Mi is pont a vb-döntőre rogytunk meg, mint a hollandok, és ütemet tévesztettünk, mint van Bommel, de nem maradhatunk poszt nélkül a vébédöntő másnapján. A hollandok a várakozásokon felül teljesítettek a döntőben, összegyúrták a német és a portugál taktikát, mégsem sikerült a bravúr. Elsősorban azért, mert úgy tűnik, a spanyolok ellen nincs ellenszer, lassan de biztosan fojtanak meg mindenkit, és amikor az ellenfélnek már lila a feje a 80. percben, ők akkor is csak fociznak rendületlenül. Másodsorban pedig azért, mert Robben kétszer is ideggörcsöt kapott, mikor gondolkodni kellett volna, és nem csak tolni-tolni-belőni a hosszúba. Taktika és mágnestábla tovább után – akinek még maradt rá energiája.

Egyik szövetségi kapitány sem húzott váratlan a Spanyolország – Hollandia döntőn, mindkét csapat a megszokott játékát és felállását hozta. Van Marwijk nagyon jól hasznosította a német-spanyol elődöntő tapasztalatait, csapata védekezését jó harminc méterre tolta fel a kaputól, hogy az ellenfél még átlövésből se veszélyeztethessen. 

A holland csapat nagyon erős fizikai jelenlétettel uralta a középpályát, Sneijder és Robben is a saját térfelén védekezett, a spanyol csapatnak szinte esélye sem volt átvinni rajtuk a labdát. Villát próbálták kiugratni vagy Ramos felfutásaival a széleken a holland védelem mögé kerülni, de Van Marwijk egy apró kiigazítással átállt 4-5-1-re védekezésben.

Ezzel a patthelyzettel a 30. percben gyakorlatilag véget ért az első félidő. A spanyolok nem tudtak átmenni a falon, a hollandok támadásépítése viszont arra korlátozódott, hogy a védők Robben és Van Persie irányába rugdosták a labdát; indításoknak aligha nevezhetjük ezeket.

A második félidőben annyit változott a helyzet, hogy a spanyolok szigorítottak a letámadásukon, nem engedték ki a hollandokat a tizenhatosuk előteréből. Ezzel a támadójátékuk is hatékonyabb lett, hiszen közelebb kerültek a kapuhoz, és ha el is veszítették a labdát, az ellenfélnek csak annyi ideje volt, hogy előrevágja.

A második félidő végére a középpályás tömörülés kezdett szétszakadni, a hollandok nem bírták fenntartani a taktikájukhoz szükséges futómennyiséget. Ezen a ponton Del Bosque két nagyszerű lépést tett: először J. Navas beállításával valódi szélsőt hozott a csapatba, amivel széthúzta a hollandok védekezését, majd később Xabi Alonsot a támadásban hasznosabb Fabregasra cserélte. Az agresszívebb letámadással és a két változtatással elérte, hogy a fáradó hollandok ellen mind a jobb oldalon, mind középen hatékonyabban tudták átvinni a labdát.

Közben Van Marwijk is kockáztatott, belátta, hogy a konstans bekkelésből aligha tudnak gólt szerezni, ezért meghúzta a Kuyt-Elia cserét. A középpályás játék ezzel eltűnt, a spanyolok már az ellenfél tizenhatosán adogathattak, cserében viszont fellazult a védekezésük, amit Hollandia kétszer is ki tudott használni.

Egyre erősebb a spanyol nyomás, viszont a védelem is messzire kerül a saját kapujától. Gyors indítás után Robben kerül ziccerbe.

Ramos messze elhagyta a helyét, a vaktában előrevágott labdát Van Persie okosan csúsztatja meg, Robben két labdaérintés után ismét ziccerbe kerül.

Végjáték
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hollandok nem bírják végig fizikailag az örökös labdakergetést, és előbb utóbb megroppannak a spanyol nyomás alatt. Xavi és Fabregas is sokkal szabadabban érkezett a csatárok mögé, és Heitinga második sárgájával minden eldőlt.

