Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dail(y) Africa - Nem szakértő szemmel

2010.07.23. 17:00 Garcia bőrmester

Most, hogy Iniesta lövésének híre a legeldugottabb halászfalvakba is eljutott, lassan ülepedni kezd a futballáradat méteres hordaléka. Azon túl, hogy rendszeresen naplóztak, csodáltak, ekéztek, az NST szerzői megpróbálják egyenként szétbontani és összerakni a világbajnokságot. Szembesülnek saját jóslataikkal, elmesélik, milyen benyomásokat szereztek és egyáltalán, mi minden foglalkoztatta őket az elmúlt egy hónapban.

Nem szakértő szemmel bár, de láttam a vb-t, és azt állapítottam meg, hogy a négyéves ciklusok miatt, minden egyes világbajnokság új élethelyzetben találja az embert, mindegyik más miatt fontos. Kezdve a gyerekkori felismeréstől, a következő csodaváráson át eljutva a munkás hétköznapokban betöltött szerepig. Majd a legvégén leírom a lényeget, addig pedig az odáig vezető gondolatmenetet, hébe-hóba kilengésekkel és visszatekintéssel a szánalmasan mellélőtt tippjeimre, amiket így utólag inkább vágyaknak neveznék, mert a valóságtól igen távoli elképzeléseken alapultak. Szóval a tovább után, akinek van kedve még egy véleményt, összegzést elolvasni a világbajnokságról, talán más szempontok és egy-egy újdonság reményében, az ne habozzon, lapozzon!

Irigylésre méltó azok helyzete, munkája, akik egy világbajnokságot percről-percre követhetnek végig, azokhoz képest, akik a munkájuk, családjuk egyéb dolgaik miatt kénytelenek időt elvenni a vébétől, annak ellenére, hogy az érzelmi-fontossági sorrendben akár meg is előzi a fent felsoroltakat. Utóbbi helyzetemből fakadóan kicsit távolabbról, már-már kizárólag szurkoló-érdeklődő szemszögből láttam az eseményt, megpróbálva megbirkózni a töménytelen mennyiségű információval, amit a futballvilág egész éven át tartó követése és a vébéhez kapcsolódó boom biztosít a számomra. Az alábbiak jutottak eszembe.

Spanyol viasz

Az évközi spanyol posztok olvasóinak ismerős lehet a felütés, ami egy olyan néha banálisan egyszerű gondolatot takar, aminek a felismerése nem kunszt, de írásban viszontlátva elméletnek és kimondandó igazságnak tűnik. A spanyolok azért nyernek, mert egy csapatra épül a válogatott, a Barcelona adja a gerincet. Láttuk az Inter esetében, milyen hatással lehet egy megfelelő szakember munkája, kb. 2 év alatt egy klubcsapat játékára. Egy válogatottnál ennek a munkának az elenyésző hányadát lehet elvégezni, így üdvözítő megoldás egy létező csapatot átemelni a címeres mezbe. A csillagok szerencsés együttállása folytán, Spanyolországban most adott a képlet és nem sikerült elrontani egy-egy önmegvalósító, sikerhajhász szakvezető kinevezésével, hanem belátó, rutinos kapitányokat neveztek ki, akik a fenti előnyre alapozva sikert is értek el. Nagyon nem mindegy, hogy a pályán olyanokkal játszol együtt, akikkel együtt edzel, készülsz napi szinten vagy olyanokkal, akiknek az új kocsijáról olvasol néha a sajtóban. Mindez kiegészülve egy olyan figurával, aki az évek alatt hozzászokott a Zaragozában és a Valenciában, hogy a csapat játékától szinte függetlenül működve is rúgjon gólt, világbajnoki címet ért.

Adja magát a párhuzam a ’94-es olasz válogatottal, melynek a gerincét az akkori világ első számú csapata a Milan adta, melyből 5-6 játékos stabilan játszott a válogatottban és ők egészültek ki Roby Baggioval, aki az akkori Villaként mindig továbblőtte a csapatot, ha arra volt szükség. Nem lehet összeszokottság nélkül sikeres válogatottat építeni, a másik szempontból pedig, ami a spanyolok kapcsán gyakran eszükbe jut ezen a fórumon is az embereknek, ezzel az egy erénnyel jobbnak lehet lenni a nem így építkező válogatottaknál. (Ezt rontotta el csúnyán Maradona, amikor túlgondolkodta és a Samuel-Cambiasso-Zanetti-Milito tengely kiegészítése – volna kivel - helyett ő akart mesterkedni és megmutatni, hogy okosabb ő Mourinhónál és másokból csinál csapatot.) Nyilván ellenpélda is akad, de érdemes megnézni az Aranycsapat, valamint a 70-es években játszó holland és német válogatottak összeállításait, amelyek az akkortájt uralkodó stílusú klubcsapatokra építve úgy nyertek világversenyeket/voltak a legjobban játszó csapat, hogy állítólag a csapaterények domináltak. Az sem véletlen, hogy az NST-tornákon az a két csapat szokott a döntőbe jutni, akik nem akkor játszanak együtt először.
Még egy fontos dolog, amit balgaság edzőként elfelejteni a kettő-három játékos közötti játékkapcsolatok kiemelése. Ami működik más labdajátékokban válogatott szinten, jégkorongban a védőpárok, támadótriók gyakran egy csapatból jönnek, kézilabdában az egy oldalon játszó lövő-szélső, lövő-beálló kapcsolatok, de még a Dream Teamben is mindig egyszerre pályára küldött Malone-Stockton, Jordan-Pippen párosok, a fociban is működik, annak ellenére, hogy kicsit nagyobbak a távolságok. Aki valaha focizott, az tudja, hogy van olyan, hogy az ember kivel szeret és tud együtt játszani és kivel nem. (Podolski látta Klosét, Pedro nem látta Torrest). A németeknél meglepő módon egy oldalra került Lahm és Müller, míg a franciáknál nem meglepő módon amellett, hogy Henry és Trezeguet nem játszhattak együtt, még Malouda és Anelka sem volt alap kezdő egyszerre. Ezek csak példák, de amikor először hallottam erről Marco Van Bastentől, hogy ő azt szereti, ha a válogatottban is Van’t Schip játszik a szélen, mert ő úgy ad be, ahogy várja, akkor elkezdtem figyelni. A spanyolok és a németek így kerekedtek a többi okos fölé. A harmadik látott módszer pedig alább következik.

„Csillagom vezess. Én utánad megyek.” – a harmadik módszer

Aki már nem szeretne többet hallani Uruguayról, az nyugodtan görgessen, de minden szubjektivitásával együtt írnék pár sort arról, ami nem szakértőként is óriásivá tesz egy-egy vébét. Rossi, Maradona, Romario, Baggio, Ronaldo, Zidane: ezeknek az embereknek volt egy-egy hónap az életében, amikor megőrültek és elvitték a csapataikat a vb-döntőbe. Nyilván nem csak rajtuk múlott, de mondjuk minimum 50 százalékban igen. Amikor Forlán az első meccsen elkezdett visszalépni labdáért és 10-est játszani, az adta vissza a hitemet a vébében. Ha egy ország lakosa vagy, ha egy nemzethez tartozol, te vagy a legjobb futballista és kint vagy a vébén, akkor így kell játszani. A többiek látják, hogy elkapott a gépszíj és csapattá válik, azonos akarattá az egész. Egy Alain Boghossian jól fog futballozni tőled. Ja, igen könnyű ágon voltak az uruk, szabálytalankodott Suárez, nagy csapatoktól hármat kaptak. Ez mind igaz, de ez mindegy, az őrület a lényeg. Suárez meg a moralitás: hagyjuk már! Ez a foci vébé, ami fontosabb az életénél, nagyon helyesen. Szóval, ha van egy ilyen arc, mint Forlán, akkor a csapat tovább fog jutni kb. két körrel, mint ahol nem szégyen nekik kiesni. Amellett, hogy a legtöbb meccset játszotta a szezonban, ő szinte az egyetlen, aki egynél többször is eltalálta a labdát úgy mintha futballista lenne (Van Persie hova rúgta, anyám). Ez koncentráció, ez a 100 százalék, aminél kevesebbet nem lehet elvárni egy vb-n. Messi is megpróbálta, mert Maradona ezt várta, és mert egy lelkiismeretes gyerek, de róla azért nem kellene poszter, mert nincsen benne minimális vadállat sem. Nézd meg a fentiek tekintetét, meg Forlánét, az hasonlít. Ha a pályán ott van – jó esetben 10-esben – az állat, akkor fog a csatár kézzel védeni az utolsó percben, Töfting és Davids szerelemgyereke feltűnni az ismeretlenből, és a cserecsatár a vébé gólját szerezni. Az idős edző meg a kitalálás után megköszönni, hogy megcsináltad. Forlánon kívül ebből a szempontból még Donovan és Villa emelkedett ki, a véleményem szerint. (Nem Schweinsteiger és Sneijder nem, bár bennük van).
Egy válogatott esetében a taktika nem olyan formában létezik, mint egy klubcsapatnál, a játékosok formájának és képességeinek ismerete valamint az ellenfél gyengéinek felismerése és kihasználása jelenti a taktikát. Összehangolt mozgáskombinációk helyett viszonylag sallangmentes összjáték és minél egyszerűbb támadás befejezés az üdvözítő.

