Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Egy „nagy-nagy” kiscsapat

2010.05.31. 14:00 Vendégszerző

Régi álom valósult meg, mikor végre 2010. májusában ott álltam a Fratton End-en. Hallgattam a 21 000 torokból feltörő „Play up Pompey, Pompey play up!” csatakiálltást a Big Ben harangjainak dallamára. És láttam egy patinás futballklub talán utolsó hazai meccsét…
Hogyan kezdődött? Lapozás után Szabó Gábor élménybeszámolója.

A kikötőváros mindig is szimpatikus volt, majd a véletlen folytán éppen akkor jutottak fel frissen a Premier League-be, mikor nekem Sport tévém lett. A Harry Redknapp által vezetett hampshire-i gárda 1-0-ra verte a MU-t (Steve Stone), 4-3-ra a Fulham-et, a 13. helyen végzett, és ezzel belopta magát a szívembe. A további évek további jó meccseket hoztak, a szerelem egyre nagyobb lett, melyet a 2008-as győztes FA kupa döntő végleg megpecsételt. Pompey ’till I Die! Innentől pedig nem is volt kérdéses, hogy egyszer ott fogok állni a Fratton Park lelátóján, hogy magamba szívjam az angol futball izzadságszagát!

Az idei év a Portsmouth FC legsötétebb időszaka. Talán a vég kezdete, de mindenképp egy komoly hanyatlás első felvonása. Eladósodás, csődeljárás, embargó, és minden, ami kell. Mégis, a déli csapat példátlan tartással vívta végig a szezont, jutott be az FA Kupa döntőbe, és a lehető legtöbb (mégis a legkevesebb) pontot szerezte a mocsok nehéz PL-ben.
A szurkolók pedig érzik és meghálálják ezt.
Tudtam, hogy idén még ki kell jutnom. Karácsony tájékán néztem ki a májusi Pompey –Wolves meccset, és az év elején közel sem voltam biztos benne, hogy májusig lesz-e még Portsmouth FC. Szerencsére a meccs nem maradt el, sőt történelmi lett. Sem csődeljárás, sem vulkáni hamu nem tudta megakadályozni, hogy ne üljek ott a lelátón május 2-án.
Mázlim volt, sikerült a stadion nyugati felén található hazai B-közép mellé, a Fratton End lelátóra jegyet szereznem, köszönhetően egy jó barátnak. Ez nem az a lelátó ahol kis tizenéves lányok és fiúk sikoltoznak kedvenc focistáikat látva, ez az a lelátó ahol tagbaszakadt kikötői munkások, kopasz, déli akcentussal üvöltő családapák, és Johhny PFC Westwood is énekli a klasszikus Pomnpey himnuszokat. A mennyország közepe. Kicsit azért paráztam, hiszen tök egyedül ültem be a bérletesek közé, de mint utóbb kiderült alaptalan volt a dolog.

A meccs előtt két nappal már Angliában voltunk a párommal. Egy magyar barátunknál szálltunk meg, aki maratoni londonnéző programmal melegített be velünk a szombati meccsre. Anglia zöld, rohadt jó kocsmákkal, rengeteg kövér és ízléstelen nővel, és egy csomó emberrel aki a rossz oldalon vezet. Kellett pár óra, hogy elengedjem a majrévasat a kocsiban, a lábaim végig dolgoztak azért, főleg a képzeletbeli féket nyomták, sokat. Mindegy valaki szólhatna nekik, hogy ez így nem oké.
Szombat reggel persze már nagyon beteg voltam az izgalomtól, időben el is indultunk délre az autópályán. Szerencsénkre csak kisebb balesetek voltak előttünk, gyakorlatilag dugó és leállás nélkül értük el a déli parti kikötővárost. Olyan frankón érkeztünk, hogy reggel 9-kor, patentra nyitásra értünk a Rodnay Road-i Pompey Shop-hoz. Gondoltam veszek pár Pompey ereklyét, úgysem lesz senki, válogatok a cuccok között. Aha. Majdnem. A reggeli nyitásra a shop parkolója megtelt Pompey zászlós autókkal, Pompey mezes férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel, és bizony mindannyian vásárolni akartak. 47 percet álltam sorba mire végre ki tudtam fizetni a kívánt mezeket, pólókat és egyéb ereklyéket. A boltban minden tv és projektor a Spurs elleni FA Kupa diadalt ismételte végtelenítve! Amúgy minden amire rá lehet nyomni egy Pompey címert, legyen az cumi, malacpersely, vagy WC deszka kapható a boltban. És a legdurvább, hogy veszi is a büszke hazai drukker! Folyt a nyálam rendesen, igazi kánaán. Elképzelem, hogy a szintén kieső Diósgyőrnek (de legyen ez bármelyik élvonalbeli magyar klub) a szurkolói boltjában mennyien lehetnek a meccs napján nyitáskor. Bizony, ez itt kérem egy vallás.
 

