Arany (Au): 79-es rendszámmal jelzett kémiai elem, az IMF monetáris rendszerének alapja, évszázadok óta a jólét és gazdagság szimbóluma.
Labda: minden bizonnyal az emberiség legnagyszerűbb találmánya, már a XIII. sz.  elején találhatunk tárgyra vonatkozó nyelvi referenciákat.
Aranylabda: Az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája.

Már futball öntudatunknál vagyunk, nem kell apáink-nagyapáink elbeszéléseire hagyatkozni, nézzük, látjuk, játsszuk az Isteni Játékot, csüggünk a távirányítón és bálvány-imádjuk a parabola antennát. Még a sehol sem jegyzett bajnokságokban is van csapatunk, így kerül látókörünkbe az Ankaragücü és a Fakel Voronyezs. Beindul a tippmix, mi pedig egy havi kosztpénzünket bukjuk a Rosenborg – Real Madrid BL derbin. Monstre beszámoló a kilencvenes évekről.

1993 - Roberto Baggio – A copfos Buddha. Caldogno városában látta meg a napvilágot a nagytermészetű családfő hatodik gyermekeként. A legendárium szerint még egy éves sem volt mikor járni kezdett, és első útja rögtön a labdához vezetett, aminek bűvkörétől már nem is tudott elszakadni. Sanyarú gyermekkora lehetett, hiszen a tíztagú háztartás fanatico Inter drukker volt, neki mégis a brazilok és Zico volt a mindene.

Szűlővárosában kezdett játszani, és 14 évesen szerzett 42 szezonbeli találatára már a Lanerossi (mai Vicenza) csapata is felkapta a fejét (itt nevelkedett korábban Paolo Rossi is) és próbajátékra hívta a vékony legénykét. Állítólag Carrera, az első csapat centerhalfja is beszállt a gyerekek közé, és hamár, Roberto nem átallott néhány kötényt is kiosztani neki. Egy évvel később már a felnőtt csapat tagjaként a Juve és a Milan ellen játszott az olasz kupában…

Ennyi neki pont elég is volt, hogy felhívja magára a figyelmet - végül a Fiorentinát az idő tájt felvásárló Pontello család zsákmánya lett. Öröme azonban nem tartott sokáig, szinte azonnal súlyos térdsérülést szenvedett. Egy év után tér vissza, de alighogy bemutatkozik az A ligában és az UEFA-ban, rásérül műtött térdére (Ronaldohoz hasonlóan) és még egy év rehab következik. Kínkeserves időszak volt ez számára, Buddhához való megtérése is ehhez köthető.

A Fiorentina igencsak csehül állt a bajnokságban, messiásként várták vissza, ő pedig a Napolinak lőtt szabadrúgás góljával hálálta meg a két év türelmet - ezzel a góllal kapaszkodtak meg a Seria A utolsó szalmaszálában. Baggioval a fedélzeten már szárnyaltak a lilák és két évvel később UEFA döntőt játszhattak a torinoi zebrákkal. Egész Firenze gyászba (később tűzbe) borult, miután előbb a döntőt, majd hősüket is elveszítették a gonosz Juventus ellen. Roby, resta con noi (Roby, maradj velünk) hangzott mindenfelé a városban, leginkább annak a néhány ezer vérgőzös drukkernek a torkából, akik a klubház előtt tüntettek - végül a rendőrségnek kellett közbelépni. Egyébként szintén állítólag, Baggio ügynöke mindenki háta mögött egyezett meg az Agnelli családdal, mikor a van Basten, Gullit, Rijkaard-féle Milannál már kész tényként könyvelték el érkezését. Roby közben égre-földre nyilatkozott, hogy nem áruló ő, és mindig lila mezt visel majd a fertelmes zebracsíkok alatt. A válogatottban keresett vigasztalást, de a hazai VB-n elért harmadik hely óriási csalódás volt számára, ettől függetlenül a cseheknek lőtt gólja meghozta a nemzetközi elismertséget is.

