Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 12. giornata

2008.11.15. 11:20 _benito

Már csütörtökön elkezdődött a Serie A 12. fordulója, a Juventus ugyanis az olasz rögbi-válogatott (a jamaicai bobcsapat helyi megfelelője) torinói meccse miatt előrehozta a Genoa elleni meccsét, amit óriási meglepetésre nem Del Piero góljával nyert meg. Két érdekesnek ígérkező mérkőzés azért akad még a nagyszerű Genoa torinói vendégjátékán kívül is, az Inter a Palermo vendége lesz a tűzforró Barberában, és persze ott van még a forduló rangadója, a Derby della Capitale, a Roma-Lazio. A Fiorentina és a Napoli nehéz utazásra készül, sima meccse lesz a Milannak és az Udinesének, a Catania-Torino pedig a bármi lehet –kategória.

Roma-Lazio 1-1
Akkora ordas közhely kívánkozik ki belőlünk, hogy le sem írjuk, úgyis mindenki tudja, hogy az ilyen rangadóknál semmit nem számít… Kezdjük inkább azzal, hogy ha van meccs, ahol pontosan lehet tudni, melyik edző mire készül, az a Derby della Capitale lesz. Mindkét csapatnál feltámadnak a holtak a rangadóra, a Romával ellentétben Totti már múlt héten jelezte, hogy rendben van, a Lazio pedig kifejezetten félelmetes trojkával készül, hiszen egyszerre épült fel, és töltötte le eltiltását a Rocchi-Pandev-Zarate trió (a szezon során először együtt).
A két csapat hagyományosan sokgólos meccset játszik, és elnézve a mostani helyzetet, nem lennénk meglepve, ha ezúttal sem lenne másképp. A kiváló támadók mellett ezt hivatott elősegíteni a Roma kocsonyás lábakon álló védelme, melynek közepén ugyan újra együtt lesz a Juan-Mexés kettős, de nem tudjuk, hogy ez olyan nagyon jó hír-e. Panuccinak mindegy, melyik oldalon játszik, Cassetti pedig Cicinho helyét veszi át a jobbszárnyon. A védelem stabilitására nagy szükség is lesz, hiszen a Serie A mezőnyének legtermékenyebb támadósora néz szembe a csak a kiscsapatokéhoz mérhető mennyiségű gólt kapó római fallal.
Mielőtt azonban egyértelmű esélyesnek kiáltjuk ki a negyedik helyezett Laziót, állapítsuk meg, hogy ők sem annyi gólt kaptak eddig, mint az élmezőny többi tagja, hanem náluk lényegesen többet. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a vitán felül nagyszerű bugyikékek a resztli aprításával értek ilyen magasra, ellenben két eddigi fajsúlyos ellenfelük lebombázta őket, máris árnyaltabb a kép a derbi előtt.
Ha rápillantunk a Lazio csatársorára (Zarate 7, Pandev 5, Rocchi 3 gólnál jár), simán vendégnek látjuk a meccset, de mi még nem veszítettünk el minden reményt a Romát illetően. Hiába minden szerencsétlenség, és korábbi sorscsapás, a Roma szezonját egy hazai vesztes derbi pecsételné meg igazán, ehhez pedig talán még mindig túl jók. Egyik csapat sem ott áll, ahol a helye van, a következő fordulókban kiderül, ki mire számíthat igazából.

Palermo-Inter 0-1
Csattanós válasz, vagy csattanós pofon? Mourinhónak úgy hiányzik most a rázósnak ígérkező szicíliai kirándulás, mint szar a zsebbe’, bár ha azt nézzük, hogy egy győzelmével nem csak averbális eszközökkel kussolhatná le a nézőket, akkor akár még jól is jöhet. A Palermo 4-1-re áll otthon, és nekik sem jönne rosszul. (Ha a Gazzettának igaza lesz, az Inter ezzel a középpályával kezd: Cambiasso, Vieira, Muntari, Zanetti. Nemet mondunk a modern futballra!)

Milan-Chievo 2-0
Ancelottiék négymeccses nyerőszériáját szakította meg az Esposito-fejes, a Chievo pedig pont arra készül, hogy négy vereség után pontot raboljon a Milantól. Hiába van rengeteg sérültje a hazaiaknak, nem fog menni, és a különbséget talán ezúttal pont Borriello jelenti majd.

Cagliari-Fiorentina 1-1
Mutu még nem, így Jovetics kezd majd Gilardino mögött, ez pedig a hírek szerint mind Osvaldót, mint Pazzinit gondolkodásra késztette a téli átigazolási szezon közeledtével. A Cagliari roppant erőfeszítésekkel elmozdult a kiesőhelyről, és szeretne is valahol ott maradni, ahol most van.

Udinese-Reggina 2-0
Most nem kell 20 büntetőig eljutni, mint a szerdai kupameccsen, itt ugyanis akár lehetne döntetlen is az eredmény. De nem lesz, hiába küzd erejét megfeszítve a Reggina, sajnos idén még ez is kevésnek tűnik. Az Udinese pedig egyszerűen egy jó kis csapat, és punktum.

Atalanta-Napoli 1-1
A bergamóiak nagyon jól kezdtek, de öt forduló óta nyeretlenek, így most a visszatérő Donival nagyon komolyan fogják venni a Napoli látogatását. A tavalyi 5-1 fényében van is mitől tartania a változatlanul szárnyaló Partenopeinek, de El Pocho ott lesz, hogy legalább a döntetlent szavatolja.

Sampdoria-Lecce 3-0
A döntetlenkirály lógó orral távozik a Marassiból, erre fogadni is mernénk. A Samp már nem csak feljövőben van, hanem Cassanót is megregulázta annyira, hogy ne boncolja fel a bírót meg nem adott gólja miatt. A Doriának üzenjük, hogy vegyék kölcsön Adrianót, az év üzlete lenne.

Catania-Torino 2-1
A Toro végre elkezdett nyerni, ezt azonban szinte kivétel nélkül otthon teszi, Szicíliába pedig egyébként sem győzni járnak a csapatok (egyik stadionba sem). A Catania már ott van, ahol lennie kell, ennél lejjebb viszont már nem szeretne csúszni, ehhez pedig Zengáékat le kell gyalulni.

Siena-Bologna 2-0
A Siena legalább a hazai meccseit hozza, a Bolognának még ezzel is gondjai vannak, és mivel a Robur a pályaválasztó, igazi totó-gyilkos eredmény lenne, ha nem győzne a Siena. Di Vaio a kilenc bolognai gólból ötöt vállalt, így nem lehet bennmaradni.

Szolgálati közlemény: amennyiben a kommentek elmennek abba az irányba, amerre az elmúlt két olasz poszt hozzászólásai, az első figyelmeztetés után lezárom a posztot. Szeressük egymást úgy, ahogy eddig. A renitensek kizárásában a személyes szimpátia sem fog számítani, vigyázzunk hát!

197 komment

Címkék: olasz üveggömb serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr80770032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2008.11.15. 11:31:17

:) azért beért benito postja is: ) (már megilyedtem, hogy nem lesz)

*Fata* 2008.11.15. 11:47:21

Borriello biztos nem ezúttal jelent majd különbséget, mivel a tegnapi edzésen megsérült.
2-4 hét kihagyást jósolnak.

madbalee 2008.11.15. 11:56:40

Sheva-Pippó-Pato hármasra szűkült Dinnye kisegítése a gólvállalásokból.

Calogero 2008.11.15. 12:14:16

Az olasz rögbiválogatott a jamaicai bobcsapat helyi megfelelője? Ez lehet, hogy jól hangzik, de akkora hülyeség, mint a ház.Minket körülbelül 600-0-ra vernének, annyira gyengék csak..

