Franciaország, és Zinedine Zidane. Illetve Zinedine Zidane, meg még néhány kékbe öltözött játékos, jó nagy adag mázli, és világbajnok Franciaország, méghozzá úgy, hogy valóban a világ legjobb csapatának is tűntek. 1998 hozott nekünk élő adásban ejakuláló holland riportert, rendőrt gyilkoló német szurkolókat, egy újszülött ország fantasztikus menetelését, és a döntőben kopaszra vert Brazíliát. És persze Zidane-t, aki mindent megmutatott magából a hazai rendezésű tornán - azt is, amit nem akartunk látni. A Rádió Q-val közös vb-történeti sorozatunk aktuális részéhez tudod, mit kell tenned.
Mikor a franciák megkapták a rendezést, gondolni se merték arra, hogy '90 után '94 is vébé nélkül telik el feléjük. A vébé tiszteletére új nemzeti stadiont is emeltek, de a reménye annak, hogy Saint-Denis-ben egy, a korábbiaknál színesebb és népesebb mezőny élére állhatnak, sokáig nem volt reális. Tízezrekben horgadt fel a büszke gall körről körre - mégha a kiesésesben nem is voltak meggyőzőek, ezt remekül példázza a Blanc-féle aranygól-premier -, és a Petit-kontránál már a darabjaira hulló Chirac is elhitte, hogy bizony a harmincegyedik ellenfél, a legerősebb, se tehet kárt ebben a tökéletesre rajzolt világbajnokságban. Carnival de Paris, NST-adaptációban, vébésorozatunk legújabb epizódjában - kezdi OJ.
Négy kontinens négy újonca került a mezőnybe: míg Japán, Jamaica és Dél-Afrika számára a gólszerzés is kihívást jelentett, a horvátok minden képzeletet és elvárást felülírva meneteltek a dobogóig, megsemmisítve az isiásszal és inkontinenciával viaskodó fritzeket. Friss élményként jelentkezett Chile és Paraguay, míg az afrikaiak éremközelségből az ötperces hősködés szintjéig zuhantak vissza négy év alatt. Hatalmasat buktak a bolgárok - persze csak az előző vébé fényében -, a dánokból meg egyszerűen nem jöhetett ki az, ami bennük mocorgott végig.
Ahogy újraéltem az eseményeket, rá kellett jönnöm, hogy a tizenegy év ellenére rengeteg emlék maradt meg tűélesen: a sajtótájékoztatón elpityeredő Romario, a röptében nevetség tárgyává váló Robi Carlos, a centerezést bemolyoló Zubi, a gólöröm közben pofáraeső Zenden, a lécre lőtt tizi után kiterülő Di Biagio vagy a horvát meccsen spontán önelemzést imitáló Thuram mozdulatai mind-mind előttem vannak. Ki ne emlékezne a szalmaszőke románokra, a hajrás sógorokra meg a jellegtelen fehér-fekete spanyol váltóra, amiben a jó szereplés reményét elbukták? Nyilván a tízforintos kérdés is megvan: ki szórta ki Lauren-t, amikor még nem így hívták?
Ezen a vébén vált kedvelt arccá Jarni, az irreálisan tisztán védekező Gamarra, itt tett szert milliós rajongótáborra a Henry-Trezeguet páros és a vébé előtt két meccsen négy gólt szerző Morientes, hogy aztán az igazán nagy ászokról, Vieriről, Salasról, Sukerről ne is beszéljünk. Itt búcsúztak Laudrupék és Valderrama, Lothar pedig újra felcsapta a vébék nagykönyvét, hogy kiegészítse a rekordoknál.
Sporttörténeti szempontból persze a döntő volt a legfontosabb - amiről valószínűleg egy hosszú zárójeles rész nyílik majd a kommentekben -, geopolitikai vonatkozásban az volt a csúcspont, amikor az irániak lebirkózták a sátánt, de a legemlékezetesebb...hát az tükörsimán az angol-argentin. Owen világra-szólója, Beckham őszinte ostobasága és a nyomában felmutatott piros (Beck Home) azonnal beépültek a két nemzet kollektív rémálomtárába. Jelentkezzen, aki sajnálta Ayalát - nem akarta ugyan, de közelről láthatta a vébé másik abszolút orbitális gólját is: Bergkampénál nagyobbat tán azóta se lőttek a Vélodrome-ban. Hát akkor mit érezhetett Pierre Issa, hm?