Érzelmileg lenullázva érkezett Torinóba, ahol persze nem voltak különösebben elájulva az örökös Fiorentina forever tirádáitól. A csúcspont az volt, mikor a bajnokságban nem volt hajlandó tizenegyest rúgni volt csapata ellen. Természetesen a szentimentalitásra kevésbé fogékony Juve tifosók azonnal Torna a Firenze (Húzzá’ vissza Firenzébe) molinókkal dekorálták ki a delle Alpit. Nehéz időszak No. 2, megint Buddha, megint túlélte.

Egyre javuló bajnoki produkciója ’93-ban egyéni csúcsot eredményezett (21 találat), Beppe Signori mögött második lett a góllövőlistán, a Juvét pedig nem középszerű góllal vezette UEFA kupáig a Dormund ellenében, és az aranylabdával a kufferben utazhatott az amerikai VB-re. Az olasz hagyományoknak megfelelően végigkínlódták a csoportot. Zakó az írektől, kilátástalan egy-egy Mehikóval a norvégokkal minimális begyűrése (viszont felejthetetlen kiállítja Baggiot is rivallás Gulyástól), de Baggio mindvégig hallgat, mint a sír. Azonban olasz barátaink fene nagy szerencséjére nemcsak Vicenzában, a VB-n is követte Paolo Rossit. Nigéria ellen (de jó kis csapat volt) két percre álltak a giotintól mikor egyenlített, majd a hosszabbításban a győztes találatot is megszerezte. Ugyanez három perccel a vége előtt a spanyolok ellen is sikerült, de a bolgároknak is jutott egy dupla. Így vonszolta be a kivénhedt válogatottat a döntőbe, hogy aztán az egész VB az ő kihagyott büntetőjéről maradjon emlékezetes.

A Juvétól kupával és scudettóval köszön el, és a nagy rivális Milannal folytatja – a padon. Ebből gyorsan elege lesz, és Bolognában 23 góllal bizonyítja Tabarez és Morini alkalmatlanságát, amivel visszaküzdi magát a Squadra azzurába is, ahol viszont Cesare Maldini inkább a feltörekvő del Pierot favorizálja, ki is esnek a franciák ellen. Mellőzése miatt a szövkap később nyilvánosan kért bocsánatot.

A VB után (bizonyára némi szülői ráhatással) az Interhez kerül. Nagyságát mutatja, hogy a Juve és a Milan ajánlólevelével a zsebében is elfogadják a szurkolók, bár játéka már nem a régi, hattyúdalát végül Bresciaban énekli – nem is rosszul.

1998 - Zinedine Yazid (aki naggyá válik) Zidane (tehetséggel bőséggel felruházott) –  Nekünk csak Zizou – A művész.

Algériai bevándorlók gyermekeként született Marseille-ben, a város északi részén egy Havanna-szerű gettó közepén. Gyerekként csak fociztunk és fociztunk. Mindig én voltam Platini, másról szó sem lehetett – emlékszik a helyes önképpel rendelkező zseni.

14 éves koráig a kerületi US Saint-Henry csapatában játszik, ekkor fedezi fel Jean Varraud, a Cannes játékosmegfigyelője és hat hetes edzőtáborba invitálja a csapathoz. A hat hétből négy év lesz. 17 évesen bemutatkozik az élvonalban, egy évvel később pedig első gólját is megszerzi – egy Reanult Clio a jutalma a klub elnökétől. A kiscsapat persze nem tudja sokáig megtartani és Zizou a Girondins Bordeauxhoz, Dugarry és Lizarazu csapatához kerül. ’95-ben megnyerik az Intertoto kupát, egy évvel később pedig második helyig viszik az UEFA kupában.

Időközben bemutatkozik a válogatottban is, példaképéhez hasonlóan a csehek ellen. 0-2-nél lép pályára a hatvanharmadik percben, és két góljával ikszre menti a veszett fejszét. A ’96-os EB-n már Zizoura épül Aimé Jacquet csapata, bár legyünk objektívek és őszinték, ebben nagy szerepe van Mr. Kung-fu Cantona egy éves eltiltásának is. Egészen az elődöntőig jutnak, ahol 6-5-ös tizenegyespárbajban véreznek ki a csehek ellen.

Ez a produkció már az igazán nagyok figyelmét sem kerülheti el, az akkor éppen tékozló korszakát élő Blackburn és a Juventus fut versenyt. Kenny Dalglish Zidanet és Dugarryt is meg akarta szerezni, de a manager Jack Walker másképp látta. Minek kellene ez a Zidane, amikor itt van nekünk Tim Sherwood? - avagy hogyan semmisítsük meg magunkat szakmailag.