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.15. 12:27:31

(ez a 600-0 lehet, hogy jól hangzik, de akkora hülyeség, mint a ház)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.15. 12:34:09

Kemény lesz a derby, de Roma győzelmet várok.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.15. 12:43:28

popp 2008.11.15. 12:34:09
Popp: Micsoda meglepetés. :)

Amugy, ah az Inter tényleg ezzel a középpályával állna fel meg lennék lepve, mert akkor lehetetlen lenne, a Mourinho féle 4-3-3, mert ez inkább 4-4-2 lesz, de kíváncsian várom.

Gabez 2008.11.15. 12:44:06

benito, szeresd a másikat, ne hülyézd le ;)

Íme a bizonyíték, hogy az Inter és a Milan lesz az első két helyen idén:

inter.it/aas/news/reader?N=30245&L=en&CAT=2

Lent keressétek, kopasz, német SS tisztnek kinéző nagydarab csóka, egy Inter rendezvényen. Ismerős? :)

Ez a római derbi igencsak érdekesnek ígérkezik. Sztem jobb passzban vannak a kékek, nyernek is. A Roma egyszerűen szétesett, mint a kártyavár, nem lehet őket összeszedni, cserélni kell embereket, nincs mese.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.15. 12:55:59

gc, ez nem 4-4-2, hanem 8-2

Count Adyn 2008.11.15. 13:08:16

Galliani aka dártvéder rendezkedik:D

Philipsson 2008.11.15. 13:13:23

Julio Cesar- Maicon, Cordoba, Samuel, Maxwell - Cambiasso,Vieira, Muntari, Zanetti - Ibrahimovic, Cruz
Ezt jósolja a Gazzetta.it. Adriano és Crespo nincs a cserepadon sem. Lehet, hogy már el is utaztak Madridba próbajátékra? :) Mindenesetre nem örülnék neki.

Philipsson 2008.11.15. 13:14:42

A reálnak inkább adja kölcsibe a Milan Sevát. Hátha. Bár spanyolhonban inkább a Barca nyerjen. Cruz épp oda tart.....

Philipsson 2008.11.15. 13:17:26

Ez jó, Totti tegnapelőtt az edzésen meghúzódott, azért a Derby az Derby, kötelező a kezdőbe rakni még így is. Majd max ráfogják hogy sérült volt ha nyer a Lazio. Mert sztem nyer a Lazio.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.15. 13:22:24

Benito akkor a Juveé is az, sissoko poulsen Zanetti, nedved, már rég nem bír támadni, a többi meg csere. Szal akkor a Juve is 8-2 be játszik.
És jó lenne, ha kitiltanád magad, mert csak szítod a feszültséget. :)

Count Adyn 2008.11.15. 13:40:02

Hát GC tetszik vagy nem, a Genoa ellen 3 támadó középpályás volt a pályán Sissoko mellett kérlek szépen:) És a Palermo nem áll azért annyira elöl. Minket levertek mondjuk úgyhogy remélem titeket is lebombáznak majd:D

római derbyre nekem az az ézésem, hogy nem lesz x, a romának a döntetlen is vereséggel ér fel ebben a helyzetben már úgyhogy kiszenvedett győzelemre számítanék tőlük. Vagy kapnak egy kegyetlen nagy verést xD

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.15. 13:52:27

CA: múltjában támadó középpályás. pl Nedved. :)
De ha felgyógyulnának as érültjeitek, akkor nevében is VK-k játsaznának. :)

BruceWayne 2008.11.15. 14:17:59

"..az Inter ezzel a középpályával kezd: Cambiasso, Vieira, Muntari, Zanetti."

olyan nem létezik

Paul Newman Jr. 2008.11.15. 14:20:45

Ha játszik Totti, a Roma nemcsak behúzza derbit, de lemossa a Laziot és végre elindul felfelé. Sok ráció nincs benne, de szerintem így lesz.

Romanista 2008.11.15. 14:21:33

Roma-Lazio 3-1 lesz és lesznek kiállítások is. egyébként ha nyer a Roma akkor azért mert pályaválasztó és igy elvileg 80% körül lesznek a "hazaiak".
a Napoli meg leveri az Atalantát mint vak a poharat.

Romanista 2008.11.15. 14:25:25

na meg aztán értem én hogy pillanatnyilag kőszar a Roma,de az azért vérlázító hogy Simone Inzaghi akar gólt lőni és ezt le is nyilatkozza.

BruceWayne 2008.11.15. 14:33:11

4-1 lesz Zarate, Pandev, Rocchi, Inzaghi ; Totti

Romanista 2008.11.15. 14:39:18

hát nera az történelmi lenne ugyanis annyit még soha nem lőttek. és hát persze Zarate meg mittomén együtt a három támadó,na de.

BruceWayne 2008.11.15. 14:43:01

3-0 volt már, mondjuk lehet minden, 'Há ettül szép a fodball"

Hispan07 2008.11.15. 17:00:59

a palermo sztem egy döntetlent kiizzadhat, a lazio vmivel esélyesebb mint a roma bár utóbbinak drukkolnék inkább, a napoli sztem nem most botlik, a milan meg az ilyen meccseken szokott izzadságszagú 1-0-kat hozni, de utóbbiban ne legyen igazam

*Fata* 2008.11.15. 17:28:27

Hispan07: nem tudom, igazad lesz-e, Ancelotti karácsonyfát ígér a 3 brazillal. jó hír?

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.11.15. 17:43:59

"A Catania már ott van, ahol lennie kell, ennél lejjebb viszont már nem szeretne csúszni, ehhez pedig Zengáékat le kell gyalulni."

Azaz Zengáéknak győzniük kell.

Calogero 2008.11.15. 18:55:32

Benito, akkor már, ha ennyit beszéltünk róluk, megérdemlik a hírt; Olaszország- Argentína 14-22. Egyébként Olaszország a 9-10. legerősebb rugbyválogatott a világon, körülbelül a skótokkal mozognak egy szinten, de most már nem offollak tovább, vasárnap sima 3-0...
"Roma tifa la Roma"

Titi120 2008.11.15. 19:07:40

Roma - Lazio 2.5 over (1.87)

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.15. 21:05:00

bevallom, nem nagyon értek a rögbihez, nem is szeretem különösebben, elnézést kérek az olasz rögbiválogatott minden hazai szurkolójától. :)

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.15. 21:07:37

""..az Inter ezzel a középpályával kezd: Cambiasso, Vieira, Muntari, Zanetti."

olyan nem létezik"

hát mégis létezik :)

rexford 2008.11.15. 21:10:02

Egy interes nem írna egy posztot "Miért lettem interes és miért szeretem az Intert" címmel? Tényleg kíváncsi vagyok.

rexford 2008.11.15. 21:11:46

Akarom mondani "Hogyan lettem..."

calciomax 2008.11.15. 21:29:32

Én azért mert olyan ötletesen és látványosan futbaloznak........

Ipa 2008.11.15. 21:45:27

rexford:

1; A fiam interes volt, vad kamasz korában ez volt a kevé stémák egyike, amiről szót értettünk. Itt ragadtam, ma én vagyok a "nagyobb" interes, tőlem kérde, hogy "mit játszottunk?". A dolog érdekessége, hogy kamaszként Milános voltam Gulliték miatt.

Forza Ibra, micsoda gól volt :)

drdugo 2008.11.15. 21:54:45

jézusom mekkora gól

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.15. 22:06:45

127 km/h - Plókai Atti ugrott be hirtelen!

