Bő 30 perccel ezelőtt még a Riazor lelátóján ültem és bambultam magam elé, maradandó  élménnyel gazdagodtam. Elővettem kis noteszemet, fellapoztam "amit nem hagyhatok ki az életben" fejezetet és kipipáltam a La Liga mérkőzés megtekintése rubrikát. Lapoztam az emlékeztetőkhöz, ott szembesültem a saját magamnak kiadott ukázzal: "Mindenképp írd le az élményeidet!" - így csap a sorok közé egyik kommentelőnk, Benke_X, aki friss meccsélményeivel keresett meg bennünket, ezt a ziccert meg nincs az a Diego Tristán-fanatic, aki kihagyná. Vendégposztod szeretettel vettük, cserébe már postára is adtunk egy méretes Valerón-mosolyt.

Gondolatokkal tele battyogtam vissza albérletembe az Atlanti-óceán partján 25 ezer corunai társammal. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, tanulmányi ösztöndíj keretein belül egyetemi tanulmányaim aktuális félévét Corunában, Spanyolországban tölthetem. Kiskorom óta követem a labdarúgás történéseit, mindig tisztában vagyok az aktualitásokkal, így pályázatom sikerességéről értesülve az első gondolatom az volt (persze a kiváló nyelvtanulási lehetőségek csak szigorúan a második helyen), a Riazorban nekem dolgom lesz! Az NST blog rendszeres olvasójaként tisztában vagyok, hogy a blog profiljának nem része a magyar labdarúgás átlátható és paradoxonoktól mindenkor mentes (a macskaköröm megrajzolása két tollbetétet vett igénybe) világának kommentálása. Azonban én is, szerintem hasonlóan sok olvasóhoz a hazai labdarúgáson szocializálódtunk, ennek következtében írásom néhány részében magyar utalásokat fogok elkövetni, MLSZ allergiásoktól ezúton kérek elnézést.

A rendkívül szimpatikus Getafe érkezett vendégjátékra. Madrid külvárosában található a gárda székhelye, 1986-as alapítása okán kifejezetten szép eredmény, hogy a 2004/2005-ös idény óta tagja az első osztálynak. Dicsőséglistájuk csúcsdísze két Copa del Rey második helyezésük és a tavaly előtti UEFA-kupa menetelés, amit a Bayern München tudott csak megállítani a negyeddöntőben. Erőltetett menetből érkeztek Corunába, legutóbb a Galaktikusokat látták vendégül, előtte baszkföldön jártak, azt megelőzően pedig a Mallorcának demonstrálták, hogy Madrid nem sziget. Aktuális helyezésük 9., előre nehéz, vissza annál könnyebb esni, ergo kellenek a pontok.

A Depor szezonjának mélypontján  állt a találkozó kezdő sípszóját megelőzően. Ami kiváltképp nem megkobakolandó, hiszen kemény küzdelem folyik az Európa Liga helyezésekért. Utóbbi 6 mérkőzésükön 4 pontot szereztek, ami még szégyenteljesebb annak tudatában, hogy 1 pontot a leeresztő  Sevilla ellen csentek, otthon pedig az idegenbe mindig betliző  Tenerifét verték el még a hó elején. Nehezíti a csapat helyzetét, hogy a keret egyik legrutinosabb tagja, a hálóőr Daniel Aranzubia mellett maga a csapat menedzsere Miguel Angel Lotina is eltiltás miatt nem játszhatott/nem ülhetett a padon. A találkozó előkészületei hűen tükrözték a spanyol életérzést.  A mediterrán életvitel elengedhetetlen feltétele a "hejj, ráérünk arra még" mottó pontos alkalmazása. Emlékszem gyermekkoromban már másfél órával a meccs előtt kint voltunk a győri (régi) Rába-stadionban. A játékosok a meccs előtt 45 perccel már a töküket vakarták (áthúzva) melegítettek, Vayer Gabi egykedvűen dekázgatott, még a Reszeli-Sós-éra idején. Ehelyett a stadion nagyon lassan telt meg, a játékosok is csak 20 perccel a meccs előtt szállingóztak ki melegíteni. Kiváló helyen, a kapu mögötti felső szektorban, a helyi ultrák fölött foglaltunk helyet. Pár szóban a helyi szurkolókról. A hivatalos szurkolói klub neve a "Riazor Blues", ami egyértelműen a csapat színeiből ered. A stadion falain láttam felfestve különféle szlogeneket, ezek közül kiemelném Bebeto óriási portréját illetve a munkásosztály jelenlétét hirdető ábrákat. Természetesen a Depor ultrái között bármennyire is munkásosztály tagjainak vallják magukat, nem manchesteri dokkmunkásokat kell elképzelni. A csapat legismertebb elnevezése a Super Depor, kevésbé ismert, ellenben annál viccesebb név a Los Turcos, ami annyit tesz "A törökök". Ezt a (kezdetben) gúnynevet az ősi rivális és egyben szomszédvár Celta Vigo szurkolói adták a csapatnak, később a Riazor Blues fricskaként felvette ezt a nevet és azóta többször hoznak magukkal török zászlókat és használnak török motívumokat. A mérkőzés a vasárnapi ebéd totális megemésztésének éppen a végén, délután 5 órakor kezdődött. Meteorológiailag elemezve a helyzetet, a szokásos corunai forgatókönyv zajlott le a találkozó előtt 5 perccel. Beborult, szitált, majd kisütött, senki sem vette észre.  

