Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Amíg ti fetrengtek, mi fociznánk egy kicsit

2007.04.10. 03:18 Bede Márton

A hétvégén Spanyolországban tulajdonképpen semmi izgalmas nem történt. A Barcelona teljes kerete ismételten bebizonyította, hogy a futball számukra már csak teher, unalmas kötelesség, amin jobb minél gyorsabban és a lehető legkevésbé megizzadva túlesni. A Sevilla megmutatta amit már többször jeleztünk, nevezetesen hogy elkezdtek kipukkadni, és soha nem képesek kihasználni a katalánok botlását. A Madrid is csak folytatta sötét ügyleteit, amelyek segítségével a bajnoki cím reális várományosaivá léptek elő mára, annak ellenére is, hogy az egész szezonban összesen nem produkáltak kilencven percnyi értékelhető futballt. A Nástic meg a Real Sociedad pedig végérvényesen bebiztosítottak maguknak kettőt a három kiesőhelyből.

Az egyetlen igazán izgalmas dolog a Villareal-Atleti meccs 31. percben történt, amikor a vendégek egyik szöglete után a hazaiak védője, Guille Franco lábát fájlalva összerogyott a saját ötösán belül.

A játék azonban folytatódott, a labda Kun Agüeróhoz került, az ő beívelése nyomán pedig Eller védhetetlenül fejelt a kapuba, amely előtt ott fetrengett a Villareal védője is. A sárgáké hosszasan sírtak a bírónak, és természetesen csatlakozott hozzájuk a komplett stadion is. A gól azonban nem csak érvényes volt, hanem végül döntőnek is bizonyult, hiszen több már nem esett a meccsen, a végén még Fernando Torres idei negyedik tizenegyesét is kihagyta. Érthetetlen, miért engedik a többiek még egyáltalán próbálkozni.

Eller gólja remek apropó arra, hogy végigvegyük, mit is kell ilyen esetben csinálni. Az ugye világos, hogy szemben azzal, amit mindketten állítanak, elképzelhetetlen, hogy se Agüerónak, se Ellernek ne tűnt volna fel a földön fekvő sárga mezes játékos. Egyszerűen csak engedelmestek futballista ösztöneiknek, és a labdát minél gyorsabban az ellenfél kapujába juttatták. Az is tény, hogy Guille Franco valószínűleg nem szimulált, hiszen ahogy a fenti összefoglalóban jól látszik, egész furcsán esett össze, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor annyira már nem is állt csapata érdekében. A szünetben pedig le is cserélték José Marira, és azért az nem életszerű, hogy azért, mert direkt bizonyítani akarták a sérülés komolyságát.

Ki tehát a hibás?
- Az Atleti játékosai semmiképpen sem, még ha így gólt szerezni nem valami megszokott dolog. Legalábbis ma nem az, mert ha lenne igazság, akkor az lenne. A fociban ma már annyi a szimulálás, hogy az UEFA-nak szabályt kellene hoznia, amely szigorúan tiltaná a labda gavallér kirúgását az ellenfél játékosának "sérülése" esetén. Az ellenfél játékosának az esetek 99 százalékában nincs semmi baja, és ha nem számíthatna a másik csapatra nehezedő erkölcsi kényszerre, eszébe sem jutna a füvet harapdálva fetrengeni.
- A Villareal játékosai viszont hibáztak, ahogy azt egyetlen józan eszét megőrző játékosuk, Diego Forlán a meccs után be is vallotta. Az uruguayi szerint ő ugyanazt tette volna, mint Agüeróék, és csapattársai csak magukat hibáztathatják, amiért nem a játékra koncentráltak, hanem az ellenfél gavallérságára vártak.
- Muñiz Fernández játékvezető valószínűleg szintén nem hibázott. A játék esetleges megállítása egyetlen ember hatásköre, azé, akinek a síp van a csuklójára drótozva. Neki kell eldöntenie, hogy egy földön fekvő játékos állapota indokolja-e az események felfüggesztését, és hajlamos vagyok azt mondani, hogy még ha Guille Franco tényleg nem szimulált, ez az eset akkor sem az volt, amikor a sípba kellett fújni. Amikor Lampardot Terryt az Arsenal elleni meccsen fejberúgták, akkor fújni kellett, de ilyen súlyos eset, amikor minden másodperc késlekedés egy játékos életébe kerülhet, szökőévente van egy. Máskor pedig minek is megállítani a játékot? A fekvő Francótól a Villareal nyugodtan tudott tovább védekezni, és Viera kapust sem akadályozta semmi.

A hibás tehát a kor, amelyben élünk, és amely elvárja, hogy amint egy felnőtt férfi összeesik, fontos futballmeccsek szakadjanak félbe, csak hogy a csapat orvosa minél gyorsabban kezdhesse el a bibis lábát valami szprével fújogatni. Ha egyre több csapat merne olyan gólokat szerezni, mint Eller Villarealban, a fetrengések száma hihetetlen sebességgel kezdene csökkenni. Szerezzenek hát minél többen ilyen gólokat.

47 komment

Címkék: spanyol bíró la liga atlético madrid szakértelem villareal eller aguero

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr7956638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plangi 2007.04.10. 07:58:02

Az nem Lampard volt, hanem Terry.

takácslajos 2007.04.10. 08:15:35

Bocs, de nem Villarrealnak kell írni?

Pic 2007.04.10. 08:47:57

Én is egyetértek, leszámítva az adatbeli és helyesírási hibákat.

Manyizga (törölt) 2007.04.10. 08:50:30

Egyetértek, akkor áll le a játék, ha bíró leállítja. Addig meg nem lehet az ellenfél játékosait szuggerálni, hogy "álljatok le!", ahelyett, hogy folytatnánk a játékot...

case 2007.04.10. 09:05:32

en hoznek egy szabalyt, h fuggetlen orvos lassa el a palyan foldre kerulo jatekosokat. az o szakvelemenye alapjan aztan lehet donteni, h csere vagy akarmi mas. ha az orvos nem allapit meg semmi olyan serulest, ami egy 80kilos, professzionalis sportolot foldre tud vinni, akkor sarga lap szimulalasert.
anno testneveles orakon foci kozben akkorakat rugtunk egymasba, hogy dongott(fajt is persze), de asszem egy vagy ket eset volt, amikor a fajdalomtol, utkozestol tenylegesen foldre kerult valaki. jah hat mi akkor meg elsosorban jatszani akartunk, nem szineszkedni

venter 2007.04.10. 09:11:36

rogbiben ugye azt csinaljak, hogy bejohet az orvos a palyara es ott apolhat, ha nem akadalyozzak igy a jatekot. ha meg megis a kozelbe kerulnenek, akkor a biro leallitja. igy aztan nincs felesleges leallitas, labdakirugas, stb, megy a jatek amig tud, es aztan a kovetkezo megszakitaskor leviszik.

jerk off 2007.04.10. 09:14:44

követhető logika, de...
"A fekvő Francótól a Villareal nyugodtan tudott tovább védekezni" - kedves barátom azért azt is rögzítsük, hogy Ellernek ebben az esetben például esélye sem volt arra, hogy lesről fejeljen. mivel a sárga gyerek a kaputól 2 méterre döglődött. szóval a nyugodt védekezés teóriája azért picit nagyon sántikáló...

vernarancs 2007.04.10. 09:56:06

Ez azert mar uti a magyar foci szinvonalat. Az valoban hiba volt, hogy tovabb engedte a biro a jatekot amikor a golvonalon fetreng a vedo. Egyebkent oltari les lett volna. A masik szineszkedonek meg utolag egy jo kis eltiltas jarna. Tisztan latszott, hogy hozza sem ertek. Megerdemeltek, hogy kimaradt a bunteto. En azt a szabalyt vezetnem be, hogy akirol kesobb a lassitasban megallapithato , hogy szineszkedett azt tiltsak el jo idore. Addig menjen szinhazba jatszani.