Az élmény

A bevezetésben szó volt olyasmiről, hogy már mást jelent a focivébé. Igen, volt olyan, hogy fel tudtam sorolni az összes csapat keretét kívülről, volt, hogy megértettem és le is tudtam volna rajzolni, hogy ki merre szaladt, ki merre passzolt a legtöbbször vagy, hogy egy csere miért volt jó vagy rossz és ez tűnt a lényegnek. Ezek mellett, most már előtt, az számít, hogy egy meccs legyen kurva jó. Annyi információ, annyi elemzés, annyi meccs áll már rendelkezésre, hogy kezdem unni. Viszont, aki ismer, tudja, hogy nem váltam kocaszurkolóvá, csak megváltozott az értékrend. Mindjárt el is mondom. A helyszín egy sörsátor egy fesztiválon. Kint Ákos nyekereg, utána Prodigy, de pár haverral, mi bent vagyunk belül a sátorban úgy másfél órával a meccs kezdete előtt, hogy a kivetítő és az arcunk között maximum a fröccsünk tűnjön fel néha. Uruguay-Ghána. Ízlelgeted, nem tudod milyen lesz, de valami alapján tudod, hogy az igazság azzal van, aki Uruguaynak szurkol, és felveszed a szerepet, mert az élmény kell. Akkor voltak jók, mint mi, nagyon régen, valahol ők is elveszítették az örökre megszerzettnek hitt futballt, vannak olyan embereik, akik nincsenek benn a tévémben minden hétvégén, van akinek hülye feje van, van aki zselézi a haját, van magas középhátvéd, szaladós szélső, ügyes és harcos középpályás, egy kis pöcsnek tűnő, de a foci kedvéért idomítható leendő sztár. Na most Ghána csapatában ehhez képest kevés van, semmi baj velük, de nem. Egy jó Uruguayhoz képest nem. Tudjuk, Suárez véd, Gyan kihagyja, majd berúgja, többiek rúgnak, majd Abreu panenkázik. A sörsátorban halk morajlás, inkább csalódottság, mi meg valamiért akkorát ugrunk örömünkben, mintha számítana Magyarországon 2010-ben, hogy Uruguay vagy Ghána jut a 4 közé. A „Ghána, Ghána” kórus eltűnt fesztiválozni, és csak páran maradnak, akik nem hiszik el, hogy ez milyen meccs volt már. Nem is a meccs, az élmény, az hogy jól szórakoztál foci által, nyilván az ismétlésekre már lekapcsolják a kivetítőt, de ez az egész így összességében fontosabb, mint, hogy Xavi mennyit passzol, a hollandok hányat szabálytalankodnak, Afrika nem jut 4 közé stb.
Az előző bekezdésben utaltam a vébé góljára, és mielőtt az a vád érne, hogy Uruguay-mániám van, hogy miért Abreu tizenegyese lett az számomra. Az ember azt csinálta, amit én is szerettem volna, akkoriban, amikor wimbledoni teniszbajnok is szerettem volna lenni. Negyeddöntő, utolsó tizi és akkor elgondolkozik, hogy mit miért éri meg kockáztatni és úgy dönt, hogy ez élete egyetlen Panenka-lehetősége. Az átlagemberek hezitálnak odalépni egy csajhoz a pultnál egy szombat estén, apró-cseprő napi döntéshelyzetekben pöcsölnek. Az ember meg odalépkedett a tizenegyeshez, azzal, hogy figyeljetek, ma én leszek a király. Egyszer mindenki szeretne az lenni, aki elkezd focizni, ő meg megvalósította.
A sör, hekk, német-argentin, tópart, spanyol-paraguay, fröccs volt a világbajnokság ritmusa nekem idén, de ez még mindig nem a lényeg.

Tippek

A tippjeim utólag visszaolvasva vállalhatatlanok, Domenech bukását leszámítva, de az meg könnyű volt. Az U 19-es vébé lelátóin ücsörgő Blanctól (Houllier támogatásával) nem nehéz többet várni, főleg, hogy a kisgyerekek éppen pofozzák szanaszét Európát (OJ posztjához: Alexandre Lacazette az emberem, aki a neve alapján egy Dumas-regény hintóban utazó bohém nemese is lehetne, de a franciák szerencséjére egy Karembeu-fejű jobblábas balszélső Lyonból)
Az argentin-angol végkifejlet, valamint Diego Milito sztársága nagy melléfogás, ami minden racionalitást nélkülözve egy ideális világban megállná a helyét, ahol a támadók technikai tudása, szezonbeli formája ellensúlyozza, illetve előrevetíti a világbajnoki szereplésüket és egy edző baklövései (és az egyetlen erényeként kezelt, de leggyengébb pontjának bizonyuló motivációs erejének hiánya) sem szabhatnak gátat a legjobban futballozók sikerének. Angol szempontból pedig Fabio Capello személyét gondoltam túl erősnek, ahhoz, hogy blama legyen a vége. Ettől függetlenül az összes vébé-résztvevő közül még mindig őt választanám, ha egyszer egy szakértővel szeretnék meccset nézni. Németország megjósolt bukása végül is nem sokon múlott, csak volt náluk kb. 30 rosszabb csapat. A feltűnő fiatalok közül Suárez rendben nagyjából, míg Kraszics és Barrios semmi olyat nem mutatott, amitől megjegyeznénk a nevüket, ha nem látnánk őket évközben is. A németeken kívül egyébiránt csalódást keltett sok olyan 23-25 körüli játékos, akiknek ez a világbajnokság lehetett volna a beugró világversenye. Több-kevesebb lehetőségével elmulasztott élni a nagyobb futballnemzetek számos olyan játékosa, aki a klubjában már meghatározó és sokkal többet vártak (vártunk) tőle. Gourcuff, Marchisio, Nilmar, Pastore, Lennon, Huntelaar mind-mind kutya volt és nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A vb legjobb meccse végül nem az Uruguay-Mexikó lett, de ebből legalább az egyik csapatot eltaláltam. Botrány pedig nem nagyon volt, ha az önalázó franciákat leszámítjuk, így szerencsére békében zajlott a világbajnokság.

Végre a lényeg

A magamban megfogalmazott konklúziója a világbajnokságnak érdekes módon aktualitást nyert, pont a mai napon. Elmélkedünk azon, hogy melyik csapat miben jobb, Dunga vagy Maradona, Lippi vagy Domenech bukott nagyobbat, les volt vagy nem, videóbíró, vuvuzela, Blatter és közben hajlamosak vagyunk (pillanatnyi szerencsére) elfelejtkezni az egész lényegéről. Arról, hogy a futball világbajnokság a legfontosabb dolog és mi még örülhetünk, hogy egyáltalán megnézni engedik nekünk, annyira távol vagyunk tőle. Kicsit olyan érzésem volt a világbajnokság előtt, ami már tényleg nem jelent felhőtlen gyermeki örömöt, mintha egy vegetáriánus étterem étlapjáról kellene választanom, amikor a legéhesebb vagyok. Tudok választani, mert van olyan, amit szeretek, megszoktam, van olyan is, amit nem ismerek, de jól néz ki, viszont bármelyiket azonnal visszavitetném egy báránybordáért. Amit fent említettem élményként, ahelyett azt szeretném, ami az U20-as vébé alatt volt, megőrültem, és mindenki más is a magyarok meccsei alatt. Ne legyen már az, hogy még, ha fasza is Uruguaynak szurkolok, vagy bárkinek, egyszer most már legyen vége a vesszőfutásunknak, mert legközelebb már nem szeretnék választani más országok közül.
A fenti módszerek helyett, melyek egyike sincs elérhető közelségben, nincs klubcsapatunk, nincs tüzes szemű bolondunk - ja de Sanyi – és talán a Koman-Németh párost leszámítva olyanok, akik játszottak már valaha egymás mellett 50 meccset. Csak remélni tudom, hogy valaki tudja a kiutat. Jó, hajlandó vagyok még egy ideig vízilabdának szurkolni, holland bajnokságot nézni és nemsokára kiderítem, hogy kik távoznak az Almeriából, de fogytán a tehetetlen türelem.
Nekem újra van a fejemben egy 30-as keret, amellyel szövetségi kapitányként nekivágnék, mert a lényeg, hogy most már – egy haveromat idézve – azt szeretném, ha a következő világversenyen nem a holland szurkolókról jutna eszembe, hogy „régen tép”. Mert annyira jó egy focivébé, amennyire szar az, hogy sosem vagyunk ott.