A shop után a Fratton Park felfedezése következett. A Stadion meglepően kicsi (PL szinten borzalmasan, de még angol viszonylatban is), 1898 óta ugyanott áll, és igazából csak toldozva-foltozva van azóta is. Ennek ellenére komolyan meghatódtam amikor rálépünk a Frogmore Road-ra és a stadion viktoriánus díszépülete felé vettük az irányt. A steward szinte szó nélkül beengedett a stadionba fotózni, sőt kedvesen fel is ajánlotta, hogy ő maga lefotóz minket a „pitch”-en. (Érdekes, de később is kiderült őket nem túlságosan lepi meg, hogy egy külföldi a Pompey-nak drukkol, az, hogy magyar az azért igen, de jönnek ide szép számban svédek, norvégok, németek, ausztrálok, kiwik, franciák stb.)
Maradt még egy kis időnk a meccs előtt, hogy megnézzük a várost. Portsmouth-ról csak annyit, hogy csudaszép a történelmi része, és rém kedvesek az emberek. A kikötő a Victory csatahajóval igazi élmény, a pubok pedig barátságosak és a meccsnap miatt teljesen telve voltak Pompey drukkerekkel. Szembetűnő a városban a fociszeretet. Rengeteg ablakban látni Pompey címert, zászlót, sálat, a fodrász kirakatában Sol Campbell (aki éppen egy tök kopasz ember) poszter virít az FA kupával, a helyijáraton OKI mezes nyugdíjas öreghölgyek utaznak, a pubok pedig roskadoznak a fociemlékektől. Ennek az angol viszonylatban nem olyan nagy városnak a futball az egyetlen importja a világ felé, és aznap ők is tudták, hogy ez egy időre véget ér.

Angol idő szerint 15.00-kor kezdődött a meccs, de már egy jó órával a kezdőrúgás előtt ott voltam a lelátón, néztem ahogy a teljesen őrült Wolves fanok elfogalják a vendégszektort, néztem ahogy komótosan előveszik és fújni kezdik a strandlabdáikat, és gumimatracaikat, ezzel is jelezve, hogy mi a véleményük a déli tengerpartról. (A meccs alatt végig felfújható nyári kellékeket dobált a vendégszektor.)
James és Ashdown már kint melegített a kapusedzővel, majd megjött mindkét csapat. A kezdő 11 és a cserék szigorúan különválasztva melegítettek, és fogadták az egyre csak gyülekező hazai drukkerek elismerő bekiabálásait. Ijesztően jó volt a feeling. Azt gondoltam, na itt lennék bérletes. Aztán hamar visszatértem a földre, mikor egy kb. 2 méter magas középkorú drukker, ékes és gyorsan pergő angollal megkért, hogy húzzak el a helyemről, mert ő most odaül. Mondtam, hogy „slowly plz” mert nem vagyok angol, ja és különben is az én helyem, de mikor elmondta, hogy csak 2 hellyel kell arrébb ülöm a jó kilátás miatt, inkább engedtem fickónak. Mint kiderült jól tettem, mert amint megtudta, hogy magyar vagyok, aki nem itt dolgozik, hanem csakis ezért a meccsért jött el Portmsouth-ba, azonnal a szívébe zárt és a fiával együtt kötelességének érezte, hogy mindent magyarázzon, mindenben segítsen. Lassan tagolta a Pompey himnuszokat, hogy értsem mit énekelnek, szidta a Storrie érát, dícsérte Grantet és áradozott a Wembley feelingről.
A meccs előtti parádét (díjátadók, búcsúzások, tengerészfelvonulások) belengte valami szomorú mélabú, a fullra tömött stadion érezte, nem egyhamar lesz hazai Premier League meccs. Sőt ki tudja mit hoz a jövő egyáltalán.

