Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dél-Afrika 2010 - F csoport

2010.05.23. 16:00 Garcia bőrmester

A 2010-es dél-afrikai világbajnokság F csoportja sokadik ránézésre sem tűnik túl acélosnak. A négyszeres világbajnok és címvédő olaszok mellett, a mindig jó közepeset hozó Paraguay, a világbajnoki újonc Szlovákia és valószínűleg a mezőny leggyengébb csapata Új-Zéland található ebben a négyesben. A négy évvel ezelőttihez képest erőtlenebb olaszok innen még továbbjutnak, és velük mehet Paraguay vagy Szlovákia, míg Új-Zéland csak annak köszönheti, ha nagy zakók nélkül megússza, hogy egyik ellenfél sem arról híres, hogy kitömnék ellenfeleiket.

Olaszország (FIFA-világranglista 5. helyezett)

A világbajnoki címvédő 2006 óta jelentősen meggyengült. Láttuk a 2008-as Európa-bajnokságon tanúsított vergődésüket, ami a keret elhasználtságának és Roberto Donadoni bátortalan taktikájának volt köszönhető. Természetesen, ha a csoportból továbbmennek, egy meccsen lesz esélyük bárki ellen, mint ahogyan két évvel ezelőtt is ők késztették a legnagyobb ellenállásra a végig remekül játszó spanyolokat, ugyanakkor lassan ott tartunk, hogy nincs miért és kiért szeretni a labdarúgásukat. A régi karakterjegyeik megmaradtak. A védekezésre alapoznak, lassítják a játékot lételemük a színészkedés, szükségtelen fetrengés, állandó reklamálás. Korábban azonban szép számban voltak olyan játékosaik, akik közvetlenül a világsztárok közé tartoztak. Csak a legutóbbi évtizedekben Robert Baggio, Del Piero vagy Totti olyan klasszisok voltak, akik miatt az ember leült megnézni egy meccset. Most ilyen játékosaik nincsenek, akik pedig valamikor a világ legjobbjai közé tartoztak, mint Pirlo, azok kiégtek, megfáradtak.

Marcello Lippi a világbajnok kapitány nagy mértékben alapoz az egyszer már győztes csapat tagjaira, ugyanakkor egyértelműen tetten érhető a szándéka, hogy a csapategység és az összhang megteremtésével érjen el eredményeket. Ennek érdekében kihagyta a keretből Tottit, Cassanót és nem vette számításba Mario Balotellit sem, akik képesek konfliktust kelteni a csapaton belül és az edzővel is. Lippi valószínűleg az egyetlen lehetséges utat járja a squadra azzurrával: kialakít egy a külső szemlélő számára unalmasnak tűnő, stabil játékot, amelyben nem az egyéniségek szerepe a meghatározó. A keretbe a régiek mellé bekerült jó néhány olyan játékos, akik az olasz bajnokság avatott szakértőin kívül kevesek számára ismertek. Egyelőre nem tudjuk, hogy Lippi a kezdőcsapat fogatlan oroszlánjaival kerülhet nagyobb bajba vagy a helyükre bekerülő, válogatott szinten tapasztalatlan második vonallal, mint Bocchetti, Cossu, Criscito vagy Pepe.

Hagyományosan a védelem és a középpálya ereje szokta meghatározni az olaszok játékát és mindig akad egy-két jó csatáruk, aki megtalálja azt az egy-két gólt, ami győzelmet hozhat. Jelenlegi keretükben Gianluigi Buffon és talán Daniele De Rossi azok, akik a posztjukon a közvetlen elithez tartoznak. A védelemben senkinek nem volt jó szezonja, Cannavaro és Zambrotta már nem a régi, Chiellini jó, de egy ilyen szezonnal a háta mögött, amit a Juventus produkált nem lehetünk benne biztosak, hogy remek formát fog futni. A középpályán Pirlo lenne a szervező, akinek négy éve csak momentumai vannak, a többiek pedig meg sem közelítik a spanyol vagy angol középpályások szintjét. Legkevesebb gond még a csatárokkal akad. Antonio Di Natale egy jobb olasz válogatottban is megállná a helyét, azzal a képességével, hogy egymaga képes eldönteni meccseket, legalábbis az olasz bajnokság szintjén, míg csatártársai főleg a tipikus olasz góltalálók. Szerintünk Fabrizio Miccoli nyugodtan befért volna még, mert a keretben lévő csatároknál sokkal jobb futballista és nem ártott volna még egy ember, aki nem csak centerposzton tud játszani. Gilardino, Iaquinta, Pazzini és Borriello lényegében ugyanazt tudják és közülük legalább ketten csak perceket fognak a pályán tölteni.
A selejtezőkön veretlenül jutottak túl, ami azért arra enged következtetni, hogy a várt stabilitás, a rutinnal együtt elég ahhoz, hogy gyengébb csapatok ellen ne hibázzanak. Írország és Bulgária voltak a legerősebb ellenfeleik, akik a mostani csoportellenfelekhez hasonló szintet képviselnek. Alberto Gilardino szerezte a legtöbb gólt, szám szerint négyet, amiből hármat az utolsó meccs utolsó negyed órájában lőtt, 0-2-es állásnál, Ciprus ellen.

Sorsolásuk kedvezőnek mondható, mert ha csoportelsőként jutnak tovább, valószínűleg elkerülik Hollandiát és a Dánia, Japán, Kamerun hármas bármelyik tagja ellen lesz esélyük nyerni, így a legjobb 8 közé várjuk őket, ami egy olasz válogatottól átlagos teljesítmény, de idén ennyire hivatottak.

Paraguay (FIFA világranglista 30. helyezett)

A dél-amerikai ország a nyolcadik világbajnoki szereplésére készül és 1994 óta folyamatosan szerepelnek a négyévente rendezendő viadalon. A legkevesebb érzelmet kiváltó amerikai csapat, akiket általában nem is szeret, de nem is utál különösebben senki. Mindig van egy-két európai szinten ismert játékosuk és egy alacsony, gyors emberekből álló csapatuk, ami általában a csoportból való továbbjutás esélyét jelenti a számukra, de semmi többet.

A keretbe tartozó játékosok nagyobb része az amerikai kontinensen rúgja a labdát, ezért közülük nem soknak a játékát ismerjük. A védelem kulcsembere a Mexikóban futballozó Denis Caniza lehet, aki közelít a 100. válogatottságához. A védelem összes pontján bevethető, így 35 éves kora ellenére nagyon számít rá Gerardo Martino szövetségi kapitány. A középpályás sorban két ismert játékos található, a Wolfsburgban futballozó Jonathan Santana és az Olaszországban játszó Edgar Barreto, míg a csatárok között a Benfica centere Óscar Cardozo, a több európai klubból is jól ismert, jelenleg a Manchester City keretéhez tartozó Roque Santa Cruz és a Németországban légióskodó Nelson Haedo Valdez említhető, mint aki képes lehet a világbajnokságon is eredményt szállítani a paraguayiaknak. Hiányozni fog a keretből az a Salvador Cabanas, akit idén januárban fejbe lőttek egy mexikói bárban, miután verekedés tört ki a helyszínen. Szerencsére azóta felépült a csatár, de a világbajnoki keretbe még nem tudott bekerülni.