A meccset folyamatos szabálytalanságokkal – és olykor kirívó durvaságokkal – tördelő holland válogatott játékának szinte törvényszerű következménye volt a kiállítás – igazság szerint már sokkal korábban bekövetkezhetett volna.

Xavi már nem a kezdőkörből irányít, okos emeléssel Iniestát hozza helyzetbe, Heitingának nincs választás, lerántja a kiugró csatárt. Jogos kiállítás.

Ezen a pontok vissza kell utalni egy korábbi eseményre. Van Marwijk öt perccel korábban de Jong helyett van der Vaartot küldte pályára és ezzel kezdetét vette a hollandok orosz rulettje. Darabra nem csökkent a védők száma, hiszen Van der Vaart az elődje pozícióját vette fel a védelem előtt, de szerepe arra korlátozódott, hogy hosszú indításokkal hozza helyzetbe az ellenfél térfelén várakozó társait. Vakmerő lépés, Van Marwijk nem a tizenegyesekre játszott.

A kiállítás azonban mindent megváltoztatott. Ekkora a hollandoknak már nem volt cserelehetősége, Heitinga helyére van Bommel lépett hátra, és gyakorlatilag elvesztették a középpályájukat. Van Bommel és van der Vaart a védősorba kényszerült, Robben és Elia a spanyol térfélén várta a labdákat.

Ennek is köszönhető, hogy a mérkőzés során először tudta valaki 40 méteren át vezetni a labdát anélkül, hogy felrúgták volna. Navas gyorsaságának köszönhető a gól, Torres beadásakor még nem állt fel teljesen a védelem, van der Vaart hibáját pedig már ki tudták használni a spanyolok.

Sokan fanyalognak a spanyol csapat alacsony gólátlaga miatt, de mostanra többszörösen beigazolódott, hogy ellenük szinte nincs nyerő taktika. Kizárólag olyan válogatottaktól szenvedtek vereséget (Egyesült Államok, Svájc), melyek jó adag szerencse mellett bekkelték végig a meccset, és évek óta nincs csapat, aki felvállalna ellenük egy nyílt meccset. Ez bármilyen statisztikánál, de még a mostani vb-címnél is sokatmondóbb tény.

A letámadással kombinált örökös labdatartás, és az ellenfélre háruló folyamatos nyomás nem a leglátványosabb módja a győzelemnek, de hatékonysága elsöprő. Az Eb egyik sztárjának számító orosz válogatottat kétszer is simán elintézték, és vb-kedvenc németeknek sem volt reális esélyük.

Spanyolország meccsei az Eb és a vb egyenes kieséses szakaszában:

2008 – Európa-bajnokság
Spanyolország – Olaszország 0-0 (tizenegyesekkel 4-2)
Spanyolország – Oroszország 3-0
Spanyolország – Németország 1-0

2010 - Világbajnokság
Spanyolország – Portugália 1-0
Spanyolország – Paraguay 1-0
Spanyolország – Németország 1-0
Spanyolország – Hollandia 1-0

Összesen: 7-0-0, gólkülönbség 8-0

Hollandia a lehetőségre álló eszközökkel mindent kihozott a döntőből, az utolsó percig tartó küzdelembe kényszerítette a spanyolokat, de a végére mind fizikálisan, mind mentálisan szétestek, ráadásul emberhátrányba is kerültek. Nagyon adja magát az analógia: a dühödten harcoló bika végül betérdelt, Iniesta pedig ledöfte a sebzett állatot.

Semmiképp sem látványos, de iszonyatosan feszült és kiélezett meccset hozott a döntő, a spanyolok ismét bebizonyították, hogy ha kell, szenvedni is tudnak a győzelemért. Évek óta uralják a világ labdarúgását, egész egyszerűen megfogalmazva: a körülményektől függetlenül legalább egy góllal bárkinél jobbak. Nem kérdés, ez egy korszakos csapat.

---

Közben rábukkantunk egy igen kifejező videóra is (köszönjök Beyondernek), nagyjából erről van itt szó: