Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Az argentinok Dél-Amerika braziljai

2007.10.18. 06:07 bohus

Venezuela - Argentína 0 – 2. A nemzet, amely Maradonát adta a világnak, képes ismét egy világverő csapatot kiállítani. Amit Riquelme és Messi az elmúlt két mérkőzésen mutatott az argentin válogatottban, az minden képzeletet felülmúl. Brazília hét év után tért vissza a Maracaná stadionba és csak úgy mint akkor, most is 5 - 0-val küldte haza ellenfelét. Beszámoló a 2010-es vb-kvalifikációról, Dél-Amerikából.

A múlt szombaton Riquelme, a zseni, két óriási szabadrúgásból szerzett két gólt, úgy hogy a kapus mindkét esetben csak nézte, ahogyan a labda a bal felsőbe vágódik. Kedden Argentína Venezuelába látogatott. A mérkőzés 15. percében Riquelme szabadrúgásból csavart be egy labdát balról, amelyet a hosszú oldalon Gabriel Milito fejelt a kapus kezei között a hálóba.

Az argentinok úgy játszottak mint az istenek. A 38. percben Messi Teveztől kapott egy remek labdát. A Manchester United argentin sztárja a 16-os jobboldalán cselezgetett, majd a 16-oshoz érkező Messi elé gurított vissza. A csodaember egy lövőcsel után középre tolta a labdát, és 19 méterről óriási bombát küldött a kapu jobb oldalába. Messinek nincsenek sima góljai, mindegyik találata gyönyörű.

A gól után a Barcelona irányítója az egész meccsen csak bukdácsoló Tevezzel akart gólt rúgatni, de a 99 százalékos helyzetig kijátszott, majd onnan Teveznek elpasszolt labdák rendre az alapvonalon túl kötöttek ki. Messi varázsolt (legtöbbször a védők hibáit köszönve), és Riquelme is olyan vagánysággal húzogatott, hogy éppen csak zsebre nem voltak dugva a kezei. A második félidőben beállt Gago is, aki 25 éves korára jobb középpályás lesz Lampardnál. Fernando Gago hibátlanul szerel, egyre erősebb, és jól játsza meg a labdákat.

Az argentin csapat többi tagja is hibátlanul szolgált (leszámítva, hogy a hetvenes években volt utoljára jó kapusuk, Abbondanzieri csőd). Percek teltek el, hogy Venezuela labdához sem ért. A második félidőben egy lendületes venezuelai támadás végén Burdisso, az argentinok védője mégis mozdulatlanul terült el a földön, ami akárhogy is nézzük rémületes dolog. Pár perc elteltével hordágyon vitték le a nyakán rögzítéssel.

Feljegyezhettük még Palacio Rodrigo, a Boca korábbi gólkirályának helyzetét, aki egyedül törhetett kapura. A végkifejletet sajnos a televíziókészüléken nem lehetett látni, mert a venezuelai adásrendező inkább a negyedik játékvezetőt mutatta. Állítólag maga Chávez elnök volt, aki nem bírta idegekkel, és rátelefonált a műsorrendezőre fejezzék be ezt a venezuelaellenes adást. Maradt a 0 - 2. Argentina hat ponttal vezeti a tabellát.

Brazília contra Ecuador. A csoportban a leggyengébb ellenfelet fogadta a brazil válogatott, amely hét év után ismét a Maracanában játszott. Brazília vasárnap – 2600 méter magasan - egy semmilyen 0 - 0-át játszott Kolumbia ellen. A mérkőzésről tényleg nem lehet többet elmondani, mint hogy a kapus, Julio Cesar volt a brazil válogatott legjobbja, hiába állt össze a Kaká, Ronaldinho, Robinho tengely.

Dunga odahaza ugyanilyen felállásban küldte pályára a Selecaot, amely erősen védekezésre és biztonsági játékra törekszik az egykori világbajnok keze alatt. A mérkőzés elején Ronaldinhot kivéve, aki akkor is megpróbál trükközni, amikor nagyon nem megy neki, a csapat csak elvétve mutatott valamit, és az első helyzetre a félidő feléig (19. percig) várni kellett. Ekkor a jobboldalon Robinho egy remek emeléssel indította Maicont, aki egy megkerülős csellel futott el az alapvonalig, a középre belőtt labdáját Vagner Lovenak csak be kellett bokáznia (1 – 0).