Keynes 2007.04.10. 10:13:50

"Úgy lőtt gólt a Fiorentina csatára, Adrian Mutu a hétvégén, hogy az ellenfél sérült játékosától szerezte meg a labdát. Edzője még meg is védte, így ők ketten megelőzték az Index nem hivatalos taplófutballista-listáján az eddigi éllovas Francesco Tottit."

Keynes 2007.04.10. 10:15:39

"Úgy lőtt gólt a Fiorentina csatára, Adrian Mutu a hétvégén, hogy az ellenfél sérült játékosától szerezte meg a labdát. Edzője még meg is védte, így ők ketten megelőzték az Index nem hivatalos taplófutballista-listáján az eddigi éllovas Francesco Tottit."

nmgr 2007.04.10. 10:36:01

Ha jól megnézitek, ha nem számítjuk bele az ötösön fekvő játékost, akkor a gólt szerző játékos lesen kapta a labdát. Egyértelmű volt, hogy az ötösön fekvő játékos nem tud játékba avatkozni (és a láttottak és olvasottak alapján nem valószínű, hogy szimulált volna). Helyesnek tartom, hogy a játékvezető nem állította meg a játékot, azt is, hogy a vörösök nem rúgták ki a labdát. De ebben az esetben talán a lesszabállyal kéne kezdeni valamit. Mert szerintem ennél a gólnál valami nem volt rendben. De ezen gondolkodjon a FIFA.

oszi 2007.04.10. 10:36:41

"...a hazaiak védője, Guille Franco..." - Franco nem védő, hanem egy mexikói válogatott csatár!

A csapat neve pedig valóban Villarreal!

tb 2007.04.10. 10:38:29

case: remélem azért a testnevelés órák óta is fociztál már, vagy legalábbis mozogtál, mert akkor tudhatod, hogy egy felnőtt játékos jóval nagyobbat tud rúgni, mint egy általános iskolás, másrészt gyerekkorban a szalagok rugalmasabbak, kevésbé sérülékenyek, mint a profi játékosoknál, akik nagyrésze ráadásul átesett már jópár sérülésen, egy-egy rossz lépés után, mégha nem is tűnik túl súlyosnak, iszonyatosan tud fájni pár percig. Ez persze nem azt jelenti, hogy szerintem ne kellene fellépni a szimulálás ellen, de azért ne hasonlítsunk össze, egy tornaórai rugdalózást egy elsőosztályú meccsel.
A cikkel amúgy egyetértek, bár van néhány kulturált olasz, aki szerint "román cigány módjára" tovább játszott az Atletico

Vadkörte 2007.04.10. 11:18:15

Egyszerűen szimulálnak!! Fetrengenek, görcsbe rándul mindenük, holott a legtöbbszor látszik a lassításon, hogy semmi se volt.

Egy felnőtt férfi nagyobbat rúg, de többet is bír.

Én javasolom, hogy legyen videobíró, mint a hokiban, és álljon meg az óra, mint minden más sportban. Akkor lehetne fetrengeni.

Pityesz 2007.04.10. 11:39:27

Maximálisan egyetértek! Különösen világversenyeken, kupákban volna időszerű a videóbíró! Ott ahol mondjuk múlik is rajta valami, persze nem a Vecsés-Karcag meccsre gondoltam..... És így nem lenne vita, a les az les lenne, a szinészkedést lehetne torolni, és Totti-féle köpködő is mindíg bukózna... Lényegesen tisztább lenne a játék. És ez hozná magával a tiszta játékidőt is!!!!

Hempli 2007.04.10. 12:12:11

He ezzel a gollal nyertem a sportfogadason ugyhogy szerintem minden szep es jo :)

Komolyra forditva a szot... Aki lenmarad az 5 percig ne johessen vissza, mindjart kevesebb lenne a szimulalas.

wendriner úr 2007.04.10. 12:13:04

Bede/Gitár&Co.

