Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 31. giornata

2010.03.27. 10:00 _benito

A Milan már leszakította magát, most a Romát durungolhatja le a nyakáról az Inter, ami már csak azért sem jönne rosszul, mert egyetlen állva maradt olasz csapatként még nem végzett Európában sem. Meg is teszi, és a következő fordulótól újra a Milan lesz az elsőszámú üldöző, mert az utóbbi négy meccsükön kilátástalan teljesítménnyel botladozó milánóiak megborítják a Laziót, és nagy lendületet vesznek a hajrához (ez nyilván függ attól is, hogy szombat este mit csinál Rómában az Inter). A sorsolás szeszélye folytán a többi meccs kevés szót érdemel, vagy meglehetősen egyértelműek a párharcok, vagy a lőtéri kutyát nem érdeklik (résztvevők included). Nem állítjuk, hogy a 31. fordulóban dől el a Serie A 2010-es bajnoki címe, de sok mindent tisztábban fogunk látni. Hajtás után, gyöngybetűkkel.

Roma-Inter 1-2

Ez a párharc az utóbbi időkben a vendégeknek sikerül jobban, de sosem unalmas. Az egyik oldalon a Roma iszonyú régen építgetett veretlenségi sorozata, és az Inter elcsigázottsága kínálja magát, a másikon pedig egyrészt az, hogy az Inter egyáltalán nincs elcsigázva, másrészt a milánóiak egyszerűen jobb csapat, és punktum. Egy biztos, a Roma az a csapat a Serie A-ban, amely képes akkor is jó meccset játszani az Interrel, ha az éppen nem sorsdöntő egyéb meccsére koncentrál, most pedig Mourinhóék pont ezt fogják tenni, de közben tudják: ha megverik a Romát, nagyon közel kerül a hazai bajnoki cím.

Milan-Lazio 2-1

Nem mintha ez olyan egyértelmű lenne, a Milan pont azt a játékos nyújtja, amiért a szezon elején elkapáltuk (milyen furcsa, hogy mégis csak négy pontra vannak az Intertől), a Lazio pedig időtlen idők után kettőt nyert zsinórban. A harmadik már győzelmi sorozat lenne. Lenne.

Juventus-Atalanta 3-2

Az alaptipp ugyebár 1-0 lenne, de ilyet a Juventus nem tud, mert meglátásom szerint pillanatnyilag nincs csapat a Serie A-ban, amelyik ne rúgna gólt nekik. Az Atalanta még nem menthetetlen, és biztosan menni fog a pontjáért, de azért talán mindennek van határa. Vagy idén nincs?

Palermo-Bologna 3-0

A negyedik hely megszerzéséig már nem is lesznek nagyon nehéz meccsei a szicíliaiaknak, a Bologna elleni pedig még ezek között is könnyűnek számít. Bármilyen furcsa, mindkét csapat három meccse nyeretlen, de a vendégek két gyufából jönnek a harmadikért.

Napoli-Catania 2-1
A Catania talán az egész Serie A legjobb formában levő csapata, és a gép is ad nekik mostanában, így egyáltalán nem lenne meglepetés, ha elhoznának egy pontot a Sao Paolóból, de a háziak éppen lendületbe készülnek jönni a hajrához.

Fiorentina-Udinese 3-1
A Viola számára valószínűleg idén már csak egy meccs lesz fontos, méghozzá az Inter elleni kupaelődöntő visszavágója, az ugyanis jó eséllyel EL-szereplést érhet. Az Udineséhez félgőz is elég, és a Franchi népét is bőven van miért kárpótolni.

Sampdoria-Cagliari 3-1
A szárdok nagyon elrontottak az utóbbi heteket, legutóbbi öt meccsükből négyet elbuktak, ez a rossz sorozat nem valószínű, hogy a Marassiban szakadna meg. Annál is inkább, mert a Samp is versenyben van még a 4. helyért. Guberti meg Dél-Afrikába szeretne menni, úgy látszik.

Siena-Genoa 1-1
A Robur nagy menetelése pont a legrosszabbkor szakadt meg, egy kiesési rivális, Lazio ellen valószínűleg az utolsó szalmaszál vége maradt a kezükben. A Genoában idén nem érzünk már semmit, maradnak, ahol vannak, de egy pontra jók Toszkánában.

Livorno-Bari 2-1
Sztálinvárosban egyszerű a képlet: mostantól minden meccset nyerni kell, már a döntetlenek sem nagyon férnek bele. Különösen azok ellen nem, akik ellen tavaly még a másodosztályban harcoltak. Jó lenne, ha valami történne Komannal, mert lassan silánynak kell minősítenünk a szezonját.

Chievo-Parma 1-0

Nem tudunk mit mondani a sárga-kék rangadóról. Bocsánat.

336 komment

Címkék: olasz serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr531871301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quaso0926 2010.03.27. 10:12:11

Roma-Inter 1-1

Milan-Lazio 3-2

Juventus-Atalanta 2-1

Palermo-Bologna 2-1

Napoli-Catania 4-1

Fiorentina-Udinese 5-2

Sampdoria-Cagliari 1-0

Siena-Genoa 0-1

Livorno-Bari 1-1

Chievo-Parma 0-0

drani 2010.03.27. 10:36:21

1,6-al adják a Juvét. Csábító....

Romanes eunt domus 2010.03.27. 10:41:09

Az utóbbi években általában 2-3 rosszul sikerült meccs után játszottunk a Lazioval, és többször is rommá(Riommá? :D bocs...) vertük őket, volt 5-1, amikor Gilardino duplázott, volt 4-1, amikor mindenki bombagólt rúgott, volt sima 0-3 az Olimpicóban...sztem most is ez lesz

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.03.27. 11:23:05

mindig a Chievóról vagytok szótlanok. remélem, az összefoglaló róluk szól majd, elemzésekkel, átigazolási tervekkel, taktikai javaslatokkal és annak a megmagyarázásával, hogy miét nem a csapat áll a 4. helyen.

horas 2010.03.27. 11:43:57

"Egy biztos, a Roma az a csapat a Serie A-ban, amely képes akkor is jó meccset játszani az Interrel, ha az éppen nem sorsdöntő egyéb meccsére koncentrál,"

Ez nekem kicsit ellentmondás.Ennek mi a lényege,a Roma akor is tud jó meccset játszani ha csake erre a meccsre koncentrál.Ranieri nevét igazán leírhattad volna,itt ő lesz az egyik fő szereplő ez a Roma miatta ilyen jó és nem az.:)

A Milan Pirlo Ronaldinho meg mittomén kik nélkül,Pato nélkül áll ki.Ki fog ott csinálni bármit is?A Lazio meg vért ivott mostanában jobb formában,egy x re jók lesznek megy majd a csapkodás milánói részről...és Galliani a meccs után leigazolja Siviglia-t...nem pejoratív és rosszindulat,de nevetséges az a pali és szakmailag az egész Milan is.Mostanában,hozzáteszem.

horas 2010.03.27. 11:45:18

@horas: A komment nem Milan-os része sztornózva...másnap tudjátok miyeln...:)

blasco 2010.03.27. 11:50:02

Ha juve szurkoló lennék, most jönnék azzal, h a Milan egy kezdőnyi embert nélkülöz majd (pedig "csak" kilencet)

horas 2010.03.27. 11:52:14

Szerintem a Juve se nyer,az Atalanta az életéért harcol és ők tudnak futni...a többi meccs télleg leves...

horas 2010.03.27. 11:53:14

@blasco: Igaz,de a Milan-nak elég egy ember hiánya és kuka az egész... kiváncsi leszek...

calciomax 2010.03.27. 11:53:29

@horas: hozzáteszem a Juvenál is ez a fő gond mármint hogy szakmailag zoknik irányitják.

Szent.J. 2010.03.27. 11:55:10

pont a Ranieri taktika segíthet most az Inter ellen, ha stabilan védekezünk, eldugjuk a labdát, és egy két három apró kontrából tökönvágjuk a Nacionalt! Toni kívül mindenkinek van védekező feladata -> neki gólt kell lőni!

ha a Roma képes előnyt teremteni akkor az Inter lehet elengedi a meccset, van még hol javítani Jose' nak, és szerdán vár rájuk egy fontos meccs. + előnyük még egy vereség esetén is marad!

Ami a zavaros hozzászólásom lényege lenne, a Roma képes lehet délután nyerni.

calciomax 2010.03.27. 12:01:13

@Szent.J.: nyugodtan irhatsz Intert is nazional helyett épp az általad emlitett szerdai fontos meccs miatt.

y Azevedo 2010.03.27. 12:03:36

@Szent.J.: calciomax megelőzött és teljesen igaza van, hagyjuk ezt a Nacional baromságot, ősszel még egy kicsit vicces volt, most már teljesen értelmetlen, főleg egy panathinaikos után...

horas 2010.03.27. 12:04:24

@gio: Jó kis csapat a Chievo de amíg Luciano a 10 -es addig szerintem olyan sokat ne is beszéljünk róluk...:)

ericcartmen 2010.03.27. 12:07:42

@horas: Azt jelenti, hogy akkor is képesek jó meccset játszani, amikor az Inter is csak erre a meccsre koncentrál, most meg ugye nem, ami sokat kivehet a kék-feketékből. Kiváncsi vagyok a kezdőkre.

A Milan meg nem fog nyerni, Seedorf-on kivül nem lesz egy ember se, aki tudna egy értelmeset passzolni.

horas 2010.03.27. 12:08:49

@calciomax: Hát kataszrófa...
Most itt a angy válság és egyépkéláb menekülő terv nincs,az újraépítést meg Taddei-ekkel Kurányikkal képzelik el...
Ríbery meg annyira elszállt,mintha ő lenne Pelé,Maradona és Ronaldo egy személyeben...
Jó játékos bejön az arc,de azért ez már sok nekem...

calciomax 2010.03.27. 12:10:48

A hétvégi meccstől függetlenül simán bajnok lehet a Roma. Az összes hátralévő meccse simán hozható. Drágán fogunk fizetni azért 5 döntetlenért ezt már korábban is leirtam. A Milan utolsó öt meccse brutális az Interé felemás de (reméljük) a BL-bekavar. Mennyibe adják most a Roma bajnoki cimét?

Rino 2010.03.27. 12:12:10

Úgy látszik a Roma-Inter nem rangadó- szombat 6tól wattafuck..

gasbert 2010.03.27. 12:13:30

Látva a Milan rendelkezésére álló játékosokat és a formát ez egy nagy büdös 0-0 lesz , asszem megis rakom valahol .9es szorzó :D

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 12:16:20

azé a BL-faktor ma este kevésbé játszik. minden tisztelet az oroszoknak, meg minden, de azé van annyira arrogáns Murinnyo, hogy ma este odabasszon egyet Rómában. megérzés. vagy bejön, vagy nem. (jó lesz a meccs!)

horas 2010.03.27. 12:16:27

@ericcartmen: Vágo,írtam is,hogy sztórno is a Milan-os része mert baromságot írtam:)
Azaz Seedorf.Amúgy mikor Mancini szóba jött,hogy átmegy a Milan-hoz azt mondtam,rendben Seedorf-ra el is van cserével szó nélkül.Itt penge lenne az arc szerintem még mindig,scereként néha kezdőben nagyon zsír lenne,egyik nagy kedvencem.(volt)

calciomax 2010.03.27. 12:18:37

Bari — Roma
Roma — Atalanta
Lazio — Roma
Roma — Sampdoria
Parma — Roma
Roma — Cagliari
Chievo — Roma

Ez fing ebből a hét meccsből a Roma ötöt nyer egyet x-el egyszer kap ki max de lehet egyszer sem. Ha nem kap ki ma ez elég lesz nekik.

ericcartmen 2010.03.27. 12:20:11

@Rino: Valami föld órája nevű rendezvény miatt levágják Romában a világitást este, ezért lesz 6kor a meccs (amúgy ha jól tudom Budapesten is lekapcsolnak egy csomó diszvilágitást)

Tika_ 2010.03.27. 12:21:29

2 dolog jutott eszembe a múltkori Napoli-Juve kapcsán azokról, amiket Faragó mondott:
- Hamsik 22 évesen totál alapember. benito már x-szer leírta, és hozzászólások alapján nagyjából a Közösség is egyetért, hogy a fiatalok be nem építése az olasz foci egyik nagy baja. Most akkor hogy van ez? Csak az olasz fiatalok nem, de más nemzetiségűek igen? Vagy csak a nagy klubok nem, de a kicsik igen? Vagy Hamsik kivétel?
- Diego "nem vált be a Juve-ban" (Faragó) Egyébként tudtok mondjuk az utóbbi 5 évből olyan focistát, aki a BuLi-ban jó volt, és/vagy nagy tehetségnek számított, és bevált valamelyik olasz/spanyol/angol top klubban? (nekem összesen VdV jut eszembe, aki eddig hatalmasat bukott, meg Ballack, de ő azért már (világ?)klasszisnak számított előtte is, ahhoz képest nem fejlődött sokat, úh egyik sem)

krumplee 2010.03.27. 12:22:37

Az utóbbi években az a trend, hogy az Inter szo...tja a Romát Rómában, a Roma meg az Intert Milánóban. Így ma ez kettes.

horas 2010.03.27. 12:23:20

@anonim222 [semleges néző]: A meccs.
Ranieri rombol mint állat,kontrákra berendezkedve.Az Inter annyira nem erőlteti,benne van egy fos 0-0- is.Az Inter-nek perfekt.