A dél-amerikai selejtezősorozatból a harmadik helyen jutottak tovább, úgy, hogy hazai pályán legyőzték Brazíliát és idegenben 1-1-es döntetlent értek el Argentínában is, amik azért figyelemre méltó eredmények. A selejtezősorozatban pont az a Cabanas szerezte a legtöbb góljukat, aki az említett okok miatt nem lehet ott a világeseményen. A kvalifikáció könnyen ment, hiszen Brazília után, időben másodikként kerültek ki a világbajnokságra.

A sorsolásuk kedvező, ami a csoportmeccseket illeti, mert Olaszország ellen kezdenek, akik nem az elején szoktak óriási formában játszani, így könnyen elképzelhető, hogy jók lesznek ellenük egy döntetlenre, ami a további két meccs egyikének megnyerésével is elég lehet akár a továbbjutáshoz, ami az elvárt eredmény Paraguay részéről.

Szlovákia (FIFA világranglista 38. helyezett)

Már csak ez kellett nekünk. Nagyjából az utolsó ország Szlovákia volt a régiónkban, aki nem jutott ki az utóbbi 25 évben semmilyen világversenyre, hozzátéve, hogy csak 1993 óta létezik önálló labdarúgó szövetségük. Mint szomszédos országra, természetesen jobban odafigyelünk majd az ő szereplésükre és önkéntelenül is összehasonlítgatjuk őket hazánk válogatottjával. Akármennyire is úgy gondoljuk, hogy hozzánk hasonló képességű csapatról van szó, elismerendő, hogy Európából rettentő nehéz kvalifikálni a világbajnokságra, ezért mindentől függetlenül érdemes lesz odafigyelni arra, hogy mit tudnak északi szomszédaink.

Szlovákia válogatottja sem egy-egy varázslóra építi taktikáját. Két olyan játékosuk van, aki európai szinten ismert. Marek Hamsík, aki a Napoli egyik legjobbja volt az elmúlt két szezonban. Kiváló rúgótechnikával rendelkező, gyors, jól cselező és jól fejelő játékos, aki kiemelkedik a szlovákok keretéből. Tőle várják a csodát és benne meg is van a képesség, hogy vezéregyénisége legyen csapatának. Támadó középpályást játszik, aki minden támadásban részt vesz és rendkívül gólveszélyes is. A másik „sztárjuk” Martin Skrtel, aki a Liverpool belső védője. Magas, erős, neheze átjátszható védő, aki nem egy labdazsonglőr, de képes lehet összefogni a védelmet. Két fiatal szélsőjük, a Chelsea játékosa, Stoch és a szövetségi kapitány fia Vladimir Weiss, aki a Boltonban edződik, még nem bizonyította igazán tehetségét, de mindketten kihasználhatják az alkalmat Dél-Afrikában, hogy berobbanjanak a köztudatba. Csatárposzton lehetnek problémáik a szlovákoknak, hiszen legismertebb támadójuk, Robert Vittek, akinek pár éve volt egy jó szezonja a Nürnbergben, amikor 16 gólig jutott, de azóta lefelé ível a karrierje.

A selejtezők egyik legnagyobb meglepetését okozta a csoportelsőségük. A cseh, lengyel, szlovén hármas előzetesen erősebbnek tűnt náluk, de szerencséjükre, főleg az előbbi kettő harmatos teljesítményt nyújtott, így megnyílt az út előttük, amit annak rendje és módja szerint ki is használtak. Csehországban és az utolsó mérkőzésen Lengyelországban is győzni tudtak, ezért teljesen megérdemelt a továbbjutásuk. Legeredményesebb gólszerzőjük Stanislav Sesták volt, aki hatszor volt eredményes.

Új-Zéland ellen kezdenek a világbajnokságon, ami remek lehetőség az önbizalomszerzésre és jó alapot biztosít ahhoz, hogy a következő, Paraguay elleni mérkőzésen egy ki-ki meccsen kivívhassák a 16 közé kerülést is. Ez hatalmas eredmény lenne a szlovákok számára és nem mellékesen a játékosok egyéni karrierje szempontjából is nagy reményekkel kecsegtetne. Számukra tehát a második csoportmeccs lesz a döntő, mert arra azért mégsem alapozhatnak, hogy az olaszok elleni utolsó derbin fogják elérni a továbblépést.

Új-Zéland (FIFA világranglista 79. helyezett)

Valójában semmi keresnivalójuk nincs a világbajnoki mezőnyben, ahová csak azért juthattak el, mert Ausztrália az ázsiai kvalifikációs zónában szerepelt. Utoljára Wynton Rufer tudott futballozni az országukban, aki 20 éve visszavonult. Irigylésre méltó helyen élnek, távol a világ többi részétől és nagyon sok dolog van, ami fontosabb számukra, mint az európai foci. 1978 után másodszor jutottak el a világbajnokságra és nagyon meglepődnénk, ha bármi értékelhetőt fel tudnának mutatni, még ebben a gyenge csoportban is.

Egyetlen olyan labdarúgóval rendelkeznek, aki számottevő európai futballmúltat tud felmutatni. Ő Ryan Nelsen, a Blackburn középső védője. A többiek szinte kivétel nélkül az ausztrál futball ligában szerepelnek, néhányan pedig az angol másodosztályban. A kezdőcsapat felét, általában Nelsen kivételével a teljes védelmet a szövetségi kapitány által vezetett Wellington Phoenix csapata adja. Ricki Herbert főleg játékosai fizikai erejére alapozhat, hiszen a várható kezdőcsapat átlagmagassága 180 centiméter felett van. Nem is nagyon képesek másra, mint erőből megoldani a játékot, hosszú indításokkal, felívelgetésekkel operálnak, kerülendő a labdarúgás nevű játék szórakoztató elemeit.

A kvalifikáció során Új-Kaledónia, a Fidzsi-szigetek és Vanuato próbált meg borsot törni az orruk alá, de nem sikerült. Minden akadályt leküzdve eljutottak a pótselejtezőig, ahol Bahrein csapatával kerültek szembe és egy gólnélküli döntetlent követően, 1-0 arányban büntették meg őket, a Plymouthban játszó Fallon góljával. A selejtezők során Shane Smeltz 8 gólt szerzett. A világbajnokságon körülbelül ennyiszer fog lábbal a labdához érni.

Mint országot, az egyik legkülönlegesebbnek és a leírások, filmek alapján gyönyörűnek tartjuk. Nagyon szívesen élnénk ott, ahol a juh és a kiwi a legveszélyesebb állat, kinek melyik, de a labdarúgáshoz nem sok közük van. A világbajnokság legnagyobb meglepetése lenne, ha továbbjutnának a csoportból, de véleményünk szerint a pontszerzés is kisebb fajta csoda lenne.