Légyszíves írjatok már valami komolyabbat a Várhidi szombati Koman Vladimir ellen elkövetett merénylete kapcsán (Inter Primavera vs Sampdoria felnőtt csapat, stb).

kösz.

devnull 2007.04.10. 12:17:41

Pártolom az előttem szólókat. Csak az első pár hónap lenne nehéz a videóbíróval, utána csodák csodája mindenki stabilabban állna a lábán, és megszűnnének az ilyen céronáldó féle ordító-kamu tizenegyesek is. Tény : nekünk, futballt szerető és néző embereknek tré lenne, hogy állandóan megszakad a meccs, de nem is olyan hosszú távon ez látványos előnnyé változna és nem lenne rá szükség.

A másik pedig, hogy valaki említett még egy jó ötletet : ha valaki elfekszik és fetreng (teszem azt 3 mp-n belül nem kezdi meg a talpraállást) akkor vonuljon le a pályáról ápolásra (és ne legyen ilyen "kirúgom, mert ezt követeli meg mindenki" szolidarítás ebben az esetben). Mindenki elgondolkodna lent maradjon-e ha nem fáj kockáztatva, hogy súlyos perceket kell pályán kívül töltenie.

Kipuka 2007.04.10. 12:33:39

Sajnos Bedével nem tudok egyetérteni, a játékot meg kellett volna állítani. A sérült játékos a kapuelőtér kellős közepén fetrengett, ami egyértelműen zavarja a kapust a helyezkedésben.
A szimulálásokra tényleg ki kell valamit találni, de a videóbíró bevezetése meglátásom szerint nem jó megoldás. Vegyük észre: videóbíró más sportágakban is korlátozottan működik. Hokiban csak a gólt nézhetik vissza, kosárlabdában, kézilabdában, vízilabdában semmit, amerikai fociban (és azt hiszem teniszben is) pedig 2 alkalma van egy meccsen a játékosnak/csapatnak, hogy reklamáljon. Ráadásul ezek a sportágak szaggatott játékmenetű játékok, ahol 20 másodpercenként áll a játék. Ha a fociban bevezetnék a mindenki által követelt videóbírót, az minden lenne, csak nem focimeccs, aminek az a szépsége, hogy viszonylag folyamatos a játék. Ezért nincs időkérés sem. A góljelző technika támogatható, de a szimulálásokat is kiszűrni képes videóbíró nem. A legjobb megoldás lehetne talán az ápolásra szorulók 1-2 perces letiltása a pályáról.

Kipuka 2007.04.10. 12:34:49

Sajnos Bedével nem tudok egyetérteni, a játékot meg kellett volna állítani. A sérült játékos a kapuelőtér kellős közepén fetrengett, ami egyértelműen zavarja a kapust a helyezkedésben.

A szimulálásokra tényleg ki kell valamit találni, de a videóbíró bevezetése meglátásom szerint nem jó megoldás. Vegyük észre: videóbíró más sportágakban is korlátozottan működik. Hokiban csak a gólt nézhetik vissza, kosárlabdában, kézilabdában, vízilabdában semmit, amerikai fociban (és azt hiszem teniszben is) pedig 2 alkalma van egy meccsen a játékosnak/csapatnak, hogy reklamáljon. Ráadásul ezek a sportágak szaggatott játékmenetű játékok, ahol 20 másodpercenként áll a játék. Ha a fociban bevezetnék a mindenki által követelt videóbírót, az minden lenne, csak nem focimeccs, aminek az a szépsége, hogy viszonylag folyamatos a játék. Ezért nincs időkérés sem. A góljelző technika támogatható, de a szimulálásokat is kiszűrni képes videóbíró nem.
Jó megoldás lehetne talán az ápolásra szorulók 1-2 perces letiltása.

Kipuka 2007.04.10. 12:35:53

Sajnos Bedével nem tudok egyetérteni, a játékot meg kellett volna állítani. A sérült játékos a kapuelőtér kellős közepén fetrengett, ami egyértelműen zavarja a kapust a helyezkedésben.

Hempli 2007.04.10. 12:38:23

Amerikai fociban a felediok vege elott 2 perccel az osszes vitas szituaciot visszanezik, amugy azon kivul 2 lehetosege van az edzonek videot kerni, de ha tevedett elveszit egy idokerst, ami ott nagyon fontos taktikai elem.

