Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Mocskos Bayern!

2010.05.19. 13:00 donnelly

(Az NST történetében hagyomány, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítünk arról, hogy az egyes csapatok miért nem nyerhetik meg a mérkőzést.)

A szerencse fogalmát (értsd: orbitális disznó mák) Münchenben találták föl, de a bajorok menetelését idén nem csak szokásos malacuk támogatta meg, hiszen a bírók megfűzése mellett sikerült többek között egy vulkánt is aktiválni a kedvükért. Európa fele sírt, a másik meg röhögött a Bayern kupatavaszának láttán, de ha már idáig elvergődtek, akkor a hülyegyereknadrághoz egy jól szabott bőrjakó is dukál. Méretet vesz: José Mourinho, a szabás-varrás nemzetközi nagymestere. A túloldalon sorra vesszük azokat az okokat, amelyek miatt, az európai futball elsőszámú közellensége nem juthat a legrangosabb klubtrófea közelébe sem.

Ha nincsenek a szokásosnál is tréfásabb kedvükben a futballistenek, ez a Bayern nemhogy nem játszik döntőt, de a csoportkört sem éli túl. Idén azonban mindössze a valaha volt legszarabb Juventust kellett legyűrniük - az a Juve, amelyik otthon négyet kap bárkitől, mindenképpen érdemes a címre -, és már ki is kupatavaszodott számukra. Az egyenes kieséses szakaszban egyik párharcnak sem ők voltak az esélyesei, mégis előhúzták régről ismerős mákjukat, illetve pofonegyszerű bírói csalásokkal támogatták meg útjukat, így verhették ki a Fiorentinát kamugólokkal, így kaphatott az MU egy, a Lyon két pirosat minden ok nélkül, az FC Hollywoodnak pedig mindössze végig kellett sétálnia integetve, parolázva, fotózkodva a vörös szőnyegen.

De hogyan is szurkolhatnánk annak a csapatnak, amely a hagyományosan gusztustalan és élvezhetetlen Bayern-játéknak egy sokkal gyengébb, megbízhatatlanabb, egészen komikus verzióját képes megvalósítani, viszont van egy darab játékosuk, aki végigrohan a pályán, és megpattanó lövésével behúzza a párharcot? Ez a Spielplan éppen elég egy salátástálra - és ezzel gyakorlatilag be is lett árazva a Bundesliga - de vajmi kevés lesz a világ legjobb csapatának szemét játszi könnyedséggel kinyomó Inter ellen.

Egyébiránt milyen német csapat az, amelynek az edzője, a csapatkapitánya és a legjobb játékosa is holland??? Bár nem választottak rosszul, ezeknek a tulipánbaszóknak egytől-egyig akkora az arca, hogy a Holdról is látni lehet őket, így nagyon is illenek a Bayern München imázsához, amellyel kiharcolták azt, hogy egész Germánia - Parasztországot leszámítva - egyemberként gyűlölje őket. Luis van Gaal személyében vitán felül minden idők legellenszenvesebb és legarrogánsabb edzőjét tisztelhetjük, hozzá képest José Mourinho annyira tűnik durva arcnak, mint egy svájci utánpótláscsapat gyermekpszichológusa. (A képen Luis azt mutatja, hogy mennyit fognak kapni az első negyedórában.)

Vegyük sorra a játékosokat, ezt a szedett-vedett, paprikajancsikból álló bagázst, amely akkora ziccerekkel kínál meg minket, amiket egyszerűen nincs szívünk kihagyni. Először két mondat a legnagyobb tulokról, Ribéryről, aki mindkét fél szerencséjére kihagyja a szombati csúcstalálkozót. A pedofil Franck szó szerint vette, hogy Bajorországban a legnagyobb parasztnak jár a legnagyobb kolbász. Ez eddig mondjuk oké, de lehet, hogy inkább a pályát kéne fölszántani, nem az ellenfél bokáját.

A kapuban Butt, aki azért kezd, mert tud tizenegyest rúgni, erre épül a Bayern alaptaktikája. Ez ugyan remek, csak édeskevés egy BL-döntőben. Bár ha a Bayern malacára, illetve játékvezetői támogatottságára pillantunk, még akár döntő jelentőségű is lehetne, de óriásit fogunk röhögni, amikor a kihagyott bünti után kétségbeesetten iszkol haza, miközben Sneijder negyvenről az üres kapuba gurít.

A védelemben Contento, a taknyos olasz a legjobb játékos, de egy megvetett láb nem lesz elég Mourinho támadói ellen. Philipp Lahm, a jobbhátvéd, a München legveszélyesebb játékosa, de ő is inkább visszafele fog rohangálni, miután elvette tőle a labdát Chivu, vagy a fegyelmezetten visszazáró Pandev, esetleg Eto'o. Mellette ott van Buyten, Demichelis és/vagy Badstuber, és amint ezeknek a neveknek a különböző kombinációit rajzolgatjuk a táblánkra azon filózunk, hogy mit kéne szívni ahhoz, hogy ebben ütőképes védelmet lássunk.

A bekkek előtt mészárol a földkerekség legprosztóbb játékosa, Mark van Bommel, aki egy személyben a csapat legnagyobb gyökere és kapitánya. Nem elég, hogy mindenkibe belerúg, aki a közelébe kerül, nem mulaszt el olyan alkalmat amikor arrogánsan reklamálhat és veszekedhet - mindezt a karján virító Mannschaftsführer feliratú szalaggal nyomatékosítva. Talán nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek legszebb álmában Zidane úgy fejeli arcon ezt a taplót, hogy számolni kell rá. (A képen van Bommel legalapvetőbb skilljét mutatja be)

Kreatív, szervező feladatkörben van Gaal törvénytelen fia, az a Bastian Schweinschteiger szerepel, akinek a legnagyobb fegyvere az, hogy rondább, mint Lúcio és Córdoba együttvéve. A kis mitugrász Pranjic fizikailag nagyon kevés lesz az Inter fedezetei és támadói ellen, még akkor is, ha futóversenyen legyőzné a nyáron a százötvenediket töltő Zanettit. Van még egy Altintop is ott a környéken, aki igazából csak azért van a keretben, hogy ne a Herzogstrassén kelljen falafelt porcióznia.

A 44-es ukrán nevét nem csak azért nem említjük, mert az NST szerkesztősége hosszas filológiai vitát követően sem tudta eldönteni, hogyan kell helyesen átírni magyarra, hanem mert akkora bukta a csávó, hogy ahhoz képest Robbie Keane liverpooli karrierje Reader's Digest-alapsztori.

A lendület egyes egyedül a végtelenül önző Robbentől várható, de ugyan melyik az az olasz csapat, amelyik ne tudna játszi könnyedséggel lefogni, vagy legalább térdenrúgni egy lendületes szélsőt?

A legmókásabb mégis a csatársor. A leggólerősebb támadó Ivica Olic, aki egyrészt darabosabb, mint a legfinomabb szilvalekvár, másrészt még Dirk Kuytnél is szembetűnőbbek a technikai hiányosságai, pedig már ő sem volt BL-döntőbe való labdarúgó. Olicnál még fogalmatlanabb Thomas Müller, akiről ugyan néha bepattan a kapuba a bogyó, de az összjátéknak a legalapvetőbb elemeivel sincs tisztában. És ha arra gondolunk, hogy ez a két szerencsétlen kezd, akkor talán lehet némi fogalmunk arról is, hogy a béka segge alatt milyen mélyen kell keresnünk Klose és Gomez formáját.

Amit itt felsoroltunk, azt mind tudja José Mourinho is, akivel már leültek tárgyalni az UEFA vezetői, mert nem biznisz, ha az emberek 5-0-nál a 30. percben átkapcsolnak a Féktelenül kettőre, és egyébként is komolytalan az a kupadöntő, amelyben Lúcio mesterhármast ér el...

177 komment

Címkék: d beharangozó bl több mint foci mocskos beharang bayern nünchen

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr252013228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weah_ 2010.05.19. 13:05:09

király poszt és valahol nagyon is igaz! :)

balu11 2010.05.19. 13:09:46

széééép! :)

klasszik NST

köszi

HosCincer 2010.05.19. 13:13:13

nem rossz, nem rossz
várjuk az Interest is...

r_magpie 2010.05.19. 13:13:47

:) jó lett

már a mocskosposztok miatt is megérte, hogy ez a két csapat jutott a döntőbe:)

Ipa 2010.05.19. 13:13:48

El se merem hinni, hogy ennyire könnyű lesz. Viszont nagyon jót nevettem az egészen. Forza Inter!

HosCincer 2010.05.19. 13:14:33

amúgy eddig nagyon dícséretes a felvezetés. holnap vagy holnapután meg jöhet a "hajrá..." poszt utánna meg a DÖNTŐ

Harald hardrode 2010.05.19. 13:14:42

@HosCincer: Pont ezt akartam mondani. Amúgy eszméletlen jók a közhelyek. Csak azt nem értem, hogy Uli miért nem lett annyira pellengére állítva, illetve a Kaiser néhány barom nyilatkozata is elég muníciót tud szolgáltatni.

acdcisti 2010.05.19. 13:15:02

Igazi NST, jó ez a döntők előtti mocskos sorozat :)

De azért hajrá Bayern!

Mr.AT 2010.05.19. 13:15:45

Priceless! :-)

+10

nordsee 2010.05.19. 13:22:44

Hamisítatlan donnelly! Régi fényében, brávó! Majdnem megrepedtem a röhögéstől.

Mostanában egyre élesebb a kontúrja a sajtóban annak a képnek, hogy az Inter az erőnyerő, a Bayern meg a szimpatikus kiscsapat. Ezért olyan érzésem van, mint amilyennek kellett volna lennie (így utólag) a Bayern-MU előtt.

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.05.19. 13:34:38

Nem ér ilyen posztot írni. Egyrészt folyton újra kell olvasnom a bekezdéseket, mert a röhögéstől elfelejtem, hogy hol tartottam :)
Ez talán még jobb lett, mint a hajrá Inter.
Kíváncsian várom a fordítottját. Remélem azon is ilyen jót nevetek.

mizrolist 2010.05.19. 13:37:36

Azt hiszem, ez a poszt is klasszikus lesz majd hamarosan :D

teddy picker 2010.05.19. 13:52:25

Büntet az írás!
Hosen videóért külön köszönet!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.05.19. 14:04:52

Uli Hoenesst kihagyni szinte megbocsáthatatlan vétek :)))))))))

Titi120 2010.05.19. 14:07:01

Csak egy hozzáfűznivalóm van: Müller igenis jó összjátékban. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.19. 14:09:15

Príma poszt, én azért eleresztettem volna még pár mondatot a klub történet sudrijairól is, mint éppen Uli Hoeness, Mattheus, Effenberg, Augenthaler, Jens Jeremies, hogy csak a legjelentősebbeket említsem.

zsakfos 2010.05.19. 14:11:54

@Titi120: Nem beszélve arról, hogy van Bommel is csak 1 pirosat kapott az elmúlt 2 évben:)

Titi120 2010.05.19. 14:12:24

@popp:
De te ezt kb minden héten megteszed. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.19. 14:27:48

@Titi120: Hogyne, mindennap ;-)!
@zsakfos : A sutyerák, akkor is sutyi marad, ha szmokingot húz.