110 komment · 1 trackback

Címkék: vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr962171314

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Űrodüsszeia (2010, Dél-Afrika) 2010.07.23. 21:22:18

 "...ez olyan, mint megérinteni az eget." (Diego Maradona) Mély hangon megszólaló halk dübörgés, majd felharsanó trombiták a főtémával és velőtrázó üstdobütések óriás buzogánnyal: megvan a világbajnok. És bár az oddsok alapján a span...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.07.23. 17:17:36

Nálam a legjobb vb-s poszt. Minden bizonnyal azért mert nagyon hasonlóan éltem meg a történéseket.
" azt szeretném, ha a következő világversenyen nem a holland szurkolókról jutna eszembe, hogy „régen tép”.
Ez meg nagyon ült.
Köszönöm jól szórakoztam!

slowmotion 2010.07.23. 17:18:21

baszki, ez lehetne életem első elsőzése :D
de nem lesz az.

ez a nem szakértői szemmel megírt összegzés keltette bennem a legtöbb gondolatot eddig. gratula.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.23. 17:32:48

Így van magyarokat - és ne csak játékvezetőket - a vébére. Ha kell ultradefenzív_nemjátszós_antifodballal, mert ha nagyon szurkolsz valakinek, akkor még egy bedobásnak is tudsz örülni.

Fernando Torres (törölt) 2010.07.23. 17:32:50

Nekem is ez a legtutibb. Gratula, García! ;)

Fernando Torres (törölt) 2010.07.23. 17:33:39

@popp: "mert ha nagyon szurkolsz valakinek, akkor még egy bedobásnak is tudsz örülni."
+1

pimpalini 2010.07.23. 17:37:55

Jó írás. Gratulálok.

Csak kissé elszomorodom, mikor végiggondolom a fent felvázolt recepteket, s próbálom a magyar nemzeti 11-re aktualizálni...
Ugyanis nincs klubcsapat, ahol 7-8 játékos együtt kel és fekszik, nem igazán vannak jól együtt játszó kapcsolataink sem, s labdáért hátralépő 10-est is egyedül Koman (eddig) egyszer megvillanó 7-ében tudok csak elképzelni.

S valóban, magam is végigüvöltöttem az U20-as vébét....:)

Szaffi B. 2010.07.23. 18:08:48

Szinte minden szavával egyetértek (na jó, azokkal nem ahol a tippjeit fejtegeti ;) ) pont így érzem én is, báránybordát!!!!!!

Az uruguayozással is teljesen egyetértek. én spanyol-drukker szoktam lenni (gyerekkortól) de mivel nem vagyok spanyol, így a vb végén már Uruguayért ugyanannyira szorítottam. Bennem is megfogalmazódott, hogy mikor üvölthetem egyszer a himnuszt, mert az uruké nagyon állat (tényleg, az egyik legfaszább, "harcos" himnusz Forlán arcával meg különösen élvezhető itt pl: www.youtube.com/watch?v=WB5EIVxZXa4) de a libabőr majd egyszer akkor fog végigverni...
Remélem, megérem és együtt üvöltjük sírjuk végig a magyar himnuszt egy vébén!!!! :))))

sh4d0w 2010.07.23. 18:14:32

"Töfting és Davids szerelemgyereke feltűnni az ismeretlenből" - igaz minden szavad, fickó, kibanagy jellemzés!

krai 2010.07.23. 18:22:08

@sh4d0w: ez a szerelemgyerek ez kire vonatkozik? mert nekem nem jött le

pimpalini 2010.07.23. 18:35:03

@birsalmamag:

A bronzmeccsen ugráltam, s mindkét himnuszt üvöltöttem, egyszerűen fantasztikus volt.
Amúgy úgy emlékszem, mintha azt mondta volna valaki, hogy az uruk himnuszát magyar származású arc írta... lehet, hogy azért tetszik?;)

sh4d0w 2010.07.23. 18:36:25

@krai: nekem az jött le ebből, hogy minden sikeres csapatban van egy "állat", akinek a küzdenitudása, a megalkuvást nem tűrése, a "ne gyere szembe, mert úgyis odabaszok" stílusa magával viszi a csapat többi tagját is előre, a cél felé.

sh4d0w 2010.07.23. 18:42:19

@sh4d0w: fentebb linkelte birsalmamag olvtárs az uruguayi himnuszt és külön felhívta a figyelmet Forlánra. Megnéztem én is és az a tekintet pontosan azt sugallja: "mi fogunk nyerni, mert én itt játszom".

Szaffi B. 2010.07.23. 18:44:44

@pimpalini: Francisco José Debali aka Debály Ferenc József :DDDDDDD

Szaffi B. 2010.07.23. 18:46:50

@sh4d0w: meg még ezt sugallta: nem szarozunk ez HÁBORÚÚÚÚÚÚ! :)))

Garcia bőrmester 2010.07.23. 19:00:46

@krai: Arevalo Rios, aki a Cagliariba megy a Penarolból, klasszik

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.07.23. 19:04:43

Ez a poszt annyira tökéletes lett, hogy még a nálam -méltán- szent erdélyi rakott szalonna is jobban esett:) Nem is tudok mit hozzáfűzni, csak azt, hogy az utolsó rész, az méltán összefoglalt a helyzetet, a vágyakozást, és a kívánságokat. Hajrá, Magyarok!

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.23. 19:15:45

Kudos for Garcia, értelem és érzelem.

Azt hiszem, méltó lezárása volt ez a Dail(y) Africának.

csabber-18 (törölt) · http://www.csabber.fw.hu 2010.07.23. 19:19:13

@heinrich: Úgy bizony, bár neked még nem mondtam, de az összes írásod nagyon tetszett, a stúdióbeszélgetéseidet meg élmény volt hallgatni. Remélem látlak még.. :)

Weah_ 2010.07.23. 19:25:15

a legjobb poszt, ami valaha (!) az nst-n íródott!!! hatalmas respect!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.23. 19:25:54

@Garcia bőrmester: Persze Diego Perezre is illik ugyanez. Kiváncsi vagyok mit durrant Uruguay a jövő évi Copán.

Közben megvan az új brazil kapitány: www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/muricy-ramalho-az-uj-brazil-kapitany-2038205/

Garcia bőrmester 2010.07.23. 19:39:24

@popp: jaja persze, csak őt már láttam asszem a Monacoban és Rios durvábban pörgött, én szerintem

pimpalini 2010.07.23. 19:40:03

@sh4d0w:

Valahogy igen. Aki fogja magát, s kikapcsol mindent, a külvilágot, nézőket, vuvuzelát, s eksztázisban nyomja, rohan, harcol, harap, megcsinál mindent, mit tud, és a győzni akarása felrázza a többieket. Hívhatjuk vezérnek is, de az már elcsépelt.

Mentálisan Koman-t tudom ezen a poszton elképzelni nálunk.

pimpalini 2010.07.23. 19:43:04

@csabber-18:

Magam is tiszteletem akartam kifejezni Henrik előtt, csak sokáig nem tudtam, hogy azonos az itteni Heinrich-el...:) Szóval jó volt hallani a tévében az elemzéseit, véleményét, még akkor is jól jött ki a beszélgetésekből, mikor a "szakértők" el szerették volna nyomni a vendégeket/bloggereket.

S mondhatjuk, hogy ide meg a posztjai miatt "szoktam"...:)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.07.23. 19:58:45

Én azon gondolkodtam el, hogy mekkora közönségkedvencek lennénk, ha még addig kijutnánk, ameddig legalább a hírünk ismerői élnek...

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.23. 20:00:33

@pimpalini: @csabber-18: köszönjük, ezután is igyekezni fogunk :)

Szaffi B. 2010.07.23. 20:03:43

@heinrich: Tudom, hogy ökörséget kérdezek, de nincsenek meg valahol a videók a vb-ről (mtv-s) az mtv honlapján nincsenek az biztos... :(((

Xavi06 2010.07.23. 20:06:12

Vazze Garcia ugyanott néztem én is az Uru-Ghána meccset, a leghátsó sor közepén :) Iszonyú meleg volt, de legalább közel volt a sör :)
Nagyon érdekes élmény volt amúgy ilyen közegben meccset nézni, és mivel azért voltak üresjáratok a meccs közben, nagyon érdekes volt megfigyelni, hogyan válltak az emberek egyszerű nézőkből szurkolóvá, és "hovatartozástól" függően ki hogyan reagált a történésekre.
Amúgy abból nagyon-nagyon érdekes szociológiai tanulmányt lehetne írni, hogy általánosságban - ha már mi nem vagyunk ott - ki milyen motivációk alapján választ csapatot és kezd el szurkolni, akár egy teljes torna során, akár egy-egy meccsen. Most is volt egy olyan érzésem, hogy pár szempont alapján biztosan be tudnám kategorizálni az ott lévő embereket, bizonyos szempontok alapján, csak azzal, hogy látom, hogy melyik csapatnak szurkolnak.

szeme közé, laposan! 2010.07.23. 20:08:03

Ez de kurva hosszú volt! Majdnem egy órán át olvastam! De legalább megérte!:)

Szaffi B. 2010.07.23. 20:09:44

@Xavi06: "Amúgy abból nagyon-nagyon érdekes szociológiai tanulmányt lehetne írni, hogy általánosságban - ha már mi nem vagyunk ott - ki milyen motivációk alapján választ csapatot és kezd el szurkolni, akár egy teljes torna során, akár egy-egy meccsen. Most is volt egy olyan érzésem, hogy pár szempont alapján biztosan be tudnám kategorizálni az ott lévő embereket, bizonyos szempontok alapján, csak azzal, hogy látom, hogy melyik csapatnak szurkolnak. "

Halljuk, nekem is vannak elméleteim, kiváncsi lennék, mennyi közös van ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.23. 20:09:48

@Garcia bőrmester: Az a durva, a Napoliban kiváló Gargano csak akkor fért be, mikor D. Perez kipontozódott. Mondjuk ő is nagyon jól játszott.