A gól megnyugtatta az addig is vérszegényen játszó hazaiakat. A második félidő annyi változást hozott, hogy Kaká még kevesebbet ért labdához mint addig. Robinho a második játékrész feléig egyetlen biciklicsellel kápráztatta el a közönséget, jellemző módon a csel után visszafelé passzolt, a közönség azonban ezt is megtapsolta.

Később azonban a nézők erőteljes fütyülésbe kezdtek, amelyre válaszul a 72. percben Kaká 28 méterről eleresztett egy lövést, amely laposan kúszott az alapvonal felé. Szerencséjére Ronaldinho zseniális módon piszkált bele 18 méterre a kaputól, így a labda a kapus számításaival ellenétesen a kapu bal oldalában kötött ki. A meccs később a középpályán zajlott. Isten azonban valamiért nagyon szeretheti Kakát, akinek a következő lövése, egy tipikus Kaká-gólt eredményezett. A Milan és a világ jelenlegi legjobb játékosa a 76. percben 25 méterre a kaputól a labdát gyönyörűen felcsavarta a bal felső sarokba (3 – 0).

A 82. percben Robinho pillanatai következtek. A Real Madrid balszélsője a 16-os vonalán az alapvonal közelében olyan cselsorozatot mutatott be, amiért nem lehet elég hálás neki a közönség. Előbb biciklicselekkel szédítette két védőjét, majd meghúzta a labdát az alapvonalig, és adta volna be a labdát, ahogyan Quaresma anno: ballal kitámaszt, a jobb láb pedig a bal mögött pöccenti be a labdát, de ő mégsem a beadást választotta, hanem még innen is visszahúzta a labdát, majd a már teljesen elveszett védők mellett bevitte a 16-oson belülre, és onnan erősen középre lőtte a labdát, amely egy védőn megpattanva a frissen becserélt Elano elé került. A Manchester City támadójának földre pattintott kapáslövése a 4. gólt eredményezte a braziloknak.

És még mindig nem volt vége. Pár perccel ezután szintén Kaká neve mellé írhattunk fel egy újabb gólt, amit a forduló késégtelenül legnagyobb kapushibájának is köszönhet. Az aranylabda várományosa ismét távolról kísérletezett, húsz méterre a kaputól egy erőtlen lövést küldött laposan a kapu közepébe, aminek kivédéséhez a kapusnak még letérdelni is volt ideje, és valószínűleg még azon is elgondolkodott, hogy jobbkézzel vagy balkézzel, esetleg mindkettővel érjen-e hozzá labdához. Nos, rosszul választott, a jobb kezérő a labda a hálóba pattant. Kaká hitetlenkedése elárulta, mit is gondol ő erről a meccsről, csak bocsánatot nem kért a kapustól, hogy ilyen előfordulhat vele. A Maracanába 7 év után tért vissza a válogatott, és érdekes módon ugyanolyan arányú győzelmet aratott mint akkor, Bolívia ellen.

28 komment

Címkék: brazil ronaldinho messi maradona robinho argentin riquelme

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr66199828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy 2007.10.18. 06:36:12

most miert kezdodik megint a riquelme faszanak a korbenyalogatasa? pont itt volt egy osszeallitas a futbalistak negy kategoriajarol, es ha jol emlekszem, nem a leghhizelgobben volt.
huu, varazsolt venezuela ellen, ki nem szarja le, majd ha nem megy a csapatnak a vb-n, akkor megint zsebredugott kezzel sirasra allo arccal fog lezengeni fogalmatlanul a palyan?
sracok, ti nem olvassatok egymas irasait?
meg egyaltalan, nem neztek focit?

_benito · www.nst.blog.hu 2007.10.18. 09:26:23

"sracok, ti nem olvassatok egymas irasait?
meg egyaltalan, nem neztek focit?"

ja, hát nem kötelező egyetértenünk mindenben, vagy igen? szerkesztőségi kollektívánk legfőbb mozgatóereje különböző véleményünkben rejtezik. bár nem értem, riquelmét miért hoztad fel, sokkal jobb példa lett volna, hogy anno marci a spanyol szuperválogatottba delegálta abbondanzierit. :)

a második felvetésre is reagálnék. szinglik vagyunk és ez nem véletlen. ;)

Frigo 2007.10.18. 10:05:45

Nekem ebből a cikkből az jött le, hogy argentínok az istenek és a brazilok még akkor is szarok, ha kiütéssel nyernek. Bohus nem vagy te egy kicsit is elfogult az argentínokkal szemben? Ganxta biztos örömittas képpel falná ezeket a sorokat.:)

szbszig 2007.10.18. 10:23:18

Frigo: Nos, igen. Gyakorlatilag ugyanezt állapítottam meg én is...

montipájton 2007.10.18. 10:35:38

Jajaja, érdekes, hogy Riquelmét ugyanezen a blogon a Copa után mint az argentin címnyerések első számú akadályaként értékelték, most meg egymás karjába ájulnak a tiszteltr szerkesztők tőlük.
Argentína, a világverő? Előbb jussanak már be a négybe valamilyen komoly világversenyen, oké? A többiről azután.
És mennyivel ér többet egy Venezuela (a térség leggyengébbje) elleni győzelem, mint Ecuador (vb-résztvevő volt!) kiütése?

Eh, ez az argentin-szopkodás tényleg gáz.

r_magpie 2007.10.18. 12:11:49

azért történt más is a selejtezőkörökben:

www.youtube.com/watch?v=CA7fdmdXRT4&mode=related&search=

kapus ide vagy oda, ez azért irdatlan nagy gól

Káosz Professzor 2007.10.18. 12:12:45

a riquelme fanyalgóknak: aki az arcberendezésről állapítja meg, hogy valaki milyen játékos, az miért nem nézi inkább a topmodell ismétléseit a viasaton, francnak pazarolja az idejét focimeccsekre. Unott arccal is lehet jól játszani. A vb-n is egészen addig ment a szekér, amíg R a pályán volt, ha az edző nem cseréli le a világ talán legjobb labdatartó játékosát, a németek csak körbe-körbe szaladgáltak volna labda nélkül a meccs végéig.
A Copán is az egyik legjobb volt, a döntő kétségtelenül nem sikerült, de láttunk már rossz meccset Kakától is.
Az argentinok meg egyszerűen azért dicséretesek, mert azt játszák, amit a braziloktól várnánk: látványos, szép játékot, nem dungásított sz.art.

MAti 2007.10.18. 13:29:51

Káosz prof: Riquelme-vel a gond nem az, hogy van néha neki is rossz meccse. Hanem az, hogy neki a rossz meccse az igazán fontos meccseken szokott eljönni. Hihetetlen képességű labdarúgó - anélkül a nehezen megfogalmazható plusz nélkül, ami mondjuk Nagy Tímeából kétszeres olimpiai bajnokot csinált.

bohus 2007.10.18. 16:05:57

drága sporttársak, nem másról írtam, csak erről az utolsó két fordulóról. riquelmét korábban én sem bírtam, de ez a faszi, amit most mutatott azon csak ámulni lehet. és lehet, hogy elfogult vagyok az argentinokkal szemben, jóllehet egyáltalán nem a kedvenceim, de ez a gárda játsza most a világon a legjobb futballt

MAti 2007.10.18. 16:09:36

Szvsz. az argentin csapat tudta messze a legjobb focit a világbajnokságon is. Védelem, középpálya, csatársor egyaránt talán a legjobb volt az egész mezőnyt beleértve.
De hülyék voltak - tizenegyesrugásokra (50-50%, lutri) hagytak egy olyan meccset, ahol egyébként erősebbek volak az ellenfelüknél. El is bukták...

Mondom ezt annak ellenére, hogy mindig a braziloknak drukkoltam. De el kell ismerni, ez az argentín csapat hihetetlen erős volt.
A VB legszebb gólját rúgták a szerbek (?) ellen - amit csak azért látunk keveset, mert nem az utolsó lövést kellene visszajátszani, hanem az előző egy percet.

Káosz Professzor 2007.10.18. 16:58:33

mitcsenkov: kicsit vitatkoznék. Riquelmét "igazán fontos meccsen" az utóbbi években ezeken láttuk:
- Villareal BL elődöntők - jól játszott végig mindkét meccsen, a tizenegyest kihagyta, de az szvsz a játék minőségét nem húzza le (ld. Baggio '94)
- Argentina-Németo. VB meccs. Amíg fent volt a pályán, a németek nyomozták a labdát. Nem ő cserélte le magát, és szerintem ezen ment el a meccs.
- Boca Libertadores döntője - ezer gólt rúgott, nyertek is
- Argentín-Brazil Copa döntő - na ott tényleg szar volt, de emlékezzünk Ronaldo 98-as vb döntőjére, Kaká és Dinnye egész VB produkciójára, stb. (véletlen, hogy csak brazilokat hoztam fel, ezek jutottak hirtelen eszembe)

Azt aláírom, hogy van gond a hozzáállásával, (különben játszana Villarealban) de ne azért legyen sikk leszólni, mert unott óvodásként mozog a pályán. A teljesítménye még így is világszínvonalú és nagyrészt eredményes. Ő ilyen. Maradona lőtte magát, Ronaldo kövér, Zidane fejel, Totti köp, C.Ronaldo nagyképű, Rooney tuskó, Mutu kokszol, stb, stb, mégis jó nézni amit csinálnak.

MAti 2007.10.18. 19:15:08

Az unott arc / mozgás a legkisebb mértékben sem zavar... :)
Rui Costa-t is bírtam, pedig ő is olyan laza volt, hogy majd szétesett. :))

Igazad lehet amúgy, bennem az a Copa América döntő hagyott mély nyomokat... Viszont a kihagyott tizenegyest én mindenképp oda sorolnám, amit emlegettem. Nagy Tímea nem hibázott akkor, amikor nem volt szabad - és ezért volt a világ legjobbja.
Riquelme kihagyta a tizenegyest akkor, amikor nem lett volna szabad. Igazságtalannak hangzik, amit mondok, és lehet, hogy én sem rúgom be - de az igazi nagy, "győztesnek született" sportolók ilyenkor nem hibáznak.

Mindezek mellett azért nem tagadom: szeretem nézni, amit csinál, élmény a játéka, rengeteg parádés meccset játszott már, és minden bizonnyal fog is még.
(Kaká-t én többre tartom, de ez más lapra tartozik)

MAti 2007.10.18. 19:16:23

Ja, és Ronaldo azon a rejtélyes '98-as döntőn valóban maga alatt volt talán - bár inkább az egész csapat.
4 évvel később viszont rúgott egy duplát a döntőn. És azért ő nem egy döntőben villantott nagyot...

gibson 2007.10.18. 19:46:28

Professzor úr, Maradona nem lőtte magát soha, ő is "csak" kokszolt, mint a Mutu... :)
Az argentínokról pedig, lehet, hogy szépen játszanak, én szeretem is őket, de amíg nem képesek az igazán fontos meccseket megnyerni, sokra nem mennek Messi szép góljaival meg Riquelme passzaival. Őszintán szólva, nekem nincs is kedvem nézni mostanában őket. Kezdenek hasonlítani az örök vesztes spanyol válogatotthoz (akik a kedvenc európai csapatom kéne, hogy legyenek amúgy, mégsem azok).

bigchange 2007.10.18. 20:49:13

Ezzel "győztes típus" logikával dioméde és guivarch, karagunisz és nikopolidisz (a példákat pesze hosszan lehetne sorolni - mindenkinek humora szerint) minden idők legjobb játékosai közé tartozik. Egészségetekre! Én akkor is inkább az "örök vesztes" és "unott" (én úgy látom a linkelt videón, hogy kitörő örömmel emeli magasba MESSIT...) RIQUELMÉT nézem, aki mellesleg még a Boca színeiben egyedül szopatta minden idők legjobb Realját a tokiói VK döntőn, nyert egy pár argentin bajnoki címet és Libertadores Kupát. (És nem bójának vitték magukkal az edzők...) Ti meg nézzétek inzaghit, mineirót, vagy a fent említett "győzteseket", vagy akit akartok! Nekem meg marad Zico, Socrates, Mancini, R. Baggio, Gascoigne, M. Laudrup, Míchel, Redondo, Riquelme. A válogatottal ugyanis ők sem nyertek semmit...

