Próbálok asszimilálódni. Mert az angolok, ugye, ferde szemmel néznek az olyan emberre, aki a kocsmában nem a futballról beszél. Valahogy nem tartják teljesen normálisnak, az ilyen alak igyon csak egyedül. Ez abból a szempontból teljesen érthető, hogy az angol szurkoló is – hasonlóan a magyar közgondolkodáshoz – mindig a végső igazságot keresi, melyet természetesen a pályákon vél megtalálni. Nézzék a kormányt, madárijesztők gyülekezete. A sajtó? Semmi haszna, messze elkerülik az igazságot. Márpedig az angol szurkoló a biblián nevelkedett, hisz a tízparancsolatban, és hisz az igazságban, de ebből csak szombat délutánonként jut neki valami. When Saturday Comes - the half decent angol poszt.
Ott a bíró, két kapu, a jobbik csapat győz. A labdát a kapuba kell juttatni, ez mindig gólt jelent. Egyszerű és nyilvánvaló. Igazság és demokrácia, ez kell a népnek, mindennek így kellene működni. Minden szombaton egy új világ ébred, új mennyország kapuját lehet, kell berúgni.
Szóval próbálok asszimilálódni, de mivel az angol bajnokságot nagy többségben számomra ismeretlen – bár bizonnyal kiváló – sportemberek gyülekezete alkotja, Lennox szelleme telepedik a nyakamba.
Aki nem tudná, Lennox a tipikus angol szurkoló megformálója a Hosszútávfutó magányossága c. Alan Sillitoe regényben.
Lennox már a kezdőrúgás pillanatában megérezte, hogy a Notts elveszíti ezt a mérkőzést. Nem mintha pontos értesülései lettek volna a csapat minden egyes játékosának erőállapotáról, pusztán azért, mert ő, mint néző sem érezte magát csúcsformában.
Lássuk akkor a tabellát az elejéről, ott még van keresnivalóm. Asszongya, hogy MU – Liverpool. Magam is a végső igazságokba menekülök, csúcsforma az anticsúcsforma ellen, tavalyról még valami randa vereség is feldereng a misztikus angol ködön át, Vidic nevét sodorja felém a szél. Törlesztést szimatolok, a Bayern elleni csörte még odébb van, a zsigereimben érzem, Ferguson vért akart, és túloldalon viszont fegyvernek látszó tárgyat lóbál a Pool. Ja, nem, az csak egy elsősegélydoboz. Manchester United – Liverpool 3-1
Upsz, még egy sebesült, a Brútusz kezétől kivérzett Chelsea megy a Blackburnhöz. Az Ewood park utoljára akkor volt félelmetes hely, mikor még Chris Sutton, meg egy talicska pénz boldogította a népeket arrafelé, azóta is az esztelen költekezés kirobbantójaként tekintek rájuk. A buksza most lapos, Ancelottinak viszont csak a pofája, főleg, ha a bajnokság sem lesz meg. Blackburn – Chelsea 0-2
Aki szintén nem érezheti magát csúcsformában, az az Arsenal drukker. Pont ezt a nyüves Barcelonát kellett kikapniuk, pedig de szép is volt az élet. Az Ágyúsok ott árnyékolnak a nagyok orra alatt, idegesítően táncolják körbe ellenfeleiket, szúrnak, mint a méh, Bendtner mesterhármas, meg ilyenek, erre tesség, most ki kellene találni, mi az ördög az a kettős fedezék, meg belharc. Tán most eltanulnak valamit a futball alantasabb oldaláról. Arsenal – West Ham 1-1
Csupa meglepetés az élet, a tizenegyedik helyen találom meg a Stoke City nevét a tabellán. A Tottenhamet nem kell annyira keresgélnem, ott éldegélnek a fejemben a Werder, a Napoli és a PSG fémjelezte polcon. Szintén szemet szúr a Stoke szinte tucatnyi döntetlenje, szívós bagázsnak tűnnek, olyannak, akiknél még mindig az a király, aki a legnagyobbat tudja bikkantani a labdába. Stoke – Tottenham 1-1
Ha lenne olyan vicc a tarsolyomban, hogy két olajsejk találkozik a sivatagban, akkor tutira elsütném, de viccnek marad a City, az aranykorát élő Fulhamnek meg a három pont. Fulham – Manchester City 2-1
A rozsomák jelleggel bíró Wolverhampton keretének reménytelen tanulmányozása közben érdekes infóra bukkantam, mely szerint Angliában egyedülálló sportlaboratóriumot húztak fel a milli-vanilli-csilli-villi edzőközpontban, mégpedig az AC Milan mintájára. Alighanem az öregedés ellenszerét kutatják, ez pedig minimum istenkáromlás a püspökség csapata ellen. A Villában éppen ezért két új ék, Szodoma és Gomora is bemutatkozhat, romlásba döntve a magukról megfelejtkezett vadakat. Aston Villa – Wolverhampton 4-0
Birmingham szép városának kártevői is pályára lépnek a hétvégén, ám a sunderlandi őstermelők már izzítják az önjáró permetezőket. Csúcstechnika a részletekben – mosolyog ránk Darren Bent a termékkatalógusban, és mi máris tárcsázzuk a képernyőn látható telefonszámot. Sunderland – Birmingham 1-0
Újra egy ismerős arc, az egyik kedvenc managerem vezette Everton tűnik fel a porondon, itt még nevekkel is tudnék dobálódzni, de mivel Anulu Fellaini sérülése motoszkál kisagyam egyik poros szegletében, óvatos duhajnak bizonyulok egy Jagielka fejessel. Everton – Bolton 1-0
Homlokomon sokasodnak a ráncok, lassan mély barázdákká tömörülnek, mint a kiscsapatok védelme. Wigan – Burnley, a betyárját neki, tanácstalanul ízlelgetem a szavakat, hosszasan morzsolok minden falatot, míg végül belém hasít a felismerés, Titus Bramble, hát persze, hogy Titus Bramble, nincs az az isten, hogy itt vendéggól legyen. Ez persze nem garantál hazait sem. Wigan – Burnley 0-0
Nagy tisztelője vagyok az öregeknek, a veretes dakota közmondások földjén ez nem is lehet másképp, meg kell halljuk a letűnt korok üzenetét. Ne feledjük, adjuk át ülőhelyünk az időseknek, betegeknek, mozgássérülteknek, kisgyermekkel utazóknak és a kismamáknak, de hangoskodásunkkal ne zavarjuk a premierligás csapatokat. Portsmouth – Hull 2-1
A leggyorsabb kommentelőtől várjuk a tipposzlopot, nagy égés lesz alulmaradni a kameo szereplő ellenében - de Sam S vállalja a kockázatot:
Man United - Pool 2 : 0
Blackburn - Chelsea 1:2
Arsenal - WHU 2:0
Stoke - Spurs 1:2
Fulham - City 2:2
Villa - Wolves 1:0
Sunderland - B'ham 1:1
Wigan - Burnley 1:0
Pompey - Hull 3:1
Az utolsó 100 komment: