Választ kaptunk az amúgy is inkább költőinek szánt kérdésekre - a bab még mindig nem hús, a lyuk továbbra sem sajt. Ha nem is kimondott Fosbury floppal, de a jó öreg hasmánt technikát bevetve csak átvitte a BL lécet a Liverpool, nem kell irulva-pirulva fogadni a Londonból érkező oltásokat. Valenciába már elpostáztuk a tizenegy papírkutya képével illusztrált értékelésünket, Madridba egy no, ezzel is megvónánk hátbaveregetés jutott, meleg kézfogás és talán legközelebb komment érkezik majd Németországba.

Az elsőkből lesznek az utolsók munkacímet viselő két felvonásos dráma második kilencven percét a Vélodrome-ban láthattuk (az elsőt Ukrajnában), de ez senkinek sem lehet igazi meglepetés. A Marseillenek nincs nemzetközileg is jegyzett játékosa, Cissé már valószínűleg sosem fogja befutni azt a karriert, ami sérülése nélkül várt volna rá, Zenden öregecske ehhez, és amúgy sem az a fajta, aki direkt módon meccseket tudna nyerni a csapatának. Szép volt, jó volt, összességében nem lehet panasz, jöjjön az UEFA. A Liverpool a Milan útját járja most már évek óta, látjuk, hogy Benitez csapatot is tud építeni, és pszichológusnak sem középszerű – a derbik napján jól futottak a lovak. Mégis hiányzik közülük egy igazi világsztár, egy undisputed extraklasszis, aki a kilátástalan meccseket is meg tudja menteni és nem mellékesen karakterisztikus vezére is a csapatnak, a nemkarakterisztikus Gerrard mellé. Ami a legnagyobb előnyük, az a legnagyobb korlátjuk is – túlságosan csapat a csapat, rögzültek az idegpályák, uniformizáltak a játékosok, és akkor a cserepad rövidségével még elő sem jöttünk. Ettől függetlenül jár a gratuláció, ahogy Dévényi Tibi bácsi mondaná, nagy tapsot a szobában. (O. Marseille – Liverpool 0-4)
A Porto lassan hozzánk nő, mint egy öreg kabát. Fű alatt, de tartósan ott vannak minden tavasszal, hol a BL-ben, hol az UEFA-ban, és ezt stabilabban adják elő, mint anno a Depor, a Villarreal vagy a hazai konkurencia. Elnézést minden Benfica és Sporting drukkertől, de a sárkányoké az egyértelmű top-csapat Portugáliában, még többre is vihetnék, ha nem kellene örökké eladni a legjobbjaikat. A tegnapi, csoportelsőséget jelentő siker kicsit nehezen született meg, a törökök nem hagytak területet a portói támadóknak, igaz cserébe semmi veszélyt nem jelentettek Helton kapujára. Az áttörést jelentő gól előtt érdekes volt nézni, hogy a szabálykönyvből túlképzett védelem hogyan áll le teljesen, mikor a tétlen lesen álló Quaresma mégis labdához ér, a hiba csak annyi volt a mátrixban, hogy mégsem volt az les. A csoport végén elmondhatjuk, mindenki elérte minimális célját, és ez még a törökökre is igaz, hiszen nekik a bejutás volt az, a hat pont és a Liverpool verés csak hab a bakhlaván. (Porto - Beşiktaş 2-0)