Hiába rendeltek minden sarokra a nyugdíjas tekintetű kakasból, volt, aki a fotózkodás helyett a vérre voksolt. Tu y yo, allez allez allez? Mondjátok Daniel Nivel családjának.
A 94-es eseményhez hasonló számú csapat indult el a selejtezőkben, de már nem 22, hanem 30 helyért, miután a címvédő Brazília, és a házigazda Franciaország automatikus résztvevője volt a tornának. A kijutásért is kicsit más rendszerben küzdöttek a csapatok, Óceánia addig hisztizett, míg a 0,25 helyet 0,5-re változtatták, azaz a győztesnek csak egy pótselejtezőt kellett játszania a korábbi kettő helyett. Európa 15, Dél-Amerika 5, Afrika 5, Észak-, és Közép-Amerika 3, helyet kapott, Ázsia pedig 3,5-et. A két ázsiai csoport győztese mögött a két második játszott egymás ellen, az itteni győztes találkozott az óceániai elsővel. Irán és Ausztrália párharcát összesen több mint 200 ezer szurkoló látta a helyszínen (Puhl Sándor elég közelről), idegenben lőtt góllal az irániak jutottak tovább, az ausztrál kommentátor élő adásban bőgte el magát, miután csapata veretlenül esett ki.
A selejtezők meglepetései közül ki kell emelnünk a 94-es bronzérmes Svédország bukását (az előttük végző Ausztriától és Skóciától is kikaptak, előbbitől oda-vissza), és valószínűleg sokan Portugáliát várták a 9. csoport második helyére Ukrajna helyett. A skótok legjobb másodikként kijutottak, a playoff különösebb meglepetések nélkül zajlott le Európában.
Dél-Amerikában Chile csak (sokkal) jobb gólkülönbségével előzte meg Perut, Afrika öt helyén is az esélyesek osztoztak, és a CONCACAF-ból sem volt meglepetés az USA és Mexikó részvétele. Négy konföderáció is adott elsőket, Európából Horvátország, Amerikából Jamaica, Ázsiából Japán, Afrikából Dél-Afrika először vett részt világbajnokságon.
A magyar szereplés (AHB)
Az 1996-os Eb selejtezősorazatának kudarcával (4. hely Svájc, Törökország és Svédország mögött) véget ért a harmadik Mészöly-éra, és a ’90-es évek első felének magyar edző-üstököse, Csank János került a magyar válogatott élére. Az ózdi Charles Bronson a Vácnál már jól bevált taktikával küldte harcba a válogatottat minden idők talán leggyengébb selejtezőcsoportjában (a későbbi csoportgyőztes Norvégia mellett Svájc, Finnország és Azerbajdzsán voltak az ellenfeleink). Bár a selejtezősorozatot megelőző barátságos mérkőzések enyhén szólva nem voltak túlságosan bíztatóak (az Emírségek elleni hazai bravúrtól eltekintve nagyon sima vereségekkel hangoltunk), a selejtező első mérkőzésén Orosz Ferenc góljával sikerült felülmúlnunk a – Litmanen nélkül felálló – finneket (1992 óta először fordult elő, hogy kétszer egymás után győzőtt a válogatott). A csoport szerencsés alakulásának is köszönhetően ezután két hazai döntetlen és Azerbajdzsán oda-vissza elverése elég volt ahhoz, hogy a finnországi zárómérkőzésen a döntetlen is elég legyen a pótselejtezőt érő második helyhez.
A Sáfár Szabolcs- Lőrincz Emil- Sebők Vilmos, Lipcsei Péter, Keresztúri András- Mracskó Mihály, Nyilas Elek (Horváth Ferenc, 67.), Halmai Gábor, Egressy Gábor (Dombi Tibor, 81.)- Kovács Zoltán (Illés Béla, 57.), Orosz Ferenc összeállítású együttesen azonban – miután a 62. percben elúszott a 0-0 megtartásának lehetősége – nem nagyon látszott, hogy képes lenne a gólszerzésre, mígnem… Mígnem el nem érkezett a 91. perc.