Ribery meg úgy néz ki abban a bajor gatyában, mint szarospista Krisztus urunk nevenapján.

Shikaka 2010.05.19. 14:34:45

"Ich würde nie zum FC Bayern München gehen"

Itt szeretném megjegyezni, hogy milyen vicces dolgokat szül a nyelvtudás hiánya. 6 embert ismerek minimum (2magyar, 1francia, 3angol), akik meg vannak győződve, hogy ez egy Bayern szurkoló dal...

room303 2010.05.19. 14:38:05

A Hosen klip nagyon ott van. Amúgy meg egy éve várok erre a posztra - a két évvel ezelőtti Mocskos Chelsea - Mocskos Man Utd. posztok óta van az nst a kedvencek között. :)

mbm 2010.05.19. 14:49:37

@Titi120: A Mocskos posztokkal vitatkozni annyi értelme van kábé, mint MDF-es egyéni jelöltnek lenni:)
A poszt kurva jó lett, Bayernesként szétröhögtem magam rajta :D

Amúgy tényleg van Bommel nagy dicsérete, hogy csak tavalyi kép van a piroslapjáról. :)

r_magpie 2010.05.19. 14:52:38

a képről jut eszembe, hogy Olicnál debilebb mozgású focistát még nem láttam. sántikál, dülöngél, zihál, lógatja a fejét, úgy néz ki, mint aki bármelyik percben meghalhat végkimerülésben. hihetetlen látvány:)

Glory 2010.05.19. 14:57:37

a van gaal os kep beugratos?? merthogy 5-ot mutat.

HosCincer 2010.05.19. 15:01:06

gyűlölködni mindig jobb mint dícsérni ]:>

(vö. Hajrá Inter kommnet szám)

HosCincer 2010.05.19. 15:02:38

@Glory: ilyen alapon ha eggyet/kettőt/hármat mutatsz akkor si öt új van a kezeden ami látható.

(egyébként értem mire akarsz utalni..)

balu11 2010.05.19. 15:11:46

@Glory: @HosCincer: húúú, komoly sportszakmai vita van kibontakozóban! :))

az is lehet, hogy donelly értesülései nem pontosak, és akkor nem is azt mutatta, hogy hányat fognak kapni, hanem csak úgy legyintett egyet :)

szferi 2010.05.19. 15:14:40

hagyomány helyett újítás kéne, igen elcsépelt szar már ez a hajrá-mocskos téma.

avenger13 2010.05.19. 15:18:13

donelly mennyibe került, hogy te írhasd??? :D

egyébként grat, nagyon nagy lett. csak az ikonokat hiányolom én is. :D

@szferi: akkor unalmas csak, ha minden évben ugyanazokról kell írni.

sanyikácska 2010.05.19. 15:24:50

hát, fröcsögésben mindig is király volt a magyar, gratulálok...

Chicagoi 2010.05.19. 15:25:30

Ez jó lett! :)

"még akár döntő jelentőségű is lehetne, de óriásit fogunk röhögni, amikor a kihagyott bünti után kétségbeesetten iszkol haza, miközben Sneijder negyvenről az üres kapuba gurít."
Erről ez jutott eszembe, bár itt belőtte: www.youtube.com/watch?v=8u6uo0t7dd0 (Ramelow és Lucio szétröhögték magukat)

balu11 2010.05.19. 15:26:43

@szferi: egyelőre ezzel a véleménnyel egyedül vagy (ettől még persze ugyanolyan jogod van hozzá)

GRX 2010.05.19. 15:27:45

"Zieht den Bayern die Lederhosen aus, Lederhosen aus, Lederhosen aus..."
:-)

ermi71 2010.05.19. 15:28:12

Na azért a világban nagyon sok ország szeretné ha lenne egy ilyen mocskos csapata. Mindig az van, hogy szarrá szídják a német válogatottat meg csapatokat, aztán no lám mégis mindig döntőt játszanak. Abba meg ne menjünk bele hogy holland a legjobb, miért a barcelonának ki a legjobb játékosa spanyol? Vagy sorolhatnám még a csapatokat.

bakító 2010.05.19. 15:28:19

Ez most alapmű lett.
Kiváló írás (még akkor is ha a feldolgozandó téma igazi csemege).

csehmatyi 2010.05.19. 15:30:24

Kedves donnelly!

Ez a poszt egy csoda, gratulálok!
Sajnos, ezek a ronda fiúk (szinte minden sorral egyetértek) a szezon végére egészen jól kezdenek focizni.

balu11 2010.05.19. 15:31:16

nem tudjátok elég pirossal írni a beveztő előtt a figyelmeztetést, mindig van, aki benézi...

avenger13 2010.05.19. 15:32:52

@Chicagoi: az a jelent kegyetlen nagy... :D

fairwolf 2010.05.19. 15:33:16

Akkor fogok jókat kacagni amikor a sok okostojás a vasárnapi újságban a Bayern játékosait látja a kupával a kezükben. Mourinho pedig behúzott farokkal húz vissza aba a Milánóba amit tulképp teljes szívböl útál.

A Bayern München ezt is megnyeri, mint minden mást az idén és Van Gaal újra búzasör fürdöt vehet Madridban!

Zoli 29 2010.05.19. 15:35:06

Istenem de jót röhögtem! :)) És a cikk minden szavával egyet is értek.
Egy kérdés: ki a 44-es számú ukrán? Beugrott, hogy hosszú szőke haja van, de hogy is hívják?

is 2010.05.19. 15:36:21

jót röhögtem.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.19. 15:37:46

@szferi: @avenger13: szferi hozzászólásait nyugodtan lehet is ignorálni, minden posztomhoz kb. ugyanezt löki, ugyanebben a stílusban.