Az eddigi küzdelmek legnagyobb vesztese egyértelműen a Valencia, hiszen edzőváltással együtt is kiábrándító játékot produkáltak. A Kily Gonzalez – Mendieta koprodukcióban íródott aranyoldalak lassan megsárgulnak a házikönyvtár alsó polcán, az utóbbi időben nem nagyon van mit hozzáírni. A csapatnak nincs egyénisége, nincs stílusa, az igazolások kaméleon sebességgel veszik fel a csapatot uraló szürkeséget (Joaquin, de sajnos ez Morientesre is igaz), ha David Villa egyszer csak elunja a középszerűséget, még nagyobb gondban lesznek. Reform itt a kulcsszó. A Stamford Bridgen pontosan az történt, amire számítani lehetett, vagyis semmi. A spanyolokban nem volt annyi dac, erősebben fogalmazva gerinc, hogy minden mindegy alapon nekimenjenek a már amúgy is első helyen továbbjutó Chelsea-nek, hadd lássa a világ, hogy van bennünk kraft. Hát nincs. Viszont a hazaiak sem gondolhatják, hogy Kalou és Pizarro lenne a BL győzelem letéteményese, szegény Sevának meg csak annyit, hogy érdemes lenne visszatérni talján földre, úgy mondják, arra több babér terem, mint a ködös Angliában. (Chelsea – Valencia 0-0)
Nem a Schalke szégyene, hogy nyolc ponttal (gyakorlatilag a norvégok oda-vissza legyűrésével) tovább lehetett lépni a csoportból, és jó kis iparos focival sikerül bejutni a legjobb 16 közé, de nem gondoljuk, hogy nem ők lennének a sorsolás kapcsán emlegetni szokott kívánságlista élén. A Bundesliga kapcsán is elő szoktuk hozni a klasszis csatárok hiányát, a hat meccsen termelt öt gól nem tűnik halálos veszedelemnek. A háttérről még annyit, hogy volt némi renitens éjszakázás a meccs előtt, ezért Krstajic, Rakitic (emlegetett sándortomis mentalitás…) és egy harmadik, általunk nem ismert hasontollú díszpinty (már ismert: Jermaine Jones volt a bűn apostola) még a derbi előtt felfüggesztésre került, beígért büntetés van, konkrétum egyelőre nincs. (Schalke 04 – Rosenborg 3-1)

Kicsit unjuk már, hogy örökké a görögökön esik át az ember, de azt a csapatot, amelyik számszakilag a Real Madrid színvonalát hozza, nem lehet megkerülni. Mindössze egyetlen vereséget szedtek össze, azt is Bernabeuban, de hát az gyakran megesik arrafelé. A Werdertől a hazai bajnokságban megszokott többet rúgunk, mint kapunk szisztéma nem jött be a BL-ben, de itt nem is a Bielefeld az ellenfél. Az első gól előtt például, a serdülő háromban tanított alapszabályról is megfeledkeztek, azaz mindig a labdás embert támadjuk, mert akkor elkerülhető, hogy az ellenfél egyik legjobb formáját futó játékosa, úgy is mint Stoltidis, könnyű frappét hajtson fel, mielőtt pusztai magányában kibombázza a bal alsót. A Bréma amúgy sem tipikus német csapat, ez a másik oka, hogy az egyszerűen mentálisan erősebb, a győzni akarás tébolyult izzásától fűtött görögök ellentmondás nélkül elvegyék, amit akarnak, avagy az a fa ér égig, amelyikről elhisszük. (Olimpiakosz – Werder Bremen 3-0). Megtették ezt a kiskirályok is, mégpedig röpke harminc perc alatt. Pedig a Cannavaro, Pepe, Marcelo védelem nem tűnt egy kimondott életbiztosításnak, de a labda hiányában kevés csapat veszélyes (mondjuk egyik sem), márpedig azt legtöbbször csak Ballotta kapujában sikerült megtalálni az olaszoknak. Raul tovább növelte BL rekord góljai számát, Casillas tizenegyest fogva hozta klasszisát, az általunk kicsit poszt nélkülinek érzett Robinho pedig most már folyamatosan jó játékkal tromfol ránk. Hozzá képest elég kontrasztos volt, ahogy Marcelo balhatvéd tisztázás címszó alatt taccsra ágyúzta a labdát egy ártalmatlan szituációban, hamisítatlan falusi hangulatot csempészve a szentély gyepére. Tisztelettel adózunk még Pandev előtt, aki talán megállt egy tűnődő pillanatra, aztán összeszorított foga között Garibaldi nevét szűrve felcsavarodott a kapufára, hogy gólpasszá változtasson egy alaki hibás átemelést. Nem tudjuk mire viszi majd Schuster, de egyértelműen látszik a keze nyoma a csapaton, ezt a Madridot nehéz lenne összehasonlítani az elmúlt években látottakkal, kevesebb élőreklám, több csapatjátékos a pályán. Csak szegény Guti találja magát mindig a padon, akárhogy is változik a gárda. A Laziónál az a baj, kevés a nemzetközi tapasztalat, és nem bírják a kettős terhelést sem, főleg azért, mert egy komplett kórházi szárnyat töltenek meg a játékosaik a szezon eleje óta. Ha Delio Rossi mondja... (Real Madrid - Lazio 3-1)

D csoport - ahogy az már írva volt vagyon