Szerintem a jövő évi Copát akár meg is nyerhetik az uruk. Sőt tovább is fejlődhetnek, mert sokan akik eddig otthon játszottak, most jegyzett bajnokságban szerezhetnének rutint. Nekem egyébként Fucile tetszett a legjobban a brigádban. Hej, de szívesen látnám a Romában.

Garcia bőrmester 2010.07.23. 20:10:33

@Xavi06: igen, a meccs előtt amikor a "műsorvezető" megkérdezte, hogy ki kinek szurkol még kb. ugyanolyan arányban jelentkeztek az emberek, aztán az Afrika-tolás meg a "szegénykihagyta" jelleg miatt a hosszabbításra már sokkal többen szurkoltak Ghánának

Garcia bőrmester 2010.07.23. 20:14:30

@popp: azaz Gargano, meg Scotti, aki a negyedik számú középhátvéd volt, rögtön alászaladt egyszer, utána egy rossz lépése nem volt plusz berúgta a tizijét, erre írtam, hogy Forlán hatása is jórészt szerintem, míg a másik csk, aki egyébként szintén jól játszott Mensah, a félszét próbálta nagyképűséggel leplezni, toporgott három aprót és oda rúgta ahonnan a kapusnak nem volt ideje se eltűnni (nem csoda, hogy utána Adiyiah is kihagyta)

Xavi06 2010.07.23. 20:25:08

@birsalmamag:
Erre azért nem könnyű válaszolni, mert közel sem biztos, hogy annak amit gondolok, bármi köze van a valósághoz, de pl. erre a meccsre vonatkozóan ezek jutottak eszembe:
- a "hardcore" focifanok (én is :) ) jóval nagyobb arányban szurkoltak az Uruknak, valószínű azok miatt az okok miatt is, mint amiket Garcia leírt
- a csak érdeklődő, vagy éppen véletlenül beeső szurkolók, akiknek nem igazán volt preferenciájuk, jobbára idővel az afrikaiak mellé álltak
- a fentiek miatt is, a férfiak inkább Uruguay, a nők inkább Ghána felé húztak, de persze itt vannak nagy átfedések, a csajom az Uruknak szurkolt :))
- ez már nagyon messze vezethet, de megpróbálom: a konzervatívabb beállítottságú emberek (nem feltétlenül politikai értelemben) inkább az Uruknak szurkoltak, a liberálisabb része az afrikaiknak
- talán ezzel összefüggésben is a fiatalabbak talán inkább Ghána, az idősebbek inkább Uruguay felé húztak
- a sör / fröccs felosztást viszont nem merném megbecsülni :)

Ezek persze csak tippek, és biztosan hatalmas átfedések vannak, de egyszer nagyon szívesen megnéznék egy nagy esetszámon alapuló felmérést erről...

Garcia bőrmester 2010.07.23. 20:39:22

@Xavi06: ezek nálam is ülnek nagyjából, ekkora tömegben nem annyira jó meccset nézni, mert ilyeneket kezdesz figyelni, hasonló elméleteket egyébként a 2006-os olasz-francia döntő alatt gyártogattam magamban

Szaffi B. 2010.07.23. 20:46:02

@Xavi06:
harcore focifanok: egyetértek
divatdrukkerek: egyetértek
librálisok, idősek: ezt nem tudom :P
nők: sztem vegyesen

én még annyit gondolok ehhez, hogy a történelmet szerető/ismerő emberkék is uru (magyar párhuzam nagyon ült), illetve a stratégiákban gondolkodó, elemzőbb típus is.

Másik érdekes psziho tényező a győzteshez húzás, illetve a vesztes/kisebb/gyengébbnek szurkolás (ez gondolom típus kérdése, ki milyen fajta, úgy változtat menet közben a gyengébb/erősebb felé)

Saját magamon a legérdekesebb az volt, hogy mint eredetileg spanyol drukker, mennyire kijött (sokkal jobban mint az EB-n) hogy ez csak kényszerből választottam csapatot, ez nem a miénk (magyar). Azt hittem NAGYON boldog leszek ha nyernek, de kicsit szomorkodtam inkább (amihez gondolom jócskán hozzátett az undorító döntő).

A németeknek SOHA az életben nem drukkoltam, de most volt hogy észrevettem magamon hogy egy kicsit mégis, annyi jók/szépek voltak. :-)

Szaffi B. 2010.07.23. 20:47:21

jav: csak kényszerből választott csapat

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.23. 20:48:44

@Xavi06: Én fröccsöt ittam aznap (rozé vice) és az uruknak drukkoltam, de jó előre elhatározottan. Amúgy a sör vagy fröccs kérdés nálam hangulat kérdése.

Integető hajbókoló lufiember 2010.07.23. 20:52:47

De hogy jön ide Alain Boghossian?!? :) Óriási hasonlat, nem mondom, hogy totál jogos, de amit ki akartál fejezni vele, telitalálat.

Garcia bőrmester 2010.07.23. 21:01:15

@Integető hajbókoló lufiember: valamiért ő jutott eszembe, mint a Zidane mellett vb-t nyerő legrosszabb játékos, aki ott nem volt rossz pl. csereként Paraguay ellen, de ezzel egy kicsit valóban összemostam Zidane '98-as és 2006-os vébéjét

Integető hajbókoló lufiember 2010.07.23. 21:05:05

@Garcia bőrmester:

Diomede szerintem kevesebbet adott hozzá ahhoz a VB-hez, de valahogy a név nem ütött volna akkorát. Meg a háttértartalmat az is adja, hogy Bogos Rajmund szakmai stábjában dolgozott, nomeg van nekije egy megye II-es arcszerkezete. :)

Garcia bőrmester 2010.07.23. 21:08:24

@Integető hajbókoló lufiember: Diomede az ráadásul kezdett is pár meccsen, úgy rémlik

Stiel 2010.07.23. 21:11:10

Fantasztikus poszt, köszi!

Xavi06 2010.07.23. 21:20:39

@popp: én meg mindig hosszan gondolkodom, hogy végül melyik irányban induljak el :)))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.23. 21:23:30

@Xavi06: nyáron inkább fröccs, télen inkább ser ;-).

buttis 2010.07.23. 21:27:51

A poszt ugyanúgy világbajnok, ahogy a mostani vb is az volt. Nekem az tetszik a legjobban a posztjaidban, hogy nem erőlteted rá az akaratod az emberekre. Többször érezteted, hogy ez a te véleményed, te is tévedhetsz. Nagyon tisztellek ezért.

És akkor még Forlánhoz egy hozzászólás: Tényleg az ő vb-je volt, és nagyon örülök, hogy a FIFA nem valami díszhuszárnak adta a díjat. Viszont egy valamit meg kell jegyezni: Forlán akkor jó, ha ő a legjobb a csapatban. Ez volt a manchesteri buktatója is. Ha viszont a társai "közepes" képességűek, magyarul nem sztárok, akkor igazi vezéregyéniség tud lenni. Ez egy fajta játékos/embertípus. És remélem hogy nem igazol el a nyáron, ha pedig eligazol, akkor bebizonyosodik, hogy rossz az elméletem :)

sh4d0w 2010.07.23. 21:44:06

@Garcia bőrmester: Grosso?

Forlánt meg egyébként nagyon el tudnám képzelni hosszanti piros-fekete csíkos mezben a Serie A-ban. Persze nem Pato-szint, de elférne ott szvsz.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.07.23. 21:51:21

minden mondatod telitalálat! a foci télleg több, mint sport és ez gyönyörűen lett a tudomásunkra hozva a fentebbi sorokban. komanban valóban benne van az állat és én elolvasnám azt a 30as keretet, garcia!

és ezúton is köszönöm nektek, hogy van ez a blog és a kommentelőknek, hogy kommentelnek, örömmel olvaslak titeket munkában, otthon, ahol tehetem!