 

102 komment

Címkék: dél afrika válogatott történetek fwc tort

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr942023318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ronal-d'oh! 2010.05.23. 16:05:29

de az olaszok NÉGY vb-t nyertek: 34, 38, 82, 06. :D

Ronal-d'oh! 2010.05.23. 16:14:55

Egyébként ez a legérdektelenebb csoport számomra. Még az is megeshet, hogy olasz válogatott mindhárom meccsét behúzza, pedig ők azért el szokták lazázni legalább egyik csoportmeccsüket. Nem is értem, hogy lehet ilyen csoport, amikor van egy brazil, portugál, elefántcsontparti hármas Észak-Koreával megsegítve.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.23. 16:17:03

"lassan ott tartunk, hogy nincs miért és kiért szeretni a labdarúgásukat"

Pontosan. A '90-es években még lehetett szeretni az olasz focit, drukkoltam is nekik mindig, de most? Kinek? Miért? Hogyan?

Hajrá, Paraguay!

értelmetlen_nevű 2010.05.23. 16:21:13

Mindig is Paraguay volt a kedvenc dél-amerikai csapatom, fogalmam sincs, hogy miért. Az olaszok sajnos simán behúzzák ezt a nevetséges csoportot.

slowmotion 2010.05.23. 16:33:45

ez tényleg szlovák csapat?
hangsúlyozva, hogy nem a focival kelek és fekszem, ez a kép inkább egy görög csapatra hajaz, Szamarasszal és Karagunisszal...

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.23. 16:34:22

fasza poszt.

(zárójelben: chiellini nagyon jó volt egy pont olyan rossz csapatban, mint az olasz válogatott)

Hispan07 2010.05.23. 16:40:04

Tök mindegy milyen gyengének tűnnek, magyarok hiányában is maradunk a piros-fehér-zöldnél, hajrá Olaszország! A többit meg majd meglátjuk, avagy remélem úgy jár az agyonszopkodott Anglia és Spanyolország a VB-n, ahogy a csodálatosan fantasztikus bajnokaik az olasz bajnokkal.

@Csöncsön: szívből gratulálok, világszínvonalon teljesítesz - hozzád képest még Lendvai Ildikó is friss és váratlan megnyilvánulásokkal hívja fel magára a figyelmet.

elber 2010.05.23. 16:40:29

Gekas meg hirtelen szlovák lett....
am jó írás. Vicces csoport, remélem azért nem simáznak az olaszok. Hajrá kiwik!

slowmotion 2010.05.23. 16:43:57

@Hispan07: ezen a logika alapján ha a taljánok esetleg kiesnek, akkor hajrá Mexicanos?

England win The Ashes! 2010.05.23. 16:45:10

"... a Chelsea játékosa, Stoch ... még nem bizonyította igazán tehetségét..."

Ezzel nem értek teljesen egyet. Stoch az idén a Twentében szerepelt kölcsönben, akikkel ugye bajnok lett, nem ritkán ő maga volt a nyerőemberük. 32 meccsen 10 gólt szerzett, mindezt 20 évesen. Nyilván lehet jönni azzal, hogy milyen gyenge az Eredivisie, de azért ez nem rossz mutató.

Kedvező lehet a szlovákoknak, hogy Új-Zélanddal kezdenek, majd a vízválasztó meccs Paraguay-jal, és csak a végére maradnak az olaszok, így fokozatosan belelendülhetnek.

Még egy apró kérdés: miért a görög válogatott szerepel a képen?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.23. 16:47:17

@Hispan07:

Látom, miután érveid nincsenek arra, hogy miért lehetne ezt az olasz válogatottat szeretni, a személyeskedés fedezékébe bújsz.

Az Inter tényleg kiváló csapat, le a kalappal, full respect, apró szépséghiba, hogy nulla, azaz nulla olasz játékos játszik benne, és az edzője sem olasz. (Oké, Materazzi a 92. percben valóban pályára lépett.) :-)

England win The Ashes! 2010.05.23. 16:51:11

(Ide jegyezném meg, hogy olvastam valahol egy írást, miszerint ha úgy vesszük, hogy Szerbia és Szlovákia egy másik államalakulat részeként már szerepelt vb-n (és ők úgy vették, a FIFA is így tartja számon), akkor ez az első torna, ahol nincs újonc.)

poolfanati 2010.05.23. 16:53:07

mért a görög válogatott képét tettétek be a szlovákokhoz?

Vul-Kahn 2010.05.23. 16:58:27

A paraguayiaknál azért nem szabad elsiklani Lucas "Welttorjäger" Barrios mellett sem, aki, mint nevéből már lehet sejteni, a 2008as év legeredményesebb csatára volt a világ összes támadója közül. Igaz, ez csak annyit jelent, hogy 38 gólt rúgott a chilei bajnokságban, de azért az se kutya, ráadásul idén a Dortmundban is nagyon jó volt. Mondjuk hasonló a stílusa Cardozoéhoz és Santa Cruzéhoz is, de én azért bízom benne, hogy fogják majd játszatni, mert ha így lesz, akkor legalább 2-3 gólt biztosan lő majd a vb-n.

Az olasz résszel teljesen egyetértek, meg úgy a többivel is, mondjuk a kép az kicsit mellé ment :)

Hispan07 2010.05.23. 17:01:12

@slowmotion: pontosan :)

@Csöncsön: te most humorizálsz? érvekkel reagálni rád, aki a spanyolok seggéből kilógva mindig és minden helyzetben az olaszok ellen ágál? aki egyetlen pillanatot nem mulaszt el, hogy az olasz bajnokságot savazza, az olasz csapatoknak szurkolókat hüjézze? és különben is, mióta kellenek a szeretethez észérvek?

de nesze: az olaszoknál senki nem olyan gnóm Messinek, senki sem akkor Egómán Pötsch mint Cé, senkiről nem jut eszedbe, hogy menni kéne már a földekre kapálni - márpedig ez Rooney esetében állandó veszély, senki nem olyan ronda mint Ribery, és végképp senkinek nincs olyan gáz sérója, mint Puyolnak. A braziloktól a világon senki említésre méltó nem jut eszembe. Emellett az olaszok hangosan éneklik a himnuszt, lelkesen gesztikulálnak minden helyzetben, jó a humoruk, szép a mezük, sok tésztát esznek, és legfőképpen: nem buzi franciák, angolok, spanyolok, argentínok, brazilok, vagy egyebek.

ennyi. és most menj, és mondj el 10 "Uram, Ki Messi vagy a mennyekben", mert már fél órája nem vetted gyarló ajkaidra a ő fényességességének szent nevét. csá

elber 2010.05.23. 17:04:46

@Hispan07: Azért Dinnye sem nyerne szépségversenyt és Matrixról sem a négy diploma ugrik be. no offense, de azért ne túlozzunk.

partyface1973 · http://blog.puruttya.hu/ 2010.05.23. 17:07:37

@Hispan07: no offense, de külső szemlélőként Te nekem egy beteg lelkű, megkeseredett, szülei által molesztált 17 éves srácnak tűnsz, akit még a suliban is rendszeresen összerúgdosnak. Nem csoda, hogy ennyi gyűlölet van benned.

Hajrá olaszok!

értelmetlen_nevű 2010.05.23. 17:10:34

@partyface1973: lol

@elber: Csak igyekezett úgy fogalmazni, hogy Csöncsön is megértse.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.23. 17:11:10

@Hispan07:

Szerintem te összekeversz engem valakivel. :-D Semmi különösebb bajom nincs az olaszokkal, azon kívül, hogy jelenleg a labdarúgásuk fényévekre van attól a szinttől, amelyen gyerekkoromban volt, és ezt néha egy-egy kommentben meg is jegyzem. Talán tilos ilyen véleménynek hangot adni?