Viszont az én megérzésem.megint ez a 4-2-3-1.
Eto'o jó formában,Az hiszem lesz Sneijder is.Az Inter erősebb mint a Roma szerintem ez nem nagyképűség.

Rino 2010.03.27. 12:23:39

@ericcartmen: nem mondod h ezért? kösz

horas 2010.03.27. 12:26:08

@Tika_: Diego szerintem penge lenne egy jó csapatban.Most képzeld el őt az Inter-ben...
Most hirtelen nekem se jut eszembe,de ott van Juan,Lucio meg szerintem még összetudnék szedni játékosokat akik a Buli-ban játszanak és globálisan klasszisok.Azok vagy voltak.

gasbert 2010.03.27. 12:35:24

@nagyon halott :
Parma - Samp 1-0
Siena - Parma 1-1
Parma - Atalanta 1-0
Bari - Parma 1-1
Parma - Milan 1-0
Chievo - Parma 1-1 ?????

nagyon halott 2010.03.27. 12:42:14

@gasbert: hát, nagyon úgy tűnik, bár nem a sorminta miatt. 2 fordulóval ezelőtt szintén a chievo-meccs volt gyanús, akkor 1-1 lett a catania ellen veronában.

zsakfos 2010.03.27. 14:15:14

@Tika_:
Hargreaves jutott még eszembe a horas által már említett Juan és Lucio mellett, bár nem tudom, hogy ő mennyire jó példa a sorozatos sérülések miatt.
"Vdv hatalmasat bukott": ennél kicsit árnyaltabb a kép sztem.
Egyrészt óriási balfaszság volt Madridba igazolnia. A korábban amúgy is szóba jövő Valenciát kellett volna inkább válaszolnia Vdv,-Mata, Silva-Villa támadónégyes igen jónak tűnne nekem). Ráadásul mind az Ajaxban, mind Hamburgban ő volt a vezér, ő gyűjtötte össze a lasztikat is és ős is osztotta szét.
A másik: nem mondanám, hogy olyan sok lehetőséget kapott, amikor igen, akkor se a saját posztján. Mindig elég jó riválisokat is kapott ( Sneijder, Guti; Kaka, Guti). Az elmúlt időszakban Kaka sérülése miatt, kezdő és jobb teljesítményt is nyújt, mint a brazil. Szóval a körülményekhez képest nem mondanám, hogy nagyot bukott volna.

Althedokan 2010.03.27. 14:21:45

bár így lenne....

Leonardo ultimátuma(???)

1. Fiatalítás: A csapat megújítása érdekében Leonardo megválna néhány idősebb játékosától, és helyettük fiatalokat szerződtetne, akiknek a fizetése is kevesebb lenne.

2. Átigazolások: Leonardo több beleszólást szeretne az átigazolási politika kialakításába. A brazil szakember a múltban olyan tehetségeket fedezett fel, mint Kaka, Thiago Silva, vagy Alexandre Pato, és a jelenleginél nagyobb döntéshozó szerepet akar. Ez előző évben Edin Dzeko és Luis Fabiano szerepelt a kívánságlistáján, de végül egyik játékos sem igazolt a Milanhoz.

3. Új edzésmódszer: Leonardo ebben az idényben már bevezette a délelőtti tréningeket, de a következő idényre még keményebb edzéseket tervez.

4. Nagyobb függetlenség: A jövőben nem hajlandó eltűrni az idősebb játékosok panaszait, akiknek sokkal jobban kell alkalmazkodniuk a kialakult helyzethez.

5. Az orvosi stáb: Ebben a szezonban számos sérülés sújtotta az AC Milan csapatát. Leonardo emiatt új előírásokat, és eljárásokat szeretne bevezetni az orvosi csapat munkájával kapcsolatban, valamint ha szükséges, akkor személyesen is beavatkozna.

(goal.com)

calciomax 2010.03.27. 14:28:12

@Althedokan: ez biztatóan hangzik, csak engedjék.

Althedokan 2010.03.27. 14:29:45

@calciomax: ja hát elvileg ha ez nincs akkor megy a selecao élére...
remélem megkapja ami meg akar kapni... tetszik a hozzáállása,
egyébként fiatal edzőre csak fiatal futbalisták hallgatnak...
forza Milan

Tika_ 2010.03.27. 14:43:25

@horas: @zsakfos : asszem akkor kicsit pontatlan voltam. Pont, hogy olyanokat kérdezek, akik fiatalok, nagyot fejlődtek, hátukra vették a csapatot - mert Diegotól nagyjából ezt várják. Nyilván egy már globális klasszissal ritkán lehet hibázni. Pl. Juan és Lucio, akik már túl voltak pályájuk csúcsán, világbajnokként érkeztek, hozzák amit korábban (ami ugye q magas szint), de nem több, nem nőttek Ferdinand meg Terry fejére, hogy lassan már ők a legjobbak.
Hargreaves-nek hirtelen a pontos posztját sem tudom, tényleg sokat sérült, de asszem valami vkp-féle, abból rögtön lehet mondani 10 q jót, bár nem tudom, hogy előtte mennyire volt ász.
VdV-ről csak azt mondom, amit a Realosoktól olvasok :vállatvon:. Épp nemrég volt, hogy a kondija zéró, anno meg azt gondolta magáról, hogy ő a világ legjobbja, amin a játéka alapján 2 dolgot lehetett: röhögni és sírni...

Arra akarok kilyukadni, hogy lehet, hogy Diegonak is időt kéne adni. C3kR79 és R10-80 sem első évben lettek Aranylabdások az MU-ban meg a Barcaban.
Diegoról talán korai még kimondani, hogy kevés a Juva-ba.

Mr.AT 2010.03.27. 14:53:06

@Tika_: Diego kifejezetten jó évet fut még ebben a harmatgyenge Juvéban is, már most van 5 gólja és 9 gólpassza, és azon kevés játékos közé számít, akire nem lehet panasz, hajt, küzd, védekezik és végigdolgozza a meccseket. Arról nem ő tehet, hogy 30 méter sugarú körben csak fogalmatlan, vagy rossz formában lévő játékostársak veszik körül.

Ha kap egy értelmes csatárt maga elé, meg egy hasonló típusú támadó kp-t maga mellé, semmi baj nem lesz se vele, se a Juventus-szal.

Szent.J. 2010.03.27. 15:05:34

@Mr.AT: Ha kap egy értelmes csatárt maga elé, meg egy hasonló típusú támadó kp-t maga mellé, semmi baj nem lesz se vele, se a Juventus-szal.

De akkor ki védekezne? Középpálya labdaszerző nélkül? Életveszélyes.

WallyB 2010.03.27. 15:05:42

Én is úgy érzem, hogy nem kap ma ki az Inter - arra azonban még egy kisebb összeget sem tennék, hogy "nyerünk". Durva, hogy a Juve a negyedik helyre is szinte esélytelen, a Milan-Lazio meg, szerintem, bármi lehet.

Mr.AT 2010.03.27. 15:17:51

@Szent.J.: Hogyhogy ki védekezne? 4-2-3-1et vagy 4-2-2-2őt kell játszanunk, ahol a 4 védő mellett 2 vkp van fent, és 2-3 támadó kp, attól függően, hogy 1 vagy 2 csatárral játszunk. Ehhez kell egy épkézláb csatár meg legalább még egy jó támadó középpályás Diego mellé, mint fentebb is írtam.

Szent.J. 2010.03.27. 15:25:38

@Mr.AT: Most ezen vitázhatunk, de értem hogy mit szeretnél írni, ha 4-2-3-1 akkor a két középpályás inkább szélső és egy tkp van, és a csatár fent. Szóval egy igazi szélső, vagy inkább kettő kellene, akik robbanékonyak, képesek labdatartásra és persze visszazárnak fegyelmezetten.

Igazából értem amit írtál, és igazad is van. Csak én hirtelen nem tudtam elhelyezni a két tkp a pályán. - ritka az ilyen. (de persze a 4-2-2-2 ben mehet!)

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.03.27. 15:58:49

@Mr.AT: azt a negy negy kettot hogy kepzeled el?
Igy?
------------Buffon------------
Toltelek-Toltelek-Toltelek-Toltelek
--------Toltelek-Toltelek-------
Toltelek------------------Diego
----Epkezlab csatar-Toltelek-----
Viszont Diego tudtommal nem szelso
Vagy igy?
------------Buffon------------
Toltelek-Toltelek-Toltelek-Toltelek
--------Toltelek-Diego---------
Toltelek----------------Toltelek
----Epkezlab csatar-toltelek-----
Igy meg gyengulne a vedelem raadasul Deep laying playmakerkent kevesbe tudna kihasznalni a valoban nagyszeru cselezo kepesseget
Esetleg igy?
------------Buffon------------
Toltelek-Toltelek-Toltelek-Toltelek
--------Toltelek-Toltelek-------
Toltelek----------------Toltelek
----Epkezlab csatar-Diego------
Igy mag vagy kell vennetek egy Adriano/Toni/Koller archetipusu tankot vagy a masodik meccsen ledaraljak fasirtnak mert nem tud ki moge elbujni.
Netalantan igy?
------------Buffon------------
Toltelek-Toltelek-Toltelek-Toltelek
--------Toltelek-Toltelek-------
--------Toltelek-Diego---------
----Epkezlab csatar-Toltelek----
Bazze Grygeraval es Grossoval?

ericcartmen 2010.03.27. 16:21:38

@Mr.AT: 4-2-2-2?
Játszik egyáltalán valaki ilyet? Ki lenne szélen?

rexford 2010.03.27. 16:43:50

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): Kicsit sok a töltelék, Diego egyedül kevés lesz káposztának.

calciomax 2010.03.27. 16:43:58

Sztem a Juvénak 5-4-4-4 -et kéne játszani :)

rexford 2010.03.27. 17:02:40

@calciomax: Jövőre akár össze is jöhet a Bettega-Moggi-Giraudo csatársor. A negyedik csatár még kérdéses, bár Lapo Elkannt ki lehetne próbálni, most hogy a kosárcsapatból kirakták. :)

Szent.J. 2010.03.27. 17:14:05

ROMA (4-3-1-2): Julio Sergio; Cassetti, Juan, Burdisso, Riise; Perrotta, Pizarro, De Rossi; Menez; Vucinic, Toni. A disp.: Doni, Totti, Mexes, Baptista, Motta, Cerci, Taddei. All. Ranieri.

INTER (4-3-3): Julio Cesar; Maicon, Lucio, Samuel, Chivu; Zanetti, Cambiasso, T. Motta; Eto’o, Pandev, Milito. A disp.: Toldo, Materazzi, Cordoba, Stankovic, Mariga, Quaresma, Sneijder. All.: Mourinho

Itt a két kezdő! Raneri mer merészet húzni, két csatárral kezd, kíváncsi leszek?!

giacinto 2010.03.27. 17:25:05

Mou betolta az ALL-IN-t, gyakorlatilag a legerősebb csapat játszik, nyerni fogunk.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.27. 17:46:35

@giacinto: Ez bizony valóban ütős csapat. Már csak azért is remélem az Inter győzelmét, mert egy 99%-ig biztos bajnoki cím tudatában csak könnyebb hangolni a magasztosabb célokra. Aztán vasárnap, miután a laziale balhéknak vége, jöhetne egy meglepetés.

Milan drukkerek, Ronnie, Beckham, Pato, Mancini, Nesta, Pirlo hiányában mennyire reális egy Lazio pontszerzés? Kérdezhetném úgy is, kik fogják az említetteket pótolni?

giacinto 2010.03.27. 17:50:19

A Lazionak nem szabad félni, hanem bátor támadójátékot játszania, mert ezt a milant simán megverhetik.

gasbert 2010.03.27. 17:58:42

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Tény h sok a hiányzó de most h nincs Ronnie , Leo átáll a kétcsatáros játékra , még nem tudni kik lesznek azok , egyelőre Pippo tuti . Mögöttük Seedorf lesz az amolyan irányitó , tehát ez a három ember kell megnyerje a meccset mert a Flamini , Gattuso , Ambrosini trióból nem nézek ki sok gólt :)

Abszolút benne van a Lazio pontszerzés , de szerintem nyerni fogunk.

sh4d0w 2010.03.27. 18:15:29

@Tika_: a nagyok nem nevelnek ki fiatalokat, inkább leigazolják azokat, akiket a neveléssel erősítő klubok hoznak az élvonalba (pl. Atalanta, Parma, Chievo).

Teljesen korrekt Leonardo ultimátuma, ha a fentebb idézett formában tényleg igaz, nagyon gáz, ami a Milannál folyik évek (étvizedek?) óta. Vicc, hogy Antonini 27 évesen került a kezdő közelébe. Az orvosi stáb meg ultragáz, már akkor kirúgtam volna az összeset, amikor feleslegesen megoperálták Kaka térdét.

sh4d0w 2010.03.27. 18:19:08

All-in, mi? Kár, hogy a kapusposzt az Inter leggyengébbje, azért ez a csapat jobb kapust érdemelne.

bobix 2010.03.27. 18:25:11

@sh4d0w: LOL! nicsak ki beszél a kapusposztról...

calciomax 2010.03.27. 18:32:12

Nincsenek ott fejben.

neeskens 2010.03.27. 18:37:19

egy linket tudtok dobni, ahol megy a roma-inter?