A finnek elleni gólunk egy jelenetsorban sűríti össze az életem során látott magyar válogatottakkal kapcsolatos élményeimet (első halovány emlékem Irapuatóhoz kötődik): a gólszerzés módja; a riporter és a játékosok kitörő öröme, ami ezt az abszurd burleszkjelenetet még bizarrabbá teszi; és természetesen az elkövetkező két mérkőzés kimenetele, aminek ismeretében még inkább a sors kegyetlen tréfájának tűnik, ami Helsinkiben történt.
Én személy szerint a Jugoszlávia elleni pótselejtezőn (a legfiatalabbak kedvéért: Magyarország-Jugoszlávia: 1-7; Jugoszlávia-Magyarország: 5-0) értettem meg végérvényesen azt, amit sokszor hallottam apámtól az azt megelőző tíz évben: hogy ő nagyon nem szeretné, ha ezek a magyar válogatottak valami csoda folytán kijutnának egy nagy tornára.
A ’97-es KO-t persze nem lehet Irapuatóhoz hasonlítani: a teljesen reménytelen optimistákon és a lobotomizált rhesusmajmokon kívül senki nem gondolhatta komolyan, hogy ennek a csetlő-botló gárdának bármiféle esélye lehet a bivalyerős jugókkal szemben. Így aztán az sem akkora meglepetés, hogy – kis túlzással – már az Albert stadionban is szinte több délszláv szurkoló volt, mint magyar. Az annyira jól ismert gyors összeomlás (a 10. percben már 0-3 volt) is inkább valami gyilkos öngúnyt és ürességet váltott ki a nézőkben, mintsem valódi dühöt vagy csalódottságot. Az este egyetlen pozitív emléke Csank Jánoshoz kötődik, aki meglepő hitelességgel kezelte a kudarcot (ha másért nem is, ezért feltétlenül hálásak vagyunk neki):
- Minek köszönhető az eredmény?
- Nem hittem volna, hogy egy-két játékosom ilyen béna...
- Mit lehet mondani a szünetben a csapatnak?
- Azt biztos nem, hogy csak így tovább...
Csoportkör (_benito)
Az A csoportot a favorit, címvédő, világklasszis, csodaszép… Iaz vedo Brazília nyerte, de a Cafúval, Rivaldóval, Ronaldóval, Bebetóval kiálló csapatnak Tom Boyd öngóljára volt szüksége például Skócia legyőzéséhez, Norvégia ellen pedig addig lazáskodtak, míg a favágók a hajrában megfordították a meccseket (Csetil Rekdal pedig megihlette az Aerosmith-t is – tört elő belőlem Pöte Mester). Brazília annyira nem bánta a vereséget, hiszen így is csoportelső lett, Marokkó annál inkább, hiszen hiába győzte le simán Skóciát az utolsó körben, a bravúrgyőzelem továbbjutással kamatozott Norvégiának. Izgatott norvég kommentátorokért ide katt.
A B csoportot Olaszország nyerte (hagyományosan gyenge négyesbe kerültek), mögöttük Chile és Ausztria harcolt a második helyért, Kamerun viszont Milla nélkül magától is megszelídült, szelídíteni sem kellett. A dél-amerikaiak végül három ponttal, győzelem (és persze vereség) nélkül mentek tovább, pedig ez tényleg jó kis osztrák csapat volt – bár szeretni őket sem volt könnyű. Az az olasz válogatott még ilyen gólokat tudott lőni.
A C csoportban Franciaország elkezdte bemutatni, miért is lettek a következő néhány év futballjának meghatározó erői. Élen járt Zinedine Zidane, aki nem sokkal a torna előtt a Bajnokok Ligája legjobb játékosa lett, az év végén pedig úgy söpörte be az Aranylabdát, hogy senki nem mert megkérdőjelezni a döntés jogosságát. A legnagyobb viszont már itt is bemutatta játékának egy másik elemét: egy gusztustalan taposásért pirosat kapott Szaúd-Arábia ellen. Az utolsó körben a (szintén kiváló csapattal érkező) dánok a franciákkal szembeni vereség ellenére továbbjutottak.