bigchange 2007.10.18. 21:14:15

Ja és elfelejtettem: Romy mindössze két Copán (1999, 21 évesen: tudom, megbocsáthatatlan, de a "harmatos" brazilok verték ki őket, 2007: a dőntőig a torna legjobbja) és egy(!!!) vb-n játszott (veretlenül, a házigazda németek ellen 11-esekkel szerintem nem lúzerség kiesni), úgyhogy azt hiszem, megbocsáthatjuk neki, hogy háromból "nem nyert semmit".

bigchange 2007.10.18. 21:19:21

U-20-as vb-t egyébként nyert (a torna legjobb játékosának választották...), de tudom, az utánpótlás nálunk nem számít. Bezzeg a görög Európa bajnokok. Micsoda csapat volt az!

bohus 2007.10.18. 22:11:40

a brazil meccs videoival bővült a poszt

MAti 2007.10.19. 08:14:42

bigchange, te valamit nem akarsz megérteni, ezért csapkodsz össze-vissza... :(
Senki nem mondta, hogy nem jó nézni Riquelme játékát, sőt... az argentínokról is ódákat lehet zengeni, ezt írtam is.
Ettől függetlenül, kb. 10 év sporttal a hátam mögött sikerült nagyjából rájönni, hogy mitől lesz valaki igazán nagy bajnok. Nem csak a remek cselező/passzoló készségtől. És igen, Del Piero-t sokkal inkább nézem a TV-ben mint valami gyengébb képességű, de a fontos pillanatban koncentrálni tudó játékost.
De Zidane világbajnok és BL-győztes volt úgy, hogy a döntőkön gólt/gólokatt szerzett, és óriásit játszott. Riquelme nem.
Ja igen, M. Laudrup EB-t nyert, Redondo BL-t, nem is akármilyen játékkal...

De felesleges már ez, leírom még egyszer: nagyon szeretem nézni, amit Ríquelme játszik, óriási játékos, miatta kapcsolom be a TV-t, nem Cambiasso miatt.

FYM13 2007.10.19. 08:46:23

Riquelme zseniális futtbalista, csak nem képes arra, h vezető egyéniség legyen, összefogja a csapatot. ha Messi el tudja látni ezt a feladatot (is), akkor esetleg maradhat Riquelme. ha nem, akkor sürgősen keresni kell vki mást, mert a labdazsoglőrség ilyen szinten nem elég. én éppen ebből a szempontból értékelem többre mondjuk az előzőekben lesajnált Cambiasso játékát.

Ulyxes029 2007.10.19. 09:12:43

"Ja igen, M. Laudrup EB-t nyert,"

M. Laudrup nem volt tagja a '92-es EB-győztes csapatnak, csak B. Laudrup.

"Ezzel "győztes típus" logikával dioméde és guivarch, karagunisz és nikopolidisz (a példákat pesze hosszan lehetne sorolni - mindenkinek humora szerint) minden idők legjobb játékosai közé tartozik."

"Én akkor is inkább az "örök vesztes" és "unott" (én úgy látom a linkelt videón, hogy kitörő örömmel emeli magasba MESSIT...) RIQUELMÉT nézem"

Na ez egy érdekes kérdés. (Mintha már post is lett volna róla.) Szerintem a franciák, illetve görögök elég lelkesen nézték a fent említett játékosokat vb-n és eb-n. Más kérdés, hogy egy semleges nézőnek sokkal inkább Riquelme játéka fog tetszeni. (Viszont Esterházy Péterrel értek egyet, aki azt mondta/írta, hogy aki játékosként, vagy edzőként azt állítja, hogy neki fontosabb a szép játék, mint a győzelem az a játék alapvető elvét/szabályát sérti meg, nevezetesen a győzelemre törekvést.)

