A hétvége legnagyobb futballeseményén kiderült, hogy a spanyol válogatott a jövő évi Európa bajnokság D jelű csoportjának küzdelmeiben vehet részt. A továbbjutásra mindenképpen esélyes Aragones csapata, de ráérünk még a kontinenstorna esélyeivel és körítésével foglalkozni, mert addig még rengeteg bajnoki mérkőzést kell lejátszaniuk a játékosoknak. Nézzük gyorsan mi is történt hétvégén a sorsolási ceremónián túl. A katalán derbi eldöntetlen maradt, ami azt jelenti, hogy az Espanyol személyében nincs új uralkodója a katalán fővárosnak. Andalúziában viszont más városba került a trón, ugyanis az Alméria legyőzte a Sevillát, míg a már edző nélküli Betis a reménytelenség legalsó szintjére került. A Deportivo is hasznos tapasztalatok birtokába került a kiesőzónába történő megérkezéssel, de mindez semmi a Valencia kínjaihoz képest: az erejét lassan visszanyerő baszk herceg szabadrúgása ejtette az első sebet a kasztíliaiakon, amelyet további kettő követett. De minden más eltörpül a régen várt eseményhez képest: szombaton este a király visszatért. Esett 25 gól és már a Villarreal sem bírja a Madrid tempóját. Tovább után részletek.

Barcelonával kezdjük, mert a hétvége legnagyobb eseménye ott történt. Természetesen nem a nagy katalán tüntetésre gondolunk, mert nekünk csak a világ legszebb sportjával, a focival és a hozzá kapcsolódó dolgokkal kell foglalkoznunk, így a városi rangadó is teljes mértékben lekötötte figyelmünket, bár meglepetést nem tudott okozni. Pedig szeretnénk már egyszer látni Gudjohnsent elől verekedni, mert ennek így semmi értelme nincs, hogy szegény izlandi félidőnként egyszer művel futballistához méltó jelenetet: amikor véletlenül a kapu elé kerül. Ráadásul ez duplán fáj, ha azt látjuk, hogy Bojan vagy Messi milyen gyámoltalanul próbálkozik centerben. Persze megint eltakarta a valós képet Iniesta korai gólja, ami az Espanyol védelem hatalmas hibájának köszönhető: nem vették elég komolyan Messit, aki szépen adhatott középre, a ziccer meg nem maradt ki. Ráadásul a védőknek kábé egy félidőre volt szükségük, hogy a kis argentin ritmusát felvegyék és ez annyira megzavarta Nyilasi Tibi bácsit és a szurkolókat, hogy aki a félidőben kapcsolódott be, az már arra gondolhatott, hogy Messi 4 góljával vezet a Barca. Aztán kijött az Espanyol a második félidőre és elkezdett támadgatni. Az új helyzetre mindkét edző cserével reagált, de míg Coro eredményesnek bizonyult, addig Ronaldinho helyzetkihagyásban élte ki magát, így maradt az 1-1, bár Rijkaard még lehozta Gudjohnsent is, így Valverde edző végleg megkönnyebbülten gyújthatott rá, mert Ezquerro annyira nem félelemetes, mint az izlandi. (Espanyol – Barcelona 1-1)

Így történt, hogy újra négy ponttal vezet a Real Madrid, s ez nagyon is rendben van így, mert nagyjából a tizedik perc környékére el is dőltek a lényeges kérdések. Innentől már két gól kellett volna a vendég Racing pontszerzéséhez, amiről a híres mozifilm jutott eszünkbe. Mission: Impossible. A Racingnak két gól eléréséhez körülbelül három mérkőzésre van szüksége, a mérkőzésből meg már csak 80 perc volt hátra. Persze ez a z összecsapás nem erről szólt, hanem Raúlról, aki kettővel növelte bajnoki találatainak számát, így nyolc góljával utolérte Messit és Luis Fabianot a góllövőlista tetején. A harmadik percben egy kiugrás után, míg a hatvankilencedikben szabadrúgásból (!) talált be. Közte még volt egy öngól. Persze nem is a madridiak védelméről lenne szó, ha nem kaptak volna ők is egyet: Munitis büntette volt csapatát. Ettől függetlenül a király visszatérőben van. (Real Madrid – Racing 3-1)

