Mars, a háború istene két fiút nemzett, akiket irigy nagybátyjuk a folyóba dobatott, ám Romulus és Remus a monda szerint nem fulladtak meg. Egy farkas talált rájuk és nevelte fel őket, aztán a két felcseperedett fiú egymás ellen fordult, a hatalomért folytatott küzdelemben pedig a város névadója, Romulus megölte fivérét. Szépen indul, mi? Na, hát még szebben folytatódik…

A Stadio Olimpico két bérlője finoman fogalmazva nem eszik egymást tenyeréből. A farkas (mint Róma jelképe) és a sas (mint a római birodalom jelképe) évtizedes küzdelme egyáltalán nem korlátozódik a futball nevű játékra, hiszen a Derby della Capitale társadalmi rétegek és városrészek összecsapása is egyben, melyhez csak amolyan szükséges pluszként csapódik hozzá maga a játék. A Lazio ugyanis nem csak Róma csapata, hanem (ahogy a nevéből is látszik) az egész régióé, melyben az Örök Várost találjuk, míg a Roma elsősorban a belváros és a déli városrész munkásosztályának támogatását élvezi. Politikai felhangokat keresve (már miért pont ebben értenének egyet) azt tapasztalhatjuk, hogy a szégyenletes olasz fasiszta hagyományok ápolásának melegágya a Curva Nord Lazio-szurkolók által megszállt része, velük szemben pedig a Commando Ultra Curva Sud inkább baloldali beállítottságú Roma-szimpatizánsai mutogatják a hatalmas lószerszámokat a túloldalra. Így volt ez egészen a 90-es évekig, amikor a bordók szurkolóiból is kivált egy erősen jobbos csoport, az AS Roma Ultras, mely – ha esetleg aggódnánk - azért nem rühelli elődjénél kevésbé a Lazio szurkolóit. Mivel a feltépett műanyagszékek röppályája egyébként is apolitikus ívet húz a római légtérben, ezzel a derbi politikai részét tekintsük is lezártnak, lássunk inkább egy kis focitörténelmet

Illik a Lazióval kezdeni, hiszen ők az öregebbek, 1900-as alapításukkal majd’ harminc évvel megelőzték a Romát. Első hivatalos mérkőzésüket 1902-ben játszották és természetesen azonnal csatlakoztak az első hivatalos bajnoki szezonhoz is, mely akkoriban még területi alapon zajlott, majd a Serie A 1929-es létrehozatalakor szintén az alapítók között voltak. Hogy így alakult, az egy furcsa történelmi csavar következménye, a korábban említett politikai beállítottságuknak ugyanis igencsak ellentmond, hogy a fasiszta rezsimnek ellenállva nem voltak hajlandóak az AS Roma néven összevont római csapatokkal egybeolvadni. A háború alatti időszak egyébként magyar edzők irányítása alatt találta a klubot, Viola József (a fél Serie A-t edzette később), Molnár Ferenc és Kertész Géza (később a Roma trénere is volt Magdi anyus csemetéje) nem fordították ki sarkából a világot, sokáig a 37-ben elért ezüst volt a legjobb eredményük. Aztán az ötvenes évek meghozták az első komolyabb sikert, 58-ban sikerült elhódítaniuk a Coppa Italiát, melyet azóta további három alkalommal nyertek meg, legutóbb 2004-ben. Az első bajnoki címig viszont egészen a 74-ig kellett várni, a rajt-cél győzelem azonban nem egy római aranykor kezdetét jelentette, a hetvenes évek második fele ugyanis a klubot sújtó tragédiák sorozatát hozta. Legjobb játékosuk, Chinaglia eligazolt, a győztes tréner, Maestrelli elhunyt, de mindennél jobban fájt a Szőke Angyal, Re Cecconi halála, akit aközben lőttek agyon, mikor poénból betört egy barátja ékszerüzletébe. A 80-as évek kis híján a Serie C-ben találták a Laziót, mely aztán legközelebb a 90-es években tett le ismét valamit az asztalra: 95-ben és 99-ben második hely, majd kétezerben Sven-Göran Eriksonnal a padon, többek között Nedveddel, Nestával és Mihajloviccsal a fedélzeten a klub legnagyobb sikere, a duplázás is összejött! Akik emlékeznek még, anno egy kvízben rákérdeztünk egy bizonyos Nedved-gólra, melyet az utolsó KEK-kiírás döntőjében szerzett. Nos, ezzel a bizonyos góllal a Lazio 1999-ben megnyerte története első európai kupáját, melyhez egy évvel korábban szintén meglehetősen közel állt, hiszen a Rapid, az Auxerre és az Atléti testén át egészen az UEFA kupa döntőjéig menetelt, ahol viszont a Zamorano-Ronaldo kettőssel támadó Inter nem adott esélyt nekik. Az új évezred azonban újabb hanyatlást hozott, elengedték a svéd trénert, marhaságokra szórtak el rengeteg pénzt (égszínkékben töltött ideje alatt pont semmit nem nyújtó Mendieta 28 millió ajróba fájt), aztán 2002-ben a főszponzor csődje miatt a megszűnés fenyegette a klubot, melyet aztán a jelenlegi tulajdonos, Lotito mentett meg. Ennek ellenére 2004-ben még összejött egy Copa Italia, majd két éve egy európai kupahely, melyet a Calciopoli miatt már nem tudtak kihasználni. Kizárás, pontlevonás, majd ezek visszavonása, illetve csökkentése után a Lazio idén ismét BL-résztvevő. A klub egy nagy játékosáról kell még beszélnünk, ez pedig nem más, mint a gyerekkora óta Lazio-szurkoló fenegyerek, Paolo Di Canio. A 2001-ben Fifa Fair Play díjat nyert kiváló játékos (a sérülten fekvő kapus miatt gólhelyzetben megfogta a labdát) náci karlendítéseivel, a Ducét éltető tetoválásával és a bíró fellökésével lopta be magát az erre jelentősen gerjedő Irriducibili szívébe és lett belőle a klub ikonja. Bár a nagy anyagi vész közepette lemondott fizetése jelentős részéről, hogy a csapatban játszhasson, botrányai miatt a jelenlegi elnök nem kínált neki új szerződést, jelenleg a Serie C-ben borzolja a kedélyeket. 