Mas: MU - Roma? 2-1?

RavenLord 2007.04.10. 12:41:12

Az a baj, hogy a labdarúgás ma már egy ilyen sport. Tele van sanda szándékkal és aljas szabálytalánsággal, mint amilyen a szimulálás is. A játék taktikai elemévé vált a szabálytalanság, az ellenfelet sújtó bírói itéletek kikényszerítése bármi áron. Én ezért nem nézek manapság már focit.

Azt nem tudom mit kellene kezdeni a labdarúgás szabályaival, de szerintem a jelenlegi irány, amerrea foci tart hosszú távon a játék népszerűségének a csökkenéséhez fog vezetni.

Addig is inkább amerikaifutballt nézek, ott nincs ilyen szimulálás, nincs aljas belemenés, van viszont kemény, becsületes küzdelem...

devnull 2007.04.10. 12:48:42

Kipuka : az én általam idealizált helyzetben a játék csak az első pár hónapban akadozna, utána még a földbuták is rájönnének, hogy ha rájönnek ha fetrengek (természetesen szankcionálva gondoltam). Persze tudom, hogy ez bizonyos területeken (portugál, olasz, egyes spanyol) szinte megvalósíthatatlan, ott ugyanis a fetrengés mintha a férfivé-válás rítusához tartozna hozzá néha.

Kipuka 2007.04.10. 13:09:13

Először is, bocs, hogy 3x küldtem el...

Hempli: igazad van a challenge szabályról, de a 2 minute warning után sem szokás 1-2 esetnél többet visszanézni.

Mu-Roma 2-1, hu 3-1.

RavenLord: a foci tényleg ilyen lett néhány helyen, ezért nézek én elsősorban angol focit. Ott még nem jellemző a latinos csalás és jellemtelenség. Az am.focit én is szeretem. Két különböző műfaj, az egyiket ezért lehet szeretni, a másikat meg azért. Mivel azonban én európai focin nőttem fel, valahol a véremben és a gondolkodásomban is az van az első helyen.

devnull: A célban szerintem egyetértünk, tehát ki kellene szűrni a csalást és fetrengést a focipályákról. Amiben nem értek egyet, az a módszer: a videóbírónak sokkal nagyobb lenne a kára, mint a hszna, ha egyáltalán kivitelezhető anélkül, hogy alapjaiban változtatná meg a játékot. Az utólagos eltiltásokat, és az ápolási 2 percet megvalósíthatónak találom.

pantic 2007.04.10. 13:17:05

az esetről annyit azért érdemes megjegyezni, hogy viera kapuson kívül a saját csapattársai sem látták a fekvő a guille francot, különben kézzel-lábbal követelték volna a játék megállítását. a télen igazolt eller pedig abban a tizedmásodpercben ahogy észleli a fekvő játékost, már szembenáll a kapuval és fejelnie kell. egyértelmű, hogy megszerzi első gólját.
a sors fintora, hogy a végén egy jogos tizitől fosztotta meg a villarrealt (tényleg 2r b+! ) fernandez bíró és josé mari. utóbbi akkorát homorított miután a lábfejére tapostak, hogy a megzavarodott spori joggal hihette, ismét hülyére akarják venni.

Hempli 2007.04.10. 13:21:52

videobiro helyett mikrochip a ruhaba es a labdara, es maris meglenne oldva a les illetve a gol/nemgol problemaja.
videobiro meg 11eseknel kizarolag.

egyebkent ctem ezeket a bukik sose fogjak hagyni. Mar ctem a headset is azert van a birokon, hogy a bukik tudjanak szolni, hogy "mike mostmar jolene egy 11-es mer nagyon elmentek a tetek az egyik vagy a masik iranyba".

amig ennyi penz van a sportfogadasban addig ctem mindig is manipulalni fogjak a jatekot a birok altal.

