Meglehetősen gólszegény forduló van mögöttünk a La Ligában, 6 csapat is szerzett gól nélkül abszolválta a 3. fordulót. Még egyszer (ígérjük, utoljára) el kell sütnünk, hogy bizony olyan érzésünk van, mintha nem is lett volna a két hónapos szünet, mert minden ugyanúgy történik, mint a bajnokság végén. A Real magabiztosnak látszó, ám egyáltalán nem könnyű győzelmet arat, a Sevilla parádézik, a Barca szenved és ikszel, az Atléti pedig összeszerencsétlenkedik egy döntetlent a végére, de legalább nem verik érdemei szerint laposra.

Merthogy azt érdemelték volna, semmi mást. Agüero érdekes góllal nekik szerzett vezetést, de onnantól kezdve az újonc úgy a kapujához szegezte a madridiakat, hogy a Colchonerók köpni-nyelni nem tudtak. Mázlijuk van, hogy Gallardo csak a hajrában tudott egyenlíteni, mert ha korábban összejön a murciai gól, úgy megverik őket, mint a szódás a lovát. Na, nem bántjuk az Atlétit tovább, mert tényleg szeretnénk, ha végre legalább normális csapatuk lenne, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy ez idén lesz – annál is inkább, mert éppen kiesőhelyen állnak. 

Az 1-0 dömpingből a Deportivo – Betis pontosan azt a színvonalat hozta, amit várni lehetett a meccstől, ami különösen a sevillaiak számára szomorú, mert a centenáriumi évben ennél azért jóval többet várnak a szurkolóik. Némileg eseménydúsabb 1-0-át láthattak Barcelonában az Espanyol – Getafe nézői, itt ugyanis a vendégcsapat is csipkedte magát annyira, hogy legalább néhányszor tesztelte ellenfele kapusának éberségét. Tette mindezt egészen a 60. percig, mikor is egy valóban csúnya becsúszás után Granerót kiállította a játékvezető. Az emberelőny még hevesebb támadásokra gerjesztette az Espanyolt, hiszen ők is tudták, hogy az ilyen meccseket muszáj behúzni és végül a Tamudót váltó Jonathan a 87. percben be is gyötörte a győztes gólt. A harmadik 1-0 a Racing – Levante meccsen született, ahol az elnyűhetetlen Munitis volt eredményes egy némileg szerencsésen elé pattanó labdát higgadtan bepasszolva. Szegény Levante tehát továbbra is gólképtelen, jövő héten a szintén góliszonyban szenvedő Bilbao ellen üdvös volna megkezdeni a kapuk eredményes rohamozását, mert pillanatnyilag roppant barátságtalan perspektívából szemlélik a tabellát a derék valenciaiak.

Mallorcán tudott hasonló arányban győzni a Villarreal, amin nem csak azért szép eredmény, mert a hazaiak remekül kezdték a szezont, hanem azért is, mert a vendégeket legutóbb saját pályáján alázta meg a Real. Ez azonban nem jelent semmi, úgy tűnik, mert a nyitófordulóban fölényesen megnyert tartományi derbi után ismét idegenben tudtak győzni, méghozzá a csereként beálló Nihat hajrában szerzett góljával. A sárgák a forduló egyetlen idegenbeli sikerével pillanatnyilag másodikak a tabellán, ami szürreálisnak tűnhet, de korántsem érdemtelen.

A Sevilla korán vezetést szerzett a Recre ellen, méghozzá szinte pontosan onnan, ahol három két héttel ezelőtt Puerta összeesett. A gyász nem fogta vissza a csapatot, gyakorlatilag megerőltetés nélkül pofozták le meggyőző arányban a vendégeket, Kerzsakov és Kanouté góljaira Aitor tudott csak válaszolni az El Decano részéről. A Sevilla tehát (eggyel kevesebbet játszva) egyedüliként tartja a lépést a Reallal, mely ha nem is hozzájuk hasonló könnyedséggel, de legyőzte az Almeríát. A bátran és a kiscsapatokra nem jellemző elszántsággal pályára lépő Almeríának több helyzete is akadt, sőt, a Real szerencsés vezető gólja után sem álltak le, így az egyenlítés is összejött nekik – kár, hogy a partjelző lesnek látta, pedig mi szóltunk előre, hogy Cannavaro beragad. A 63. percben ráadásul kiállították a vendégektől Crusatot (nem foglalnánk állást), majd egy tizenegyest sem kaptak meg, így csak szépítésre futotta erejükből a Sneijder és Higuain góljaival meglépő Real ellen. Ha pontot nem is, több szurkoló szimpátiáját biztosan megszerezte már az Almería, igaz, mindezt talán elcserélte volna az általunk is beharangozott (és a látottak alapján nem is elképzelhetetlen) döntetlenre.

Az Athletic Bilbao és a Zaragoza végül hozta a mindenki által várt döntetlent, Susaeta csodálatos szabadrúgására pár perccel később Diego Milito tudott válaszolni, így sajnos hiába előlegeztük meg az idegenbeli győzelmet, a Zaragoza makacsul nem hajlandó tudásának megfelelő eredményeket prezentálni. De legalább Aimartól is láttunk végre valamit…

A Valencia tökéletesen érdemtelen győzelmet aratott a Valladolid ellen, magunk nem is értjük, hogy történhetett meg, hogy egy ennyire impotensen játszó csapatnak ekkora rohadt nagy mázlija legyen. Nagy csalódás ez egy olyan csapattól, amely a fél spanyol válogatottat támadóalakzatában tudhatja. No, de akkor mit mondjunk a Barcelonára? Merthogy megint csak sovány 0-0 jött össze idegenben, ráadásul az Osasunát nagy tévedés volna élcsapatnak minősítenünk. A sok helyzettel tarkított összecsapáson a hazaiak 12. játékosa Thuram volt, aki minden igyekezete ellenére sem tudott gólt rúgatni az ellenfél csatáraival, a másik oldalon pedig hiába csinált szép dolgokat a mezőnyben Giovani (Dos Santos) és a helyére beálló Bojan (Krkics), Ricardo mindent védett. Egyszerűen nem ad a gép Rijkaard csapatának, de mi azt gondoljuk, egyszer megfordul a szerencse és bepattannak azok, amik most ki és ez a valóban sokra hivatott keret megmutatja, hogy a benne rejlő potenciál nem csak egy újabb barcelonai aranykor előhírnöke, hanem a jelen egyik legerősebb csapata is. Aki az említett fiatalokat látta játszani, az tudja, miről beszélünk, ugyanakkor az aktuális meccshez visszakanyarodva ünnepeljük a tényt, hogy Rijkaard végre le merte cserélni Ronaldinhót. Más jó hírünk azonban egyelőre nincs, kedves Barca-szurkolók…