A kezdő tizenegyek így futottak ki a Riazor makulátlan gyepszőnyegére:

Deportivo la Coruna: Manu - Manuel Pablo, Colotto, Zé Castro, Laure - Juan Rodríguez, Sergio, Nuinui, A. Tomás, Dominguez - Adrian

Getafe CF: Codina - M. Torres, Belenguer, Rafa, Mané - Pedró León, D. Boateng, Celestini, González - Miku, Del Moral

Lassan csordogált az első negyed óra, álmosan kezdett mindkét csapat. A Depor két belső védője, Colotto és Zé Castro addig-addig állítgatta a frizuráját, míg az egyre aktívabb Gefate támadói, Miku révén a 21. percben megszerezték a vezetést (0-1). Kevés parázs jelenet jellemezte a találkozót, durva túlzás lenne azt állítanom, hogy az iram egy sör-virsli vándortrófeáért folytatott vigaszág sebességére hajazott, de európai toprangadó fordulatszáma igencsak messze volt. Az első félidő derekára egyre több alkalommal lendült akcióba a Getafe támadóegysége, főként a színes bőrű belső középpályás, Boateng aktivizálta magát. Egy könnyen hárítható szélső roham beadásába ért bele szerencsétlenül Zé Castro és máris két gól hátrányba került a Depor (0-2). Az első félidőt a lelátóról követő Lotina érdekes sms-t kapott pályaedző cimborájától: "Szabadon hagytuk a helyed a padon, de egy csavar igencsak kilazult. Mi tévők legyünk?". Ezt követően helyi szemtanúk állítása szerint Lotina a női vécében bújdosott el és a továbbiakban sms kapcsolatban állt a kispaddal. A szünetben csak annyit írt vissza: "Valerón, Riki, Guardado". Segédje meg is lépte, amit megkövetelt felettese, szünetben kettőscsere keretében érkezett a két rutinos támadószellemű labdarúgó. Magasabb oktánszámú üzemanyag került a tartályba, 45-55. perc között a Depor uralta a játékteret. Akarásnak nyögés a vége, bármiféle esély megvillantása elmaradt. Egy kontra végén Miku húzta fel saját maga második, a Getafe harmadik striguláját a kijelzőre (0-3). Lotinát ekkor látták utoljára a Riazor környékén. Később érkezett Guardado is, aki sebességével kissé megpörgette a Depor akcióit. Szélről érkező labdát fejelt a léc alá Riki, szépségtapasz gyanánt elfogadható (1-3). Ezt követően volt pár szép Guardado vágta és a helyi legenda Valerón szimpla levegővételénél alsó táji vérbősége alakult ki az ultráknak.

A második félidő egyik legemelkedettebb szurkolói pillanat az volt, amikor az előttem lévő sorban ülő  60 körüli hölgy felugrott, amikor meglátta a kijelzőn a Xerez-Real Valladolid 3-0-ás meccsállását. Nem vállalok nagy rizikót azzal, ha megtippelem, hogy xerezi származú és/vagy Xerez szurkolót tisztelhettem személyében. NB1 kultúrkörből érkezett füleimnek a legfurcsább az volt, hogy a Depor szurkolók hangulata 0-3-nál sem ment át a "játékosok anyját szidjuk" rigmusok skandálásában. Azzal a két alapigazsággal tisztában vagyok, hogy a játékvezető édesanyja minden esetben prostitúcióval keresi a kenyérre valót, illetve a fővárosiak mindig köcsögök. Természetesen ez a vidékiekre is kölcsönösen működik, parasztok. Jelentem ezek a teóriák Európa ezen vidékén is elismertek. A Getafenak szerény számú vendégszurkolója érkezett, olyan kevesen voltak, azt sem láttam hol ülnek. Tisztában voltam vele nem fogjuk rakétával lőni a fővárosiakat, tudtam hogy nem Lazio-Livornóra vagy Millwall-Chelsea-re érkezem. Az viszont, hogy a meccs után a stadion környékén egyetlen kukát sem gyújtottak fel, sőt még egy visszapillantót sem csavarintottak le a fiatalok, egyenesen botrányosnak titulálom. Hiába, ilyenek ezek spanyolok, nem utálják egymást...