A Pompey meg akarta nyerni ezt a meccset ez látszott az első perctől kezdve. Nem volt mit veszteni és búcsúzni csak szépen érdemes. Hamar kiderült a Wolves is nyerni jött, kiesni már nem tudtak, semmilyen nyomás nem volt a Farkasokon. A játék nagyon gyors volt a magyar meccseken szocializálódott szemeimnek. Egy perc megállás nem volt. Sajnos ez rengeteg technikai hibát eredményezett, ami tördelte a játékot, de meglepően kevés szabálytalansággal játszott mindkét csapat. Utaka, Dindane, Brown nagyon jó volt. Főleg Brown, igazi szervező, ő volt a csapat lelke aznap. A fiatal Sowah ügyes volt a baloldalon, és hát James. Piszok nagyokat véd a fickó, uralta a kaput, az az egy bekapott gól sem rajta múlott. Élmény volt nézni a fickót.


A másik oldalon Doyle, Jones és Henry irányította a Wolves-t, futottak is rendesen és egyáltalán nem volt veszélytelen a játékuk. De mégis a Pompey nyert! Dindane Utaka, Brown. 3-1! A Fratton End felrobbant, kb az 5. perc után elkezdődött az ének, a trombita és a dob kakofóniája és nem is ért véget a 90. perc után sem! Néha ültünk, de inkább ugráltunk, és a meccs jó tempója, a jó megoldások miatt véresre tapsoltuk a tenyerünket!
A félidőben a lelátó alatti folyosón sikerült levadásznom a Pompey fődrukkerét a híres-hírhedt Johny Westwoodot, s miután átverekedtem magam a 2 méteres nagydarab angolok között, egy fotóra le is szólítottam a már teljesen részeg, de igen jókedvű legendát! A fotót készítő leány hangosan sikkantott amikor megtudta, hogy magyar vagyok, mint kiderült azért, mert van otthon egy magyar vizslája. Innentől a Westwood sleppjébe tartozó drukkerek is mosolyogni kezdtek, talán akkor kezdték el elhinni, hogy tényleg van olyan ország, hogy „Hungary”.
A meccs után senki nem indult el haza. Na jó a Wolves fanok igen. A komplett csapat, a vezetői stáb, a gyúrók, az orvosok, és mindenki aki még megmaradt a „crew”-ból kijött, körbesétált a stadionban. Grant és James elbúcsúzott, és megköszönték a 2009/2010-es támogatást. Sokan sírtak (nem vicc) és Wembley dalokat énekeltek. A játékosokon is látszott az őszinte megilletődöttség.

138 millió Font adóssággal a háta mögött ez a kis déli klub nem néz túl fényes jövő elé, de az biztos, a Fratton Park, köszönhetően a családias méretének (közel a gyep és a lelátók) és a szurkolók fanatizmusának, minden játékosra nagy hatást tett az év során! (lásd O’Hara nyilatkozatait)
A meccs után egy fish & chips egy szurkolói pubban, és két pint sör feltette a napra koronát. Külön jó volt látni, hogy a Wolves fanok is békésen ihattak a kocsmában, senki nem bántotta őket. Ugyanez gondolom Southampton fanokra nem lett volna érvényes.:)
Az angol foci nekem a gyengém. Becsülöm a kitartást, az őszinte győzni akarást, a szurkolók fanatizmusát és a tiszteletet, ahogyan a játékosaikat kezelik. A Portsmuth FC a kedvenc csapatom, és, hogy az élő angol foci élményemet éppen itt szerezhettem meg a csapat utolsó Premier League meccsén, egy soha nem múló katarzist okoz.

Legyen bármi a Portsmouth FC sorsa: Pompey ’till I Die!


 

25 komment

Címkék: angol több mint foci portsmouth pompey

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr142037474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.31. 14:12:48

csak bele-bele olvastam, de kitartást kívánok és sok sikert! Majd otthon részletesebben! Kösz az angol posztért :)

Boodler 2010.05.31. 14:39:19

Ez a Johnny Westwood nem rokona Mr.Beannek?
Vagy csak nekem hasonlít nagyon rá?

clfo 2010.05.31. 16:40:28

Jól sikerült élménybeszámoló, a múltkori dupla bl-est rommá veri színvonalban, tartalomban :>

Ha az ehhez hasonlóknak az a célja is van, hogy irigykedjünk egy kicsit akkor a szerző nálam elérte :))

Ja, és mindig tiszteltem azokat, akik a közép, kis csapatoknak szurkolnak :>

Muntari · http://muntari.blog.hu/ 2010.05.31. 17:17:10

Velem erősebbek voltak. Lásd pl. a Ferdinandnak bevarrt büntetőt!;)

asztalavisztababy 2010.05.31. 17:23:35

Klassz cikk Gabor - well done.