Szaffi B. 2010.07.23. 22:00:29

@sh4d0w: Annak a pingvinnek sokkal jobban áll ;)

Mala Suerte 2010.07.23. 22:04:41

Szentimentális, nagyonjó.

A kedvencem:

"...valahol ők is elveszítették az örökre megszerzettnek hitt futballt..."

Gyönyörű, tényleg.

Barcika 2010.07.23. 22:17:00

Köszönöm, nagyon jó volt. A foci lényege volt benne. Elolvastam innen jó pár blogot, a MLSZ-ben meg váltás van, nem tudnátok be kelrülni? Siralmas volt némelyik hivatásoso szakértő......

Mégegyzer kösz az összes olvasnivalót

Barcika 2010.07.23. 22:40:38

Köszönöm minden sorát, egyet nem értek. Hofi után szabadon. Ha ez innen így látszik - magyar klub csapat, egyáltalán bármilyen csapat hiánya miért nem tűnik fel. Vagy miért nem lehet nekünk is egy strandfoci válogatottunk, mint a dánoknak volt. Vagy miért nem tudnak mozgás közben labdát kezelni a magyarok???
Mégegyszer köszönöm, és én is kíváncsi lennék a 30-s keretre.

brazileiro 2010.07.23. 22:55:43

Tényleg nagyon jó írás, még úgy is, hogy én ki nem állhattam az uruguayiakat. De ez nem lényeg, érveket pro és kontra lehet találni velük kapcsolatban, szakmaiakat meg szakmán kívülieket is (egy barátom például azért gyűlöli őket, mert szerinte "nem létező nemzet", az ország fele bevándorló).

De az a szép ebben az írásban, hogy nem róluk szól, hanem a magyarokról. Az utolsó bekezdés nagyon üt, annyira, hogy az Index meg sem értette. Ők továbbra is csak a hollandokról akarnak aszociálni a "régen tépre". :-)

Romanes eunt domus 2010.07.23. 22:57:16

Az egész poszt 10/10, de van egy bekezdés...:
"Az átlagemberek hezitálnak odalépni egy csajhoz a pultnál egy szombat estén, apró-cseprő napi döntéshelyzetekben pöcsölnek. Az ember (Abreu, ugye) meg odalépkedett a tizenegyeshez, azzal, hogy figyeljetek, ma én leszek a király. Egyszer mindenki szeretne az lenni, aki elkezd focizni, ő meg megvalósította."

Először felnevettem, mert a "kiakiráááály" Sziget-reklám jutott eszembe, és ugye Abreu tényleg olyan vigyorral tárta szét a karját a 11-es után. Aztán egy pillanatra elgondolkodtam ezen a "pöcsölésen", és rájöttem, hogy baszki, ez tényleg így van.
Ez a bekezdés egyszerűen 20/10. Teljesen megfogott.

Minarik Ede bácsi 2010.07.23. 23:35:29

@Garcia bőrmester: Most már értem, h miért nem találkoztam az írásaiddal a tippelős poszt óta. Erre gyúrtál, és vazze el is vitted a pálmát! Ez a poszt nagyon emberi, nagyon mély és nagyon köszönöm. A Filmkatalóguson azt szoktuk mondani a közepes filmekre, h egyszernézős. Hát ez a poszt szerintem többszörolvasós!

smartdrive 2010.07.23. 23:42:26

na, pont ennyi LSD-t kell szívni blogírás előtt. ez lett a legjobb a sorozatból

pimpalini 2010.07.24. 00:37:53

@birsalmamag: @Garcia bőrmester: @Xavi06:

Érdekes okfejtést vetítettetek elő arról, hogy milyen típusú ember milyen csapatnak szurkol. Akár általában, akár egy adott meccsen.

Elkezdtem magamon gondolkodni, s rájöttem, hogy lehet valami összefüggés abban, amit írtatok.:)

Jómagam ugyanis 86 óta (9 éves voltam) a németeknek szurkolok, előfordult, hogy az argentinoknak is, meg sokszor a szimpatikus kicsiknek, de ez másodlagos.
Most viszont már a VB elejétől egyszerűen Uruguay volt a második számú kedvencem. Valószínűleg azért, mert ahol ilyen arcok játszanak, mint Forlán (bennem volt az egész idény, pl. EL-döntő, meg a spanyol gólkirályi címek, eleve a laza külső, stb...), annak a csapatnak nem lehet nem szorítani.
Ráadásul régi focinagyhatalom, a magyar párhuzam sok focidrukker számára közismert, kis ország, 3 millió ember, s összességében hihetetlen az egész.:)

HAnonymus 2010.07.24. 00:59:36

Ez nagy volt, G. bőrmester!

CTamás · http://www.joegeszseget.hu/ 2010.07.24. 01:58:48

Szép zárszó! Csak ne süljünk fel, mint Mexicoban!

Circus 2010.07.24. 08:51:03

A poszt 10-es, és egyetértek majd minden betűjével. Személyesen sajnos rossz emlékekkel zárul a VB, de az élmény megvolt. Köszönjük!

Nekem valamiért a Forlán - Gera párzuham ugrott be... Bár van némi különbség, de azért Zoliban benne van egy nagy durranás, most ráadásul eszelős formában is van jó ideje... volt pár meccse, amikor ő volt a csapat, emlékezzünk! Ő is, na meg mi is megérdemelnénk már végre valamit. Méltó durrantás lenne, ha az EB-n domborítotunk: elvettétek, visszavesszük :) (illetve ott leszünk sokáig...)

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.07.24. 09:32:11

Nagyon élvezetes volt a cikk, köszönjük!

Mizantrop 2010.07.24. 10:19:00

Garcia, gracia(s)! Csillagos 10-es az írásod; Uruguayt szeretni nekem életprogram immáron 20 éve, és pontosan leírtad, miért. Diego Forlan pedig bevonult a halhatatlanok közé, ami tudását, akaratát és életútját (miért is kezdett focizni...) ismerve nagyon kijárt már neki. Örülök, hogy idén a Celeste volt a legszerethetőbb csapat ezen a vb-n (más szellemben is játszottak, mint eddig bármikor!), és annak is, hogy ezt sokan meglátták.

töröltprofil (törölt) 2010.07.24. 10:33:14

Gratulálok. Egyszerűen élvezet volt olvasni.
Én is teljesen beleszerettem Urguguay-ba. Kétszer akkora mint Magyarország de csak 3 millióan laknak ott :D. Én imádom a focit minden meccset néztem nézek és nézni fogok. Ezen a VB végleg bebizonyosodott nálam az hogy csak akkor lehet igazán élvezni a meccset ha igazán kötődsz az egyik csapathoz. Uruguay-Ghana óóóóóóóóóó még most is beleborzongok legutóbb max csak a 2009 BL döntőn izgultam ennyire.
Istenem mennyire szimpatikus csapat volt ez az Uruguay. Van két sztár és köréjük épül egy szorgos dolgos alakulat . De az a jó hogy ennek a két úgy mond sztárnak mondható játékosnak sincsenek, hogy is mondják "sztáralűrjei". Ők is maximálisan odateszik magukat.
A football-nak ebben az undorító zseléshajú primadonnás korszakában nagyon jól jött egy ilyen csapat.

töröltprofil (törölt) 2010.07.24. 10:36:46

@Mizantrop:
Ezért jó a VB. Halhatatlanná lehet válni...

yooker77 2010.07.24. 10:41:21

Egy-két gondolat a blogról és a szakkomentárok,fociközvetítések jelenéről
és remélhető jövőjéről!

Jó néhány hete kezdtem el olvasni ezt a blogot és a vb alatt
váltam teljesen függővé!A magyarázet egyszerű és sok komment ki is tér erre a dologra de nem lehet elégszer leírni sztem mert változásra , gyors és erőteljes változásra van szükség !Muszáj lenne beszivárogni (betörni! ) ennek a fajta szakértésnek,stílusnak a stúdiókba mert ami most megy...Hisz tudjátok!Imádjuk Nyilasi Tibit de hát kérem... a többieket még csak nem is szertjük !(kövezzetek meg de a Várhidit nézem egyedül szívesen ő szakkomentál legalább ,ha hagyják)
lehet hogy tényleg nem a meccsek alatti rövid intervallum való nektek ahogy írtátok ( bár én ezt is másként érzem) de könyörgöm ott vannak az 1 órás heti műsorok ahol hidegrázásos sírógörcsöt kap az ember amikor Csapó Dudi Bakács Settenkedő és Dj Dominik (még leírni is velőtrázó) elemeznek ,"szórakoztatnak" !Ilyen körülmények között muszáj hogy jusson lehetőség ,igény van rá biztosan(16-kb50-ig korosztály) Szóval ha nem hívnak,akkor kilincseljetek, ha kell könyörögjetek ( tegyétek értünk) és reméljük kaptok lehetőséget valamilyen formában ,valamelyik adón (van ami most komolyít) hisz előbb utóbb rájönnek hogy ezzel nézhetőbb (nézettebb!) lesz a műsor és végre eltűnnek a Csiszár Jenők ,Gundik,stb (hogy ne csak egy Tv-t szapuljak végig)!és azt is remélem hogy sok illetékes olvassa ezt a blogot
és előbb utóbb lesz változás mert amit most csinálnak az gyak-lag nézhetetlen!
Lehetne még folytatni de a lényeg asszem benne volt!
Remélem nem lett túl fröcsögős ,illetve benyalós mert nem annak szántam csak rohadtul kikívánkozott ez belőlem!