Így került rongyos 3M euroért Torinóba, ahol lendületből két scudettót tett zsebre és két BL döntőt is játszott, bár mindkettőt elbukták. A válogatottal azonban minden sikerül. 1998-ban Zizoura nem hatott ólomsúlyként a hazai pálya, nem térgyepült meg a tehertől, igazi vezérként vezette döntőbe a gallokat, ahol két fejesével gyorsan el is döntötte a küzdelmet (amivel kapcsolatban számtalan összeesküvés elmélet született, lásd lent). Ezen a VB-n megtanulhattuk Zinedine két fontos tulajdonságát. 1) Akkor hozza magát, amikor a legjobban kell. 2) Berber vérével olykor nehezen bír, amit a szaud-arábiai Fuad Amin mellbetiprásával bizonyít. Két évvel később egy emlékezetes, sírból visszahozott EB döntőn felülteti hazáját a világranglista tetejére is, immár France a World No1. Ilyesfajta duplázást nem láttunk az 1974-es német válogatott óta.

Természetesen a Real nem nézheti tétlenül, hogy az aktuális világlegjobbja nem náluk játszik/koptatja a padot, ám ez a transzfer még nekik is fáj: a Juve nem pitiáner haszonra szert téve 66M euroért adja tovább Zizout Madridba – ez a futballvilág rendje, a király felült a trónra, és egy évvel később kapásból vágta a léc alá gyűjteménye egyetlen hiányzó darabkáját, a BL serleget. Pedig épeszű embernek meg sem fordult volna gyarló fejében a lövés gondolata, hiszen egy ilyen kellemetlenül pörögve pont ránkeső labdát nem is lehet ellőni. Sanszosan alárúgunk, labda képtelen irányba el, mi pedig tehetetlenségünktől vezérelve, néhány botlogó lépés után hanyatt-seggre esünk. Pont úgy, mint Zizou gólja után. (Egyébként ezen a meccsen született egy másik csillag is, úgy hívják Iker Casillas).

A 2004-es EB-vel nem foglalkozunk, mert egyrészt Zizou sem alkotott felejthetetlent, másrészt meg kellene emlékeznünk a görögök sikeréről (páldául a franciák ellen), de mi inkább a tagadás hatalmában bízva próbáljuk meg nem történtté tenni az eseményeket. Még Zidanet is sokkolta az eset, inkább vissza is vonult a válogatottól, ez neki nem hiányzik. Akkor még nem tudhatta, hogy az utódok vért fognak izzadni a 2006-os VB selejtezőin, és 2005. augusztusában bejelenti visszatérését. Azonban már a VB előtt jelezte – számára nincs tovább, és a Madridtól könnyes szemmel elköszönve vágott neki élete utolsó kalandjának.

A csoportban még nem tündökölt, Dél-Korea ellen beszedte második sárgáját, ezért Togo ellen nélküle kellett kivívni a továbbjutást. Innentől azonban nem volt megállás, minden meccsen gól vagy gólpassz. Esetleg mindkettő, mint mondjuk a spanyolok ellen a 16 között. Következhetett a nagy visszavágó a Selecao ellen, de Zidane megint diadalt ült felettük egy Henrynak adott gólpasszal (miközben R. Carlos a szerelését igazgatta...) Négy nappal később ő lőtte az egyetlen gólt a portugálok elleni meccsen, így máris következhetett a döntő.

Zizou a hetedik percben (hozzá egyébként nem illő módon) beflegmázott középre egy Materazzi ellen befújt kamu tizenegyest – ezzel követte Vavát, Breitnert és Pelét a két VB döntőn is gólt szerzők szűk táborába. Marco tíz perccel később jóváteszi hibáját, de nem(csak) ettől, hanem a 110. perc eseményei miatt lettek ők a főszereplők. Materazzi lightosan megszaggatja Zizou mezét, rövid szóváltás, majd emberünk definíció-szerűen lefejeli Marcot. Az esettel kapcsolatban két változat terjedt el.