Kipuka 2007.04.10. 13:24:33

Jose Mari tizenegyese a legjobb példa arra, hogy a sok szimulálás hová vezet: JM-nak azt se hitte volna el a bíró, ha tőből leszakad a lába. Ha jól emlékszem egyébként JM volt az, aki valamelyik olimpián (talán Atlanta?) 2 szimuláláért is sárgát kapott egy meccsen, és hamar mehetett zuhanyozni. Madár. Mondon ezt Villareal szimpatizánsként.

RavenLord 2007.04.10. 13:24:33

Kipuka: Egyetértek, az angol fociban szerencsére még élnek a hagyományok, a szellemiség még mindig ott a legjobb.

Abban is egyetértek, hogy az am.futball és a foci két küön műfaj, nem is érdemes öszehasonlítani. Egy dolgot viszont érdemes lenne átvenni az amerikai mentalitásból: a bátorságot a változtatásra.
Pl. az NFL-ben minden évben összeül a liga vezetése, a klubtulajdonosok, elemzik játékot és ha úgy találják, hogy a játék érdeke megkívánja, akkor módosítják a szabályokat. Esetenként olyan döntést hoznak, amit senki sem fogad örömmel (pl. illetlen ünneplés tiltása touchdown után).

A focinál ez így nem működik, az illetékes testületek nem mernek jelentősen változtatni, akkor sem, ha a játék rossz irányba megy.

Kipuka 2007.04.10. 13:32:28

RL: az am.fociból rengeteg dolgot lehetne átvenni, de épp a hagyományok miatt nem fog ez bekövetkezni. Az egész üzleti modell egyértelműen más, mint az európai focié. Játékjogok, reklámjogok, franchise-rendszer, draft-rendszer, stb. Két érdekes ellenpólus a sport- és szórakoztatóipar lehetőségeire, ami elsősorban az alapjiban eltérő kulturális hagyományokra vezethető vissza. Ebbe most szerintem kár lenne belemélyedni, de úgy látom, azonos álláspont kezd kialakulni az ittlévők között. Hempli chipes megoldása például jó lehet, úgy hiszem, dolgoznak is rajta, de még nem elég megbízható a rendszer.

tb 2007.04.10. 14:19:48

a videobíró hülyeség, nem kell
a chipes labda, az viszont OK, de kisérleteznek hasonló sólyomszemmel, mint teniszben, de még nem elég pontos a technika, teniszben is nem egyszer lehet látni, hogy rossz ítéletet hoz

amúgy ez itt a második cikk a fetrengésről, és mindkétszer előkerül cristiano ronaldo, mint elrettentő példa, tény, hogy dobálja rendesen, rengeteg kamutizenegyest csinált már, de percekig fetrengeni, ápoltatni magát azt nem nagyon láttam tőle, szóval ez nem ide tartozó téma...

kétfelé kellene választani ezt az esetet: az egyik, amikor szabálytalanság (legalábbis a bíró lefújta) miatt kerül valaki a földre, és emiatt kell ápolni, akkor nem szankció, ha nem történik szabálytalanság, akkor a bíró állítsa meg a játékot, ha úgy gondolja, hogy súlyos a sérülés, ebben az esetben a játékos ne jöhessen vissza, vagy cseréljék le, vagy ha már nincs csere, akkor 10 ember, az 5 perc emberelőny nevetségesen kevés. ha nem akar lemenni jelezze a bírónak, hogy kibírom addig, amíg ki nem megy a labda

Hempli 2007.04.10. 14:24:40

ok, ok, de mi lesz a MU-Roma vegeredmenye?