A D csoport hozta a vb egyik drámáját, sokaknak a 98-as tornáról a világ egyik leghíresebb futball-oximoronja, Kiko könnyáztatta arca ugrik be az utolsó meccsükön, ahol 6-1-re verték Bulgáriát. Nigéria ugyanis már biztos továbbjutóként lefeküdt, félrecsapta a farkát, és felkínálta magát Paraguaynak, akik éltek is a lehetőséggel, és győzelmükkel továbbjutottak. A spanyolok nyilván maguknak köszönhetik, hiszen Zubizarreta hihetetlen bakijával kikaptak az afrikaiaktól, és hiába jöttek ide (is) jó csapattal, kizúgtak a csoportból.
Az E csoport érdekesen alakult, a hollandok két döntetlennel is továbbmentek, de a veretlen belgáknak (Chilével ellentétben) nem volt elég három iksz a továbbjutáshoz, pedig továbbmehettek volna, ha a már kiesett koreaiakat leverik. A Blanco vezette (aki guglizás nélkül leírja a keresztnevét, kap egy pityorkát) mexikóiak követték a hollandokat a 16 közé. A F csoportot megnyerték a németek, mögöttük a már eggyel kisebb államszövetségbe tömörült, de még így is erős jugók mentek tovább. Ebben a csoportban került sor az Irán-Egyesült Államok meccsre, amit 2-1-re az ázsiaiak nyertek.
A G csoportban még mindig jó románok leverték Angliát is, és két forduló után továbbjutottak, Tunézia pedig kiesett, így az angoloknak az utolsó körben ki-ki-meccset kellett játszaniuk Kolumbiával. Anderton és Becks elintézte, de Anglia nem festett jól, szemben a románokkal. A H csoportban pont az történt, amire számítani lehetett: Argentína megnyerte, Batigól szórta a gólokat, Jamaicát mindenki imádta, mégis a horvátok mentek tovább (de még mennyivel tovább!), Japán pedig a világon senkit nem érdekelt.
Egyenes kiesés (heinrich)
Dögunalmas és parádés, sokáig emlékezetes meccsek váltották egymást a legjobb tizenhat között. Négy év után ismét olasz-norvég meccset izgulhattunk végig, ami előzetesen teljes joggal pályázott a vb-k történetének első aranygóljára, ám végül Vieri korai kiugrása méla unalomba fullasztotta a párharcot. Igaz, távolról sem volt olyan vészes a helyzet, mint a teljességgel nézhetetlen horvát-román kézitusa, amit _benito kollégával úgy próbáltunk anno feldobni, hogy vállalhatatlanul gyenge szóvicceket gyártottunk a játékosok neveire, de még így is csak hajszállal kerültük el a teljes összeomlást. Említést érdemel a komplett román csapat hidrogén tollazata, igazán szürreális élménnyel gazdagították a tornát.
1986 után ismét az egyenes kiesés során futott össze Németország és Mehikó. Inkább feszült, mintsem szórakoztató meccsen újra érvényesült a kiscsapat-nagycsapat törvény, és öt perccel a vége előtt Bierhoff atomfejesével a fritzek megfordították a meccset.
Chilavert drámáját(?) hozta a Paraguay-Franciaország állóháború. A kapusposztot rendhagyó módon, box-to-box formában értelmező José Louis ihletett formában repkedett a ketrecben, mindent fogott, ha a fhransziáknak sikerült átvergődni a különböző szögesdrót akadályokon. Paraguay az egyetlen sanszát, a tizenegyeseket próbálta meglovagolni, ám Blanc közelről leadott, immár védhetetlen lövése leterítette a heroikusan küzdő dél-amerikaiakat.
A szórakoztató meccsek számát gyarapította a Brazília-Chile, bár Sampaio gyorsan rövidre zárta a cselekményt, Chile nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni. Mint ahogy Nigéria sem, mindkét Laudrup villogott, a dánok pazar, szellemes, kombinatív játékkal mosták le az utolsó afrikai csapatot.
A játék összképe alapján megérdemeltnek mondható a holland továbbjutás Jugoszlávia ellen, de bátran használhatjuk a szerencsésebb csapat kifejezést is. Mijatovics elemi erővel bikkantotta a felső lécre tizenegyesét, nem sokkal később pedig Bergkamp kiállítása is elmaradt, miután – a partjelzőtől 1,63 méterre – beletaposott Mihajlovicsba. Mindenesetre egy utolsó perces Davids löket eldöntötte a meccset. (Később Hiddink elmondta, már épp le akarta hozni a folyamatos izomgörcsökkel küzdő játékost, csak éppen a meccs folyása ezt nem tette lehetővé)
Az első kör csúcsmeccse, a hagyományosan necces angol-argentin volt. Gyors tizenegyes-váltás után Owen emlékezetes szólógólt lőtt, de egy szupercseles szabadrúgás kombinációval Zanetti még az első félidőben egyenlíteni tudott. A hasonló színvonalú folytatást David Beckham ostoba kiállítása akadályozta meg – a szinte törvényszerűen következő büntetőpárbajt pedig jól tudjuk, ki nem nyerte meg.
Negyeddöntők
Mélyütés, fogásba menekülés, köteleknél zajló belharc jellemezte a francia-olaszt, gólt persze senki nem tudott szerezni. Az olaszok tizenegyesből is alig, előbb Albertini hibázott, majd Di Biagio zúdított a felső lécre. Taljánok balra el.
A többi meccsre viszont nem lehetett panasz.
Egy csúcson lévő horvát generáció beteljesítette a régóta jelentkező, makacs közigényt a(z elég öregecske) Nationalelf alapos megborítására, és két hosszú sarkos suvasztás, valamint Suker egyéni alakítása után döntő fölényt lehetett hirdetni.
A torna legszebb futballját játszó csapatai futottak össze a brazil-dán alakjában, és nem okoztak csalódást. A dánok szinte azonnal megszerezték a vezetést, de Bebeto – a brazil Inzaghi – tíz perc alatt válaszolt, Rivaldo pedig még az első félidőben fordított is. Hogy ne legyen túl egyszerű, Roberto Carlos ismét bizonyította, mindent tud erről a játékról, kivéve a védekezés művészetét, merthogy arról viszont elképzelése sem akad. Méteres luftot ollózott saját tizenhatosán belül Az emberben feltámad valami perverz hogyismondjam, ahogy újra és újra megnézi a jelenetet. Még a legneccesebb pillanatokban is virtuóz szambaistenként hagyja el a gyepet, hogy másodpercekkel később egy gyenge napot kifogó Benny Hillként nyekkenjen a hátán, mint egy büdösbogár. Ez idő alatt Laudrup romba döntötte a kaput, de a második Rivaldo találatra már neki sem volt válasza.
A holland-argentin meccsen egy igazi sztár született, de most nem a meccset az utolsó pillanatban, zseniális módon eldöntő Bergkampra gondolunk, hanem Jack van Gelderre, a meccs kommentátorára. Meglett anyókák, jó karban lévő MILF-ek, zsenge fruskák számára is kötelező tananyag, hogy némi rálátásuk legyen, mit jelent férfiembernek a futball.
Elődöntők
Egyszer már használtuk a szürreális kifejezést, most újra be kell vetnünk. Lilian Thuram az életében nem szerzett gólt a válogatottban, de szerintem máshol sem, Lilian Thuram maga az antianyag, ha gólról van szó, most pedig mindhárom találatban vastagon benne volt. Suker vezető találatánál ő ragadt be csúnyán, hogy egy perccel később labdát szerezzen az ellenfél tizenhatosánál, és kiegyenlítsen, majd a kegyelemdöfést is bevigye egy balos tekeréssel.
A másik elődöntőben a hollandok ismét a brazilokba futottak, és ismét villantani tudtak az utolsó percekben, de ez csak a tizenegyesekhez volt elég, ott pedig Cocu és R. de Boer is hibázott, megint nem sikerült a brazilokat legyűrni. Létrejött az álomdöntő.
Döntő
Franciaország – Brazília 3-0
1998-07-12 – Stade de France, Saint-Denis, 75.000 néző
Vezette: Said Belqola
Gólszerzők: Zidane (27., 45.), Petit (90.)