A mezráncigálás után Zizou - gyaníthatóan némi gúnnyal a hangjában – odavetette Materazzinak: Meccs után megkaphatod. Az ’A’ változat szerint Marco ’- A kurva húgod gyorsabban levette’  riposzttal érkezett, míg ’B’ annekdota az ’- I prefer the whore that is your sister.’ –ről szól, azaz Inkább az a kurva húgod kellene. Mi a másodiknak hiszünk, mert nézeteink szerint ’A’ sziporka meghaladja Marco intellektuális kvalitásait. Zizou később bocsánatot kért mindenkitől (kivéve Materazzit), különösen rajongóitól és a gyerekektől, de mint mondta, nem bánta meg tettét. Továbbra is kitartott saját változata mellett, mely szerint az olasz folyamatosan mátyus-szerű durvaságokkal illette anyját és nővérét. Így, vagy úgy, de a bálvány ledőlt – magával rántva csapatát is, és dicstelenül, magányosan búcsúzott a futballpályáktól Zinedine Zidane.

Számunkra az utolsó klasszikus irányító középpályás, távoztával ez a poszt kihalt, megszűnt létezni. Ő volt a ’…leges-leges legnagyobb, leges-leges legkirály’. Futball IQ-ja mérhetetlen, szinte sakkozott a pályán – néha még a parasztot is ütötte. Fejben vert meg mindenkit, mindig egy-két ütemmel előbbre gondolkodott. Ok nélkül nem tett semmit.
Látszólag nem csinált nagy dolgokat, sokszor az volt az ember érzése, hogy ezt talán még ő is meg tudná tenni. Apró dolognak tűnik, de senki nem tudott úgy labdát vezetni, mint ő - úgy fedezte, hogy lehetetlen volt a közelébe férkőzni, a rátámadó védőket meg egyszerű tereptárgynak tekintette és szinte bosszús volt, mint a művész kit kopogtatással zavarnak meg, hogy ilyen semmiségekkel is foglalkoznia kell.
Technikai tudása, ütemérzéke, térlátása egyedülálló volt, feltalálta a Zidane roulettet, de ezen csak veszíteni lehetett. Számtalan egyéni elismerést kapott, az aranylabda mellett mi csak a 2004-es Az elmúlt 50 év legjobb európai labdarúgója díjat említjük.

Nem hallgatunk azonban a már taglalt vérmérsékletéről sem, hiszen pályafutása során többször is elborult a tekintete (nem mentség, de megesett ez más nagyságokkal is – Beckham, Totti, Bergkamp stb.). A két VB kiállítás mellett Jochen Kienzt is találkozott Zizou fejével egy Juve – Hamburg BL meccs alkalmából, pályafutása alatt összesen 14-szer állították ki. Rajta kívül mindössze a szelídíthetetlen, vadkameruni vadoroszlán Rigobert Song mondhatja el magáról, hogy két különböző VB-n is kiszórták.

Zidane ma már csak az ENSZ nagyköveteként lép pályára, a United Nations Development Programme keretében küzd a szegénység és az AIDS ellen. Legutóbb épp’ Ronaldoék ellen végeztek kettő-kettőre – Zizou két gólpasszal jelentkezett, a brazil zseni meg újra plusz tíz kilóval.

1997 - Ronaldo Luis Nazário de Lima - O Fenômeno. Legtöbb klasszistársához hasonlóan ő is a brazil favellákból került ki, a korábbi világsztár Jairzinho szeme akadt meg az akkor 14 éves tehetségen és rövid úton a Cruzeiro Esporte Clubehoz került. A nemzeti bajnokságban tucatnyi gólt termel tizenhárom meccsen, még a Minas Gerais bajnokságban mesterhármassal intézi el az ősi rivális Atletico Mineirot.
A holland import mindig is jól állt a történelem során, most is ők azok (pontosabban Piet de Visser), akik rábukkannak a csiszolatlan gyémántra és 6M dollárért a PSV Eindhoven játékosa lesz - 57 meccsen szerzett 55 góllal bemutatkozik Európának is.

De nemcsak góljai miatt lehet kedvelni. Láttuk már Bebetot, Romariot, Rait, Leonardot, Elbert és megannyi brazil klasszist. De egyikük arcán sem volt ez a gyermeki öröm, a foci imádata, ez a könnyedség, játékosság, a nézőre is átragadó eufória, hogy mi is a varázslat részévé válhatunk kilencven perc erejéig, és nem ők fejlesztették tökélyre a bringákat sem. Mindennapos életkép volt, ahogy Ronaldo a felezővonalnál átveszi a labdát, testcsel-bringa-rakéta kombót villant, senki nem éri utol, felrúgni sem lehet, semmit sem lehet csak közepet kezdeni. Játékával lenyűgözte a Barca vezérkart is, de csodák csodájára csak egy évet töltött katalán-földön, 49 meccsen 47 gólt lőtt, köztük egy KEK döntős győztes találatot.

Természetesen ekkorra már rég válogatott, sőt a ’94-es VB győztes csapat tagja, igaz egyszer sem lépett pályára, a francia VB-n viszont már főszereplő, négy gól és három assziszt a neve mellett a döntőig vezető úton. A döntőig, ahol Zizou a mennybe, Ronnie a pokolba jut.

A döntő előtti napon titokzatos görcsroham tör rá – életében először, vagy sokadszor – nem tudni. Dráma, a brazil csapat házatájáról érkező általános levertség és Ronaldo 72 perccel a sípszó előtt kikerül a kezdőből. Sokak szerint a Nike nyomására, sokak szerint saját akaratából azonban ott van a pályán, de csak árnyéka önmagának, egy Barthezzel történő összecsapás után még külön megsérül. A franciák állvahagyják az ételmérgezett? Selecaot és hatodik rendező országként díszlépésben nyerik a VB-t.

Az időközben az Interhez szerződött zseni élete fonala azonban tovább kuszálódik. Az addig szinte töretlen pályafutása (UEFA kupa és 30+ gól a Seria A-ban) egy Lecce elleni bajnokin (1999) egyik pillanatról a másikra szinte véget ér. Jobb térde szétszakad, csak fél évvel később térhet vissza, de az olasz kupában vívott visszatérő meccsén hét perc után újra megsérül, és csak másfél évvel később nyilvánítják gyógyultnak.

A 2002-es japán VB-n már újra a régi, csak megszokott kopaszságát cserélte elborzasztó hajviseletre. Ez azonban cseppet sem gátolja abban, hogy nyolc gólt vágva beállítsa Pelé VB gólrekordját, egyedül az angolok ellen nem eredményes, de a döntőben kettőt is gurít a németeknek.

A VB után nem kis botrányt kavarva (az Inter hívők meglehetősen hálátlannak találták), jó részt Héctor Cúperrel folytatott örökös vitái miatt a Realhoz kerül, érkezése napján megdől az addigi nem hivatalos mezeladási világrekord. Első szezonjában 23 góllal járul hozzá a galaktikusok bajnoki címéhez, amit a Barcával nem sikerült megnyernie. De az áhított BL trófea itt is elmarad. Sőt. Újabb sérülések, szaporodó kilók, magánéleti válság, válás, majd a futószalagon érkező világsztárok miatt sokszor a lelátón találja magát.

Carlos Alberto Parreira azonban kitart a brazil elnök szerint is lassú, puhos csatár mellett, és kezdőként számol Ronaldoval a németországi VB-n. Japánnak lőtt két góljával beéri Gerd Müllert az örökranlistán, Ghána ellen pedig belövi 15. VB találatát is – immáron egyeduralkodó, a mundiálék történetének legeredményesebb játékosa. Tovább azonban sem ő, sem csapata nem jut, Dunga kinevezése óta pedig nem tagja a válogatottnak, melyben 62-szer volt eredményes, csak Zico (66) és Pelé (77) előzik meg.

Madridból a Milanhoz menekül, még az sem zavarja, hogy saját zsebből fizeti a transfer egy részét, annyira mehetnékje van. Sajátos rekord, hogy a milánói derbin mindkét oldalon játszott és lőtt gólt, ugyanezt egyébként a Barca – Real párossal is eljátszotta. A BL azonban egyelőre a Milannal sem jött össze, hiszen a 2007-es győzelem idején Ronnie nem játszhatott a sorozatban.

Jelenleg sérülten várja visszatérését, hogy begyűjthesse a még hiányzó trófeát. Veled vagyunk, dagi!