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.03.27. 18:47:18

Sneijder nem fejezi be ezt a meccset.

touristique 2010.03.27. 18:50:44

Itt a vége felé azért elég csoda, hogy 1-3 a sárgák aránya az Inter javára. Casetti, Burdisso vagy Perrotta ámokfutását meg kellett volna büntetni, különben nagy vérfürdő lesz a második félidőben, kicsúszik a meccs Morganti kezeiből.

ForzaBianconero 2010.03.27. 18:54:04

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): bazz, ezen percekig röhögtem :D
Néhány észrevétel a meccsről:a Roma gec*jó, mintha nem is Ranieri lenne az edző, drukkolok nekik nagyon de félek hogy1-1 lesz. Az Interből valakit tuti kiszórnak, balszélen nagy bajban vannak.
És ha egy Roma drukker esetleg eddig attól tartott hogy De Rossi majd valamikor eligazol, akkor azt hiszem megnyugodhat, a gólörömét látva :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.27. 18:55:30

@gasbert: Köszi, Seedorfnak ha jó napja van igen veszélyes lehet, na meg az öreg Pippo, kár, hogy a tesóval a pályán biztos nem találkozhat. Igazából én a Nesta hiányában felálló védelemben bízom, bár az is igaz, hogy Favalli nem nagyon szolgált rá az utóbbi időkben a szidalmakra. No meg ő is egykori Laziós. :) Ahogy az is biztos, hogy Brocchi is kettőzött erővel fog hajtani, ha ilyen az ő esetében egyáltalán elképzelhető. Zseniális az öreg, milánói születésű, Milan nevelés, de úgy küzd és úgy kiteszi a lelkét a Lazióért, amit csak Firmanitól lehet mondjuk látni.

Meglep, hogy a Roma előnnyel kezdheti a második félidőt, abban azért még mindig elég biztos vagyok hogy nem nyerhet, de hogy Cesar mit gondolt, azt nem tudom. Minden mástól eltekintve, nagyon jó látni az ilyen pillanatokat, amikor egy saját nevelésű focista ennyire hihetetlenül örül a góljának, amivel szeretett csapata előnyhöz jut, pláne egy ilyen fontos meccsen. Tuti jönni fog Pandev, akiről nem kell mondani, hogy dupla erővel fog hajtani a Roma ellen, már csak azért is, mert nagyon-nagyon szereti a Lazio szurkolóit, és nyilván benne lesznek az elmúlt évek meccsei is. Remek a meccs, egyre veszélyesebb az Inter, csak az a sok sárga...

Mr.AT 2010.03.27. 18:59:01

Már elmondtam párszor, most is tartom - ha Vucsinics és Menez helyén két épkézláb játékos játszana a Romában, jó kis csapat lehetnének. (És ezt akkor is tartom, ha most bármelyik mesterhármast is rúg a második 45 percben.)

Mr.AT 2010.03.27. 19:01:12

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): :-) Ez aranyos amúgy, de nem.

Buffon
Caceres, Új g*ci jó belső védő, Chiellini, Új g*ci jó balszélső
Sissoko, Candreva (Melo)
Giovinco (Marchisio), Diego, Új g*ci jó szélső
Új g*ci jó csatár

gasbert 2010.03.27. 19:09:33

Ez lesz a Roma veszte , védik az 1-0át , tipikus Ranieri hozzáállás .

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 19:12:06

hát, Vucsinics k ügyes gyerek, hogy ezt a "szerelési kisérletet" megúszta.

calciomax 2010.03.27. 19:16:27

Amikor elkapcsoltam épp Perrotta fetrengett most visszakapcsoltam megint fetreng....

calciomax 2010.03.27. 19:17:48

szerencsére nincs komolyabb baja....

rexford 2010.03.27. 19:21:40

@Mr.AT: Az a baj, hogy 4 geci jó játékost egyszerre nem tudunk megszerezni. Amúgy tetszetős felállás lenne ez így, esetleg egy Candreva-Marchisio cserével.
Ezek szerint Amaurival már te se vagy annyira elégedett. :)

sh4d0w 2010.03.27. 19:22:55

@bobix: egy-egy rossz meccs mindenkinek kicsúszhat, de szerintem az Inter leggeyngébb pontja a kapus.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.03.27. 19:23:44

nah,most akkor megint elbassza a bíró a meccset.

gasbert 2010.03.27. 19:25:39

Megérdemelte a gólt az Inter , de ez lesgól volt . Tudom tudom nem adtak meg két tizenegyest az első félidőben , nem kell ezzel jönni .

Mr.AT 2010.03.27. 19:26:05

@rexford: Nincs formában, és úgy nem is lesz, hogy az egész szezonban rajta van a felelősség. Ettől függetlenül a jelenlegi 4 csatárunkból egyértelműen benne van a legnagyobb potenciál.

Nem nehéz 4 jó játékost venni, 80 Mio EUR-ról volt ugye szó, Kjaer 15 körül van, Rafinha 13-15 közt lesz, Pastore legyen mondjuk 25, Cavani meg mondjuk 22. Ez így akkor 75 Mio EUR.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.03.27. 19:26:17

@gasbert: Én inkább Perrotta "pályán levését" nem értem.

rexford 2010.03.27. 19:26:38

A fél Inter lesen volt.

calciomax 2010.03.27. 19:26:43

Végül is csak hárman voltak lesen :)

Mr.AT 2010.03.27. 19:27:39

Tipikus Ranieris meccs amúgy. Találtak egy gólt, és magukra húzták az Intert, törvényszerű volt az egyenlítés. Innentől pedig már az Interrel van a lélektani plusz.

Mr.AT 2010.03.27. 19:28:35

Pandev mekkora zsugát adott...

rexford 2010.03.27. 19:28:53

@Mr.AT: Tudod, mi a baj: ezek közül egy sem established jó játékos, nem játszottak nagycsapatban.

tjunior 2010.03.27. 19:28:54

@Mr.AT: BL nélkül fölösleges álmodozni 75 millió elköltött euróról
na van egy új szabály? ha 3man vannak lesen, akkor azok kiütik egymást?

Mr.AT 2010.03.27. 19:30:15

Ezt a szánalmas fos gólt amúgy... :-) Ez a Taddei mekkora egy fogalmatlan kretén, és mekkora mákja van... :-)

calciomax 2010.03.27. 19:31:45

Ezt nem levenni kell hanem beb*szni-Milito

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 19:31:53

pedig most akartam írni, hogy az inter bedarálta a rómát. cserélik is a kp-sokat a románál. taddei előbb bejöhetett volna. (a védekezés miatt csak).

Juan de Keserű, a keselyű 2010.03.27. 19:33:06

@Glory: Taddei zseniális gólpassza nyomán.

Mr.AT 2010.03.27. 19:34:02

A Pizarro-De Rossi kettős nagyon jó a Románál, kb. az egész csapat teljesítményének 3/4ed része rajtuk múlik.
Ugyanazt tudom csak írni, mint fent - ha nem ilyen Menez meg Taddei féle fogalmatlanok lennének előttük, egész máshogy nézne ki a szezonjuk.

gasbert 2010.03.27. 19:36:47

@Great Cornholio: És Maicon miért van még fenn ?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 19:37:38

@Mr.AT: Menez megjött a rómába, emlékeim szerint hatalmasakat játszott,bár kezdő se volt tán. aztán lesérült, kipihente, elkezdett edzeni megint... jó játékos. szerintem. :)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.03.27. 19:41:00

@gasbert: Mert nem csiaált 5 sárgányi és egy pirosnyi szabálytalanságot.

rexford 2010.03.27. 19:43:03

Pizarro tényleg nagyon jó játékossá öregedett.
És egyre kevésbé félem bevallani, hogy Riise kb. 10 éve a kedvenc balhátvédem.

calciomax 2010.03.27. 19:43:14

Eto dühöng magába a birónak háttal ezért miért kell sárgát adni?

de niro 2010.03.27. 19:43:43

Ez a Sneijder nem volt ilyen hihetetlenül ellenszenves, hisztérikus játékos, katasztrófa, amit művel

Dr Keynes 2010.03.27. 19:45:32

@Mr.AT: Úgy igaz. A védelem is egész rendben van, csak amíg Baptista/Menez/Taddei képezik a választási lehetőséget, addig baj van...

gasbert 2010.03.27. 19:49:37

Egy piros minusz Chivunak is ....

@Great Cornholio: De csinált egy pirosnyit , ha esetleg nem jutna eszedbe a helyzet , hátulról letalpalta Pizarrot persze szerelési kisérletnek nem lehet nevezni.

giacinto 2010.03.27. 19:50:05

remélem kiegyenlitünk, legyen jó nagy hörgés :))

giacinto 2010.03.27. 19:51:48

LOL 3 kapufa :)) a románál meg a kapanyél is elsül.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 19:51:51

Róma istenei felébredtek erre a meccsre!

Mr.AT 2010.03.27. 19:52:22

Qrva nagy mákja van a Romának, azért szögezzük le... :-)

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.03.27. 19:52:59

@giacinto: Csak lefújta támadás közben, azt hittem milito bénázásánál fújja le, hogy ne égesse magát Diego.

calciomax 2010.03.27. 19:53:05

Perrotta fetreng part III:

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.03.27. 19:54:47

@gasbert: Fölösleges vitatkozni, Burdisso talpalása, stankovic mellbe könyöklése, Perrotta ütése, Cambiasson még sárga se,
Mi basztuk el mert szartak futni, meg ilyen helyűzeteket kihagyni.

calciomax 2010.03.27. 19:56:03

Ez igy alakult ennyi. Innentől ez legalább áll annyira a Romának mint az Internek.

ForzaBianconero 2010.03.27. 19:56:17

@calciomax: volt az vagy 13 is :), de ti ne szóljatok egy szót se motta stamford bridge alakításai után.
Grat a Romanak, megérdemelték bár a végén tényleg nagy mákjuk volt.

rexford 2010.03.27. 19:57:47

@calciomax: De jó hogy végr felépült ez a román cigány. B*ssza már fejbe valaki megint.

Nagy paraszt vagy, tesvír!

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.03.27. 19:58:16

@Mr.AT:
Kb. annyira mint amennyire balszerencsés szinte az egész történelme alatt. Ez már kijárt, ahogyan a bajnoki cím is kijárna, ha nem is ezért a szezonért, de az elmúlt évekért mindenképp.

Off: várhidi haj petyát a mentőbe is ütném!

giacinto 2010.03.27. 20:00:24

@ForzaBianconero: Motta nem ütött-vágott-rúgott Londonban csak fetrengett egy sort, nem az egész meccsen.

jó nagy köcsög lett ez a Perrotta is, mondjuk nem csodálom mert a foci az nemigen ment neki.

neeskens 2010.03.27. 20:04:24

@giacinto: próbáld már egy kicsit méltósággal viselni a vereséget.

ForzaBianconero 2010.03.27. 20:05:49

@giacinto: én nem is mondtam hogy ütögetett, csak a fetrengésre reagáltam, Perrotta tényleg gusztustalan volt, pedig én bírom őt.

calcio_di_rigore 2010.03.27. 20:06:13

Na ha még a Bologna is behúzza azt mondom egész jó nap!

Ranieri előtt meg magas labdák tömkelege a sajtótájékoztatón.:)

nalazo 2010.03.27. 20:07:45

Perrotta, aki a vállán hordja a szemét. A Cinecitta beköltözött az Olimpicoba egy meccs erejére.

Két szerencsés csapat meccse. Szerencsésen szereztünk egy lesgólt, a Róma meg kéz mázlist és megúszott 3 kapufát.

Így jártunk, ettől még kötelező megnyerni a bajnokságot.

gasbert 2010.03.27. 20:08:05

Mostmár csak a Milan kell nyerjen holnap este és fasza lesz az olasz újra . Mondjuk ennyi sérülttel és ilyen sorsolással esélyünk nincs a trónra ülni de amig lehet addig legyünk a tűz közelében.

Amúgy meg erről a meccsről nem a könyöklések , lesgól és a durvaságok kellene megmaradjanak hanem a Roma , ahogyan szivből verték a bajnokot .

BruceWayne 2010.03.27. 20:08:24

Na Ranieri beárazta az NST olasz szekcióját......

Jár a gratuláció a Rómának, megérdemelték, kis szerencse is kellett hozzá, mert az Inter is közel állt a 2-1-hez.

Mondjuk miért megint a Roma ellen lilult be a fél csapat... ez már lassan szokássá válik.

giacinto 2010.03.27. 20:09:36

@neeskens: mi a gondod? megint melyik kommentem lépte át az érzékeny lelkivilágúak határvonalát?

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2010.03.27. 20:10:29

@calcio_di_rigore: a Juventus előtt már számtalan lehetőség adódott. Sosem használták ki. Szinte mindegy is.

rexford 2010.03.27. 20:12:53

Kíváncsi leszek, végre összejön-e a nagy eredmény Ranierinek. Az mekkora lenne, ha annyi év után pont a Romával sikerülne neki.
Nem kicsi mákja van azzal mondjuk, hogy elég összeszokott csapatot örökölt, azzal már nem kellett foglalkoznia, csak a taktikán kellett alakítani.
Lehet, hogy a Juvéval is összejött volna, csak még 1-1,5 évet kellett volna várni rá, az összesen 3 meg már egy kicsit sok a Juvénál.

giacinto 2010.03.27. 20:14:46

@calcio_di_rigore: az Atalanta-győzelemről se feledkezz meg azért :)

drdugo 2010.03.27. 20:16:00

oriasi merkozes volt. talan a ranieri-ellenes hangokat is lecsillapitja.