Ritkán látható egyoldalú, már-már unalmas meccs volt, a legérdekesebb – és igazából máig tisztázatlan – része a döntőt megelőző éjszaka volt. Több összeesküvés-elmélet is született Ronaldo váratlan betegségéről/eszméletvesztéséről/epilepsziás rohamáról, de csak az tűnik biztosnak, hogy a Nike iszonyatos nyomást gyakorolt a játékosra és a brazil szövetségre, így Ronaldo a kezdőben kapott helyet annak ellenére, hogy ez előzetesen leadott névsorban nem szerepelt a neve. Láthatatlan maradt, aznap este nem lett volna szabad pályára lépnie.
A franciák megszállták a pálya közepét, ellentmondást nem tűrően uralták a találkozót, még az is belefért, hogy Desailly kiállítása miatt emberhátrányban fejezzék be a meccset – pedig hasonló okokból Blanc nem is léphetett pályára, de a védelem közepén keletkezett lyukat a franciák simán betömték, egy-két nagyobb Barthez védésnél nem kellett több, Zidane pedig – fővezírhez méltóan – eldöntötte a meccset.
A VB arca
Zinedine Yazid (aki naggyá válik) Zidane (tehetséggel bőséggel felruházott) – avagy Zizou, a művész.
Számunkra az utolsó klasszikus irányító középpályás, távoztával ez a poszt kihalt, megszűnt létezni. Ő volt a leges-leges legnagyobb, leges-leges legkirály. Futball IQ-ja mérhetetlen, szinte sakkozott a pályán – néha még a parasztot is ütötte. Fejben vert meg mindenkit, mindig egy-két ütemmel előbbre gondolkodott, ok nélkül nem tett semmit.
Látszólag nem csinált nagy dolgokat, sokszor az volt az ember érzése, hogy ezt talán még ő is meg tudná tenni. Senki nem tudott úgy labdát vezetni, mint ő - úgy fedezte, hogy lehetetlen volt a közelébe férkőzni, a rátámadó védőket meg egyszerű tereptárgynak tekintette és szinte bosszús volt, mint a művész kit kopogtatással zavarnak meg, hogy ilyen semmiségekkel is foglalkoznia kell. Feltalálta a Zidane-roulettet.
Technikai tudása, ütemérzéke, térlátása egyedülálló játékossá tette, az általunk, általam ismert legnagyobb játékos volt.
Elsők, legek, elegyes érdekességek
- Az első két csoportmeccsen elszenvedett vereségeik után három ország szövetsége is megvált a szakvezetőtől: a tunéziai, a szaúdi és a koreai szövetség illetékesei nyilván mind legalább az elődöntőbe jutást tűzték ki minimális célként. Érdekes módon az utolsó csoportmeccsén mindhárom válogatott döntetlent ért el.
- Ausztria mindhárom csoportmeccsén a rendes játékidő letelte után szerezte gólját.
- Ebbe Sand szerezte a világbajnokságok történetében a leggyorsabb gólt csereként: Nigéria ellen 16 másodperccel pályára lépése után talált be.
- Gabriel Batistuta elsőként szerzett mesterhármast két világbajnokságon is: Jamaica elleni triplája napra pontosan négy évvel követte a görögök megszórását.
- Laurent Blanc szerzett elsőként aranygólt a világbajnokságok történetében, ám szerencsére nem sokan követték őt ezen a listán: ez a futballidegen, torzszülött intézmény ugyanis csak két világbajnokságot ért meg.
- Zinedine Zidane pedig az első francia játékos lett, akit kiállítottak világbajnokságon (lásd feljebb). Talán keveseket ér meglepetésként, ha már most szólunk, hogy nyolc évvel később egy újabb elsőséget is begyűjtött.
A torna All Star csapata
Kapusok: Barthez, Chilavert
Védők: Roberto Carlos, Desailly, Thuram, Frank de Boer, Gamarra
Középpályások: Dunga, Rivaldo, Michael Laudrup, Zidane, Davids
Csatárok: Ronaldo, Suker, Brian Laudrup, Bergkamp
Ha szakértenél a franciaországi világbajnokság, vagy a 2010-es sorsolás kapcsán, 21.00-tól hallgasd velünk az Izompacsirtamezőt a Rádió Q-n, üzenj, telefonálj, mondd az élest az éterbe.
Utolsó kommentek