Az AS Romát 1927-ben Italo Fosci alapította több római csapat összevonásával, méghozzá azzal a céllal, hogy a domináns északi csapatok uralmát egy erős, meghatározó fővárosi gárdával törje meg. Ennek eléréséhez nem kevesebb, mint öt magyar edzőt alkalmazott az alapítás utáni időszakban, Barr László és Kovács Lajos után Schaffer Alfréd, Kertész Géza és Senkey Imre is ült a kispadon. Nem is kellett sokáig várni a meghatározó szerepre, már a 35-ös bajnokságban ezüstöt szereztek, igaz, az első bajnoki címre egészen 42-ig várni kellett. Ezután egy kevésbé sikeres időszak következett, melynek mélypontja az 1951-ben bekövetkezett kiesés volt és bár a visszajutás a következő szezonban egyből összejött, ez a periódus nem bordókról szólt. Európában először 61-ben sikerült megvillantaniuk magukat a Vásárvárosok Kupáját a Birmingham ellen megnyerve, melyet három évvel később az első hazai kupagyőzelem követett. A Coppa Italia egyébként is meglehetősen bő vadászmezőnek bizonyult, amellett, hogy jelenleg is címvédők, összesen 8 alkalommal értek a csúcsra a Farkasok. A következő bajnoki címre viszont 41 teljes évet kellett várniuk, a 80-as évek elején begyűjtött scudetto mellett viszont már többször voltak másodikak és harmadikak is, sőt, legnagyobb európai sikerül küszöbére is ekkor értek fel. 1984-ben ugyanis az Olimpicóban BEK-döntőt játszottak, ám hosszabbítás után büntetőkkel 4-2-re kikaptak a Liverpooltól. 1990-ben újra nekiveselkedtek egy európai trófea megszerzésének (ezúttal az UEFA kupa volt a cél), de az olasz döntőben az Inter 2-1 arányban jobbnak bizonyult. A máig utolsó bajnoki címet nem akármilyen csatában szerezték meg 2001-ben, a végig kiélezett csatában az utolsó fordulóban a Parma 3-1-es legyalulásának köszönhetően (két ponttal a Juve előtt) megszerezték történetük harmadik scudettójukat. Azóta több második hely a pályán és egy a zöld asztal mellett is az övék lett, így folyamatos résztvevői a BL-nek, nem utolsósorban a klub szinte összes rekordját jegyző Francesco Tottinak köszönhetően. Il Capitano 15 szezonja alatt 470 fellépés fölött jár már, idén megdönti Giacomo Losi bajnoki rekordját, emellett természetesen ő szerezte a Roma történetének legtöbb gólját (188 – ebből 151 a Serie A-ban) is, valamint jó eséllyel a legtöbb római anyuka Francescót képzeli el kislánya ideális párjául. Tudhat valamit, ha hozzátesszük, hogy nem csak Testaccióban…

A két csapat összecsapásai nem tekintenek vissza olyan komoly múltra, mint az eddig taglalt derbik, első meccsüket ugyanis csak 1929-ben játszották, melyet a Roma akkori emblematikus figurájának, Volknak (Folchi néven is ismerhetjük) a góljával 1-0 arányban megnyert. Az összesített mérleg a Farkasok fölényét mutatja, 162 összecsapásukból 58-at megnyertek, míg a Lazio 43-szor győzött, a döntetlenek száma pedig 61. A gólkülönbség 196-155 szintén a bordók javára. A derbik történetében a legnagyobb különbségű győzelmek közül a Roma-szurkolók az 1933-as 5-0-ra emlékeznek a legszívesebben, míg a Lazio a tavalyi 3-0-át dörgölheti ellenfele orra alá, más kérdés, hogy ennek ellenére városi riválisuk mögött végeztek a tabellán. A legtöbb derbin természetesen maga Totti lépett pályára (27) és mindössze kilenc olyan játékosról tudunk, aki mindkét csapatban játszott derbit, közülük is érdemes kiemelni Arne Selmossont, aki kékben és bordóban is gólt tudott szerezni. És ha már a derbiken szerzett gólok szóba kerültek, 2002-ben egy jó eséllyel sokáig élő rekordot állított fel Vincenzo Montella: az 5-1-es Roma győzelmet hozó meccsen négy gólt szerzett. Balhék természetesen szép számmal előfordultak, ezek közül is kiemelkedik az emlékezetes 2004-es incidens, amikor a mérkőzés második félidejében futótűzként terjedt a lelátón a később hamisnak bizonyuló rémhír, hogy egy rendőrautó elütött egy gyereket, aki életét vesztette. Az ultrák kérésére a játékvezető a pályáról felhívta Gallianit, aki a meccs félbeszakítása mellett döntött. Több se kellett a szurkolóknak, a derbik történetének legvéresebb csatája kezdődött, melyben 150 felett volt a sérültek száma a keletkezett jelentős anyagi kárról már nem is beszélve. A meccset aztán egy hét múlva csak a pályán játszották újra, az 1-1-el pedig eldőlt, hogy a Roma nem éri utol a Milant. Ennél durvább történettel már csak egyel tudunk szolgálni, 1979-ben ugyanis halálos áldozatot is követelt a két szurkolótábor összecsapása, amikor egy a Roma-szurkolók szektorából kilőtt rakéta szemen találta a 33 éves,  Lazio-drukkert, Vincenzo Paparellit. 

A hét közepén lejátszott Derby della Capitalera a táblázat első felében tanyázó Roma pályaválasztása mellett került sor. A Totti hiányát a gólok számában nem, de játékban nagyon megérző hazaiak így meglepetésre roppant szoros meccset játszottak a Lazióval, mely nem várt ellenállást tanúsított a nála 8 ponttal többet szerző társbérlővel szemben. A kékek vezetését a Roma ugyan még az első félidőben megfordította, majd a második elején kettőre növelte előnyét (ebben az időszakban Ballotta tartotta úgy-ahogy meccsben a csapatát), de Ledesma sebészeti pontosságú szabadrúgásával 20 perccel a vége előtt visszajött egyre a Lazio. Sőt, az utolsó 15 percben kiharcolt mezőnyfölény akár az egyenlítést is meghozhatta volna nekik, de gólt szerezniük már nem sikerül, így maradt a szűk, de megérdemelt Roma győzelem.