Calogero 2010.03.27. 20:16:43

Hatalmas grat a fiúknak, ez egy gyönyörű este volt, ráadásul a 2-1-gyel még a sportingbeten is taroltam :) Pizzarro legszebb éveit idézi, De Rossi igazi kapitány, Toni meg az utóbbi évek legjobb igazolása volt. Ranieriről nem is beszélve! Grande Roma

nalazo 2010.03.27. 20:18:29

@Calogero: Nem tudsz valami hírt a kórházból, hogyan van Perrotta harmadik szeme a vállán?

giacinto 2010.03.27. 20:19:08

@calcio_di_rigore: ja igen, de a lényeg hogy LESZ!

drdugo 2010.03.27. 20:19:30

@rexford: a juve a leheto legnagyobb hibát követte el, hogy kibaszta Ranierit. Ha ottmaradhatott volna, most a Juve lenne a Roma helyén harcban az Interrel, és a BL-ben is állna még a Juventus.

giacinto 2010.03.27. 20:19:58

már rájöttem csak benito kedvéért hozzuk ezeket a vereségeket, hogy igaza legyen. lehet 4 vereséggel is bajnokságot nyerni :)

giacinto 2010.03.27. 20:21:55

@drdugo: jaja, Ranieri nagy taktikus, a kiváló taktikai húzásainak köszönhetően ejtette ki Julio a labdát, törte el Taddei vagy jött ki 3 labda a kapufáról!

Ez az ember egy mágus!

nalazo 2010.03.27. 20:22:28

@giacinto: Mintha a BL-meccs előtti fordulókba bele lenne kódolva a rossz eredmény.

Calogero 2010.03.27. 20:23:01

@nalazo: azért ne legyünk álszentek, ezt bárki eljátsza hasonló szituációban Olaszországban. Sőt, ha kicsit okosabb a csapat, simán a kiállításokra kellett volna kihegyezni a második félidőt, ennyi besárgult védő mellett, de azért így sem volt rossz :)
Anyway, remélem az Inter magához tér a CSZKA elleni meccsig

neeskens 2010.03.27. 20:24:08

@giacinto: nem az a baj. Hisztizel bazmeg.Ne hisztizzél.

neeskens 2010.03.27. 20:24:49

"jó nagy köcsög lett ez a Perrotta is, mondjuk nem csodálom mert a foci az nemigen ment neki"

erre gondoltam

calciomax 2010.03.27. 20:27:16

@drdugo: azért ez nem ilyen egyszerü.

drdugo 2010.03.27. 20:27:49

nem mondtam hogy Ranieri egy mágus, de főleg itt az nst-n nagyon underestimate az ember.

giacinto 2010.03.27. 20:27:54

@neeskens: miért ment neki? csak provokált és fetrengelt, ja meg faultot, persze sárgát egy darabot nem kapott.

rexford 2010.03.27. 20:37:04

@giacinto: Miért ilyen kurva nehéz elfogadni a jogos vereséget? Ráadásul lesgólt rúgtatok, vaze.

kukonyalori 2010.03.27. 21:11:25

Mikor ősszel az Inter elleni meccs előtt 10 ponnttal lemaradva álltunk, valahol a kieső zóna előtt. Nem gondoltam, hogy a tavaszi meccs után egy pont hátránnyal a második helyen leszünk.
Most sem gondolom, hogy bajnokok leszünk...:-)
Grazie Roma!

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.27. 21:15:23

jó kis meccs kerekedett ebből. azt majd elemezze ki valaki,a Róma ezt hogy hozta... de az eredmény a lényeg. mókás, hogy az inter ezt a meccset komolyan vette. mármint egy x-et mindenképp toltak volna. jó sokat kapartak érte. Sneijder-nek gyógyszert, Perottá-nak Arany Medvét, vagy mit.
közbe a Palermo miket hagy ki...

WallyB 2010.03.27. 21:28:00

De jó, hogy csak most jutottam géphez, és nem egy órája... csúnya dolgokat mondtam. :) Most meg borogatni kell magam, mert belelesve, de nem elolvasva az eddig hozzászólásokat, egyet kell értenem Mr. AT-vel jó néhány dologban :)
1, Nem tudom, José hogy kezeli, kezelte, de én azért gratulálok a Rómának, mert nyertek, és tettek is a győzelemért. Más kérdés, hogy nem érdemelték meg, mint ahogy az Inter sem a vereséget - szerintem. Két ilyen vakhangya gólt találni... kb. három és fél helyzetből... mindegy, gólra játsszák, ebből ők lőttek többet. Ennyi.
2, Érdekesnek találom, hogy nem volt piros lap a meccsen, én adtam volna Perottának is, meg Kivu Krisztinánnak is - ez utóbbi feltűnően nagy taplóságot csinált, lehet, hogy utólag el is tiltják? Megérdemelné, mert paraszt volt. Mondjuk Alex is megúszta a nápolyi könyöklést, szóval reménykedjünk. Perotta sem ütésért nem kapott pirosat (mint a suttyóválogatottba jogosan pályázó Muntarink még tavaly) sem a kb. 4. sárgáját nem kapta meg, mint ahogy Vucinic törlesztését is nyilván csak én láttam még az első félidőben, de lehet, hogy csak azért, mert az Inter-sál a szemembe csúszott... Nem mondom, az Inter is keményen, helyenként durván, néhol pedig kifejezetten köcsögválogatottba illően nyilvánult meg, de a Roma sem maradt adós. Én csak a lapok elosztásával nem értek teljes mértékben egyet.
3, A gólunk les volt, viszont lőttünk három kapufát, a fogalmatlan Taddei bedobásra tartó lövése meg megakad Toni-ban, aki beveri, ahogy illik. Ebből két tanulságot vontam le: az egyik, hogy a lesgól miatt Fortuna jócskán kárpótolta a Romát, a másik, hogy a Bayern-ben karcsú Toni a Seria A-ban azért rendre betalál, így aztán nem lennék a következő években 4. olasz csapat helyében BL-ügyileg. Ez ugyanis a legnagyobb, hogy divatos szóval éljek, beárazás...
4, Nagyon úgy fest, hogy José kissé hamar spannolja fel a fiúkat a BL-re. Legutóbb a Samp ellen sikerült ilyen feszült meccset játszani, a fiúk, szerintem már megint nem voltak ott fejben, hihetetlen, hogy most megúsztuk kiállítás nélkül, bár azt továbbra sem értem, hogy ami az Internél sárgát érő fault, az az ellenfélnél miért nem az...
5, Ezek után a CSZKA-t ki kell csontozni szerdán, mert félek, hogy az lesz a vége a nagy taktikázásnak, hogy se bajnokság, se BL... (mert a CSZKA után még lesz egy Barca vagy Arsenal, utána meg valszeg egy MU - csak a miheztartás végett...)
További szép estét, 1-1 a Palermo-Bologna.

bobix 2010.03.27. 21:32:05

@dino vercotti: így van

@Mr.AT: ha jól emlékszem a Roma-fanok többsége is Pizzaro-t dícsérte az egész szezon során, én is be kell valljam: idén ő a farkasok legjobb embere.

Amúgy grat a győzelemhez, remélem mostmár meg sem álltok a Scudetto-ig. Tulajdonképpen nekem kéne kussolni, mert semmi közöm a meccshez, mégis inkább azt mondom, tegyék ezt az interesek, és gratuláljanak helyette a Roma-nak, mert ma tényleg a jobb csapat győzött.

Másik dolog: nem akarok a "fajtám" ellen beszélni, de ma már egészen elmosolyodok azon, hogy a Juve szurkolók lettek a legnagyobb transzfer guruk.

giacinto 2010.03.27. 21:38:16

@rexford: ki mondta hogy nem fogadom el a vereséget? igy is vezetjük a bajnokságot és vannak fontosabb céljaink is.

teljesen higgadtam irkálok pár észrevételt Perrottáról, Ranieriről stb. ja hogy itt már ez is tilos, grat.

Olmen 2010.03.27. 21:39:25

Valaki pls mondja meg, mit jelent a "beárazás" itteni kontextusokban.

WallyB 2010.03.27. 21:39:42

@WallyB: A BL-nél, természetesen, feltételeztem, hogy az Inter megy tovább, ami azért korántsem vehető készpénznek.

giacinto 2010.03.27. 21:39:50

még mindig nem aggódok különösebben a bajnokságot illetően, megnyugodhattok :)

WallyB 2010.03.27. 21:40:21

@Olmen: kb. azt, hogy "tisztába vagytok téve azt illetően, hogy mennyire gyengék vagytok"

Olmen 2010.03.27. 21:43:18

@WallyB: köszi, beáraztam :)

WallyB 2010.03.27. 21:46:13

@giacinto: jó neked... szerintem a Roma sorsolása a legkönnyebb, és azzal, hogy ma nem tudtunk tőlük pontokat elvenni még bajba is kerülhetünk - vagy már benne is vagyunk?

calciomax 2010.03.27. 21:52:20

@Calogero: nem kell magunkhoz térnünk, ez ma igy alakult. Nyilván a fejekben már benne volt a Moszkva meccs.

giacinto 2010.03.27. 22:00:22

@WallyB: meg kell nyernünk az összes meccset és kész :) ha botlanak, mi is veszithetünk pontokat :)

kukonyalori 2010.03.27. 22:01:12

@calciomax: Biztos a bl is benne volt a fejekben elótte, de azért a telt olimpicoban már nem hisszem, hog bárkinek megfordult a fejében abl meccs. afontosabb célról meg annyit, hogy ezsem indokolje, hogy 10-12 pont előnyt le lehet adn, mer a bl az csúszós talaj, a scudetto meg szinte már kézben volt.

kukonyalori 2010.03.27. 22:02:17

elnézést az elütésekért :-)))

WallyB 2010.03.27. 22:07:34

@giacinto: eeeeegen, de mostanában nem nyerünk. A Livornót ne számold, ők kiesőjelöltek. Úgy értem, komoly meccset bajnokságban régen nyertünk...

bobix 2010.03.27. 22:09:44

_benito: ha készítesz összefoglaló posztot a 31. fordulóról, a kedvemért belinkelhetnél egy Zampa-s videót a derbiről :) (persze csak, ha létezik)

toerix_ (törölt) 2010.03.27. 22:15:43

@bobix: biztos órákon belül lesz :D

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.27. 22:16:51

@giacinto: Ha a gratuláció nekünk szólt , akkor köszönjük! Meg ha már Perottával ennyit foglalkozol ejthenél egy pár szót Sneiderről meg Chivuról is vagy arról, hogy egy tizi helyett Brighi kapott sárgát. Az Inter jobb csapat, mint a Roma, annál nagyobb öröm legyőzni őket. Erre a győzelemre mindenképpen rászolgáltak farkasaim, mert a szívüket rakták ki a pályára. Kellett hozzá szerencse, de annyiszor volt már pechünk, épp az Inter ellen is!

Sorsolás ide vagy oda még mindig az Intert tartom a bajnokság esélyesének, de most már eltudom képzelni, hogy mégis mi nyerjük a Scudettot! Az mekkora lenne!

Grazie Roma!

calciomax 2010.03.27. 22:19:37

Bari v Roma Inter v Bologna
Roma v Atalanta Fiorentina v Inter (roma itt előz)
Lazio v Roma Inter v Juventus
Roma v Sampdoria Inter v Atalanta
Parma v Roma Lazio v Inter
Roma v Cagliari Inter v Chievo
Chievo v Roma Siena v Inter

calciomax 2010.03.27. 22:21:52

@popp: Nem mondod hogy a Brighi-s sztorit tizinek láttad?

értelmetlen_nevű 2010.03.27. 22:22:31

@popp: Hát ha a Roma nyeri a bajnokságot, akkor a Panathinaikos csúnya beárazást vitt véghez.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.27. 22:23:40

@calciomax: Elsőre nem, a lassításnál igen, lehet, hogy rosszul. Az ismétlés után mondom ki a végső szót.

calciomax 2010.03.27. 22:24:00

Ha a Lazio meccs után elsők vagyunk akkor nincs gond, de pontazonossággal már a Romáé a scudetto.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.27. 22:26:50

@calciomax: Viszont hármas pontazonosságnál (azért ne felejtsük el a Milant) a tietek.

gasbert 2010.03.27. 22:29:25

@popp: A Milannal sajnos nem nagyon kell számolni , a sok sérült és ez a formahanyatlás no meg a sorsolás rövid időn belül kivon a harcból .
Ha bár Pato lenne akkor bizakodnék de igy .

calciomax 2010.03.27. 22:30:08

@popp: a Milan kiszállt tuti olyan az utcsó öt meccse hogy még a harmadikat is bebukhatják.

giacinto 2010.03.27. 22:31:02

@popp: Gratulálok, még egyszer!

Chivunak járt volna a piroslap, ez egyértelmű, de az a pár perc már tökmindegy. igy is el fogják tiltani, jövő héten nem tudom hogy állunk ki, csomó ember eltiltott lesz.

Sneijderrel mi volt? picit ideges volt, de nehogymár ezért ki kelljen vkit állítani?

JC nem érte el Brighit. az ismétlésnél tisztán látszik hogy nem ért hozzá.

calciomax 2010.03.27. 22:32:09

Sampdoria - Milan
Palermo - Milan
Milan - Fiorentina
Genoa - Milan
Milan - Juventus

Ez mindent elmond.

giacinto 2010.03.27. 22:32:41

@értelmetlen_nevű: A Premier League meg már igy is be van árazva, ha bajnok lesz az Inter, ha nem. utóbbi esetben durvább a leértékelés :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.27. 22:32:42

@értelmetlen_nevű: az csúnya folt volt az október vége óta szinte makulátlan teljesítményünkön. Mondjuk ha az Inter Bl-t nyerne, mi meg Scudettot, akkor számítsd ki az árat.