WallyB 2008.11.15. 22:17:03

Két dolgot szeretnék mondani:
1. 4-1-re nem lehet szerencsével vagy véletlenül nyerni. A másik post-hoz írtam, hogy Manninger szemmel védett... lehet, hogy volt az elején egy kis mákjuk a zebráknak, de le a kalappal és mea culpa (bár a meg nem adott Genoa gólokról meghallgatnám Barnetta barátunk elfogulatlan véleményét - kár, hogy már nincs itt).

2. Zlatan zseniális eddig (85. perc), Mancini kevés, mint lócitromban a C-vitamin. Remélem Ibrában marad gól a Juve ellen is.

calciomax 2008.11.15. 22:35:14

Nekem Maxwell játéka nagyon bejött....Chivu ugyanmár vagy másik posztot keres vagy másik csapatot

Gabez 2008.11.15. 22:36:10

Ma jól mozgott Mancini is, nem kell lehúzni. Nem volt szerencséje, pedig lőhetett volna 2-t.

Ahogy a 2. félidőben passzolgattak a fiúk, a tavaly őszi menetelés jutott eszembe. Nem is nagyon ért labdába a Palermo, és ha mégis, egyből elvették tőlük. Ha nem Fontana védett volna, lehet, h több is lenne, de hát nem szabad telhetetlennek lenni.

Nem tudom, ki vette észre, de Ibra a 90. percben összevissza sprintelgetett. Még Zanetti is visszafordult mindig futás helyett akkor már...hogy is van ez? ;)

rexford: kb ugyanaz az indok mindenkinél, már ami a szurkolást illeti. Te miért lettél pont juve-s?

drdugo 2008.11.15. 22:44:47

valahogy nem lepne meg, ha végül ennél a felállásnál maradna José.
négy védekező kp, előre Zlatan, azt hello...
az biztos, hogy így jobban le tudják hozni a meccseket, mint a 433-al. júdás és a cigano meg jók lesznek a coppa itália meccseken. :)
viszont hogy a f*szomba van az hogy egyetlen olasz sem lépett pályára az interben? szégyen-gyalázat.

calciomax 2008.11.15. 22:47:41

Internazionale, tudod nemzetközi......

calcio_di_rigore 2008.11.15. 22:55:36

Fontana mit csinált a 2. gólnál? Az a durva, hogy ilyenkor még van képe a sorfalnak ugatni.:))

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.15. 22:56:57

"valahogy nem lepne meg, ha végül ennél a felállásnál maradna José.
négy védekező kp, előre Zlatan, azt hello..."

ott a pont, szerintem most játszott idén a legjobban az inter. a palermónak köze nem volt a meccshez. ezen a középpályán egyszerűen nem lehet átpasszírozni a labdát, remélem, valahogy azért megoldjuk majd.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.15. 22:57:39

calcio, én nyugodt gyerek vagyok, de aki beszól jimmynek, az a halál fia.

calcio_di_rigore 2008.11.15. 23:05:15

Bírom a fejét, de attól még nem kell leguggolni egy középre, félmagasan tartó lövés elől.

Jah és bravó Cordoba, kellett az a sárga.:)

Philipsson 2008.11.15. 23:07:58

Nálunk apám volt nagy Inter szurkesz. A 60-as évektől kezdve. Aztán a nyolvankilences scudettó óta én is neki szurkolok. Hidd el elég rossz volt nézni a kilencvenes években, hogy nyertünk uefát meg szeneskupát, aztán odahaza semmi. Máig bennem van a 2002-es lazio-inter. Minden láziós azt nyílatkozta, nekik mindegy a meccs vége, ha kell legyen bajnok az inter, aztán a többit tudjuk. Vieri-Nedved gól, Ronaldo sír a padon. Ugyanakkor ma is öröm megnézni a 1998-as BL csoportkör inter-real meccsét, Roby Baggio fantasztikus góljával(örzöm DVD-n a meccset), vagy Zamorano, Ganz, Djorkaeff villanásait. Ezek mellett ugyanakkor tisztelem Maldinit, Del Pierot, Viallit. Pedig ők sohasem huzzák, húzták fel a mi mezünket. Sőt sikertelenségük ellenére az edzők is olyan csapatokat építettek évek folyamán (Lucescu, Hodgson, Simoni, Cúper) amelyek játékát nekem öröm volt nézni. Lehet, ma divat szeretni, vagy inkább utálni az intert, de aki nem ma kezdett szimpatizálni velük annak tök mindegy ki az edző, milyen pénzt mos az elnök, úgyis nekik szorít az inter minden meccse kezdetén. C'e solo Inter.

Pazza Inter Amalá!

ivan_campevic 2008.11.16. 10:22:39

a római derbiről, valahogy egy sima meccset érzek, akkor éreztem ezt amikor az inter rómában várostnézett és közben 4etrúgott. sima liba római siker.

horas 2008.11.16. 10:24:30

Benito!Hogy érted ezt,hogy"Nemet mondunk a modern futballra!"?

giacinto 2008.11.16. 10:29:16

ha anno lefikáztam Ameliát delpiero szabadrúgásánál, akkor ugyanez kijár fontanának is, annyival enyhitve a helyzetét, hogy kb dupla akkora erejű lövés volt mint delpieroé. de akkoris kapusgól volt.

az a durva hogy van olyan juvés aki szerint Zlatan első gólját beadásnak szánta XD :)) ez a megalol

kroos 2008.11.16. 10:41:00

,,most játszott idén a legjobban az inter"
benito...ezzel az intert alarod minösiteni?
eddig is bántó volt a csapaton belüli 0 kreativitás de igy hogy 100%-ig zlatanon mulik minden nem lennék nyugodt az interesek helyében.
(cruz helyett nem kellett volna dacourt-nak játszani?

WallyB 2008.11.16. 10:46:28

Szerintem Fontana onnan, úgy, hogy a sorfaltól nem is láthatta rendesen a labdát, nem foghatta a lövést. Ezen kívül védett két nagyon nagyot. Zlatan pedig szabadrúgásait Del Piero mesterműveitől merőben eltérő módon oldja meg, a végeredmény hasonlatos. Persze ez így nem igaz, most beakadt neki, és a csapat sem játszott rosszul. Az első gólt meg kb. azok láthatták beadásnak, akik szerint anno a 4-3-ra megnyert milánói derby-n szerencsésen Zlatan elé pattant a labda... erről beszélek itt:
www.youtube.com/watch?v=CQn6Pq9A7Tw

giacinto 2008.11.16. 10:46:49

sőt Ibra helyett igazán játszhatott volna mondjuk Rivas is, ha egészséges lenne.

WallyB 2008.11.16. 10:59:37

Kedves Barne...izé...Kroos.
"benito...ezzel az intert alarod minösiteni?
eddig is bántó volt a csapaton belüli 0 kreativitás de igy hogy 100%-ig zlatanon mulik minden nem lennék nyugodt az interesek helyében."

Nem az Intert minősíti, hanem a többieket, hogy a kék-feketék az elsők. Egyrészt. Másrészt, persze nekem is rosszul esne, ha nem az én csapatom állna a tabella élén... Inter-drukkerként mondom neked: szörnyű érzés, nem is tudtam aludni rendesen... bakker, már megint első csapat. LOL!