Kene ide meg egy ket blogger, mert rengeteg aktualitas lemarad az oldalrol.

tb 2007.04.10. 14:25:37

"az egyik, amikor szabálytalanság (legalábbis a bíró lefújta) miatt kerül valaki a földre, és emiatt kell ápolni, akkor nem szankció"

ehhez még hozzáakartam írni, hogy ilyenkor viszont ténylegesen annyit hosszabbítson a bíró, amennyit állt a játék, tehát, ha 4 percig tart mire leviszik a pályáról, akkor ne 2 perc legyen az összes hosszabbítás, hanem annyi, amennyi szükséges, ha 15 perc elment cserékkel, ápolással időhúzással, akkor legyen 15 perc a hosszabbítás is, nem kell, hogy a bírók problémát csináljanak ebből

Keynes 2007.04.10. 15:11:41

Elég érdekes lenne megállapítani, hogy valóban történt-e szabálytalanság. Aki focizott az már tudja, hogy elég sok kell ahhoz, hogy egy felnőtt férfit felborítsanak, de a mai játékosokban sajnos már az van benne, hogy azonnal esni kell, a legkisebb kontaktnál is. Sokszor látni, hogy már az érintés előtt repül a játékos, vagy olyan mkozdulatot tesz, amiből csak esni lehet. De van szabálytalanság, persze, csak a szándék sincs meg arra, hogy továbbfusson.

És ha a szabálytalanságnál fetrengőket nem büntetjük, akkor előkerülhetne, hogy egy kis lökés kiválthat-e 2-3 perces fetrengést, vagy az meg időhúzás.

Én is nagyon videobíró ellenes vagyok, de erre ki kéne találni valamit - ami meglehetősen reménytelennek tűnik.

Az MU amúgy 1:1-et fog ma játszani, és kiesik.

tb 2007.04.10. 15:43:57

melyik meccsen láttál olyat, hogy egy kis lökés kiváltott e 2-3 perces fetrengést?
ha volt is ilyen, ez egyáltalán nem általános, úgyhogy nem is kell erre külön szabályt kitalálni

aki sérült azt lehessen ápolni és ne a tv előtt vagy lelátóról döntsük el, hogy ki mennyire szorul rá az ápolásra, felesleges összehasonlítani akár a rögbivel, akár az amerikai focival, teljesen más igénybevétel hárul a lábra, ott nem rugdalnak futás közben, nem akasztanak, nem csúsznak be szemből páros nyújtott lábbal
egyet kellene elérni: ne szakítsák meg akkor a játékot, ha a játékvezető nem lát szabálytalanságot, persze csak ha nem indokolt, pl fejsérülésnél, vagy egyéb azonnal ápolásra szoruló játékosnál természetesen meg kell állítani.

ilyen kivétel pl pumpido esete a 90-es VB-n, vagy az említett Terry féle sérülés, de egy kisebb, de ápolásra szoruló sérülésnél indokolatlan megállítani a játékot addig, amíg ki nem megy a labda
erre példa Mutu gólja pár héttel ezelőttről

RickyTerror · http://terrorizmusok.blogspot.com/ 2007.04.10. 16:06:50

Tipikus, hogy csupa iskolai élsporton edződött ember fortyog a szimulánsokon...

Van ezzel kapcsolatban két dolog:

1. A sportban a játékosok egészsége mindennél előrébb való, hiszen ha akármilyen bibi ápolása elhúzódik, vagy neadjisten még tovább mozog az adrenalin-hajtotta focista (például góltól akarja megóvni kapuját fetrengés helyett), akkor ott idények és karrierek törhetnek félbe. Lehet, hogy ezt az elvet egyesek rosszhiszeműen használják ki, de attól még az elv helyes. Más kérdés, hogy az egész profizmus ellentmond az egészség elvének.

2. Nincs olyan profi, akinek ne lett volna ilyen-olyan sérülése, ezért mindenki parázik. A rossz lépésnél, az öszecsattanó bokáknál, térdeknél rögtön bevillan a legrosszabb eshetőség. Ezért a fájdalom kicsit mindig hiszti is, de én ezt valamennyire megértem (mínusz Pippo).