Na ezért nem szimpi nekem, hogy egy-egy meccsek alapján árazgatunk itt hetek óta. Ugye az Inter beárazta a Chelseat, a Roma meg az Intert, a Pana a Romát. Most a Pana a legjobb ezek közül?

giacinto 2010.03.27. 22:34:06

ez a miccoli jó gyerek :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.27. 22:35:00

@giacinto: Én nem mondom, hogy Sneidert ki kellett volna állítani, de más hovatartozás mentén ő viselkedését is lehetne ugyanúgy gyalázni, mint Perrottáét.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.27. 22:36:39

@popp: Ja a csúcskirály Standardot ki si hagytam a láncból, ők meg Panát árazták be.Akoor ők a legjobbak az említett öt csapat közül?

értelmetlen_nevű 2010.03.27. 22:38:01

@popp: szerintem ezekhez a számításokhoz már minimum közgazdász kell. Könnyen előfordulhat, hogy egy hatalmas körbeárazással fejeződik be a szezon.

értelmetlen_nevű 2010.03.27. 22:39:15

@értelmetlen_nevű: egyébként lassan értelmét veszti a győzelem kifejezés. Az árazás sokkal beszédesebb.

gasbert 2010.03.27. 22:40:05

@popp: Sőt pont a Roma meccs előtt a Kavala árazta be a Panat .
Tehát a Kavala jobb csapat mint a Chelsea?! :D

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.27. 22:47:24

@értelmetlen_nevű: Közgazdász meg egy külön értelmező-szótár az nst szlenghez ;-).

giacinto 2010.03.27. 22:51:22

@popp: Sneijder ideges volt, de nála ez a túlzott győzniakarás mellékterméke. de nem ütött-rúgott vágott másokat és nem szinészkedett orbitálisakat.

;)

a 2 csapat sorsolására azt mondom hasonló erősségű.
mind2 csapatnak van derby-je még, amit papíron simán kell nyerniük a juve és a lazio ellen, de derbyn minden lehet. közepes erősségű a Fio és a Samp, a többi mind gyengébb csapat többnyire cél nélkül.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.03.27. 23:00:53

Egyebkent most vegigolvasva a kommenteket reajottem hogy valojaban olaszorszagban a sajat csapatodon kivul mindenki csal szegeny birok szerintem mar azt sem tudjak hogy a pics@ba feheritsek ki azt a rengeteg bundat. en kloroxott hasznalnek

Phuturo 2010.03.28. 01:01:23

szép látni (az utóbbi évek után) h már scudetto-n osztozkodnak az emberek :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 01:13:34

Hát nem tudom mit mondja, durván meglepett ez az eredmény... Én őszintén úgy látom, hogy ha az Inter továbbmegy a BL-ben, akkor itt nagyon necces lesz számukra a végjáték. Érthetetlen számomra hogyan vesztették el ezt a meccset, nem lesz ez így jó. Azt kell mondjam, hogy így legalább annyira esélyes a Roma, ha ilyen jó formában marad, mint az Inter. Nyilván a Roma eredményét látva a Milan is kettőzött erővel fog küzdeni. Kár ezért a meccsért, őszintén hittem abban, hogy az Inter behúzza, így nagyon-nagyon nehéz lesz.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 01:15:59

Hát nem tudom mit mondja, durván meglepett ez az eredmény... Én őszintén úgy látom, hogy ha az Inter továbbmegy a BL-ben, akkor itt nagyon necces lesz számukra a végjáték. Érthetetlen számomra hogyan vesztették el ezt a meccset, nem lesz ez így jó. Azt kell mondjam, hogy így legalább annyira esélyes a Roma, ha ilyen jó formában marad, mint az Inter. Nyilván a Roma eredményét látva a Milan is kettőzött erővel fog küzdeni. Kár ezért a meccsért, őszintén hittem abban, hogy az Inter behúzza, így nagyon-nagyon nehéz lesz.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 03:14:12

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Dehogy kár, így lesz nagyon bolond a bajnokság. Repesve várom a végjátékot. Olyan szezont futunk, amely a tavalyi után a legszebb álmaimban sem fordult elő. Az is kiderült ma milyen, hogy ha Roma szurkolókkal telik meg egy stadion. Remélem lesz még ennél is nagyobb fieszta az Olimpicoban, mert az azt jelentené, hogy ... (le se merem írni!)

Óriási meccset nyertünk ma!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 03:24:33

@popp: Kár bizony, mert ha már nem lehet a Lazio nagy sikerek birtokában jelenleg, akkor legyen azok birtokosa az Inter. Sajnálom ezt a mai vereséget nagyon. Őszintén bízom abban, hogy ez az egy pont elég lesz az Internek! Mourinho megmutathatja legalább a Serie A-ban is a zsenijét.

freiwald 2010.03.28. 10:01:45

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Szerintem inkább a Milan. :)
@popp: Egyébként meg a Roma ez teljeséggel egyértelmű:) Remélem a Leoék ma valahogy behúzzák ezt a meccset, habár nem nagyon bízom benne az elmúlt hetek termését látva. De ugye kapaszkodni kell az utolsó utáni szalmaszálba is!
Forza vecchio cuore rossonero!
Kiváncsi vagyok szóhoz jut-e kp-án Strasser. Mert van egy sanda gyanúm, hogy ami a csatársort illeti nincs esély megtapasztalni az U20-as gólkirályt...A keltetőben leli halálát a srác:( (na nem mintha tudhatnánk megérdemli-e a kezdőt)

freiwald 2010.03.28. 10:02:34

a Leoék--)) Leoék:)

Vul-Kahn 2010.03.28. 10:21:26

Az amúgy megvan mindenkinek, hogy Luca Toni nagyjából 2 héten (!) belül lehet olasz bajnok, német bajnok, olasz kupagyőztes, német kupagyőztes és BL-győztes?
(Sőt, ha nincs az a csúfos Pana elleni égés, akkor még az EL is meglehetett volna. )))

Mindezt pedig szűk két hónappal később még megkoronázhatná egy VB-győzelemmel, dehát nem németnek született az istenadta, úgyhogy az nem fog sikerülni... :)

Sebaj, így se rossz! :-)

montipájton 2010.03.28. 10:24:14

@popp: Valóan nem igazságos csak a Pana-zakó alapján "árazni" a Romát, ettől még tény, hogy európai szinten a manchesteri hetesen kívül (gonosz!) nem nagyon hagyott nyomot a csapatod az elmúlt években, ha megnyernék a scudettót (szurkolok kicsit, mert szeretem, ha ennyire alulról jön fel egy csapat + bírom Ranierit), illenék valamit virítani a BL-ben is, bajnoként.

Ja, tudom, a Real kiverése, ugye az elmúlt évek alapján az azért még nem volt extra bravúr, sajna.))

Lebowski Őtökisége 2010.03.28. 10:31:04

OFF

a kommentek között a "róma" szó 84-szer (most már 85-ször), az inter 70(+1)-szer szerepel, a BEÁRAZÁS mindenféle formája pedig ezzel együtt 13-szor, használati gyakorisága exponenciálisan növekszik, míg a klubnevek megjelenési sűrűsége durván nemnövekvő, nemcsökkenő függvényt rajzol, kevés helyi maximummal-minimummal.

a fenti szavak aránya IJESZTŐEN maradék nélkül (85+71)/13= 12, azaz minden tucatra jut egy beárazás, ami, tekintve, hogy csak KÉT csapatról van szó, gyorsuló inflációhoz vezethet.

az olasz poszt alatt 193 hozzászólásból 5 db tartalmazott csak káromkodást, ez a bírókat dícséri.

ON

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 10:50:52

@montipájton: Realt oda-vissza elverni a Bl-ben mindig bravúr. Aztán mit neveznél nyomnak? A Bl győzelmet? A Roma nem Barca vagy MU-féle giga csapat, ennekellenére az ezelőtti három évben megfelelően képviselte az olasz focit a Bl-ben. Tavaly például volt Chelsea-verés vagy az idei meglepetés csapat Bordeux oda-vissza eltángálása.

Az is némi nyom szerintem, hogy nemcsak a Roma szurkolók, de semlegesek és szakmabeliek is Európa egyik legszebben játszó csapatának nevezték a Spalletti-féle Romát.

Amúgy az idei EL-ben is simán hozta csoportját a Roma a Juve-verő Fulham előtt. A Pana elleni blamát így joggal tekintem váratlan kisiklásnak, mint a csapat valódi értékét hűen kifejező eredménynek. Ezt utóbbit jelentené a beárazás kifejezés, melyről tényleg lecsúszhatnánk, mert ezredszerre már nem is vicces.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.28. 11:12:48

@popp:

A Standardot beárazta a Bruges, a Bruges-t a Valencia, a Valenciát tegnap beárazta a Zaragoza, a Zaragozát pedig Messi. Tehát egyértelműen Messi az, akit eddig még senki sem tudott beárazni. :-)

Gratula a Romának, beárazás ide vagy oda, elképesztő sorozatot futtok.

Iustizmord 2010.03.28. 11:19:23

itt csupa pénzügyi guru van, nem akar vki pénzügyminiszternek jelentkezni hogy beárazza a magyar gazdaságot ?

amúgy meg ilyenkor bosszantó a milan múlt heti bénázása.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 11:19:35

@Csöncsön: Na Messi beárazhatná Maradonát is, mint edzőt, azzal, hogy segít megnyerni neki a vébét. A gratulációt meg köszönöm a fiúk helyett ;-), nem mintha a karfa szorongatáson kívül olyan sok közöm lenne a sikerekhez.

giacinto 2010.03.28. 11:28:26

@Vul-Kahn: a realitás inkább az, hogy Ballackot követvén, ezüstfiú lesz szegény, ja meg mellé BL 8.hely :))

ha német lenne szerencsétlen, még egy VB-23. hely is befigyelhetne nála :)

giacinto 2010.03.28. 11:30:03

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

"Érthetetlen számomra hogyan vesztették el ezt a meccset"

úgy hogy 3 kapufa közül egy sem ment be. van ilyen. majd legközelebb bemegy. meg a romának is.

tjunior 2010.03.28. 12:02:43

most már van értelme beszélni arról hogy a Roma szempontjából tökéletesen sorsoltak a BLben.
Az inter megkapta a moszkvát, 2 kemény meccs amin továbbmennek, aztán a Barca 2 még keményebb meccs ahol kiesnek, közben pedig látva, hogy az internek egyértelműen a BL az első, elfogy az előny a bajnokságban. A roma meg nagyon durva amit művel, lehet mondani hogy Ranieri nem egy top edző, de erre a szezonra nagyon egymásra találtak a romával, a középszer is tud egyszer világszínvonalat villantani, Claudio papánál lehet most jött el ez az idő, én szurkolok neki, megérdemelné.

bobix 2010.03.28. 12:15:34

@Vul-Kahn: "Mindezt pedig szűk két hónappal később még megkoronázhatná egy VB-győzelemmel, dehát nem németnek született az istenadta, úgyhogy az nem fog sikerülni... :)"

Na ezen jót mosolyogtam. Szerintem meg az überallesnek idén érme sem lesz a VB-n. Ja, hogy ez nem az a poszt.. elnézést.

Lebowski Őtökisége 2010.03.28. 12:49:39

@Iustizmord: most már a bénázást is véletlenül másnak olvastam :D

Adriano87 2010.03.28. 13:23:03

@tjunior:

honnan tudod hogy a Barca ellen fog játszani az Inter?

tjunior 2010.03.28. 13:36:19

@Adriano87: jövőbe látó médium vagyok

Lojzi_ 2010.03.28. 14:37:33

Toni még mindig zseni. Csak részleteket láttam a meccsből a gyerekek miatt, de kevés alkalom volt, amikor nem a kapu felé pattant róla a labda.
A Bayernnek és az Inter sokkal boldogabb lenne, ha tegnap a Stuttgart ellen lépett volna pályára.

A mai napig nem értem, hogy mit tett meg van Gaalnak Gomez, amit Luca nem...

blasco 2010.03.28. 15:01:04

lol, a juve be lehet szarva...

Mr.AT 2010.03.28. 15:24:40

Grosso nem lett okosabb az elmúlt 4 napban sem.

daneeka 2010.03.28. 15:29:31

Csak Alex miatt érdemes ma már a Juventust nézni...

andree 2010.03.28. 15:39:56

Meglepő, hogy nem a cserekapust küldték be Diego helyett.

daneeka 2010.03.28. 15:44:49

@andree: De csak azért, mert ő is sérült...

Mr.AT 2010.03.28. 15:46:32

Grosso b*zmeg, te szerencsétlen béna f*sz.

gasbert 2010.03.28. 15:53:01

A juve megint miért ült le Alex gólja után ? Menni kellett volna és rúgni a gólokat , ez nem az az időszak amikor az egygólos győzelmek jók.

daneeka 2010.03.28. 15:53:42

@gasbert: Elfáradtak. Az Atalanta túl nagy iramot diktált.

giacinto 2010.03.28. 15:53:46

nem nézem a meccset, de Diego is megsérült?