A Sevilla meg padlón. Nem is fogjuk földbe tiporni őket, mert eléggé bántó lehet ez az eredmény önmagában is. Az látszott, hogy győzni jöttek és ha egy csapat el tudja velünk hitetni, hogy minden meccsén nyerésre játszik, annak még azt is megbocsátjuk, ha gyakran vereséget szenved. Viszont nem mehetünk el szó nélkül Daniel Alves két sárgalapja mellett. Egyszerűen nem értjük miként tud a csapattársai szemébe nézni annak tudatában, hogy az elmúlt két meccsén kiállítatta magát, ezzel szerintünk pont hat pontot véve el a csapattól, pedig kiegyenlített mérkőzés volt és néha egyáltalán nem vettük észre az eltérést a játékosok számában, de a túlerő végül győzött a holtfáradt és lelkileg is megtört sevillaiak felett. Beharangozónkban azt írtuk, hogy Andalúzia királyát nem Almeriának hívják, s továbbra is tartjuk véleményünket, mert lehet, hogy alulöltözött a tartomány ura, de a rongyok alól néha felvillannak a nemesi tulajdonságok. (Almería – Sevilla 1-0) A sevillaiaknak legalább az európai kupában vigasztalódhatnak, de a Valenciának ez a kiskapu is bezárul lassan, mert ehhez Londonban kellene nyerniük, amire körülbelül annyi esélyük van, mint „sajtburgerzabáló” rendszergazdának a Mount Everesten oxigénmaszk nélkül. Ráadásul e mérkőzés kapcsán csalódnunk kellett a Schalkéban és a német klubfutballban, mert eléggé ciki dolog, hogy nekik nem sikerült kihasználniuk az egyórányi emberelőnyt a Mestallában, amikor az Athletic háromszor sem kegyelmezett Valancia büszkeségeinek. A hétvége legnagyobb és teljesen megérdemelt maflását a hazaiak gyűjtötték be. Mi meg örültünk, mert nagyjából akkora fejlődést vártunk Yeste visszatértétől, mint amekkorát most kaptunk: egy szabadrúgásgól és az edzéseken való részvételével egyenes arányban növekvő lövőerő. Llorentének sikerült az ötösön kívülről betalálni. Kétszer! Igaz, hogy csak pár araszon múlott a dolog (5 méter 10 centi), de a futball istenébe való hitet és a sima bennmaradás reményét elültette a baszk szívekben. (Valencia – Athletic 0-3) A hétvége veszteseinek listáján a második helyre a Deportivo került, akinek már régen megjósoltuk, hogy előbb-utóbb ide kerül. Nagyon küzdelmes és rengeteg lehetőséggel tarkított mérkőzés volt, annak ellenére, hogy a hatvanadik percre a szabálytalanságok száma utolérte a kapuralövésekét. De ezt sem bánjuk nagyon, mert az Osasuna végül beteljesítette a szubkontrát egy elég érdekes szabadrúgásgóllal. A Depor mögött meg már csak a Betis és a Levante áll, ami enyhén szólva ciki. (Deportivo – Osasuna 1-2)

Ha megemlítettük őket, akkor velük folytatjuk: a sevillai zöld-fehér klub a bronzérmes pozícióba verekedte magát, de szurkolóik legnagyobb bánatára ez a verseny a lúzerségért folyt, így talán nem véletlen, hogy Hector Cúper már az álláskereső honlapokat olvasgatja: véget ért az ő regnálása a Betis kispadján. Persze ez tökéletesen érthető is, mert gólképtelennek maradni az Atlético védelme ellen, nagyon gáz. Reméljük, mindenkinek megvan az a pillanat, amikor Leó Francó az egyik védőjét csókolgatta, mert normális támadók elleni meccseken ilyet nem nagyon fogunk látni. Mindenesetre 14 forduló után kézzelfogható a madridi piros-fehér álom: negyedik hely, bajnokok Ligája. (Betis – Atlético 0-2)

Váltsunk pozitívra, lássuk kik oldották meg jól a házi feladatot. Első helyen az a Valladolid, amelyik a várakozásoknak megfelelően, két szép torpedótalálattal elsüllyesztette a sárga tengeralattjárót. A mérkőzés teljesen egyértelmű volt, de mindkét fél elégedett lehet valami miatt: vereségük ellenére a vendégek harmadik helyen tanyáznak, míg a hazaiak végre a kiesés réme nélkül, nyugodt lelkiismerettel játszhatnak és talán nem kizárólag a BL helyes pozíciókban álló csapatok ellen parádéznak. (Valladolid – Villarreal 2-0) Az eminensek között második helyre futott be a Getafe.  A madridi kiscsapat győzelmével kárpótolta szurkolóit a csütörtöki UEFA-kupa kudarcért, bár a Levante nem várt ellenállást fejtett ki, így is jelezve, hogy bármikor készen áll a Betis és a Deportivo megelőzésére. Sajnos azonban a mérkőzések nem 89. percig tartanak, így nem sikerült a vezetés, majd később a döntetlen megtartására irányuló vendéghadművelet. A hazaiak így hosszú idő után újra a táblázat első felében tanyázhatnak. (Getafe – Levante 2-1) Egyébként a Zaragozával holtversenyben, amely kijátszotta egyetlen valamirevaló ütőkártyáját rögtön a mérkőzés elején, hiszen a Huelva Milito fóbiája egy kiugrás után tovább erősödött, de szerencséjükre ez nem súlyként nehezedett rájuk, hanem extramotivációként a mérkőzés megnyerésére sarkallta őket, aminek roppant módon örülünk, mert szeretjük, amikor a tettek beszélnek és nem a mezek kiküldésétől várnak nagy eredményeket a csapatok. Ennek ismeretében a Recreativo nem érdemtelenül állhatott fel a stréberek dobogójának harmadik fokára.(Recreativo – Zaragoza 2-1) A versenyben indult még az a Murcia is, amelyik kézzel-lábbal tiltakozik a kiesés ellen és volt akkora szerencséje, hogy a labda egyszer addig pattogott a szigetlakók kapuja előtt, amíg végül a felső sarokban kötött ki. Webo egy fejessel egalizált, de hogy nem változott az eredmény az kizárólag a bírónak köszönhető, aki határozottan nem adott meg egy büntetőt. Esetleg egy sárgát a csatárnak a szabálytalanság eljátszásáért, de ezt eldönteni nem akarjuk, mert szegény sípos embernek elég lehet az is, hogy most mindkét szurkolótábor elsőszámú ellensége lett, s ha sok Fekete Pákó ült volna a nézőtéren, biztosan mindenki felismeri a rigmust: „hule kocog”! (Mallorca – Murcia 1-1)