Szóval Hajrá!!!

davidmoyes 2010.07.24. 10:54:26

@Fernando Torres: +2 :)
Kösz Garcia, jó volt. Egyértelműen a Garcia Pöte platformra helyezkednék vébé ügyileg.
A vébé olyan, mint a szex: Ha jó, akkor nagyon jó, ha nem jó, azért akkor is jó.. :)
Persze a vébé alatt engem is megevett a Céleste őrület
az összes itt ismertetett analógiával együtt.. :)

pimpalini 2010.07.24. 12:48:39

@yooker77:

Nem akarom elrontani az áldott hangulatot, de azért - gondolom van rá magyarázat - megkérdezném:
ki az a Bakács Settenkedő????? MErt az oké, hogy Dudi ott van, mert sportolt és egy fogadóiroda arca. De ez a senkiházi volt már megasztán zsűritag, hetihetes bohóc, s ezek szerint köze van a focihoz is? Mi köze van? Ki futtatja?:) A dj no comment,kategória, zenészt maximum tematikusan vinnék oda, s csak akkor, ha köztudomású, hogy elhivatott drukker (pl. argentin meccsekre Zoolee rendben van).

Szaffi B. 2010.07.24. 12:50:34

@pimpalini: pl. argentin meccsekre Zoolee rendben van).

Na, attól kíméljen meg engem az ég!!! OMG!!

davidmoyes 2010.07.25. 09:47:17

@Fernando Torres: ÉÉÉÉN!?
Csak nem képzeled? :D
Szurkolj középcsapatnak! Alighanem ez lesz a fejfámra írva... (Á lá NST)

davidmoyes 2010.07.25. 09:57:03

@Fernando Torres: ÉÉÉÉN!?
Miből gondolod? :D
"Szurkolj középcsapatnak" Asszem ez lesz a fejfámra írva..

davidmoyes 2010.07.25. 09:57:57

Meghülyült a blogmotor meghülyült a blogmotor.. :)

Mr.AT 2010.07.25. 10:34:12

Nem szivesen rangsorolnek se a final elemzesek, se szerzoik kozt, mert mkinek megvan az a sajat stilusa, ami pluszt jelent, es egyedive teszi az irasait, ami osszessegeben egy igen szines, es szinvonalas blogot eredmenyez, mindannyiunk oromere.

Ez a poszt nagyon emberi lett, azt kell mondjam, nagyon megerintett. "Nem adhatok mast, mi lenyegem", s tenyleg nem. Sok ilyet meg. Nagy kover +1.

Woland 2010.07.25. 12:15:36

@Xavi06: @Garcia bőrmester:

ez unalmas lesz és hosszúkás...

nem értem a gondolatmeneteteket a Ghána-Uruguayjal kapcsolatban. nem hiszem, hogy sok embernek volt a VB előtt kialakult preferenciája a két csapattal kapcsolatosan. én egyformán szorítottam mindkét csapatért egészen a negyeddöntőig.

az alapvetés szerintem ez: mindketten a nemzetközi középkategóriába tartoznak. hasonló focit játszanak - a respektív kontinensükhöz viszonyítva egy európaibb-defenzívebb stílust preferálnak nagy általánosságban. adva volt/lett volna egy-egy szimpi ikon (Forlán és Essien), és egy-egy nyálas-ripacs fiatal sztár (Boateng és Suárez). oké talán Uruguayjal kapcsolatosan felléphetett némi romantikus múltba révedés is - de kábé ennyi a különbség, sőt ha már itt tartunk alighanem többen láttuk Ghánát olimpiát nyerni, mint Uruguayt VB-döntőben.

a VB alatt aztán változhatott a kialakult kép a két csapattól látott játék alapján. a csoportkörben egyiken sem bűvölték el a népeket.

Uruguay borzasztó negatív volt a franciák ellen, a házigazdák elleni meccsről csak Forlán megpattanó bombája és a dél-afrikai kapus kiállítása maradt meg bennem (itt idegesített fel Suárez először - annyira minimális volt a kontakt a kapussal, hogy simán tovább is mehetett volna, hogy gólt szerezzen a piros helyett, szerintem). A Mexikó elleni meccset nem láttam, mert inkább francia-alázást néztem, de a beszámolók alapján nem volt egy eget rengető meccs (volt egy atomnagy Guardado-kapufa talán, ha jól emlékszem).

Ghána aztán főleg nem csinált semmi extrát a csoportkörben. A szerbeket jogosan verték, de csak egy tizivel. Az ausztrálok ellen érthetetlenül visszaestek a kiállítás után, és megint csak tiziből sikerült gólt szerezni. A németek ellen voltak talán a legjobbak de ott még a büntető sem jött össze.

A nyolcaddöntőben aztán volt egy kis izgalom mindkettejük meccsén. Dél-Korea ellen nagyon szorítottam Uruguaynak, de őszintén, ha semlegesként ültem volna a tévé elé akkor nem biztos, hogy a celeste különösebben megtetszett volna. Megérdemelték a továbbjutást, de kábé ennyi. Ezzel szemben a Ghána-USA volt a VB addigi egyik legjobb meccse. Mindkét csapat szimpi volt - Ghána alapból, mint Uruguay, az USA meg az addig mutatott játék miatt. A meccs alatt végig azt éreztem, hogy bárki jut tovább lesz miért örülni. Élvezetes meccs volt és mindkét csapat tett azért, hogy így legyen.

Így érkezünk a negyeddöntőig - megint úgy voltam vele, hogy bárki jut tovább valamiért lesz ok az örömre. De, a Dél-Korea illetve az USA elleni teljesítmények miatt kicsit az afrikaiaknak szurkoltam. Ahogy ment a meccs egyre inkább Ghánához húzott a szívem, a végére pedig egyértelműen őket szerettem volna elődöntőben látni, sőt már anyáztam is az uruk némelyikét. Ebben nem volt semmi része a körülöttem zajló történéseknek, csak annak amit a pályán láttam.

(Suárez védéséről ugyanaz lenne a véleményem, ha egy ghánai csinálta volna fordított esetben: nagy kár volt érte.)

Az elődöntőben és a harmadik helyért már megint az uruknak szurkoltam.

Nekem mindkét csapatból a balhátvédek voltak a kedvenceim: Fucile és az örökifjú Sarpei.

Woland 2010.07.25. 12:24:27

@Garcia bőrmester: "aztán az Afrika-tolás meg a "szegénykihagyta" jelleg miatt a hosszabbításra már sokkal többen szurkoltak Ghánának"

ezt duplán nem értem... mi volt az Afrika-tolás? ment a propaganda a tévében, hogy tessék a feketéknek szurkolni? komolyan kérdem, mert nem itthon néztem. arról ugye nem lehet szó, hogy a bírók segítették volna őket a VB-n... talán első eset, hogy a házigazdá(k)nak nem járt különleges bánásmód (hacsak a hollandokat sárga- és piros-kerülőket nem tekintjük hazaiaknak a búrok miatt...).

a "szegénykihagyta" jelleg meg nem játszhatott a hosszabbításban, mert az ugye a százhuszonikszedik percben történt.