Gnómok, egomán pötschök, rondák és gáz sérójúak az olaszoknál is vannak, szóval nem lettem meggyőzve. :-) Vialli meg Lombardo is ronda volt, de kit érdekelt, amikor úgy tudtak focizni, ahogyan manapság az olaszok közül senki?

A szeretethez nem kellenek észérvek, sőt semmilyen érvek, a párbeszédhez viszont fontos tényezők az ilyenek. Természetesen semmi bajom nincs azzal, hogy a zöld-fehér-pirosakat szereted.

elber 2010.05.23. 17:14:21

@partyface1973: a nap kommentje díjat tuti nyerted.
@értelmetlen_nevű: ja, úgy már minden más.

kyalami 2010.05.23. 17:25:59

@Csöncsön: talán azért is lehet szeretni valamit, mert anno már egyszer beleszerelmesedtél, és nagy ívben fosol a trendekre, meg az aktuális erőviszonyokra.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.23. 17:29:00

@kyalami:

Ez teljesen rendben van, elfogadom. Az, hogy lehülyéznek valakit azért, mert nem így tesz, na az viszont már nincs (rendben) szerintem.

drani 2010.05.23. 17:59:22

érdekes, hogy csöncsönnek nekiugrottatok, pedig csak a postból idézett, de magát a postot nem kritizálta senki ugyanazért. azt gyanítom, hogy itt személyeskedésről van szó.
egyébként én is egyetértek: nincs olyan játékos az olasz válogatottban, aki miatt megnézném őket, pedig a kilenvenes évek óta mindig voltak ilyenek.

raja ram 2010.05.23. 18:06:09

4 évvel ezelőtt az összes barátom rajtam röhögött és hülyének nézett, amikor mondtam, hogy Olaszország lesz a világbajnok. Racionális érveim nekem se voltak: Gattuso, szép mezük van, Totti, Del Piero, Pirlo, elegánsak.
Most persze totál esélytelenek,de - olaszok. Ne felejtsük el, hogy a hypolt spanyolok nem tudták őket megverni, csak 11-esekkel. Biztos, hogy nem lesznek világbajnokok - de ne legyen igazam. FORZA AZURRI

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.05.23. 18:14:47

cserélve a kép, meg természetesen 4x világbajnokok az olaszok...

a "görög" képet én is megtaláltam slovakia.jpg címszó alatt :)

Rexfelugyelo · http://rexfelugyelo.blog.hu 2010.05.23. 18:15:16

Ebben a csoportban simán el tudom képzelni, hogy három 5 pontos csapat is lesz a végén, az lesz a kérdés, ki hány gólos ikszeket játszik, sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy az dönt majd, ki mennyit rúg Új-Zélandnak.
Tényleg, van esély arra, hogy csoportkörben a pénzfeldobás döntsön, vagy mindenképpen dönt valami koefficiens-szerűség?

_norbee (törölt) · http://www.liverpoolfc.tv/ 2010.05.23. 18:22:54

"Nagyon szívesen élnénk ott, ahol a juh és a kiwi a legveszélyesebb állat..." =))

paraj 2010.05.23. 18:42:04

Uj Zéland 82ben volt, nem 78ban.

rowi 2010.05.23. 19:22:31

amíg volt Chilavert addig általában a harmadikszámú csapatom volt a VBken (FRA-PAR 98ban hú ott mit szurkoltam értük), de mióta nincs azóta a szimpátia is elveszett

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.23. 20:03:33

@raja ram:

Négy évvel ezelőtt én is gondoltam, szinte fogadni mertem volna arra, hogy jól fognak szerepelni. Egyszerűen annyira lesajnálta őket mindenki, hogy már csak dacból is összekapták magukat. Az Eb előtt már nem volt érezhető hasonló, és most se érzek ilyet. A sztárjaik nagy része nem motivált, a fiataljaik teljesen rutintalanok, egyszerűen most nem érzem azt, hogy "csak azért is" meg akarnák mutatni.

Az EB-n egyébként (mint általában) nem voltak hájpolva a spanyolok, én inkább arra emlékszem, hogy mindenki arról beszélt, jók, jók, de úgyis kiesnek majd valahogy. A hollandok voltak nagyon hájpolva, aztán amikor kiejtették őket az oroszok, akkor a többség az elődöntőben azt várta, hogy Hiddinkék a spanyolokat is kivégzik. Na de ez már egy másik történet.

@rowi:

Igen! Chilavert távozása óta sajnos elszürkültek, de talán most ismét szerethetők lesznek.

szangye puncog 2010.05.23. 20:20:18

csakis új-zéland, a bárányok harapnak című filmművészeti remek után a futbalpályán is ellentmondást nem tűrő játékot és legalább egy rúgott gólt várok...

Mourinho már nem a király 2010.05.23. 21:01:01

Pedig milyen jó lett volna egy Cassano-Balotelli olasz csatársor nem? :DDD
Nekem tetszett volna, kreatív és pofátlan egyszerre, bár még az is meglehet hogy egymást verték volna össze :D

kyalami 2010.05.23. 21:18:45

@raja ram: azt úgy "bírom", mikor a 4 évvel ezelőtti olasz vb címet majdhogynem a 2004-es görög eb győzelemmel teszik 1 szintre... és csak részben a botrányok miatt, ugyanis a csapat erőssége (!) miatt is.
nem akarok olyat írni, hogy ez meg az a világ legjobbja volt a posztján, de buffon, cannavaro, nesta esetében ez jó eséllyel így volt. zambrotta, és gattuso is említhető lenne, de ezt úgyis csak az tudja, aki nézett serie a-t anno. pirloban -mivel még csak 1 pocsék szezonon volt túl berobbanása óta,- szintén benne volt a világklasszis produkció (ki is jött). camoranesi és de rossi bőven a világelitben volt, toni ontotta a gólokat. totti és del piero mellé nem kell kommentár, és olyan egyébként abszolút el nem ismert, ámde ragyogó formában lévő játékosok még meg sem lettek említve, mint oddo (mi lett belőle...), barzagli (haha), zaccardo (haha), materazzi (x faktor 1), perrotta, grosso (x faktor 2). szinte az egész keret, de ez nem véletlen.
egyébként vicces, hogy az olasz drukkereken kívül a legritkább esetben van valaki olyan állásponton, hogy "hú bazmeg, de erős csapat volt x évben az olasz válogatott".

Lebowski Őtökisége 2010.05.23. 21:21:26

azt azért ne felejtsük el, hogy lesz MAGYAR RÉSZTVEVŐJE A VB-NEK, és őt is pont Szlovákia viszi magával.

