Mivel a német foci nem hozzám tartozik, viszont ez a tegnapi Burghausen-Bayern tényleg az elmúlt hónapok legnagyobb futballélménye volt, egye fene a közeget, állítsunk bitekből emléket a Wacker vegyigyárról elnevezett kiscsapat teljesítményének.
A kicsi a nagy ellen, az a legnagyobb sztori. (Pl. van egy Christopher Booker nevű ember, aki egy habókos, de nem érdektelen könyvében azt magyarázza, hogy a világirodalom minden története besorolható hét alapvető cselekménytípus egyikébe. Na, nála is az a legelsőnek tárgyalt típus, hogy "legyőzni a szörnyet".) A mai európai fociban ráadásul iszonyúan kinyílt az olló (pénzben és ettől nem függetlenül játékerőben) a nagycsapatok és a kicsik között, ezért egyre valószínűtlenebb az, hogy a kicsi ellen tudjon állni és igazolni tudja a sportújságírás olyan gyönyörű közhelyeit, mint: "a labda gömbölyű", "ők is tizenegyen lesznek a pályán", illetve "ahogy Zamorano tudott mesterhármast rúgni az odavágón, Klausz Laci is fejelhet négyet a visszavágón".
Ehhez képest az átigazolási szezon - az egész európai mezőnyt tekintve - leginkább felszteroidozott csapata ellen tudott, ezt sajnos nem mondják másképp, helytállni egy abszolút kiscsapat. A szép az volt a meccsben, hogy a Bayern még csak nem is beleszarósan (vagy tartalékosan) ment ki a pályára, teljesen komolyan vették az egészet - amennyire pszichológiailag ez egyáltalán lehetséges. A szöglet- meg a kapuralövés-arány nem hazudik, persze hogy a Bayern támadott sokkal-sokkal többet, de a Burghausennek (illetve a Wackernek; ha jól bogarászom a honlapot, a helyiek inkább így szólítják a csapatot) is megvoltak a lehetőségei. A 19 éves Riemann kapus tényleg önkívületben védett (és tényleg maga volt a hollywoodi őrület, hogy még be is rúgott egy 11-est Kahnnak), Schultz Levente tényleg jól játszott, leginkább meg az egész csapat tudatosan, tempósan, egyáltalán nem favágó módjára csinálta, amit csinálni kellett. A 120. percben, 1-1 ugye, még volt egy hatalmas gólhelyzetük. (Imho azt volt igazán kár, hogy Schultz kihagyta, ott volt előtte üresen a kapu háromnegyede. A tizenegyest - talán épp emiatt a pár perccel korábbi hiba miatt - nagyon jól és nagyon biztosra akarta rúgni, és tulajdonképpen meg is csinálta, amit akart, csak épp a lécre ment a labda.)
Pláne, hogy ez a Wacker, mint megtudtuk, egy frissen összeállt csapat, új edzővel (a szemtanúk szerint egykor kiváló Schalke-játékos Ingo Anderbrüggével), a középiskolából alig kikerült fiatalokkal, máshonnan kikopott valaha-voltakkal, az osztrák negyedosztályból igazolt magyar irányítóval. És volt játékuk. Mindenki tudta, mikor hova kell mennie, hova passzoljon, mire számítson. (Persze, nem mindig jöttek be a dolgok, de az más tészta.) (És nagy a kísértés, de nem fogom a Wacker játékát a közvetlenül e meccs előtt közvetített MTK-Újpest szereplőihez hasonlítani, bármilyen tanulságos is lenne.)
Végül csak kiestek, de ettől még ugyanúgy fel fogja vidítani a burghauseni emberek sör melletti beszélgetéseit harminc év múlva is, hogy visszaemlékezhetnek a napra, amikor megfingatták a Bayernt. Nem sajnálom tőlük, de azért eléggé irigylem őket.
Utolsó kommentek