Zárásként lássuk a kilencvenes évek további győzteseit.

1990 – Lothar Matthaus – A Terminator, a német válogatott örökös csapatkapitánya. FIFA által hivatalosan regisztrált meccseket tekintve senki sem szerepelt többször hazája válogatottjában, senki sem játszott nála több VB meccset. A Gladbachnál inaskodott, a Bayernnél iparosodott, az Internél töltötte mesteréveit. Tisztelem Platinit, csodálom Maradonát, de ahhoz, hogy győzzek, Matthausra van szükségem – nyilatkozta róla Trapattoni.

Vagy győzök, vagy elvérzek, nincs más út. Ez volt a hitvallása, mely EB és VB győzelemig, két VB ezüstig, két UEFA kupáig, német és olasz bajnokságig repítette.

1991 – Jean Pierre Papin – A nagy gyerek, az ollózás mágusa. Mindnyájunkban van valami különleges, már születésünkkor. Nekem a lábaim jutottak.

Zsinórban négyszeres francia bajnok és gólkirály, a híres-hírhedt OM oszlopa, BEK győztes, kétszeres döntős, világbajnoki bronzérmes (1986), 410 meccsen 215 gól szerzője, 54/30 a válogatottal. Edzőként felvezette a Strasbourgot az első osztályba, jelenleg az RC Lens kispadját bitorolja.
 
1994 – Hriszto Stoicskov – A renitens, a bolgár aranygeneráció aranycipős tagja. A Barca történetének legfényesebb korszakában játszott a balszélen, ’91 és ’94 között csokorba szedték a bajnokságokat, közben egy BEK győzelem is sikerült.

Egyszerű volt a receptje: gyorsíts fel százra, egy csel balra, lövés – előtte-utána olaszos gesztikuláció, dühödt tekintet, méltatlankodás, bírószapulás. Ez utóbbi néha tettlegességig fajult, a Barcánál a bemutatkozó évében olyat tiport a spori lábára, hogy hét öltéssel kellett összevarrni. A ’94-es VB gólját a németek ellen nem feledjük.

1995 – George Manneh Oppong Ousman Weah – A kereszténnyé lett Kru harcos, háromszoros afrikai aranylabdás.

Az első afrikai játékos, aki világhírre tett szert. Arsene Wenger fedezte fel a Monaconál, de igazi sztár a PSG-nél és a Milannál lett. Gyors, technikás, robbanékony, minden ízével kapura tör, az a fajta, aki ha egyszer elindul, nehéz megállítani. Hogy mit értünk ez alatt? Hát ezt.

Népszerűségét politikai pályán kamatoztatja (szegény feje), túl van egy elveszített elnökválasztáson Libériában.

1996 – Matthias Sammer – A csendes söprű. Olaf Thon mellett a keletnémet futball nagy túlélője, a Borussia Dortmund sztárja, EB és Bajnokok Ligája győztes. Kezdetben középpályás, de nagy sikereket söprűként ért el. Szerintünk vastagon Ronaldo érdemelte, mindazonáltal Nem kívánjuk aranylabdáját vitatni, inkább rámutatunk vezéri képességeire, alapjában tiszta, sallangmentes játékára (azért becsúszott egy-két ütemtelen is), kiváló helyezkedési készségére. Sőt, még gólokat is szerzett, ha nagyon kellett.

Manapság a DFB technikai igazgatója.

1999 – Rivaldo Vítor Borba Ferreira – Az Ó-lábú. Sokan erre azt mondanák, focistának született, pedig csak az irgalmatlan nyomorral járó alultápláltsága okozta a görbületet, no meg számos foga gyerekkori elvesztését.

A pre-Ronaldinho korszak játékmestere, a nagy Deportivo sztárja, a Barca ünnepelt hőse – klasszikus brazil csoda. Elévülhetetlen érdemei vannak a 2002-es VB cím megszerzésében (no meg a törökök elleni emberelőny nem túl fair kiharcolásában), mi mégis egy Barca mesterhármassal emlékezünk, amivel anno BL-be juttatta a katalánokat.

Öregségére a görögöknél vezet le, Tőzsér csapattársa az AEK-nél.

(folyt. köv.)