én elsősorban nekik fogok drukkolni, mert hát felvidéki vagyok, és örülök a fiúk meglepő sikerének. Innen is továbbjutást várok, mert van bennük annyi, hogy a leggyengébb csoportból legalább 5-6 pontot kikaparjanak, aztán már csak Nirvána :D

úgyhogy tovább zeng a rigmus: CHLAPCI, DO TOHO!, Saláta Kornél kedvéért pedig: HAJRÁ FIÚ :D

(ő egyébként a hírhedt Slovanban futott kurvajó szezont hátvédposzton, ezért kapott bizalmat Weisstől.)

kyalami 2010.05.23. 21:26:56

@Csöncsön: szerintem épp ellenkezőleg, a spanyolok folyton hájpolva voltak. mégpedig azzal a dumával, hogy a keret szokás szerint bivalyerős, és egyszer már ki kell jönnie a lépésnek. szvsz mindig a szűk elit tagjaként voltak kezelve, max 1-2 olyan válogatott volt tornánként, amelyet nagyobb hájp kísért.

Lebowski Őtökisége 2010.05.23. 21:27:46

@Lebowski Őtökisége: oké túl lelkes vagyok, de így korrekt: a 29-es keretben van Kornél, még a véglegesről nem tudni semmit.

ZenZo 2010.05.23. 21:53:47

@Dr Jozef Vengloš: "Ezzel nem értek teljesen egyet"

mint ahogyan én sem. Nyilván nem robbant be a futballköztudatba, mint mondjuk Messi vagy Cé, de azért egy történelmi bajnoki címet összehozott a Twentével úgy, hogy alapjátékos volt, s hát a Twente az EL-ben is vitézkedett, ahol Stoch szintén remekelt 11 meccs, 2 gól.

A VB egyébként nála tényleg sorsfordító lehet. Ha nagyot mutat, a halovány és esetlegesen távozó Joe Cole helyére biztosan várni fogják tárt karokkal a Chelseanél is, de egyéb nagy csapatok is biztosan ajánlatot tesznek érte, akiknél alapból stabil kezdő lehet. Ha nem, akkor valószínűleg a Twente játékosa lesz, a hollandok nagyon akarják, ő meg hülye lenne a Chelsea kispadját koptatni, mikor ott a holland bajnok csapat, akikkel még a BL-ben is játszhat.

England win The Ashes! 2010.05.23. 21:59:05

@ZenZo: Hopp, ma olvastam, hogy McClaren a Wolfsburghoz távozik. Félő, a Twente ugyanarra a sorsra jut, mint az Alkmaar. Persze utóbbi nagyobb hadvezért bukott van Gaal személyében, lehet, hogy Mekit könnyebb pótolni, de az angol azért valamit tudott, ha egy félelmetesen produktív Ajaxot képes volt maga mögött tartani.

nadivereb 2010.05.23. 22:00:43

Chilavertet még szerettem, de Paraguay és Uruguay sose volt a szívem csücske. Túl "európai" focit játszanak. Új-Zélandnak nagyon drukkolok, hogy egy ikszet összekaparjanak valahogy, az olaszokat meg alapból nem szeretem. Az nem lehet, hogy innen csak egy csapat jusson tovább, a japán-dán-holland-kameruniból meg három?

England win The Ashes! 2010.05.23. 22:04:27

@Lebowski Őtökisége: Én is reménykedem, de amit korábban előnynek gondoltam (a meccsek sorrendje), az lehet, hogy visszaüt. Ugyanis ha a fiúk ikszelnek Paraguay-jal, és feltételezve, hogy mindketten kikapnak az olaszoktól, akkor az Új-Zéland elleni meccsek döntenek. És az amerikaiak már tudni fogják, mennyit kell hinteni nekik a továbbjutáshoz. Magyarul: ha iksz lesz a második meccs, akkor csodát kell művelni valakinek. Nem beszélve arról, ha az olaszok esetleg nem nyernek az első meccsen.

ZenZo 2010.05.23. 22:04:28

Az olaszokkal kapcsolatban én is úgy érzek, mint a posztíró (és Csöncsön :) ).

A '90-es évek olasz válogatottját imádtam, sőt, talán már itt is említettem, miattuk lettem Chelsea szurker (Zola, Vialli, DiMatteo). S mellettük olyan nevek, mint a Baggio-k, Baresi, Albertini, Maldini, Costacurta, Zenga, s a mostani edzők közül futkosott ott még Ancelotti, Mancini, Donadoni, Ciro... lehet, hogy csak az idő szépít meg mindent, ami "régi", a gyermekkor fociját kicsit túlmisztifikálom (sőt), de ezekhez a játékosokhoz mérve ez az olasz csapat egy lágy trutymó.

raja ram 2010.05.23. 22:04:46

@Dr Jozef Vengloš: @ZenZo: Hopp, ma olvastam, hogy McClaren a Wolfsburghoz távozik

A Wolfsburgból viszont a Realhoz távozik Dzeko. Ez Jose első húzása. Bayern szurkolóként reméltem, hogy ők veszik meg. Sajnos, mint mindég, JM zseniális.

Mr.AT 2010.05.23. 22:04:52

Chiellini jelenleg már talán fontosabb láncszeme az olasz válogatottnak, mint Buffon - de legalábbis biztosan nehezebben pótolható.

Egyben ő az egyedüli, aki nem hogy vállalható, de kifejezetten jó szezont játszott az idén überfos csapatomban, ha ő nincs, kb. 10. lett volna csak a Juve.

ZenZo 2010.05.23. 22:08:02

@Dr Jozef Vengloš: no azért várjuk meg előbb az utódot, mielőtt még Alkmaar-i bukást vizionálunk a Twente kék egére :) bár lényegében egyetértek veled, de ha a keret egyben marad, s szereznek egy megfelelő edzőt (azért McClown szintjét nem lesz nehéz megütni szerintem egy meglepetés holland bajnok, BL induló csapat számára), kinézhet nekik még pár jó év. De tény, benne van a gyors satnyulás is.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.05.23. 22:10:59

ez a vébe nem áll csehül, hajrá csehszlovákia!

calcio_di_rigore 2010.05.23. 23:11:00

"Jelenlegi keretükben Gianluigi Buffon és talán Daniele De Rossi azok, akik a posztjukon a közvetlen elithez tartoznak."

Hogy maradhatott innen ki Chiellini?-merül fel a kérdés.

sporttárs 2010.05.24. 06:56:19

Én ugyan sosem néznék meg Totti miatt egy meccset...
Csak ennyit kiegészítésül az egyébként korrekt poszthoz. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.24. 07:05:17

@sporttárs: Ez már a te bajod!

Amúgy apróbb csúsztatás a poszt szerző részéről, hogy Balotelli és Cassanohoz hasonlóan az összeférhetetlensége miatt hagyta ki Tottit. A kapitány legalábbis azt mondta, hogy azért maradt ki Francesco, mert nem bírná a három-négy naponkénti meccsezést. Í

sporttárs 2010.05.24. 07:05:33

@sporttárs: Illetve még egy, de ezt már jelezték: Új-Zéland 1982-ben volt vb-résztvevő, nem '78-ban. (Szovjetek, brazilok, skótok ütötték simán, 2-12-vel estek ki.)

lószerafin 2010.05.24. 08:29:35

@Anthony (kick-ass): xD Külön móka lett volna ha még Lehmann véd a németeknél, és valahogy összesorsolják őket.

lószerafin 2010.05.24. 08:32:24

@ZenZo: McClown (xD) jó edző, csak hát a válogatott "teljesítménye" után tényleg nehéz komolyan venni.. De amíg a 'boro menedzsere volt végig erőn felül teljesített a csapatuk.