Gabez 2008.11.16. 11:18:49

Nem kell ugrani kroos kommentjeire...ő a mi bohócunk :)

Az tényleg érdekes olvasni, amikor azt mondják sokan, hogy Ibra vagy Cruz menti meg az Intert. Csak azt felejtik el, hogy ők az Interben játszanak, az a dolguk, hogy gólt rúgjanak ebben a csapatban. Ez alapján ADP menti meg a Juve-t vagy Ronnie a Milan-t meccsről meccsre, stb. No mindegy, tőlem azt mond mindenki, amit akar, előre kell nézni, ott meg ugye senki sincs megint. ;)

Fontana annyival tehetett volna többet a 2. gólnál, hogy már előre felemeli a kezét, mivel oda ment a feje mellé a lövés, csak nem volt ideje semmire. A szabi 20 méterről volt, 124 km/h-val lőtte, akkor mennyi idő alatt ért is oda? Kis matek, kroos fijam, számold ki gyorsan, biztos jó vagy ebben is...:)

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.11.16. 12:06:00

0,58 sec, az átlagos emberi reakcióidő 0,6-0,7 sec.

nem jut a lyon el messzire, ha nem figyel lionel m 2008.11.16. 12:10:08

Ehhez még vegyük hozzá, hogy a kapus kb az út első harmadában nem is láthatta a labdát. Max akkor védte volna ki, ha mint a grundon, fejbelövi Ibra. De akkor már lehet, hogy nem élne.

BruceWayne 2008.11.16. 12:10:17

hát ilyen gyorsaságú labdát én még nem nagyon láttam mint ahogy tegnap meglőtte

www.pepsifoci.hu/node/20952

Count Adyn 2008.11.16. 12:16:57

Cruzra még rá lehet talán fogni, mert nem sok lehetőséget kap, ő az Inter Iaquinta- ja, beál és gólt lő:) Szerintem Ibra első gólja nem beadás akart lenni, kinézem belőle hogy onnan is ő akar gólt lőni:D

kroos 2008.11.16. 12:55:21

Jól van srácok látom kevéssel is beéritek.
Murinyo megcsinálta az olasz liverpool-t..:P

kroos 2008.11.16. 13:01:33

Kár hogy a dolog taktikai oldala senkit sem érdekel..csak az hogy ,,elsök vagyunk":
Mancini kritikán aluli formában,és José nem ad esélyt egy darabig quaresmanak.Igy hosszutávon kell majd számolni ezzel a taktikával.A két szélsövédö,különösen Maicon jól oldja meg a feladatát,ami nem nagy poén hisz a 4 középpályás zár vissza a helyükre.
Viszont ennek a taktikának van 2 hátránya.
1,ha zlatan lesérül ki se mennyenek a pályára.
2, ha hátránybakerülnek akkor nincs anny csere amivel fel lehetne pörgetni egy ilyen deffenziv csapatot.

BruceWayne 2008.11.16. 13:10:41

"Murinyo megcsinálta az olasz liverpool-t."

na azért még tőled is nagyon dúrva :-)


de a lényeg hogy a bayerned meg a juvéd hétről hétre oktatva parádézik....

mellesleg a csapatok többségénél épül valakire a taktika

calcio_di_rigore 2008.11.16. 13:18:59

Fontana keze fel volt emelve, csak éppen a labda felette ment el, azért, mert összehúzta magát. Így sem óriás, nem is tudom mire gondolt. Talán félt a labdától? Akkor szóljon, és majd lesz olyan aki szívesen felveszi a fizetését.:)

Lényeg a lényeg, ezt a lövést egy jó és bátor kapus kifejeli.:) de inkább fölétolja vagy kiöklözi, de ehhez már bátornak sem kell lenni.

touristique 2008.11.16. 13:22:28

Így van, a Juventus a szezon elején Amauri nélkül nagyokat égett volna, aztán Del Piero vette a hátára a csapatot a szabadrúgásaival. A Milanban pedig hetek óta Ronaldinho megmozdulásai döntőek. És szerintem minden csapatban van legalább egy olyan játékos, akit nem lehet 100%-osan pótolni.

Persze, legyünk elnézőek, hiszen az Inter győzelmét mindig meg kell magyarázni: vagy "megint a bírón múlt" vagy "megint Ibrahimovicon" vagy "megint Crúzon", (...vagy Zanettin, Cordóbán, Cambiasson, Maiconon...)

Úgy tűnik nincs joguk gólt lőni sem. :)

calcio_di_rigore 2008.11.16. 13:28:35

Ti meg bármilyen Intert érő megjegyzés után rögtön a Juventusra mutogattok. Nagyon frusztráló lehet.:)

BruceWayne 2008.11.16. 13:49:28

calcio: mivel általában juvéstól jönnek ez a megjegyzések.... :-D

amúgy ez a post is kezd elmenni "fasza" irányba :-(

BruceWayne 2008.11.16. 13:50:50

reméljük hamar felépül Jimenez, vagy igazolnak valakit, de akkor meg az lesz a baj ha több gólt kap a csapat

giacinto 2008.11.16. 14:20:05

ha már annyira belemegyünk itt a taktikázásba kroos, akkor azt meg lehet emliteni hogy ez már inkább 4-4-2 rombusznak tűnt, vagyis kezd emlékeztetni a tavalyi és azelőtti taktikára, mivel Muntari előbbre játszott mint a többiek, viszont támadásokat nem igen segítette, ellentben kikapcsolta a Palermo irányítóját Liveranit. Az már nyilván gond hogy nincs jelenleg Muntarinál jobban odaillő játékosunk, de remélhetően januárban majd lesz oda vki.
Ez a taktika a milan ellen ugyanigy ülhet majd amikor Pirlo játszik ugyanilyen szerepkörben.

egyébként nem tudom ki az az ostoba aki egy ilyen sokat futó Palermo otthonában telerakná a csapatát támadó játékossal. akinek nem tetszik nézzen inkább angol focit vagy spanyolt, ott ilyen "apróságok" nem számítanak mint védekezés.

kroos 2008.11.16. 14:30:38

"rombusznak tűnt" aminek a sajátossága hogy kaka,diego vagy ilyesmi játszik a 2 ék mögött.szoval ez nem az,és eröltett belemagyarázni hogy muntari játszott ott.ezzel a taktikával az inter bajnok lesz föleg ha igy játszik majd samuel+cordoba.
más kérdés hogy a meccseik unalomba fognak fulladni.

Titi120 2008.11.16. 14:43:17

Mondjuk ez a 8-2 -es felállás tényleg bevonulhat a "Futball elleni merényletek" c. tankönyvbe.

Ez a "ne kapjunk gólt, elöl meg Ibrahimovics úgyis villan egyet legalább" taktika volna az oly csodálatos José híres tudománya ?
Ehhez kell Mourinho ? Ezt még Pölöskei vagy Döme is kitalálja bármikor két feles között !

Persze, joggal mondják az inter drukkerek, hogy nézzetek a tabellára, de ez a játék nekem akkor is csalódás, egy olyan erőkből álló csapat esetében mint az Inter, és egy olyan szakmai géniusznak tartott edzőtől mint Mourinho.

BruceWayne 2008.11.16. 14:59:43

hát szerintem az okoskodással érdemes megvárni a tavaszt, jogos hogy nem stimmel minden (bár a tegnapi meccset nem láttam), vannak jól látható hibák, és újabb próbálkozások. de nyilván nem így fog eltelni a hátralévő 5-6 hónap.

Count Adyn 2008.11.16. 15:01:21

Tény hogy ha nem igazoljuk le Amaurit nagyon csúnyát égtünk volna:) Bár ha az Inter nem igazolja le Ibrát...^^ Nagyon várom már a jövő hétvégét:)

Count Adyn 2008.11.16. 15:04:04

Aztakurva hogy arcbarugták Gattusot, én fel nem kelnék egy ilyen után:D

_alerob 2008.11.16. 15:12:59

"Így van, a Juventus a szezon elején Amauri nélkül nagyokat égett volna, aztán Del Piero vette a hátára a csapatot a szabadrúgásaival"
Del Pieronak nemcsak a szabadrúgásai voltak fontosak.

calciomax 2008.11.16. 15:20:12

Menetrend szerinti tizi meg is jött úgy ahogy szokott......

