkra több lesz, mint egy sportág a sok közül. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, mert egy kötelességünk még van. Szeretnénk összefoglalni a 2007-es esztendőt. Na nem nagyon, csak kicsit. Ráadásul szívtelenek leszünk és nem igazán foglalkozunk senkivel, csak elmondjuk a véleményünket, mert komolyabb felkészülésre egyelőre nincs időnk. Kategóriák: legjobb csapat, játékos, edző, bunyó, gól, helyzet és még, ami eszünkbe jut.
Csapat
Kezdjük a legkomolyabb dologgal. Talán ez is a legkönnyebb. Egyértelműen a Real Madridot illeti a cím. Esélyes volt még a Sevilla, amelyik egy évvel ezelőtt a lista tetejéről locsolta a pezsgőt a két nagycsapat fejére, akik később bebizonyították, hogy a fák nem nőnek az égig (kivéve, ha Deportivonak és Valenciának hívják őket). Előbb a Barcelona dolgozta le kétpontnyi hátrányát, majd a királyi gárda is előzött. Természetesen a katalánok is mindig esélyesek erre a címre, de a két óriás közötti tíz pont méretes különbségnek számít. Ha valaki esetleg még így is kötekedne, annak ajánljuk figyelmébe, hogy a 2007-es év mindkét El Clásicoját a Nou Campba rendelte a sors, és az ezeken gyűjtött árva pontocska mindennél többet elárul. Na meg a bajnoki cím.
Játékos
Ezt eggyel bonyolultabbnak éreztük. Három emberben gondolkodtunk, akik az előző bekezdésben említett csapatok valamelyikének mezében próbálták meg – általában sikerrel - elkeseríteni az aktuális ellenfelet. Harmadik helyen Frederick Kanouté végzett. Úgy érezzük, hogy Mali válogatottjának gyöngyszeme rendkívül jó évet zárt, még akkor is, ha csapatának több okból is gyengére sikerült az ősze. Második helyre Ruud van Nistelrooy került, aki gólkirály és spanyol bajnok lett ebben az évben, és egyre biztosabbak vagyunk benne, ha a Real Madrid egygólos mérkőzést játszik, akkor a holland fogja elérni azt az egyetlen találatot. S a győztes a barcelonai Lionel Messi. Nem ecsetelnénk az argentin fiatal érdemeit, mert véleményünk szerint csapata szerény idei produkciója nélküle a menthetetlen kategóriába került volna, s pár sorral lejjeb még megemlékezünk róla mindenképpen.
Edző
Ernesto Valverde. Ernesto Valverde és harmadszor is Ernesto Valverde. Pedig ez volt a legkiélezettebb verseny. Juande Ramos kemény ellenfélnek bizonyult, mert a Sevillával bebizonyította, hogy viszonylag olcsó játékosokból is lehet eredményes és gyönyörűen játszó csapatot építeni. Sok sikert kívánunk, Mr. Ramos! Hiányozni fog a La Ligából. Bernd Schuster precíz és megbízható teljesítménnyel ért fel a bronzérmes pozícióba, és egy kicsit szomorú is lehet, mert találnánk olyan évet, amikor az idei produkciójával simán nyert volna. Nem baj! Majd jövőre, Herr Schuster!. Ezek után nem is meglepő, hogy a bajnoki címet besöprő Signor Capello egy pillanatig sem volt tagja az élmezőnynek. S akkor vissza a győzteshez: Az Espanyol éppen 13 bajnoki meccse veretlen, folyamatosan rángatja a katalán nagytestvér bajszát a tabellán, játszott egy UEFA kupa döntőt, és ami a legfontosabb, volt legalább 10 olyan meccsük, amikor irigyeltük a barcelonai kék-fehér csapat szurkolóit. Gratulálunk Senor Valverde!
Mérkőzés
Az egyik El Clásico nyert. Na nem a mostani, hanem a tavaszi. Ritka izgalmas, színvonalas és kielégítő – amennyiben ez a jelző használható ilyen környezetben – találkozó volt. Mindkét csapat háromig jutott a Nou Campban, ami nagyban köszönhető az előző bekezdésben kiemelt két játékosnak. A királyiak holland mesterlövésze negyedóra alatt egy duplát ért el, míg az argentinok legújabb Maradona utódjának kikiáltott tinédzser két góljával versenyben tartotta a hazaiakat, majd a – nem klasszikus – mesterhármas utolsó darabjával megmentett egy pontot. A Barcelona és a Real Madrid közötti párharcok presztízsét és történelmi hagyományait figyelembe véve másik mérkőzés nem is igazán jöhetett szóba, bár a tavasz folyamán a fővárosiak több izgalmas mérkőzést is játszottak. Például az Espanyol ellen, amelyik csapat az ősz folyamán is megmutatta, hogy képes magas színvonalon teljesíteni a komolyabb játékerőt képviselő csapatok ellen. Ha viszont izgalmat keresünk, akkor az is világossá vált, hogy az Atleticó Madrid hétgólos labdájának semmi nem ér a nyomába.
Gól
Linoel Messi. Az egyik Getafe elleni kupamérkőzésen. Soha, de tényleg soha nem fogjuk megbocsátani Rijkaardnak, hogy ezzel a góllal nem jutott végül semmire a Barcelona. Ahogyan elindult a srác és végigment a vendégek védelmen, az magáért beszél, de természetesen a bajnokságban is estek szép találatok. Ilyen volt például Varela gólja a Sevilla ellen, vagy Negredo találata, amelyet majd később még megmutatunk más apropóból. Addig is íme a gólok gólja:
Bunyó
Ugye az mindenkinek megvan, hogy NHL-ben leveszik a kesztyűt és szabad a vásár, amíg valaki földre nem kerül. Ezt rendkívül férfiasnak gondoljuk. Van egy ismerősünk, aki rendszeresen fallabdázik és mikor az egyik ilyen jellegű sporttevékenység után a győztes személyéről érdeklődtünk, akkor a következő választ kaptuk: „Jaj! Mi nem úgy játszunk.” Mondanom sem kell, hogy egy hölgyről van szó, mert ez a mondat nem volt igazán férfias. Az is tény, hogy José Armando Dél-Amerikából az ideális férfiú, aki kellően kemény, napbarnított, össze van nőve a szemöldöke és tenyérbe mászóan sok zselét használ. A narancssárga mezes úr Braziliából érkezett, míg a fehér sarokban egy uruguayi születésű harcost láthatunk. Hogy ez mennyire férfias? Szerintünk olyan gyengére sikerült, hogy csak az iszap és a bikini hiányzott, de az olvasóra bízzuk a végső ítéletet. Avagy Luis Fabiano vs. Diogo.
Ziccer
Crusat az Almería csapatát erősíti. Elég jól játszott az ősz folyamán, így semmit nem vethetünk a szemére ilyen szempontból. Sokat fut, kiveszi a részét a védekezésből és a támadásokból egyaránt. Remekül indul be az üres területekre, ezáltal is megosztva a védők figyelmét, így előtérbe kerülhetnek az olyan kivételes tehetségű támadók, mint Negredo. A baj csak akkor következik be, ha neki kell beteljesíteni a csapat gólszerzésre irányuló kisérletét. A kamera forog, 20 másodpercnél és egy percnél történnek az események:
Utolsó kommentek