bigchange 2007.10.19. 10:21:17

1. M. Laudrup azért nem játszott a '92-es EB-n, mert előző évben összeveszett a kapitánnyal, amiért az nem hívta meg az öccsét a válogatottba. Tudjuk, mi lett a vége...
2. Redondót azok közt soroltam fel, akik a válogatottal nem nyertek semmit.
3. Olyan focista szerintem nincs, aki ne szeretne nyerni. Mégegyszer leírom Riquelme címeit, mert látom, senki sem fogta fel: U-20 Copa-bajnok és U20-világbajnok (mindkettő 1997), argentin bajnok (1998, 2000 - apertura, 1999 - clausura), Libertadores Kupa-győztes (2000, 2001, 2007), Világkupa-győztes (2000)
4. Aki a Villarreallal BL-t v. bajnokságot tudott volna nyerni, az földönkívüli.
5. Barcelonában Van Gaal miatt bukott meg. Amúgy mindenkinek lehet rossz idénye, főleg kontinensváltást követően.
6. Közhely, de úgy látszik, nem eléggé: a futball összetett csapatjáték, nem egy emberen múlik a siker. Pl. '86-ban Maradona "egyedül vitte a hátán" a gauchókat, de a döntőben a németek ellen mozdulni sem hagyták: a többiek hozták helyette a meccset. Ma mégis mindenki azt mondja, hogy Maradona egyedül nyerte azt a vb-t...
7. Ezek szerint az Aranycsapat v. a '74-es Oranje nem volt a futballtörténelem egyik legjobbja? Cruyff és Puskás lúzerek voltak???
8. Aki egyéni sportokhoz hasonlítja a focit, az életében nem játszott nagypályán.
9. Vívásban (korántsem lebecsülve Nagy Tímeát), agyaggalamb-lövészetben, véraláfutásban olimpiát nyerni azért nem ugyanaz, mint behúzni egy foci vb-t. Ugyanis valamicskével többen és több helyen űzik a labdarúgás nevű sportot.

bigchange 2007.10.19. 10:35:22

ööö 10. Tiszta víz:))

the real 2007.10.19. 15:27:49

Én meg Abbondanzieri-t védeném meg: Zamora-díjas lett, ráadásul a Getafe kapujában. Azért annyira nem csőd. Bár nem világklasszis, az is biztos.

nasteey 2007.10.19. 17:20:08

A Getafe rúgta a legkevesebb gólt, ergo ők bekkeletek a legjobban. Kb. ennek tudható be, hogy ők kapták a legkevesebbet, így lett Abbondanzieri Zamora díjas. :) (Valdes vagy 2 góllal kapott többet [amin hálistennek csak egy bajnokság múlott] úgy, hogy a Barca rúgta a legtöbbet, vkp szinte egész évben nem volt, a védelmünk is talán Puyol volt egyszemélyben [nem leszek szigorú; Zambi sem volt rossz, és Thuram is többett tett, mint Rafa], úgyhogy szerintem Valdesnek többet kellett dolgoznia, mint argentín kollégájának.

Egyébként nem értem ezt most minek írtam le. :)

the real 2007.10.20. 09:22:39

Én sem értem :)
Nyilván benne volt a kevés kapott gólban a csapat defenzív taktikája, de azt azért ne mondd már, hogy a Barca kapusának többet kell dolgoznia, mint a Getafe-énak...
"A Getafe rúgta a legkevesebb gólt, ergo ők bekkeletek a legjobban." - erről te is tudod, hogy hülyeség.

nasteey 2007.10.20. 15:06:38

Oké, nem ők bekkeltek a legjobban, de a támadó foci jelzőt akkor sem aggatnám rájuk, ha kiszel tünde éneklését kellene ezután hallgatnom egész évben. :)

Egyezzünk meg abban, hogy igencsak deffenzív focit játszottak.

the real 2007.10.24. 11:54:27

Jól van, bár nekem az ergo-val volt inkább bajom. Gyengék voltak támadásban, és a legjobbak között védekezésben (a kapussal együtt), de a kettő között azért nem egyértelmű az összefüggés.
süti beállítások módosítása