Bár a hétvégi 24. forduló alapján a felületes szemlélő azt hiheti, hogy ismét van világos favoritja a spanyol bajnokságnak, erről szó sincs. Az, hogy két és fél hónappal a legendás Villareal elleni meccs után (azon mutatta be Ronaldinho a még legendásabb ollózását), a Barcelona megint képes volt úgy játszani a Camp Nouban, ahogy azt épp ésszel el lehet tőlük várni, nem jelent semmit sem. Az ellenfél a spanyol bajnokság harmadik legrosszabb csapata volt, az Athletic de Bilbao, akik csak annyit fejlődtek, mióta Mané az edző, hogy most már nem biztos, csak esélyes, hogy kiesnek. Ilyen ellenfél ellen azért annyira nem nehéz, még ha a Valenciának sikerült is bebizonyítania vasárnap, hogy kellő adag hülyeséggel és nemtörődömséggel a Násticcal is le lehet ikszelni, ráadásul egy teljesen felesleges, a kilencvenegyedik percben bekapott góllal.

Ami viszont ismét teljesen világosan kiderült a Barcelona produkciójából, az a minden becsületes katalán számára eddig is ismert tény, hogy Eto’o-nál mentálisan erősebb játékost keveset hordott még a hátán a föld. Benne van ebben nyilván az egészséges nagyképűsége, hogy honnét kellett felkapaszkodnia, valamint hogy 15 éves kora óta, amióta megérkezett Spanyolországba, gyakorlatilag egyedül kellett minden és mindenki ellen küzdenie, az eredmény pedig elképesztő. Mindenen felülkerekedik és gyakorlatilag sebezhetetlen (bár ez egy négyhónapos sérülés után nyilván viccesen hangzik). Az első két percben a stadion még hol fütyülte, hol tapsolta, ő mégis simán rúgott egy gólt, adott egy zseniális gólpasszt és a harmadikba is alaposan belekavart. Ronaldinho sem volt ilyen jó karácsony óta, csak Messi az, aki bár egy hete a Valencia ellen húsz percig nagyon jó volt, még messze nincs formában. Elpattannak tőle a labdák, rendszeresen hosszan szöktette magát, és úgy általában sem találta a helyét. A csapatnak nagyon jól jött a győzelem, közvetlenül az egész szezont meghatározó négy meccs (Zaragoza, Sevilla, Liverpool, Madrid) előtt, és bár továbbra is a Liverpool az esélyese a BL-nyolcaddöntőnek, az is egészen biztos, hogy Gerrard meg a haverok most néhámny napig azért nyugtalanul alszanak majd.

A Getafe-Sevilla meccsről most elmondhatnánk, hogy előre megmondtuk, de hát az az igazság, hogy minimális futballkulturális műveltséggel is meg lehetett tippelni, hogy ez csak gólnélküli döntetlen lehet. Kevés csapat van ma Spanyolországban, sőt, Európában, amelyiket nehezebb legyőzni a Getafénél, Schuster gyakorlatilag megbonthatatlan egységű csapatot épített. Igaz, hogy csak 21 gólt rúgtak, aminél kevesebbet csak két csapat produkált a bajnokságban, viszont hihetetlen módon csak 16-ot kaptak, ami éppen néggyel kevesebb a második legjobban védekező Barcelona eredményénél. Az UEFA-indulást érő hely nem lesz meg nekik, de én őszintén drukkolok nekik a kupában, ahol már az elődöntőben vannak, hiszen az Osasuna nem fogja megfordítani a 0-3-at a szerdai negyeddöntő visszavágón.

A szombati Atlético-Madriddal hétfőn már sajnos kicsit késő foglalkozni, úgyhogy csak egy dolgot jegyezzünk meg most. A Real Madridnak abszolút van még esélye megnyerni ezt a bajnokságot. A világ legnagyobb igazságtalansága lenne, ha tényleg nyernének, de hogy akár nyerhetnek is, azt nem lehet elvitatni. Mint ahogy az is elképzelhető, hogy másfél hét múlva ők lesznek az utolsó állva maradt spanyol csapat a BL-ben, és akkor már nehéz lesz őket egy legyintéssel meg az eddigi siralmas produkciók felemlegetésével elintézni. Capellónál soha nem lehet tudni, ezt egy pillanatra se felejtsük el.

Ja, és a Nástic és a Real Sociedad végérvényesen kiestek. Innét nem lehet felállni.