A trollokkal meg nem kell foglalkozni, eleve kurva jó poén, ha valaki ezen fel tudja idegesíteni magát :D

herr_der_erdinger 2010.05.19. 15:38:04

Kedves rohadt digó barátaink nem érdemesek arra, hogy szurkoljunk nekik. Focit nem játszanak, hanem mint a Barcelona meccsen is bemutatták, csak a másik játékát rombolják, abból élnek. Szívböl kívánom nekik, hogy sok-sok gólt egyenek szombat este, legalább valaki bemos egyet abba a nagy pofájukba. Brrrrr, de útálom öket! Bár Milánó télleg szép mint város és hejjj de sok jó nöci rohangászik arrafele :)

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.05.19. 15:38:50

persze,mert Mourinho a szerénység és jópofaság mintaképe

herr_der_erdinger 2010.05.19. 15:39:16

@Zoli 29: Anatolij Timoscsuk
Télleg nem a legszimpatikusabb faszi a csapatban, de legalább a saját fodrászát is hozta magával Oroszo.-ból :)

leviathan99 2010.05.19. 15:41:26

Hat ha ugy lesz ahogy a poszt iroja gondolja, tenyleg jol fogunk szorakozni. Bar en mar latatlanban odaigertem ennek a meccsnek a "minden idok legunalmasabb es legerdektelenebb BL dontoje" cimet, de ne legyen igazam..... Otlettelen germanokat jatszi konnyedseggel kivedekezo olaszokat fogunk latni, kb 85 percben egy kontragollal.

Bisi 2010.05.19. 15:45:02

Mourinho egy köcsög.
Olasz foci önmagában is egy kalap szar, rengeteg színészi alakítással
A szarok közül is a bundás Inter a leggusztustalanabb.

esef 2010.05.19. 15:45:19

A felsorolt "németek" mind fehér legények. Az "olaszok" között meg párral több a hmmm... néger.
Ez most akkor az UEFA BL-döntője vagy az egyik résztvevő egy meghívott afrikai csapat?

1hurka 2010.05.19. 15:45:44

Nagyon jó lett!!! Hajrá Bayern!

leviathan99 2010.05.19. 15:47:23

@esef:
Ennek most mi koze volt a poszthoz???
Kisse off vagy, hogy a tobbirol ne is beszeljunk....

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2010.05.19. 15:49:28

Hát igen, ezt a blogot is magyar focisták és szurkereik olvashatják, mert lehet, hogy én szenvedek Asperger-szindrómában, de nem tudom, ez a poszt miért vicces. :S

Annyiban viszont nem rossz, hogy az utolsó bekeudésért érdemes volt elolvasni! Az tényleg mindent visz, ezt el kell ismerni! :D Nem biznisz, hogy már a 30. percben 5-0 Lució mesterhármasával, ami amúgy is komolytalan. :D

De azért hajrá Bayern! :p

esef 2010.05.19. 15:50:42

Ez a van Gaal meg azért tudhat valamit, mivel már a '90-es évek első felében is nyert ezt-azt az Ajaxszal, amikor a portugál még sehol nem volt. A Mourinho meg egy felkapott majom, de nem baj, ha Real Madriddal jövőre nem nyer bajnokságot, akkor majd a helyére kerül. (avagy inkább helyreteszik)

esef 2010.05.19. 15:52:20

@leviathan99:
Miért is? Pedig legalább annyira vicces volt mint a poszt. Mondom ezt úgy, hogy egyik csapatnak sem szurkolok.

Illés Béla 2010.05.19. 15:54:02

Szeretem az iróniát,mint itt úgylátom mindenki :)
Ezért gondolom ezt is értékelni fogják :

gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/05/12/az_olaszok

Jó szórakozást :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.19. 15:55:39

@Illés Béla: Gyűlölt ellenségeink alap, kösz a linket!:)

VVICC 2010.05.19. 15:55:56

Hajrá BAYERN!!!!!!!!!!

nordsee 2010.05.19. 15:58:23

Ja, már értem: kint van az Index blogketrecében. Nna, így még viccesebb lesz!
.:két kezét tarkóján összekulcsolva hátradől:.

mizrolist 2010.05.19. 15:59:42

@kakaóstetü: lesz Mocskos Inter is, szerintem holnap :D

leviathan99 2010.05.19. 16:01:27

@esef: Hat ugy latszik humorerzeket illetoen kulon utakon jarunk ;)

SamS 2010.05.19. 16:02:01

@esef: Juj, de kínos. Legalább lettél volna vicces, de mégcsak az se :D

Szomorú, hogy a fél társaságnak nem esik le h miről szól a poszt.

frompearly 2010.05.19. 16:03:41

Auf gehts Bayern!!!!Méghogy Kivu felfűzi Lahmot még viccnek is rossz...

Neil Blender 2010.05.19. 16:14:45

hogy milyen sotet emberek jarnak ide :) kivancsi vagyok lesz ennyi posztot "benyalo" holnap is a mocskos internel :)

cikk hatalmas, csak pont akkor olvastam es rohogtem szarra magam mikor az ubergore bejott aki 2 napig van M.O.-n... nem tudtok vmi jo allast? :)

Illés Béla 2010.05.19. 16:18:26

@donnelly: Nálam is,és nagyon szívesen :)

lószerafin 2010.05.19. 16:25:22

@r_magpie: :D Na azért nem kell sokáig keresned. Nálatok már hagyományosan a fél csapat ilyen egy jó ideje.

Nesebar 2010.05.19. 16:27:18

Forza Inter!
Aki továbbjut, az kivel játszik a döntőben?
Baresi játszik?
A Népstadionban lesz a meccs?
Puhl Sanyi vezeti?
Világítás van a Stadionban?

Kérném a válaszokat, de mielőbb!

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.19. 16:27:30

@nordsee: @Neil Blender: Én azon lepődtem meg, hogy még senki nem sunázná van Gaalt.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.05.19. 16:57:58

Hogy ne kelljen falafelt porcióznia... :D:D:D
Hát, igen....

Hagrid 2010.05.19. 17:01:16

Nekem ez az álomdöntő!:D Picit, mivel az Inter az esélyesebb, így egy hajszállal jobban örülnék a Bayern győzelemnek, de élvezni fogom a végeredményt így is úgy is! Forza Bayern! Forza Inter!:-)

a Figyelööö 2010.05.19. 17:03:54

Nem gondoltam, hogy azért lehet ennyire mélyre süllyedni, mert azért ez már gáz...

Pedig szerettem a posztjaidat de azért most messzire merészkedtél....ereszkedtél....

Sólyom csőrmester 2010.05.19. 17:05:28

Miért szombat? Ki nem ért rá szerda este?

Oknyomozó 2010.05.19. 17:05:40

Ilyen szépen nem tudtam volna megírni, mennyire utálom a német futballt már 40 éve, (nem is nézem).
Még a válogatott is tele lesz nem német nevűekkel.
Tiszta svájci megoldás.
Bayern a döntőben? Röhej! Kurva sokba kerülhetett.
A Robben meg elleste Messitől, ahogy jobb oldalról befelé húz és rálövi ballal.
Nem kell hagyni!
Hülye kis iparosok, abból is a pancser fajta.
Soha nem fognak megtanulni focizni.

r_magpie 2010.05.19. 17:08:11

@lószerafin: azér' a mozgáskultúrájuk jóval kifinomultabb!

Neil Blender 2010.05.19. 17:09:14

@Oknyomozó: Ezt a cikket mar megirtak. Nehogy plagiummal fenyegessenek... :)

rexter 2010.05.19. 17:10:10

ahahahaahahahahah ez jo :D:D

pedig szerintem egesz nezheto focit produkalt a bayern, de sebaj :D

Strigo 2010.05.19. 17:20:42

Remek cikk, mondjuk a téma is kimeríthetetlen :)

karikaV43 2010.05.19. 17:25:31

Birói segítségben az inter sem áll rosszul a barca ellen 3 gól előnyt kaptak és majdnem ez is kevés lett.
Minden idők két legszarabb csapata játszik szombaton az elit bajnokságokhoz ma már se az német,se az olasz nem tartozik,két köcsög edző meg egy rakás fél tehetség,inkább egy nb 1-es meccs.

Bitterbach 2010.05.19. 17:26:52

en lenni leider Bayerische-drukker. ez a donatellit fagy kischodát aki összezurück hord minden a mannsaftról fogjuk börös virslicsökkel el tángálni es a motschkos szajat kiputzni jó stark nojzich szazalek hyppo. hajra bayern zupagruppe. csalo szimulans buzerans taljan matschka evok meg menjenek fodrasznak ami valok.

Vul-Kahn 2010.05.19. 17:35:48

Hehe, nagyon jó lett, respekt! Megint az Altintopos poén lett amúgy a legjobb, ezzel a kebab-falafel témával nem tudok betelni :-)

És most megyek visszaolvasom a Fiorentina meg a Manchester-meccsek utáni kommenteket, akarok még röhögni egy kicsit :)

csiribi (törölt) 2010.05.19. 17:36:46

Szörnyű ez a poszt:(
Harmadát sem olvastam el, a kommentek pedig...:(
karika V43-nak van igaza:)
Ezt csak valami provokátor követhette el.
Mondom én:)
Szerintem Vasas vagy Diósgyőr meccsekre jár és összekeverte őket a mai BEK döntő résztvevőivel:)
Odavaló...:)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2010.05.19. 17:53:08

Kiváló.
És mocskolódó poszt mikor lesz az elemző után? ;-))

Titi120 2010.05.19. 17:56:44

Én már a "Van Bommel pedig rázza, rázza" című posztot várom már nagyon. :)

Bisi 2010.05.19. 17:58:29

@Illés Béla:
Ez az írás nagyon jó!!!

Kedvencem:
"Az olasz filmipar a Bud Spencer – Terence Hill pároson és a fiatal Sophia Lorenen kívül semmi hasznosat nem tud felmutatni, és az sem lehet véletlen, hogy előbbiek is Amerikában csinálták meg a szerencséjüket. Tudjuk, hogy az életképtelen, elvakultan rajongó bölcsészek most majd jönnek Fellini és Mastroianni agyzsibbasztó marhaságaival, pedig azok megnézése nagyjából ugyanakkora élményt nyújt, mint egy AC Milan – Juventus BL-döntőé. "

értelmetlen_nevű 2010.05.19. 18:06:06

@Illés Béla: tényleg jó, bár inkább a vb környékén lenne aktuális. Az Interben gyakorlatilag csak Balotteli olasz.

rags 2010.05.19. 18:11:03

Tegnap Karl-Heinz Rummenigge nyilatkozott egy vicceset, a két edzőt dícsérte.
: Louis Mourinho...

kencel 2010.05.19. 18:11:39

engem csak az basz fel hogy mi a kurva anyjaert kellett ezt a cikket az indexnek kiraknia. Mar eleve a sport rovaton atszaladok mert csak a parasztoknak szolo foci az amirol irni tudak. de ez mar tobb a soknal.

balu11 2010.05.19. 18:14:27

@értelmetlen_nevű: azért ez méltánytalan kijelentés az előző VB-t megnyerő mellkas tulajdonosa irányában...