Filkor 2007.04.10. 17:43:48

Szerintem nem szimulált. Miért tette volna? A szöglet ártalmatlan volt, kifejelték, ha ügyesek, még kontrát is indíhattak volna belőle. Látszott, hogy rosszul lépett, semmi rúgás nem volt ott. Ha van a kapusnak és Franconak lélekjelenléte, akkor akár kigurulhatott volna az alapvonalon túlra vagy a kapuba be és akkor les van. A szituáció azért nem volt olyan egyértelmű, mint Mutu-Guana esetnél, ahol a támadó orra előtt esett össze a védő, ezért nem érzem sportszerűtlennek az Atleti további rohamát, egyszerűen nem vették észre hogy vki fekszik a kapufánál. A bírónak kellett volna jobban figyelni, ő az feladata a szabály szerint ilyenkor beavatkozni. Az ilyen félreértések miatt nyilatkozta Capello előre is, hogy az ő csapata (akkor még Juve) sose fogja kirúgni a labdát - ilyen esetekben, állítsa meg a bíró a meccset. És Guillermo Franco valóban mexikói ék, ahogy az is tény, hogy Terry-t rúgták úgy fejbe, hogy rossz volt nézni

tb 2007.04.10. 17:58:29

ezekszerint mutu sportszerűtlen volt szerinted?

venter 2007.04.10. 20:53:56

mu-roma 1:1 vagy 1:2, az attol fugg, h a vegen a kontrakbol berugjak e azt a masodikat vagy nem.

killercsiga 2007.04.10. 23:17:06

Szerintem ezzel a góllal nem volt semmi probléma.
Franco ha akart volna, még le tudott volna menni a pályáról, akkor meg les van. Várta, hogy leállítsák a játékot, de ez támadás kellős közepén foci elleni bűntett lett volna. Ez van, így jártak.

Amúgy a mencseszter brutálisan elintézte a rómát. Ezt senki se gondolta volna. Tényleg döbbenetes.

A hülye cselszinek meg már megint az utolsó percben van mázlija. Pffff.....

hasek 2007.04.11. 02:26:27

Szerintem is szimulált, mert ha valaki figyelmesen megnézi akkor látja hogy:
1. Hátraséta közben, egyszercsak, minden előzmény nélkül lecsüccsen. Nevetséges!
2. Amikor a gólt kapják abban a pillanatban minden fájdalma elszál. Álla leesik, elfelejt fetrengeni bezzeg utánna fél percel a sérülése kiujjul. A bíró amikor odamegy hogy vigyék már le mert középkezdés van :) akkor úgy fetreng mint akinek lába tört...
Megérdemlik!!!
hasek

hasek 2007.04.11. 02:29:44

Amúgy a 7:1 az egy mészárlás volt. Mintha egy magyar csapat ellen játszottak volna. Kezd úgy kinézni a helyzet hogy marad az angol foci. A többi bajnokság nézhetetlen, és ez az eredményességben is megmutatkozik!
hasek

wegazzo · http://mdah.blog.hu 2007.04.11. 08:16:35

A fejelés közben a vádliján landolt a csatár és két lépés után nem bírta a lába. Nem szimulált, ez 1000%!
Nem is lenne értelme ott így szimulálni, ez szerintem teljesen egyértelmű.
Pszichológiailag sem lenne benne logika:P

devnull 2007.04.11. 10:33:10

"A hülye cselszinek meg már megint az utolsó percben van mázlija. Pffff....."
Chelsea drukkerként annyit hozzá kell tennem, hogy a Chelsea akkor igazán jó mindig ha trében van. Ez nem a legjobb dolog, de ez van, ettől még szeretem őket (más meg nem, így mennek a dolgok :)).

tb : valamelyest idetartozó téma, mert céronáldó rengetegszer eldobja magát úgy, hogy semmi sem történt. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy nem bírta ki a 16-osig és muszáj volt repülnie egyet. Ilyenkor ő felnéz, hogy van-e szabadrúgás (minő csoda, számára mindig van) és szépen lehet állított helyzetből rúgni. Na ezt megintcsak szankcionálni kell szerintem.

Az MU tényleg alázás volt. Én inkább a Roma-t támogattam, de mintha nem játszottak volna még meccset együtt, nagyon szét voltak esve. Az MU-nak meg még a szerencse is maximálisan ott volt a jó játék mellé.

Hempli 2007.04.11. 11:01:55

7-1 áztákurvá :) :P :) ;) ;P :P :))))
süti beállítások módosítása