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.03.28. 15:55:05

16éve vagyok kb Juve szurkoló,de most inkább elmegyek kirándulni.

gasbert 2010.03.28. 15:55:48

@daneeka: Ugye viccelsz? Elfáradni a 40edik percben ? :)

daneeka 2010.03.28. 15:57:32

@gasbert: 30adik percben. :D Viccelek, de sajnos van alapja a dolognak.

Mr.AT 2010.03.28. 15:58:20

@giacinto: Ő az 56. a szezonban. Leírva is durva.

Mr.AT 2010.03.28. 16:11:58

Valaki szóljon már Méhesnek, hogy Zebina nem azért kapott meccs előtt a szurkolóktól, mert szar, hanem mert nem fehér. Grossohoz képest egyenes tündököl a pályán.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.03.28. 16:16:14

ez a csere,,őrizni akarjuk a döntetlent?

horas 2010.03.28. 16:17:52

Hát most idén sok az Inter-nek a BL és bajnokság,ezt lelehet írni.NEm láttam a meccset,majd megnézem,3 kapufáraól tudok,haver azt mondta,hogy megérdemelt Roma győzelem.(Bár ő Roma-s.:) )

Mr.AT 2010.03.28. 16:37:34

Grosso megint mit csinál, hogy rohadna le az összes lábnak csúfolt csápja...

_alerob 2010.03.28. 16:39:21

A Juventusnak nem kéne ebben az idegesítő szisztémában játszani. 4-4-2, csak hiányzik egy jó Nedved, Camoranesi, meg hátul egy jó Zambrotta, mondjuk.

@Mr.AT: Zebinát sajnos mindenki leírja, teljesen alaptalanul. És egyébként, ha paraszt valaki veled a bőrszíned miatt, akkor te miért tűrnéd ezt el?

Felipe Melo gólt fejel közben. Ironikus?

Mr.AT 2010.03.28. 16:39:27

Meloooooooooooooooo! IIIIGEEEEEEEEEEEENNNN!

touristique 2010.03.28. 16:40:09

Felipe Melo arcára írva: beterpesztek, osz' kinyalhatjátok.

_alerob 2010.03.28. 16:41:23

Del Pierot meg mostanában mindenki osztotta. Ő meg osztott egy gólt, gólpasszt meg hozta a szokásost, MEGINT. Egyébként lehet van abban valami, h Buffon ordibál befele, lehet erre pörögtek fel. most komolyan.

touristique 2010.03.28. 16:44:30

@_alerob: Akkor mégsem szabad eladniuk őt a Citynek. Kapuban Manninger, padon Buffon hergelőember. :)

pacino 2010.03.28. 16:45:53

@_alerob: tiszta megye2 feeling, elég durva:)

Mr.AT 2010.03.28. 16:49:20

Giovinco nem játszik rosszul, ezt elmondhatjuk.

andree 2010.03.28. 16:55:03

@Mr.AT: Számomra teljesen érthetetlen, hogy ebbe a fantázia nélküli fosba, hogy nem lehet legalább kipróbálni. 3-4 embernek kell kiesni előle, hogy egy kicsi esélye legyen pályára lépni. Közben meg egyáltalán nem rossz egyik meccsen sem.

Mr.AT 2010.03.28. 17:00:23

@andree: Gyors és nagyon bizonyítani akar, ez ma jól látszott, rendszeresen vissza is zárt védekezni és sokat is futott (nyilván benne nincs benne a szezon fáradtsága).

Van rá egy söröm, hogy a jövő héten legalább csereként megint a pályán lesz, Zacc sem lehet elégedetlen vele a mai teljesítménye alapján. (Pláne ha Diego sérülése komoly.)

horas 2010.03.28. 17:00:38

@andree: Zaccheroni egy hülye,ez szerintem nem túlzás.Ferrara-ról meg mit nem írtunk le.Szerintem is elférne Giovinco bár én nagyon nagy tehetségnek nem tartom,de ebből a Juve-ből a foci hiányzik a legjobban és a srác jó abban...

_alerob 2010.03.28. 17:04:35

A juventusnak legalább most egy olyan játékosra van szüksége, aki hajt még akkor is ha minden veszve van, aztán kiderül (mint ma), hogy mégsem. Meg kell egy Buffon a kispadra?:D elég hatásos egy módszer, még TVn keresztül is lehetett hallani mit ordibál

Mr.AT 2010.03.28. 17:08:32

@touristique: Azért lássuk be, emberileg qrvára érthető. Az egész szezont az ő nyakába varrja mindenki (élen a Sport1es bagázzsal, akiktől amúgy már rosszul vagyok, mindegyik a sportbulvár szintjén van képben a csapattal), miközben a Tiago-Grygera-Poulsen-Grosso négyes szórja a gólpasszokat meg az ajándék gólokat az ellennek egész szezonban.

Nem mondom, hogy csak jó meccsei voltak, mert nem, és gyakran rontott alappasszokat is középen, amik egyrészt feltűnőek, másrészt nyilván bosszantóak, de ezzel együtt sem összehasonlítható sem a játéktudása, sem az idei összteljesítménye a fenti bohócnégyessel, akik egyenként is kritikán aluli katasztrófák, hát még így együtt.

Secco meg Blanc sem azért fasz, mert leigazolta ŐT, hanem azért, mert nem igazolt még MÁST IS, s egy ennyire féloldalas keretet hozott össze, épkézláb szélsők meg szélsőhátvédek nélkül.

Melo qrvára megérdemelte ezt a mai gólt. (Ami egyébként az idei 3. bajnoki gólja volt, csak úgy zárójelben - Poulsen, Tiago, meg a többi fasz hány gólt lőtt?)

touristique 2010.03.28. 17:46:16

@Mr.AT: Egyetértek, bár szerintem tény, hogy elég gyenge volt Melo, de ha ő jobb lett volna, attól még a Juventus gondjai megmaradtak volna szélsőhátvéd, támadó kp. és csatárposzton.

Althedokan 2010.03.28. 17:58:11

@horas: tök igaz, a gyerek nekem is feltűnt, hogy mennyit rohangált... Ilyenekre lenne szüksége a Juvénak még jó párra...

Egyébként engem az szomorított el, hogy ennyire senki nem megy ki a meccsre... Tök üres lelátók. Teljesen lehangoló volt, a hangulat mint egy gyengébb kézimeccsen kb... Meg már Nedved sem veszi a fáradtságot hogy kimenjen... Milyen szurkolótábor ez?! persze én értem hogy most nem megy a csapatnak de lehet hogy pont emiatt kellene nekik a bíztatás...

Phuturo 2010.03.28. 18:05:38

@Althedokan: talán pont azért ment most a játék mert nem éreztették velük végig a saját szurkolóik h szarok

andree 2010.03.28. 18:06:03

@Althedokan: Már a Bayern elleni visszavágón mondta nekünk egy Drughis arc, hogy a távolmaradásukkal akarják kifejezni nem tetszésüket. Azóta volt kb 10 vereség... Azért valahol érthető. Én is fórumozgatok, meg msnezgetek Juve meccsek közben néha mostanában. Régebben félre se nagyon néztem, most meg már a következő szezont várom. :( Egyszerűen rossz nézni ezt időnként. Ha Torinóban élnék kimennék a meccsekre biztosan, de megértem azt, aki így akar tüntetni.

Althedokan 2010.03.28. 18:08:00

@andree: persze, én is megértem, de attól még ez nagyon lehangoló volt... a háték színvonaláról nem is beszélve...

gasbert 2010.03.28. 19:39:09

Kezd körvonalazódni az esti kezdőnk , a legújabb hirek szerint 4-4-2 lesz a hadrend . Flaminivel és Abateval a széleken , én támogatom :D

Esti : mit tudsz a kezdőtökről , úgy hallottam h Zarate kezd és Floccari nem ?!

giacinto 2010.03.28. 19:56:30

Egy kérdés juventinokhoz:

ha annyira egyértelmű volt ez a fizikális elbaszás, januárban miért nem igazoltak még 3-4 embert (akár kölcsönben is) akik máshol normális edzésmunkát végeztek és normális az izomzatuk stb.
Candreván is látszik hogy máshol alapozott, pörög is rendesen.

Melo jófej volt, gúnyosan megtapsolt a közönséget, nagy arc :)

bobix 2010.03.28. 20:05:36

@giacinto: akik a Juventusnál az ilyen ügyekért felelősek és "szakembereknek" tartják magukat, sajnos azt sem tudják, hogy eszik, vagy isszák a futballt.

Melo pedig a közönségtől kért bocsánatot a múltkori beszólása miatt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 20:07:56

@gasbert: 86 Muslera; 80 Dias, 28 Stendardo, 26 Radu; 2 Lichtsteiner, 32 Brocchi, 24 Ledesma, 5 Mauri, 11 Kolarov; 9 Rocchi, 10 Zàrate

Elvileg így fest a kezdő, Floccari sajnos még nem az igazi, de egy félidőt talán tud vállalni. Adyjah és Streasser esetleg játszhat?

gasbert 2010.03.28. 20:11:00

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Adiyiah biztos nem , tegnap meccse volt a primaveraba , Strasser szerintem ott lesz a padon .

A mi kezdőnk :
MILAN: Dida; Zambrotta, Thiago Silva, Favalli, Antonini; Abate, Ambrosini, Flamini; Seedorf; Borriello, Inzaghi

Mr.AT 2010.03.28. 20:11:34

@giacinto: Igazoltunk, jött Paolucci és Candreva is. Így is 28 fős a felnőttkeret, és az ifik közül is Immobile és Marrone is rendszeresen a padon van az ezer sérült miatt.

Csereberélni kellett volna a keretet, de nyilván a hulladékokért (Grygera és társai) senki nem adott volna pénzt, a szerződésük meg él. Télen ezzel sokmindent nem lehet csinálni, 40 embernek nyilván nem lehet párhuzamosan kigazdálkodni a fizuját.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 20:21:00

@gasbert: Ahogy néztem a ghánai is a padon van. Nem éppen egy erős kezdő, bár az ilyen meccsek mennek parádésan Boriellonak, Pipporól meg beszélni se kell ilyen tekintetben. Szerintem ez a meccs amúgy Seedorfon fog múlni, ha nincs kedve játszani, akkor döntetlen, esetleg nagy szerencsével Lazio győzelem, de ezt csak nagyon halkan mondom, ha van benne kedv, akkor nagy esélyes a Milan. Igazából itt a Lazio veszthet sokat, mert ha a Milan akár döntetlent játszik, oké, sok a hiányzó, de a Laziónak lesz nagyon égő, ha mondjuk biztosan kap ki.

Klárensz 2010.03.28. 20:21:19

Na kíváncsi vagyok mit nyújt Abate most, hogy végre a saját posztján játszik.

giacinto 2010.03.28. 20:26:18

@Mr.AT: ahol 50 milliókat szórnak ki egy nyár alatt, ott kellett volna lennie egy kis aprónak 4-5 kölcsönjátékos fél éves fizujára. nyilván nem sztárokra gondolok, de erős középcsapatok 1-2 játékosa biztosan erősítést jelentett volna normális fizikai állapottal.

gasbert 2010.03.28. 20:34:37

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Nem lehet Adiyiah a padon , keretben sem volt .

Amúgy teljesen igazad van , Seedorftól függ a támadójátékunk , ami szerintem nem rossz mert most a szerepköréből adodóan nem kell védekezzen , ezáltal sokat fusson igy csak irányitania kell amihez megkell hagyni nagyon ért .
Egy Inzaghi gólt mindenképp várok.
@Klárensz: Én is , remélem legalább a beadásai jók lesznek.

Forza Milan!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 20:38:06

@gasbert: Igaz van, a hivatalos információ szerint nincs a keretben, de a háromnegyed hetes infó még feltüntette őt is. Viszont Strasser sincs a padon. Ámde ki Verdi és Zigoni, ifik?

Hispan07 2010.03.28. 20:46:03

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Strasser a padon van, Verdi és Zigoni ifik, de egyik sincs padon se.

@Mr.AT: elhiszem hogy szar volt Tiago ősszel, de már 3 hónapja elment - nem hiszem hogy a 2010-ben sorban bukott meccsek rajta múltak.

bobix 2010.03.28. 21:14:18

@giacinto: a gond az, hogy nálunk nem láttak el egész Rómáig, míg nálatok igen. Tudod kire gondolok...

nalazo 2010.03.28. 21:20:32

Nagyon szép! Hajrá Lazio!

Klárensz 2010.03.28. 21:22:03

áhhh, pedig örültem, hogy nem a balfasz Jankulovski játszik, de Antonini is ugyanolyan gyenge ma

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 21:23:24

Na feleim, ahogy vagytok, jó lesz ez a döntetlen: nem nyer a Lazio sem és a Milan is lemarad. Egy Milan-Lazion ezerszer is a Milannak drukkolnék, de a tegnapi mesés győzelmünkkel fennforgás van!

Hispan07 2010.03.28. 21:26:49

atyaég, ez a dida mikor tűnik már el végre?

nalazo 2010.03.28. 21:27:35

@popp: Az tényleg meseszerű volt Perrotta Monomakhosz kisasszonnyal ...

gasbert 2010.03.28. 21:34:47

@Hispan07: és még sokan sok helyen őt követelik a kapuba...

Hispan07 2010.03.28. 21:37:01

@gasbert: esküszöm, inkább Romát védetném (akit amúgy ki és miért hozott ide?)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 21:39:19

@nalazo: :D Amúgy köszi!

A büntető után azt hittem, hogy jön a szokásos szétesés, de az utóbbi két győzelmet tényleg nem csak a szél fújta ide, más ez a csapat, lehet most értek be Reja módszerei. Hajtanak, küzdenek, az általam jogosan és mindig szidott Maurira rá sem lehet ismerni, annyit javult, Lichti mindig is sokat kóborol elől, szép és szerencsés megmozdulás volt. Amit mondtam a meccs előtt is, hogy két dolgon múlhat a mai meccs: a Milan védelmén, és Seedorfon, eddig mindkettő hozza a megszokott formáját. Bizakodok erősen, mert a padon ott van még Foggia és Cruz is, kár hogy Floccari végül nem volt hadra fogható.
Mindenki hozza a maximumot, Muslera pedig meccsről-meccsre bizonyítja, miért is figyelik giga klubok. Csak ne álljanak vissza a második félidőben!

gasbert 2010.03.28. 21:39:54

@Hispan07: Keveset keres és nem pofázik , ennyi a lényeg.
Amúgy meg nem tudom hogy fogunk nyerni , olyan jól indult a félidő , erre jó h nem vezet a Lazio.

daneeka 2010.03.28. 21:49:21

@giacinto: Az a baj, hogy január végéig még csak azt sem ismerték el, hogy probléma van. Paolucci azért érkezett, mert elfogytak az egészséges csatárok, és vissza lehetett hívni. Candreva pedig egyértelműen Lippi hatására érkezett...

Iustizmord 2010.03.28. 22:03:52

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: most kapcsoltam be a gépet, linket pls, nem vagyok tv közelben

@horas : ugyan ez a kérés

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 22:05:07

@nalazo: Tessék méltóságteljesen viselni a vereséget, még ha nem is vagy hozzászokva! Legalább ugyanannyi vissszataszító Interes megmozdulás volt, mint római. Meseszerű volt a tegnap este az Olimpicoban: teltház, óriási hangulat, nagyszerű csata, Roma győzelem egy jobb keretű papíron erősebb csapat ellen, felcsillanó Scudetto!

És végül fiesta: www.youtube.com/watch?v=HhvdzioxFa4
www.youtube.com/watch?v=NzB5mAFfeng

Iustizmord 2010.03.28. 22:09:25

@popp: amúgy a romanak lenne miért visszavágni (a 3 év ellőttire gondolok) úgyhogy, ha már nem a milan, akkor forza roma.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 22:11:06

@Iustizmord: Két éve kergettük meg az Intert!

nalazo 2010.03.28. 22:16:43

@popp: Nem ugyanarról az oldalról közelítjük meg a dolgot. Akkor lettem volna mérges, ha egy kutyaütőtől kapunk ki. Életemben kétszer bosszankodtam nagyon, és nem tudtam méltósággal viselni a vereséget, de az egy olimpiai és egy vb női kézilabda döntő után volt. Nem hergelem olyasmivel magam, amin úgy sem tudok változtatni. Az Intert bárki megverheti, ha tudja. Perrotta szórakoztató volt tegnap.

Iustizmord 2010.03.28. 22:27:08

@popp: akkor úgy. most ne csak kergessétek :o)))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 22:27:28

@nalazo: Na azon a két meccsen én is eléggé föcsesztem magam. Ha Perotta szórakoztatott, annak csak örülök.

Csak Estinek lett igaza Zigoni a pályán.

Hispan07 2010.03.28. 22:31:05

@popp: jah, de még a meccs kezdésekor sem volt az acmilan.com szerint Zigoni a padon...

Viszont beszédes tény, hogy Gattuso megint nincs pályán, és Huntelaar helyett is inkább a debütáló Zigonit küldi be Leonardo...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 22:36:57

Megtette a Lazio szívességet a nekünk.

nalazo 2010.03.28. 22:39:03

Jó volt a Lazio, talán még tudnak valamit kozmetikázni a szezonjukon.

Hispan07 2010.03.28. 22:40:48

Na erről a szezonról ennyit.

zsakfos 2010.03.28. 22:41:24

@Hispan07:
Nem tudom mi történt,de a meccs kezdetekor még Huntelaar és Strasser volt feltüntetve a padon, most meg már a beállt Zigoni és Verdi...

gasbert 2010.03.28. 22:42:27

@Hispan07: Huntelaar megsérült a meccs előtt nem sokkal ezért áltt be Zigoni .

Most komolyan mit akarunk , 3 meccse nem nyertünk , szenvedünk és tényleg valaki még hisz a Milan esetleges bajnoki cimében ? Ma is mint egy hete a Napoli ellen megvoltak a helyzetek csak rendre elpuskázzuk őket . Nem voltak ezek olyan nehéz meccsek , na de m1 nem eszem magam ezért , ez a vonat elment , legyen meg a Bl hely és a Romanak hajráá!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 22:44:35

Bár az utolsó negyedóra megint necces volt, talán nem kellett volna így begubózni, de büszke vagyok a fiúk teljesítményére. Egy nagy kerékkötője van ennek a csapatnak, sajnos ezt le kell írnom, ő pedig Zarate. Amennyit hozzátesz egyéni villanásokban, annak kétszeresét legalább ártja a csapatnak, ilyen önző módon egyszerűen nem lehet játszani, nem is értem miért várt eddig Reja a lecserélésével. Összességében elégedett vagyok, mindenki hozta az elvárhatót, bár Ledesma egyszerűen nem hagy nyugodni, tényleg vége van neki? A gól előtti 1 szép labdáján kívül semmit sem tett hozzá a játékhoz.
Brocchi pedig azt hiszem bizonyította, hogy miért érzi azt, hogy még benne van 3-4 év. Ilyen teljesítménnyel véleményem szerint elférne a mai Milan kezdőjének közelében.
Ez az 1 pont még szépen fog mutatni a szezon végén, és még ugye találkoznak a Livornóval, Udinesével, meglátjuk az Inter milyen szándékkal érkezik, ott a derbi, ami mindig kétesélyes. Kár hogy csak a finisben tudnak ez évben értékelhetőt nyújtani.

Klárensz 2010.03.28. 22:50:08

Ilyen sovány kerettel nincs esélye megnyerni a bajnokságot a Milannak, majd pár év múlva talán.

bobix 2010.03.28. 22:51:54

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Akartam már kérdezni tőled korábban, hogy mi az őszinte véleményed róla, mert elég sokba került és idén messze nem mutat annyit, mint tavaly. A képességeivel nyilván nincs gond, fejben annál inkább.
Ahogy már egyszer elmondtam, nem fog kiesni ez a Lazio, mert 1. nem érdemlik meg, 2. klasszisokkal jobb csapat, mint az uccsó három

giacinto 2010.03.28. 22:54:44

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Szép volt Lazio! erre számítottam, sőt egy picit többre, Floccari nagyon kellett volna.

Következő küldetés: megcsapni Róma kisebbik csapatát! :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 22:59:11

@giacinto: ketté harapjuk őket, ahogy titeket is megettünk ;-)! Én inkább egy a 2002-eshez hasonló testvér gyilkosságban reménykedem :-). Amúgy nyilvánvaló, hogy jobb csapat a 'merda', mint amit a helyezése mutat.

calciomax 2010.03.28. 23:02:33

A Milanról idáig is gondoltam azt hogy nem tényező a scudettóért futó versenyben ma ezt be is bizonyitották.

gasbert 2010.03.28. 23:08:45

Az utóbbi időszak , értem ezalatt az utolsó 1 hónapot , Milanjában csupán az idegesit h sokkal többre lettek volna képesek ha nincs az a pár sérülés , vagy ha már kell jöjjön legalább ne egyszerre . Ha teljes , vagy legalábbis alig hiányos kerettel lennénk itt ahol most vagyunk , könnyű lenne belenyugodni mert ennyit tudnak s kész , de igy nehéz lenyelni mert hiszem h ha Pato jobban birja az utolsó három meccsből min. 2-t nyerünk és ott elől lennénk .
Az akarat és sziv megvolt , a többi hiányzott , ma is megvoltak a helyzetek , volt kapufa , ziccerek de egyszerűen mind elrontjuk azokat ahogy tettük a Napoli ellen is . A parmai meccsre nincsenek szavak , de bele is fért volna ha ma megverjük az egyáltalán nem verhetetlen Laziot .
Ezek a dolgok pedig azt eredményezték h örülhetünk ha legalább 3.dikok leszünk és nem kell selejtezni a Bl főtábláért , ami engem személy szerint nem boldogit .

Jön újra a nyár és itt van ez az ultimátum amit nem tudok elhinni h megvalósul , előbb léceltetik le Leot a brazilokhoz . Kapunk megint a pofánkba ilyen Abatekat és álmodozhatunk h majd a tolókocsiból örülhetünk Bl-nek 90 évesen.
Ez a valóság , Berlusconi és a Milan szerelme sajnos a végére ért , fájdalmas a szakitás de megkell lépni , ez az általunk szeretett ember húzza magával szeretett csapatát a szarba , ahova őmaga is süllyed .
Nem tűnik szépnek a jövő ... Forza!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 23:12:14

@Hispan07: Én itt néztem, csodálom, hogy pontosabb volt mint a hivatalos Milan lap: www.lalaziosiamonoi.it/?action=read&idnotizia=11244

@bobix: Én nagyon kedvelem őt most is, ahogy lejön a megnyilvánulásaiból jó srác és egészen elképesztő kvalitásai vannak, de ebben a szezonban 1 meccse sem volt, amire nyugodt szívvel mondanám, hogy na kérem, ez az övé volt, szép volt. 4 gólja van az idényben a Serie A-ban, borzasztó kevés tőle. Sajnos jelenleg ez az igazság, többet árt mint használ, ha tényleg egyszer megtanul passzolni és csöppnyivel több játékintelligenciája lesz, akkor a legjobbak közé fog emelkedni. Ígéretnek viszont nagyon drága volt, szóval változás kell de gyorsan. Az is igaz, hogy az utolsó háromnál sokkal jobb a Lazio, nagy kár, hogy két meccsen az Atalanta ellen ez csak 3 pontra, a Siena ellen pedig 4-re volt elég, a Livorno ellen meg kell lennie a 6-nak.

@giacinto: Köszönöm, bár ahogy popp mondja mindig, én is csak a karfát markoltam, a vége felé egyre gyakrabban. :) Ez a csapat most sokkal jobb mint volt a téli derbin, nincs mese, 1 pont kell minimum. Azt hiszem a bennmaradás már tényleg biztos.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.28. 23:15:03

@gasbert: Egyébként tényleg, ha annál a bizonyos ajtó-ablak helyzetnél Abate csak a kaput eltalálja, nincs miről beszélni, de mondhatnám Antonini keresztléc repesztő bombáját. Tartom, hogy a legfontosabb mozzanat az volt, hogy Seedorf használhatatlanul gyenge játékot mutatott. Szerencsés is volt a Lazio, szó se róla.

gasbert 2010.03.28. 23:21:52

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Jó csapatnak szerencséje is kell legyen , nekünk már rég nincs de lehet megse érdemeljük. :|

daneeka 2010.03.28. 23:34:45

@popp: Milyen szép is volt az az ominózus testvérgyilkosság! :D Poborsky meg Gresko biztos nagy spanok azóta is!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 23:43:57

'Ez a csapat most sokkal jobb mint volt a téli derbin, nincs mese, 1 pont kell minimum.' - szerintem mi is jobbak vagyunk, egy Tonival mindenképp. Szóval jó lenne már nyerni egy derbyt "idegenben" is, erre 2006 óta nem volt példa.

De legelébb Bariból kell elhozni a három pontot, ha kell vérre verítékkel.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.28. 23:45:55

@daneeka: Az elég komoly befutó volt az utolsó forduló előtt még az Internek, nektek és nekünk is volt esélyünk a Scudettora.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.03.28. 23:48:44

Kivacsi vagyok holnap vegre elnezest ker-e majd _benito Ranieritol. En biztosan nem tennem de en mar csak ilyen pitianer alak vagyok

giacinto 2010.03.29. 00:03:42

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): miért kérne, ezt a meccset nem Ranieri nyerte meg, sokkal inkább a római kapufák meg JC.

calcio_di_rigore 2010.03.29. 00:10:51

@giacinto: 21 meccse veretlenek. Ha nem épít fel egy ilyen szervezett és mentálisan összeszedett csapatot (hasonlítsuk csak össze a Spalletti- korszakkal), akkor a római kapufák és JC sem lett volna elég. De persze te sem fogod elismerni, nincsenek csodák.

Amúgy ígértél mára valamit, az hol maradt ecsém?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.29. 00:20:10

@calcio_di_rigore: Azért nem csökkentve Ranieri érdemeit, ez valamennyire még Spalletti csapata is.

calcio_di_rigore 2010.03.29. 00:23:05

@giacinto: vmi Atalanta-győzelmet. Tudom, nem rajtad múlott.

calcio_di_rigore 2010.03.29. 00:28:25

@popp: Az lehet, de nyilván szarból nem lehetett volna várat építeni.
De mostmár nincsenek olyan vereségek, h 0-3 (Siena), 1-4 (Inter), és szerintem 1-7 sem lett volna CR-rel.
De akár a tavalyi és a mostani Juvét is össze lehet hasonlítani ebből a szempontból is. Voltak akkor is rossz periódusok, de tartásunk mindig volt.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.29. 00:37:28

@calcio_di_rigore: Ebben igazad van, jóval stabilabb a csapat, bár azért Spal alatt is voltak nagy sorozataink. Ugyanakkor olyan látványos gólparádéink sincsenek, mint a Catania elleni 7-0, az Inter elleni kupadöntős 6-2 vagy akár a kijevi 4-1.

horas 2010.03.29. 09:08:50

Most lehet,hogy károgás,csak egy összefoglalót láttam,amiben a kapufák benne sem voltak,elég mákos gólokat lött a Roma,hagyjuk meg.
JC nevetséges hibát vétett ezt írjuk le.A második gólnál meg Taddei konkrétan egymillió darabra törte a labdát és teljesen véletelnül került a labda Toni,elé aki viszont,nagyon szép gólt lött.Ranieri hozzáértésről nincsenek viták szerintem nem is voltak,csak inkább arról,hogy az öreg sose tartozott a bevállalós edzők közé.