_X_ 2010.05.24. 09:28:07

@lószerafin: kiváncsi leszek mire lesz képes, előző edzőjüknél csak jobb lehet...

2002 2010.05.24. 10:27:56

Szerintem a szlovákoknál a kapust Jan Mucha-t kihagytátok, Vasrsóban is nagyon jól védett meg a válogatott meccsek szerintem 80%-ban neki köszönhetőek

Strigo 2010.05.24. 11:30:55

Pazzinire és Cardozora érdemes lesz odafigyelni, egyébként meg hajrá szlovákok!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.24. 11:44:03

@kyalami:

Az, hogy a keret bivalyerős, nem hájpolás volt, hanem tény.

Szerintem a hájp az, amikor egy csapatról biztosra veszik a győzelmet, de legalábbis a négy közé jutást, és úgy is kezelik őket, úgy is beszélnek róluk. A spanyoloknál "a keret bivalyerős" mondat után mindig jött egy "de"...

neeskens 2010.05.24. 12:16:56

Tudom, hogy -a teljesen más csoportbeosztás , stb.- miatt a nem lehet összevetni a szlovák, vagy a szlovén válogatottat a magyarral, de mégis.

Elvileg papíron egy szinten vagyunk velük, sőt. Azt gondolom, hogy mostmár nekünk is illene egy normális csapatot összekalapálni.

Lehet, hogy az olaszokat mindenki utálja, de én argentinok mellett természetesen nekik szorítok. Nyilván nem is nagyon van mit szeretni rajtuk, de ez már négy éve is így volt. Bízok benne, hogy hátul masszívak lesznek, elöl meg valaki megtalálja a gollövőcipőt (ahogy Rossi 82-ben, schillaci ) mondjuk Di Natale

kyalami 2010.05.24. 13:27:42

@Csöncsön: egyetértünk, tényleg az a hájp. de maximum a '98-as, és a 2006-os brazil volt az a válogatott az utóbbi 20 évben, amelyről az aktuális torna előtti közvélekedés a "biztos esélyes" megítélés felé tendált.
inkább különböző kategóriák voltak , és a spanyolok mindig a szűk elit tagjának voltak tekintve nagyjából '98 óta, a keret minősége, a selejtezőkön (+ az egyéb mérkőzéseken) való parádézás miatt joggal.
amikor idő előtt elhullottak, bőven hatalmas szenzációról beszélt mindenki, amikor pedig nagy lendülettel kezdtek, favoritként emlegették őket.
azt a "de..."-t pedig, amit írtál mindig követte egy másik "de...".

Hispan07 2010.05.24. 13:31:17

@Csöncsön: megkövetlek nyilvánosan, tegnap egy kiadós fűnyírás és kutyaszar szedés után kicsit ingerlékeny voltam délután - bocs

@partyface1973: a puruttya link alapján feltételezem, te viszont a mai napig is csak titokban reménykedsz, hogy egyszer talán legalább a szüleid molesztálni fognak. remélem, azért a rugdosás összejött

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.24. 13:31:46

,,szükségtelen fetrengés, állandó reklamálás"

Szerintem ez egyáltalán nem jellemző a Lippi-féle csapatra (2006-ban sem csináltak ilyesmit).

Az Inter-Bayernen is ismételgette a kommentátor az olaszos közhelyeket, miközben például Robben dobálta magát, fejvörösítösdit játszott, szenvedett, kínlódott, közben fel-felpillantgatott, pedig ő holland és ez egy hollandnak eszébe sem jut!

Amúgy Robben amennyire ellenszenves számomra, ugyanannyira jó játékos.

szeme közé, laposan! 2010.05.24. 13:40:49

@mbemba: ",,szükségtelen fetrengés, állandó reklamálás" Szerintem ez egyáltalán nem jellemző a Lippi-féle csapatra (2006-ban sem csináltak ilyesmit)."

Dehogynem, nézd csak meg ezt:
www.youtube.com/watch?v=cU0Eho3kkjs&feature=PlayList&p=E0ECC6992DFB6AF9&playnext_from=PL&playnext=1&index=7

:)

Lebowski Őtökisége 2010.05.24. 13:41:49

@neeskens: a szlovénekről szinte semmit nem tudok, de a magyar-szlovák összehasonlításhoz ennyit tennék hozzá: a magyar válogatott padjáról hiányzik egy olyan karizmatikus, tiszteletet parancsoló edző, mint Weiss. ez a pali ugye nemrég összerakott egy kurvajó Artmedia Petrzalkát, és bevezette őket a BL-főtáblára (úgy, hogy pl. útközben a Celticet 5:0-ra verték el), és a csoportmeccseken is elég szoros eredményekkel a 3. helyet szerezték meg. (a sikeres folytatás elmaradt, hiszen a téli átigazoláskor szinte kirabolták a csapatot...)

a magyar kispadra is elkéne egy hasonlóan erélyes, szigorú edző, mert az alapanyag (pláne a fiatalokkal) esélyesnek mondható, de most hirtelen nem tudnék mondani egy megfelelő edzőt, aki ki tudná belőlük hozni AZ ÁLLATOT :D

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.24. 13:50:36

@szeme közé, laposan!: Van angol ívelgetősöd?:)) (ha Lippi tanácsára ezt a vébét is kibírják hisztik nélkül), akkor remélem ugyanolyan unalmas lesz ez a fetrengős vád is.

sporttárs 2010.05.24. 14:27:26

@Csöncsön: Akkor most a spanyolok hájpolva vannak, én legalábbis még nem olvastam a vébé kapcsán róluk "de"-vel kezdődő tagmondatot.

Jogosan is, mert jók. Sosem értettem, miért lenne hájp, ha egy jó csapattól sokat várnak.
A hájp az nem fuballszakmai dolog, hanem orbitális túlzások sora, amikben általában már a pályához nyomokban sem kapcsolódó dolgok is vannak.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.24. 14:39:19

@kyalami:

Amelyik válogatott '62-ben egy (ABC-sorrendben) Carmelo, Del Sol, Gento, Gracia, Peiro, Pachin, Puskás, Rodri, Santamaría, Luis Suárez, Verges összeállítású csapattal, lényegében világválogatottal (a cserepadon olyanok, mint Di Stefano vagy Segarra) a világ akkori legnagyobb edzőjével, Helenio Herrerával a kapitányi poszton csoportutolsóként (!!) képes volt kiesni a vébén, annak kapcsán igazából mindig ott volt az a DE, és tkp. teljesen jogosan is.

@Hispan07:

Köszi, no problemo.

kyalami 2010.05.24. 14:56:26

@sporttárs: ez is igaz. ám Csöncsön véleménye nem hinném, hogy kizárja a tiédet; a "hájpoltat" övező nagy zsongás része az is, hogy elvárnak valami kiugró teljesítményt, és nemcsak a szakma (esetleg még a szakma kevésbé is), hanem a véleményezők többsége.

szangye puncog 2010.05.24. 14:58:47

Rossi a villarealból nincs a keretben?

2010.05.24. 15:10:50

hmmm, hát egen, ha valaki a 90-es években rákattant az olasz focira(bajnokságra), arról már nem lehet leszokni, rosszabb mint a drog :), és hát könnyen választotta az ember második csapatnak :), akiknek lehet drukkolni egy vb-n, de én is úgy látom, nincs már annyi nagy focistájuk

Mr.AT 2010.05.24. 15:26:38

@neeskens: Az olasz válogatottat azok nézik le, akik nem értenek az olasz focihoz. Lippi hála az égnek hazazavarta Grossot, így a balszél Cassanié, aki remek évet zárt a Palermoval, rengeteg gólt rúgtak Miccolival összejátszva a balszélen.

Középen Chiellini ugye worldwide brand, a világon bárkivel cserélnék egy az egyben, mellette Canna lassú és nagyot éget Madridban, viszont ha vannak társai mellette és a vkp-n is, akkor jól zár, ahogy azt idén is meglepetésre többször bizonyította. Ha esetleg pedig Canna hibázna, ott van mögötte új generációs Bonucci a Bariból, az "új Nesta", aki remélhetőleg nálunk köt ki a nyáron, a Bari sokat köszönhet neki is.

A kapuban Buffon nem kérdés, és amúgy van két nem sokkal gyengébb helyettese (akár De Sanctis a Napoliból, akár Sirigu a Palermoból, akár Marchetti a Cagliariból utazik - én utóbbi kettőre szavazok).

A jobbszélen két megoldás van: vagy Zambrotta, vagy Criscito. Örülnék, ha Domenico ki tudná szorítani a nagyobb nevet (amúgy ő is lehet, hogy visszakerül hozzánk nyáron), gyorsabb és kreatívabb is, mint a milánói - aki viszont még mindig megbízható, őt sem nevezném gyenge pontnak.

A középpálya közepe talán a legerősebb része mostanában a squadra azzurrának, itt De Rossi a másik worldwide brand, ő alap, mellette a Sampdoria csapatkapitánya Palombo és a Fiorentina csapatkapitánya Montolivo helye tűnik biztosnak, mellettük szerintem Pirlo, Lippi régi kedvence utazhat, bár forma alapján Marchisio talán jobban megérdemelné ezt. Ebből az 5 játékosból bármelyik 2 is játszik középen, könnyű dolga az ellenfélnek nem lesz velük, bármilyen kombinációban jól csengő páros lesz - Montolivo és Pirlo jobban tudja segíteni mélységi passzokkal a támadásokat, Palombo talán a legjobb rombolásban és a labdák összeszedésében, Marchisio és De Rossi pedig gyakran ér fel a támadásokkal, ahol rengeteg gólt szereznek második hullámból.

A támadó középpálya lehet az Achilles-pont, itt jelenleg a Maggio-Camoranesi-Cossu-Pepe négyes ambíció várnak még döntésre. Itt magunk ellen beszélnék, argentín-olasz barátunknál mindhárman gyorsabbak és fordulékonyabbak, remélhetőleg Lippi sem fog ragaszkodni Maurohoz. Maggio már anno a Sampban, és idén a Napoliban is többször bizonyított, 28 évesen pont a legjobb korban van, én rábíznám a baloldalt, Pepe pedig ha kellően alázatos, és nem marad rendszeresen fent, játszhat a jobb szélen, az Udinében idén szélről szerzett 7 gólja és 5 asszisztja magáért beszél.

A csatársor pedig a második legerősebb pontunk, itt Lippi elképzelése szerint egy center, és mögötte egy gyorsan mozgó árnyékék játszik majd - remélhetőleg Gilardino lesz a center és Pazzini játszik majd mögötte. Pazzini remek évet zárt, én tőle várok a VB-n meglepetést, nem véletlenül kerülgetjük mi is Trez helyére. Csereként pedig a Iaquinta-Borriello-Di Natale hármas bármelyike hozzá tud tenni a játékhoz.

Összességében egy nagyon masszív, nagyon stabil kis csapat lesz az olasz, aki talán névre valóban nem áll olyan ismert nevekből, mint az argentín vagy a spanyol, de pont emiatt profitálhat belőle, hogy lenézik, vagy nem kellő tisztelettel állnak majd ki ellenük. Egyetértek a poszttal, a legjobb 8ig már csak a sorsolás miatt is simán eljuthatnak, onnan pedig ki tudja, mi lesz, egy meccsen bárki ellen kijöhet nekik a lépés. VB-győzelmet nyilván nem várok tőlük én sem, de hogy nem lesznek közröhej tárgyai mint pl. a rúgott gól nélkül csoportutolsó franciák 2002ben, az biztos.

shinigami 2010.05.24. 15:39:43

@ZenZo:
na igen akkor meg szerethetoek voltak ellenben a mostani csapattal

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.05.24. 15:40:55

"A védekezésre alapoznak, lassítják a játékot lételemük a színészkedés, szükségtelen fetrengés, állandó reklamálás."
Mocskos sztereotípia, fújj.
http://www.youtube.com/watch#!v=mlOyYgcWSY0&feature=related

kyalami 2010.05.24. 15:53:41

@csizsikpizsik: ezzel leginkább azért van baja az olasz drukkereknek, mert úgy állítják be sokan a tisztátalan dolgokat, mintha kizárólag rájuk lenne jellemző.
a taktikai dolgok meg külön kasztba tartoznak; ezt felróni nevetséges.

ericcartmen 2010.05.24. 17:43:08

@Mr.AT: Hát igen, azért össze lehet hozni egy jó kis csapatot a keretből, kiváncsi vagyok Lippi milyen kezdőt állit ki. Remélem Pirlo, Gattuso, Jakinta, Zabrotta és Camoranesi nem sok lehetőséget kap majd (egykettő ebből ne is utazzon).
A baj szerintem akkor lesz, ha hátrányba kerül a csapat, és egy betömörülő védelem ellen támadni. Ehhez pont egy jó támadóközéppálya kellene, ami ugye nincs.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.05.24. 17:49:05

Paraguay 1994-ben nem volt VB-n.

RiverRat 2010.05.24. 18:54:11

Hogy a magyar meg a szlovák válogatott köszönő viszonyban sincs egymással, az fix. Míg utóbbiak focit játszanak, előbbiek úgy tesznek, mintha futballt szeretnének játszani. Fel kéne fogni, hogy 25 éve a magyar futball HALOTT!
Mikor fogja a gyakorlatban is megverni a magyar válogatott a "formán kívül" játszó portugálokat és svédeket? Elméletben verjük őket oda-vissza alapon. 25 éve! Szeretném látni, hogy a válogatott egy gyengének titulált cseh, lengyel, szlovén, román csapatot legyőz.

szeme közé, laposan! 2010.05.24. 19:27:41

@mbemba: Angol ívelgetősöm nincs. Német rakkolósom van, ha gondolod.:)

ih bín ájn bájener 2010.05.24. 19:55:22

Csak sikerül innen bejuttni az olaszoknak a 16 közé, jósolok olyan kemény 5 pontot és egy második helyet... :D

értelmetlen_nevű 2010.05.24. 20:59:58

@Schweini:

Ez kurvajó :D
Közben Trasch is kidőlt.

Iustizmord 2010.05.24. 22:07:49

@drani: de van egy akért szyívesen nézem az olaszokat. ambrosini. jahogy őt nem viszi ki lipi? abzug.

@nadivereb: a kiwik akkor esélyesek ha a lochorecolin meads belső kp-val rombolnak, grant fox s jerry collins irányít, tana umaga felszántja a pályát és a széleken meg jonah lomu és rokocoko sprintel. előzőek a gerrard-lampard duót, de BÁRKIT felmorzsolnak, míg az utóbbi maicont is lazán gázolná le. MECCSENKÉNT 2-3 .mal lnennének jobbak bárkinél.

Iustizmord 2010.05.24. 22:11:22

@Hispan07: megkövetlek nyilvánosan, tegnap egy kiadós fűnyírás és kutyaszar szedés után kicsit ingerlékeny voltam délután - bocs

kezdő - hogy a rejtői szállásmestert idézzem

én minden alkalommal amikorkiállok a kocsival, kiengedem a blökit, szarja csak össze a senkiföldjét (jó, nálunk van olyan). úgyhogy én csak fövet níírok, kutyaszarszedés nékül.

Iustizmord 2010.05.24. 22:15:32

@Mr.AT: jó elemzés, de mantrázom hogy ambo kihagyása SZAKMAI és nem morális hiba. olyan az a faszi mint a gép: bekapcslod és hajt, és hajt, és még mindig hajt, alázatosan, sportszerűen és leklesen (s nem mint egy gép).

na, ennyit a Gépzavarról.

drani 2010.05.24. 22:44:00

@Iustizmord: ambrosini szimpatikus srác, de nem néznék miatta meccset. persze mindenkinél máshogy van ez, úgyhogy örülhetsz hogy van neked ilyen. Az más kérdés, hogy nem viszi ki lippi. Én pl. ADP-t is szívesen látnám a keretben, mert még ilyen öregen is többet ér (nekem), mint borriello-iaquinta meg ezek. Az a baj vele, hogy a világversenyeken sose villogott.

Iustizmord 2010.05.25. 00:02:08

@drani: adp már fogatlan oroszlány, ambro meg még harap. őmiatta azért nézek meccset mertő a romlatlan őszinte sportszerű hajtás maga. a rare feast nowdays.

Stoney Hill Billy 2010.05.25. 10:43:36

a kivi már rég kihalt...

Garcia bőrmester 2010.05.25. 10:48:53

@Stoney Hill Billy: akkor marad a juh, egyébként nem halt ki, de mindegy kb. ugyanolyan veszélyes élve mint kiholtan

Dr Keynes 2010.05.25. 14:49:47

Azért DeRossi neve elől nyugodtan ki lehetne húzni azt a "talán"-t. Simán top10.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.05.25. 15:45:51

90-es vb óta olasz szurkoló vagyok. (azaz idén jubilálok) most mégis úgy érzem, hogy nem lesz könnyű az olaszoknak szurkolni. Buffon persze kibaszott jó, meg Cannavaro és Chiellin és nagy tanár ha formában vannak (?!) De Rossi pedig egyértelmű klasszis. Mégis félek attól, hogy a pályán töketlen lesz a csapat, mint a konföderációs kupán, és csak szenvedés fognak okozni. A szurkolóiknak és pártatlan szemlélőknek is. Bennük van, hogy kiessenek még ebből a csoportból is.

@Stoney Hill Billy: A kivi még nem halt ki. Sem a madár, sem a gyümölcs.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.05.26. 00:55:30

kezdjük ott, hogy az ír pályán ilyen nem-normál kapuk, hanem háromszög alakú [oldalról, érted]kapuk voltak, hogy az bassza meg, ilyen még van, közröhej :DDD

a másik meg, hogy a paraguay-iak vagy totálba szarok vagy jet-lag-esek

www.youtube.com/watch?v=guFHGUEScwg

balu11 2010.05.26. 14:51:13

kezdődik, b_sszameg...

www.nemzetisport.hu/nso_hirek/vb-2010-megserult-a-holland-hatved-holnap-varhato-kerethirdetes-2030216

nem jó, nem jó, nagyon nem jó... (még akkor sem, ha talán kezdő azét nem lett volna, de kb. első hátvéd-csere simán)

zsakfos 2010.05.26. 15:07:45

@balu11:
Csodálkoztam volna ha a hollandok megússzák sérülés nélkül...
Egyébként egy kicsit várható volt. A holland újságok is azt írták, hogy nem bírja az edzőtábort Vlaar, mert benne van még, hogy szeptemberben épült fel, előtte 1,5 évet hagyott ki és 2 éve nem csinált szinte normális alapozást, egy szinte végigjátszott év után kézenfekvő volt egy izomsérülés. Kár, mert tehetséges gyerek és csípem a játékát. Asszem így eldőlt, hogy Ooijer és Boulahrouz is utazik. Már csak Braafheid/Anita, Engelaar/Schaars, Babel/Lens kérdés vár eldöntésre. Egyébként ma 20.00-tól Hollandia-Mexikó. Holnap reggelre van végleges keret.

bacity · http://kacat.blog.hu 2010.05.27. 15:26:51

a mindenkori olasz válogatottnak, a nyolc között kezdődik a VB. innen gyakorlatilag még 2meccs van hátra a döntőig. azokon bármi lehet -

rizla 2010.05.27. 17:34:34

@Mr.AT: ez kibaszott nagy.

"nyilatkozott a helyzetről kedd délelőtt Javier Zanetti, az argentín csapat kapitánya."

ehm

2010.05.29. 20:10:33

Egyszerűen képtelen vagyok megérteni ezt az állandó olasz hájpolást, mindenki azt hiszi, hogy ilyen- meg olyan jók lesznek, pedig a '90-es évek óta egy szánalmas magamutogató nagyképű csürhe. Egyszerűen leengednek tétmeccsek után, mint a lufi, remélem ez lesz a vesztük a VB-n is. 2006 után is, a győzelmük (muhahahaha!) után agyon lettek hájpolva, aztán a "sohanemjutunkkivilágversenyre" magyar válogatott elintézte ezeket a Puskásban 3:1-re, mint a szart! :DDD
Ezeket a gyökereket a 16 közé? Sajnos bejutnak, mert nincs igazság a Földön (a nyolc közé már nem, mert lesznek ott olyan csapatok is, akik futballozni fognak, nem "picsamágneskedni" és színészkedni).
Hajrá Új-Zéland és Paraguay, picsázzátok ki ezt a két kretén bandát (szlovákiának, meg az azúri majmoknak szurkolni? HÜLYE VAGY???)!

Calogero 2010.05.31. 10:24:24

@Selkath:
90 - 3. hely
94 - 2. hely
98 - negyeddöntő búcsú 11-esekkel a későbbi győztes ellen
2002 - Dél Korea...
2006 - 1 hely

Tényleg igazad lehet... lol

FaberK_ 2010.06.02. 11:39:19

Csatlakozz valamelyik csapathoz az index fórum Foci VB 2010 Góltotó topikjában ( forum.index.hu/Article/showArticle?t=9110465 )
Az alap tippjáték mellett a kialakult csapatokkal lejátszuk a magunk foci VB-jét. Részletek a topikban!

GGG77 2010.06.02. 12:51:37

címvédés lesz ebből...

FORZA AZZURRI!
süti beállítások módosítása