Count Adyn 2008.11.16. 15:21:24

A Milan és a 11esek:)

rizla 2008.11.16. 15:39:37

ronaldinho lecselezett egy embert?
sőt, kettőt.
múltkor meg akciógól.

még a végén meglepődöm

_alerob 2008.11.16. 15:45:35

Milan 11es. Nem lepődöm meg:)

Dzsúd Horse 2008.11.16. 15:51:15

Gattuso egy állat. Nem lepődöm meg :)

Dzsúd Horse 2008.11.16. 15:53:31

Úgy fut vérző arccal, ahogy Rocky Marciano a tizedik menetben Dolph Lundgren ellen...

kroos 2008.11.16. 15:58:27

ha mégegyszer azt feszegeti valamelyk komentátor hogy kell-e ide Pirlo kidomom a Tv-t az ablakon mint a 86-os 6-0 után:)

kroos 2008.11.16. 16:01:52

Nem,de nagy kedvem lett volna hozzá már ugy a 6 percben.
Meg akkor 1 Fekete-fehér orionunk volt,ami annyit ért mint most 10 plazma tv.

Hispan07 2008.11.16. 16:14:19

jogos milan 11esen kaffogó juvésok, interesek? miért nem lep meg? :)

BruceWayne 2008.11.16. 16:20:07

de amúgy kell oda Pirlo?

Hispan07 2008.11.16. 16:23:50

kell. nem áll rosszul a csapat, de nyöszörög a gépezet. és sztem Pirlo bárhol beférne

WallyB 2008.11.16. 16:29:50

"Meg akkor 1 Fekete-fehér orionunk volt,ami annyit ért mint most 10 plazma tv. "
Kellett nektek olyan drága tv-t venni... :)
Viccet félretéve, gyengemuzsika a Milan teljesítménye is. A 11-es tán kamu, pont nem láttam. Tényleg az volt?

WallyB 2008.11.16. 16:35:10

Pirlo be kell, hogy férjen. Akármilyen "galaktikus" csapatot is akarnak összehozni.

Gabez 2008.11.16. 16:35:44

Otthon kontrázik a Milan a Chievo ellen...és még az Inter játszik szarul...hehe, minden relatív, persze.

A 11-es nem érdekes, de a játéka alapján a Milant előbb-utóbb vki el fogja kapni nagyon. Pirlo? Amikor játszott tavasszal, az volt a baj sokszor...épp ezért kell a csapatba, mert akkor kikerül Gattuso, aki amúgy messze a legjobb most. ;-)

calciomax 2008.11.16. 16:36:10

Természetesen a Milan minden 11-ese jogos.

Hispan07 2008.11.16. 16:43:00

mondtam én, hogy szenvedés lesz ma... ócska ez a taktika, be kéne végre látnia Carlonak is.

Pirlo sztem a világ legjobb hátulrólirányítója (szép kifejezés:)). vele sokkal ötletesebb lenne a csapat játéka. tavasszal szar volt néha, de akkor is inkább csak magához képest.

daneeka 2008.11.16. 16:49:33

"játéka alapján a Milant előbb-utóbb vki el fogja kapni nagyon"

Hamarosan Juve-Milan...

_alerob 2008.11.16. 16:50:22

Pirlo tavaly szar volt, de még mindig beférne szerintem. Ronaldinhotól nem vagyok még mindig elájulva. És még Beckham is jön... minek már ennyi ember ide? Gattuso Pirlo kettősnél jobbat úgysem találnak.

füligjimmy77 2008.11.16. 16:51:08

Azért létezik olyan, hogy jogos tizenegyes. Én nem láttam, pont a WC-n ültem. No, nem a muatott játék miatt, az inkább megfekszi a gyomromat.

_alerob 2008.11.16. 16:52:40

'Hamarosan Juve-Milan...'
Előtte még Inter-Juve :)

Count Adyn 2008.11.16. 16:53:25

Hispan, az egy hatalmas kamutizi volt:D Utána volt vagy 2 szitu amit be lehetett volna fújni, azt meg nem fújta be a bíró.

calcio_di_rigore 2008.11.16. 16:55:01

Nah, a 3 nagy az élen...

füligjimmy77 2008.11.16. 16:57:41

Arra a Pepsi reklámra gondoltok, aminek a végén a hülye csóka ráesik egy erkélyre, a bikinis macákhoz? Eddig még mindig elkerültem, de bazzeg, most leadták kétszer egymás után. Elég idegesítő...

Hispan07 2008.11.16. 16:58:40

ocsmány játék, ócska meccs. nem tom mit, de vmit azért nem ártana kezdeni.

mondjuk én a Juvétól félek legkevésbé. a nagyok ellen mindig jobban megy, a juve meg nem egy világverő csapat.

jobban idegesít ez a góltalanság + élvezhetetlen játékkép.

a 11esekről meg kér vitatkozni. én milanosként jogosnak látom, páran meg akkor is csalásnak tartják majd, ha kakának leszakad a lába a szabálytalanságtól

Gabez 2008.11.16. 17:02:25

Jó, h jön Beckham, mert akkora zavart fog csinálni, hogy öröm lesz nézni. Neki játszania kell, mivel nem véletlenül fizetik neki a kiba sok lét az LA helyett. Visszatér Pirlo, akkor az máris 2 emberke mínusz...Flamini? Dinnye? Gattuso? Seedorf? Ki fog kikerülni? Kaká érinthetetlen, akármilyen rossz is manapság.

Azért volt a meccsen még 1-2 11-es gyanús szitu, még ha az, amit megadott, nem is volt az. Szóval ha az elején nem fújja be, akkor később igen. A Chievo rontotta el azzal, hogy nem akartak támadni...vagy nem tudtak?

kroos 2008.11.16. 17:04:21

Seedorf a legerösebb.dinya miatt hátrébb játszik mint tavaly,és igy nem olyan látványos de nagyon sokat fut/szerel.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.16. 17:04:26

Na a Napoli, meg az Udinese egyszerre botlott. A déliek még menthetók, mert Bergámóban ki lehet kapni, de az Udinese otthon szopott a Regginától. Az Inter, Milan, Juve hármas az élen. Márcsak Romának kéne fölérnie, na de az nem holnap lesz, ha egyáltalán... Addig arccal a derby felé!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.16. 17:05:29

Pirlo helyén nyomja most Seedorf.

kroos 2008.11.16. 17:06:41

bekem igazolása tényleg több zavart fog okozni.de lesz mezszáma,tehát örületes pénzt fog jönni a mezeladásból.ennek a transzfernek más oka nincs.


off a világ legjobb jobbszélsöje nincs ott az angol keretben


On

calciomax 2008.11.16. 17:12:26

és ne felejtsük a Fio botlását sem..a hatos kötésből asszem mind elment erre is fizethetnének...

Hispan07 2008.11.16. 17:16:12

hú, a napoli hogy beszopta az uccsó pár percet... kipukkant a két lufi, de sajnálom őket

WallyB 2008.11.16. 17:34:11

Mondom én, hogy "galaktikusan" fog kinézni a Milan. Az eredményeik is előbb-utóbb úgy is néznek ki majd... hazai pályán, ilyen nevekkel showműsort kellett volna adni.

_alerob 2008.11.16. 17:40:55

"mondjuk én a Juvétól félek legkevésbé. a nagyok ellen mindig jobban megy, a juve meg nem egy világverő csapat."

