Alejandro barátom és a sors közös kegyéből a helyszínen tekintettem meg a Real Madrid - Getafe meccset. Mely, amint azt a szakértő parádésan megjósolta, nemcsak döntetlen lett, hanem hát nem volt épp egy futballünnep.

Real Madrid - Getafe 1-1

Az élmény ettől még, izé, megfizethetetlen, teltház és kultúra, viszont Madridban szúrópróbaszerű tapasztalatom szerint kizárólag az Ultras Sur csoport szurkolja végig a meccset (a képen látható kapu mögött van egy szektoruk és nagyon nincsenek sokan), de őket ez alkalommal egyértelműen letolták a Getafe emberei, akiket hiába száműztek a legfölső karéj egyik sarkába. A realosok, mintegy 75 ezren, inkább fütyültek (ha nem úgy fújt a bíró, ha hazatették a labdát Casillasnak, ha feltűnően bénán passzoltak, ha a felrúgott Getafe-játékos nem kelt fel elég gyorsan stb.), összesen vagy 12 másodpercig, a második félidő 30. perce körül szólalt meg az egész stadion, az mondjuk elég impresszív volt, abba is hagyták azonnal. Nagyon vártam a zsebkendő-lobogtatást, de csak a bíró részére volt, ami megerősítette a benyomást: Bayern-verés ide vagy oda, ezt a Realt már a saját közönsége se veszi komolyan.

A Real - fekete-fehér tévéközvetítésen át is érzékelhető - birodalmi felsőbbrendűsége mindig ia taszító volt, a jelen tragikomikus szappanoperája éppen ezért méltó a megkülönböztetett figyelemre: gyakran láthatjuk, hogy alázat híján elbukik az, aki hatalmasnak és legyőzhetetlenek hiszi magát, de hogy éveken keresztül, fordulóról fordulóra lehessen követni a pénzrohasztó, ész nélküli, a futball alapjellemzőit semmibe vevő politika csődjét, az azért sokkal ritkább - és sokkal tanulságos/szórakoztatóbb. Utolsó értékelhető korszakában a Real Figóval és Zidane-nal - mutatis mutandis - ugyanazt a több-kreatívos játékot játszotta, amivel a Barcelona az elmúlt két évben mindent megnyert. Azóta tényleg vettek mindent a csapatba (emlékszik valaki Gravesenre? Diogóra?), ilyen hátravont csatárt, olyan középhátvédet, amolyan védekező középpályást, befejező centert, istenharagját, de azt a faszit, akinek a romboló ember odapasszolja a labdát, ő meg körülnéz és továbbteszi, azt nemhogy nem találták meg: nem is keresték.

Az egy dolog, hogy a Barcelonában egyszerre tud pályán lenni Ronaldinho, Deco és Xavi, de még, mittudomisén, a Zaragozában is elfér Aimar és D'Alessandro. A harmincakárhány fős Real-keretben viszont összegészében egy ilyen játékos van, a nyomorult Guti (nem játszott vasárnap), aki persze hogy nem tehetségtelen, de részben rettentő rapszodikus, részben az utóbbi időben már irdatlan rossz szellemű, nyafogós játékos, a szenvedő nagycsapat minden attribútumának megtestesülése.

Hogy Capello, aki valaha nagyszerű Milant és Romát épített, Madridban teljesen elvesztette a fonalat, az egyértelmű volt a vasárnapi felállásból: irányító-szerű poszton és feladattal az a Beckham kezdett, akit a szezon elején lefikázott, aztán kitett a keretből, hogy aztán most megtalálni vélje benne az új Nedvedet. De hát nem. Beckham egy adott játékrendszerben kiváló tud lenni és egy esztétikai élmény, ahogy belerúg a labdába, de sosem keltett olyan benyomást, mintha mozgatni tudna egy csapatot. Úgy fél óra (és a döbbenetesen hatékonytalan Reyes sérülése) után kijjebb is ment jobbra, de a félidő végén egy élményszerű kapufával befejezte aktív részvételét a találkozóban. Húsz perccel a lefújás előtt egy rosszul sikerült visszagurítás után eljátszotta, hogy beütötte a lábát egy reklámtáblába és lecseréltette magát.

Ha valakinek eddig nem tűnt volna fel a Realban uralkodó teljes fejetlenség (például abból, hogy az edzői bizalmat abszolút megmagyarázhatatlan módon élvező Higuain, illetve Van Nistelroy egyfolytában egymás lábára lépett a 11-es pont környékén), ezután mindenképp észrevette: itt egyszerűen nem tudják a futballisták, hogy kinek mi a dolga. Beckham távozta után, az úgynevezett hajrában, hülyén néztek egymásra, mert nem volt megbeszélve, hogy most akkor ki rúgja a szögleteket. Van Nistelroy legalább mutatta, hogy ő ettől ideges. A többiek - még tán az egy (amúgy egyre lassuló) Roberto Carlos és nyilván Casillas, dehát ő mit tehet, semmit, kivételével - a 92. percben is a poroszkálós tempót tartották legalkalmasabbnak arra, hogy megtörjék a Bernd Schuster által, ahogy mondani szokás, kiválóan megszervezett Getafe ellenállását.

Nem azt mondom, hogy esetleg nem alakulhatott volna máshogy az eredmény, mert volt a Realnak néhány akciója, de csupán percekre fokozták az erőkifejtést arra a szintre, ami az alap kellene legyen egy ilyen ellenféllel szemben. A sétálgatós iram miatt Van Nistelroy és Higuain szinte kizárólag a kapunak háttal állva, egy-egy hátvéd ölében kapott labdát, Robinho pedig pontosan annak mutatkozott, ami: egy lassított Cristiano Ronaldónak. Nagyon ügyes ő a labdával, de az átadásai blindre mennek, a labdavezetési-cselezési stílusa pedig kifejezetten kontraproduktív. Sosem próbál elfutni a védők mellett, mindig megvárja őket egy biciklivel, ami rém látványos - és a Bernabeu népe meglepetésemre zabálja is -, de ötvenből jó, ha egyszer lesz belőle valami. És ezen a meccsen nem volt ötven lehetőség - bár Robinho legalább szerzett egy 11-est, abból egyenlítettek.

A stadionban is érezhető volt, aztán a másnapi sportlapokban is kidomborodott, hogy a frusztrált Real-drukkerek, mint a bénázó nagyok támogatói oly gyakran, a bíróban találták meg a vétkest a győzelem elmaradásáért. Hogy nem adott meg két 11-est még. Talán ha a Real-játékosok nem utaznak teljesen egyértelműen a büntetőre folyamatosan - önbizalomhiányos, tranácstalan csapatok félreismerhetetlen jellegzetessége -, akkor megadta volna. De hát hiába volt tartalékos a Real, az összeállítások alapján a Getafét akkor is három góllal kéne verniük, ha végig ellenük fújnak.

Capello is bepanaszkodta a meccs után, hogy hülye volt a bíró és igazságtalan az eredmény. Szerinte a második félidőben nagyon jó játszott a Real. Megmondom: nem, sőt. Itt továbbra is a káosz uralkodik. Ilyenkor kéne egy edző, aki nem másban keresi a hibát, aki megőrzi a józan eszét.

És ha már itt tartunk: egy madridi talponálló tévéjén láttam a szombati Sevilla - Barcelona második félidejét és az a nagyon határozott benyomásom támadt, hogy Frank Rijkaard is megbolondult. Vajon miért döntött úgy, hogy befejező csatár nélkül száll szembe az egyetlen csapattal, amelyik megnyerheti előlük a bajnokságot?