Harmincadik körébe léptünk a francia bajnokságnak, a harminc pedig pont jó, olyan szexi, mer' tripla iksz, egyértelmű jele annak, hogy a célegyenesre fordultunk, fogy az idő, gyűl az ideg, minden elszúrt ziccer után hangosabban szisszennek a szektorok, hiszen egy elpotyogtatott pont se fér már a képbe. Kicsit angolosan (értsd: keszekuszán) alakul a menetrend, vasárnapra került a súlypont az esti Ligakupa-döntő miatt - ami nem is lenne akkora show, ha nem a ligakupamenő címvédő Bordeaux és a 17 éve böjtölő Marseille játszaná. Eközben Lille-be röpül a Montpellier és Monacóba látogat az Auxerre, szigorúan előzési szándékkal - a tippek mellett a Quevilly kupabravúrjáról is megemlékezünk.
A hétnek a vége ugyan a Ligakupáé, de a közepe meg a "sima" jegyében telt - kialakult a legjobb négy mezőnye. Benne köszönthetjük a kicsik képviseletét ellátó Quevilly-t, akik a bajnokságban magára találó Boulogne-t csapták el az elődöntőtől, így a Rennes után egy másik ligacsapatot is sikeresen legyaláztak. A normandiai klub negyvenévente aktivizálja magát: az elődöntőbe jutással a klubtörténet harmadik kiugró sikerét érték el 1927 (döntő) és 1968 (elődöntő) után, életben tartva a kiscsapatok becsülnivaló hagyományát (a közelmúltból: Carquefou, Montceau, Calais).
Hasonló határozottságot mutatva lépett túl a Lens a zöldeken: az első perces gól a lehető legjobbkor érkezett, a lelkes tábor magával ragadta a csapatot és lesöpörte a St-Étienne-t a térképről. A prioritásbeli különbség miatt nem fáj annyira az a nyamvadt büntető, ami az auxerre-iek vesztét okozta - alamizsna Kombouarénak, hogy a menesztés előtt nyerhessen valamit szerencsétlen. Ha van igazság, akkor csak tapasztalatot fog, ugyanis a botladozó, de szakadatlanul szépreményű Monaco is besomfordált az előszobába. Ennek a szokatlanul elmeroggyant mérkőzésnek a zanzáját különösen ajánljuk, rögtön az elején ki fog derülni, miért. (Annyit elárulhatunk, hogy a hazaiak állítólag orvosi állomást és kardiogépparkot telepítenek a leghangosabb szektor mögé, nehogy megfogyatkozzon az amúgy is csepp tábor.)
Quevilly-Boulogne 3-1 (Coquio 11., Laup 29., Ouahbi 68. ill. Agouazi 43.)
Lens-St-Étienne 3-1 (Eduardo 36., Yahia 75., Roudet 90. ill. Mirallas 1.)
Auxerre-PSG 0-0, tizenegyesekkel 5-6.
Monaco-Sochaux 4-3 h.u. (Puygrenier 34., Haruna 38., Pino 93., Maazou 95. ill. Boudebouz 29., Dalmat 48., Ideye 71.)
A Haruna-bomba és a Dalmat-szlalom se piti, de ebben a tanévben aligha lehet majd versenyezni Ryad Boudebouz felismerésével. A Sochaux gólszerzője februárban ünnepelte 20. születésnapját, idén pedig - minden sorozatot számolva - hetedszer talált a hálóba. Algériai származású, de a francia korosztályosban játszik, ott volt a tavalyi, ukrajnai U19-es EB-n szereplő csapatban is. Klubjában az egyik legfinomabb technikájú spíler.
Tippek
Lyon-Grenoble 2-0 Kötelező olvasmány.
Le Mans-Rennes 1-3 Jellemző döntetlenek a múltban, formálódó osztálykülönbség a jelenben.
Lorient-St-Étienne 2-0 Visszatérés az ideális ívre.
Nancy-Lens 0-1 Mindenhol jó, csak véletlenül se otthon! - lehetne a Nancy szlogenje 2010-re. Óriási szerencséjük, hogy már nagyjából összegyűltek a kiesők. A felhevült Lens-ra tenni nem nagy reszkír.
PSG-Boulogne 1-2 Régen ünnepnap volt minden újoncnak, ha a Parc-ba látogathatott - erre a Boulogne kifogja a zártkaput. Minő udvariatlanság - megtorlásért kiált a dolog.
Toulouse-Nice 0-0 A szem értékes dolog, ne fárasszuk ilyenekkel.
Lille-Montpellier 2-2 Itt virít a forduló legnagyobb kérdőjele: élre kerül-e a Montpellier? A múltheti megpróbáltatásokból (Liverpool, Bordeaux, hat kapott gól) gyógyuló Lille vára nem bevehetetlen, ráadásul két, alapvetően stabilan védekező kontracsapat az egymás elleni meccsein csak ritkán rukkol elő kényszeredett focival. Novemberben Montano duplája döntött.
Monaco-Auxerre 0-1 A Puygrenier-öngól is gól, csak nem olyan szép.
***
LIGAKUPA-DÖNTŐ
Az elmúlt évekkel ellentétben két élenjáró, bajnoki aranyért harcban álló csapat játssza majd egymással a döntőt. A zászlóshajó Bordeaux begyűjtheti a 2010-re betervezett trófeák közül az elsőt, ráadásul a Ligakupák tizenöt éves históriáját szemlézve látszik, van némi rutinjuk a kisebbik kupasorozatban. A Girondins a négy legutóbbi kiírásból háromszor furakodott a végjátékba (összesen ez lesz a hatodik), a díszes széria még Ricardo alatt kezdődött, tavaly pedig egy félidő alatt sikerült elintézni az addig meseszerűen menetelő Vannes-t. Ramé rekorderré válását (négyszeres győztes lehet) egyedül úgy torpedózhatja meg a Marseille, ha játékával ránő az ellenfélre, ami viszont idén csak percekre sikerült a Bordeaux ellenfeleinek, ettől (is) különösen nehéz dió kikezdeni Blanc csapatát. Nem véletlenül született kettőből kettő döntetlen az egymás elleni bajnokikon. Deschamps első OM-edzői sikeréhez a pár héttel ezelőtti formára lenne leginkább szüksége, meg egy erőtől duzadó Niangra, aki már a Strasbourg csapatával megfordult - gólt is lőtt! - a döntőben. Az OM-nél 17 év trófeaböjtöt kellene megtörni - pont a potenciálisan legkisebb támadási felületet hagyó ellenféllel szemben. >>> Tipp: Bordeaux-Marseille 1-0.
A döntőhöz vezető út:
Marseille: St-Étienne (3-2), Lille (2-1), Toulouse (2-1)
Bordeaux: Le Mans (3-2), Sedan (1-0), Lorient (4-1)
Utolsó kommentek