Ahogy a milan még inkább sem. Mellesleg a Reatl, a Zenitet, a Romát sikerült eddig, hogy egy párat emlitsek....

calciomax 2008.11.16. 17:43:58

Hát erre a háromra nem lennék olyan büszke...
Meccset is alig tudnak nyerni-mármint az emlitett szuper trio

Hispan07 2008.11.16. 17:48:17

ez a szar milan meg az intert verte meg, _alerob, ami valamivel jobb, mint az általad felsorolt csapatok. de majd meglátjuk, ki nevet a végén ;)

_alerob 2008.11.16. 17:54:46

nem azt mondtam, mennyire büszke vagyok ezekre(persze büszke vagyok).És egy szóval sem mondtam, hogy szar milan, csak igencsak megmosolyogtató volt az a kijelentésed, hogy a Juve nem világverő. Ha nem félsz tőlük, ez a te dolgod, más kérdés, nehogy az arcodra faggyon a mosoly. Csak téged tudlak ismételni, meglátjuk, ki nevet a végén:)

Hispan07 2008.11.16. 18:00:43

miért _alerob, szerinted ez egy világverő Juventus, ami ellen a szoros vereség is már egy remek lehetőség a Milan számára?

mert sztem egy kemény ellenfél, ami nem csak hogy nem verhetetlen, de meg is kell verni. ennyi az egész

WallyB 2008.11.16. 18:01:52

Dolgok, amik nem leptek meg a fordulóban:
- nyert a Juve
- nyert az Inter
- szenvedett a Milan
- a Cagliari gólját Aquafresca szerezte

Ami meglepett:
- Napoli simának tűnő veresége
- A Reggina győzelme Udinében
Ez utóbbi két meccsen vesztes csapatokat azért még korai lenne temetni. Én magam viszont elnézést kell kérjek minden Reggina szimpatizánstól, mert az Inter elleni meccs után valami olyasmit írtam, hogy nagy erőfeszítést tettek, szép volt, kár, hogy a következő öt meccset elveszítik. Nem így lett, de tartok tőle, így is kiesnek.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.16. 18:08:05

WallyB 2008.11.16. 18:01:52
Dolgok, amik nem leptek meg a fordulóban:
- nyert a Juve
- nyert az Inter
- A Milannak megint egy 11es gól kellett, hogy nyerjen egy kiesőjelölt ellen.

calcio_di_rigore 2008.11.16. 18:10:18

Nyugi Hispan, mi is a rangadóktól félünk a legkevésbé.:)

Hispan07 2008.11.16. 18:11:42

a tavaszi szar milan is a juve ellen játszott legjobban. de egy ugyanolyan meccs után vér ideges lennék :D

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.16. 18:16:53

Nerazzurri 2008.11.16. 12:10:17

Láttad te Buligát a Diósgyőrben, Sztem ő olyan 160km/h szabadot lőtt ha jól emlékszem. Még a tv is adta. :)

*Fata* 2008.11.16. 18:18:33

-Az internek megint Ibrahimovic kellett, hogy nyerjen egy meccset

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.16. 18:23:06

*Fata* 2008.11.16. 18:18:33
Persze, hisz ő a csapat tagja. De a Milannak meg egybíró kellett (megint), de ő nem a csapat tagja.

A Ford szlogenét idézném. Feel the difference.

Hispan07 2008.11.16. 18:29:33

vitatkoznék én Cornholioval, de az intereseknek vitathatatlanul nagyobb tapasztalata van a bíróval nyert meccsek terén... ;)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.16. 18:31:04

Hispan igazad van.
Pl az idei Milan-Interen is ugye? :P

Hispan07 2008.11.16. 18:34:20

az egy szégyenletesen elcsalt meccs volt. pedig az Inter ANNYIRA jól játszott :)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.16. 18:35:52

GC, persze, hogy a csapattagja Ibra, ahogy Burdisso is ;-)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.16. 18:38:35

popp 2008.11.16. 18:35:52
Ő a jolly Joker, nem tudni melyik kapuba akar (fog) gólt rúgni. :))

Hisan a mai foci nem a szépségrőlszól, de az a meccs tipikus döntetlen lett volna bíró nélkül. :)

Ja, én meg a németek, Mattheus, Brehme Klinsi, miatt lettem interes.

Hispan07 2008.11.16. 18:40:19

egyszer megnézném Ibrát Cé-vel egy csapatban. melléjük még Anelka, és Keane lehetne az edzőjük. sztem remek lenne a hangulat :)

horas 2008.11.16. 18:41:16

Gyerekként én is Milan szurkesz voltam főleg Weah miatt főleg,meg a Milan mindig is a "családok-csapata" volt..Az Inter elöször igazából a mezük miatt tetszett,aztán meg azért is mert a Milan nak szurkolni,mindig is könnyű volt mert mindent megnyernek ők a legjobbak legszebbek,mindenki Milan szurkoló a postástól kezdve a kisgyerekeken át orvoson keresztül az Inter meg korántsem ilyen kommersz egyesület az én szememben,és már csak daccból nekik szurkolok ha már a Milan az istenpicsáját is menyerte.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.11.16. 18:42:54

Hispan07 2008.11.16. 18:40:19
Meg Matrix a védelemben, Cantona a középpályán. :)

Hispan07 2008.11.16. 18:44:08

és még Erős Karcsi :D

kroos 2008.11.16. 18:58:02

gyerekek almeida legalább 130-al lött gól,ajánlom nézzétek meg.

popp,ha ma is ivelgetni fog vuci-felé a roma egész meccsen akkor inkább lazio.

*Fata* 2008.11.16. 19:00:51

Azért tényleg vicces, amikor a milánói kiscsapat hívei kezdenek el mesélni a bírókról... ehh hagyjuk már.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.16. 19:18:03

kroos, ha játszik a Capitano, lesz játék is. Sajnos az utóbbi hetekben jól játszó Pizarro megint megsérült és Aquilani sem épült még föl, Cassetti viszont játékra kész! De mikor nyerjünk derbyt, ha nem most!

WallyB 2008.11.16. 19:28:52

Azért ez így már nem annyira tetszik, ugye? Egy éve, amikor az Inter javára tévedtek a bírók elég sok hörgés volt... most persze, "benne van a játékban".

Gabez 2008.11.16. 19:46:09

*Fata*: a kiscsapatok az uefában nyomják...

Más: most volt a spektrumon egy film az adidas labdákról - nagyon érdekes volt. Látta valaki?

A chippel felszerelt gól_volt_vagy_sem labda lehet, hogy már a dél-afrikai vébén szerephez jut.

Ha Ibra meglövi, akkor mi lesz a chippel? Persze csak ha kijutnak a svédek...;)

Hispan07 2008.11.16. 20:39:12

én még soha nem háborogtam különösebben bíró miatt - leszámítva Isztambult és a 2002-es VB-t, mert akkor őrjöngtem, naná - úh egyformán gáznak tartom, akárki is rinyál meg beszólogat éppen.

minden csapat javára tévedtek már annyit bírók, hogy a szurkolói nyugodtan befoghassák a szájukat, ha az ellenfélnek kedvez épp egy ítélet.

szóval tök jó lenne, ha mindenki befejezné ezt az egészet végre.

calciomax 2008.11.16. 21:08:04

Hispan őszintébben szólna ha egy z Internek befújt kétes tizi után irnád ezt....

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.11.16. 21:29:14

Hispan07
"egyformán gáznak tartom, akárki is rinyál meg beszólogat éppen... minden csapat javára tévedtek már annyit bírók, hogy a szurkolói nyugodtan befoghassák a szájukat."
Ez csak a nagycsapatokra igaz, ugye?

Athén vs Róma
Curci (Siena), De Sanctis (Galatasaray). DIFENSORI: Bonera (Milan), F. Cannavaro (Real Madrid), Chiellini (Juventus), Dossena (Liverpool), Gamberini (Fiorentina), Grosso (Lione), Legrottaglie (Juventus). CENTROCAMPISTI: Camoranesi (Juventus), D'Agostino (Udinese), De Rossi (Roma), Gattuso (Milan), Maggio (Napoli), Montolivo (Fiorentina), Perrotta (Roma). ATTACCANTI: Gilardino (Fiorentina), Iaquinta (Juventus), Pepe (Udinese), Quagliarella (Udinese), G. Rossi (Villarreal), Toni

giacinto 2008.11.16. 21:33:49

kroos!

"ezzel a taktikával az inter bajnok lesz föleg ha igy játszik majd samuel+cordoba.más kérdés hogy a meccseik unalomba fognak fulladni."

Én kérek elnézést az egész Inter nevében hogy az eredményeket tartják fontosnak és nem holmi ellendrukkerek szeretetét akarják kivívni.

Hispan07 2008.11.16. 21:37:01

calciomax, nyugodj meg, akkor is ezt fogom írni. meg azután is, ha két milan bajnoki cím után, a milannal az élen, az inter 11-essel nyer egy meccset.

mbemba, a nagycsapatokra mindenképpen igaz, a kicsik meg jobb ha figyelembe veszik: úgy nem kapnak 11-est, ha nem járnak az ellenfél 16-osán belül...

Hispan07 2008.11.16. 21:41:10

és ott egy bapatista

Romanes eunt domus 2008.11.16. 22:30:55

A következő Milan-Inter előtt kölcsön kéne venni Baptistát

calciomax 2008.11.16. 22:32:02

Ezt a Lazio eb@szta lássuk be...

Romanista 2008.11.16. 22:33:13

huh, a vége meleg volt de behúzva és a derbyn csak ez számít....
Kappa meg csinálhatna valamit mert elég posztromantikus hogy szanaszét szakad de nem feltétlen a legtutibb reklám.
Juan és Keresztelő Gyuri nagyon ott volt egyébként.

CsakaCalcio 2008.11.16. 22:42:08

Hát a második félidő elég izgalmasra sikerült, és nem biztos hogy megérdemelt a Roma győzelme...De ma ilyen nap volt, az eddigi élmezőny kisebb csapatai (Napoli, Udinese, Lazio) mind elhasaltak, és kezd olyan akár év vége hangulatot is árasztani a tabella eleje, nem lennék meglepve, ha az első néhány hely pont így osztódna a végére.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.16. 23:21:08

Szerintem nem volt rossz derby ez, de a legjobb benne az, hogy bár volt malacunk a végén, de megnyertük! Szerintem is Juan és Baptista -az a pazar fejesgól! - voltak a legjobbak, de azért oda venném a jók közé a saját baromságait is bravúrral javító Donit, Mexest, Brighit és De Rossit is.

A másik oldalon Zarate nagyon jó volt, de Pandevnek és Rocchinak is voltak klasszis megoldásai. Ledesma is jól kente míg ki nem küldték. Végén meleg volt, bár ha Menez belövi azt az ordító ziccerrt, akkor nyugodtabb a vége. Talán megérdemelt volna egy döntetlent a kék briganti, de sajnálni nem fogom őket. Különben is járt ez már a Romának!

drdugo 2008.11.16. 23:24:20

a döntetlen igazságosabb lett volna, de a multkori cicinhós meccs után ennyi kijárt a romának.
de silvestri miért nem játszik?

Frajt 2008.11.16. 23:41:41

popp: pizzarro nem sérült volt, hanem eltiltott. és nem is játszik jól :)

Frajt 2008.11.16. 23:43:35

Romanista: nem lehet, hogy nem a Kappa mezzel van a baj, hanem a bugyikék srácok kezébe jutott több erő a kelleténél? :)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.16. 23:55:09

Az tény, hogy vagdalkoztak rendesen.

drani 2008.11.17. 09:15:31

romanista,

nem Keresztelő Gyuri, hanem Keresztelő Gyuszi

giacinto 2008.11.17. 10:04:35

kroos! hol is játszott Muntari? íme a Gazzetta értékelése:

MUNTARI 5

A támadók mögött játszott, de közel sem úgy mint Lampard. Kereste végig a helyét, lövésekre nem vállalkozott még szerencse hogy legalább a védő feladatait úgy ahogy ellátta.


végülis lehet vitatkozni, de ez akkoris rombusz volt, még ha nem is működött megfelelően 100 %-osan.

Romanista 2008.11.17. 10:52:39

drani: ott a pont,én elkapkodtam.

egyébként volt rángatás, de ez a kappával nem csak most fordult elő. mondjunk legutóbb nem ágyúgolyónyi luk volt az is igaz...
Doninak szerintem külön tételként jelenik meg a fizetésében a saját baromságainak a kijavítása, mert az tuti hogy -pláne mióta gLória nincs- egy jónagy százaléka a Roma elleni helyzeteknek ebből keletkezik.
(csak így zárójelben: miért is van a Romának 3 brazil kapusa mi közben olyanok hagyták el a keretet mint Lupatelli,Amelia)

Romanista 2008.11.17. 11:01:31

ja egyébként meg fokozódik a helyzet a Roma háza körül mert a házi góllövő listán már ketten utolérték a négygólos Panuccit.... lesz itt még veszekedés :D

kroos 2008.11.17. 11:07:08

giacinto,én nem vitattam hogy rombusz volt -e.
De az tény hogy Mancini is probálkozott ezzel a taktikával,csak nála Chivu játszott Muntari helyett (és nem helyén).
Szoval kicsit mást vártam Murinyotol,ennyi az egész.
más igazolásokat,más játékot,más felállást.

giacinto 2008.11.17. 11:28:34

A 3 igazolás a 4-3-3-hoz kellett, de kezdi belátni José hogy ez nem igen működik, ezért próbálkozott most ezzel a felállással, amihez viszont nincs meg minden láncszem tökéletesen.

Mancini próbálkozott? a rekordévben általában a Cambiasso-Dacourt-Zanetti trió előtt játszott Figo irányítóként, tavaly viszont már nagyjából fele-fele arányban variálta a rombuszt és a vonal 4-4-2-t. ÉS játszatta állandóan azt az idióta Cesart :) akit most már gyakorlatilag senkinek sem kell, még a Bolognaiak is gondolkoznak rajta :)

ericcartmen 2008.11.17. 11:38:54

Romanista: Lupatelli szerintem semmivel nem jobb kapus, mint Doni, sőt...
Amelia meg volt valaha a Romanál?

Romanista 2008.11.17. 11:44:46

Roma nevelés. Curci? én az egésszel csak annyit akarok hogy Serie A szerte védnek Roma nevelésű kapusok de a Roma Braziliából igazol.

Gnyoka 2008.11.17. 11:45:15

Amelia tudtommal római nevelés...

Gnyoka 2008.11.17. 11:46:23

sőt, Toldo is római, nem? milánóban meg padozik. ezt a pazarlást.

kroos 2008.11.17. 11:57:00

Toldo Milan nevelés.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.17. 12:10:02

De Amelia és Curci valóban római nevelések. Egyébként azért annyi a brazil kapus nemcsak a Romában, de a Serie A-ban is, mert sokkal olcsóbban beszerezhetni őket, mint az olasz kollégákat és sokszor be is vállnak, az Interes Julio Cesar például a világ egyik legjobb kapusa szerintem. Ami Donit illeti, hihetetlen reflexei a vannak a csakinak, óriási bravúrokra képes. De a kijövetlei! - ha valaki szögletet vagy oldalsó szabadrúgást lő ellenünk, inkább lehunyom a szemem.