Leon Osman 2010.05.31. 18:14:51

Az az import export akar lenni ugye?
Amúgy jó cikk, szívesen olvasnék még ilyeneket, meg egy angol összefoglaló posztot...mert valahogy mindig a világ legjobb bajnokságáról van a legkevesebb írás.

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2010.05.31. 18:48:29

Nagyon jó kis poszt, tökéletesen megértem a szerző érzéseit. Én Atlético szurkoló vagyok, és idén volt lehetőségem a tavaszi szezont bérletesként a Vicente Calderón-ban tölteni. Nehéz szavakba önteni... ;] Ha valakit érdekelnek esetleg a történetek, itt megtaláljátok: www.blogmadriz.blogspot.com (Isten ments, hogy spamnek nézzétek, nem az, csak vissza kell keresni a posztok között a futball-litániákat...) ;) Üdv, Péter

Strigo 2010.05.31. 20:08:45

Remek élménybeszámoló, fantasztikus nap lehetett!

Ayreon 2010.05.31. 20:33:18

@Leon Osman:

Persze, hogy export. Fel sem tűnt eddig, bocs.

Johny Westwood meg talán azért hasonlít annyira Mr. Bean-hez, mert olyan csatakrészeg volt, hogy a szemei teljsen beüvegesdtek és kidülledtek:) Amúgy a srác egy antikváriumot vezet a mamával a portsmouth-i főutcán, szóval nem egy hülye gyerek:)

Dr. Remus Moody 2010.05.31. 21:43:06

bazmeg csávó, ha erre jársz meghívlak egy sörre.. Ez igen írás. Le a kalappal.

gibson 2010.05.31. 23:17:17

Kedves Gábor, ez egy nagyon élvezetes kis élménybeszámoló lett, öröm volt olvasni! Elég furcsa, melankolikus hangulatú mind a történet, mind az utolsó videó, de talán pont ettől lett annyira különleges. Köszönet érte!

montipájton 2010.06.01. 07:32:51

Az ilyenektől más teljesen az angol futballkultúra, mint bármelyik a kontinensen. Nehéz elképzelni hasonlót, talán csak az olaszok ilyen megszállottak. Irigylem az angolokat, még a csődbe ment csapatok szurkereit is. )))

(Amúgy a Porstmouth-t én is mindig kedveltem, talán a fura, trikolóros színei miatt, nem tudom, de mindig az ő eredményüket figyeltem a nagyoké mellett. Szomorú, hogy így végezték.)

Hermodyus 2010.06.01. 08:12:13

Kedves Szabó Gábor,
Az egyik legszebb memoár, amit itt olvastam.
A Portsmouth 1971-es gombfoci csapatát szívesen felajánlon, egy igazi fannak a gyűjteményemből...

szferi 2010.06.01. 10:39:22

valószínűleg minden idők legjobb vendégposztját olvashattuk, köszönet!!!

Az évek meg a rutin 2010.06.01. 11:53:46

Gratula, ez nagyszerű lett! Angol meccsre egyszer az életben mindenkinek el kell jutnia!

_romanista 2010.06.01. 15:05:16

nagyon jó élménybeszámoló, köszönet érte.

t.o.d. 2010.06.01. 15:37:50

Köszönjük, nagyon jó írás. Irigykedem. Mindenkire, aki a Zátony bármely jegyzett stadionjában meccset nézhetett...

England win The Ashes! 2010.06.01. 17:04:52

OFF:

"1600: Breaking news: The seven England players to miss out on a World Cup place are: Leighton Baines, Michael Dawson, Tom Huddlestone, Scott Parker, Adam Johnson, Theo Walcott, Darren Bent."

Titi120 2010.06.01. 18:20:57

@Dr Jozef Vengloš:
Alapvetően én sem látok rá okot, hogy miért Wright - Philipset hagyta volna otthon Walcott helyett, azontúl, hogy utóbbinak kétségtelenül jobb a "marketingje".

England win The Ashes! 2010.06.01. 18:54:30

@Titi120: Én mindkettőt otthon hagytam volna.

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2010.06.06. 18:04:57

Némi spéttel sikerült végre elolvasnom a posztot - pazar volt! Az eddigi legjobb vendégszerzős írás. Egy Pompey drukkernek biztos nem újdonság ez a kép, nekem az volt, és az ilyenekért lehet imádni az angol focit. Nem hiszem, hogy van még egy ország, ahol így köszöntenének egy kieső csapatot:

www.independent.co.uk/sport/football/news-and-comment/20-losers-of-the-season-1974867.html?action=Popup&ino=3