@Rekordvizemeister: :) jogos, én is várom már...

egyébként vagy én lettem toleránsabb, vagy az elmúlt évekhez képest tényleg kevesebb olyan van, akinek nem esik le... hiába, a népszerűség...! :)

keshudioo 2010.05.19. 18:20:09

miért nincs "tetszik" gomb, mint fészbúkon? nyomogatni akarom egy órán keresztül!

értelmetlen_nevű 2010.05.19. 18:21:35

@balu11: hoppá, igaz. Azokra gondoltam, akik rendszeresen játéklehetőséget kapnak. Egyébként Santon, Materazzi, Toldo olasz.

Althedokan 2010.05.19. 18:23:31

@értelmetlen_nevű: ja, jó gyakran a pályára is lépnek...

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2010.05.19. 18:35:10

@kencel: Ha nem lennél ennyire fogalmatlan, akkor vágnád mért került fel ez az írás az indexre, és mért kerül majd fel holnap a Mocskos Inter! is. Ezek a posztok jelentik az NST kvintesszenciáját:)

Kivlov 2010.05.19. 18:35:56

hoppá! végre egy jó írás!
a bayern remélhetőleg szombaton cumizik tisztességgel, ahogy már rég megérdemli...

Domingo 2010.05.19. 18:36:31

@ermi71: Mikor játszanak azok mindig döntőt? :D

raja ram 2010.05.19. 18:42:54

Ahogy egyre közeledik a döntő napja, egyre biztosabb vagyok, hogy a Bayern győzni fog. Nincs rá racionális magyarázat, csak megérzés.

raja ram 2010.05.19. 18:55:21

Nincs rá racionális magyarázat, de egyre inkább az az érzésem, hogy a Bayern megnyeri a döntőt.

smalluser 2010.05.19. 18:59:30

tetves donnelly,ha nem tudsz valakinek drukkolni, ne az ellenfelet szidjad, amúgy magyar módra.
aki paraszt, az is marad...

Domingo 2010.05.19. 19:01:05

@smalluser: tetves felhasználó, akinek fogalma sincs az iróniáról. :)

csadeev 2010.05.19. 19:01:27

Az írás maga vicces, de nem reális, sőt túlzó, így joggal merül fel bennem a kérdés a cikkíróval kapcsolatban:mond te mit szívsz ?

krysal 2010.05.19. 19:02:35

@Rico1: nem, ez az a rész, amikor csak betéved valaki, és nem ismeri a hagyományokat xD

_karmapolice_ 2010.05.19. 19:08:50

Grat Donnelly, nagyon jó lett, rég röhögtem ennyit!

Davyd · http://wordsofmusic.blog.hu/ 2010.05.19. 19:09:54

remekség ez az írás, hogy én mennyire egyetértek vele! :)

HosCincer 2010.05.19. 19:14:22

ez valami hihetetlen, hogy ez a sok, az Index címlapról ide tévedt tapír nem veszi észre, hogy ez a poszt egy POÉN!!!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.19. 19:28:50

@HosCincer: Ugyanezt elmondtam én is a másikban, semmi értelme kirakni ezeket címlapra. Itt értő közönség van, így meg csak a trollok jönnek.

váév építők (törölt) 2010.05.19. 19:31:04

állat az írás!

de valaki elmesélné, hogy miről szól a dalszöveg, ugyanis nem érteni a világ legcsúnyább nyelvét.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.19. 19:35:04

@imici77: Kinek lett volna laziós posztja ha nem nekem? :) Igen, de nagyon sajnáltam hogy annál a posztnál politizálni kellett, annak is a rákfenéje a címlap volt.

Mucikám · http://embermesek.blogspot.com 2010.05.19. 19:36:03

A poszt miatt még regisztrálni is képes voltam, annyira a szívemből szól. :)
Van Khhhhhhhhal meg az egész arrogáns banda az Arroganc Arénából jujjjj!
Lieber eine Schwester im Puff,
als ein Bruder beim FC Bayern! :)))
(inkább legyen egy nővérem a kupiban, mint egy bátyám ezeknél :) )
Köszi, jót vigyorogtam, ajánlom is tovább. :)

smalluser 2010.05.19. 19:36:09

@Rico1: fröcsögve?? irónia?
visszafogott vagyok...
én a játékot szeretem, nem a másik fikázását.

tyeli 2010.05.19. 19:41:43

sohasem kedveltem se a német futballt, se a bayernt, de azt kell mondjam, hogy a BL-ben nyújtott eddigi "játékuk" miatt ma nekik szurkolok! :D
Hajrá Bayern, hajrá Robben! :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.19. 19:53:06

@smalluser: Szándékolt a fröcsögés, tudod, Matulás gyökerei vannak blognak - nézd meg a korábbi posztokat is, ott vannak az ajánlóban!

Tetveim meg sose voltak, az az angoloknál népbetegség, nem nálunk:)

_karmapolice_ 2010.05.19. 19:53:44

@imici77: kár, hogy nem ma lesz a meccs :-)

kishawa 2010.05.19. 20:06:24

Tyimoscsuk lesz az, ha mar Tyimosenko.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.19. 20:12:00

@donnelly: donni, mindenkinek meg fogod magyarázni, aki annyira egyszerű, hogy nem jön rá, mi történik a szeme előtt?

szerintem ne, az nst hagyomány része lett az is, hogy az ilyenkor bezúduló trolláradaton szórakozunk a bentlakókkal.

de csinálhatunk best of-ot is.

mizrolist 2010.05.19. 20:18:09

@_benito: azzal várjátok meg a Mocskos Intert és annak a címlapját :D

FehérAnna 2010.05.19. 20:23:42

én még mindig nem találom viccesnek a cikket, pedig én minden (brutálisan elcseszett) viccben is meglátom azt, amit viccnek szánnak, nade ez??!
ez egy sz*ar!!
sajnálom xd

nordsee 2010.05.19. 20:26:16

@donnelly: Ó, ne! Matulás gyökerek, most aztán sokat segítettél a kis felhasználónak. Nincs már így is eléggé megzavarodva?

Titi120 2010.05.19. 20:26:20

@smalluser: @kencel:
Jól beszéltek, máglyára a szerzővel ! :))

Mr.AT 2010.05.19. 20:28:04

@FehérAnna: A cikk megértésében sokat segít a beépített vicc-fordító és magyarázó alkalmazás, melyet a képernyő jobb felső sarkában található piros X gombra kattintva indíthatsz el.

giacinto 2010.05.19. 20:30:49

nem tudom ti mit nevettek rajta, ez egy teljesen korrekt cikk, ez a szintiszta igazság. semmi poénosat nem találtam benne.

úgy látszik ma nagyon elfogta a realitás az NST-t.

CaBeL 2010.05.19. 20:31:29

ezek a képaláírások + Butt! ODABASZ! :D köszönöm Istenem, hogy van NST! :)

Mucikám · http://embermesek.blogspot.com 2010.05.19. 20:35:13

@Titi120
Nem tudtam mi olyan fura a képen! Már tudom! A Bratwurstkirály! :)) Megjegyzem ezt az Ulit se csípom ;)

Gabez 2010.05.19. 20:44:12

Ez télleg faszányosra sikeredett, donnelly elvtárs!

Greg36 2010.05.19. 20:46:05

És még egyet kell aludnom, hogy talpig nerazzurriban kedvemre gyalázhassam a kedvenc külföldi csapatomat!?
Elvégre mit adtak a bajorok a világnak Sisin meg a fehérkolbászon és a búzasörön, a BMW-n és az Olimpián kívül!? Már csak ezért megérdemelnék, hogy a szép madridi hagyományok szerint az aréna közepén ledöfjék a bőrgatyás bikát a deli, akarom mondani déli srácok. Úgy 2-0-ra :)

giacinto 2010.05.19. 20:53:32

na a kicsik (u18) az eurosport2on már be is mondták a szombati tutit, 2-0-ra lenyomták a bayernt.

Titi120 2010.05.19. 21:03:57

Egyébként gond egy szál se, pontosan tudom hol kell keresgélni, ha revansot akarnék venni az nst-s csapaton e cikk miatt !

www.kepfeltoltes.hu/view/100519/Fot_085_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

(remélem sejtitek, hogy ezek után nagyon jól kell sikerülnie a hajrá Bayern posztnak, különben bajban lesztek ! :)

értelmetlen_nevű 2010.05.19. 21:12:32

@PanzeR83:
Kár volt ezért regisztrálnod.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.19. 21:17:57

@értelmetlen_nevű: Ki kellett moderálnom ezt a panzer-gyereket, mert elképzelhető, hogy anyukám is olvassa a blogot:)

Blitz! 2010.05.19. 21:27:26

jókat röhögtem a poston :D

Mint a bőrnadrágosok egyik legkitartóbb szurkolója azt mindenképpen elismerem, hogy a jelenlegi keret nem túl acélos, DE már megszoktam, hogy "jómagyar" szokás szerint mindenki lesajnálja a bayorokat (+hát a német válogatottat is).
Most eljött a mi időnk, a döntőben pedig alázzuk (na jó nem, elég ha csak simán nyerünk:) )majd az inter
:)

raja ram 2010.05.19. 22:32:45

Természetesen a Bayern játékosai is olvassák az NST-t és azt üzenik: Ihr sollt uns am Arsch lecken, wir machen die Itacker' platt!

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.19. 22:45:47

@raja ram: Ich glaube Alle möchten uns seine Arsche lecken, musst doch nur gay zu sein;)

Und www.youtube.com/watch?v=uCnEzwdtscc&feature=related

fallen 2010.05.19. 22:48:53

A poszt kiváló, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy vannak akik nem értik a lényegét. A - hogy mit kéne szívni ahhoz, hogy ebben ütőképes védelmet lássunk pedig best of.
Amúgy gyakran idelátogató, de ritkán kommentelő Bayern drukkerként már előre próbálom készíteni magam a szombati kommentekre, amik azt fejtegetik, hogy egy ilyen kutyaütő-csaló-mázlista-labdatörő kétballábú Bayern hogy a francba tudta lenyomni az Intert.

zsakfos 2010.05.19. 22:52:53

Ezt ajánlom a holnapi Hajrá Bayern poszthoz:)
( Bár a zene színvonalát tekintve lehet inkább ide való. Nagyon büntet:)
Mo-do: Supergut
www.youtube.com/watch?v=HEmgwn8vgr8

mándy 2010.05.19. 23:02:52

azért rendkívűl hálás feladat az idei bl-döntőről írni ilyen szempontból :)
mocskos bayern és mocskos inter, yes :)
fasza poszt :D

sporttárs 2010.05.19. 23:03:23

Nagyon jó lett, végigröhögtem, de sajna mégis ez a műkedvelő köcsögválogatott nyeri a BL-t, egyszerűen azért, mert tavaly is az nyert, akivel Övrebö szimpatizált. :))

mándy 2010.05.19. 23:09:54

egyébként a poszt melyik állításába lehetne tényszerűen belekötni, ti. hogy nem igaz? :)

Flankerr 2010.05.19. 23:24:42

Rég röhögtem ennyit blogposzton, köszönöm az élményt..:D

christvhu 2010.05.19. 23:42:29

köszönet a mélyreható szakmai elemzésért! végre megértettem a játék lényegét!
Qrva jó))))

raja ram 2010.05.19. 23:49:55

@donnelly: .... musst doch nur gay zu sein;)

gay = schwuler (ist autentischer)

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.05.19. 23:59:28

@raja ram: A német nyelv elkorcsosulását is hangsúlyozni szerettem volna:)

Schwuler ist autentischer, aber gay ist cooler ;)

Spinesi 2010.05.20. 00:08:42

Tanár lett :))

Mondjuk egy ilyen csapatról nem nehéz fikkantós posztot írni. ;) És mi lenne, ha még mindig aktív lenne a sok eke, Kahn, Effenberg, Jeremies, Scholl, és társaik, az a 2001-es BL-győzelmük sokáig fájt. :)

raja ram 2010.05.20. 00:23:06

@donnelly: OK, egyezzünk ki döntetlenbe: faggot

danesdzsu2 2010.05.20. 07:29:39

@imici77: csak az ágyúsok hozzák fel, mostanában sokat emlegetik....:)

avenger13 2010.05.20. 08:19:12

@Spinesi: Scholl? a többi játékossal szembeni unszimpátiát megértem de Scholl???

az általam látott idők egyik legszimpatikusabb játékosa. lehet ekézni a többi, már megszoktam de Schollt, őt nem.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.05.20. 08:43:11

@avenger13: Így van, csak az mondhat ilyen hülyeséget aki nem látta az öreget játszani, mindig is kedveltem.

ih bín ájn bájener 2010.05.20. 09:57:46

NEm rossz, bár egy-két helyen nagyon látszott, hogy a semmibe próbál belekötni, mondjuk így csak viccesebb lett az egész.
Csodálom, hogy a belső védőkön nem lovagolt annyit.Várom a mocskos Inter posztot, hogy mindenben helyeselhessek. :D

balu11 2010.05.20. 09:59:29

@avenger13: @Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: meg a cipői is k_rva kényelmesek...

egyébként ezt én sem értem - Kahn, Affenberg, Jeremies ... ÉS Scholl

nem ugyanaz a kategória, ráadásul snájdigabb is, mint a felsoroltak :)

balu11 2010.05.20. 10:10:27

a "best-of-trolls"ba pedig mindenképpen ajánlanám azokat az okosokat, akik mindkét posztba bemásolják a kifinomult véleményüket...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.05.20. 10:11:24

@danesdzsu2: szevasz, nem értelek, mit hozunk fel mostanában? a 10 éves veretlenséget? vagy a veretlenül nyert bajnokságot? vagy a 11 mp-es meccset:)

vadkutya 2010.05.20. 10:14:15

@imici77: Volt az 15 másodperc is... :)

vadkutya 2010.05.20. 10:33:43

@imici77: Kizárt dolog,h bármekkora figyelmet is fordítsak ezeknek a híreknek, egészen augusztusig...

deki1 2010.05.20. 11:17:57

Azt hiszem ezt a blogposztot még Uj Péter is megirigyelhetné, főleg, ha Inter szurkoló.
Donnelly gratula-:)))))

Blitz! 2010.05.20. 11:18:57

Ügyes gyerek volt ez a Scholl, és micsoda jobb lába volt.

FehérAnna 2010.05.20. 13:59:25

@Mr.AT: na látod, ez vicces volt! :D
de kipróbálni nem....valamiért az egész ablakot kilőttem vele....nem is értem xd

popp · http://koncertblog.com/ 2010.05.20. 14:14:26

@avenger13: Mehmet Schollban én is csak egy kivetni valót találok, hogy Bayern játékos volt. Amúgy jó játékos és szimpatikus srác volt.

Spinesi 2010.05.20. 15:21:17

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Láttam jópárszor. :) Ettől még lehet antipatikus, max majd ezentúl eltitkolom. :)

babo410 2010.05.21. 20:43:57

Ez nagyon üt!!! És én már csak kínzásból is nézni fogom a döntőt!!! Nem tom melyik csapattól hányjak jobban. A Bayerntől, vagy az intertől. És ettől a szégyentől kaptt 4-et a Juve? Mutatja mennyire mélyre zuhantak! Ennél már csak feljebb lehet menni! Szerintem inter átgyalogol lazán rajtuk. Habár az győz, aki többet igér a bírónak, ezért lehet Bayern megnyeri, habár internél több a zsé, és ők egy egész bajnokságot is képesek voltak vásárolni maguknak!

Vul-Kahn 2010.05.21. 22:54:47

babo410 for Prez! Forza Juve!!!

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.05.21. 23:22:14

@babo410: ooo, hogy a halford sikoltsa hatulrol a fuledbe, hogy "pain..pain...killer..KILLER!!!!" ... :) te troll

mondjuk ha mar itt vagyunk, holnapra kernem majdnem az egesz painkiller albumot a judas priesttol (foszerepben mario: a touch of evil , one shot at glory), csak a leather rebelt hagyjuk ki...

tcrassus 2010.07.20. 11:11:37

Thomas Müller akirol idonket bepattan a labda. A vb golkiraly... Jajj, ti tehetsegtelenek senkik, ti...

Dani Kalifornia 2010.07.20. 21:11:41

@tcrassus: Hát ezért megérte regelni. Mindegy, itt úgyis éhen halnak az ilyen trollok.
süti beállítások módosítása