Romanista 2008.11.17. 12:17:16

na meg amikor hazaadásnál csinál egy cselt... egyébként popp szerintem a saját nevelés nyilván olcsóbb mint a brazil. és az szerintem hogy az utánpótlásból még a cserepadra sem jut hanem ott is brazil van egy kicsit gáz.

Gnyoka 2008.11.17. 12:17:49

nna, hát a milánba is elkelne egy Toldo, hát nem?
Doniban az a jó, hogy akkor is izgalmas a meccs, ha nem, és mókás is.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.17. 12:28:52

Romanista szerintem olcsóbb a brazil cserekapus olcsóbb volt, mint amennyiért Curcit kölcsönadtuk és így legalább ő véd, ahelyett, hogy padozna. Ahogy én látom Spalt nem fogjuk lebeszélni erről az ütődött Doniról, akinek a cselénél bennem is megállt az ütő, de muszály volt meghúznia, mert szarul vette át.

ericcartmen 2008.11.17. 13:04:16

Akármint mondtok, Doni jobb kapus, mint Curci.
Mondjuk padra lehet megérte volna megtartani, mert Arturnál viszont jobb.
De ahogy mondtátok, igy legalább játszik.

Viszont szégyenlem magam, de azt nem is tudtam, hogy Amelia Roma-nevelés. Őt hiba volt elengedni

Romanista 2008.11.17. 13:07:31

Curci fele már a Sienaé. csak szólok, mert szerintem hamarosan teljesen az lesz.
Doni meg tényleg jó kapus, csak sajnos néha azt is bizonyítja hogy jó bohóc is.

giacinto 2008.11.17. 13:47:25

ezt a cserekapus dolgot valószínűleg maguk a játékosok döntik el, hajlandóak-e a padon ülni vagy nem? ilyen egyszerű. Curci nem akart, elment, kellett más. nem pénz kérdése sztem.

kroos 2008.11.17. 13:49:00

hát ez az.épp emiatt nem néztem volna ki toldobol hogy évekre leül a padra.

WallyB 2008.11.17. 13:58:48

Fontana is milyen sokat padozott az Interben. Bár nem kapus, de ezek szerint Seva nem akar padozni...
www.goal.com/en/news/1705/real-madrid/2008/11/17/968361/milan-set-to-offer-shevchenko-to-madrid

WallyB 2008.11.17. 14:01:16

Goal-dot-com hír, úgyhogy sok szódával... :)
Bár anno José érkezését is "megjósolták" 3 hónappal előtte.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.17. 14:40:17

Na azt már végképp nem értem, mi a fenét lát Real még Sevában, ha csak nem a négy-öt éves felvételeket.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.17. 14:40:59

seva 4. csatár jelenleg, nem csodálnám, ha menni akarna. win-win helyzet ez, én mondom.

Romanista 2008.11.17. 14:53:36

Seva már csak ilyen stílusos: Realban vezet le.... egyébként a Milannal csak kölcsönben van igaz?
ha már goal-dot akkor ez se kutya:
www.goal.com/en/news/1707/inter/2008/11/17/968747/the-world-doesnt-like-italian-football-mourinho

Count Adyn 2008.11.17. 15:18:04

Lehet jól jönne egy Gilardino a Milanban most, hogy a jóöreg Pippon kivül a semmit nem mutató one-hit-wonder Boriello, és a tapasztalatlan Pato van, mert Sevat még beállítani se érdemes ugy látszik.

kroos 2008.11.17. 15:21:30

,,Sevat még beállítani se érdemes ugy látszik"
ez az amit nem tudhatunk.anniyt biztos tudna mint pippo vagy boriello.

kroos 2008.11.17. 15:40:14

Hé mi lenne ha megvennék tölünk poldit (jol néz ki sok mezt lehetne vele eladni) 46 millio-ért,mi meg elhoznánk Jankót a red bul tól?-aki 5-ösével lövi a golokat.

Gabez 2008.11.17. 16:13:43

Camoranesi: "„Nem tudom, hogy hol fogunk végezni. Talán nyerünk, de az is lehet, hogy másodikak vagy harmadikok leszünk. Hülye lennék tippelni” – tette hozzá a középpályás..."

Vág az esze a srácnak...tippel, és utána közli, hogy hülye lenne tippelni. ;)

Mr.AT 2008.11.17. 16:16:41

Ehhe... :-) Simán elsők leszünk, úgy, hogy Camora is csak nézi... :-)

Romanista 2008.11.17. 16:28:08

Hé Mr, máskor az ilyet ide: szovicc.blog.hu/
:D

kroos 2008.11.17. 17:42:37

cassano nagyon erös...viszarendeli lehet e reál:D

drani 2008.11.17. 17:47:28

nem lesz összefoglaló? semelyik bajnokságból?

Count Adyn 2008.11.17. 17:52:24

Most olvastam hogy az ágyúzás rekordját David Trezeguet tartja, aki 1997-ben egy Manchester United-Monaco BL-találkozón 157 km/h-s sebességgel bombázott a kapuba az Old Traffordon. De valami David Hirst meg 182 km/h-s kapufát lőtt:D Ibrának még gyúrni kell, a 125 km/h nem elég:D

daneeka 2008.11.17. 18:20:46

Camoranesi nem az intelligens nyilatkozatairól híres. :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.11.17. 18:28:06

Ráadásul az az egy kapuralövése volt a Monaconak azon a meccsen, de abból legalább idegenbeli gól lett:)

WallyB 2008.11.17. 18:36:13

Meg lehet nézni ezeket a nagy gólokat valahol? Lehet, hogy én vagyok pancser, de nem nagyon találom...

BruceWayne 2008.11.17. 18:46:16

pancho akkor elmondhatjuk hogy Trezeguet egész meccsen arra az egy lövésre gyűjtötte az erejét mint SonGoku a Kame-Hame-ra :-DDD

Hispan07 2008.11.17. 18:47:25

én már azt sem értettem, minek hozták vissza az ukránt. Paloschit kellett volna megtartani, 4. csatárnak az egycsatáros felállásnál teljesen jó lett volna ő is

Romanista 2008.11.17. 19:07:11

www.goal.com/en/news/1708/ac-milan/2008/11/17/969058/galliani-shevchenko-is-untouchable

na és akkor ez most mit jelent?

Cassano meg már végleg a Sampé nem? előszöt kölcsön aztán fél aztán most nyáron volt valami hogy még a fizetés csökkentéssel is aláírt a genovaiakhoz- legalábbis én igy emlékszem, de lehet hogy keverem a Manager 2007tel.(..)

calcio_di_rigore 2008.11.17. 19:47:49

Valószínűleg ez a Camo nyilatkozat csak az NS újságírójának fejében létezik, csak mondjuk az nem tipp, hogy elsők, másodikok vagy harmadikok leszünk, mert ez egyértelmű volt eddig is. A tipp az lett volna, h azt mondja pl.: másodikok leszünk 3 ponttal a Milan mögött. Ez a tipp.

Gabez 2008.11.17. 20:41:13

CDR: elmehetsz politikusnak, azok szoktak így mellébeszélni ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.17. 20:45:26

Na ez milyen, lehet, hogy elhozzuk a 17 éves Simon Andrást a Liverpooltól: www.romagiallorossa.com/?action=read&idnotizia=5760. Nem idősebb ő?

Count Adyn 2008.11.17. 21:34:03

Miért Gabez, te a totóba úgy tippelsz, hogy hát egyes kettes vagy iksz?:D

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.17. 21:35:58

A Lecce és a Kolozsvár elleni meccsek nagyon fontosak lesznek Romának, arról szólnak majd, menthető-e a szezon!
süti beállítások módosítása