LT91 2010.07.25. 12:53:09

Teljesen egyet értek azzal, hogy lehet szurkolni itt a vizilabdának meg a kéziseknek meg lehet szurkolni Lékó Péternek is, hogy nyerjen. Szávayéknak is lehet szorítani és Talmácsinak is. A foci azonban szinte mindenhol a legnagyobb sport és nekünk is az lenne a legnagyobb öröm ha végre ott lehetnénk egy világeseményen. Aki látta mondjuk az 1986-os VB annak már van ilyen élménye, de az igazi mai fiatal generáció lemaradt erről. Most, hogy Egervári a kapitány ismét lehet reménykedni. Az a sajnálatos, hogy mikor kapitányváltás van újra elkezdünk reménykedni aztán a második meccsen kiderül, hogy felesleges. Az a szomorú, hogy vannak fiatal tehetségeink, de eddig mindenki Sanyikázott. Nem kell ide...vannak nála sokkal jobbak is. Az, hogy Dárdai játszott azt köszönjük szépen tisztelünk Pali, de ennyi elég volt eljött Komanék ideje. Szerintem a játékosok nem olyan ügyetlenek és megvan bennük a kellő tudás mert látjuk, hogy egyesek hol fociznak és milyen jól fociznak a klubcsapatukban. Itt az kell, hogy valaki keményen összerakja ezt a csapatot és összeszoktassa a fiúkat. Kell az, hogy tudják, hogy ő most milyen passzokat ad akkor én most merre fussak ha ő arra fut stb... Ezeket pedig nem lehet úgy megtanulni, hogy egyszer egyik egyszer pedig a másik kezd.....kell egy gerinc akiket össze kell szoktatni és akkor onnantól kezdve mehet a dolog... Nincsenek nálunk ügyetlen focisták, mert nagyon jó focisták vannak nálunk csak az a baj, hogy nem megfelelően alkalmazzák őket. Hirtelen egy Xavi és egy Rooney sem fog remekül játszani, nekik is össze kéne szokni.... Ez az ami hiányzik a tudatos csapatépítés. Nézzük meg, hogy Franciaország, Olaszország, Brazília, Arengtina, Spanyolország.... ugyanazok a csapattagok alkotják a csapat gerincét több éven keresztül és szépen építenek be mindig egy két fiatalabbat....Ez hiányzik nálunk...

christvhu 2010.07.25. 13:11:57

Garciát szövkapnak!! Nagyon szép poszt volt, köszi.

horas 2010.07.25. 13:46:22

"Arról, hogy a futball világbajnokság a legfontosabb dolog és mi még örülhetünk, hogy egyáltalán megnézni engedik nekünk, annyira távol vagyunk tőle."

Valószinüleg azért lehet ez nálam mert kimondottan nem vok egy válogatottnak sem a híve,de engem nem hoz lázba igazából egy VB.A szük korlátok közé szorult szakmai munka ami a körbe veszi ad egy teljesen szedett-vedett jelleget neki.Számomra egy BL-kiesési szakasz sokkal sokkal érdekesebb izgalmasabb számomra még a semleges meccsek is,azokat a meccsekhez amihez meg kötődik az ember meg fel sem hozom.

Szal nekem ez a VB örület nem gyere be,ez a mostani meg egyenes szar volt,szal részemről nincs mit ezen oly nagyon részletezni.

A válogatott kérdéshez meg annyit,hogy az egész magyar focit úgy telibe kell szarni felnőtt szinten mint az állat,rá kell menni az utánpótlás brutális upgrade-elésérére,ez a lényeg,nem kell jó bajnokság meg klub foci ez hülyeség minőségi játékosokat kell képezni és lesz jó válogatott.A bajnokságot lekell szarni ez arra tökéletes,hogy innen elvigyék a középkategóriás európai klubbok egy játékosnak karriert kell csinálnia és meg fog indulni az egész.

MUfanatic 2010.07.25. 14:46:45

@Cerika: Süljünk fel, csak legyünk ott... Az én életemben még nem volt kinn a magyar csapat sehol...
Legnagyobb fociélményem a 2-2-es olasz meccs, emlékszem bőgtem a himnuszon majdnem, ezt akarom átélni megint!

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.25. 16:28:54

@horas:
Ettől a "le kell szarni a bajnokságot" véleménytől a falnak tudok menni, az ilyen szintű komolytalanságokat legtöbbször olyanok mondják, akik világéletükben nem kötődtek egy csapathoz se.

horas 2010.07.25. 16:35:40

@OJ:
Én szakmailag értettem.
Én totál a szerb és a horvát példában gondolkodok.
Nézd meg azokat a bajnokságokat szmben állítve a válogatottjuk minőségével és mélységével.
Ezért mondom,hogy nem ezt a fos bajnokságot kell foltozgatni plus lelátok meg minden baromság építgetésével,hanem egy komoly szakmai képzési rendszert felhúzni,ennek a bajnokságnak már tökmindegy akár mekkora lokál patrióta vagy.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.25. 20:06:40

Nagyon szép írás lett, köszönet!

Furcsa, de én '94-ben épp annyira szerettem az olasz válogatottat, amennyire utáltam a Milant, és a mostani vébé idején nekem is többször beugrott az akkori olasz és a mostani spanyol válogatott közti párhuzam. Az az olasz csapat is vereséggel kezdett (egy noname és utána semmi emlékezteset nem mutató csapattal szemben), ugyanúgy a torkára tették a kést, ugyanúgy egygólos győzelmekkel menetelt, drámai meccseken, ugyanúgy volt nekik is egy Villájuk (Robi Baggio személyében), és ugyanúgy meg KELLETT volna nyerniük a vébét, mint most a spanyoloknak. Csak ők végül nem lőtték be a 116. percben a győztes gólt, aztán jött Baggio 11-ese, és a többit tudjuk...

Uruguay-Ghána nálam is a VB meccse. Egyértelmű, hogy Forlánéknak szurkoltam, valahogy olyan faragóricsisengagyi dolognak érzem, hogy egy vébén afrikai csapatnak szurkoljak. Ezzel persze nem muszáj egyetérteni. :-) Meg egyébként is: lényegében bárki ellen az uruknak drukkoltam volna. Nagyon rokonszenves csapat voltak.

A poszt utolsó mondatát (és "alfejezetét") az NST-klasszikusok közé javaslom!

davidmoyes 2010.07.26. 10:02:38

@Csöncsön: "faragóricsisengagyi dolognak"
Átadtad az életérzést. +1 :)

davidmoyes 2010.07.26. 10:06:31

@horas: Pont fordítva vagyunk bekötve. Évek óta mondom, hogy ez a bl szörnyű, nézhetetlen. Olyan mint a vállalkozói szféra estélye. Ugyanazok a nevek évről évre, néha más mezekben, kezet fognak, örülnek, gólt lőnek, szomorkodnak.. Persze, savanyú a szőlő, de akkor is..

horas 2010.07.26. 11:37:36

@davidmoyes:
Ez is igaz,amúgy.
De majd bejut az Everton,aztán más lesz ám a téma.

mickeyknox 2010.07.26. 11:50:59

gondolom többekhez hasonlóan én is ilyeténképpen éltem meg ezt a vb-t: kevesebb meccset láttam, mint szerettem volna, és azokat sem mindig végig. így engem el sem kapott a vb-láz (+ az első 2 kör fos meccsei miatt sem), mint máskor.
a régi szép idők...
90-ben még csak 11 éves voltam, 94-ben 15, szinte minden meccset megnéztem. 98-ban a vizsgaidőszakom is majdnem ráment, 2002-ben pedig pont államvizsgáztam (tehát nem volt valami sok dolgom:), itt is kevéstől eltekintve majdnem mindet láttam. 2006 már neccesebb volt, de kijárogattunk munkaidőben a szomszédos vendéglátóipari egységbe + pár fanatikus kolléga a tárgyalóban beüzemelt egy tv-t :) arról a tornáról azért már több meccs kimaradt.
hiába, öregszik az ember....
brazilía -5 óra, jönnek az éjszakai meccsek, könnyebb lesz beilleszteni a napi rutinba... remélem...

davidmoyes 2010.07.26. 12:38:30

@horas: Erre írtam azt a szőlő dolgot.. :)

balu11 2010.07.26. 14:23:29

ilyen klasszikus(nak tűnő) posztnál, csak klasszikusan:

1 - zseniális volt, köszi!!! sztem a szerző 2. legjobb írása az NST-n (és összetettben is top5)

2 - szinte minden megállapításával egyet értek: nagyon hasonlóan éltem meg a VB-t (olykor még a helyszín is stimmelt :)), és tényleg a "lényeg" a lényeg

3 - @davidmoyes: hasonlóképp' (pedig én még nézhetek is egy ideig Arsenal-meccseket a BL-ben, de egy BL-döntőt sem cserélnék el egy VB nyolcaddöntőre, vagy sorsdöntő csoportmeccsre)

montipájton 2010.07.26. 20:54:23

"Nem is a meccs, az élmény, az hogy jól szórakoztál foci által, nyilván az ismétlésekre már lekapcsolják a kivetítőt, de ez az egész így összességében fontosabb, mint, hogy Xavi mennyit passzol, a hollandok hányat szabálytalankodnak, Afrika nem jut 4 közé stb."

Gyönyörű szöveg, valóban EZ a lényeg.

Gyönyörűen írtál Forlánról, a forlánokról, forlánságról is. Én simán odaadnám neki az igazi Aranylabdát is, egyrészt ha nagyon akarjuk, statisztikailag is rendben volt a szezonja, EL, vb, gólok, minden - de a lényeg, hogy a focinak mint varázslatnak, társasági-szociológiai és nemzeti tényezőnek tökéletesen megfelelt mindaz, amit elénk tett, ennél pedig egyszerűen nincs fontosabb, tökmindegy, hányat passzol az adatlap szerint Xavi, hány százalékban van a labda a spanyoloknál, mit nyert meg Sneijder (satöbbi).