Mivel a Roma sorsolása könnyebb,meleg lesz a pite végére.Remélem a CSZKA-t leverik simán,kicsit tudjanak rápörögni a bajnokságra.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.29. 10:18:27

@horas: Ti meg lesgólt lőttetek. Egyébként orbitális túlzás giacinto beállítása, miszerint JC és a kapufák miatt nyert Roma, mert az elő félidőt az utolsó öt percet levéve uraltuk és az utolsó tizenöt-húsz percben is nekünk volt több lehetőségünk, sőt egy tizit is kaphattunk volna akár.

ericcartmen 2010.03.29. 10:28:01

@popp: Az ő szemszögéből ez nyilván egyszerűbb érv, igy nem a Roma nyerte meg a meccset hanem az Inter veszitette el.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.03.29. 11:25:46

@giacinto: Mondjuk azert mert ha kiszamolod az ujjacskaidon akkor rajossz hogyha csak azokat a fordulokat nezzuk ahol ott ult a kispadon, akkor o szerezte a legtobb pontot az edzok kozul.

giacinto 2010.03.29. 11:42:48

@calcio_di_rigore: Az Atalanta veresége nekünk jól jött, akár hiszed akár nem, és a juve győzelme sem mozgat különösebben, mert a Palermo és a Napoli is nyert :)

@popp: a mérkőzés uralásáról annyit, hogy az Inter 58-42-re birtokolta a labdát, a kapuralövések aránya meg 3-7 volt...

ericcartmen 2010.03.29. 11:56:47

@giacinto: Senki nem irta, hogy a Roma uralta a mérkőzést, az első 40 percet csak. Amúgy sokkal gyorsabban vitték végig a támadásokat, plána a vége felé játszották át a gyorsan a középpályát, mikor az Internek már nem nagyon volt olyan. Szóval reális a 58-42, meg egyébként sem jelent semmit.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.29. 12:10:18

@giacinto: Felhívnám a figyelmedet Faragó Tonó vizipóló olimpiai bajnokunk örökérvényűjére: a kapufa rossz lövés ;-). De tőlem megnyugodhatsz abban, hogy ti veszítettétek el a meccset, nekünk meg közünk sem volt hozzá.

Remélem azért a moszkvaiakat megzúzzátok.

Mr.AT 2010.03.29. 14:02:28

Na akkor van egy provokatív fogadásom bárkivel, aki állja: Roma könnyebb sorsolása a hátralévő fordulókban ide, Inter BL-szereplés fáradtsága oda, bemondom, hogy az Inter lesz a bajnok, és van is rá egy söröm. :-)

Logikus észérveim:
1. Mert csak.
2. Csipkebokor vessző.
3. Ranieri még félkarú rablón se nyert, nemhogy nívós bajnokságban, és ez jól is van így.

Ha ezek mind nem lennének elegek, hát fizetni fogok, mint a katonatiszt. :-) Szóljon, aki tartja.

giacinto 2010.03.29. 14:07:10

Roma-fanoktól kérdem: a Roma idén kik ellen vesztett pontokat a bajnokságban? csakhogy tudjak kalkulálni a sorsolással kapcsolatban :)

horas 2010.03.29. 14:17:07

Na sikerült megnéznem a meccset.
Azt kell,hogy mondjam a Roma szerencsés volt.A helyzetek alapján igazságosabb az X,viszont mutatott játékban az Inter megérdemelte volna a győzelmet,de ez igazából senkit sem izgat.

A Roma-nak nagyon kapóra jött a korai talált gól,mert játszhatták azt amit Ranieri nagyon tud: ölni a játékot.Az első félidőben a gól nagyon megfogta az Inter-t és abszolút nem találták a fogást a Roma-n,idegesek is voltak ment az rúgodósódás.Ellenben a hazaiak sem mutattak semmit támadásban az első félidőben.

A második félidőben viszont minden a forgatókönyv szerint alakúlt az Inter egyre erősebben tekeredett a Roma-ra akik 10 emberrel védekeztek,meg is lett az egyenlítés,bár röhej,hogy megint elnéztek egy lest az Inter-nek,de mindenképp a érett a játék alapján.A Roma-ra ismét rámosolygott a szerencse a semmiből ismét vezetést szereztek Taddei egyértelműen elrontotta a lövést,Toni viszont klasszis csatárok gyorsaságával és hatékonyságával reagált,szép gólt volt.

A végén meglehetett volna az egyenlítés,de ezen az estén csak a hazaiaknak volt szerencséjük.Viszont az kicsit gáz volt nálam,hogy a totálisan kinyíló Inter-rel szemben a Roma egy épkézláb kontrát ne tudott vezetni.Szerencsés győzelem volt,én úgy érzem,és számomra játékban semmit nem mutatott a Roma.Valakit viszont meg kell említenem:David Pizarro.A meccs legjobbja volt.

ericcartmen 2010.03.29. 14:20:00

@giacinto: asroma.hu/seriea0910.html
Hátralévő meccsek közül Samp és Cagliari ellen lett x, többi meglett (bár a Cagliari ellen is 2:0 volt még a 90. percben)

@Mr.AT: Szerintem is esélyesebb az Inter, innen nem nagyon fognak pontokat vesziteni, és a Roma se húzza be az összes hátralevő meccset. De álmodni szép.
Inter mellett szól, hogy erősebbek, Mourinho, és vezetnek. Roma mellett szól a BL, a 21 meccs illetve Juan, Burdisso, De Rossi, Pizzaro, Vucinic, Toni és Totti :)

horas 2010.03.29. 14:35:53

@ericcartmen: @Mr.AT: @giacinto: Ilyenkor szokott az lenni,hogy a legnehezebb behúzva következő fordulóban meg kikapnak valami homály csapattól és szart sem ért a forradalom...
Nem a Roma-ra gondolok most konkrétan,hanem tipik életsziutáció...

Mr.AT 2010.03.29. 14:39:44

@ericcartmen: Nem, a Vucsinics pl. pont hogy az Inter mellett szól. :-)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.29. 14:43:20

Szép dolog azért ez a 3 meccsen 7 pont, hétvégén már Floccari is visszatér, ne feledjük, Reját pont egy Lazio elleni vereség miatt küldték el Nápolyból, jó kis meccs lesz az. Hagyományosan jól megy a Napoli ellen a csapatnak, reménykedem a győzelemben.
Az az igazság, hogy amilyen formában most a Roma van, hacsak valami nagy gikszer nem üt be, nem nagyon tudom elképzelni hogy több pontot hullajtana mint az Inter, maximum a derbin, de ezt is inkább a szívem mondja. Az Internek nagyon kell figyelnie a háta mögé.

giacinto 2010.03.29. 14:47:10

@horas: tökéletes elemzés.

mondjuk az durva, hogy egy bajnoki cimre törő együttesben Burdisso és Pizarro a nagy királyok... :)

ericcartmen 2010.03.29. 14:48:21

@Mr.AT: Szerintem nem, de nem veszünk össze

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.29. 14:53:20

@horas: Szerintem nézd meg még egyszer ;-). Micsoda baromság, hogy az első félidőben nem mutattunk semmit támadásban. Volt egy gólt igérő Riise lövés és egy Vucsi piszka, amelyett Julio Cesar bravúrral fogott. Ezenkívül sok esetben csak sárga lapos (Samuel, Motta, Lucio, Zanetti)szabálytalanság árán tudtátok megállítani a támadásainkat közvetlenül a veszélyes zóna előtt.

A második félidő végi kontrák befejezéséhez meg nem egyszer csak pár centi hiányzott az utolsó passzból, ráadásul volt ott egy fújható tizis szitu is.
Ehhez képest ti egész csapattal támadva is csak azt a kapufát tudtátok összehozni az utolsó tizenöt percben.

Összeségében lófaszt érdemeltetek ti a játék alapján, nem három pontot. A pontokat mi érdemeltük meg jobban, még ha szerencsével is jöttek meg. Nevetséges ahogy kisebbítitek az érdemeinket.

Hispan07 2010.03.29. 15:01:18

@popp: lásd be, az erkölcsi győzelem mindenképp az Interé, a gólok meg a három pont meg senkit nem érdekel, csak szerencse kérdése volt az egész

horas 2010.03.29. 15:06:09

@popp: Az neked támadás,hogy 30 m ről izomból rábombázta a szabdrúgást Riise meg Vucinic.Sneijder-nek is volt egy 30 m-res szabija nem sokkal ment mellé.Samuel kapufát kifelejtetted az első félidőből.

És írtam,hogy az Inter-t nagyon megfogta a gól,nem találta a fogást a Roma-n akik játszhattak a kontrákra és mivel elég zavarodott volt az Inter ekkor jöttek a faultok a lendületből érkező játékosokra.De főlényben sosem játszott a Roma és normálisan végig vitt kijátszott akció nem rémlik hazai oldalról.

A végén,hogy egy centi hiányzott vagy 3 m ugyanaz nem tudtak egy normális kontrát végig játszani.Nem írtam,lekezelően a Roma-ról,de nehogy kitaláld már,hogy ezek a gólok nem voltak mákosak,plus a két kapufa.Szerencsétek volt.Az X játék képe alapján igazságosabb lett volna,de a Roma két szerencsés találatnak köszönhetően végig tudta bekkelni az egész meccset és bejött.

horas 2010.03.29. 15:10:05

@giacinto:Burdisso télleg megbízható a Roma-ban,de halkan hozzá tenném a gólt megint róla szerezték...

horas 2010.03.29. 15:15:27

@popp: De ha nem jönne át az írásomból akkor leírom konkrétan:a Roma nagyon jól védekezett egész meccsen,és akárhogy is nézzük,csak egy szabálytalan gólt tudott szerezni az Inter és a Roma-nak minden támadásából szinte gól lett.

Ezt lelehet írni így is,de az elvitathatlan,hogy szerencse kelett ehhez a győzelemhez,nem is kevés.

ericcartmen 2010.03.29. 15:43:10

@horas: Samuel kapufája szöglet után született, ugyanúgy rögzitett helyzet, mint Riise vagy Vucinic szabadrúgás bombája.
Olyan sok végigvitt Inter támadás sem volt, JS-nak sem kellett többett védenie, mint JC-nak..

horas 2010.03.29. 16:13:09

@ericcartmen:
14:17:07-es kommentem második bekezdés.

nalazo 2010.03.29. 16:24:05

Egy pont ide vagy oda, még mindig a mi ülepünkben van mélyen az a scudetto, amire a Roma pirulva gondol.

ericcartmen 2010.03.29. 16:31:04

@horas: Olvastam, mezőnyben jobb volt az Inter. Szart sem ér a mezőnyfölény, ha nem jár helyzetekkel/góllal, ezért is hivják passziv mezőnyfölénynek. Ez érdemelt volna győzelmet?Elismerem, hogy nyomott az Inter, egyértelműen jobb volt a második félidőben, de a meccs helyzetek alapján inkább ikszes volt (tudom, ezt is irtad).
Na, részemről le is zártam a "vitát"

@nalazo: Ezt nem is vitatta senki.

horas 2010.03.29. 16:34:26

@ericcartmen: Írtam azt is,hogy senkit nem izgat mit érdemelt volna az Inter.Így jött ki,leírtam személyes észrevételeimet.Leszoktam írni mikor nem érdemel semmit a csapat meg azt is mikor lefocizzák őket.A mostani meccsen úgy érzem a körülmények szerencsésen alakúltak a Roma számára,az Inter-ben meg most csak egy hajszállal volt kevesebb mint szokott,de ennyi most kevés volt.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.29. 18:12:30

@horas: Mondjuk azokat a szabikat azért kaptuk, mert az Inter csak sárga lapos szabálytalanságokkal tudta megállítani a támadásainkat egy lépésre a gólhelyzettők. Szóval igen a támadójátékunk eredményei voltak azok a veszélyes lövések.

horas 2010.03.29. 18:27:51

@popp: Az akció eleéjn Pandev és Milito is lesen volt,de az akció megakadt,és mikor Sneijder beadta a labdát később oldalról,Burdisso megelőzve szerezte a gólt Milito az elöző les állástól teljeen függetlenül hibát vétet.Amúgy a Roma gólnál Burdisso fejelte be a labdát és mikor látta,hogy JC kezei közé fejelte,hátat fordítva a kapunak csapkodott a levegőbe bosszuságában,majd hirtelen hallota az üdvrivalgást és akkor már látta,hogy gól született,ez sokmindent elárúl róla.

És azt is írtam,hogy a Roma tudott játszani a kontrákra,lendületből tudták hozni a labdát egy elég megzavarodott Inter-re,de 30 m-nél sokkal közelebb nem sikerült jutni.Gratulálok a győzelemhez,hagyjuk úgysem fogunk mást írni...

horas 2010.03.29. 19:06:29

Benito lesz poszt,vagy az összefoglalót várod te is...?
süti beállítások módosítása