Ha lenne egy Felsőbb Ítélőszéke a futballnak, már odaítélte volna a Ballon d'or-t az uruguayinak.

rizla 2010.07.26. 21:24:40

@montipájton: azért ENNYIRE szerintem nem volt jó forlán, hogy az igazi aranylabdát is megkapja. szép a pátosz meg a költészet, és a forlan-féle hősöknél nincs is romantikusabb, de azért könyörgöm, ennyire ne mossuk össze ezeket a dolgokat a "szakmával". a bajnokságban azért nagyon ő sem villogott - abban a spanyol bajnokságban, amit többek között te is a sárga földig hordasz általában. top 3-ban a helye, az igaz, mondjuk, hogy kinek kéne nyernie, fogalmam sincs, sem forlán, sem sneijder, sem xavi, sem messi esetében nem érezném azt, hogy maximálisan kiérdemelt (iniestának pedig nem idén kellene odaadni, ezt a legnagyobb rajongójaként mondom).

hogy xavi hányat passzolt "az adatlap szerint", meg hány százalékban volt a labda a spanyoloknál, meg mennyit nyert sneijder, azok nem unalmas statisztikai adatok, súlyos demagógia így beszélni róluk, és lehet bármilyen szép is garcia bőrmester megfogalmazása, bizony torzít (és ezzel nem a poszt érdemeit akarom elvitatni, mert van neki bőven). direkt nem fogok xaviékkal jönni (és ezzel magaslabdákat dobálni neked), maradjunk sneijdernél: remek teljesítménnyel húzta maga után az intert és a holland válogatottat, még ha utóbbiban ő sem villogott, voltak gólpasszai (és mennyire gyönyörűek), góljai (pár flipperes is, hát istenem), az egy éve még bukott lúzerként kezelt emberből egy valódi győztes lett, hatalmas sikersztori. nem kisebb, mint forláné, csak eggyel magasabb szinten, kis híján tökéletes happy enddel. nincs miért degradálni forlán javára, csak azért, mert utóbbi gyengébb csapatot cipelt a hátán.

persze a vb-aranylabdát én is forlánnak adtam volna, ha nekem kell döntenem.

Garcia bőrmester 2010.07.27. 11:09:21

@rizla: szerintem torzítani ér :) másrészt meg valóban érdekes lesz az Aranylabda-szavazás, mert, akik szavaznak, azok sem feltétlenül a statisztika alapján teszik

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.27. 11:49:43

Meg ugye az aranylabdát idénre a France Football és a FIFA megegyezése alapján összevonják a FIFA világ legjobb játékosa szavazással. Nos, az egyikben az újságírók szavaztak, a másikban a szövetségi kapitányok, feltételezem, idén akkor ezek is, azok is.

@rizla: Amúgy az EL-döntő duplával meg ezzel a vébé taljesítménnyel, miért ne kaphatná akár Forlan.

balu11 2010.07.27. 12:15:44

(pletyka-szint egyelőre, de úgy tűnik van még remény...
www.nemzetisport.hu/nso_hirek/argentina-mar-nem-maradona-a-kapitany-sajtohir-2038620

egyébként arról, amit ma reggel lehetett több helyen is olvasni (h Diego kinyilatkoztatta, h csak akkor hajlandó (!) maradni, h minden segítője maradhat) nekem már az ugrott be, hogy az a lelépésének az előkészülete...

én - bevallom - kifejezetten örülnék

montipájton 2010.07.27. 14:08:35

@rizla: Jó, persze, hogy megérdemelné Sneijder is meg valamelyik barcás, legalábbis a sikerek alapján - egyébként én arra tippelek, hogy Xavinak fogják adni, leginkább általános érdemei miatt, legalábbis ha a vb mindenféle álomcsapatába mindenhol beszavazták, pedig igencsak elmaradt a legjobb formájától az egész torna során, akkor év végén is rá fognak voksolni, nagyjából az "úgyis jár neki már egy" alapján. (Lásd Bede eléggé csöpögős értékelését.) Én, ha már spanyolok és vb, előbb adnám Iniestának, Ramosnak vagy Casillasnak, de mindegy.
(Egyébként VOLT rá példa, hogy az adott év nagy világversenye ELLENÉRE kapta meg valaki, Van Basten pl. 92-ben kihagyta a sorsdöntő 11-est az Eb-n a dánok ellen, meg egyébként is szar volt az egész tornán, aztán ősszel csillogott a Milanban, lőtt egy mesternégyest a Göteborgnak és megkapta. Így akár még Messi is megkaphatja.)

Mindezzel együtt nálam mégis Forlán érdemelné meg legjobban, persze ez szubjektív.

Csörszike 2010.07.27. 14:40:52

Ádi, zseniális írás lett!
asszem ennél többet nem lehet elmondani róla, a tartalmát meg már úgyis ötször átbeszéltük élőszóban:)
a forlán-aranylabda kérdésről: pont ezért utálom, és bevallom nem is tarom sokra az aranylabda-szavazást: mert mindig annak kell(?) vagy szokták(?) adni, aki az adorr évben a legtöbb legrangosabb trófeát nyeri. ezek alapján sneijder fogja kapni, vagy iniesta. holott az idén forlán focizott a legjobban, szvsz. sneijder a mourinho-gép részeként ért el nagy eredményt, kevésbbé volt szüksége az egyéni zsenijére (amit persze nem vitatok el, h van...), iniesta dettó, a barcát sem ő viszi a hátán (ha valaki, akkor már inkább messi...), de a barca is a csapatjátéka miatt kurvaerős.
ezzel szemben forlán a kutyaütő, lelketlen atleticót volt képes motiválni, legalább a kupákban (spanyol kupa is, ugye...), hamár a bajnokságban nem sikerült...

Tika_ 2010.07.27. 17:50:05

bocs, hogy ismét én vagyok az ünneprontó, de szerintem 2 vb-összegző is (jóval) jobb lett, ez olyan OJ-sra sikerült (=flashelős)

amiért pedig végképp utálni fog a tisztelt Közösség, ha valaki még olvassa: nekem egyáltalán nem hiányzik a magyar válogatott a foci vb-ről. Megszoktam már, hogy a magyar foci gyenge, vannak más kedvencek, tudok örülni messziről is, ennek kifejezett előnyei is vannak :D.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.27. 18:03:09

@Tika_: "bocs, hogy ismét én vagyok az ünneprontó, de szerintem 2 vb-összegző is (jóval) jobb lett, ez olyan OJ-sra sikerült (=flashelős)"

Akkor most mindezt úgy, hogy meg is értsük.

Tika_ 2010.07.28. 15:53:23

Úgy értettem, hogy volt egy ilyen vb-összegző poszt-sorozat ( „Most, hogy Iniesta lövésének híre…”), amiből minden blogger egyet követett el. Ezek közül szerintem 2 lett jó, azok nekem ennél jobban bejöttek. Ezt arra írtam, hogy a kommentek nagy része a szuperségéről szólt.
A Te posztjaid szerintem borzasztó kuszák, követhetetlenek; erre pedig az az egyetlen logikus magyarázatom (mert, ha jól fogtam, civilben középiskolai magyartanár vagy), hogy az írás előtt jelentős mennyiségű hallucinogén anyagot fogyasztasz, és flash-elsz miközben írod :)
(no offense)
Na, Garcia posztja nekem most ilyen volt

Minarik Ede bácsi 2010.07.28. 17:08:28

@Tika_: Állítólag a zöldség egészségesebb a húsnál, hát jó étvágyat hozzá! Én azért néha ennék egy báránybordát:)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.28. 19:09:38

@Tika_: Hálistennek nem versenyzünk azon, ki tud nagyobb posztot írni a másiknál, mert mindenkinek volt már egészen remek és tragikusan silány írása is, az viszont ízléstől független tény, hogy ebből a személyesnek szánt sorozatból messze Garciáé a legjobb. Egyébként pont annyira vagyok magyarszakos, mint amennyire a posztjaim kuszák - vagy amennyire te elnéző velünk szemben -, erre pedig az lehet a logikus magyarázat, hogy megzavar téged, ha egy szövegben több is van a betűknél, mert így több időt igényel, hogy kipiszkáld belőle, ami nem tetszik. ;)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.07.28. 19:13:46

@OJ: Egyébként pötét kellene még megkérdezni arról, idegesíti-e, ahogy a belső levelezés rám eső részét bonyolítom. Ő ugyanis rendszeresen hiányolja a válaszokból az előzményt, így heti 3-4 oltást kénytelen vagyok elszenvedni ezügyben. :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.07.28. 19:37:35

@Tika_: A "kusza" meg a "nehezen érthető" az két különböző dolog. Egyébként OJ üzemanyag nélkül is flashel:)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.07.28. 19:40:57

(A rakendroll válasz amúgy OJ posztjainak okára klasszikust idézve: "Eats a lot of pussy")

Blandings 2010.07.28. 20:00:30

@OJ:
OJ, "Hajrá, Oranje!" kuszaságú irományt bármikor bátran kövess el!:)
Akár a sorokat is összekeverheted, a sziporkázóan szellemes részeket úgyis megtaláljuk!:)
süti beállítások módosítása